Szorri vagyok, de néha így beszélünk, csakúgy poénból:) Ha jól megfigyeled köll-t is írtam és az sem azért volt úgy, mert nem tudok beszélni meg írni ;-))
Szóval nincs harag, néha mondogatjuk, ha égbekiáltó hibát látunk, hallunk, hogy "ez nem csak báncsa, roncsa, de még hasogassa is a fülem":D
Nos, ahová én hordom és ahol elpanaszoltam az "5 gr" históriát, totál kiakadtak azzal, hogy ilyen nincs. Náluk csak a 0 az elfogadható, ahogy én is elvárom. Lehet, hogy akkor azért nem rázott soha? :-))
Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy akiknél volt rázás, a dinamikus centír sem hozott minden esetben eredményt, pedig nem kis pénzt költöttek rá. Évente mindig előjön a téma, ezért nem emléxem, hogy ki szívott közülünk nagyot ezzel. Talán SAS barátunk autóján is túlóráztak Frédiék...
Az alapjárathoz nem tartozik kerék-fordulat. Az természetesen feljebb megy, mivel a nagyobb terhelést az üresen éppenhogy életben maradó motor a befecskendezés növelésével küzdi le. De ettől még ha zárod a kuplungot, akkor (nekem) egyesben alapjáraton 8-at, kettesben 17-et, hármasban 27-et, négyesben 38-at, ötösben meg 46ot megy a kocsi, mert a csapágyak a váltóban ekkorák, és az x motorfordulatot mindig ugyanúgy, fixen közvetítik a kerekek felé.
Gondolj bele, mit kéne csinálnia a kuplungnak ahhoz, hogy a mondjuk 3000-es motorfordulatnak megfelelő mértéket forduló féltengelyek által képviselt kerék-oldalt (merthogy annyival mész, pl 110-zel ötösben) egy 3200-at forgó motor-oldallal kilométerek tízezrei során is ki tudjon szolgálni (azért több tehát a hipotézis szerint, mert ugye megy a klíma). Mi maradna abból a tárcsából? Semmi. Ez nem így van.
A tárcsa fixen zár, ergo amennyi a motor fordulata, annyi lesz (nyilván az áttételezés alapján kiszámolt értékű) a féltengelyek fordulata is, mivel mechanikailag zártan, fixen, kényszerűen megy át a motor forgása a kerekekre. Ha a kuplung jól zár.
Nem így működik a dolog. A legtöbb autó futóműve 'kiegyensúlyozza' az 1-2-3 grammot, a 307-esé nem tolerálja.
A legtöbb helyen, minthogy ez nem probléma az autók 99%-ánál, 5gr-os pontossággal mennek a gépek, tehát ha 2 "bennemarad", azt a gép 0.0-ként jelzi a kijelzőjén, az autós meg boldog, mert nem ráz.
Nekem sem volt még olyan autóm, ahol annál a gumisnál centíroztatva rázott volna. Ezt, mikor visszavittem, és az ominózus duma megvolt, bocsánatot kértek, nem fogadtak_el/kértek pénzt, és mégegyszer bocsánatot kértek...
Szóval nem váltok gumist, mert speckó a helyzet, amit kulturáltan rendeztek. De ez bármely gumisnál így történik (mármint a gép pontossága), szóval a 307 kormánya emiatt ráz. Tudom, mert nekem azóta nem ráz, előtte meg igen :D
ÜRESBEN, álló helyzetben megemeli az alapjáratot, hogy többet töltsön a generátor. Nade fixen zárt váltónál fix az áttétetl, nem tud kevesebbet forogni a főtengely!
(Kivéve, ahogy tanult kollégám leírta: ha csúszik a kuplung :D De azt megéreznéd pályán az orroddal igen hamar :D)
Legalábbis a gyár 177-et mond rá... Vagy rosszul emlékszem?
