Keresés

Részletes keresés

gyulahut Creative Commons License 2004.07.30 0 0 2363
Az erősebb forint már hétfőn kamatcsökkentést kényszeríthet ki (ING) 2004.07.29 12:08 A forint mostani ereje kikényszerítheti a jegybanktól, hogy már a jövő hétfői ülésén az irányadó 11.50%-os ráta csökkentése mellett döntsön - ez a fő megállapítása az ING által készített elemzésnek.
Előzmény: Törölt nick (2361)
rosencrantzhu Creative Commons License 2004.07.30 0 0 2362

Bármikor lehet.

Szerintem 3 oka lehet a jegybanknak arra, hogy mégse tegye:

1. egy mostani döntés esetén nehéz nem belellátni a politikai nyomást, ami a hitelesség romlásához vezethet.

2. a jegybank épp most próbálja meg leszoktatni a befektetőket, hogy a kamatokra figyeljen (ld. ritkítás) - igaz, ezt egy kamatcsökkentési trend mellett elég nehéz kivitelezni.

3. újra visszaállna az árfolyamcél, hiszen egyértelműen a kurzus miatt tenné a jegybank.

 

A fentieket úgy tudja elkerülni, ha majd az augusztusi inflációs jelentés tükrében lép, láttuk már, hogy azt elég kreatívan lehet értelmezni. 

 

Ha véletlenül mégis összehívna a VMT-elnök úr a gyűlést, akkor a fentiek tükrében tartást javaslok. Pontosabban azt, hogy ne mondjunk semmit a kamatról.

Előzmény: Törölt nick (2361)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.29 0 0 2361
Nem, mert a ho eleji meetingeken nincs kamatdontes.
Előzmény: gyulahut (2359)
Fuly Creative Commons License 2004.07.29 0 0 2360
Felkérem Elnök urat, hogy a Karzat 20.000. hozzászólását alkalomadtán tegye meg.

Köszönettel
A Karzat-nyitó
gyulahut Creative Commons License 2004.07.29 0 0 2359
Már megint rendkívüli kamatdöntésről folyik a szó. Nem lesz VMT?
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.21 0 0 2358
Na akkor nem is volt hiába, hogy ez újra szóba került: Manhattan elnök úr valószínűsítem életritmusából adódóan vasárnap éjjelente fog döntést hozni, így érvényes ajánlás leadásához a vasárnap éjfél szolgál határidőül. Különben az elnöki döntés után leadott ajánlások terjednének, amik nyilvánvalóan ellenkeznének a topcunk eredeti céljával (a tagok véleményét meghallgatva dönt a mindenkori elnök).
Előzmény: Törölt nick (2357)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.21 0 0 2357
Ha mukodott volna a forum, irtam volna hosszabbat, de igy orultem, ha ez elment. A vasarnapi idopontrol nem tudtam, hetfo de meg olvashatatlan volt a topic:(
Előzmény: Bocicsoki (2354)
rosencrantzhu Creative Commons License 2004.07.20 0 0 2356
Nagyon tutis :)
Előzmény: Bocicsoki (2355)
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.20 0 0 2355

Na ide is bevágom a Karzatról a hozzászólásomat:

 

Újra felfigyelt a VMT-re a média :-)) Nincs messze az az idő, amikor a talikon a bulvársajtó szorgos médiamunkásai is ott fognak kattintgatni :-))))))

A mai nyomtatott Napiban is fel vagyunk érvként hozva, mint a szakmai közvélemény reprezentánsa, amelyik egyértelműen tartást várt a tegnapi kamatdöntéstől. De már előzetes hírekben is hivatkozva lettünk hétfőn délelőtt a Napi Online-on: 

 

"A NAPI Gazdaság által csütörtökön megkérdezett elemzők még egyértelműen tartást valószínűsítettek, miként az Indexen működő virtuális monetáris tanács vasárnap éjfélkor zárult ülésén is ilyen döntés született."

Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2354
Nem is az ajánlásod rövidsége volt a baj, hanem a hétfő délelőtti időpont (ráadásul az elnöki döntés utánra is esett). Vagy még vasárnap akartál volna hozzászólni, de nem ment technikailag?
Előzmény: Törölt nick (2352)
rosencrantzhu Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2353
Csak IE-rel olvass, a többire nem annyira kompatilibis...
Előzmény: Törölt nick (2352)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2352
Bocsi, de olvasni se tudtam a zindexet, ures kepernyo jott be hozzaszolasok nelkul.
Előzmény: Bocicsoki (2347)
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2351
Mindenesetre a szokottnál hosszabb indoklás akár úgy is készülhetett volna, hogy az itteni ajánlások során megfogalmazott szempontokból írnak egy összefoglalót :-))))
Előzmény: Bocicsoki (2350)
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2350

Gratulálok az elnök úr első sikeres döntéséhez!

