Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Történt egyszer rövid felvezető voltam őrségbe, a 2-es őrtoronyba egy kopasz volt,
mindig rászták neki a szomszéd laktanyából acentit,monta a kopasz adjam már oda a
centimet,odaadtam mondom két szemed,a századparancsnokom volt az ÜTI jött
ellenőrizni felment a toronyba (persze a szabályzat szerint) a kopasz kinthagyta
a "könyöklőn"a centimet persze század pk. kiszúrta és elvette, hiába mondtam hogy az ennyém , vadászott centikre, alig tudtuk kilopni az irodai fiókjából a 20,30db centi közül
Volt úgy, hogy gumi volt az ügyeletes, az esti, vacsora előtti sorakozónál ki kellett hirdetni, mennyi napjuk van az öregeknek, s az ügyeletes félig bocsánatkérően, halkan bemondta az ő számukat is. Na akkor az öregek részéről volt mindenféle megnyilvánulás, fölényes röhögés és hangos méltatlankodás. Újoncként nem is nagyon tartottuk számon a napokat, persze mi is pukkasztottuk a hétszázát meg a kerek százasokat. ;-)
Az öregkatonák és a gumik részéről nagy divat volt felkiáltani, hogy "Hallottátok ezt a nagy robanást és kerékcsikorgást? Elindult értem a vonat.200-300 akárhány napom van hátra és minden nappal 1 km-rel közelebb ér a vonatom!" Újonc koromban történt, hogy én is felkiáltottam. "Hatalmas dübörgést hallok. Elindult értem a vonatom! 500 napom van hátra." Ezután a szobaparancsnokhoz, fordultam és érdeklődtem az Övé mikor indul. Ő Keszthelyi volt valami 40 km-re. Nem dicsértek.
Az én első "centim" a sprituszfőző volt. Az volt vagy 8-10 cm átmérőjű, kerek valami, zöld zacskóban tartottuk, biztos emlékeztek rá. A bevonulás első hónapjában lazán pörgetve az ujjamon kisétáltam vele a folyosóra. Ezen még röhögtek az öreg hatonák,
de mikor a mosdótükörre szappannal ráírtam, hogy 700, mármint hogy robbantottam a 700-ik napot, akkor már nem volt
mese. Miii??? kopasz robbant? az csak pukkanik! - mert így mondták- és az különben is olyan messze van, hogy addigra be-
deszkázzák az eget. Aznap én takaraítottam a mosdót.
Lemaradt a végéről: elszéledtünk tengernyi élménnyel, tapasztalattal a hátunk mögött, s azzal a jóleső érzéssel, hogy letudtuk katonai szolgálatunkat, a továbbiakban már nem kell kalkulálnunk két évnyi távolléttel.
Az "állományjelzések" a következők voltak a sorkatonák körében: első időszakos, azaz újonc, jelzése a csiszolóvászon, magyarul smirgli, nem tudok róla, hogy bárki is hordott volna magánál ilyesmit. A másodidőszakosok (a gumik) jele a gumi volt, néhányan hordtak a zsebükben radírgumit vagy ilyesmit. A centi hordása csak a harmadidőszakos, öreg katonáknak adatott meg, nem is volt öreg, akinek ne lett volna centije. Ez alatt az akkortájban kapható szabósági mérőeszközt kell érteni, ami egy vászonszerű anyag talán valamilyen rugalmas anyaggal impregnált változata volt. Másfél méteres, 150 centis volt, leginkább zöld-sárga színekben pompáztak az oldalai, mert mindkét oldalon számozást viselt. Az öregkatonává válás után centiavatót kellett tartani, azaz kimaradáson bedobni egy konyakospohárba, és leinni róla a nedűt. Általában összetkert formában hordták, mifelénk ráhurkolt álcaháló-zsinórral összefogatva. Amikor az várható leszerelési idő 149 napra csökkent, történt meg a "kígyó fejének" levágása, az első centi a porba hullott. Ha már jelentősen lerövidült, akkor volt, aki hét centiméterenként összehajtva hordta, így első pillantásra látható volt, hány hét van még hátra. Voltak, akik e célból a vasárnapokat (lévén kiképzésmentes nap) színes tollal, jól láthatóan jelölték a centin. Ez általában az aznapra szló kocka átlós áthúzása volt, az így keletkezuett háromszögekből az egyik besatírosára, beszínezésre került.
