A hidegháború elvesztése is csak azért történt meg, mert már képtelenek voltak a roskatagag struktúrákkal finanaszírozni azt. Jobbat építeni meg nem tudtak.
A szocializmus felszámolásának fő oka volt, hogy a Szovjetúnió elvesztette a hidegháborút. Ezt a feszámolást Gorbacsov tette meg. A magyarországi szocializmus felszámolása ennek a következménye. Nem jó dolog arra hivatkozni ki mit tett ezért. Talán a szabaddemokraták tettek valamit. Utólag szájalni nem elegáns dolog.
Ha ez tutira így lenne, akkor az elmúlt választások alkalmával egyszer sem sikerült volna másoknak győzniük. Másképp történt, és történhet továbbra is másképpen. Én a másképp mellett vagyok.
"A számok mást mutatnak. 1980-tól meredeken ívelt felfele az erdőgazdaság eredménye." Meg az államadósság, amit igen magas kamatfelárral kaptunk Fekete bankár jóvoltából. Csak sajna az életet nem az erdőgazdaság eredményei, hanem a visszafizetendő kölcsönök nagysága befolyásolja alapvetően.
" Az pedig, hogy ők is itt lehetnek, sőt dominálhatnak is, a demokrácia jele, ugyanis bármikor elzavarhatják őket a szavazók."
Hááááát, ne hogy azt hidd. Ők tartják a kezükben a médiát, megmaradt az agitprop osztály, a titkosszolgálat, ha a homlokzatot átfestették akkor is. Leprivatizálták maguknak az állami vagyont. És most akkor versenyezzen valaki velük a választó kegyeiért. Leszalámizzák seperc alatt. Ez nem demokrácia. Úgy nem lehet versenyezni, hogy alájuk biciklit (mit bicikli, motorkerékpár!) adnak, te meg fuss, aztán az kormányoz, aki nyer, mert ez a demokrácia.
A számok mást mutatnak. 1980-tól meredeken ívelt felfele az erdőgazdaság eredménye. Egyre több nyugati vadász hozta ide a márkáját. Nekem nem tűnik annyira bepunnyadtnak.
A felszámolása - többek között - vélhetőleg annak is volt köszönhető, hogy a bepunnyadt tervgazdálkodás életképtelen vállalatokat hagyott itt életképtelen vállalati struktúrákkal és életképtelen gondolkodásmóddal. Ez nem is annyira az érintettek baja, hanem a miliőé. Csak, sajnos, ők érzik meg a leghamarabb. Pontosan ez az életképtelenségre való "nevelés" az, ami miatt éppen nem kellene csípned az azelőtti pár évtizedet. Csődtömeget növelni bárki tud.
Én inkább úgy mondanám hogy mások lettek az értékek. A tisztesség, emberség, becsületességet ma már nem értékelik. Ma a törtetés, és a határok nélküli profitszerzés az érték.
Lásd 2532 hsz-t. A lepukkanást nem a demokrácia okozta, hanem valakinek el kellett takarítani azt a büzlő sz@rtömeget, amit a proletárdiktatura maga után hagyott. (Mert ha nem tudnád, hitelből nyaraltál olyan kellemesen az Adrián.)
Háát ja. Tinédzserkoromban tényleg jólesett látni ahogy édesanyám munkahelyét felszámolják, jólesett ahogy édesapám fizetése elértéktelenedett, jólesett hogy soxor csak zsíroskenyeret tudtunk enni, jólesett látni ahogy szüleim tönkremennek anyagilag, majd lelkileg is mert már nem kellenek.
Ez tényleg jobb szebb mint csereüdültetésben jugoszláv tengerparton nyaralni.
Hát miben? Mert én azt hittem, vége a kommunizmusnak. Erre '94-'98 egy pufajkás, 2002-2004 egy ügynök apparatcsik 2004-től egy Kisz-titkár. Ne mondd, hogy ez a demokrácia!
(Amikor itt nálunk megtörtént a változás, akkor pl. a köztársaság kikiáltását az iskolában együtt néztük a tanítványaimmal. Nem igazán értették, hogy mi zajlik, de szerencsére már a tinédzserkoruk lexebb éveit nem abban töltötték el.)
Nem hiszem:-))) De a mai fiataloknak is csak azt tudom mondani, nézzék meg a kelet. és nyugatnémetország közti különbséget. (Nem most, hanem az egyesítéskor.) Na ilyen arányban maradtunk el a lehetőségeinktől miközben a szocializmus építésével voltunk elfoglalva.
"A kommunizmusban elvben mindenkinek egyet kell értenie a közös célt illetően. " Vagyis a kommunizmus: utópia. Max. egy faluközösség szintjén valósítható meg (már a neve is erre utal: kommuna).
"s az okos emberek rákénszeritik erre a tudományos igazságra a többieket, mert azok nem tudják maguktól eldönteni - mivel nem elég okosok -, hogy mi jó nekik."
Bocs, de én úgy látom hogy a törvények rám is vonatkoznak. Még azok is amelyekkel nem értek egyet, pedig itt demokrácia van.
A kommunizmusban elvben mindenkinek egyet kell értenie a közös célt illetően. Ez az alapfeltétel nem valósult meg soha, ezért nem beszélhetünk kommunizmusról, csak a krisna faluban meg a kibucban.