 

 Monetáris Tanács 2004. július 19-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 11,50%-os szintjét.

Az utóbbi időben beérkezett makrogazdasági információk nem módosították alapvetően a Monetáris Tanácsnak az inflációs pályáról és a gazdasági egyensúlyról korábban közreadott megítélését.

A Monetáris Tanács kedvezően értékeli, hogy júniusban mind a maginfláció, mind pedig a teljes fogyasztóiár-index kismértékben ugyan, de csökkent. A második negyedév egészét tekintve a maginfláció lényegében megegyezett a jegybank várakozásaival, míg a teljes fogyasztóiár-index a feldolgozatlan élelmiszerek dinamikus áremelkedése miatt némileg meghaladta a korábban vártat.

A Monetáris Tanács értékelése szerint fennáll a kockázata annak, hogy a bérnövekedés ütemének mérséklődése elmarad a korábban feltételezettől. Bár a versenyszektor béreinek növekedési üteme májusban csökkent a korábbi hónapok magas szintjéhez képest, a bérinfláció alakulásának értékelését bizonytalanná teszi a kifizetések éves lefutásának megváltozása.

Az elmúlt időszakban publikált adatok megerősítették, hogy kedvező irányba változik a gazdasági növekedés szerkezete: a belföldi fogyasztás helyett egyre inkább az export és a beruházások bővülése áll a gazdasági növekedés hátterében. A fokozatosan élénkülő nemzetközi konjunktúrával párhuzamosan dinamizálódott az ipari termelés, amelyben az export-értékesítés gyors növekedése kiemelkedő szerepet játszik. Emellett a háztartási szektor nettó pénzügyi megtakarításai is emelkedtek.

A májusi külkereskedelmi adatok visszaigazolták, hogy az import március-áprilisi növekedésében részben átmeneti tényezők játszottak szerepet. Mivel az erős importkereslet a magas beruházási aktivitással is összefüggésbe hozható, ezért egyelőre még nehéz megítélni, hogy a külső egyensúlyhiány 2004-re várt mérséklődése milyen ütemben, illetve milyen mértékben fog bekövetkezni.

A külső egyensúlyi kockázatok mellett a forintbefektetésektől elvárt hozamot továbbra is magasan tartja, hogy az állami költségvetés eddigi alakulásáról rendelkezésre álló adatok nem csökkentették a bizonytalanságot, hogy az idei költségvetési hiánycél további intézkedések nélkül tartható.

A Monetáris Tanács a fenti tényezők alapján az előző kamatmeghatározó ülés helyzetértékelésével összhangban úgy ítéli meg, hogy továbbra is óvatos monetáris politikára van szükség a 2005. végi 4 százalékos inflációs cél elérése érdekében, és változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatlábat.

Budapest, 2004. július 19.

MAGYAR NEMZETI BANK
MONETÁRIS TANÁCS

Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2349
Bocsánat, de a hibapontokért már eddig is én feleltem, és korábban is engesztelhetetlen voltam a későkkel szemben (lásd 2 héttel ezelőtti ülés után kiosztott szankciók, ahol ugyan utólag kiderült, hogy nem volt kamatdöntés, de az akkor érvényes munkarendünk szerint kötelező lett volna a részvétel a tisztelt tagoknak).
Előzmény: rosencrantzhu (2348)
rosencrantzhu Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2348
Úgy látom, a HF-főnöki pozíció mindig megkeményíti a szíveket. Azt hittem, ez csak manhattan kartács habitusál fakadó sajátosság, de be kell látnom, a humánerő menedzselése vasszigort kíván :))
Előzmény: Bocicsoki (2347)
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2347
Kedves Hecse kolléga, bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az új elnök vasárnap éjfélben jelölte meg az ajánlási határidőt, úgyhogy a korábbi (általam is gyakran használt lehetőség) a hétfő délelőtti hozzászólásra már nincs meg, hiszen ezek az elnöki döntés után érkeznének/érkeztek.
Előzmény: Törölt nick (2346)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2346
Qrva szar a zindex, de talan most elmegy. Egy gyors tartas, mert idegileg kikeszit a rencer.
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2345
Qrva szar a zindex, alig enged hozzaszolni, ugyhogy csak egy gyors tartast mondanek.
manhattan Creative Commons License 2004.07.19 0 0 2344
Megköszönvén az értékes hozzászólásokat, s a tagok nézeteit osztván:

A VMT az elemzése során a folyamatok, a fundamenális adatok alakulására vonatkozóan semleges- enyhén szkeptikus értékelést fogalmaz meg. Ez nem segiti elö az inflacél könnyebb teljesitését - s a monetáris lazitást - igy a VMT a kamatszint tartása mellett dönött.
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.18 0 0 2343

