Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Hamarabb. Ezzel a törvénnyel olyan 150-200E, nagyrészt 2015 óta többször kiutasított csürhetag kap hosszútávú, egyelőre egyéves, tartózkodásit majd annak lejártakor állampolgárságot
A kiutasítottak nem a semmi miatt lettek azok, ez a tömeg 98% bűnöző (drog/embercsempész/fegyvertartás/nemi erőszak/rablások/terrorizmus alapos gyanúja stb.) miatt!
Tehát ezek a kormányok teljesen egyértelműen potenciális BŰNÖZŐKET akarnak népük nyakára nyomatni!
Ez csak akkor lesz lehetséges, ha az olyan Helsinki-féleségeket mind melléjük lehetne ültetni, és legalább olyan szinten rájuk terhelni az általuk pesztrált illegálisok összes ellátási költségét és az ilyen NGO-któl kell kérni az összes garanciát arra, hogy az ilyen illegálisok a társadalom normái szerint élnek, hogy hanyatt-homlok menekülnének ezek az NGO-k az illegálisoktól....
Igen, sajnos! De ez a magyar bűnüldöző szervek hibája! Ugyanis ha az elfogottak kézzelfogható és nyolc napon túl gyógyuló tanácsadásban részesülne, akkor a többségük felfogná, hogy ide nem célszerű jönniük! A többit meg belökni egy üres bányába!
Hááát? Szerintem ez a szerencsétlen hülye fonnyadt 3.14csa azt sem tudja, hogy kivel van! És hol! A mutter meg boldogan lapít valahol, és reménykedik, hogy elfelejtik. Egyszer. Talán. Örökre!
Ez a rohadék patás megszopatta a merkellmuttert is, a midrágagyuribácsinkat is, a szar gentinit is, és úgy tűnik, hogy a brüsszeli bagázst is! Hogy sokba került? Lehetséges!
De – szerintem – még mindig jobb így, mintha párszázezer aranynál is értékesebb kanmuszlimot és kis családjukat kellene eltartanunk az idők végezetéig!
Hogy aztán e derék újeurópaiak maradnak a seggükön, vagy bejárják a frissen szerzett felségterületüket? Nem tudom! De mindenesetre jó lesz időben felkészülni! Mert bár egyesek megtapasztalhatták, hogy nálunk nem szívesen látott vendégek, de – szerintem – ez számukra eddig sem okozott morális problémát!
És hogy talán kellenének új törvények? Nem hiszem! Ugyanis számukra a törvények – miként azt mindezidáig is bizonyították – nem akadály! Kézzelfoghatóan kell tudtukra adni, hogy nem szívesen látott vendégek! Sőt, még vendégek sem! Csak kiirtandó férgek!
Az más kor volt minden szociális gondoskodás nélkül, és kenyérlopásért is Ausztráliába lehetett kerülni. Ma már nem lehetne megismételni azt a happy endet, mert akit manapság bűnözőnek tart a társadalom, az (nagyon ritka kivételekkel) tényleg az.
Hamarabb. Ezzel a törvénnyel olyan 150-200E, nagyrészt 2015 óta többször kiutasított csürhetag kap hosszútávú, egyelőre egyéves, tartózkodásit majd annak lejártakor állampolgárságot.
"Németországban eddig sem működött az elutasított menedékkérő migránsok visszatoloncolása a származási országukba, egy friss törvényjavaslat szerint pedig azok a migránsok, akik nem kaptak menedékkérelmet, tartósan az országban maradhatnának – ha rendelkeznek türelmi engedéllyel és jól beilleszkedtek. Nancy Faeser szociáldemokrata szövetségi belügyminiszter hamarosan bemutathatja a törvényjavaslata részleteit."
Ezek tényleg egy évtized alatt szétbaxxák a saját országukat....
Lassan kell egy külön szigetet szereznie Olaszországnak valahol a z Atlanti Óceán közepén, aztán az ilyen társadalomba beilleszkedni képtelen másodszinten olasznak hazudottakat oda átrakni.
Olaszisztán. A Garda tónál legalább 2500 feldühödött kopott homlokú szakállas feka muszlim tört-zúzott és nők tucatjait támadta, erőszakolta meg, közben azt üvöltözték, hogy ez már itt afrika, az olaszok takarodjanak innen a picsába.
Bónuszként még a vonaton is megtámadtak öt tinédzser olasz lányt, azoknak azt üvöltözték, hogy fehér nők takarodjanak a vonatról.
A máskor oly hangos olasz femináci szervezetek hosszabb lefagyás után (lásd még Köln, Dóm tér) fasisztázni kezdtek.
Az eddig megállapított személyazonosságú, amúgy minimális számú rasszista feka muszlim MIND másodgenerációs, olasz állampolgár.
majd akkor hozzátok ide, ha a teljes ellátásukat fedezitek SOROSÉK mindaddig, amíg önellátók nem lesznek.
Önellátók ezek..? Ne neeee.! Ezek nem ezért lettek ajrópába kézi vezérelve, s az is hogy valaha dolgoznának, csak a tömegek hülyítését célozták.. :( Meg különben is a ngo-k nem ezt ígérték nekik, most sorosék konfrontálódjanak az ngo-ikkal is..!?
Ha idegenből – bármely okkal – hozzánk letelepedési szándékkal érkezik bárki, akkor vagy integrálódik, vagy asszimilálódik, vagy elmehet a 3.14csába! Egyet nem tehet; nem alkalmazkodik a magyar törvényekhez, szokásokhoz. És ez az elvárás mindezidáig – a cigányok kivételével – senkiknél nem okozott gondot!
Magyarországon ma számos nemzetiség él békében, biztonságban, barátságban. Magyar állampolgárok mindannyian. Hogy pedig a cigányság kilóg a sorból? Igen, miként így van ezzel Európa összes államában. Mert tájidegenek már vagy fél évezrede! És ezért nem kérünk a muszlim pakiniggerek tömegéből, mert nincs szükségünk második cigányságra!
És hogy mi van az ukránokkal? A Jóisten segítette az érkezésünket, mi pedig fogadjuk őket emberséggel! De nem úgy a f@.. kalimpa bohócot és gazember bandáját! Azok inkább kerüljék határainkat, ha lehet! Pusztuljanak a környékről is!
Nyilván az NGO-k figyelmeztették őket, hogy itt a személyes ellenőrzés miatt lehetetlen átjutni, mert egyértelműen látszana a trükközés.Ha meg tételes személyes ellenőrzés van, az nem jó, mert akkor már nehéz bármit csinálni.
Kerestem a nőket meg a gyerekeket, de istenuccse, bármilyen jószándék és akarat megvolt bennem, sehol nem találtam.....
Azok akkor most most ott élnek a sivatagban és homokot esznek, vagy hogyan ???
Ott hagyták őket a háború sújtotta övezetekben ahonnan ezek az emberek gyakorlatilag azért menekülnek el ????
Gondolkodnak ezek a SOROS NGO-k egyáltalán, vagy már arra sincs szükségük, mert eszetlenül és arrogánsan hordják Európára nyakára és a pénztárcájára ezeket az embereket ??
Hányszor kell még elmondani a Soros bagázséknak, hogy majd akkor hozzátok ide, ha a teljes ellátásukat fedezitek SOROSÉK mindaddig, amíg önellátók nem lesznek.
No és persze totális felelősséget vállalni értük, hogy becsületes munkából szerzik a jövedelmüket, és ha bármi törvényellenest tesznek, mehetnek vissza az NGO hajóra, ahonnan soha nem teheti a lábát Európa földjére.
A "Temporary Directive", amivel nagyjából szinkronban van a hazai szabályzás, szerint korántsem "mindenki", az csak az ukrán állampolgárokra és az ott hosszútávú tartózkodásival rendelkezőkre vonatkozik, utóbbiaknak elvben kizárólag a hazajutást segíti. Vannak hírek, hogy a nyugati irányba tartó vonatokon kopott homlokú szakállas segélyturisták keverednek szándékosan az ukrán családok közé, de nehéz megmondani, hogy ez mennyire tömeges és mivel a nem ukránokat egyrészt az ukrán határőrség nem engedi kilépni, másrészt a magyar határőrség nem engedi belépni ezek nyilvánvalóan zöldhatári illegális belépések és nem is feltétlenül az ukrán határ felől. Sőt, a jelek azt mutatják, hogy az illegális belépések és belépési kísérletek sem terelődtek át a déli határszélről a keletire, pedig kezdetben ez várhatónak tűnt.
A lap megjegyzi továbbá, hogy amennyiben a német szociális ellátórendszerre rázúdul ez az embertömeg, az több mint 50 százalékkal növelné a német munkanélküliségi rátát, mivel decemberben a német munkanélküliek mintegy 47 százaléka már külföldi hátterű volt.
Kár, hogy az a lap összemossa az Ukrajnából jövőket, a nyelveket soha meg nem tanuló eleve ingyenélni jövő muszlim segélytúristákkal. Ezek az emberek hazájukban is a munkájukból éltek,,azaz tengették magukat! Munkalehetőség révén nyilván azt folytatnák!
Ezért nem kellett volna korábban, a kulturálisan inkompatibilis népekből befogadni akkora tömeget, persze a német kormány a nyugdíjak megtámasztásával kecsegtette az állampolgárokat, nem számolva a népességcsere társadalmi következményeivel.
Most sokkal jobban járnának egy európai népesség befogadásával.
Érdekes módon, a történelem során USA és Kanada is megtehette, hogy bizonyos időszakokban korlátozta a bevándorlást, máskor engedte, vagy máskor szelektálta is, hogy milyen szakmára, tudásra van szükség. Ez magától értetődő a befogadó ország és polgárai érdekei mentén, a fejlődést támogatva.
Ehhez képest a tudjuk kik, csak úgy jönnek. Jönnek. Mert Soros azt mondta. Meg a többi hülye, Brüsszelben.
Összesen mintegy 410 ezer, állítólag Ukrajnából érkező személy kerül hamarosan németországi munkanélküli segélyre, és várhatóan még az év vége előtt további százezrek fognak juttatást kapni az országban.
Ez a német szövetségi munkaügyi hivatal becslése, amely állítólag már most is több millió embernek ad segélyt az úgynevezett „Hartz IV” program keretében.
A Die Welt című lap beszámolója szerint az elkövetkező hetekben több százezer, magát ukrajnai menekültnek valló ember iratkozhat fel a német segélyre, bár az ügynökség állítólag azt is hangsúlyozza, hogy ezek a számok idővel jelentősen ingadozhatnak.
A munkaügyi hivatal úgy véli, hogy 2022 végéig valamivel kevesebb mint 800 ezer embernek folyósít majd munkanélküli segélyt.
A lap megjegyzi továbbá, hogy amennyiben a német szociális ellátórendszerre rázúdul ez az embertömeg, az több mint 50 százalékkal növelné a német munkanélküliségi rátát, mivel decemberben a német munkanélküliek mintegy 47 százaléka már külföldi hátterű volt.
Migránsokkal egy választást lehetett itt megnyerni, ez a topic csak úgy megmaradt.
Európa szerte parlamenti köszöböt se érné el senki ezzel a propagandával.
Előtte csak 1944.-ben volt ilyen amikor a nemzeti kormány határok megvédésével és az idegenrendészet fontosságának hangsúlyozásával szerzett népszerűséget.
(...oké! léptem, mert nem akarok új nicket regisztrálni, nem is szándékoztam többet időzni itt ebben a beltenyészetben)
Vannak, akik igyekeznek elvegyülni az ukrán menekültek között, de a magyar hatóság viszont próbálja kiszűrni ezeket.
Ez még akkor is igaz, ha némelyiknek sikerül a vonaton, ukrán családok közé alattomosan beülni, miközben lerí róla, hogy más nemzet. De itt nem ez a lényeg, hibaszázalék mindig lehetséges.
Ami engem irritál, hogy még mindig vannak a fórumon a notórius trollok, más témákban is, képes ezzel jönni, hogy Romániából második határ bezzeg hűha Orbán ezt engedi?
Normális? Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy valaki 2015 óta nem érti, hiába magyarázzuk, mert ő írásvédett. De trollkodni, azt bezzeg tud!
Kettőnek mi köze egymáshoz? Miért nem lehet megérteni, hogy egyik migráns legális, első dolga jelentkezni a hatóságnál, még akkor is, ha zöldhatáron menekül egy szomszédos országból, ahol veszélyben van.
Utána mindenben együttműködik a hatósággal, csak azt teszi, amire engedélyt kap. Sokan már itt gondban vannak, hogyan jöhet Ukrajnából, Románián keresztül? Szimplán így: engedéllyel megteheti, képzeld.
Van a másik, aki papírjait eldobálja, nem azonosítja magát, hatóságot, törvényt megkerül. Illegális.
Figyelj, azt én értem, hogy te is írásvédettség jeleit mutatod. De most komolyan, áruld már el, mit nem bírsz ezen ezen felfogni?
Mi ebben a bonyolult neked, és hasonszőrű troll társaidnak?
Pontosabban magyar állampolgár! Cigány nemzetiségű magyar állampolgár!
Több az, itt magyar lesz mindenki. Pl az édesanyám ős flamand férje már mondott olyat, hogy nem bánná ha itt temetnék el, pedig alig érti a nyelvet. (-: Egy már az se srác mert 50 éves, fiatalon járt ide, ott belgiumban tett le magyar nyelvvizsgát. (-:
Mindegy az, hogy cigány vagy zsidó vagy sváb, akármi, itt magyar mindenki, nem csak a papírjai azok. Nem tudom mi de van itt valami ezoterikus. (-:
Érdekes, hogy a vizitaxis csempehordákon egy darab nő sem gyerek nincs szinte soha, csak valahogy, mikor kb. ugyanezekről vannak mürkülisztáni libsajtós érzékenyítő képek oda, hirtelen többet is teleportálnak valahonnan..!? :-S
A helszinkibuzulcság hamarosan pénzesőben fog fürödni, vagy 100 ilyen ügye van beadva, az azokban megnevezett ómárok és muhamadok rég eltűntek a balfenéken, a helszinkibuzulcság majd jól felveszi a pénzt aztán ennyi.
