Keresés

Liszt Ferenc több mint 70 dalt írt, főleg német szövegekre, ha meg magyar versre, akkor egy lefordítottra, mint a következőre, bár a német változat nincs meg: A MAGYAROK ISTENE Félre, kislelkűek, akik mostan is még Kételkedni tudtok a jövő felett, Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség Őrzi gondosan a magyar nemzetet! Él az a magyarok istene, hazánkat Átöleleve tartja atyai keze; Midőn minket annyi ellenséges század Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze. Az idők, a népek éktelen viharja Elfujt volna minket, mint egy porszemet, De ő szent palástja szárnyát ránk takarta, S tombolt a vihar, de csak fejünk felett. Nézzetek belé a történet könyvébe, Mindenütt meglátni vezérnyomdokát, Mint a folyóvizen által a nép képe, Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt. Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet; Ezer évig azért tartott volna meg, Hogy most, amidőn már elértük a révet, Az utolsó habok eltemessenek? Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet, Mert káromlás, róla ilyet tenni fel, Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet Ily gunyos játékot gyermekeivel! A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke, S büntetéseit már átszenvedte ő; De erénye is volt, és jutalmat érte Még nem nyert...jutalma lesz majd a jövő. Élni fogsz, hazám, mert élned kell...dicsőség És boldogság lészen a te életed... Véget ér már a hétköznapi vesződség, Várd örömmel a szép derült ünnepet! /Petőfi Sándor, 1848. április/

TUDSZ RÓLA? Messze valahol Egy kis madár, az ősz bús madara Valami bánatos kis dalt dalol. Tudsz róla, mondd? Messze valahol A tenger tiszta mélységeiben, A minden dolgok mélyén gyöngy pihen. Tudsz róla, mondd? Messze valahol Az éjszakában, gyönge, tétova Kis csillag úszik. Merre és hova? Tudsz róla, mondd? Messze valahol Egy lány szívében, titkosan, bezárva, Egy sose hallott hang, egy néma hárfa. Tudsz róla, mondd? /Toson Shimazaki verse; Heltai Jenő fordítása/

Kodály 1912-ben írta az op.5. "Két ének" c. dalokat ffihangra és z-ra vagy z.karra. A második: Ady Endre - Sírni, sírni, sírni Várni, ha éjfélt üt az óra, Egy közeledő koporsóra. Nem kérdezni, hogy kit temetnek, Csengetyűzni a gyászmenetnek. Ezüst sátrak, fekete leplek Alatt próbálni egy keresztet. Állni gyászban, súlyos ezüstben, fuldokolni a fáklyafüstben. Zörgő árnyakkal harcra kelni, Fojtott zsolozsmát énekelni. Hallgatni orgonák búgását, Síri harangok mély zúgását. Lépni mély, tárt sírokon által Komor pappal, néma szolgákkal. Remegve, bújva, lesve, lopva Nézni egy idegen halottra. Fázni holdas, babonás éjen Tömjén-árban, lihegve mélyen. Tagadni multat, mellet verve, Megbabonázva, térdepelve. Megbánni mindent. Törve, gyónva Borulni rá egy koporsóra. Testamentumot, szörnyüt, írni És sírni, sírni, sírni.

lemezen!!!! Jöhet a te penitenciád, de zenés vers legyen! A főzőcskézőknek meg: Epigramma Mikor konyhában a cseléd levesbe főzi tyúkszemét s feltálalja gazdáinak, gyanútlan lakmározzanak: pimaszul önfeláldozó és ő az egyetlen biró, ki fölvonja itéletét, vakon zabáló nyáj, föléd. /W. S./

A bátorság fokmérője az akarat viszonya az adott mentalitáshoz. Nincs jó kérdés, csak rossz és olyan, amiben benne van a válasz. Ha hosszú tanulás és bölcsességkeresés után azt hiszed, nem tudsz semmit se, örülj, hogy kiölted magadból a hamis tudást. Háromféle ember van, aki szeret, aki gyáva, és aki gonosz. Ezek közül legalább egy, de legföljebb három igaz.

lemezön

Megint lemaradt Egy betű, így vezeklésül: Kancsal rím Egy hívő s egy eretnek feles földön aratnak hergeli két amazon mint a hang a lemezen. /W. S./