Az biztos, hogy mikor friss volt a csipsz, most ősszel, véletlenül (tényleg! :)) beleszaladtam a 175-be egyszer, és tényleg csak véletlenül. Beszélgettünk, közben felhajtottam a tök üres pályára, és miközben dumáltunk valami intenzív dologról, nagy átéléssel, próbáltam egy relatíve gyors utazótempót felvenni. És a párom szólt, hogy mivan, most akkor felszállunk? És akkor néztem, ahogy az óra már a 170 fölötti részt nyaldossa :)) Nos, ezek után már el tudnám képzelni, hogy menne a kis bestia 200 körül... :)
De most 190-es (H-s) gumik vannak fent, úgyhogy eszem ágában sincs kipróbálni. Különben is, ez a 175 volt az abszolút sebességteszt a kocsi életében, előtte is csak egyszer hajtottam fel 167-re :)
"(Az én gumisom mondta, hogy jó, akkor nem 5, hanem 1 grammos pontosságú gépen kapja a ventyrt. Azóta nem ráz :D)"
Na akkor én a Te gumisodat is elküldeném az anyjába... Ezt nálam is megjátszotta egy, azóta még az utcát is elkerülöm. Nehogy már ebben az agyoncomputerizált világban ne tudják 0,0-ra kihozni! Ilyen felnikkel, ilyen gumikkal szerintem NEM MEGENGEDHETŐ a 0,0 értéken kívül semmi. Én átviszem a pöjót a megyeszékhelyre (~20 Km) és ott csináltatom, ahová még messzebbről is hozzák a luxus verdákat. A rázás meg nem emiatt van - akinél van -, sajnos annak a megoldása nem ennyire egyszerű probléma (5g csökkentése). Némi visszaolvasással meg lehet találni, mennyire nem az. Szerencsére nekem egyik verda sem rázott, de ültem olyanban, aminek a kormánya rendesen rázta a karomon az órát. Nem egy leányálom.
Ha eddig vezetve volt a szervízkönyv, akkor jó eséllyel rendben lesz az autód. De ugye gond bármikor lehet akkor is, ha gondos gazdája volt eddig. Szerintem jó vétel egy Pug, én tökéletesen elégedett vagyok és a következő is Pug lesz.
Olyan nincsen. A váltóban az áttételek fixek, ergo adott fokozatban x sebességben mindig ugyanaz a fordulatszám lesz, tök mindegy, mit akasztunk még a motorra. Ha mégis változik, akkor az azt jelenti, hogy csúszik a kuplung, ami meg NEM JÓ.
A múltkor jöttem Miskolcról, Németországon keresztül 160-as utazótempóval (természetesen ezt csakis a a német autópályán) és 10 alatt maradt az átlagom. ;) Mondjuk lehet, hogy előtte a szar út miatt javult az átlagom. :D
Amúgy 130-nál nálam csak 3500 környékét pörög, ha csk eco-n áll a klíma. Amúgy olyan 3700-3800 kb.
130-nál még nem eszik annyit, 140-nél és afelett kezd elmenni 10 liter környékére (190 körül már 18 liter, azt ne próbáljátok még No-ban sem :D)
A kormányrázásról: ennél a kerékméretnél 130 körül jelentkezik, ha centírozásbeli probléma van. A gumisnál szólni kell, hogy qrvaérzékeny a kocsi a centírra! (Az én gumisom mondta, hogy jó, akkor nem 5, hanem 1 grammos pontosságú gépen kapja a ventyrt. Azóta nem ráz :D)
Ácsi, benzines. Mivel a nyomaték kevés, ezért pörgetni köll azt a motrot, hogy a LE meglegyen legalább. Nincs az elszúrva, akkori technológiával rendben van. A korábbi Astra classic II is 120-nál pörög 3200-at, de az Astra Caravan is ilyen volt, jó az opel mondjuk le is van maradva, mint a borravaló...
Van az szerintem több is ha utána számolsz. Nyáron a klíma, télen a hideg moci dob rajta, reálisan vegyes használatba 7.6-8L, autópálya hogy írtátok 9-10L 130-nál + kormányrázás. Elég sokat eszik az 1.6B ez az igazság, főleg mert a váltó áttételezést elszúrták, 130-nál 4000-res fordulat agyrém, kéne egy rendes 5-ödik bele vagy +1 fokozat ha bírná.
1.6B-vel járok én is. A fogyasztáson sokat dolgoztam, a fed comp szerint rendszeresen 6,7 - 6,6 L/100km értékeket futok, tankolástól tankolásig 800km, minden tankolásnál nullázom a számlálóját. A fed.comp. értéke csak jelzés értékű, ez szerintem olyan 7L / 100km-re jön ki. Az 1.6-os motor 2-3 ezer fordulat között dolgozik a legjobban, ha így használod akkor jársz a legjobban. Kifuttatás, motorfék, rövid intenzív gyorsítás ami a legjobb fogyasztást adja ki.
Van vonóhorgom is, ha vontatok akkor autópályán bemegyek valami nagy dög mögé és hagyom, hogy fogja nekem a szelet, 90-nél többet úgysem mehetsz utánfutóval, és ilyenkor a fogyi 5L-re is leesik.