Nem az a baj önmagában, hanem hogy ha az isten barma bead egy ilyen nyilvánvaló képtelenséget a bíróságra, akkor annak manapság a bíróság rezzenéstelen arccal helyt ad.
A történelem már számtalanszor bizonyított! Ha integrációra hajlamos és szándékozó bevándorlók, menekültek érkeznek, akkor azok a befogadó ország társadalmának majdan a szerves részeit fogják képezni. Lásd a Magyarországra érkezett számos népek gyermekei!
Egyetlen kivétel volt ezidáig – miként szerte Európában is – a tájidegen cigányság! Soha és sehol nem voltak képesek, hajlandó integrálódni! Pedig volt rá a befogadó társadalmak részéről hajlandóság, pénz, készség! De az eredmény csak a kudarc! Mára a világ cigánysága púp minden társadalom hátán! Megvetés, utálat mindenhol!
És ma már méltó követőik lettek a muszlim pakiniggerek!
“Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Magyarországot
”A család végül embertelen és megalázó bánásmód, szabadsághoz és biztonsághoz való jog megsértése, valamint a lehető leggyorsabb hatósági elbírálás elvének megsértése miatt fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához.
A STRASBOURGI BÍRÓSÁG MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY A MAGYAR HATÓSÁGOK VALÓBAN EMBERTELEN BÁNÁSMÓDBAN RÉSZESÍTETTÉK AZ IRAKI CSALÁDOT,
valamint megállapították azt is, hogy az édesapa bilincsben tartása is törvénytelen volt.
A Magyar Helsinki Bizottság nevű emberi jogi szervezet szerint a család súlyos traumákat szenvedett el a tranzitzónában, és a magyar állam nem segítette integrációjukat. Szabadon engedésük óta új otthonra leltek Németországban.”
Németország megérdemli azt, amit kapott! Férgeket, amik élve felzabálják a német társadalmat, kultúrát. Mi nem kérünk belőlük.
És ha e kedves család egyetlen tagja is a migráncsbűnözés megszokott pályájára lép, akkor remélem, hogy a strasburgi bíróság tagjainak nőrokonain fogja kiélni cihés problémáit!
A nyugatromán filmipar régen jó volt, ma már csak nagyon ritkán csúszik be véletlenül egy-egy jobb film, nemrég pl. a Bac Nord címűt néztem meg, nem is volt olyan rossz, egész reálisan ábrázolta a teljesen le és szétcsúszó Marseille nagy részben migránsokból meg mindenféle muszlimokból álló bűnbandáit, no-go zónáit.
Illetve még korábban volt Braquo címen egy krimi-sorozatuk, az nagyon jó volt. Ezenkívül kábé a nagy büdös semmi, az emlegetett Into the Night egy könyvalapú posztapok sci-fi, azt elfogadhatóan összehozták, rövid, feszes, pörgős részek, egyszer nézhető, semmi különös. Ehhez készült egy oldalág török gyártásban, ez is nagyot ment mürkülisztánban (türkisztánban nem annyira) erről meg asszem ez mindent elmond:
a svéd volt mindég olyan részeges kötekedő rossz hírű verekedőfajta.
Fura, hogy ezek az agresszív, kötekedő, vikingvérű svédek nem bírnak az olyan ártatlan, jó lelkű, s a befogadó ország törvényeit mélyen tisztelő, meleg barna tekintetű és béke vallású(!) muszlim tömegekkel..?
Az öcsémnek se tetszett sokáig, járt is az édesanyánkhoz füvet lenyírni ezt azt segíteni, mondván, hogy nem kell ide semmiféle turbános. (-: az nem is lett, olyat sosekértek oda a gementehaustól, de az öcsém lassan megbarátkozott ezzel az új helyzettel. A cseh romák, akik laknak pl a háztömbjükben is, én is ahogy látom, azok tényleg idegenek ott, jobban azok mint marokkói, kongói meg stb...k. De itt Magyarországon se nagyon veszem észre, hogy a kínaiak bekeverednének.... bár egy kicsajjal már kezdtem haverkodni a spaarban a kínai vendéglőben, nem nagyon lehet egyébként.
Nem nagyon van ilyesmi, mert nem integrálódnak, a svéd volt mindég olyan részeges kötekedő rossz hírű verekedőfajta. Máig is, egyik fiam volt cipruson szakácskodni egy szezont, a svédek máig olyan durva népség.
Számunkra azért ilyesztő mert ahol magas a népsűrűség alacsony az átlag életkor az egészen más mint egy ilyen öreges magyar falu.
Nincs ilyesmi, ez a topic beltenyészete egy virtualitásban él itt, a való világ nem ilyen.
Nekem is jobban tetszett egyébként, amikor 1980 as évek végén mikor először voltam Belgiumban, megálltam érdeklődni jó fele megyek e Gingelomot keresem és flamand parasztok szedték a földiepret. Hollandiában is hollandok, németországban németek laktak. Bár a lengyelek már igen, már voltak, emlékszem a szomszédnál lebetegedett egy munkás és átjött megkérdezni az édesanyám, hogy tud e lengyelül beszélni. (-: Aztán persze folyamatosan változott az utcakép, török zene halatszódott ki az autókból stb... Nem mondanám, hogy nekem ez tetszik, de ez van, a nyugat már multikulturális. Az megy itt is, 20-30 év múlva kb olyan lesz itt is minden. Esetleg gyorsabban is, mert onnan kivándorlás se nagyon volt akkoriban és elég sok volt még a gyerek is, egy 5 gyerekes flamand család is volt az ismeretségi körben. Itt elképzelhető, hogy drámaian fog ez felgyorsulni.
Általában sehol máshol nem jegyzik ezeket a szarokat kizárólag mürkülisztánban. (Egy kivétel volt, de az meg egy amúgy egész jó nyugatromán sorozat, az Into the Night egy oldalága volt.)
Az utóbbi évtizedben nyugatromán filmet szinte sosem néztünk nejemmel, nem rég viszont letöltöttem a Gemma Bovery-2014 es - filmet, s viszonylag hiteles és nézhető, a szereplők is.! :)
ha egymásközt jól érzitek magatokat ezzel hiedelemmel, hogy nyugaton terroristák leselkednének rátok. ..esetleg gyermekeitek lennének veszélyben a pedofil lmbtq európai úniótól.
Nevezd csak nyugodtan hiedelemnek, s ne zavarjon, hogy az ott élőknek ezek sajnos nyugtalanító tények, ami persze titeket kicsit sem zavart soha....
Kár ezzel a saját belső rémálmában létező ződbeteggel foglalkozni, de amúgy hozza a megszokott libtard toposzt: az összes libtardnak az egyik szomszédja cigány, a másik muszlim a harmadik meg buzi. És mind ragyogó elmék.
Mondom tökfelesleges vele foglalkozni.
Amúgy, csak hogy topictémánál is legyünk: az adatok szerint nem igazán csillapszik az ukrajnai irányokból belépők száma, ami azért lassacskán már aggodalomra ad okot, hiába, hogy kisebb arányban maradnak itt mint pl. a lengyeleknél vagy akár a cseheknél, de ennél is lényegesebb problémakör, hogy a spanyol és olasz útvonalakon nagy a dübörgés (a Kanári-szigeteken pl. soha nem látott mértékű a becsónakázás) és nagyon nagy a nyomás a Marica-völgyében is. A zsebszultán alighanem indítja hamarosan a következő drinápolyi csatárt. A görög szigeteknél is nőtt a nyomás, de ott még az utóbbi 2 évben megszokott számok vannak. Nem figyeltem mostanában a görög belpolitikára, de ha véletlenül visszajön a kommunista gazember ciprasz akkor megint el fog szabadulni a pokol. Ott. Is. Spanyolisztánnál már elszabadult.
Ja, egy eléggé "érdekes" adatot láttam nemrég: a netflix nevű fosgyár mostanában ontja magából a török gyártású kultúrszemetet és a streaming-izék közül ez az egyetlen amelyik közöl bármilyen nézettségi adatot, namost találós kérdés: bármely szabadon választott frissen kijött török fostenger melyik országban dobogós azonnal? Természetesen nem türkisztánban, hanem mürkülisztánban. Általában sehol máshol nem jegyzik ezeket a szarokat kizárólag mürkülisztánban. (Egy kivétel volt, de az meg egy amúgy egész jó nyugatromán sorozat, az Into the Night egy oldalága volt.)
hm... oké...okééé... nem is minősítenélek benneteket, nem is szokásom gyakran idegesíteni benneteket ebben a szögesdróttal megvédett keresztény kulturátokban ha egymásközt jól érzitek magatokat ezzel hiedelemmel, hogy nyugaton terroristák leselkednének rátok. ..esetleg gyermekeitek lennének veszélyben a pedofil lmbtq európai úniótól.
Van most némi aktualitás, a keleti keresztény testvéreitek beözönlése, ezért lestem be ide mi újság.
Egyébként meg végül is ki lett elégítve az is aki vonakodott elhinni rettegni soros migránsainak áradatától, vagy billgates gyártotta vírustól, na azok kapták most a putyint az atombombáiva., rettegjenek ők is ha nincs más dolguk, várják a sorukat a benzinkútnál.
(az nem jó egyébként, nem jó ha megszakad az észosztás. Brandenburg lakosságának fele maradt vérbefagyva az utcákon, amikor először is a katolikusok és a reformátusok nem voltak hajlandóak szóbaállni egymással)
...ez is egyik oka, hogy Európában megszűnt a terrorizmus, ( amikor még kádárék propagandájában volt akkoriban 10 szer ennyi volt nyugaton) a fiatalok elég jelentős része már bevándorló, azok köréből sokkal nehezebb terroristát nevelni. Amerikára jellemző, de nem ott iszlamisták vannak.
Az algériai hivatalos jelentések szerint is tízezres nagyságrendben deportálnak minden évben Nigerbe, de a noborderes gittegyletek állítják, hogy "nem hivatalosan" meg még többet. Amúgy lószart gyalogolnak ezek, max. pár kilométert:
Upon expulsion, these migrants are abandoned in the middle of the desert at the Algerian-Nigerien border, at a place called "Point Zero", 15 km from the town of Assamaka.
Egyébként semmi újdonság, ez már évek óta így megy, csak az idén jelentősen több. (A melléklet fotó 2020-as).
Az egyik noborderes gittegylet közöl adatokat az állítólagos nemzetiségi összetételről is, ez már inkább érdekes, ezek az állítólagos adatok pl. idén május végiek, vagyis pár naposak:
Unofficial refoulement (pedestrians) on 16/05/2022 in #Assamaka 5 Nigerians 8 Nigerians including 3 women 28 Sierra Leoneans including 2 women 24 Senegalese 33 Sudanese 3 Ghanaian 301 Conakry-Guineans, including 2 women and 1 boy 1 Togolese
Unofficial refoulement (pedestrians) on 16/05/2022 in #Assamaka21 Beninese including 2 women, 2 boys and 2 girls 33 Burkinabe 27 Cameroonians including 2 women 3 Bissau-Guineans 51 Gambians 85 Ivorians including 2 women 9 Liberians 318 Malians including 2 women and 4 boys
Némelyik ország többezer kilométerre van Algériától.
Hát, ha ezek csak így lazán legyalogolnak az algériai partról Nigerbe a Szaharán át, akkor megemelem előttük a kalapomat: legutóbb Rejtő Jenő regényeiben olvastam ilyen példátlan gyalogtúra-teljesítményekről.
Hagyd már ezt a háborodottat. Mikor már a Le Figaro is arról cikkez, hogy muszlim csürhe rabolt, fosztogatott a stadion környékén akkor már tényleg szembeszökő lehetett.
De asszem tegnap tettem be cikket kevésbé ménsztrím forrásból is, egy csomó videóval. Elég világos volt amit a videókon látni lehetett.
Mondjuk olyasmiről meg ne is beszéljünk, hogy bejutott a stadionba olyan csürhetag amelyik 3 nappal azelőtt még Szíriában lövöldözött.
Nagy szerencséjük lesz a nyugatrománoknak, ha az olimpia nem fullad terrorhullámba.
Internet, média, ilyesmi, semmi kapcsolat nincs már a való világgal, felépült egy virtuális.
Olyan van, ahol nagyobb a népsűrűség és alacsonyabb az átlag életkor, ott persze, hogy más a közbiztonság fogalma is. Itt Magyarországon is más volt egy kocsmai verekedés is amikor még 50kg cement volt egy zsák nem 25 mint most. (-:
Egyrészt mit keresnek ezek az egyenlítő-környéki feka muszlim segélyturisták Izlandon, másrészt viszont a ~300E lakosú Izlandon már tízezres nagyságrendű (a számok alapján még Máltánál és Ciprusnál is több!!!) kopott homlokú szakállas segélyturista tömeg halmozódott fel, ez a 200 kitoloncolás már semmit nem változtat azon, hogy lassan lefő a kávé.
Mondom, azért nincs svédországban ilyesmi mert nem integrálódnak.
Bruxellest ismerem, pl a la btoir a vágóhíd és a gare du nord északi pályaudvar környéke 30 éve még rosszabb környék volt amikor nem szinesbőrű hanem őslakosság népesítette be.