A levágott centiket a hagyomány szerint nem dobáltuk el, hanem összegyűjtve a leszerelés éjszkáján (hiszen mindig éjszaka, hajnalban hagyta el a leszerelő állomány a laktanyát), az étkezdébe vezető úton (az étkezdében történt meg a leszerelők úticél szerinti csoportba osztása és elindítása), vagy már a Csepel platóján ülve, a zsilipben szórtuk el.
Szintén a hagyományhoz tartozott a zsilipen áthaladva egy, mindenki által teli torokból hallatott üvöltés, lezárandó katonaéletünket.
A vasútállomásra érkezve (a jegyeket a sereg állta) jelentkezett némi derültség, aztán már szétszakadozva, ki- ki a csoportját kísérő hivatásossal a kocsiba beszállva, elcsendesedett. Talán már a közeli és távolabbi jövőt terveztük...
A mi csoportunkat a műhelyszázadból ismert M. S. zls kísért Székesfehérvárig, a MÁV kultúrházig, ahova két évvel azelőtt bevonultunk, ott elköszönt tőlünk, mi megkaptuk a személyi igazolványainkat (a laktanyában a Veszprém megyeiek még az étkezdében megkapták a személyijüket), és elszéledtünk.
1979-ben vonult be hozzánk egy vezetékes műszerész újonc. Az egyik falubeli haverja akkor éppen már leszerelő-félben volt, nagyban lobogtatta a nem is túl hosszú centit. Egyik alkalommal az újonc könyököl az emeleten a lépcsőfordulóban, amikor egyel lejjebb megjelent a leszerelő haver.
Újonc: - Orrba lőjelek a centimmel?
Öreg: hatalmas röhögés.
Erre az újonc elővette a zsbéből a 10 méteres sárga mérőszalagból vágott "centit" és mesteri módon úgy eltalálta vele az öreget, hogy az hirtelen levegőt venni is elfelejtett.
Na ekkor meg én röhögtem hatalmasat.
Én egyébként kétféle centire emlékszem. Az egyik a már itt is leírt kézigránát forma, a másik viszont centinként picit be volt fogazva, majd összehajtogatva, mint a régi klozetpapír. Azt gumival összefogva tárolták, és ráérő idejükben harmonikáztak vele. Igaz azzal a változattal lőni nem lehetett.
Természetesen az az új év már 1978 volt. Amire a '77 februárban szerelő öregek azt mondták, hogy 78, nahát olyan sose lesz! Hallottunk tőlük több más szívderítő dolgot is, például megkérdezték egymástól 1976 utolsó hetében, miután minden este a vacsora előtti sorakozónál kihirdették, még hány napjuk van, - te figyelj, és mennyi van még az újoncoknak: hát ez a hét, meg a hetvenhét.
Nem sokkal a 76 júniusi bevonulásunk után összeragasztottak egy hétméteres papírcsíkot, és azzal szaladgáltak a folyosón röhögve és elborzadva: basszus, ez az újoncok centije!
Egyébként Szabadszálláson (ahova újoncként mentem egy tanfolyamra) is játszotta az agyát egy gumi őrv, miszerint 78 nem lesz, na őt gyorsan lehűtöttem, hogy az öregek szerint 77-ben is csak február lesz, akkor megáll az idő, és októberről, mikor ők szerelnének le, már ne is álmodjanak. :-)
Hát mondtam, hogy nem emlékszem... '76 volt az első szilveszter, amit "bent" töltöttem. '77 szilveszter éjjelén kiáltottuk ki az új év első másodperceiben: IDÉN leszerelünk! :-)
Nem emlékszem, a mi időnkben lett volna külön kaja szilveszterkor. Ami még érdekes, hogy hivatalos keretek között egyetlen alkalommal kaptunk szeszt a 1480-nál: a katonai esküt követő díszebéden az 1. étkezdében, ahol maga a cár is velünk ebédelt a terített asztaloknál. Egy pohár bor járt az ebédhez.
