A vasútnak épp az az egyik nagy előnye a buszhoz, repülőhöz képest, hogy az alkalmazott technológia nem teszi szükségszerűvé az ülve utazást. Ha valaki vállalja az állva utazás kockázatát, mehet abban az időpontban, amikor neki a legkedvezőbb. A kötelező helyjegyesdi csak egy nehezítés. Indulnak a vonatok ütemesen, elérem azt, amelyiket elérem, nem kell sem előre eldöntenem, hogy melyikkel megyek haza, sem hazamenetelkor annyival korábban kimenni az állomásra, hogy biztos beleférjen a helyjegyváltás is.
Ez szerintem a napi ingázásra igaz. Ne keverjük össze a kettőt a nemzetközi távolsági közlekedéssel. Lehet, hogy én élek más világban, de a tényleg ultra flexible last minute üzleti utaskon kívül azért igen kevés turista van aki reggel 6-kor dönti el, hogy a 7:10-es Railjettel Bécsbe megy aznap. Az utasok döntő többségénél van egy minimum tervezési idő (~3-5nap) amibe bőven belefér a jegyváltás mellett a helyjegyváltás is és összességében előnyösebb lehet mint ez a bolhacirkusz.
Amúgy meg már a 80-as évek végén is a Liszt/Arrabona EC* (ami reggel 6:45-kor indult) mellett is meg volt hirdetve egész évben opcionálisan egy mentesítő vonat! Akkor most a túlságosan rövid railjet mellett miért nem lehet ilyen?
*később a Liszt átkerült 8:30-ra, cserébe jött az Arrabona expressz.
Szerintem önkéntes alapon ment. Aki egy napra ment, vagy ment a vonata (bár a várakozás miatt elbukta) az szerintem maradt fenn, a ráérősek meg leszálltak. Bár szerintem volt egy kis huzakodás. Na meg gondolom a helyjegyesek maradtak fenn.
Mint írtam, a vonatvezető hatásköre eldönteni, hogy egy vonat mikor túlzsúfolt. Aki akkor volt, az úgy döntött, biztos ami biztos, ez a sok ember menjen csak haza...
Mivel a vonaton nem lett rosszul senki, nem sérült meg senki, nem volt baleset és nem kellett evakuálni, így szerencséje is volt...
Az lehet, hogy prémium, de két éve vltunk Bécsben adventkor, s Bécsből hazafelé jövet annyi utas volt az economy-n, hogy megmozdulni sem lehetett. De még az előtérben sem volt egy centi hely sem...
Hogy te mit minek gondolsz, az lényegtelen. Az ÖBB a RJ-t egy prémium szolgáltatásként hirdeti (még akkor is ha nem az). Talán legyen már joga a saját vonatán a saját országában megszabni a játékszabályokat! Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!
Prémium a First és a Business, oda tényleg nem engednék be állót. Az Economy akkor lehetne prémium, ha lenne mellette más fapados vonat ugyanazon az útvonalon.
Nyilván senkinek sem jó a zsúfolt vonat, a már ülőknek sem, de ha már előállt ez a helyzet, (amit előzetes kapacitástervezéssel kellene elkerülni, csak kérdés, hogy a mai vasúti szabályozások közepette mennyi realitása van nemzetköziben pár nap alatt többlet kocsi vagy vonat beállításának), de az utasok felét jól megszivatni a leszállítással, hogy a másik felének egy kicsit jobb legyen, számonra semmiképpen sem elfogadható.
"MÁV kiad helybiztosítás nélkül jegyet a Jeti valós kapacitásán felül"
Mivel a jegy - nagyon kelyesen - nem konkrét vonatra, sőt nem is konkrét napra szól, ez a kijelentés nem értelmezhető. Több jegyet adtak mint az összes kiadott jegy érvénytartamán belüli össz ülőhelykapacitás? Aligha.
"kiad helyjegyet is, tehát Kelenföldtől Hegyesig, meg Hegyestől vissza állandó probléma, hogy szállnak fel az emberek, és rugdossák fel a helyükre még korábban beülteket."
Ha meg volt jelölve a hely foglaltsága, akkor vessen magára, hogy miért oda ült. És vehett volna helyjegyet ő is. Ha nem volt megjelölve, akkor az a hiba.
"Ha az álló utasokkal tele vonatot biztonságilag kockázatosnak tartjuk, akkor már rég be kellett volna szüntetni a metróközlekedést a világ legtöbb nagyvárosában."
Nem összeegyeztethető egy "prémium" szolgáltatással. És igen, benn az utasításban, igaz nincs definiálva mikor túlzsúfolt egy vonat, ezt a vonatvezető dönti el...
"A helyjegy legyen kötelező nemtezközi forgalomban, ennyi."
Isten ments, nehogy már ebbe az irányba menjen el a dolog!