A belgák reformátusok, német hatás, az öcsémet beengedték a discoba 40 évvel ez előtt mert úgy néz ki mint a flamandok, de egy törököt, vagy szicíliait nem, tehát azok máshová integrálódtak. Ezzel szemben a volt spanyol gyarmat Hollandia lévén katolikus, ott sose volt ilyesmi, ha szétnézel pl Amsterdamban ahol a kirakatos kupik vannak, az egyáltalán nem rossz környék.
Eleve fosztogatni mentek, a legtöbb leírás szerint az első sorokban gyerekkorú zsebtolvajok, mögöttük kemény bűnözők, erőszaktevők, mindenféle legalja.
Ennek a piához nem sok köze volt.
Ezek után könnyű elképzelni, hogy a sokkal több de kevésbé koncentráltan elhelyezkedő, sok helyszínen folyó, főleg külföldieket vonzó olimpia alatt mire lehet számítani.
Azért ilyen nyugis svédország is már vagy 20 éve, ezek a bevándorlók nem integrálódnak a részeges balhés svédek közé. 1970 években disszidált oda szüleim ismerőse, majd hamar híre jött, hogy halálra késelték egy kocsmában.
A noborderes vízitaxikra csak úgy özönlik a muszlim segélyturista csürhe a Földközi-tengeren, továbbra is 95% kopott homlokú szakállas, de a noborderes gittegyletnek még arra is jut energiája, hogy a 2-3 nőt meg gyereket előtérbe tegye a fényképezéskor.
A Kanári-szigeteknél (is) példátlan özön van, a tavalyi számok 4-5-szörösénél tartanak.
Peter Torstensson rendőr úgy véli, hogy Svédországban hamarosan nem több száz no-go zóna lesz, hanem az egész ország egyetlen nagy veszélyeztetett területté válik.
Ukrán menekültek ezrei hagyták el Bulgáriát az utóbbi napokban, aminek egyik oka a dpa német hírügynökség szerint az, hogy nem hajlandók a Fekete-tenger partján lévő üdülőkből az ország központi részein lévő befogadóközpontokba átköltözni.
Az emberek buszokkal keltek át Romániába, majd onnan Nyugat-Európa országaiba, valamint hazájukba, Ukrajnába folytatták útjukat. A bolgár hatóságok szerint csütörtökön mintegy 80 600 ukrán menekültet tartottak nyilván az ország területén, számuk hétfőn még hozzávetőleg 90 ezer volt.
A háború kezdetén menekültek ezreit szállásolták el ingyenesen a Fekete-tenger mentén épült bolgár hotelekben. Azonban Kalina Konsztantinova bolgár miniszterelnök-helyettes hétfőn bejelentette, hogy a turisztikai szezon kezdete előtt az embereket átszállítják az ország központi térségeiben található központokba – írta az MTI.
Szíriában nem csak háború van hanem 6. éve aszály is. Ukrajna 90% án semmi olyasmi ami évek óta ne lett volna.
Jelenleg egy összesítés szerint 150+ noborderes gittegylet pereskedik a brit kormány ellen és vannak olyan perek is amiket személyesen patel ellen indítottak.
Ne mondjá már ilyet, ezek az aranynál is értékesebb nyugdíjbányászok, akik a jövő reményei és sürgősen felpörgetik a gazdaságot..! Elnézve az arcokat, gondolom mind menedékkérőként érkezett, csak tűnődöm azon, hogyvajon a kigyúrt, jól táplált, olykor tagbaszakadt katonakorú kanok, mi elől "menekülhettek"..? Meg új hazájukban mivel foglalkozhatnak, a gazdaságfelpörgetésen kívül..?
egyik ország, így Olaszország sem lehet az egyetlen, amelynél kikötnek a Földközi-tengeren aktív civilszervezetek migránsokkal teli hajói – tette hozzá.
Ehhez képest jelenleg már 19 noborderes vízitaxi őrjöng az olasz partoknál, gyakorlatilag naponta rakodnak már ki, vagy ha mégsem akkor az olasz partiőrséget csesztetik állandó mayday bejelentésekkel.
Lamorgese szerint megoldást jelent, ha a “földközi-tengeri migrációra is kiterjesztik az ukrajnai menekültek esetében alkalmazott európai szolidaritási paktumot”,
Ez reményt adhat jogvédő egyesületünk sok-sok ügyfelének is, akik még várnak a strasbourgi bíróság döntésére” – értékelte a mai ítéletet Pohárnok Barbara, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, az iraki család jogi képviselője.
Ez az aljadék banda a börtönbiznisz után most miránsbizniszben utazik.
Érdemes elolvasni az egész cikket. Amúgy a nyugatrománok még mindig a liverpooli szurkolókról hadoválnak, holott a feldühödött muszlim csürhe Liverpool polgármesterét is megverte és kirabolta.
2050 az olyan iszonyatos történelmi távolságban van, hogy akármi is lehet addig, aztán ha nem lesz akármi akkor a kínaiak esetleg azt mondhatják, hogy az objektív körülmények miatt mint például az Északi-sark pólusvándorlása miatt nem áll meg a kibocsátás növekedése, és hát elnézést vagy még azt sem. Tudják ők ezt már előre, de elég eszesek ahhoz hogy ne vitatkozzanak hanem ráhagyják ezekre a másokra és harmincéves tervekkel megnyugtassák az aggódókat, miközben addig is azt csinálnak amit akarnak, utána meg szintén.
Ameddig az USA palagázt termel, 10x környezetszennyezőbben, míg Németország már a Holdról vesz kőszenet, addig miért is éppen az oroszok tartsák be az egyezményeket ??
Amikor ráadásul a Nyugati országok tőlük vesznek CO2 kvótákat is ???
«J'ai vu des femmes se faire toucher»: des témoins dénoncent des agressions sexuelles au Stade de France
"Láttam, ahogy a nőket tapogatták": a szemtanúk a Stade de France-ban történt szexuális zaklatásokról számolnak be.
Vols à l'arraché, spectateurs dépouillés mais aussi agressions sexuelles ont marqué le samedi soir cauchemardesque au Stade de France, en marge de la rencontre Liverpool - Real Madrid. «C'est un truc de fou ce qui s'est passé. Je n'avais jamais vu ça, des équipes de blédards de Barbès, de Saint-Denis.... J'ai vu des femmes se faire toucher la poitrine, ils ont arraché des sacs», assure un policier présent sur le dispositif de sécurité.
Rablás, kirabolt nézők, de szexuális zaklatások is jellemezték a rémálomszerű szombat estét a Stade de France-ban, a Liverpool - Real Madrid meccs pálya szélén. „Őrület, ami történt. Soha nem láttam ilyet, a barbès-i, Saint-Denis-i helyiek csapatai... Láttam nőket, akik megérintették a mellkasukat, táskákat rángattak” – biztosítja a biztonsági berendezésen jelenlévő rendőr.
Szoknia kell pedig fejlettnyugatnak az ilyen és hasonló eseményekhez, mert borítékolható, hogy egyre több ilyen lesz! :(
Hazudni meg előbb utóbb nem kell, mert ezek a dicsőség kategória lesz a fehér kafirokkal szemben, hála Angallah Mürkül, Micron meg a hozzájuk hasonló barmok politikájának.. :(
A ballibbant média vajon írt róla, vagy sztaniolba csomagolta és ráfogta az angolokra ??
Ja, ráfogta azokra......
Hát, ez lesz, amikor már a franciák saját országa a saját szeméthegyét nem meri vállalni és ráfogja mindenki másra, miközben a problémát újfent a szőnyeg alá söpri.....
Pedig eljön az idő, amikor az emberek szeme felnyílik, aztán onnantól nem lehet BALLIBBANT médiák tekergőző propagandájával beetetni az embereket, amikor a saját szomszédjuk fogja a saját általa megtapasztaltakat elmondani neki......
Megdöbbentő, valóban tényfeltáró riportot közölt a Le Figaro a szombati botrányos Bajnokok Ligája-döntő körülményeiről. Ebből kiderül: migránshordák garázdálkodtak a stadion körül, nőket próbáltak megerőszakolni, kislányokat akartak levetkőztetni, ezért kezdődött több mint fél órával később az egész világon várt mérkőzés. És mindebből az is következik, hogy hazudott az európai fociszövetség, az UEFA, és hazudott a francia rendőrség is: nem a liverpooli szurkolók csináltak botrányt, nem miattuk nem kezdődött időben a meccs.
Erre nincs nagyon kifejezés. Nem baj, majd ülésezik a Reichstag üvegkupolája alatt a Loja Dzsirga. Biztosan jó lesz az átalakuló mürkülisztánban élni a maradék németnek, elvégre igen magas életszínvonalat tudhatnak magukénak azok az országok, ahol a kopott homlokú dzsihadista a fő exportcikk. Mert ahová ezeket importálják, ott utóbb már exportálni fogják.
Fejszál a kabuli egyetem shariah fakultásáról likes this.
Germany's federal government continues to evacuate Afghan nationals including former local staff and their families to Germany – at a rate of around 200 per week, according to the foreign ministry.
Idióta németek heti egy erbasznyi afgánt terveznek mürkülisztánba hordani, helyesebben hordanak mürkülisztánba, zömében paki repterekről. És ez az első kör, a kiccsáládok további 20-30-200 tagja majd eztán kap vízumot.
Barmok.
Thousands of Afghans are still having to wait for an appointment to apply for a German visa to join their families, who have already left the country.
A man believed to be of African origin was hit by a goods train on Sunday morning (May 29) in Calais, according to the Boulogne-sur-Mer prosecutor's office. The victim, who was found "lying on the track and possibly in a sleeping bag," died instantly. Early indications suggest that it may have been a suicide or that the man was disorientated as a result of being extremely intoxicated.
Alapvetően időjárásfüggő. A március szinte végig viharos volt ezért csendesebb. Májusban viszont volt egy 10-12 napos tükörsima ablak, ebben az időszakban volt olyan amikor egyetlen nap ~1200 rendkívül motivált dájmler munkavállalót csónakáztattak és taxiztak be. A komplett május olyan 12E körül lesz.
Ez csak a középső útvonalon 5-6000 ómár és muhamad, ngendandunwe és egyéb söpredék. Hogy francba lehetséges az, hogy ennyi szarbőrű mohamedán nem tűnik fel senkinek egy fehér kontinensen?
A digóknál nagy a dübörgés. A nagyobb vízitaxik 3-500 (olykor 800) kopott homlokú szakállast pakolnak ki heti 2-3 alkalommal, viszont mostanában újabb taktika van: kis hajó naponta fordul Lampedusára napi 80-100 kopott homlokú szakállassal, a "vitorlás" hajók meg félnaponta adják le a maydayt valami csónak miatt. (Így az olasz partiőrség kénytelen kimenni a kopott homlokú szakállas segélyturistákért.)
Mindezt a kommunista gazember lamorgese minisztériuma kéjes vigyorral a pofáján segíti elő.)
Gyakorlatilag az USA a rögeszmés szankciósdijával Európára szabadítja az éhező Afrikát, miközben veheti Európa a 2x drágább és 5x környezetszennyezőbb amerikai palagázt.
Igen, sajnos egyértelmű, hogy Afrikából fog elindulni a tömeg, és nem ősszel- hanem már most, ami július-augusztusban nyilvánvaló nagyságrendi emelkedést mutat majd a tengeri átjáróknál.
A déli útvonalakon ennél is nagyobb az emelkedés, a Kanári-szigeteknél pl. háromszoros, a digóknál "csak" másfélszeres, de májusban már ennél jóval nagyobb.
A görögöknél is helyzet van, a zsebszultán alighanem újabb drinápolyi csatára készül, a görögök az eddig 40 kilométernyi kerítést a Marica-völgyében tovább építik, 120 km lesz. Ráadásul májusban alacsony a Marica vízállása, óriási a nyomás már most. A görög határőrség adatai szerint eddig az idén 40E+ illegális belépést akadályoztak már meg. Meg a fene tudja mennyit nem, azok már Röszkénél vannak azóta.
Az már megvan, a nyers kereskedési adatok azt mutatják, hogy a szinte kizárólagosan orosz-ukrán import függésben lévő túlnépesedett koszfészkekben (pl. etiópia, szomália) jelenleg a február közepinek duplája fölött van a liszt és a gabonaár. Arra nincs -egyelőre- adat de valószínűleg fizikai hiány is van már. Az egyiptomi és környező államok piacairól (~250 millió, zömében 30 alatti muszlim) egyelőre nincsenek számomra is látható adatok de nyilván ott is helyzet van/lesz. Ahogy nézem a problémás országok közül egyedül Szíria ellátása megoldott. Összességében őszre bármi lehet. Ha pl. Egyiptom megint bedől (mint 2011-ben és hatalomra jut a muslim broterhood, megint) akkor tízmilliók fognak jajrópa felé indulni.
Az mondjuk egy másik kérdés, hogy pl. konkrétan Egyiptom évi 3-3,5% népességnövekedése mindenképpen összeomlásba vezet, máshova nem vezethet. De az al-szaúdok piciny mennyországának évi 4-5%-os népességnövekedése se vezethet máshova, olajpénzek ide, olajpénzek oda.
Már a kezdet kezdetén ki kellett volna tátaniuk a szájukat, hogy tilos beengedni a muszlim pakinigger hordákat Európába! Mert tájidegen söpredék! De pl Magyarországon is csak lapított a többségük! Sőt! Hogy a baloldali/ellenzéki pártokról már szó se essék! Emlékszünk még, hogy az épülő kerítés túloldaláról miként uszítottak a miferink és társai?
"Egyelőre még az sem biztos, hogy Kobili Traorénak meg kell jelennie a bírósági tárgyaláson, ugyanis lehet, hogy túlzott kannabiszfogyasztására hivatkozva ejtik az ellene felhozott vádakat. Traoré 2017. április 4-én ölte meg szomszédját, a 65 éves zsidó nőt, Sarah Halimit, de annyi drogot fogyasztott előtte, hogy nem volt beszámítható tudatállapotban.
