ami tudható, hogy a vezető réteg szinte kicserélődött a csata után.
A dűlő és más helynevek megőrizték a csata fordulópontjait, ezek közül kettő, csonterdő, csontudvar utal a maradványokra, a mocsaras, lápos vidék területén van a Pogány kapu, Magyarok útja ahova beszorult az első napi seregtest, és megsemmisült.
Hogy mi lett a sebesültekkel, halottakkal, nincs kutatási eredmény, vagy nem publikus, a már említett bajor évkönyveken kívül.
Feltehető, hogy a gyepűn lévő mozgás nem volt lehetséges, a magyar határőrizet mellett.
I. István és Gizella házassága konszolidálta a bajor magyar kapcsolatokat, így a Pozsonyi csata felemlegetése tabu lehetett. A korábbi, Qedlinburgi megállapodás is a magyar törzsek megbékítését szolgálta, és az ország pacifizálását Géza fejedelemsége alatt.
Jelentős volt a Pápa és Magyarország apostoli garanciája is, amelyről mélyen hallgat a Szentszék, de a pápaválasztási vétó az Apostoli Magyar Király részéről, amely az I világháborúhoz vezetett Rampolla elutasítása miatt, különös hatalmi státust őriz.
Fenti mozzanatok érdekei, talán feledtették a hatalmas csatát, amely Árpád és 3 fia halálát okozta, és a nyugatiak hatalmi elitjének is súlyos veszteségeket okozott.
Pozsony mellett Ausztriában, egészen pontosan bejárták a területet Poór Miklós, és Nyers Csaba. Előadásaikon térképek és fotó felvételek segítségével mutatják be a csata lefolyását a Duna két partján, amelynek a centruma a Barna hegy és Hainburg.
A Helyrajzi osztrák térképek Ober Ensig mutatják a dűlők és falvak neveivel a csata-vesztés helyeit.
A magyar haderő 45 ezer harcos, az ellenség 100 ezer főt számlált, amely 3 részre oszlott: Dunai hajóhad, a Duna déli partján, és az északi seregtest.
A csata, a jól vezetett lovassereg döntő fölényét mutatta nyílzáporaival, a csapdába csalt és bekerített nyugati sereggel szemben, amelyben a menekülő király kivételével szinte a teljes tisztikar megsemmisült.
A helyrajzi térképek megőrizték a csata folyamatát osztrák dűlő nevekkel: Utolsó jaj! Csontudvar, Csonterdő, és a mocsaras helyen, Állandó jaj és Vár-jaj.
Két kitűnő hadtörténész kutató két éven keresztül tanulmányozta a halottas bejegyzéseket, és helytörténeti fóliánsokat. Erről előadás is található a Yu-T videói közt.
Mint korábban említettem, a magyar nép általában sem a történelem, sem más tudományágak iránt nem fogékony. Ez alól kivétel a magyar őstörténet és a 20. század.
Ja igy ^ van es Te vagy ennek a kepviselöje, magas fokon, olyan aki a Wehrmacht-ot mozsdatja a Magyar-területen elkövetett Te szerintedi "szepseghibaker"t is.
PS.: Tja ...Glavival ... en többször vitazom, most is az un "elözmenyt" neztem, es meglepetesemre Teged -aki nalam az x alatt all- egy tartalmat talatam.
PPS.: Tja Glavi egy szelmalom, de sosem mozsdat emberölöket, legyen az akarmelyik ethnie is.
A német történész neve Johannes Aventinus (és nem Aventius). 600 évvel a pozsonyi csata után írt róla, nem lehet tudni, hogy az írásában mi volt a képzelet szüleménye.
Mint korábban említettem, a magyar nép általában sem a történelem, sem más tudományágak iránt nem fogékony. Ez alól kivétel a magyar őstörténet és a 20. század.
Forrás sok van, az alábbi link 86. oldalától található a felsorolásuk. Én Aventiust nem számolom ide, lehet, hogy megbízható, de évszázadokkal később élt.