Nézd, régen a pugoknak is híresen instabilnak mondták az elektronikáját. Én nem tapasztaltam, eddig 120e km alatt összesen egy olyan hibaüzentem sem volt, aminek ne lett volna meg az oka (Tehát ami oké nélkül keletkezett volna). Illetve egy van, de az meg nem zavar, mert csak álló helyzeti diaggal látszik, és maga az alkatrész élő diag mellett évek óta mindig jónak tűnik, csak időröl időre bedobál vmi hibát. De mikor meg élőben nézed a műszerrel, a diagnosztikával, akkor meg jó, csinálja, amit kell neki :) Na, nálam, ennyi a fantom probléma. Azaz: kb soha semmi. Ja, és konkrétan elektronikai meghibásodás sem volt még sohasem az autóban. Ja, bocs, leszámítva két féklámpakapcsolót (akkoriban 500 Ft-os tétel volt a márkaszervizben) :)
Elvileg önszorgalomból minden kötelező szerviz alkalmával feldugják a gépre, szóval könnyen lehet, hogy soha semmi baja nem volt, csak a rutin dolgok nyomát látni a rendszerben.
Hát ez hosszú történet, hogy miért nem SW. Eredetileg SW-t akartunk a felségemmel, olyanban is ültünk először 2004-s Premium felszereltségű 160e-s volt az is, minden klappolt, tetszetetk a mozgatható ülések a napfénytető valami fenomenális érzés volt, behajtható tükrök minden szóval tuti klafa csak ennek 2-300 el volt több az ára , mert dízel , meg mert SW.
Nézegettünk többet is és én dízelt akartam, sok jót hallottam róla, fogyasztás stb. mégis lebeszéltek róla.
Benzinesben kevessebb volt a piacon az SW-ből és hát azok meg öregebbnek tűntek , kicsit lestrapáltabbnak még a 80e is ha valóban annyi volt benne)
Aztán elkezdtük nézegetnie Breakeket is. meghúztam a határt 2006-nál hogy attól idősebbet ne és ha lehet inkább második fele annak is
Gyerekek kicsik még , úgyis gyerekülésben ülnek, nem használnám ki pl az ülés mozgatható adottságait,
Aztán megláttam ezt (remélem nem nyúltam mellé és kibír pár évet) , számolgattam és úgy jöttt ki hogy egyelőre marad ez
Ár és felszereltség arányában nagy szórások vanank áma piacon és senmki nem mehet biztosra, lekértem a szervíznaplót, midnen vezetve egészen 154e-ig. Vezérműszíj csere megvolt 120-nál aztan onann csak a szokásos dolgok, hibakeresés votl elektrionika miatt8 ebből volt 2 is)
ez mennyire gyakori betegség? mármint az elektronikai gebasz?
Hogy megnyugodhatsz-e nem tudom. Mindenesetre nem értem az előző tulajt aki 5 évalatt 160-at tudott belerakni egy benzines autóba, ménem dízelt vett?
Ha megkérdezhetem Te miért break-et vettél SW helyett? Üveg tető, 7 önálló ülés, és még egy csomó különbség a breakhez képest. Mivel győzött meg a break?
Grat a járgányhoz, sok örömet és sok baleset- és hibamentes km-t kívánok!
A fogyasztás számomra kb normálisnak hangzik, szóval vezetéstechnikával lehet lejjebb vinni. Ez egy 1250 kilós kocsi, nem is annyira apró homlokfelülettel, szóval szerintem újkorában is ennyit evett, ha úgy ment vele az ember, ahogy te mész most. Szóval nem valószínű, hogy mászaki oka van. Ez normális.
Ha nagyon okosan vezetsz, akkor valszeg lehet belőle faragni akár egy litert is, de ez nyilván az egyéniségtől meg a tudástól, nomeg a kedvtől függ. :) Azt nyilván észrevetted, hogy a magas sebesség erősen megbosszulja magát. Ha tehetem, én sokszor szoktam 130 helyett 120-szal, vagy akár 110-zel menni, 110-nél az kb egy liter minuszt jelent 100km-en. Ha pl 30 km-t mész pályán, akkor alig van pár perc eltérés az érkezési időpontok között. Városban meg a motor mihamarabbi bemelegítése, és utána a sok motorfék, meg az előrelátó gondolkodás által elkerülhető fölösleges kigyorsításokra való figyelés hozhat valamit.
Én most vettem egy 2006-os évjáratú 1,6os B-s Break-et arról is lehet itt informálódni?
Elvileg minden extra benne van (ABS, ASR,ESP, 6 légzsák, digit klíma ) csak 160ezer van benne , nagyon szívtam a fogam a160-ra de szeritnetek is tényleg megnyugodhatok?
meiylen fgyasztás lenen ideális , most kb 8,5 l-et eszik vegyesben (több város kevesebb országút 60/40%) Lejjebb lehet ezt vinni? olvastam teszteket hogy ennyi lesz, de csak vanank praktikak amivelkicsi lehet fogni rajta