Mivel mindenkinek dicsekszem legújabb őrületemmel és egyben felkérem őket hogy mint végtelenségig szimpatikus barátjukat segítsenek a gyűjtésben nekem, csak a hétem 3 konkrét igéretet kaptam arra hogy van egy kupac, vihetek belőle. Sokan vannak akik esetleg egyféléből hozzájutott több darabhoz és eladni nem akarja, de a cserélgetés sem érdekli. Vagy éppen nem ér rá ezzel foglalkozni. Vagy most kezdi! :-)))))
Nem akartam lelőni a poént, de azt hiszem lesz vonatos téglád! :-))))
Az S L emlékem szerint a Délvidékről való. Valamelyik jegyzetlapomon megtalálod. Remélem, sikerült megnyitnod. Egyszerű jpg képek. Ha o.k., akkor küldöm a többi feljegyzést is.
Pénteken megyek Győrbe egy kolléga temetésére, 11-kor lesz. Vélhetően valaki autóval visz majd.
Remélem, hogy Tatus is megkapta az anyagot, mert az első öt jegyzetlap elsőre nem ment át.
Jó ötlet, akartalak kérni is rá. Nyár végéig megvan a program, utána Te jössz. Az első néhány szám után már látod a formai követelményeket, akkor visszatérünk rá.
A "MAZA" meghatározását köszönöm, abszolút logikus, hiszen az Ormánságban találtam egy kirándulás alkalmával. A Kémes-i vasútállomás ilyen téglából épült, és az egyik ajtónál kissé omladozott...
Szívesen cserélnék, de sajna csak ezt az egyet találtam. Ezen kívül alig 5-6 darab téglám van még, azok is kommerszek szerintem. Csak tavaly kezdtem nézegetni őket.
Tényleg, a J. L. mit jelent? Meg olyan is van, ahol egy K betű van egy karikában, mellette meg római számok (X, VIII, stb.).
Ha Neked megfelel , egy Eszterházy / kastély / kötődésű gyűjteménnyel tudok beszállni. / Meg amit kérsz még./ Az E betű és a korona 18-20 fajta variációját szedtem össze a környékről.
Nem tudom miért, de visszavágta a szöveget az Index. Lehet, hogy a szöveg eleje már egyszer fölkerült.
Ha Neked megfelel , egy Eszterházy / kastély / kötődésű gyűjteménnyel tudok beszállni. / Meg amit kérsz még./ Az E betű és a korona 18-20 fajta variációját szedtem össze a környékről.
A MAZA jelentése: Máza nevü község, amely a Kelet Mecsekben fekszik. Itt volt egy téglagyár. Nekem is van belőle, még ott találtam pár darabot. Sajnos ezenkivül nem nagyon vagyok ellátva Baranya megyei téglákkal. Egy E D feliratost találtam Pécsett, ugyanekkor, amikor a Hullám fürdönél leraktam az autómat, na precedens itt kukáztam. Amúgy BUÉK mindenkinek!! Különben zala és vas megyei tégláim vannak főleg...