Akkor most kicsit büszke vagyok, mert van egy-két sk. tervezett mintám. Amúgy Én sem vagyok különb, mert kész mintáról szoktam babát varrogatni. :D Ez inkább a kényelem miatt van. A Fifikre sem mondhatom, hogy saját találmány, inkább utánzás. Viszont, ami most úton van gurulos, az sk. termék. Nem nagy durranás, de legalább egyszer tényleg a sajátomat varrom. :) Ha nyitok Meska boltot (már tervbe van) akkor fogom használni az sk. mintáimat. Sajnos a hasonlóság így sem elkerülhető.
Kdatta csak Colombussal festett micróban, de valahogy nem az igaziak ezek a festések, mert nem marad fixen az anyagban a festék. Legalábbis nekem minden fixálás és ecetezés ellenére is ereszti a színét. Ezért álltam rá a procionra, mert az eddig mindig bombabiztos volt. :o) Csajok, most megpróbálok visszaolvasni. :o) Hát nem lesz kis feladat. :o)))
A Trilli babájához hasonló. Szerintem sokkal nagyobb, és nem drótos, amit Violininél láttam. Azért gondoltam, hogy esetleg ő maga varrta meg. A másik baba meg ez itten. (Violini Trillababája)
Ági, Kdatta mikroban festett Procionnal, sajna, nem figyeltem hogyan, de itt mintha többen is próbálták volna.. persze nem nadrágot, de pl. táskának, pw-nek való anyagot sorozatban lehet csinálni.. :D
Ja, a nagy tervező a Tilda? Az tényleg viccesen hangzik. Amúgy kezdő Meskásként én is azt gondoltam, hogy hűűű, mennyi tehetséges hobbyvarrónő. Aztán amikor feltűnt, hogy mindenki ugyan azt a nyurga angyalt varrja, akkor jobban szétnéztem, aztán meg nagyot. Én sem értettem, hogy miért. Aztán egy bárány erejéig én is elcsábultam a Tildák felé (persze szigorúan hangsúlyozva, hogy ez nem az én figurám!), de már elmúlt. Nekem az önmagam keresésének a fázisában volt ez. Ha majd mások is megtalálják azt, ahol és amiben a legszívesebben alkotnak, akkor talán majd kevesebb ilyen közkézen forgó minta alapján készített figura lesz látható a Meskán is. Bár mindig lesznek újak, és ugye újszülöttnek.... De azt azért tényleg nem értem, hogy ha valakinek nincsenek saját ötletei, akkor miért áll elő egy ilyen bolttal. Hiszen nagyon sokan vannak, akik a kész szm alapján gyönyörűen megvarrnak bármit.
Te melyikeket találtad meg? Én komolyan mondom, örülnék, ha a másolókat legalább egymás közt lelepleznénk, mert nekem komoly önértékelési problémát okoz, hogy mások ennnnnyire kreatívak, nekem meg alig van néhány saját ötletem.. Persze, nem sárdobálásra, gyűlölködésre gondoltam, csak arra, hogy képzeljétek, esse saját... vagy épp a gyanút hessegethetjük el, mint amit múltkor én elfelejtettem:
Mici mondta, Trilla (?) babáihoz hasonlót látott Violini blogján. Szerintem Vio azt a tündért úgy vásárolta a Meskáról. Én is vennék, vagy talán veszek is.. A lány már elég régen csinálja ezeket a figurákat, a kötős topicon már tavaly is láttam a munkáit, anyukája dicsekedett a szépségekkel (amúgy a topicunk nyitásakor itt is mutogatta a babáit a büszke mama, csak akkor még másfélékkel próbálkozott, nagyon tehetségesen. :D)
... rengeteg olyan alkotás van a Meskán, ami újságból innét-onnét van, szerintem ez nem gáz (annyira) ... egy újszülöttnek minden (vicc) cica új... meg minden egyéb is. Aki nem látta a mintát, annak semmit nem von le az élevezeti értékéből... aki meg látta, szerintem annak se. Ha megvan rá a vásárló, akkor nincs gond, mert mindkét fél jól járt. ... ennyi... :o)) Engem meg mosolyogtat inkább, mint a múltkor az a boltos, hogy nagy tervezőkkel dolgoztat...meg kreativitás meg húúúú meg haaaa..... miért nem írja, hogy varrónő, aztán kész. :o))))
Réka, Már nem is olyan kicsik a fiúk! :) Vendus nagyon hasonlít rád. Teával festenek? Nekem is az lesz a jövő heti projekt. Nagyszerű lepedőket találtam hozzá. Na és persze a tegnapi festésem is felvillanyoz.
