Otthagytam, úgy mint sokan mások. Otthagytam,mert nem azért mentünk, amit ott kaptunk. A nagy többség nem pénzért ment, hanem szakmai tanácsért, érdekképviseletet szerezni, nagyobb előrelátásért stb. Ehelyett azért utaztunk egyet, hogy még 100 névvel többet lehessen lobogtatni az FM előtt. Nagyobb eséllyel lehessen könyökölni és biztosítani a jövő évi támogatásokat. Na és, hogy kilegyen, aki elosztja, és kilegyen a "bakgyáros".
Nem ítélem el azt, aki pályázik,állami támogatásra számít, mert másképp nem lehet hatékonyan termelni sajnos, csak a módot.
Igenis szükség van 5-20-50 anyás állományokra is. A 3-5 kecskéből lett az 500-2000-es állomány is.
Ki kóstoltatja meg a kecsketej ízét azzal, aki majdan a vásárló lesz. Nem beszélve a húsról, kolbászról, sajtról, a kecsketartás örömeiről. Talán a Tesco, vagy a Spar ? Nem hinném.
Na ezek voltak azok a sokak, akik idő előtt elmentek. A végeredményt nem kérdezem, mert magamtól is tudom, de engem már nem érint.
Elnézést, ha udvariatlan voltam, nem akartam megsérteni senkit.
Konkrétan kecskével kapcsolatos dologról csak annyit lehetett megtudni, hogy akinek van párszázmilliója amellé már az állam/unió is mellérak ugyanannyit, és akkor lehet nagy kecskézésbe csapni, ha nincs jobb ötlete az embernek.
Az értelmes emberek ezt eddig is sejtették, ehhez nem nagyon kell konferencia. A kecsketartók 95%-át és az általuk tartott több tízezer kecskét viszont ezek a problémák elkerülik (hogy mit csináljanak a dunyhába varrt százmilliókkal).
Minden más ami ott történt, annak a kecskékhez kevesebb köze van, mint ezen a fórumon a legrövidebb hozzászólásnak.
Üdv!
Ez igazán érdekes, amit írsz! Csak nekünk földi halandóknak, akik nem voltunk ott, de kíváncsiak vagyunk, hogy mi történt, nem mond semmit. Lehetne kicsit világosabban érthetőbben is?! Nagyon hálás lennék érte!
Köszönöm előre is!
Nyilván a beetetéskor még nem bánta, csak amikor kiderült, hogy például egy olyan szervezet szeretné az egész ágazatot kizárólagosan képviselni gyakorlati és politikai szinten is, akinek a tagságából többen is azt állították nyílt színen, hogy ők már nem is léteznek, mint szervezet.
De lehet, hogy sz@r volt a kaja és kevés a pia. Majd legközelebb jobban odafigyelnek ilyen alapvető dolgokra is.
De a zene például király volt, rögtön a 70es évekbe vitt vissza. Jó lett volna persze aztán visszajönni valahogy, de hát a trip már csak ilyen, van némi kockázat, hogy beragad az ember.
a mi bakunk tavaly szembesült vele elösször mi lett abból amit a lányokkal tett, és egész jól fogadta :) szaglászás, ha valami nem tetszett neki egyszerűen odébb tessékelte, persze csak finoman.. amúgy meg az anyja nemnaon engedte közelükbe, ha neki nem tetszően közeledett, fellökte a nála 2 x akkora bakot mint egy anyatigris :) azt mondjuk nemtom megérzik-é hogy nem az ő termésük, de volt nálunk ilyen is, és azokkal sem viselkedett másképpen.
1. Ha elleni fog az anya, akkor a bak nem bántja-e a kicsiket. Célszerű elkülöníteni a bakot? Azt írtátok, hogy a kecskék tiszteletben tartják az ellő anyát, de mi van a bakkal?
2. Az abrak: Nálam minden kecske kap reggel és este abrakot. Kicsi, nagy, vemhes, tejelő, bak. (mindegyikből 1-1 van:) ) Mindegyik ugyanazt az előre bekevertet kapják. Elvileg más-más összetétel kéne nekik a könyv szerint, de gondolom ha ugyanazt kapják, nem történik semmi. Vagy tévedek?
Az első két kisgidám egy fél órával ezelőtt megszületett. Tündériek. Már cumiznak!Az egyik sajnos bak (nekem ő a szebbik) a másik kislány. Majd később csinálok róluk képet. :-))
Hát úgy tudtam én is, de még nem ellett. Hasa nő, valami szivárog már vagy 3 hete, de teljesen a törzse közepén széles. Mostmár érzem a kicsiket, megmutatta a szomszédom, hogyha a tőgye előtt a hasát kissé "megdobálom", akkor a picik visszarúgnak. És tényleg mocorognak :)) De kíváncsi lennék, hogy mégis mikor jön el a nagy nap. Legközelebb biztos nem veszek bizonytalan idejű ellésű anyát.
Nekem pedig eddig mindig déltájt zajlott az ellés:))
Hogy ha nem akarsz mindent végigolvasni, akkor a legfontosabbak (de azért ha időd engedi, hasznos itt olvasni, én is sokat tanulok innen) Tiszta alom, főleg az ellés várható napján! Voltaképp magától lezajlik, de mindig történhet baj, amikor jó, ha az ember ott van. Főleg, ha pl. mégis bejön a nagy hideg, amikor születnek, s ha egyedül van, még a többiek sem melegítik az istállót. Hány fok szerintetek, amikor már kell valami plusz infrát, vagy bármit betenni?