Később, még véradások után is (amikoris a civil életben sört szolgáltak fel), csak egy üdítőt kaptunk.
A kapuügyeletesekről: anno Sz. I. főtörzs, a szomszéd század szolgveze, a kapunál kicsomagoltatott egy csecsemőt a pólyából, ugyanis a fejébe vette, hogy a fiatal anyuka a gyermek apukájához történő elhozását használja fel, az említett katona-apuka részére a laktanya területére szeszt becsempészendő.
Persze a katona felháborodott az feleségét ért megaláztatáson, és jelentette az egységügyeletesnek a történteket.
Miután esetleges ejnyebejnyéket, fenyítéseket alacsonyabb állománycsoportok előtt nem hirdettek ki, nem tudom, mi történt Sz. főtörzszsel, de többé (míg ott szolgáltunk) nem töltött be kapuügyeletesi szolgálatot.
Helyette a gyenguszon, a zuhanyozónál tisztacserék alkalmával számlálgatta a használt alsókat.
Már bizonyára elmondtam, akkor most ismétlem magam. Tegnap (azaz még tavaly), kedves barátainknak (akik szomszédaink is) az együtt töltött szilveszterezés alkalmával is elmeséltem:
'77 decembere volt, októberben lettünk öregkatonák. K. S. surranótársam (akivel együtt húztunk bakancsot), akkor ünnepelte a születésnapját. Egy szombati napon indítványozta, hogy menjünk ki kimaradásra, igyunk egyet.
Úgy is lett. Bementünk egy kocsmában, ahova ő kalauzolt (az ott töltött hosszú idő ellenére még nem jártam ott), aztán valamit kortyoltunk. Mígnem odalépett hozzánk O. zászlós, akit a műhelyen keresztül (mint "ügyfelet") ismertem, á, sziasztok gyerekek, mi újság - tudjátok mit, gyertek, elmegyünk a pincémhez, jó boraim vannak! Beültünk a zászlós et. Moszkvicsába (ha jól emlékszem, 408-as típus volt), és elvitt minket a pincéhez. Leérve láttam, valóban több hordó volt az ászokon, többféle borral.
Talán a második után feljöttem a lépcsőn, (miután már rendesen kóválygott a fejem), és ott vártam meg a kóstolás végét.
Na gyertek, van nálam otthon még egy kis jó házipálinka is! A háznál tisztelettel közöltem O. zászlóssal, hogy köszönöm, én már nem tudnék inni, de K. S. baráétom pár métert arrébbment, gyorsan kidobta a taccsot, és bevonult a zászlós elvtárssal pálinkázni.
Ezt követően ismét beültetett bennünket a Moszkvicsba, és elvitt a laktanyakapuhoz. De jól tette! Ugyanis fogalmunk sem volt, hol voltunk.
A kapuügyeletes F. T. törzsőrmester volt, akit harcjármű- vezetőként szintén a műhelyből ismertem.
Megpróbáltam jelentkezni nála, mire megszólalt: atyaisten, hogy néztek ki... na gyorsan menjetek fel a körletbe, de nehogy az ütivel találkozzatok (ugyanis a kapuügyeletesi szolgálatnak az ittasan beérkező katonákat a fogdába kellett kísérniük, azok kijózanodásig ott is maradtak).
Az épületünk - lévén a közvetlen századok épülete - közvetelenül a kerítés mellett, a kapuügyeletesi helyiséggel szemben volt. Feltámolyogtunk, valahogyan ágyba kerültem, valaki hoztt egy vödröt, hátha szükség lesz rá. Hálistennek nem lett, de mint szobaparancsnok, szép kis példával jártam elöl. De talán ennyi belefért.
