Korábban már több topikon is szóba került az oszmán hadsereg felépítése, csatái stb.
Fogjuk most össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket egy topikba.
A gyurgyevói csatára áttérve (1595. aug. 23.), azt azé marha érdekesnek találom, hogy a havaselvei oláh vajda, Vitéz Mihály a csatában a nyugatiak oldalán állt, hiszen hivatlosan mind Havaselve, mind Moldva az Oszmán Birodalom csatlósállama volt, akiknek nagy hadjáratok idején segédcsapatokat kellett adniuk az oszmán hadvezetésnek.
Ezek szerint Vitéz Mihály níltan bevállalta, hogy konfrontálódik az akkor még hatalmas Oszmán Birodalommal?
Talán arra számított, hogy sikereül kiűzni őket ha nem is a Balkánról, de legalább az oláh fejedelemségekből?
Ha már hsz-eztünk a 16. sz. utolsó negyedének nagyvezíreiről, akkor említsük meg röviden az uralkodót, III. Murád szultánt is (ur. 1574-1595).
Azért csak röviden, mert olyan túl sok emlékezetes dolog nem fűződik a nevéhez: hadjáratokat személyesen nem vezetett, elődjéhez, II. Szelimhez hasonlóan élete nagy részét a háremben élte le az édes ciprusi borok és a szép háremhölgyek élvezetének hódolva.
Az államügyekkel nem szeretett foglalkozni, helyette vezírei és a háttérből Safiye nevű felesége kormányzott.
Uralkodása első felében Szokollu Mehmed pasa vette le róla az uralkodás terheit. A szultán nagyon fel is háborodott a Szokollu meggyilkolása miatt, no nem azért, mintha sajnálta volna a bosnyák óriást (Szokolovics állítólag mintegy 2 méter magas volt), hanem azért, mert drága idejéből az államügyekre is kellett valamennyit áldoznia...
A háttérből két velencei származású nő gyakorolt nagy befolyást rá:
édesanyja Nurbanu szultána (eredetileg velencei nemesasszony, Cecilia Venier-Baffo), majd egyre inkább eslő felesége, Safiye (eredetileg Sofia Baffo).
Uralkodásának főbb külpolitikai eseményei:
1578-1590: sikeres háború a perzsák ellen (óriási anyagi ráfordítás és emberáldozatok árán csekély értékű, terméketlen tartományok megszerzése)
1581: békekötés a spanyolokkal
1585-től: háború a portugálok ellen a Perzsa-öbölben és az Indiai-óceánon.
1593: a "hosszú háború" kezdete az osztrák Habsburgokkal.
Kereste a kapcsolatot Angliával, akik a spanyolok elleni háborúra próbálták rábeszélni őt, ill. feleségét.
Bár uralkodása alatt még nem érték látványos kudarcok a birodalmat, a hanyatlás mind katonai, mind gazdasági és politikai vonalon már határozottan megkezdődött.
Az ő uralmával kezdődött el az a mintegy nyolc évtizedes korszak, amit az oszmán történetírók kadinlar szaltanati-nak, azaz az asszonyok szultánságának hívnak, arra utalva, hogy az 1658-ig terjedő időszakban igencsak megnőtt a hárembeli klikkek és azon belül egyes erős akaratú asszonyok befolyása a politikában.
Szokollu Mehmed volt egyébként az egész 16-17. századi időszak második leghosszabb ideig megszakítás nélkül hivatalban lévő nagyvezíre a több mint 14 éves szolgálati idejével (1565-1579).
Az első ebben a rangsorban az a Köprülü Fázil Ahmed pasa (nagyvezír 1661-1676), akit 1664-ben szarrá vertünk a mogersdorfi csatában (Schlacht bei Mogersdorf, de nektek talán ismerősebb szentgotthárdi csata néven).
Egyébként Szokollu halála és az első Köprülü-nagyvezír, Mehmed kinevezése (1658) közötti időszakban lényegében egyetlen igazán tehetséges nagyvezíre sem volt a birodalomnak. Egy- két évente váltogatták őket és ha volt is közöttük tehetséges katona vagy politikus, a rövid szolgálati idő miatt nem igazán tudta megvalósítani elképzeléseit.
Talán még az aggastány Kodzsa Szinán pasát (élt 1506-1596) lehetne kiemelni sok névtelen senki közül az 1579-1658 közötti időszakból, aki 1580 és 1596 között 5 alkalommal töltötte be a nagyvezíri posztot, igaz, hogy egy-egy alkalommal elég rövid időre.
Ő egyébként a magyar töriből is ismerős kell(ene), hogy legyen nekünk, ugyanis Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Vitéz Mihály havasalföldi vajda az ő utóvédjét verte szarrá 1595. augusztus 23-án Gyurgyevónál.
Szokollu Mehmed pasára visszatérve egy érdekes dolgot vet föl az angol nyelvű Wikipedia a halálával kapcsolatosan.
Az ugye eddig is közismert volt, hogy merénylő végzett vele, de korábban úgy gondolták, hogy egy magányos őrült dervis volt a merénylő.
Most azonban az angol Wiki pedzegeti, hogy ez az őrült dervis talán egy álruhás janicsár lehetett, akit a nemtörődöm III. Murád szultán (ur. 1574-1595) nagy hatalmú, a háttérből irányító felesége, bizonyos Szafije hercegnő küldhetett, hogy tegye el láb alól az akkor már igen öreg, de még mindig igen nagy hatalmú nagyvezírt.
Jó lenne tudni, hogy a török források hogy vélekednek erről a dologról.
Csak részben kapcsolódik ehhez a témához a janicsárok és a szpáhik között meglévő versengés, amire sok példát lehetne hozni az oszmán történelemből és amely sok esetben túllőtt az egészséges fegyvernemek közötti versengés keretein.