Etetés előbb írtak szerint.
Tapasztalatom szerint (nálunk) azon a napon pl. már nem jön ki a többiekkel az istállóból, másképp viselkedik, előtte kitőgyel (akár 1 nappal, akár 1 hónappal),
tisztulásképp szivárog vmi a pérából, leereszkedik a has, az a horpasz féle jól tapintható nagy lesz. ..nagyon közeli az ellés, ha a péra körül piros és duzzadt, s ha figyeled, láthatod, hogy időnként tágul már.
Nálunk ez volt, ha valamit nem jól írtam, javítsatok ki.
Még egy: nekem az egyik itt ellett anyám nagy tejelő s nagyon nagy a tőgye, telin és feszesen a kicsik nem találták a végét, mert ugye a hason keresik:) s pár napig kijártunk "etetni", vagyis a szájukba tartani a cicit, míg rá nem jöttek maguktól.
Azt hittem olvasgattad a fórumot. Mindenre kiterjedő válaszokat találhatsz. Társasági lény a kecske, amikor nekem csak egy volt, folyton kiabált. Csak legyen mellette valaki. Egyelőre a két ló is megteszi szerintem, meg hamarosan ott lesznek a picik. Majd ha megismerted jobban milyen állat a kecske, lehet nem kell sokáig gondolkoznod, hogy beszerezz-e még.
Az etetéssel kapcsolatban épp mostanában volt szó. Abrakot én recept szerint adom, ami ellés előtt álló és fejős kecskére olvastam: 1/3 korpa, 2/9 kukorica, 2/9 árpa, 1/9 zab, 1/9 napraforgó. Én felét teszem a korpának, mint az itt leírt, mert még így is úszik a korpában az egész.
Az ellés előtt kitőgyel, de ez változó, hogy mikor. Most épp hasonló helyzetben vagyok, mert még nem ellett nálam kecske, és én is várom hogy mi lesz. Az ellést meg elvileg maguk oldják meg. Az ismerősöm rendszerint reggelre tálálkozik a kicsivel, aki ott mekeg az ajtóban.
Ebben nem lesz hiány. De konkrétan arra szeretnék választ kapni, hogy a hazatérés utáni közvetlen tennivalóim mik. Pl:
Mekkora legyen az Ő helye? Nem kellene-e még egy kecskét tennem mellé? Az etetéssel kapcsolatban vannak e fontos tudnivalók? Milyen almót rakjak alá? Miből veszem észre azt hogy közeledik az ellés? STB.
Pénteken viszem haza az első kecskémet, aki hamarosan elleni fog. Kérdezném mik a legfontosabb teendőm vele. Ahova viszem van még kettő ló, tehát nem lesznek egyedül. Nagyon várom a hasznos információtokat. Köszönettel:
én mikor megvettem a téli takarmányukat, fel voltak háborodva hogy "ilyen jó lucernát" kecskének viszek.. mondván nekik jó az a "kórós szar" is!! éhhalál előtt tényleg megennék :) szénát szerencsére nem bíztam másra, bár nem kevés fáradtsággal de saját kaszálás.. én még nem is láttam mifelénk eladó normál szénát!! vagy a vetett fűszéna, vagy lucerna, szalma.. de az igazi gombherés-virágos szénának nyomát sem lehet felfedezni!
Nem vagy egyedül. A szomszédom gyönyörű szénát kapott a haverjától, én is kértem egy nagybálával, és idehoztak egy ócska valamit. És még volt pofája azt mondani, kecskének mindegy, az megeszik mindent. Azóta is ki vagyok akadva. A "minden" az nem a minőség, hanem a fajta, de hiába is magyaráztam. Gondoltam jobb híján ez is jó lesz. Kíváncsi lennék, mit szólna, ha átgurigatnám a lovainak....
Amúgy egy kolega apjának - kidetrült időközben - van jó lucernája, onnan hozatok. Az állatorvos amikor erre járt, azt mondta nem vészes ez a széna, amim van, csak kicsit öreg. Higgyem el, látott ő már ennél sokkal rosszabbat, de hasonló véleményen van ő is a széna/lucerna témával, mint ti is (meg én is).
Amúgy téma volt itt az állatorvosok, nálam először volt itt ez a doki, és elég szimpi a hozzáállása. Majd elválik, hogy tényleg jó-e, ha bajban van valamelyik kecs (pl ellésnél)
jó minőségű réti széna. Na ez az, amihez elég nehéz hozzájutni. Telefonon felmagasztálják, s 30-40 km autózás után odalőcsölik a büdös lucernát, és szénát.
Lucernánk elfogyott, a három hete vásárolt "jó minőségű réti széna" olyan ócska, hogy nem tudom az állatok elé tenni, még szerencse, hogy ezt tartaléknak vettük. Van még saját magunk által "termelt" széna, valamint rengeteg lombszéna ( ebben van juhar, tölgy, meggy, dió, gesztenye, kőris, alma, körte és sárgabaracklevél.), ezt szeretik a legjobban. Van még valamennyi borsószalma is, de azt akkorra tartogatom, mikor a jövendőbeli kicsik rendesen fogyasztanak szálas takarmányt. sacili