Minden amit az újra előtérbe kerülő megújuló energiaforrások eltüzelésére alkalmas készülékekről tudni érdemes, hogyan kell kiválasztani, hol lehet kapni, hogy lehet csinálni
Persze, de még az 500L puffer is karcsu vólt 4 éve, azóta sem volt ojan nyarunk. Persze méretezni kell (nem úgy mint én de ez bartelban jőtt) csak a pufferját tudom, 2m3 es.
A HMV nem, első sorban az lenne a lényeg. A forgalmazok ezeket szet-ben árulják, persze ha maga csinálja azért tipet lehet onan venni.
Segítséget kérnék: ha valaki hallott már olyan jelzőberendezésről, berregőről, vagy ilyesmiről, ami a főtéscső hőmérsékletét érzékelve riasztani tudna mielőtt felrobbantanám a Viadrus U22-es kazánomat - megköszönném ha elárulja. A pincéből fűtök, így jó néhány lemászkálást spórolhatnék meg ha a lakótérben hallanám a túlfűtést.
Ért valaki a tekercseléshez? Hogyan kéne méretezni ezt a berregőt?
Sajnos a leesés folyamán elszakadt a tekercs és a két kivezetés közötti szál, ami brutál vékonyka. Valami vacak ragasztóval be is van ecsetelve a tekercs közepe. Letekernék belőle pár menetet vagy ha a közepén szakadt el, akkor újratekerném valamivel csak nem tudom hányas rézből hány menet kéne rá, hogy a pöcköt rángatni tudja. A mostani nagyjából olyan vékony, mint egy hajszál.
A víz jéggé alakulásához apró, szilárd szennyezőanyagoknak kell a vízben lenniük, amik körül a jéggé alakulás megindulhat. Ez átlagosan -12 °C körül következik be.
A mindenféle szennyeződéstől mentes („szupertiszta”) vizet - 48 °C-ig is le lehet hűteni anélkül, hogy jéggé fagyna [8]. - 48 °C-on azonban a víz szerkezete hirtelen jéggé alakul, melyet hangjelenség kísér. Ez a legtisztább víznél is bekövetkezik.
A kialakult anyag tovább hűthető. -120 °C alatt a víz sűrűn folyóvá válik. -135 °C-nál üvegesen áttetsző lesz, kristályszerkezet kialakulása nélkül.
Elektromos töltés hatására a víz fagyáspontja megváltozik. Az egyébként szokásos -12 °C helyett ha a felszín pozitív elektromos töltésű, akkor fagyáspontja -7 °C lesz, míg negatív töltés jelenléte esetén -18 °C-ig hűthető.[9]
Ma nagyon érdekes fizikai jelenséget tapasztaltam. A melléképületemben a hőmérséklet -10C fok körül van. Van bent pár liter nyári szélvédőmosó, meg desztillált víz, meg sima PET palackos csapvíz. És víz halmazállapotúak. Miután hozzányúltam és megráztam a palackot azonnal jégkása lett belőlük.
Ez azért érdekes, mert a deszt víznél hallottam erről a jelenségről, de a csapvíznél nem.
Csak a mostanság "divatos " kazánszétfagyások miatt érdekes volt számomra.
Van egy berregőm, ami végül is egy sínre szerelhető (ABB 2CSK1322CH) csak sajnos lepottyant és most nem csinál semmit. Szétszedtem és ha jól látom az is csak egy EM tekercs, ami rángat egy darab fémlapkát. Lehet meg tudom csinálni, de az is lehet, hogy veszek egy másikat.
Még nem vettem meg, de inkább 220V. A Rexi a szivattyú, a venti 220, úgyhogy ez is az lesz. Meg a relé is. Mennyiből jön ki egy ilyen szett? (relé-led-csengő-nyomógomb)
Ide nem kell biztonsági hőcserélő. Bizttonságiszelep itt is van csak az 4bar os. Gond nincs ha megszünt a hőelvétel mert a gáz nemtud csepfolyosodni mivel nem tud lehülni. Este lehül vissza alakul folyadékra és másnap minden indul elöről. A 2m3 puffer az nagyon sok, tehát prioritást kell felálitani, első a HMV és utána jöhet a puffer. És ha útána esős idő van egy darabig vissza tudod termelni a pufferból a HMVbe.
Ezt nem panelban hanem csővek számában mérik, persze vannak sik kolektorok is de azok már elavultak. A csővesek dupla falú vákum csővek és sp. gázzal vannak feltőltve, már szort fény hatására halmazállapot változás megy végbe és a felső hőátadó felybe szál fel a forró gáz, ot átadja a keringető folyadéknak a hőt és közben lehül lecsorog alulra és kezdödik minden előről. 1db cső kb.70-90W ad le. Nálam 80db van.
Nem ismerem a Lenyel kazán szenet viszont a Lengyel fekete dió iszonyúan jó. Ha ezzel kiprobálod a kazánod és nem megy fel jóbban akor valószinű kicsi a kazánod teljesitménye mert ílyen hidegben a java a lakásfütésre megy el és nem sok jut a puffernak.
Tehát ha egy panelt rakok fel akkor elvileg folyamatosan ellát engem melegvízzel napos időben? A 2,5 m3 tartály meg biztos elnyeli a keletkező meleget? Még ha 1 hétig szikrázó is a napsütés? Ha nem akkor mi történik? Ugyanúgy kell egy biztonsági hőcserélő mint a kazánba?
Ismerni kellene a keverő szelepedet, meg hogyvan bekötve. A legtöbb keverőnél ha nagyobb fokozatra állitod több meleget ereszt a mix. kimenőbe az-az előre menőbe. (ha jólvan bekötve) Tehát tipus kellene és bekőtési vázlat. A 65°kazán lakótérben való jelzését meglehet óldani: termosztát / jelző berendezés (csengő/ lámpa stb.) nálam egy kibuherált játék kacsa csipog de csak ha 90°os a kazán v. a füst hőfok 160°alá megy. Utóbi azért kell mert ha szükséges ilyenkor még rátudok tenni a kazánra begyujtás nélkül.
Én is hasonló problémákkal küzdök..... a 2000 literes pufferomat az istenért sem tudom 60 fok felé küldeni, az induló midig 40 fok.... a kazán 60-80 fok között játszik..... igaz, én még csak 10 napja bűvészkedem napi 15-20 kg 6100 kcal-os lengyel kazánszénnel.....
Szénbrikettet nem, csak fabrikettett használtam, kezdetben jónak tűnt, a napokban egy egész napig teszteltem. A gond az, hogy a teljes töltettel hajlamos a hő miatt úgy meguzzadni, befeszülni, hogy a felső rész már nem hullik rá a rostélyra, így lecsökken a fűtési teljesítmény. Olyan kazánban, amiben ez nem fordulhat elő, a teljes töltet egyenletes végigégése esetén a nagyobb fűtőértéknek ellensúlyozni kellene a magas árat.