Szerintem is egyfajta deadlock állapot alakult ki kamatfronton, valamilyen lényegi áttörés nélkül (konszolidálódó államháztartás, javuló külső egyensúly, a 2005 decemberi 4%-os cél megalapozottságát alátámasztó csökkenő infla-adatok) nem igazán látok lehetőséget  érdemi kamatlépésre, sőt nem is tartanám ezt célszerűnek. A monetáris kondíciók várható globális szigorodása, a kamatkülönbözetek prognosztizálható szűkülése még a jelenlegi szinten maradó magyar alapkamat mellett egyébként is különös óvatosság felé mozdíthatja el IRL kollégáinkat.

Summa summárum, tartsunk, menjünk el nyaralni, és készüljünk a talán még  izgalmasabb őszi ülésekre :-)

gyrk Creative Commons License 2004.07.18 0 0 2342

tul sok mindent az elozoekhez nem tudok hozzatenni. nagy kerdes szamomra, hogy ha tenyleg eladjak a 25%-os richter csomagot, akkor a befolyo kb. 100 milliardot mire es hogyan szamoljak el. szoval nagyon nagy kerdes, hogy mi lesz a budzsevel a masodik felevben...

nem latok kulonosebb indokolt se az emelesre se a csokkentesre.

szoval: TARTAS.

krz Creative Commons License 2004.07.17 0 0 2341

na, most nem maradok le az ulesrol, mint ket hete (ahol persze a hallgatas teljesen mt-szeru viselkedesnek bizonyult, megis hibapontot kaptam erte ;))

 

azt gondolom, hogy az inflacio es a majusi kulker szam akar lehetove is tenne egy kisebb csokkentest, hiszen illeszkednek a folyamatok kedvezo ertelmezesebe. (inflacios csucs mogottunk, marc-apr kulker one-off romlas volt).

 

a budzse koruli bizonytalansag novekedese ugyanakkor - szerintem - javareszt ellensulyozza ezt a hatast.

 

eleg altalanos velekedes, hogy a huf erosodese a zloty javulo nemzetkozi megitelesebol "csorog le". ha ez tenyleg igy van, akkor az aligha indokolhat kamatcsokkentest, hiszen a zloty javareszt epp a lengyel kozponti bank varhato kamatemelesei miatt tunik egyre vonzobbnak a nk-i portfoliobefektetok szamara.

 

szerintem ez az utolso tenyezo egyelore a legmeghatarozobb, azaz tartast javasolnek a vmt es az irl mt szamara is ;)

 

rosencrantzhu Creative Commons License 2004.07.16 0 0 2340
az újoncok lelkességével kezdeném meg a dolgot, de nemigen tudok mást mondani, mint két hete.

az utóbbi napokban nem történt semmi érdemleges, az infla a várakozásoknak megfelelő volt, az ÁHT hiány is, sajna. A piaci bizonytalanságot mutatja az árfolyam heti ingadozása, amely leginkább a gazdaságpolitika hiteltelenségének következménye. Hasonlóképpen hektikus az állampapírpiac is, ahol az elsődleges kibocsátások megnyugtatóan elmennek, de a nagy külföldi érdeklődésnek legfeljebb halvány jelei látszanak. A kamatszint csökkentésére csak akkor látok esélyt, ha az inflációban vagy az államháztartásban bekövetkező meglepetés a piacra jótékony hatással lesz.
Ugyanakkor nem állítanám, hogy nem játszom a gondolattal: mi lenne, ha a jegybank megpróbálná visszavenni piacvezető helyét, és egy meglepetésszerű csökkentést hajtana végre? Nem vagyok benne biztos, hogy ez most jó alkallom lenne, furcsán venné ki magát akkor, amikor éppen most ritkítottuk meg a kamatdöntési periódust - ez némiképp ellentmondó üzenet lenne a piacnak.
Szóval:

Tartás.


Augusztusban inflációs jelentés. Attól majd okosabbak leszünk. Vagy legalábbis az igazi MT. :)
Előzmény: manhattan (2339)
manhattan Creative Commons License 2004.07.14 0 0 2339
Tisztelt tagok

Mivel a döntésig már nem leszek net közelben igy meghirdetem a hétvégi ülést, ami vasárnap (júl 18) éjfélig tart. Mivel kamatról döntö ülés lesz, kérek mindenkit a tartalmas elemzésekre bazirozott ajánlások megtételére. Elemzést, véleményt várok különösen az alábbi témakörökben:

Operativ eredmények: mik a legújabb aht, infla számok, külkerforg, c/a, állampapir hozamok/forgalom, forint árfolyam, olajár alakulás. Ki milyen következtéseket von le ezekböl erre az ülésre vonatkozóan, ill. mire számit a közeljövöt tekintve. Emlékeztetönek: beléptünk a 3. negyedévbe, amikor kormány igérete szerint a negyedéves hiány 140 md ft-nál nem lesz több.(Skonto kollega: számomra jobban értékelhetö lenne az állampapir piacról szóló hireket a döntés ELÖTT olvasni és nem utánna - lehet itt egy kérésem a nagyobb rugalmasság felé?)

