Most megjönnek az új Flirtek. 2-3 év múlva látható lesz majd, hogy mennyire hatékonyan a MÁV karbantartása. Ha majd az új Flirtek hamarabb bedöglenek, akkor majd lehet verni az asztalt, hogy lám megmondtam...
Tovább kellene fejleszteni a Stadler javítóbázisát, esetleg egy új fiókműhellyel, és az összes Flirtet ott kellene javítani. Ugyanúgy magyar munkások lennének, csak nem a MÁV-nak dolgoznának. Persze így az arcképesnek búcsút mondhatnának - gondolom.
Persze a gépészettől mennének át elsősorban meg frissen végzett szakmunkások lennének.
Remélem a 3. kör motorvonatbeszerzést is a Stadler nyeri, és mivel erősen gyanítható, hogy a 2. sorozat karbantartása nem lesz annyira fényes, ezért újra ők kapják meg ezt.
Ha már Flirt. Miért 59 járműbe írtak ETCS beszerelést? Hol a 60.?
Napi 3, azaz három pár mindenholmegállós van Mürz és Payerbach között. Ebből az egyik a 1952/1975 kvázi éjszakai.
Napközben jelképes, kétórás ütem van Semmering és Payerbach között. De azzal ugye nem érsz át a hegyen, illetve kimarad Spital am Semmering, a sí- meg túristagócpont (a Stuhleck lába), mindamellett, hogy az állomást pár éve újították fel, nem olcsón. Ezidőtájt 6, azaz hat darab vonat miatt.
Nachtstern felvetésére, miszerint kapacitáshiány miatt nem járnak a helyik: nem így van. Trasse lenne nekik, a tartomány nem kérte. Ha nem lenne valami turisztikai suli valamelyik hegyoldalban, ez a két pár R se kéne Steiermark-nak.
Örülök, hogy tetszik, nagy meló volt, de minden pillanatát megérte.
Nagyon sokat gondolkoztam és dolgoztam azon, hogyan tudnék minél többet (információt, szépséget) összezsúfolni egy képre. Visszatérve a képek összehangolására, nem másodpercere, hanem tizedmásodpercre hoztam össze nemcsak a képeket, hanem mindhárom kamera hangjait is:)
A térkép vágás közben jutott az szembe, két nap csak az volt, míg szerény Photoshop tudásommal megcsináltam a 20 -30 piros pöttyös képet és összehoztam a videóval. Olyan vonalismeretem lett, hogy mehetnék oda vezetni:D
Maga a profit az, ami szerintem kevésbé érdekes, hogy hova megy. A vállalat forgalmának töredékét veszi ki a tulajdonos. Sokkal fontosabb, hogy hol alkalmaz embereket, hol fizet adókat és járulékokat. A Kékestető Kft. pedig sajnos (hátszél nélkül) erős versenyhátrányban lesz egy-egy tőkeerős, már bejáratott, referenciákkal bíró céggel szemben...
Bomba a Keletinél: hatalmas káosz várható a vasútközlekedésben
Ma | 13:05
Több fontos csomópontot és épületet, köztük a Keleti pályaudvar irányító központját is kiürítik egy feltehetően tüzérségi lövedék miatt, amelyet földmunkák közben találtak szombat délelőtt Budapesten, a Kerepesi út és az Asztalos Sándor utca sarkánál.
Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: 250 méteres sugarú körben ürítik ki az épületeket, ami lakóházakat feltehetően nem érint majd, de a Keleti pályaudvar irányító központját, továbbá a Fővárosi Csatornázási Művek, a Főtaxi és a Michelin épületét igen.
A MÁV irányító központjának kiürítése miatt vélhetően vasúti forgalomkorlátozásra is számítani kell.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a rendőrség ideiglenesen lezárta a Kerepesi úton a Hungária körúti, a Dózsa György úti és a Rákóczi úti kereszteződést. A Rákóczi út felől érkezőket a Thököly útra terelik. Tájékoztatásuk szerint a helyszínbiztosítás érinti a Keleti pályaudvar területét, valamint az Aréna Pláza előtti területet is.
Az USÁ-ban véletlenül meg tudom mondani. Tudom, hogy nem ezt akartad kérdezni, máskor majd gondosabban kiteszed a vesszőt. :-)
Az egész USÁ-ban szinte sehol. Az USA állami költségvetését vasúti pályailag egyedül az a kis szakaszrész terheli, ami a North-East Corridor-ból az Amtrak tulajdonában van. Amúgy meg az Amtrak a költségei kb. 80%-át beszedi jegyárbevételben. Az összes többi pályát meg a nyereséges magánvasutak tartják fönn.
Hol az USA-ban? Mert Magyarországon folyamatos adóemelések, és új adó bevezetések történnek, ma már a GDP 53%-át újraosztja az állam, holott 40% a térség átlaga.
Adót kell fizetni, mostanában meg sokféleképpen csökkentek az adóterhek. De attól még az államnak ki kell fizetnie a MÁVnak évi 200+ milliárdot, azt meg csak az adókból lehet :-)
Nem TRAXX-ra gondoltam, hanem csak úgy általánosan
Van még ellenérved?
Igen van: Ha az a külföldi érdekeltségű cég az itt magyarban elkészitett cuccosát visszaszállitja az anyaországába, vagy éppen valahová exportálja akkor pedig a magyar államtól kap még adókedvezményt, de ha a saját országába exportálja vissza, akkor pedig jóval kisebb adóteher terheli őt. (Igaz ez vonatkozik a magyar cégekre is mint export kedvezmény), ha pedig egy idegen (harmadik) országba exportálja, akkor az ottani vevő fizeti meg az adót.