Másnap aztán olyan iszonyatos macskajajom volt egész nap, hogy időnként azon gondolkoztam, vajon túlélem-e azt a napot. Szerencsére vasárnap volt, szolgálatba sem kellett mennünk.
Akkor fogadtam meg, hogy soha többet nem kerülök olyan állapotba, ami ezt eredményezte.
Azóta voltam néha vidámabb, mint a helyzetek indokolták, de magyarul kimondva: 1977 decembere óta soha nem rúgtam be. Ezt a fogadalmamat meg is fogom a jövőben is tartani.
Az első HDM ÜTI szulgálatomat 1978. Karácsonyán nyomtam le egy rakéta osztálynál. Az szinte természetes, hogy a Szilveszter napja is az enyém volt. A délelőtt azzal ment el, hogy a számomra akkor még nem túlságosan ismert tüzelőállást másztuk végig az osztályparancsnokkal. A sorkatonáknak hihetetlen alkotó fantáziájuk valt abban a tekintetben, hogy mit és hová lehet eldugni. Kályhalyuk, öblítőtartály és társai ott is szerepeltejk a listán, viszont ott súlyosbítva volt a helyzet a kb 10 hektáros területen a rengeteg kábelárokkal, eldugott kis tárolóval, no meg a technikai eszközök rejtett zugaival. Parancsnokom, miután összeszedtünk vagy két ruháskosárra való mennyiséget, elégedetten távozott. Ezzel együtt az őrparancsnok éjfélkor talpaspohárban felszolgált pezsgővel köszöntött fel.
Na, gondoltam magamban, egész délelőtt potyára koszoltam a ruhámat, de a röhögést alig bírtam visszafojtani.
Mire a készültségi váltás illő módon lerészegedhetett volna, riasztottak bennünket. A közeli Shell kútnál volt egy lövöldözés és egy fegyverrel szökött építőkatona pont mifelénk indult el. Szerencsére nem jutott el odáig.
Bajtársak, harcostársak, sosrtársak, szaktársak, elvtársak (kinek mi tetszik)! Bár most nem hiszem, hogy a parancsnokom menne vadászni (sajnos már nincs közöttünk) de tartsátok szem előtt! MÉRTÉKKEL ÉS TARTÓZKODÁSSAL! :) És fogadjátok el egy másféle rakétás újévi jókívánságait! BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT NEKTEK!
1975 októberében vonultam és '76 juniusában a 3. századnál kapott kiképzés után, nyáron a 2. századtól leszerelt katonák örökébe léptünk.
Az elöljárok azonnal tájékoztattak bennünket, hogy az öreg katonák a piától igencsak dülöngéltek szilveszterkor, de ez már velünk nem fordulhat elő, mert igéretükhöz híven a leszerelés előtt elárulták, hogy hol volt a pia. Az egyik körlet falát 6 tábla funérlap takarta, szegőléccel díszítve. Leszereléskor az egyik öregkatona az összes lapot sorban végigkopogtatta. Az utolsónál, ez természetesen a középső alsó volt, furcsa kongást hallott. Díszléc le, funérlap le és láss csodát, a tégla ki volt szedve a falból. A mérete egy minibárszekrény nagyságú. Erre nem gondoltak az előljárók, amikor többször is kipakoltatták a szekrényeket és semmi eredménye nem volt. Mondták, hogy ide ne pakuljunk, mert ezt már ismerik.
Itt jött részemről a nagy ötlet és a nyár közepén elsütöttem egy poént: "Majd a kályhába vagy a kályhacsőbe tesszük a piát!" Ez akkor viccesnek tünt.
Másnap. Visszaérkezünk a kiképzésből és ahogy felértünk a napos és az ügyeletes kegyetlenül elkezdett szidni. Máskor ilyen baromságot ne mondjak!
Alig mentünk el, zászlóalj pk. század pk. érkezett. " Ügyeletes, napos! Kályhát, kályhacsövet szétszedni!"
Utána egész délelőtt a kormot takarították. Bocs fiúk. Így utólag.