Startégia elmezés:
- Lát-e valaki a térség umbrella-országaiban Mo-ra is következmenyekkel járó folyamatot ? (Lengyel, Cseh, Szlovák elsö sorban)
- Hogy áll az orosz bankválság, vegyünk-e megfontolásra olyan következményeket mint 1998-ban?
- Azok akik már korábban is törödtek a carry traddel: Greenspan moderát emelési szándéka után megnyugodhatunk? És mi van a kötvénypiaci buborékkal? A külföldi JB-k eröteljes USA állampapir vásárlasa következtében az Treasuryk árfolyama mesterségesen magas szintre állt be. Legföbb vásárlók az ázsiai JB-k, akik ezzel a tranzakciókal próbálják megakadályozni a hazai valuta felértékelödését. Ha ez a pénzberáramlás lassul vagy egyenesen reversebe megy, akkor nagy hozamemelkedések elé nézhet a T-piac, Greenspant eröteljesebb kamatemelésre kényszeritve. Gondolkodik valaki a következményeken?
- Kina viszont éppenséggel hüteni akarja a gazdaságát, ami lassithatja a vilgazd fejlödését is. Érdekes ez számunkra?
Egyéb meglátások, szempontok?
Bocicsoki Creative Commons License 2004.07.06 0 0 2338

Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni az új elnökünk első ülésén, de mint ahogy korábban jeleztem, nem volt netközelben.

A HR-főnöki teendők ellátását örömmel vállalom, igyekszem azt az eddigi szokások és szokványok tiszteletben tartásával ellátni.

 

Bár nem volt kamatdöntés tegnap, az igazolatlanul hiányzóknak bevésem az 1 hibapontot (az eddigi szabályaink értelmében). Ugyanakkor az új helyzetnek megfelelően (amint arra Manhattan elnök úr is utalt) havi egy alkalommal kell majd csak kötelezően részt venni az üléseken. Most még inkább elvárható, hogy az utóbbi időben megcsappanó jelenlét gyarapodjon, és valóban érdemi ajánlások készüljenek az ülések előtt. Az új elnökünk szokásaihoz igazodva vasárnap éjfél előtt kell bepötyögni az ajánlást, a később érkezők büntetőpont-szankciókra számíthatnak

 

Törölt nick Creative Commons License 2004.07.05 0 0 2337
Nocsak, kovetjuk az ECB-t? Ok az elso ulesen dontenek, ezexerint mi azt megvarjuk, oszt utanuk lepunk.
Előzmény: skonto (2334)
gyulahut Creative Commons License 2004.07.05 0 0 2336
Na majd a havi második űlés. 19-én!
Előzmény: krz (2335)
krz Creative Commons License 2004.07.05 0 0 2335

sorry, errol lemaradtam.

 

pontosabban magatartasommal precizen elorejeleztem az irl mt magatartasat ;)

 

skonto Creative Commons License 2004.07.05 0 0 2334

no risk, no gain? betli?

 

Közlemény a Monetáris Tanács 2004. július 5-i üléséről
 1. A Monetáris Tanács úgy határozott, hogy 2004. július 5-i ülésével kezdődően a jegybanki alapkamatláb megváltoztatásáról lehetőség szerint csak a mindenkori havi második ülésén hoz döntést.
Nem kamatmeghatározó üléseiről a kamatszintre vonatkozó közleményt sem ad ki.

A Monetáris Tanács figyelembe vette, hogy a nemzetközi gyakorlatban is általános a havi egyszeri vagy még ritkább kamatmeghatározó ülésezési rend, és a döntések megalapozásához szükséges információk döntő többsége csak havonta jelenik meg.

A Monetáris Tanács a hónapok első ülését általában a jegybank feladataihoz és felelősségi köréhez tartozó egyéb kérdések tárgyalására használja. Természetesen, ha a körülmények szükségessé teszik, a Tanács a későbbiekben is bármikor dönthet az alapkamatláb megváltoztatásáról.

2. A fentieknek megfelelően a Monetáris Tanács 2004. július 5-i ülésén nem tűzte napirendre a jegybanki alapkamatláb módosítását.

MAGYAR NEMZETI BANK
MONETÁRIS TANÁCS

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!