Földi Pál hoz egy esetet, most évszámra hirtelen nem emlékszem, valamikor 17. század, amikor a janicsárok és a szpáhik közötti versengés Isztambulban véres zavargásokba torkollott.
A kérdéshez hozzátartozik, hogy mind a janicsárok, mind a portai (központi) szpáhik magukat tartották az oszmán hadsreg elitalakulatának, legértékesebb és legkiválóbb alakulatának..
Azonkívül mindkét társaság nehezményezte a másik által kapott előjogokat és kiváltságokat.
Arra is volt példa, de az már a 17. sz. végi felszabadító háború időszaka, hogy a szpáhik - gyávaságból vagy számításból ?, - a csatamezőn cserben hagyták a janicsárokat, akiket aztán a császári (osztrák) gyalogság és tüzérség egy szálig halomra lőtt.
Szóval, ment az adok-kapok.
És talán az sem véletlen, hogy amikor II. Mahmud szultán 1826-ban felszámoltatta a janicsárságot, az anatólliai csapatok egy bizonyos Mehmed pasa parancsnoksága alatt szíves-örömest jöttek a szultáni parancsra Isztambulba, hogy leszámoljanak az akkor már inkább hírhedt, mint híres janicsárokkal.
Az lesz az első dolgom, hogy átrágom magam a topik hozzászólásain. Nem lesz nehéz dolgom, mert érdekes dolgokról írtok. Majd igyekszem gyorsan tanulni.
Köszönjük. Wazull olvtárs most szabadságon van, majd utána.
Addig is szívesen olvasnék arról, hogy török források hogyan írják le ezeket az ostromokat (Eger, Kőszeg, Szigetvár). Tudnátok ajánlani valami magyar vagy angol nyelvű olvasnivalót?
A kapikuluk és kuloğluk identitása egy érdekes kérdés. Általánosságban elmondható, hogy az identitásváltás pontosan fordítva történt, mint ahogy a kérdésed feltételezi: az "elsőgenerációs" janicsár általában még többes identitással rendelkezik - egyik a származási helyének megfelelő, a másik pedig az oszmán (nem török). A kuloğluk nagy része pedig már az oszmán identitásba születik bele, azaz már nem sok köze van az apa származásához.
Török identintás pedig eleve nem létezik ekkor a kapikuluk között - a "letöröközés" egyfajta szitokszó, a tanulatlan, bárdolatlan anatóliai kecsekpásztort jelenti... Identitásuk az oszmán udvarhoz, birodalomhoz kötötte őket, etnikai él nélkül. A kapikuluk kiképzésük során az udvari oszmánli nyelv egy változatát tanulták, nem a köztörököt - török kultúra mai értelemben nem is létezett.
Általában (a 18. századig bezárólag legalábbis) gondosan figyeltek arra, hogy ázsiai eredetű janicsárt Európába s fordítva küldjék - nem nagyon alakult ki a helyhez való ragaszkodás.
Igen, a kologlukat én is említettem pár hozzászólással korábban, mint a janicsárság egyre nagyobb arányú utánpótlását. De a tunuszi vagy algíri kologluk 1-2 generáció után töröknek vagy arabnak tekintették magukat? Mennyire befolyásolta ez a későbbi eseményeket?
Melyik korszakban? A 16-17. században mindenhova a központi iskolákból küldték ki a janicsárokat, meghatározott időszakra - egyfajta külső szolgálatra. Aki nem a központi iskolá(k)ban "végzett", az nem lehetett tagja janicsár hadtestnek, ergo nem küldhették janicsárként sehova. A 18. század fordulójára ez persze bőségesen erodálódott, a kuloğlu-k egy része már nem kapott klasszikus, teljes körű kiképzést.
Viszont volt egy kérdésem a tuniszi és algíri janicsárokkal kapcsolatban. Ha esetleg valaki járatos a témában kíváncsi lennék a válaszra. Vagyis teljes egészében Isztambulból kerültek ide, az ismert "toborzás" és kiképzés után, vagy volt helyi specialitás ?
Franciául olvasol? Maghrebbel úgy érdemes, közép- és kora újkor tekintve még spanyol anyag is van dögivel, az angol már inkább 18. század és attól felfele. Magyar meg szinte semmilyen, de hát ez van:)
Csak pontosan idézzünk: "De mit csináljunk, ha kitűnő orientalisták tömege mellett alig van olyan szerzőnk, aki érdemben írt valamit a Maghreb középkori történéseiről"
tehát véletlenül se állítottam, hogy az orientalisták valaha is foglalkoztak volna a Maghrebbel. Éppen azt állítottam, hogy az egyikkel számos magyar foglalkozott, a másikkal meg kis túlzással a kutya se...
Egyébként végül kénytelen voltam a neten angol leírást keresni.
Tudom :) De mit csináljunk, ha kitűnő orientalisták tömege mellett alig van olyan szerzőnk, aki érdemben írt valamit a Maghreb középkori történéseiről? A térség és az Ottomán Birodalom kapcsolatáról...
yükselis dönemi a felemelkedés korszaka, duraklama dönemi pedig a stagnálás korszaka. :)
OFF:Voltatok már a Szultán Ahmed Dzsámiban, ismertebb nevén Kékmecsetben?
nanáhogy, de ne felejtsük el Fatih Mehmed szultán dzsámiját se a Fatih negyedben, ha már arra járunk. Csak pár száz méterre van a Magyar testvérek útjától (Macar kardeşler caddesi). :D
Ksar kbier-i csata, valóban 1578. Ettől még elismerhette volna ebben az évben a porta főségét. Az előbb a Benke féle Arabok történetét használtam, tehát, ha pontatlan akkor őt kell szidni :)
