Azért érdekes, hogy egy ilyen kőkemény sportban is mennyire érzékeny az emberek. Madiot majdnem sírt az interjú alatt, amikor Pinot szóba került. Ha jól emlékszem, a 2012-es Pinot szakaszgyőzelem hosszú évek óta az első francia győzelem volt a Tour-on. Aztán 2014-ben (Contador és Froome bukott, és feladták a versenyt) Nibali mögött harmadik lett, fehér trikóban. Ő volt a reménység évtizedek óta, aki talán képes lehet megnyerni a hazai versenyt, erre ugye 1985 óta várnak a franciák. Aztán jött 2015-ben az Alpe D' Huez győzelem, ami talán a legikonikusabb hegy a Tour-on, ez ugye újabb lökést adott az összetett reményeknek. 2019 ugye híres Tourmalet győzelem, amikor Madiot őrjönve biztatja a tévét nézve - és pár szakasszal később sírva száll be a kocsiba, mert ismét bukás, és a térde megsérült, fel kell adnia. Szimpatikus versenyző, akinek a Tour sosem sikerült igazán jól, de igazán szép kerete lenne a pályafutásának, ha ma győzelemmel búcsúzna. Rajta nem fog múlni, hatalmas szíve van, és ha Pogacar nem akar ma győzni, akkor még esélye is lehet.
Nemhogy simán ezis, hanem nagyon fontos. Mondjuk itt szerepet játszik, hogy "még" csak 6 éves, "fiatal" csapatról van szó, és az előd Lampre féle "olasz vonalat" teljesen eldobták, az új irány meg 3 éve alakult ki. Ehhez képest egész jó csapatot alakítgatnak, csak ahogy látni is, a részletek még nem álltak össze tökéletesen, de itt most ezen a Touron nem ezen múlt. Pogacar nem tökéletes felkészülése az első naptól kezdett kőkemény izmozás, két hét durva nyélen menés miatt visszaütött. Vingegaard fel tudott készülni erre, Tadej nem.
.... azért az előző 3 év eredményeinek vonzatában, lehet érdemesebb lenne bevezetni némi szigorúságot "kötelező" biz. szintű azonos nyelvű kommunikációra, de ugyan akkor meg pont az elért sikerek miatt lehet, jobb az a "lazaság" (?) e téren csapaton belül, ami van. Ezt nehéz kívülről megítélni azért.
Megnéztem az UAE kisfilmjei amiket a verseny alatt csináltak. Baszki a csapatfőnökök alig beszélnek angolul. Tudom, hogy nem ez a legfontosabb, de hiszek abban hogy igenis ez is fontos, a kommunikáció.
Szerintem Pogacar nem fog messziről támadni, semmi értelme, Vinge ellen nagy a hátránya és csak a dobogóját kockáztatja vele. Ha jó erőben lesz akkor az utolsó hegyen fog támadni, de az is lehet, hogy leszakad most is relative hamar.
Szerintem az Ineos még nem mondott le a dobogóról, viszont Yates-t aligha előzik meg, főleg, hogy már a főnököt sem kell védenie, viszont mivel senki nem tudja, hogy Pogacar milyen állapotban van, el tudom képzelni, hogy az Ineos úgy megy neki a szakasznak, hogy végig egy kemény tempo, hátha Pogacar újra megzuhan és akkor Rodriguez tud menni a dobogóért.
Matej mekkorát harcolt! Pont, mint tegnap a mai második, akinek elképesztő hite van, és ha egy fél ütemmel korábban löki a bringát, akkor Asgreen ma második győzelmét ünnepelhetné. És mekkora dolog a Tour győzelem, Mohoric percek óta sír, pedig ez a harmadik Tour szakasza, és van Giro, Vuelta sikere is a San Remo és VB cím mellett... majd biztos elhangzik, hogy Mader segített...
Az, hogy egy Poel, Pedersen, Trentin, Laporte, Bettiol sor nem ér föl hármukra, nekem hihetetlen. Szegény O 'Connor mekkorát harcolt, pedig neki aztán végképp nem volt esélye, de hát mit lehet tudni...