A 30 éves férfi brutálisan megverte a nőt, mielőtt kilökte a harmadik emeleti lakása ablakán, közben pedig antiszemita és iszlamista jelszavakat kiabált, de meglepetésre a bíróság úgy döntött, hogy a drog miatt nem volt büntetőjogi felelősségének tudatában."
A corriere cikket nem találom (az a lap gyakorlatilag fizetős, nincs kereső bejelentkezés nélkül) de ha már kiment a szélbalos sajtóba is ez akkor a 400E-nél sokkal nagyobb tömegre számítanak valósan.
Érdekes dolgok mennek amúgy a világban. Bár ez csak kis részben tartozik most ide.
A közelmúltban a görögök, amerikai parancsra, lefoglaltak egy iráni olajszállító tankert, az olajat lefejtették belőle és minden ellenszolgáltatás nélkül elszállították usákiába. Ők ezt szankciónak nevezik. (Mindenki más rablásnak). Most a perzsák lefoglaltak 2 görög tankert, a személyzetet lecsukták. A görögök ezt kalózkodásnak nevezik. Mindenki más meg válasz-intézkedésnek.
Észak-iraki kurd maffiózók, olaj-drog-fegyver-embercsempészet vonalon megtollasodva. Biztosan van köztük egy rakat körözött terrorista is, a törökországi tesók segítik át őket az oszmán területeken.
Egyre "érdekesebb" pofákat látni a görög szigeteket ostromló kopott homlokú szakállasok közt. (Leszámítva a teljesen egyértelmű vahabita külsőségeket.)
Ennek a rétegnek, a szomáliaktól eltérően, bőven van pénze, ezek fejenként 4-5E dollárt fizetnek ki a türkisztán-Reggio Calabria jegyért egy néha nagyon ócska néha nagyon drága vitorlásra. Ez a csoport mondjuk eljutott Samos környékének érintésével Isztambulig. Állítólag 105 fő volt, az fél milla dollár. De hamarosan újradobnak.
Young women are at greatest risk of being forced to return to Syria under Denmark's controversial policy towards Syrian refugees.
Sajnos azt kell mondjam, túl sok esze a dánoknak sincs. A kopott homlokú szakállas, katonaviselt, agresszívan követelőző, mindenféle dezertőrökből, hazaárulókból, súlyos bűnözőkből álló csürhét nem utasítják ki, a fiatal nőket viszont igen.
Barmok.
Boys and young men are usually excused from being sent back to the country, as they are faced with having to be conscripted into military service if they return to Syria.
Hagyjátok már a fenébe, ez az itt korábban roar nicken ámokfutó troll.
Mondjuk az is igaz, hogy ha a trollok nincsenek etetve akkor meg napokra beáll a topic, nem mintha nem lenne sok és nem éppen pozitív történés a világban az illegális becsörtetéssel kapcsolatban, de gondolom a keleti front innen is elviszi most az energiát meg a hozzászólásokat.
Így aztán az sem kap figyelmet, hogy a déli országokban vagy visszaállt a 2016-17-es szintre a kopott homlokú segélyturisták becsörtetése, vagy messze meghaladta már azt is (Kanári-szigetek). Hosszú és forró ősz lesz.
– Nem illik betenni indokolatlanul nagy képet (Netikett). Főleg, ha annak leméretezése által ugyanúgy látható / kivehető lenne. Értsd: illett volna legalább kisebbre méretezni, mert így azt is gondolhatják mások, hogy még a számítógép használatához sem értesz.
– Tartalmi kiforgatás, hiszen világosan elmagyarázták, hogy itt inkább gazdaságiveszélyhelyzetről van szó és az ellene szóló intézkedésekben segít.
Igaz én nem elsősorban a ménsztrím sajtóból tájékozódok, de mindenfelé tébolyult blekklájfszmattererezést látok az ukrán helyzet örvén.
This is in #Catania airport. I just got off the #GeoBarents. Ukrainian passengers have safe passages to Italy while dark-skinned passengers have to play with the chances of drowning in the sea to arrive here.
Hát nemtom, twitteroldalakon olyanokat lehet olvasni, hogy lengyel csapatok jelentek puccsrajna területén, egyelőre tán nem "reguláris" (valójában dehogynem) mermivelhogy az utóbbi 2 hétben jelentősen megcsappant az ukrán haccsereg hadrafogható részlege.....
Olyan híresztelések is lábrakaptak, hogy a lengyel téboly már arra készül, hogy egyesülnek(!!!!!!) puccsrajnával és ezzel egycsapásra beviszik a táncosbohócot a zejuba meg a nátóba is. Valójában a téboly az már biztos, de a végcél alighanem "csak" az ősi lengyel területek visszacsatolása. Mindenesetre megint közelebb vagyunk az atomháborúhoz.
"Pedig egyedül a görög vonalon nem dübörög nagyon a kopott homlokú szakállas muszlim segélyturisták betolakodása,"
Ez a puccsrajnai orosz-amcsi háború valóságos áldás a vadember kereskedőknek, minden média figyelem oda irányul, most gyakorlatilag feltűnés lehet ontani a megszállókat.
Ez vagy vótmá' vagy ugyanezen forgatókönyv alapján volt egy videó ezelőtt vagy 2 évvel, egyrészt mintha pont ez lett volna, másrészt a két évvel ezelőtti mintha valamivel durvább lett volna. De pont így ütötte az ablakot..
De tényleg, nem emléxik senki arra ??????????? - akkor jóval nagyobb lövés volt mint most ez.. SOKKAL
Pedig egyedül a görög vonalon nem dübörög nagyon a kopott homlokú szakállas muszlim segélyturisták betolakodása, saccperkábé a tavalyi számok körzetében lehet a szigeteknél és a Marica völgyében is, ellenberger a Kanári-szigeteknél a tavalyi háromszorosa fölött van,a digóknál meg olyan 50% emelkedés van, a tavalyihoz képest itt is.
Szinte biztosan nagyon forró ősz elébe nézünk.
(Ja, a lengyel határőrség szerint a lengyel-belorusz határon is nagy a mozgás.)
A nagy kiugrás a görbében még a kommunista gazember ciprasz "áldásos" tevékenységének köszönhető, azóta eléggé állandó.
Akit regisztráltunk, valójában az is illegális migráns volt.
És mindösszesen nincs 200 ezer a REGISZTRÁLTAK száma, mivel az összes többi ILLEGÁLISAN jött, megtagadva minden együttműködést a hatóságokkal, beleértve a személyi azonosságuk igazolását:
Elvileg a múlt hét végén történt valami az oalszoknál a még csak 5 éve húzódó "iuventa10" ügyben, bár hírt nem látok róla, mindenesetre a noborderes csürhe 15 (ebből ~10 feka, arab, egyéb kopott homlokú) fős tömegtüncit rendezett.
A szűk értelemben vett "első biztonságos ország"-ként ~400E léptek be Mo.-ra Kárpátalja (nyilván ebben az értelmezésben az Erdély felől belépők nem számítanak) felől. Zömében nők és gyerekek. Ennyivel azért megbírnánk, még hosszabb ideig is. De mivel a napi belépések száma jó ideje stabilizálódott napi átlag 10E fölött a két irányból, előbb-utóbb azért baj lenne ebből.
Sztem lakosságarányosan is többen léptek be a lengyelekhez és többen is maradtak ott, de ott is baj lesz ebből, hamarosan.
Bár a lengyeleknek mostanában vagy elment a maradék esze vagy vissza akarják csatolni az ősi lengyel területeket, esetleg mind a kettő egyszerre, de mindenhogy problémák lesznek, nagyok. Sztem ha leáll a háború (mert vége az nem lesz, esetleg befagy) akkor még nagyobbak mint most.
Egy salátatörvénybe rejtett könnyítéssel oldaná meg a kormány, hogy távol-keleti vendégmunkások jöhessenek Magyarországra
A héten fogja tárgyalni a parlament azt a javaslatcsomagot, ami vietnámi, indonéz, mongol, fülöp-szigeteki vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását tenné egyszerűbbé
A tervezetet, amelyet május elején nyújtottak be, véglegesítene egy, a koronavírus-járvány alatt bevezetett átmeneti szabályozást is. Ezen van a hangsúly, ez ugyanis lehetővé tenné, hogy a harmadik országbeli állampolgárok minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül könnyített úton érkezhessenek Magyarországra, és akár munkavállalási engedély nélkül is dolgozhassanak.
No kissé ezt feszegettem korábbi hsz.-emben. Attól persze, hogy nem adnánk nekik x €-ót, attól még van olyan kötelezvény, hogy az első biztonságos ország.... Ezek gondolom mind az általuk elképzelt célországok toleranciájától függnek (?) Ha mondjuk itt maradnának sztem a magyar gazdaságnak az sem lenne nagy érvágás, ui hasonló kultúra, jogkövető magatartás, megtűzdelve dolgozni akaró hajlammal, ellentétben a tuggyukkikkkel...
Ezek szerint ezek közül nagyon soknak van pénze...... Irakból türkisztánba eljutni az nem kerülhet túl sokba (bár mostanában a hazai libtard sajtó el szokott felejtkezni arról az apróságról, hogy a zsebszultán a napokban megtámadta Irakot, területszerző háborút folytat, neki lehet) de onnantól már többe. A tavalyi hírek szerint lukasenkáék párezer dollárt vettek le róluk fejenként a vízumra és repjegyre, egy-egy ilyen vitorlás-út (türkisztán- Reggio Calabria) meg a görög és olasz sajtó szerint egyaránt 5-10E dodó/kopf. És akárhogy nézem tömegesen van rá kereslet. Nem mellesleg tele volt a vitorlás kitömött táskákkal. Jó eséllyel ezek muszlim terroristák.
Nem dekkol itt, mert nem adunk nekik napi 35-50 ejuró segílyt.
Oda mennek, ahol adnak nekik, csak hát ott, ahol adnak nekik, nem éppen rájuk számítottak, hanem a pakiarabnigger megélhetési álmenekült szarjankók tömegeire, akiket ott annyira kötelező imádni.
A héten a görög sajtóban is érdekes fotók jelentek meg, a szigeteket mindenmindegy alapon ostromló zömében szomáli feka muszlim csürhe mellett/helyett most ezeket fotózták. Állítólag ez a brancs zömében iraki kurd (sztem mind muszlim), de valami vagyonosabb réteg lehet, drága vitorlással (beugró 5-10E dodó/kopf) indultak el türkisztánból Reggio Calabria felé, majd a vitorlás és a nagyszámú teletömött utazótáska nélkül megérkeztek türkisztánba, ahol állítólag mindet letartóztatták és deportálják. Állítólag motorhiba miatt Kythera szigetén szerettek volna kiszállni csak nem jött össze, a török embercsempéket a görögök leszedték a hajóról és lecsukták, a többit meg visszajuttatták a kiindulási pontra, motor nélküli gumicsónakban. A vitorlás meg véletlenül elsüllyedt.
Asszem, nagy bajban lennénk, ha a környező európai országok komolyan vennék Orbán korábbi nyekergését, hogy a menekült csak az első biztonságos országig menekült.
Rgowans gyakran közöl részletes adatokat a Tripoliba visszataxizott kopott homlokú szakállas segélyturisták konkrét összetételéről (kor, nem, származási ország) de most csak ennyi van: 'different nationalities'
De a fotók ettől még beszédesek. Viszont a noborderes gittegyletek egyre krónikusabban kerülik a közeli fotók közlését. De mindenki más is, pl. a komplett olasz sajtó nem hajlandó tudomást se venni pl. a szerdán Lampedusára becsónakázó ~1200 kopott homlokú szakállas muszlim segélyturistáról, még az ilgiornale se, migránsfelszopó twittereken vannak utalások rá és semmi több.
Földközi-tenger, tegnap. Rengeteg nő és gyerek, mint mindig. Ezek azóta már megérkeztek. Igaz Tripoliba, de meg vannak érkezve.
Kábé ugyanennyit pecázott fel tegnap az egyik noborderes vízitaxi is.
Úgy hallottam a dájmler 3 tucat üzemet fog nyitni Szicíliában, ennyi rendkívül motivált munkavállalónak minimum ennyi kell. Tavalyhoz képest az idei betaxiztatás és becsónakáztatás 35%-al emelkedett, úgy, hogy a március szinte példátlanul viharos volt és március végén még jóval a tavalyi számok alatt volt.
A Kanári-szigeteknél a tavalyi rekordév majdnem háromszorosa az idei becsónakázás.
Tegnap újabb vízbeugrálásos pörformanszt rendezett az olasz partoknál egy noborderes vízitaxi, ezúttal a geo barents és ezúttal Augustánál (az open arms rendezett már korábban ilyen pörformanszt vagy 3 kikötőnél is.) A dolog előzménye, hogy az ~500 rendkívül motivált dájmler munkavállalót szállító vízitaxiról a kábé felét engedték leszállni aztán elzavarták a mólótól, azzal, hogy majd 1-2-3 nap múlva leszállhatnak, de sajna a dájmler üzemek közelsége miatt nem bírtak magukkal a kopott homlokú szakállasok és a féktelen motiváció miatt már úszni is hajlandóak egy-egy CEO állásért.
(Meg persze nekik azt mondták, hogy ajrópában ők fognak uralkodni a kafírokon és persze a shorthos által fenntartott gittegyletek agyhalott úgynevezett vezetői is bujtogatni szokták az ilyen pörformanszra a muszlim segélyturistákat.)
Itt a bővebb norvég cikk, lényeges plusz információ nincs nagyon benne.
A megszurkált nőnek több gyereke van a kopott homlokútól, de nem tér ki arra, miféle nációjú (a nő).