A csata helye vitatott, mert a szlovákok szerint Zalavár környékén volt. Ők tudják, hogy miért. Hogy régészeti bizonyíték nincs - nos, volt ásatás Pozsony környékén ? Amúgy meg arra sincs semmilyen régészeti bizonyíték, hogy a magyarok elődei meg az ugorok egymás mellett éltek volna. Még nagyjából sem tudjuk, hogy hol és mikor. Még évezredre sem. Ennél a pozsonyi csata ezerszer biztosabb.
Az elhallgatás okát nem tudom. Az 1984-ben kiadott Magyarország hadtörténete már említi.
csekély 253 oldalas tanulmány, igaz nem olvassák az igazmagyarok.
itt is állítottak fa emlékművet, és évente megünneplik a 100 000 fős magyar sereg győzelmét. (ez létszám önmagában is vicc, annak aki picit is ért a dologhoz)
S szerinted kit zavart a pozsonyi csata annyira, hogy eltitkolták a történelmi ismeretekre annyira fogékony magyar nép elől? A szocialista időszak alatt kifejezetten kedvelték a németek elleni háborúk emlegetését.
Nem inkább arról van szó, hogy minimális forrás van, s persze azt sem lehet tudni, hogy igazából hol volt a csata, mivel semmilyen régészeti bizonyítékot nem találtak? Magyar forrás természetesen nincs semmi, hiszen akkor a honfoglalók nem tudtak írni.
A magyar őstörténet (sajnos) valóban politikai kérdés. Inkább tudománypolitikai. Tudományos szempontból nagyon sok a nyitott kérdés, és szinte semmi sem bizonyítható. Viszont nagyon sok embert érdekel, ami a tudományos kérdésekről általában nem mondható el. Ezért az MTA (és gyanítom, hogy a mögötte álló mindenkori kulturális vezetés) úgy döntött, hogy ami nincs benne a kánonban, és nem bizonyítható 100% biztonsággal, az nincs, nem is lehet, sőt beszélni sem szabad róla. Amelyik tudós ettől eltér, az hitelteleníti magát a magyar tudományos közéletben. Ez egyfajta diktatúra a régészek, történészek, nyelvészek felé, és a tudományban a diktatúra mindig rossz vért szül. Persze máshol is, nem csak a tudományban. Szóval lényeg, hogy az MTA részéről mutatott totális elutasítás minden nyitott kérdés iránt óhatatlanul előhozza a fantasztákat is, akik hihetetlen mesékkel etetik az arra fogékonyakat. Ilyen fantaszta Bakay Kornél is többek között. Állítólag nem mindig volt ilyen. De óhatatlan az ilyenek felbukkanása mindaddig, amíg a magyar hivatalos tudományosság így viselkedik. Teljesen abszurd pl., hogy a honfoglalást lezáró 907-es pozsonyi csata, amely bőven dokumentált korabeli nyugati forrásokban, csak 2007 után került be az iskolai történelem tananyagba. Addig hallgatás volt róla. Sorolhatnám még a hülyeségeket, de lényeg, hogy ez így nem mehet. Pedig már a 19. száztad vége óta így megy...
Számára a magyar őstörténet ideológiai/politikai kérdés. Éppen ezért nem lehet semmiről sem meggyőzni tudományos érvekkel. S érdekes, hogy a hun-magyar állítólagos rokonság számára összefügg a zsidókérdéssel, hiszen mindkettő a szélsőjobb kedvenc vesszőkarikája.
Ebben az esetben a feltételezéshez igazították a módszertant.....( a "nyelvtudomány " részéről. Azonban multidiszcplinálisan nézve, más nem támasztja alá....)
En röviddel a bejegyzes tartalom betevese elött meg sosem hallottam az Urrol semmit, igy elmentem guglizni, egy reszet amit talaltam ide betettem, ugyhogy nem en "nem kimel"-em az Urat, hanem a magyar
es nemzetközi szolid tudomanyos körök (aminek en is egyik tagja vagyok, de ebben az esetben en mint "nem kimel"-ö nem vagyok tenyezö.)
Az uráli nyelvrokonság elmélete természetesen nem azért nem dőlt meg, mintha kutatói ilyen-olyan érdekektől vezérelve ügyesen lobbiznának mellette, hanem azért, mert nyelvtudományi ellenérvek nem döntötték meg. A nyelvrokonság „nem hit, szimpátia kérdése, és nem is politikai rendszer függvénye, hanem tudományosan bizonyított tény, amelyet bizonyítása után nem is kíséreltek meg tudományos ellenérvekkel cáfolni.”