A szeretetről A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja, nem is utálja, hanem magába foglalja, mint a fészek a benne tátogó madárfiókákat, érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel. Éppígy, aki gyökerét az életből a létbe helyezte: a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja; senkin sem kiván segíteni; mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret. Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol, mert az életnek bármely dolga végső fokon se-jó-se-rossz; semmi sem különb semminél, csak az útnak más-más szakaszai vannak. Weöres Sándor: A teljesség felé/ Hajnal óta esik, a vastag párafelhőktől alig látni a hegyeket, kinek jó ez? Békák Brekekex brekekex brekekex! Gyere bujj viz alá ha szeretsz! Idelenn soha sincs vad idő! Idelnn sose hull az eső! /Weöres Sándor: Polyrhythmia - 40/

És mára végsőként: Fohász Fájó kínok gyötrik éjszakám... Hozzád sír a lelkem, jó Atyám! Nincsen vigasz, minden vaksötét... Gyújtsd meg szívem alvó mécsesét! Ó tudom, hogy kell az áldozat... Keresztfáról új élet fakad. Szent Kezedre bízom lelkemet S a halálon győz a szeretet! Ezt a költő meg is zenésítette. És az... csodálatos. Csodálatos. Szerzek kottát majd.

Téli napsütésben Járom a téli erdőt csöndesen. Lombtalan fák felett a téli ég ragyog rám s kéklő selymén át üzen az Örökkévalóság. Ropog a hó a lábaim alatt. Itt még oly tiszta, szűzi és fehér, mint gyermeklélek, akit meg nem rontott az emberektől kiagyalt szemét és zagyvaság. Megállok. Csend van. Ó mily jól esik, hogy alig hallik messziről kevés zaj: ugatás és autótülkölés. Most van időm figyelni befelé. Harkály kopog odvas fatörzsön Így kopogsz te is lelkemen, Uram: Dobj ki magadból minden földi férget! Légy áttetsző, mint odafönn az ég, és szép fehér, mint idelenn a hó, így várj reám, míg egyszer eljövök érted. (1997) /u.a./

vagy: 3 3 3 nab nab nab

Őszi alkony (Keresztanyámnak) Hulló őszi levelek, piros, sárga színek a zöld gyepen... Búcsúzik a fény meg a nyár, nőnek az árnyak, ... és lassan véget ér az életem. Elmegyek, pedig még nem is éltem. Szerettelek titeket, emberek. Én jót akartam, ha nem is mindig sikerült, hogy mindenkinek jó legyen. Ha elmegyek, nem marad belőlem, csak a Szeretet, mely tovább él a Mindenségben, egy fénysugár az őszi alkonyatból, egy szín, mely munkából jövet rátok mosolyog minden sziromlevélben. (1976) /u.a./

131-134: kicsit sok leszek... félek, jönnek a csőszhölgyek, oszt kimoderáltatnak...

(((Nem ismert költő verse, de nem az enyém.)))

Mondschein-szonáta Lágy triolák mély hangok bársonyán, a zengő húrok álmodó szaván... Lelkem bódultan ring a hangokon, mint ezüst holdfény hűs hullámokon... Ó csodás Mester, vén, süket zenész, míg bánat őröl, gond és szenvedés, hogy tudsz álmodni és szeretni még, és átölelni mindent, ami szép! A Sors neked már csak gyötrelmet ád, s írsz halhatatlan, szent Melódiát. Csak ülök megbűvölten, s engedem, hogy átzuhogjon fáradt lelkemen az édes Dallam, melyben ott remeg a földöntúli, tiszta Szeretet... (1975)

nab^3 nab^3 nab^3 nesze

Szóval vállalsz?

Miért nincs köb-karakter. nab*nab*nab = nabszurdum

nab3 - pedig csak egy gyerek van - én.

381: na bak öbön. Ezt fejtsétek meg! Hát, persze, Weöres, a Sanyika, csupa zene és szellem. nab: a 127-ben még kérdezel, a 128-ban meg kijelentesz, pedig be sem vagyok jelentve. Hirdetésemnek nagy sikere volt, cisz-moll eztán minden este orgonál vagy hallgatja, éngemet meg lekötött egészen a 2007-es évad végéig. Addig a kicsi/k/ kijárnak három osztályt, akár óvodait, akár iskolait, mert még titkolódzik, utána meg költők lesznek. A te gyereke/i/d különben : a kérdések ugyanazok, a feltételek dettó. Holnap megint péntek, jön a Kovács Sándor, és még nincs elefánt-húzta mozdonyos vers, pedig: Érkezik a vándorcirkusz, hoznak elefántot, tarka bohóc vezeti, Füsti Pisti követi, ilyet sose látott. /Weöres Sándor: a Polyrhythmia-Vásár-ából/ VASBIKA Időnként elutaztunk, vasutas család könnyen mozoghat...Látom az adorjánházi vagy a csöglei utcát, Veszprémben meg az elemit, ahol Jolánka néni tanított, szigorú nő, de igazságos. Ott folyt a Tapolca: állok a hidon s nagykarimás, piros búr-kalapom tükrözi a víz...Máskor meg anyám operálták a pesti klinikán, s felhoztak: az egész városból csak egy kép maradt a fejemben: a sinek végén, a Keletin, mint hős, derék, önfeláldozó, végső, szörnyű fék, valami áll, vad fejét leszegi s két ütközőjét szembeszegezi a befutó mozdonnyal; micsoda erő volt a neve is: Vas-bika! /Szabó Lőrinc; Tücsökzene-54/