Holnap Tadej el fog indulni a Petit Ballon aljában, mert ha megnyeri a szakaszt, az némileg árnyalhatja a képet. Persze mehetne a Moinats aljától is, mert akkor az egy 83 kilométeres sportolás lenne, és nagyon segíteni nem tudna neki senki. Fölfelé ő a legjobb, lefelé meg mit tudnak neki segíteni?
A művész kis eséllyel fog rámenni a marginal gainekre, de kiváncsi vagyok kicsivel több "fegyelem" lesz-e a jövőben Pogi részéről. Attól tartok az sokat venne el a személyiségéből akár a versenyzési stílusából is és lehet azzal mi is szegényebbek lennénk.
Egyébként nem hiszem hogy az UAE ne haladna, a tavalyiból tanulva pl jobb csapatot építettek most köré.
A másik kérdés meg hogy megéri-e Pogit rátenni egy "csak a Tour" programra. Nem csak neki nem lenne jó de úgy igazából a kerékpársportnak se.
Ideálisan kicsit reszelnek ezen-azon, lesz egy sérülésmentes felkészülés és ha jövőre nem borul meg akkor megint ugyanúgy esélyes. Nekünk meg mi bajunk lehet? 15-16 szakaszig ilyen csatát látni szerintem bőven jobb mint ami eddig jutott.
Az UAE-nél nem gondolják, hogy bármiben is változtatni kellene Pogacar tavaszát, Tour-ra való felkészülését illetően.
Azzal indokolják, hogy idén Pogi nem ideális felkészülés után nem ideális állapotban érkezett a Tour-ra és az is a kivételes képességeit támasztja alá, hogy még így is a 2. helyen áll és két hétig harcban volt a sárgáért.
Ez amúgy mind igaz is, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy már tavaly is elhasalt.
Picit az UAE-nek is haladnia kellene a korral illetve nem kellene mindent is megnyerni tavasszal ha aztán a fő attrakció meg nem sikerül már évek óta. Értem én, hogy Pogacar partner nekik ebben a mentalitásban de biztos, hogy lehetne rá hatni, hogy figyelj, olyan riválist kaptál, hogy ha le akarod győzni akkor kell áldozatokat hozni. Ezenkívül meg amiket Lengyel Tomi mondott, hogy ha x dologgal lehet nyerni 0.3 sec/km, y dologgal meg lehet 0.2 sec/km, z dologgal meg 0.1 sec/km akkor ezeket csinálni kell, mert a legfőbb rivális is csinálja.
Nagy számok törvénye, hogy X millió emberből biztosan van pár kretén, aki a seggét mutogatja, meg exhibicionista módon működik, mint opiomi. Ha ezekből pár pont ott van, ahol a versenyző, és találkoznak, akkor van olyan bukta, mint Kuss esése a telefonos barommal. Sajnos a közösségi média miatt mindig van olyan, aki saját magát helyezi előtérbe, bárhol is legyen, mert ha virtuálisan jelen van, akkor az neki jó. Ha ez pont egy kerékpárverseny, és pár latexgatyás elesik miattuk, nem számít, mert addig is megvan az 5 perc hírnév.
Akkor azt mondd meg nekem, hogy a hazai kerékpárversenyeken miért tudtunk, tudunk viselkedni? A Girón tényleg tömeg volt, de a magyar körön is sok a helyszínen lévő szurkoló, érdeklődő?
Itthon divat (most éppen) Jumbo mezt venni, és abban virítani, megmutatása kivagyokén. Biztosan a tavalyi FdJ méz már túl koszos lett :)
Persze mindez tisztelt a kivételnek.
Szóval igen, divat lett kerékpár versenyre járni, örültködni mellettük. Csak ahogy írtátok, azzal nem törődik, hogy mi van ha elesik, vagy lejtő a telefonját rossz helyre.
Olyan ez, mint az újkori rendszerváltás óta divat templomba járni(itt is tisztelet a kivételnek).
Nem az a lényeg hogy szar lesz a felvétel, hanem hogy ő rakja föl a fészre. A lájkfüggők ezzel még több lájkot tudnak gyűjteni, hiszen ő "ott volt" benne volt, megcsinálta.
Annyi haszna van az ilyeneknek, hogy nagyon ritkán olyan felvételek is készülnek, amin esetleg látszik, hogy ki bukott kiben, vagy melyik baromban bukott fel a versenyző.