Persze, a Norge nevű kisváros központjában, fényes nappal egy parkban késelt a mohamedán, közelben bolt, iskola, mit számítanak a káfirok, Allah szolgája csak kultúrát gyakorol.
Rwanda expects the first group of about 50 asylum seekers to arrive from the United Kingdom by the end of May.
Az ötlet amúgy jó, ómár és muhamad szombat reggel becsónakázik brexitisztánba, hétfőn reggel meg kirugdossák egy repülőből Kigaliban. Kár, hogy nem lesz belőle semmi. Eddig olyan 120 pert indítottak a shorthos meghajtású noborderes gittegyletek a trv.-tervezet miatt, ezek közt van néhány amit személyesen patel ellen, kábé biztos, hogy a brexitisztánban is a shorthos gittegyletek érzékenyítő tréningjeire napi szinten járó (gyakran kötelező is nekik) úgynevezett bírók el fogják kaszálni az egészet.
Halmozottan kátrányos helyzetű, kisebbségi, elnyomott, a norvég vikingek rasszizmusától permanensen szenvedő, idén január elsején Aleppóban született, problémás cuciális helyzetű, szipológiai gondokkal küzdő, éppen nemet változtató, személyiségi zavarokkal küzdő illetőről van szó, aki a norvég társadalom kirekesztésének, nácizmusának áldozata.
De, mint azt a világszerte a rendőröknek, bíróknak szakmányban érzékenyítő fejtágítókat rendező Soros-szervezetektől tudjuk, ha mindez nem is állna fenn, akkor sem lenne ún. "börtönérett", mert a kecskepásztor-társadalmakban nem ismerik az európai értelemben vett bűn fogalmát, továbbá arrafelé börtön sem nagyon akad, úgyhogy nem volt előtte elrettentő példa, amit a szocializációja során elsajátíthatott volna.
Nem ő tehet róla. Az áldozat tehet róla, mint mindig.
Mondjuk ilyenkor mi van az az első biztonságos ország témával..? A valósan háború elől menekültek tagállamokon belüli szétoszthatósága mindenesetre más kérdés...
I. Istvánról és Mátyásról miért nem szóltál, az ők koncepciójukban is mind benne volt idegen népek letelepítése, mint ahogy Orbánéban is, csak ugye NEM ILLEGÁLIS és ELLENSÉGES CSÜRHÉK, hanem kontrollált, ellenőrizhető, a társadalomba valósan beépülő közösségek!
Serdült Viktória kisasszony, nagyon fején találta a szöget. Ez a Camus - ette volna meg a fene -, volt pofája olyat írni egy olyan témáról, amely témát gróf Kalergi indított útjára szinte 100 évvel ezelőtt, hogy majd lesz egy kevert-kavart embertípus egy szép napon. Teljesen alaptalan ezt feltételezni - főleg hogy a láthatóan széljobbos populista Orbán rárepült erre a témára -, hiszen a Biden adminisztráció tavaly 1 millió migrót engedett be déli határain, tisztázatlan hátterükkel egyetemben. Hogy a teljesen elhülyült ultrabalos USA ideológia kultúrharca az EU nyugati felén termékeny talajra lelt, és milliós tételben importálja a béke vallásának nevezett puskaporos hordót immáron, leplezetlenül. Ráadásul erre, pont a svédek emlékeztettek most nyíltan bevallva, elkúrták a migróimportjukat.-)
Ja! Mert erre azért kell most Orbánnak felhívnia a figyelmet, mert amúgy Záhonytól északra, északkeletre, unalmas napok folynak. Hogy az amúgy teszetosza EU-s történések mind békésen folynak, és most ezzel akar kohéziót teremteni vallásos fanatikusai között a miniszterelnök úr. Unatkozik, nincs jobb dolga.
Tulajdonképpen, semmi gond nincs is itt. Rajcsányi Gellért úr is hasonló véleményen van itt erről a Camus nevezetű, amúgy mintha progresszív lenne, de úgy látszik, nem hülye: "Van ez az elmélet, a nagy felcserélés teóriája, amelyet elsősorban Renaud Camus-höz, ehhez a melegaktivista művészből lett kultúrpesszimista, későtradicionalista francia íróhoz kötnek."
"Hogy is fogalmazott Camus az interjúnkban? „Úgy hiszem, a posztindusztriális modernitás emblematikus motívuma a felcserélés, a helyettesítés művelete és ténye: felcseréljük az igazat a hamissal, a valódit a hamisítvánnyal, a bennszülöttet a kívülről érkezővel, a természetest a mesterségessel, a költségest az olcsóval, a bonyolultat az egyszerűvel, Velencét a Las Vegas-i Velencével, Párizst a pekingi Párizzsal, Versailles-t Disneylanddel, a valós világot a turisztikai másolattal, a követ és a márványt a forgácslappal, a fát a műanyaggal…” És így tovább.https://mandiner.hu/cikk/20201014_a_nagy_romlas
Amúgy egyszerűbb lenne ebbe a topicba benézniük, és elkezdeni olvasni évekre visszamenőleg. Orbántól függetlenül, rohadt sokan - ki érti ezt? -, azonos, vagy hasonló véleményt alkatunk.
Persze aki a rózsaszín üveggel ellátott szemüvegét nem hajlandó levenni..............
A nagy európai lakosságcserét nem először emlegette a kormányfő, de hosszú távú politikai vízióban eddig még nem kapott helyet. A Franciaországban született teória az Egyesült Államokban antiszemita felhangokat is kapott, az elmúlt években pedig több halálos lövöldözés elkövetője is a zászlójára tűzte.
A „nagy európai lakosságcsere”, mely Orbán magyarázata szerint a hiányzó európai keresztény gyerekeket más civilizációkból érkező felnőttekkel, migránsokkal akarja pótolni, nem először bukkant fel a miniszterelnök tárházában. 2017 áprilisában , a Kossuth Rádióban a civil szervezeteket vádolta azzal, hogy „olyan Európát képzelnek el, amelyben részleges lakosságcsere történik, idegen népelemeket engednek be a világ más részeiből”.
Mit akarsz, ez a világ legdrágább halászhajója, az embercsempék olyan 1,5-2 millió dollárért adták el ezt az ócskavasat (3-4E dodó/kopf).
Az embercsempéket megfogni amúgy nem igazán lehet, elviszik a líbiai parttól 150-200 km-re az olasz SAR-ig az ócskavasat, ott leállítják a motort (általában nincs is több üzemanyag) maydayt jelentenek és lelépnek, onnantól kezdve kínlódjon a feka muszlim segélyturistákkal az olasz partiőrség.
Amúgy ez az 500 ma csepp volt a tengerben, legalább 1200, de valószínűleg annál is jóval több csónakázott ma be Lampedusára (még nincs vége a napnak) noboderes gittegyletek vittek be ~700-at és az olasz partiőrség további többszázat, ezek valszín nagyobbrészt már zsebszultániából. A mai mérleg valahol 3E környékén lehet, vagy inkább jóval fölötte. De az igazi szezon még el sem kezdődött.
A friss hírek szerint brexitisztánba is ~600-an csónakáztak be ma a Csatornán keresztül.
Nagyon forró nyár és még annál is sokkal forróbb ősz elébe nézünk.
~500 kopott homlokú szakállas feka muszlim segélyturista egy tételben, Pozzallo, ma reggel.
További ~700 noborderes vízitaxikon (~150 éppen lerakodás alatt, a noborderes doktorok meg feljelentgetőznek közben) valamint 3 noborderes vízitaxi rakodik.
A group of 58 rescued migrants disembarked from the Sea-Eye 4 in Pozzallo, Sicily, on Sunday.
Jó az idő, dübörög a becsónakázás és a betaxiztatás Szicíliába. A március szinte végig viharos volt úgyhogy mostanra érte el illetve hagyta el megint a tavalyi számokat, a január-február rekord volt, a mostani trend a tavalyi 70E után idén jóval 100E fölé mutat már.
Viszont legjobban elszabadulva most a Kanári-szigetekre vezető útvonal van, ott a tavalyi rekordév közel háromszorosán dübörögnek befelé, minden viharmentes napon ezer közelében.
A belföldi hírek szerint a mi déli határainkon heti, havi, éves és abszolút rekordok dőltek a hétvégén.
Hála Macronnak,,de itt-ott feltűnt, hogy külön ki van emelve az, hogy rengeteg társadalmi és erkölcsi vívmány, szokás, amerikai mintára szét van rombolva, el van bomlasztva.. :-(
"A fölény megvolt, de kb fele mint az előző választáson."
Eléggé lassú eszmélés ez ahhoz képest, hogy már a szájukig ér a matéria. Ilyen ütemben, mire a két függvény metszené egymást, addigra nem lesz Franciaország. Részint mert a franciák elmenekülnek, részint meg a tudjukkik tudjukmitcsinálnak.
Máramarosi származású, 28 éves román pap - gyerek, az apja pap, itt fogták el Fenesen, Kolozsvár mellett, ebben a hónapban; 1, 5 év alatt 36000 migrásot csempészett át Ausztriába, 4000 euro/fő, 200 emberrel dolgozott, 150 millió euró felett zsebelt be, szervezetről van szó persze, 27 furgon.
Már szökésben volt amikor egy reggelen, itt Fenesen, egy nő, a saját kocsijában alva talált rá, mivel nem lehetett vele beszélni, nem volt magánál, a nő hivta a rendőrőket.
Hát ahol csupa férfi utazik együtt heteken át, szükség is lehet a Viagrára :D És a machete is nyilván bélés célokra szolgál, ha elakadnának a Szaharában a túl sűrű növényzettől :DD
Úgy nézem a neten is erősen csökkenőben van az agyhalott noborderes migránsfelszopók száma. Ez az egyszemélyes gittegylet 2016-17-ben kényelmesen összeszedett évi 4X20E ajrót (ennyiből azért még Tromsöben is egész jól el lehet éldegélni, de persze shorthos gheorghtól is kapott, nem keveset) mostanában évi 2X próbál 10E ajrót összeszedni, de ez már tavaly se sikerült, a 2X 5E összejött neki, most már 5E se, a tarhálásnak ma vége és ennyi van:
És mi lesz a natív liberálisokkal szerinted? Csak mert a népük és kultúrájuk élet-haláláról van szó (eddig is ellene tettek), nem fognak gyorsan átállni a szerintük "fasiszta" oldalra.
” Az osztrák rendőrség nemzetközi embercsempész bandát számolt fel - 205 embert vettek őrizetbe
- Az osztrák rendőrség kiterjedt nemzetközi embercsempész bandát számolt fel, amelynek tagjai több ezer illegális bevándorlót juttattak át Magyarországról Ausztriába - jelentette be csütörtökön az osztrák belügyminisztérium.”
Helyes. Egy román bűnöző volt a banda feje. Lehetséges, de a gyökere máshol van!
Mert az egészért azok a gazemberek az igazi felelősök, akik ezt az üzletet beindították, működését finanszírozták, politikai terepet biztosítottak neki! Igen, a migyuribácsink és a hálózata, a brüsszelíták, a migráncskomposok és még a jófene tudja, hogy kik! Mert ez az üzlet két évtizede csak mikró méretű volt! Mára meg már kezelhetetlen!
Tehát jó, hogy lebukott ez a kétszáz fòs banda és lakat alá kerülnek, de ez alig számít valamit! Mert a gyökereket kell elpusztítani, kiirtani maradéktalanul, hogy soha többé ne szerveződhessenek újra! A csónakokat, hajókat elsüllyeszteni, repülőket elkobozni, a főkolomposokat fellógatni, a maradék pedig mehet a sóbányába, de örökre! Így kellene lenni, de soha nem lesz így!
"Egy iraki menekült férfi késes támadást követett el egy vonaton pénteken a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, hat ember megsebesült, köztük a feltételezett elkövető."
Ebből az is nagyon jól látható, hogy ezt a muszlimhordát mennyire érdekli annak a szerencsétlen gyereknek a sorsa, ui. könnyen lehet, hogy mint értéktelen fölös "tárgy" anya nélkül jött, akit otthon vagy megköveztek, vagy már nem is él, vagy akkor hol van, mert az érzékenyítésnél ő is jól mutatna a képen..!? :(
Stéphane Kovács, a Le Figaro magyar származású újságírónője a lap csütörtöki számában olyan kivándorlókat szólaltatott meg, akik azért távoznak véglegesen, mert „már nem ismerik fel Franciaországot – fiatalkoruk országát, vagy azt az államot, amelyről még szüleik meséltek nekik”.
Jöttek Orbán Viktor szavaira
Magyarországnak is megvan a maga vonzereje – írja a lap. „Az egész Orbán Viktor 2017-ben elhangzott mondatával kezdődött: »Természetesen beengedjük az igazi menekülteket: a németeket, a hollandokat, a franciákat, az olaszokat, a terrorizált politikusokat és újságírókat«.” A lap cikkéből kiderül: valóban vannak Magyarországon hazájukból menekülni kényszerült keresztények, akik itt akarják megtalálni azt az Európát, amelyet otthon elvesztettek.
Az osztrák rendőrség nemzetközi embercsempész bandát számolt fel - 205 embert vettek őrizetbe
- Az osztrák rendőrség kiterjedt nemzetközi embercsempész bandát számolt fel, amelynek tagjai több ezer illegális bevándorlót juttattak át Magyarországról Ausztriába - jelentette be csütörtökön az osztrák belügyminisztérium.
Mostanában alig csinálnak a noborderes vízitaxik fotókat (vagy ha csinálnak nem publikálják) mert ezekről bizony látszik a nyilvánvaló: ezeknek a kopott homlokú szakállas muszlim segélyturistáknak a 95+%-a kopott homlokú szakállas muszlim segélyturista, nőt, gyereket max. az ilyen fotók miatt fegyverként hordanak magukkal. (Ezt bezzeg ~4 megabyte méretben 4096X2732 méretben rakják ki, át kell méretezni hogy a zindex engedje felrakni.) De ezen is látszik: a 95+% kopott homlokú szakállas muszlim segélyturista.