381: na bak öbön. Ezt fejtsétek meg! Hát, persze, Weöres, a Sanyika, csupa zene és szellem. nab: a 127-ben még kérdezel, a 128-ban meg kijelentesz, pedig be sem vagyok jelentve. Hirdetésemnek nagy sikere volt, cisz-moll eztán minden este orgonál vagy hallgatja, éngemet meg lekötött egészen a 2007-es évad végéig. Addig a kicsi/k/ kijárnak három osztályt, akár óvodait, akár iskolait, mert még titkolódzik, utána meg költők lesznek. A te gyereke/i/d különben : a kérdések ugyanazok, a feltételek dettó. Holnap megint péntek, jön a Kovács Sándor, és még nincs elefánt-húzta mozdonyos vers, pedig: Érkezik a vándorcirkusz, hoznak elefántot, tarka bohóc vezeti, Füsti Pisti követi, ilyet sose látott. /Weöres Sándor: a Polyrhythmia-Vásár-ából/ VASBIKA Időnként elutaztunk, vasutas család könnyen mozoghat...Látom az adorjánházi vagy a csöglei utcát, Veszprémben meg az elemit, ahol Jolánka néni tanított, szigorú nő, de igazságos. Ott folyt a Tapolca: állok a hidon s nagykarimás, piros búr-kalapom tükrözi a víz...Máskor meg anyám operálták a pesti klinikán, s felhoztak: az egész városból csak egy kép maradt a fejemben: a sinek végén, a Keletin, mint hős, derék, önfeláldozó, végső, szörnyű fék, valami áll, vad fejét leszegi s két ütközőjét szembeszegezi a befutó mozdonnyal; micsoda erő volt a neve is: Vas-bika! /Szabó Lőrinc; Tücsökzene-54/

- vállalsz -

Nálam nem válalsz gyerekfelügyeletet?

A Weöres torkú rigók...

Talált-süllyedt! Estére néhány rövid vers, mert ilyenek vannak "kéznél": Néhány ütem egy zeneműből Hegedűkön két lassú szólam úszik, egyik megnyergeli a kürtöket, vágtatni kezd, társa utána-kúszik, hárfán föl-le futkosva integet. Ki e zenemű szerzője? A következő verset fogom cisz-moll gyermekének vagy gyermekeinek megtanítani, ha komolyan veszi ajánlatomat a kocertlátogatása idejére: Eulenspiegel a sírban A bajok tetvekként csípnek, barátom, szánlak, hisz engem is szúrkált a vész. Én marcipánt falok a másvilágon, te vakarózz, elmúlik az egész. A cukrász ugyanaz; én is csak a marcipánt szeretem.