(Keresztes László: A magyar nyelv eredete. In Honti László (főszerk.): A nyelvrokonságról. Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság. Tinta, Bp. 2010. 289).
Attól fogva, hogy valamely tudományágnak elkülönül a tárgya, valamint kialakul a kutatásához szükséges és eredményekre vezető módszertana, a szakismeret megkerülhetetlen feltétele a tudományos igényű véleményalkotásnak, diskurzusnak. Természetesen sokféle kérdésről folytak és folynak tudományos viták a nyelvrokonsággal kapcsolatban is, amelyek hatására bizonyos kérdések árnyaltabb megvilágításba kerültek (pl. etimológiai összefüggések, areális hatások, kontaktusjelenségek stb.); érvek és cáfolatok szülnek további válaszkísérleteket – a tudományok már csak így szoktak előremenni.
A középiskolai nyelvtanórákon megtanultuk, hogy a nyelvhasonlítás alapját a szabályos hangmegfelelések jelentik. Vagyis: a nyelvrokonság fő bizonyítékai a rokon nyelvek között rendszerszerűnek mutatkozó hangtani váltakozások. (A különböző fonetikai helyzetekben más-más eredményre vezető megfelelések hosszú sorának legismertebb példái talán a käte- /kéz éskala / hal finn-magyar szópárhuzamban megmutatkozó k > k, k > h váltakozás.) Bizonyára emlékszünk arra is, hogy a hangmegfelelések vizsgálatára a szókincsnek bizonyos csoportjai alkalmasak, mások viszont nem, és hogy két mai szó felszíni „hasonlósága” nem záloga rokonságuknak. (A fonémák és kapcsolódási lehetőségeik száma véges, így bármely két nyelv szavai között adódhatnak véletlen egyezések, mint például a francia qui és a magyar ki). Arról is tanultunk, hogy a nyelvrokonság bizonyítékai nem merülnek ki a hangmegfelelésekben; lényegesek a nyelvtani rendszerben fellelhető összefüggések is. Elsősorban az alaktanban, ahol az uráli nyelvek összetartozásának egyik legszemléletesebb bizonyítéka a személyes névmásokból keletkezett személyragok rendszere vagy a primér határozóragokban megmutatkozó rokonság. A mondattan szintén szolgáltat bizonyítékokat (a számnév utáni egyes szám, a birtoklásige hiánya, a minőségjelző nem egyeztetett volta stb.). A hangsúly minden vizsgálati szinten a rendszerszerűségen van; kiragadott példák összehasonlítása nem visz messzire.
A zsidóság iránti nosztalgia kulturális szempontból jól dokumentált jelenség Kelet-Európában, anyagilag pedig akár sikeres vállalkozásnak is mondható. Ukrajnában úgynevezett zsidó éttermekben sertéshúsból készült fogásokat szolgálnak fel, és zsidós öltözetű kabalababákat árulnak a piacon. Lengyelországban a „Hiányzol, Zsidó!” szövegű grafitti terjed országszerte. A giccsen túlmenően a zsidó kulturális fesztiválok tömegeket vonzanak Krakkóban, Varsóban és Budapesten. Sokak szerint a jelenség az egykor virágzó zsidó közösségek elvesztése felett érzett sajnálat megnyilvánulása, mások a szovjet korszak előtti idők iránti nosztalgiának tulajdonítják.
Most, hogy említed ezt a mohó érdeklődést a műgyűjtő katonák részéről, majd az ISYS feltűnő, ám hasonló pusztító motívumait látván, eszembe jut Qumrán kincseinek elrablása, és az alexandriai könyvtár felgyújtása.
Nem mellékes a szkíta kincsek begyűjtése Majdanról, és Móricz J. halála is jelzés, hogy nagy erők dolgoznak a múlton, hogy a magharya szál kiirtassék?
Érdekes, hogy Bakay a hatvanas években még túlzó kommunista mozgalmár tevékenységéről volt ismert, ő volt a megyei könyvtár, a levéltár és a múzeumi igazgatóság közös párttitkára.