Azt hiszem, ha most hazamegyek anyuékhoz, nekem is csipkéket kell keresgélnem nagymamámnál... :) Babát varrni egyelőre úgysem tudok, kéne hozzá nyomtatni szm-et.
Ezt én is akartam kérdezni, mármint hogy mi volt a Meskán, ami dühítette Szömörcét. Én nem dühös lettem, csak szomorú, mert az egyik csajszi helyes kis babákat varr, és én szentül meg voltam győződve arról, hogy ezeket ő találta ki, és annyira tetszenek. Aztán meg a Skippo belinkelte azt a sokat, és az egyik bonecás újságban megláttam azokat az édes babcikat...
Te kis rabszolgatartó! :D Bár én is voltam már így, hogy befogtam a fiúkat. Dorián már szépen tömi a testeket, de Csabus pl. a steppelt vatelint szokta csíkokra vágni, és egyszer Dominik nem tűrte, hogy ő mindenből kimarad, tehát neki is ki kellett próbálnia a vatelin csíkozást, aztán a két kicsi feldarabolt 2 m-t, és a csíkokat csinos kis tekercsekbe tekerték, és szépen sorba belepakolták egy erre kijelölt dobozba. Na azóta nem jönnek olyan sűrűn a műhelybe. :) De mindenképpen ragadós az anyuci munkája, szóval a Te kicsikéid is nemsoká fognak majd érdemben is segíteni.
Az idő uraiban végül felfedeztem a lógó orrú lényt is, csak az nem a röpködős fajtából való, hanem egy nagytestű, nagyseggű, lószerű valami. Valószínűleg az édes kis röpködő mákvirágok, Gyula, és Jean, meg a lógóorr összekapcsolódtak az emlékeimben.
Persze, nyugodtan, azért hoztam, hogy büszkélkedjek velük, hogy még ksfiúkat is rá lehet venni a babaalkotásra...:-) (ha feliratoznád: Levi a cumis, Vendus a fürtöske)
Stigi, a csipkeszivecskéd az utolsó csepp volt a pohárban Kustraera csodás táskája után.. most már muszáj megkeresnem a csipkéimet... (Az a baj, hogy még nálunk is vannak kicsomagolásra váró dobozok, örülök neki, hogy néhány inkább anyuéknál maradt még a padláson.. csak hát, pont ezekben vannak a kincsek.. :) )
Ahh, Az idő urai... mennyire szerettem...:-))) Egyébként nekem kicsit Csukás István- Sajdik F. figurájára, a Radírpókra emlékeztetnek a turcsiorrok.:-)))
Stigi, szerintem én is "béna" lennék net nélkül... már annyira hozzászoktam, hogy ezen tartom a kapcsolatot a világgal.
A tűnemezelt haj nagyon tetszik Pjulcsy kék hajú babája óta. Imádom. Tegnap este elszaladtam Meseboltba (kellett egy kis felüdülés a nap után), és tesómnak megmutattam, hogy milyen eszközöket kérek hozzá a szülinapomra.:-))) Egyébként ehhez kell valamilyen spec. gyapjú, és maga technika hogy működik? Aledi már magyarázta a talin, de hogy lesz belőle olyan szép frizura, mint Julcsi zöld hajú Felicityjének? Valaki fel tudna homályosítani a témában?
Képzeljétek, tegnap elkezdtem Rageddy Ann-t, és ha ilyen segítőim akadnak továbbra is a kisfiam személyében, akkor nagyon hamar kész is leszek vele!:-)
off: Hahóóóó! Pihe! Ma jött be 4 leveled, amit tegnapelőtt reggel írtál... írtam tegnap és ma is... légyszi idevakarni, hogy kimennek-e tőlünk a levelek hozzád. Pusz.