kedves mindegy, kérdésedre: talán zimankós, jeges szélvihar, cudar időjárás

Ma is vörösen kelt fel a nap a tegnapi viharos frontátvonulás után, tehát Weöres: Jégveremben, fagyos réten harangoznak Kecskeméten, fülig hó a bálteremben, így táncolnak decemberben. A keringő táncos lányok mind átlátszó jégkristályok, csörömpölnek elöl-hátul, a kuvasz is rájuk bámul. A borbélyok nekiállnak, jégcsapokat borotválnak. A zenészek nekidülnek, zegernyét, dért hegedülnek. /A Rongyszőnyeg II.- 9. darabja/ Anton Webern emlékére A sötét szárny teletüzdeli a nyomorúságot vak tollakkal. Ezek a ködbe ható nyilak a lázadás életlen fegyverei. Sosem érjük el legmélyét a nyomoruságnak. Tegnap volt 75 éve, hogy elhunyt Paul Dukas, akinek legismertebb művét, a Goethe balladájára írt "A bűvészinas" c. szimf. scherzót 109 éve, éppen május 18-án mutatták be Párizsban a szerző vezényletével. Ez is szerepelt a ma reggeli Muzsikálóban. De ki volt az a Goethe? SAJTÓHIBA Enciklopédiában olvasom: Goethe, költő, író, természettudós stb. élt 1749-1742. Tehát visszaélt idővel, élettel, halállal. Csak hét évet élt, azt is visszafelé. Elképzelem, ahogy a születés lepedőjéről az első fürösztés elől az előző percbe tünik. És növekedik a tegnapba, tegnapelőttbe. S a holnapban nyoma sincsen. Egy évvel születése előtt: járni tanul. Két évvel születése előtt: beszélni tanul. Öt évvel születése előtt: olvasni, írni tanul. Hét évvel születése előtt: meghal. S volt közben költő, író, tudós, miniszter, apa stb. Mit tapasztalt? Úgy érdemesebb? Vagy csak gyorsabb a siker? Ki tudja, mi a zegernye?

Most van legközelebb a /19/-ben felvezetett Villon-ballada másik műfordítás-változa- tához: BALLADA A PÁRIZSI NŐKRŐL Azt mondják, édesen beszélnek Firenzében, Veneziában, S kerítenek a nők, ha vének, És mind mester a pletykaságban, Rómában és Lombardiában. Genfi nők szája se kicsi. Járj Piemontban, Savoyában - Nincs jobb csőr, mint a párizsi. Tanárai a szép beszédnek A nápolyi nők általában, S úgy hírlik, jól tereferélnek A német nők Germániában; Egyiptomban, Hungáriában, S a spanyol nők - ez már döfi! Görögországban mennyi lány van, De legjobb csőr a párizsi. Bretonok, svájciak mit érnek, S Gascogne-ban és Normandiában? Nálunk beszédesebb a méreg A Kicsi Hídon két kofában. De Calais-ben és Angliában (Más népet ki tud mondani?) Nincs párja, még Valenciában Sincs jobb csőr, mint a párizsi. Ajánlás Herceg, a díjat e vitában Csak a párizsi hölgy viszi. Járhatsz akár Itáliában - Nincs jobb csőr, mint a párizsi. /Vas István fordítása/

Zárjuk a napot Sapphóval, ha ma már hódoltunk neki: RÉGEN ELZENGTEK SAPPHO NAPJAI A líra meghal. Nagyon is merész kezekkel téptük a kényes leány hegedü-testét, vad-vad hangokig csigázva, hogy ma már csak nyögni tud s hörögni mint halódó...Nincs ütem jajában többé, nincs se szó, se tag: az értő agy s zenés szív nem beszél, csak a tüdő liheg, csak a torok kiált s a szédült gyomor álmodik. A líra elhal, néma ez a kor. Kinek szólsz, lélek? Mondják, milliók nyögését nyögd ma, testvérek vagyunk s mit ér a szó, amely csupán 'tiéd'? De istenem, hát testvér az, aki nem hallja meg testvére panaszát, ha nem 'övé' is? Önző a világ: csak közös inség, közös láz, közös zavar dadog, - a többi csönd s magány. A líra meghal, és a szerelem, mint a galambok csókja, hangtalan. Óh, kedvesem! magunknak szól a dal. Régen elzengtek Sappho napjai. Csókolj! A líra meghal, és a bús a kettes csöndbe menekül. Az ember hajdan ember volt, s szíve itta az embert, testvérszív; - ma nyáj, megúnt baján kérődző.Légy sziget s várj napot a mocsárból! Különös gubók szülhetnek pillét. Mit tudod? Az istenek halnak, az ember él. /Babits Mihály/

Ady igaz, ösztönző és jó barátjának ajánlotta a következő verset, amit aztán Kodály megzenésített az op.9. "Öt dal" között más Ady és Balázs Béla versek társaságában 1915-18 közt, zongora-kiséretes énekhangra /én most debut kedvéért írom be, aki csak tanuljon japánul/: Sappho szerelmes éneke Boldog legény, istenek párja, Szemben ki ülhet szép szemeddel, Édes kacajos közeleddel, Kacajoddal, mely sziven-vágva Fogja a mellem. Ha csak már látlak, elalélok, Torkomon a szavak elfulnak, Bőrömre zápor-szikrák hullnak, Szememben sötét, vad árnyékok S lárma fülemben. Hideg verejték veri testem, Remegően, félve, halóan, Az őszi fűszálnál fakóbban Állok és már érzem a vesztem, Meghalok érted.