Földközi-tenger, a napokban. ~700 ilyen kopott homlokú szakállas muszlim segélyturista van perpill 3 noborderes vízitaxin, további 2 vízitaxi rakodik.
Az "autonóm érkezések" számát az olasz hatóságok elkezdték titkolni, ez biztos jele annak, hogy ezrével vannak minden nap, a tenger tükörsima és még legalább egy hétig az is marad.
Csütörtökön telefonon egyeztetett egymással Vít Rakusan és Pintér Sándor, Csehország és Magyarország belügyminisztere. A téma a jelenleg Csehországban tartózkodó ukrajnai roma menekültek esetleges magyar állampolgársága volt, mivel azok a kárpátaljai menekültek, akik magyar útlevéllel is rendelkeznek, nem jogosultak a menekülteknek járó segélyekre Csehországban.
Rakusan csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy felkérte Pintért arra, hogy gyorsan és következetesen vizsgálják meg, hogy a Kárpátaljáról Csehországba menekült romáknak van-e magyar állampolgársága. A cseh belügyminiszter azt is elmondta, hogy a magyar útlevéllel rendelkező menekülteket Prága vonaton Magyarországra szállítja, ha ezt ők is szeretnék.
Valójában a helszinkibuzulcság és egyéb ocsmány noborderes gittegyletek szerint aki Erdély felől lép be az NEM számolható bele ebbe sem.
Érdekes... ha a burnuszosok jönnek Erdély felől, azok igazi menekültek és állampolgárságot, szavazati jogot, lakást, kocsit, nőt -- oppardon a náci pofámat, hiszen ezek 4-et is elvehetnek, tehát -- nőket, továbbá havi 2-3.000 EUR zsebpénzt kell adni.
És addig nem vettek levegőt, nem ettek, ittak, nem pisiltekkakiltak wazze..? Az átutazás akár több napba is kerülhet, de nem kellet sietniük sem, mert itt biztonságban, szimpátia alapú barátságban töltötték napjaikat! No és egye-fene akik (jó sokan) minket választottak célként, azokkal sincs semmi problem,,,érted ! :-S
És mivel történetesen csak a MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZÉS utáni adategyeztetéseken derül ki, hogy ki-hova-merre, ezért szokták hozzátenni, hogy mennyien utaznak tovább és mennyien maradnak.
Milyen telhetetlen vagy. Ezek a lányok legközelebb már szemeteszsákba lesznek csomagolva évente terhesen, a buzi koreográfus ledobva a tetőről, az épületben a Loja Dzsirga ülésezik nagyszakállú mohamedán bölcsekkel, tánc meg a bacsa bázi lesz...
Van ahol megy. Pár napja tettem be cikket amiben egy görög bírósági eljárás végeredménye volt, ómár ali és muhamad nem kapott életfogytot mert az "bűnszervezet" vádpontot a bíró nem látta bizonyítottnak ezért 439 (126+126+187) évet kaptak.
Lusta vagyok megint megkeresni, de ha rákeresel a "paros3" kifejezésre pl. a twitteren akkor látni fogod a noborderes gittegyletek egeken túl érő vonyítását az ügyben.
Nem kell aggódnod, eddig nagyjából 3 tucat feljelentést tettek a brit állam és személyesen patel ellen, az összes létező brit bíróságon kívül az EJEB-nél is.
Én már a legelején is azt javasoltam, hogy ha valaki afrikaiként szírnek hazudja magát, akkor SZÍRIÁBA kell kitoloncolni ( utólag a "hova is tartozol" megmásítása már nem lehetséges...) , ha meg egy etióp afgánnak, akkor Afganisztánba....
"A brit kormány már korábban jelezte azt is, hogy a készülő új bevándorlási törvény alapján életfogytiglani börtönnel lesznek sújthatók azoknak a hajóknak a vezetői, amelyekkel az embercsempészek a Nagy-Britanniába illegálisan bejutni próbálókat szállítják az európai kontinensről a brit partok felé."
"A lakosság 50%-a római katolikus, 39%-a protestáns (nagy része adventista), 4,5% egyéb keresztény, 1,8%-a szunnita muszlim, a maradék egyéb"
A merész visszazavarásnak fentebb látható a magyarázata. A vallási összetétel. Ha muszlim lenne nagy része, már mennek a sivalkodás ezerrel : "Bántják a szegény muszlimokat!"
Kíváncsi voltam, és elolvastam Földes András : Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk? c. könyvét.
Emlékezetből csak néhány dolog érzékenyítésként. Lehet, nem pontos, de azért benne van a lényeg:
- 2015-16-ban az író is hozzácsapódott "menekültekhez", és együtt szöktek át a határon. A tábortűz mellett ülve anekdotázgattak, majd levonta a konzekvenciát. Tulajdonképpen egy kis szalonna és bor hiányától eltekintve,bárhol lehetett volna ez a békés tábortüzes este
- a könyvben feltűnik afgán(?) menekült is, aki amúgy egy afgán területi tévénél volt riporter. Akkor, pont Németországba szándékozott menni, hogy ez irányú állást keressen magának. Természetesen, a helyi nyelvet beszélte csak, a németet nem. Maga is megjegyzi a könyvben, hogy ez így nem fog menni.
Más muszlimok, meg színészek, időnként szíriai menekültek mérnöki végzettséggel és ugye, könnyekig meghatódik az ember az ilyentől. Kecskepásztor, véletlen sem volt emlékezetem szerit.
- Irakban, erőszakon átesett nők rehabilitációs menedékét is meglátogatta. Egy szerencsétlen muszlim - érettebb korú - hölgy mesélte el neki, elkapta az IÁ. Általában fiatal nőket gyaláztak meg, de neki nem volt szerencséje. Volt egy az IÁ tagok között, aki az érett nőket szerette. 48 óra múlva elengedték - amit közben átélt, azt egész életében hordozni fogja -, és a család megnyugodott, visszatért. A hölgy elhallgatta mi is történt vele, mert akkor neki annyi.
Majd elmondta, tulajdonképpen semmi más nem történt vele, mint ami 13 éves korában, mikor férjhez adták. A férje is megerőszakolta.
És akkor egy ilyen világlátott, tényleg tökös faszi látensen O1Gézik, meg a rettegést keltő kormánynak beszólogat a könyvben. Nem esik le neki, ez az iszlám. Egy-egy eset lehet kivétel, hogy valakik tényleg szabadulnának az iszlám terhétől. De az, hogy az összképet nem látja az író......! Hiszen mi a különbség az IÁ és a férj között? Semmi.
Ja! Csak a bor meg a szalonna hiányzik. És még ekkor sem esik le neki, amit ír.:-)
Nagy ez az Európa, van az uniónak számos tagállama. Ha Magyarország felé nem mehetnek, akkor miért nem mennek másfelé? Miért nem arra mennek, ahol szívesen látják őket?
Átkeltünk az első és a második kerítésen. Aztán a magyar rendőrök kutyákat küldtek utánunk, megvertek minket, és a végén letartóztattak
– mondja a szír Hassan, aki többször próbálkozott átjutni Szerbiából Magyarországra, de mindig erőszakosan visszautasították.
Hasszánhoz hasonlóan sokan gyűlnek össze Délnyugat-Ázsiából és Észak-Afrikából az olyan határvárosokban, mint Szombor, hogy megpróbáljanak eljutni az EU területére, ám ez a legtöbbször sikertelenül végződik.
Qurvára érdekes dolog ez,, ha ennyire tele vannak jobbnál jobb és hiteles papírokkal, akkor mijafaxér a dupla kerítéseken próbálnak illegálba áttörni, miért nem próbálkoznak a legális kapuknál, azok szabadok, persze a törvényes eljárások mellett, mindenkinek !?
Akárcsak ez: a geo barents nevű noborderes vízitaxi tegnapi és mai zsákmánya olyan ~300 kopott homlokú szakállas muszlim segélyturista, ebből kábé 1 volt gyerek. Az egyetlen közreadott fotó ennek megfelelően ez:
A dánok kicsit kevésbé agyhalottak, kitiltják a gengsztereket a sajat korbepisilt területeikről, motozasi zonak vannak, gettoban elkovetett bűncselekmény súlyosabban büntetendő, könnyebb a bűnözőket is kipicsazni.
Nincs ifjúsági kedvezmény, egy koppenhágai bérgyilkossagert bevagtak nagyon sok evre egy 18 ev körüli " svéd" bűnözőt, ilyenért a svedeknél pár ev wellnesreszleg jart volna csak.
A svéd parlament valamikor a 70-es években megszavazta, hogy multikulti szemétdombot kell csinálniuk az országukból, a 'svéd" szavazók meg azóta is megszavazzák ugyanezeket minden ciklusra. Úgyhogy mindenki azt kapta/kapja amire szavazott meg amit érdemel.
Amúgy a szintén szocdemek által vezetett dánoknak már van vésztervük akkorra amikor a svéd társadalom várhatóan összeomlik, ami nem olyan soká lesz. Jelenleg 15-20%-ra becsülik az országban a muszlimok arányát (a hivatalos adat 12-13) innen már nagyon közel van az összeomlás.
Miután Csenyétén a fürdőszoba szinte ismeretlen, így a csapvíz hiánya sem kirívó. Sok ablakban üveg helyett nejlont lebegtet a metsző tavaszi szél. A fűtéshez nincs fa, a kályhába minden bekerül, ami lángot fog. Van is füst rendesen. Sok egykori parasztház hátsó felén már tető sincs, noha az elejét még lakják. Ez azért van – tudjuk meg –, mert miután elfogyott a tűzifaprogramban kiosztott tüzelő, kivágható fa, elbontható kerítés pedig már nincs a környéken, és a néhai gazdasági épületek faszerkezete is csak emlék, nincs más hátra, kezdődik a ház tetőszerkezetéből kinyerhető tűzifa bányászata. Először csak a
Ha valaki netán nézi még a doctor who-t, kijelölték a sokadik doktort, a progresszíve haladó progresszió bedübörgött. Mondjuk az előző doktor egy szőke nő volt. Vele érte el a sorozat a nézettségi és egyéb mélypontjait. Nademajmost!
Óriási grandiózus tömegtünci Madridban. Kereken 3 agyhalott (abból egy arab egy meg feka), a 4. és az 5. az a munkáját végzi.
Mondjuk amúgyis érdekes az egész, állítólag azt óhajtják elérni, hogy Málta (igen, Málta) "mentsen meg" valahol a Földközi-tengeren, pár mérföldre a líbiai parttól, a líbiai SAR övezetből ~35 feka muszlim segélyturistát.
Az afganisztáni tálibok legfelsőbb vezetője azonnali hatállyal elrendelte szombaton a nők számára a teljes testet elfedő burka viselését nyilvános helyeken.
...
ha a nőknek nincs fontos dolguk otthonukon kívül, akkor jobb, ha otthon maradnak
épp ideje beengedni Magyarországra ezt a kultúrális sokszínűséget
Magdalena Andersson, Svédország miniszterelnöke a múlt hét folyamán hivatalosan is elismerte, hogy országa képtelen volt integrálni az elmúlt két évtizedben befogadott bevándorlókat, ami párhuzamos társadalmak kiépüléséhez és az erőszak egyre erőteljesebb elharapódzásához vezetett. Az elmúlt években egyre romló svédországi állapotok (többek között a rendszeres robbanások, a klánháborúk, az antiszemitizmus és a nők elleni erőszak mértékének növekedése) egyértelművé tették a muszlimok sikertelen integrációját. Andersson beismerésének drámai jellegét tovább fokozza, hogy már olyannyira fenntarthatatlan állapotok uralkodnak, hogy többé nem lehet szőnyeg alá söpörni a svéd multikulturalizmus katasztrofális következményeit.
Bele én se merültem, fél szemmel futottam át egy cikket amiben az orbitális bukta (~60 milliárd dodó) lehetséges okait feszegették. Ezek közt szerepelt a több tényező közt a már nem szügyig hanem szájig érő woke fostenger parttalan erőltetése mellett még egy tényező, mégpedig az, hogy a mostanában egyre jobban éledő konkurencia nagyon sok minőségi RÉGI tartalmat is tud kínálni. Az úgynevezett szagértők ezt a 2 "körülményt" nem kötötték össze, pedig össze kéne, meg elgondolkodni azon, hogy évente leforgatnak 4-500 sorozatot (áprilisban pl. 60 jött ki) és emellett az emberek mégis inkább a régi tartalmakat keresik. Vajon mi lehet az oka. A nosztalgia-faktor mellett pl. az, hogy akkoriban nem volt minden szarba beleerőltetve 20% feka összetevő mellett 20% buzi összetevő és a színésznők női ruhában, női viselkedésformákkal, női szerepeket játszottak, a férfiak pedig hasonlóan.
Amúgy a számok azt mutatják, hoyga bridgertonon kívül majdnem az összes történelemhamisító szahar (feka Boleyn Anna, feka nő norvég király, stb, a 87-es Bowie filmet gyalázó rakás szar pl. már a pilottal megbukott, ésatöbbi) bukott, általában nagyot vagy még nagyobbat.
De pl. a The 4400 95% feka összetevővel leforgatott izéje is megbukott, nagyon. Még az IMDB-n 2.X-et kapott.
Sajnos működik a dolog, a bridgerton címen futó kultúrhulladék pl. hetek után most csúszott vissza a netflix mo.-i adatai szerint a 2. helyre.
Amúgy a listában az egyetlen nézhető sorozat a Hold Tight, egy lengyel Harlan Coben adaptáció.