Az utolsó szilvesztert viszont ügyeletesként töltöttem. Jöttek az előljárok és nosztalgiáztam velük, hogy megyik piás üveget, mikor gyüjtötték be a katonáktól. Mert ezek szépen sorakoztak a kantinban, egy nyitott poc tetején. De régen volt!
Boldog Új Évet Kívánok Minden Egykori Katonatársamnak!
Amikor én szolgáltam már csak 1 év volt katonaság,december elején hadgyakorlaton voltunk a sikeresen végrehajtott szondázásunk után a mi rajunk jutalomszabadságot kapott december 22-január 02-ig otthon lehettünk.De amikor visszatértünk megittuk a levét mert agusztusig alig volt olyan hétvége, hogy ne lettünk volna szolgálatban.
Nem hiszem, hogy lett volna olyan század, ahol ne lett volna szilveszterkor pia. Pedig az ellenőrzést megszigorították, a kerítés
mellett tiszthelyettesek mászkáltak, a kapunál is alapos ellenőrzés volt. Mi úgy oldottuk meg az "ellátmányt" , hogy már két
héttel szilveszter előtt kimaradásra mentünk bevásárolni. Úgy volt megbeszélve a bentiekkel, hogy takarodó előtt negyedórával
lejön valaki a hamut kiüríteni. Akkor még szenes kályhák voltak a körletekben. Micsoda véletlen, hogy pont a kerítés mellett
volt a konténer, amibe a hamut kellett beborítani. Mi már persze ott álltunk a kerítés másik oldalán, és a halk kérdésre,
hogy -itt vagytok?- már nyújtottuk is be az üvegeket. Szorgos kezek gyorsan át is vették, és a szenesvödörbe rejtve felvitték
a körletbe. Mi meg a kapun nagyképűen besétáltunk, mint aki jól végezte dolgát. A következő feladat a pia elrejtése volt.
Mivel nemrégiben kaptunk új szekrényeket, azt is jól megoldottuk. Magas, keskeny szekrények voltak, deszkakeretes lábbal, nem lehetett alálátni. Szekrény megbillen, üveg meg szépen begurul alá. Hiába voltak utána szekrényvizitek, senkinek nem jutott eszébe, hogy alatta is lehet valami. Szilveszterkor meg durrant a pezsgő, előtte szépen fogyott a konyak is.
A meteo század kis létszáma miatt minden jeles ünnep valamelyikére jutott mindenkinek a szolgálatokból.
Nekem 1971 karácsonyra és szilveszterre is jutott belőle, nem mintha nélkülözhetetlen lettem volna, de utólag bekell látnom jogos fenyítésem és azt követő helyben járás miatt más választásom nem volt.
Karácsony nehezen és bizony szomoruan telt el, de szilveszter szervezés alatt volt!
A fórumon a hozzászólások között igazán jót nem olvastam az elhárítokról, személy szerint Én jószomszédi kapcsolatot ápoltam Velük, első hivó szóra "önzetlenül" vágtam a hajukat
ezáltal Nekem is lehettek kéréseim.
Szolgálati autójukkal ellenőrzés nélkül jöttek-mentek a kapun, ezt kihasználva kockázatmentessen behozták és tárolták az egy üveg pezsgőmet.
Telephely szolgálat volt szilveszterkor, oda levinni volt az igazi kockázat. Elhárítós barátaim,
fél munkát nem végezve kettő darab pezsgős poharat is mellékeltek.
Nagyon hideg volt, a lábam újság papirral bélelt nemesbotosban sem igazán izzadt, éjfél előtt pár perccel ébresztettem társamat, a hideg és a lebukás miatti idegeskedés végett
igazán koccintósra sikerült az újév köszöntése.
Megragadom az alkalmat, itt és most nagyon boldog újévet kivánok minden volt MN1480-as
bajtársamnak, valamint a fórummal szimpatizáló társainknak!
A karácsony volt az, amiből egyet sem töltöttem a laktanyában. Sikerült mindig szabadságra mennem. Utolsó szilveszterkor átlépve az újév küszöbét, kórusban felkiáltottunk: idén leszerelünk! :-)