A vasútnak épp az az egyik nagy előnye a buszhoz, repülőhöz képest, hogy az alkalmazott technológia nem teszi szükségszerűvé az ülve utazást. Ha valaki vállalja az állva utazás kockázatát, mehet abban az időpontban, amikor neki a legkedvezőbb. A kötelező helyjegyesdi csak egy nehezítés. Indulnak a vonatok ütemesen, elérem azt, amelyiket elérem, nem kell sem előre eldöntenem, hogy melyikkel megyek haza, sem hazamenetelkor annyival korábban kimenni az állomásra, hogy biztos beleférjen a helyjegyváltás is.
Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy az álva utazás elfogadható dolog lenne. Az ülőhelykapacitásokat a várható igényere kell méretezni, beleértve a nem rendszeres, de várható igényeket is. De ha egyszer mégis többen vannak, akkor sem kell senkinek a szándékozotthoz képest más időpontot választania. (Kivéve, ha állóhely sincs már, de az azért már nagyon extrém eset.)
Én ebben az ügyben elsősorban az ÖBB-t tartom hibásnak. Ha az álló utasokkal tele vonatot biztonságilag kockázatosnak tartjuk, akkor már rég be kellett volna szüntetni a metróközlekedést a világ legtöbb nagyvárosában. Benne van a kalauzoknak kiadott utasításban, hogy zsúfolt vonat nem indulhat el?
"Ha nincs kapacitás, akkor annyi helyet kell eladni amennyi rendelkezésre áll."
Még mindig nem értem, hogy ez a sok utas miért nem vett helyjegyet.
(Én még emlékszem, amikor felmerült a kérdés, hogy a fullos IP-re a vjv. ad-e 500 forintért állójegyet. - ami sztem a kötelező helyjegyes rendszer megerőszakolása.)
Egyébként ezek az esetek mindig rávilágítanak erre a meglehetősen visszás helyjegykezelési elvre. (Ahol ráadásul keverednek belföldi és nemzetközi utasok).
Ezt a játékot játszották ugye egész nyáron Split felé is. Egyszerű a dolog, ha hasznot akarunk maximalizálni (vagyis a lehető legtöbb utast elszállítani) akkor ahhoz kapacitást is kell adni. Ha nincs kapacitás, akkor annyi helyet kell eladni amennyi rendelkezésre áll. A kis kapacitás - maximális haszon elv (2x annyi utas mint hely) alkalmazásának viszont általában nincs jó visszhangja és egyébként valóban tud balaesetveszélyes helyzetet is teremteni. (ez nyilván nem abból adódik automatikusan hogy az utas áll).
A helyjegy legyen kötelező nemtezközi forgalomban, ennyi. Fura hogy mindig a helyjegyesek szívják meg, mert ők késnek a nem helyjegyesek miatt plusz nekik kell harcolni az öntudatos nekem majd úgyis jut hely leülök ide a foglaltra jelszóval utazóktól. Aki meg tudja venni a menetjegyet arra nem mondja senki hogy nincs már pénze helyjegyre.
Mondjuk tényleg szánalmas így olvasni, ahogy megy a felelősséghárítás a cég(ek) részéről a nyilatkozatok alapján. Jellemző. Ebben szokás szerint benne van vastagon mindkét fél.
Kérdés ha már a Máv-Start 1 hete tudja hogy túlzsúfolt lesz a vonat és nem kaptak plusz kapacitás és nem szerveztek különvonatot és egyébként úgy ámblokk nem tettek semmit az utasokért vajon mi tartotta volna vissza őket, hogy legalább a honlapjukra kitegyenek egy közleményt, amiben javasolják, hogy vagy előbb, vagy később utazzanak és monduk közöljék ezt az utasokkal pl az internetes jegyváltási felületen és a pénztárakban. Persze az már felelősségvállalás lett volna ami ennél a cégnél sem divat.
Hamarabb elmaradozik az, aki zsúfolt vonaton utazik, mint az aki a csúcson kívül utazik, és kicsit többet vár a vonatra, és nem jut minden táskájának külön ülőhely...
Napi tapasztalat alapján sem látok ilyen tendenciát.
Az való igaz, hogy a Railjet csak egy komplett Railjettel bővíthető, az meg nem éri meg 200 emberért, de valami akadhatott volna akármelyik oldalról (egy plusz Talent pont elég lett volna...)
Egy laikus kérdés:
Ha az utastömegre tekintettel a MÁV-START beállított volna egy külön vonatot, akkor azt az ÖBB lefogadta volna? (tegyük fel, hogy lett volna ember rá)
De ez a kérdés igaz a plusz kocsikra is. Ha a RailJet végére rakott volna a MÁV +3 kocsit, akkor azt az ÖBB átvette volna?
Leírták már, biztonsági okokból. Képzeld magad a másik fél helyébe. Egy combosabb fékezéskor zúzódások - törött csontok esetén az utasra hárítják a felelősséget, mondván, ő vállalta az állva utazást?
Ez azért érdekes. Svájcban utaztam nemegyszer lépcsőn ülve. Többször Bern-Brig között hegyi szakaszon, illetve egyszer emelt sebesség mellett Bern-Zürich között az emeletes vonat belső lépcsőjén.
Ott nem foglalkoznak ezek szerint az utasbiztonsággal?