Van most egy magyar gyártású HBO sorozat, A besúgó a címe, a 80-as évek pesti egyetemi szcénájában játszódik, csodálkozok is rajta, hogy nem raktak bele pár fekát, végülis abban az időben gyakorlatilag mindegyik egyetemünkön volt belőle pár darab.
Érzékenyítésből sose elég!:-) Ha az idősebb generációk nem is veszik be, majd a fiatalok már nagyon is. Iskolai, egyetemi nyomásokon keresztül, nagyszerűen működik ez az agymosás. Egy ideig.
Bridgerton családba egy percet sem néztem bele. Elég volt a reklámja. Etessék a sok szerencsétlent történelemátírással, aztán ha a fuxos 120 kilós benga lerendezi a szerencsétlen idealistát, akkor talán, de csak talán fogja a könyvárban keresni a valóságot, és nem a neten. Vagy megkérdezi a szüleit, nagyszüleit. Már, ha mernek beszélni, nehogy felnyomja őket a rendőrségen a hülyegyerek rasszizmusért.
Mint a kommunista és náci időkben. A gyerek a szüleit felnyomja, mert vagy Hitler, vagy Sztálin nem kóser nekik.
(Mondjuk ebben az esetben még érhetőek a screenshotban láthatóak mert a shit-factory Nigériában gyártatta ezt a kultúr-hulladékot. Amit nem értek, hogy miért pont nekem akarják ezt a rakás szahart eladni? Kösz, nem kérek. Vannak csak a nigéria nevű shit-holeban 100 milliónál többen, adják el azoknak.)
Nem tudom van-e hozzá köze, de 87-ben volt ezzel a címmel egy film:
(csak mer' egy másik kanális pont egy 87-es, bizonyos körökben kultfilmet gyaláz szét a woke szarságokkal.)
Mindez csak bevezetésként. Kanadából jelezte felém egy barátom, hogy törvénytervezet van az USA-ban, miszerint a délről érkező migrókból is fel lehet venni rendőrnek a nagy hiányra való tekintettel.
Bizonyosan "alapos" szűrésen esnek át majd, hiszen a szűrés is rasszizmusnak minősül a túlérzékeny haladók számára.
Lelki szemeim előtt látom, hogy halálfejes, könnycseppes tetkókkal dekorált, bizalomgerjesztő rendőrök járőröznek az USA városaiban, és közben zacskós"cukorkát" osztogatnak gyerekeknek.
Elment az esze az egész demokrata bandának, de jó messzire!
A Földközi-tengeren nagyon zajlik az élet mostanság. Egy noborderes vízitaxi (ocean viking) ezekben a percekben rakodik le ~395 feka muszlim segélyturistát Pozzaloban, asszem 11 nap várakoztatás után. Nem teljesen elhanyagolható körülmény, hogy a digók nem POS-t (Place Of Safety) hanem POD-ot (Port Of Destination) jelöltek ki, vagyis a rakományt NEM hajótöröttnek hanem utasnak tekintik.
További mindössze 6 noborderes vízitaxi pedig rakodik, ebből 3 a 3 legnagyobb (szí-waccs4, szí-áj4, geo barents, utóbbi 2 egy pozíción) 3 (vagy több) meg kisebb ráhordó, felderítő, általában vitorlás illetve van egy nagy sebességű de kis hatótávú egykori járőrhajó is kint.
Mondjuk valami zavar lehet az erőben, mert a szí-áj4 már 10 napja nem tud rakományt felvenni és a szí-waccs4 se vett fel még rakományt, pedig 5 napja az is ott van. A szárazföldi embercsempék biztos rosszul dolgoznak.
A görög bíróságok nem nagyon viccelnek. Tegnap tárgyalták 3 kopott homlokú szakállas muszlim segélyturista embercsempészeti ügyét. Egy vádpontot töröltek (bűnszervezet) így abdullah, muhamad és ómár nem kapott életfogytot, 187+126+126 évet kaptak, vagyis a 3 muszlim segélyturista 439 évig élvezheti valamelyik görög börtön vendégszeretetét.
(Maga az eset Parosnál történt tavaly karácsonykor és halottak is voltak.)
A terület ugyanis az illegális drog- és fegyverkereskedelem Mekkája, és minden egyéb tekintetben is törvényen kívüli zónává nőtte ki magát, állt a közleményben.
Ange Vidal, Vaulx-en-Velin baloldali városi tisztviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Renault – amelyben a francia állam is tulajdonos – kijelentéseivel diszkriminálja és stigmatizálja a környéken élőket.
Amúgy zajlanak "érdekes" dolgok a világban sokfelé.
A zsebszultánnak pl. az az ötlete támadt, hogy deportál türkisztánból ~1 millió szír segélyturistát. Persze a zsebszultánnál semmi se egyszerű és semmi se az aminek látszik, valójában arról van szó, hogy a türki hadsereg által megszállt, korábban a kurdok által lakott, Szíriából kihasított területeken helyeznék el ezeket, állítólag tervben van 100E új lakás építése oda. Azt mondgyuk nem tudom, hogy a dögrováson lévő türki gazdaság ezt miből finanszírozza, azt, hogy ez háborús bűncselekmény (etnikai összetétel erőszakos megváltoztatása) már megemlíteni is kár.
Iránban is érdekes dolgok vannak. Ott állítólag 5 (öt) millió afgán állomásozik éppen (a nyújorktájmsz szerint legalábbis) és a közelmúltban egy ilyen úgynevezett afgán (valójában állítólag üzbég) meggyilkolt 2 síita imámot, azóta tán szolid lincselésekkel tarkított tömegrendezvényeket is tartanak időnként arrafelé valamint a perzsa állam százezres nagyságrendű deportálásokba fogott. Azt nem tudni ajrópa felé mennyi indult el, de a türki határon betonfal van, amit -állítólag- automata géppuskákkal és és nyílt tűzparanccsal egészíttetett ki a zsebszultán, de így is van türkisztánban a ~4 mio "szír" mellett ~1 mio "afgán" (zömében pastu.)
Olvastam már több helyen, de általában azt írják, hogy a kilőtteknél és foglyoknál talált cucc nem konkrétan a captagon, gyógyszergyári minőségű amfetamin, ráadásul gondosan kikonfigurált, szinte azonnali függőséget okozó keverék.
Még az kell, hogy ezek a gondosan kitenyésztett puccsrán népi hősök is elkezdjenek errefelé "áramlani". Azt már biztosra lehet venni, hogy a gyakorlatilag korlátlanul áramló, viszonylag fejlett kézifegyverekből jut az égvilágon mindenhova, nyilván az ajrópában állomásozó muszlim terroristákhoz is.
Láttad a hírekben, hogy a banderisták is tolják a captagont? Na, ez kiegészülve a szétszórt sorozatlövő fegyverekkel, kézi páncéltörőkkel, stingerrel...
Tényleg egy közel-keleti szintű szarfészek lett Ukrajna, és ha onnan elkezdik eladni a cuccot a nyugat EU kopott homlokú demokratáinak, az szép lészen.
A frontex utazási iroda az egyik pilótás repülőgépét (osprey1), ami évek óta napi szinten repült a Földközi-tenger fölött, egy jó hete -ismeretlen okból- átirányította a román-ukrán határra.
Egy noborderes vízitaxi tegnap lerakodott Augustában. Egy másikat egyelőre még váratnak a digók, további 4 pedig rakodik. (A cikkben a két legnagyobbat említik meg csak, de további legalább 2 kisebb hajó is ott van, plusz a legendás(an hírhedt) open arms már egy hete Konstancában, bármelyik percben mehet rakodni az is.
Reggio Calabria strandjain soha nem látott invázió folyik.
Mar Ionio 734 in tre giorni 28 aprile:187 dal Libano con motopesca e90 in barca a vela dalla Tuchia a Roccella Ionica 29 aprile:170 a Roccella Ionica 30 aprile:69 dalla Turchia in barca a vela a Leuca e 218 con yacht dal Libano a Crotone #MigrantiShow this thread
Szerintem inkább arról kellene beszélni, hogy te is évek óta fárasztod a fórumos közösséget, bevándorláspári hozzáállással, mások hülyének nézésével, akik szóltak előre, hogy ne csináld! Nézz! Láss!
Valójában beszélni sincs értelme, attól eltekintve, hogy tartoznál valami bocsánatkéréssel te is! Szomorú dolog persze, hogy azt kell mondani, nekünk volt igazunk (ld. svéd modell), de ezt csak a vakok nem látták előre.
Apropó, mi a véleményed arról, hogy pártolt migránsaid Svédországban az ukrán menekült nőket zaklatják, utcán beszólogatnak nekik (szexuális kontextusban), hogy egyéb visszaéléseket ne is említsek.
Belegondoltál, milyen érzés lehet egy ukrán menekültnek? Te is őket pártoltad, mármint az európai kultúrától idegen migránsokat. Nincs semmi bűntudatod? Ha csak butaságból és elvakultságból csináltad, akkor is.
Persze, annyi "változás" lesz, hogy swedistan ezután nem évi 150E családegyesítési kérelmet fogad el hanem csak 149990-et. Plusz még továbbra is betrappolnak minden évben úgy 50-100E-en. A lakosság 15%-a meg már hivatalosan is muszlim, valósan valszín 20% fölött.
Innen már csak a kalifátusba vezet út.
Arról se nagyon van már mostanában szó, hogy mürkülisztán 2016-ban (a 2015-ös ~1 millió betrappolót jól megfejelve) ~650E kopott homlokú szakállast engedett be az országba, vízummal, azonnali hosszútávú tartózkodásival, éjszakai charterekkel, családegyesítés címen. Valamivel ezután már behúzták ezen a muszlim megszállási eszközön a féket, de a 2016-17-ben beáramlott, a lakosság ~1,5%-át kitevő milliós muszlim csürhe már akkor is a nyakukon marad, családegyesítve, persze.
Kudarcos integráció, végleges letelepedést kaptak, útjuk a börtönbe vezetett. Iskolában zaklatják a svéd kisebbségi gyereket, a nagyvárosokban bandaháborúk, lövöldözések, nők elleni erőszak.
"Svédországban szembenéztek a brutális tényekkel: visszaütött a befogadó migránspolitika, az országban elszabadult a bűnözés - ezt az a miniszterelnök ismerte el. Eddig tabutéma volt minden atrocitás, komoly meghurcoltatás járt annak, aki beszélt az igazságról, akár az otthonában is. A bevándorlók mára a lakosság 20%-át teszik ki, a börtönben lévő bűnözők fele belőlük származik, és ők kapják a segélyek 50%-át is. Ez a helyzet a miniszterelnök szerint tarthatatlan. Elismerte, hogy hiba volt megengedni az iszlám terjedését."
Ők a legmagasabb kohéziós identitási halmazt nevezik meg. Egyszerűbb az iszlámnak ez a meghatározás. Miután ők az egyetlen igazhitűek, magukhoz mérten így néz ki a világ hitetlen része itt Európában. Keresztesek.
Ausztriában az utóbbi napokban komoly belpolitikai botrány kerekedett a 2016-os találkozó miatt. A volt szociáldemokrata kancellár ugyanis a múlt hétvégén egy politikai fórumon eddig nem ismert részleteket is elmesélt a budapesti út hátteréről.
Azt állította, hogy a Sebastian Kurz és Wolfgang Sobotka fémjelezte, vele a szocdemekkel nagykoalícióban kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) miniszterei a háta mögött úgy intézték, hogy Orbán kapásból lesöpörhesse az asztalról az általa hozott menekültügyi javaslatot.
Kern ugyanis a Der Standard szerint kifinomult és kompromisszumigényes ötlettel jött Budapestre, amit a Szlovákiával elért megoldásra alapozott. Werner Faymann, Kern szociáldemokrata elődje néhány hónappal korábban meggyőzte a szlovák vezetést, hogy vegyen át Ausztriától ötszáz menekültet az akkoriban reménytelenül túlzsúfolt traiskircheni befogadóközpontból. Kern Magyarországgal is ezt a modellt akarta megvalósítani, de nálunk már ötezer menekült átvételét szerette volna elérni. A lap azt írja, hogy a tervben olyan magyarországi gondozóközpontok építése szerepelt, amelyeket osztrák pénzből finanszíroztak volna.
Az osztrák lapok Kern elbeszélése alapján egybehangzóan azt írják: Orbán széles vigyorral legyintett a terv elővezetése után, majd azt mondta:
Ezt egyáltalán nem akarod.
Amikor Kern értetlenül reagált, Orbán elárulta, hogy egy osztrák miniszter a látogatás előtt felhívta őt azzal a kéréssel, hogy torpedózza meg Kern tervét.
Kern a Zackzack online médium által szervezett eseményen mesélte el a történetet. A fórumon egyértelműen arra utalt, hogy Sobotka belügyminiszter lehetett a telefonáló.
Kern elbeszélésének nyilvánosságra kerülése után Thomas Drozda egykori kancelláriaminiszter (SPÖ) is megerősítette az abban szereplő állításokat. Drozda szerint magánbeszélgetéseken egykori magyar kollégája, Lázár János is világossá tette, hogy az ÖVP meg akarta akadályozni Kern terveit.
Lehet, hogy nem is kell ehhez egy élelmiszer-válság se. (Ami amúgy 100% meglesz).
Jelenleg majdnem minden útvonalon a 2014-es 16-osnál nagyobb már a nyomás, különösen pár új(abb) útvonalon, Reggio Calabria strandjaira pl. már ezrével érkeznek és már nem csak zsebszultánia hanem libanon felől is, a lampedusai becsónakázás már csak akkor hír az olasz sajtóban ha 1000 fölötti becsónakázó van 24 órán belül, 18 noborderes vízitaxi pusztít folyamatosan, de a spanyol útvonalakon is hatalmas a nyomás, a Kanári- (és egyéb) szigetekre soha nem látott szinten a becsónakázás, ezenkívül elterjedt, hogy a közelmúltban Marokkóval kötött szerződés alapján Melillára korlátlanul beengednek bárkit papírok nélkül is, ezért a környező részeken többtízezer feka muszlim segélyturista gyűlt fel, Ciprus már lényegében belefulladt a lakosság ~10%-át kitevő illegális segélyturistába, ésatöbbi. Egyedül a görög szigetekre (és a Marica völgyénél) nem tudnak a 2015-ös szinten bejutni, ha ott is leomlik a gát akkor a 2015-ös invázió szombat délelőtti matiné lesz.
Ezert olvadnak a jeghegyek, mert azt is elerte a globalis felmelegedes. Sokkal erdekesebb lenne, es mindenkepp progresszivebb, ha pl Katar vagy Szaud Arabia adna otthont az effele helyszineknek.
Már mindegy nekik. Enerváltságban nézik, mit tesznek országukkal. Most üdítő perceket élnek át, hogy fehére, keresztény nők és gyerekek érkeznek hozzájuk. Aztán, ha az élelmiszer hiány beüt a már jól ismert migróexportőröknél, kezdődik az újabb, jóval nagyobb sokk. Attól tartok, ez nekünk is az lesz.
A pakiarabnigger, világnak persze ilyen sunyi ajánlásokat véletlenül sem tesznek, azok szaporodhatnak korlátlanul/felelőtlenül, európisztán úgy is eltartja majd őket, a fehérek helyébe kerülve,,,nyilván csak egy darabig..
További 5-6 millió tonnát meg az oroszok nem akarnak vagy nem tudnak exportálni. Ebből minden számítás szerint a közel-keleti és egyéb afrikai régiókban óriási drágulások és fizikai hiányok lesznek, az eredmény: X számú, akár százmillió nagyságrendű ajrópa felé tartó kopott homlokú szakállas muszlim segélyturista.
De azért közben a 24dothu azon háborog, hogy mürkülisztában muszlim segélyturistákat lakoltatnak ki állami szálláshelyekről, hogy az ukránoknak legyen hely.
A digóknál valami kisebb zavar támadt az erőben. 2 megrakott noborderes vízitaxinak már vagy egy hete nem engedik a lerakodást. Mostanában ez úgy ment, hogy a vízitaxi kirohant, megrakodott, visszarohant, tessék-lássék 24-36 órát várakoztatták, de ez most már egy egész hét. Mondjuk ez semennyire
sem zavarja további 3 noborderes vízitaxit a rakodásban, viszont nem nagyon halad a berakodás mert a líbiai partiőrség folyamatosan lenyúlja a szárazföldi embercsempék által indított árut.
28.04.22 - Units of Western Region Support Forces apprehended 80 Eritrean#migrants in Zuwara area. The group was being transported to the coast for boat crossing (coinciding with arrival of German NGO #SeaWatch4). All transferred to DCIM custody
Viszont a vízitaxik fölül megint eltűnt a légitámogatás. Korábban az olasz hatóságok tartották egy darabig a földön a szí-waccs repülőgépeit, mindenféle jogászkodással, de az nem működött túl sokáig. Úgyhogy most már a líbiaiak tartják az összes repülőt távol a líbiai SAR övezettől, viszont ők pecsétes papírok meg beadványok helyett Stingerrel. Ez hatékonyabbnak tűnik.
Be kellene szólni nekik, hogy túl fehér a filmjük -- ez ugye a woke-idióták számára érvényes kritika --, miért nem néger nő szerepel benne? (Álnaiv kérdés.)
A videón azt kritizálja a független sajtó hogy a királyi tévé azon rugózik hogy a kerítés nem volt ép.
1 irreleváns, nem tudjuk hogy nem az afgán vagdosta- e széjjel.
2 irrelevans mert egy felnőtt átjut rajta ha akar, ha ép akkor is, ha meg lyuk van a kerítésen, akkor is észreveszi hogy veszély van arrafelé nem az történt hogy egy kis kétéves szédelgett le véletlenül.
A királyi tévé azzal foglalkozzon, miért volt ez a barom évekig sved területen a kiutasítás után.
A svéd belvárosban történt teherautós gyilkolászás után azon nyávogtak hogy a probléma a teherautók túl könnyű indíthatósága.
Még véletlenül sem az hogy egy iszlamista barmot évek alatt sem voltak képesek eltávolítani az országból.
I 180 sbarcati a Roccella il pomeriggio di giorno 28 sono: 187 Libano, Siria, Iraq, Palestina Nuclei familiari con minori accompagnati Avrebbero pagato 5000>6000 a persona Partiti dal Libano (Tripoli ) con peschereccio nove giorni prima
Úgy áraszt sokszínűséget, progresszivitást és bizonyos tekintetben nyugalmat magából a múlt heti holokauszt-emlékkonferenciának otthont adó Malmö, hogy az elképzelhetetlen lenne hazánkban.
"A baloldali politikus szerint párhuzamos társadalmak épültek ki Svédországban.
Svédország nem volt képes integrálni az elmúlt két évtizedben befogadott bevándorlókat, ami párhuzamos társadalmak kiépüléséhez és csoportos erőszakhoz vezetett – jelentette ki Magdalena Andersson. A svéd miniszterelnök ezért egy sor olyan intézkedést kíván megvalósítani, amivel a kormány hatékonyabban fel tudna lépni a szervezett bűnözéssel szemben."
Attól tartok, hogy a svédeknek már reszeltek. Még egy ideig elvannak az előző svéd generációk kemény munkájának gyümölcseiből, de aztán lesz egy szomália szerű ördög segglyuka hely, hűvösebb éghajlattal. Nagy szerencse, ha az ósvédekre egy skanzen fog megemlékezni.
Azért valljuk be, még mindig csupán két szélsőséges jelenséget képesek megnevezni: " Andersson a svéd politikában szokatlanul őszinte kritikával illette a kialakult helyzetet, mondván, Svédországban a szélsőséges iszlamizmus és a szélsőjobboldal túl nagy teret kapott."
Úgy sugallják, mintha lenne mérsékelt - békevallása - iszlám, de nem domborítja ki a svéd átlagemberek elégedetlenségét. Csak a széljobbosokat említi. Egyben a szélsőséges iszlám megjelenését, mint fiatalkorú bűnözést említi meg. Értékeink szerint nevezi, és nem vallási, kulturális inkompatibilitásként. Mintha az iszlám radikalizmus némi neveléssel, gyógyítható lenne. Talán alaposabban el kellene merülniük az iszlám valódi céljaiban, és tudomásul venni, vagy behódolnak a svédek, vagy a falig kell elmenniük, ami már vallásháborúba fog torkollni.
Azt nem merik kijelenteni, hogy az iszlám úgy ahogy van, ellentétes kultúránkkal. Nem idevaló, és csak a konfliktusok számát fogja növelni addig, míg a végén a társadalom eljut a szakítószilárdsága végére.
Az, hogy ezeket szétszórni a társadalomban, megint csak nem megoldás. A vallási/kulturális központjuk a mecset. Ott továbbra is osztják az igét, és egy idő után a muszlim szomszéd mellől, elhúz a normális svéd. Nyilván egy másik svéd, nem költözik oda. De egy muszlim simán. Vagyis, egy újabb no go zóna fészke lehet egy ilyen. Van nekünk már ebben tapasztalatunk az ómigránsaikkal. Csak ide kellene jönniük egy kis tanulmányi útra. De azt nem lehet, mert mi illiberálisak vagyunk.:-) Tiltott zóna.
Itt azt írja, repülővel jönnek, átlag 4000 USD költséggel. Az adatfelvétel időpontjában kb.: 20 000 volt belőlük Líbiában.
Az úgy nagyjából 80 millió USD. Ezek még bombatölcsért sem adhattak el, meg háború sincs ott, koszlott muszlim pöcegödör meg nyomor viszont van. Oszt' mibű?
A wahhabita teokráciáknak, meg a svarcgyurinak ez nem igazán nagy pénz.
Az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülők könnyen embercsempészek áldozatává válhatnak, figyelmeztetett a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja.Közleményében a szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a menekülőket – akiknek kilencven százaléka nő és gyermek – már Ukrajnában vagy a menekülthullám frontországaiban megkörnyékezik az embercsempészek.
A legnagyobb veszélynek a felnőtt kísérő nélküli gyermekek vannak kitéve, akik egyedül vagy csoportosan keltek útra az ukrajnai árvaházak és nevelőotthonok sietős evakuálását követően.
Belgisztán az afgán úgynevezett menedékkérők többségét kiutasította a napokban, eddig fel voltak függesztve az eljárások, mostanában indultak újra. Ezenkívül az összesített kiutasítási ráta is már a déli országok arányainak (~80%) közelében.
Más kérdés, hogy a tényleges kitoloncolások száma elenyésző és még vagy 100E bírósági ügy van folyamatban.
Nem nagyon láttam róla leírást általában milyen útvonalon érik el Líbiát. Mindenesetre az tény, hogy Líbia nem-haftar részét már vagy 2 éve a zsebszultán irányítja, ahogy a líbiai partiőrségnek nevezett milíciát is. Ez utóbbit egy ideje már direktben, kiképzőnek nevezett török tisztek irányítják, a JRCC Tripolinak nevezett műveleti szoba meg egy Tripoliban álló olasz hadihajó parancsnoki hídján van, ide futnak be -többek közt- a frontex drónok és pilótás repülőgépek adatai is.
A forrásanyag szerint gyakorlatilag az összes bangladeshi:
[UPDATE] According to Libyan Coast Security press release the total number of apprehended #migrants in Zureik (Misrata) is 549. Nationality: Bangladesh 532, Egypt 6, Sudan 1 and Syria 6
(Csupa nő és gyerek, mint mindig. A 3 kinnlévő vízitaxiból 2 rakodott meg, összesen 500 körüli kopott homlokú szakállas segélyturistával, a 3. még nem talált árut.)
A lengyel határőrség szerint új útvonal(ak) van: afrika-alsó és egyéb koszfészkek -> Dubáj -> Moszkva -> Minszk. Ez az útvonal bőven kívülesik a zeju által szankcionálható körön.
A lengyelek pillanatnyilag napi 200 körüli illegális belépési kísérletet jelentenek, de radikális emelkedésre számítanak. A fal épül a belorusz határon. Az eddig belépett ~3 mio ukrán menekült mellé nem kérnek kopott homlokú szakállas muszlimokat, úgyhogy a belorusz határon a "különleges zóna" továbbra is marad.
Az egy jó kérdés, hogy mennyi kopott homlokú muszlim segélyturista indul(t) el a belorusz-ukrán határ felé.
"... a dán szocdem qrmány ellen már hatalmas hörgés van, kíváncsi vagyok lesz-e cikkelybombázás."
A dánok külön kaszt, egyedül dániára nem vonatkozott a menekültek szétosztási mechanizmusa. Hozzájuk az EU nem tervezett egyetlen szétosztadó menedékkérőt se.
Swejcz azt hazudja, hogy nem képes ellátni 40E ukrán menekültet.
Swejcz ugye a világ egyik leggazdagabb országa. Igaz azóta átvették már az albánok.
Biztos ez utóbbi lehet annak az oka, hogy a kopott homlokú szakállas segélyturisták sokkal jobb és nagyobb összegű ellátásban részesülnek.
But despite the benefits of 'S-status', the Sonntagszeitung (Sunday newspaper) recently reported that in some parts of the country Ukraine refugees were financially worse off than other asylum seekers. This has led to growing calls for more to be done for those fleeing Ukraine.
A Földközi-tengeren most jó az idő, a 3 legnagyobb vízitaxi (geo barents, ocean viking, szíáj4) rakodik, rakodik és rakodik.
Bár nem mindig járnak sikerrel, a líbiai partiőrség egyre több kopott homlokú szakállas segélyturistát visz vissza Tripoliba és elég gyakran megjelennek a beszállások helyszínein is. Úgy látszik a török kiképzőtisztek nem teljesen eredménytelenek és talán hajókat is kaptak.
Valamilyen ok miatt egyre kevesebbet repülnek a noborderes gittegyletek repülőgépei, a "valamilyen ok" egyesek szerint az, hogy az egyiknek nemrég az egyik líbiai hajóról felmutattak egy Stingert vagy Iglát vagy annak látszó tárgyat.
Tovább megy a gittrágás a brit-ruandai egyezményen, ami szerint -ÁLLÍTÓLAG- a britek majd jó kiszervezik a menedékkérelmi eljárás lefolytatását a festői ruandába.
Brexitland ma már kívülesik a zejus uborkagörbítők hatáskörén, ugyanakkor a a dánok hasonló egyezményt készülnek aláírni, szintén a festői ruandával, na a dán szocdem qrmány ellen már hatalmas hörgés van, kíváncsi vagyok lesz-e cikkelybombázás.
Ez szintén a feltételezett provokátor provokációja..S arra apropó hogy facebookon bohóckodok, az annyi, nem vagyok bohóc SE..Csak 1 BUNKÓ, ha még fejlődök - tanulással ugye- akkor leszek zenész, arra hajtok, de az is a jövő zenéje, max közeljövő. Hátha még az idén leéretségizek a saját magán SZEANSZ & GALAKTIKUS FŐMÉRNÖKI EGYETEM-men zenéből, s akkor leszek PRÓFÉTA is + ATYA & ÚRISTEN..Addig csak BUNKÓ DIÁK, mert valami jó tanuló se vagyok, rég meguntam a sulit.
Vologyimir Zelenszkij -t is perszehogy szintén én szeanszoltam, ez a legegyértelműbb, s - szerintem az összes, napjainkban félpornó szinházi előadás mind egy szállig tőlem áramlott ki a VARÁZSPÁLCÁMBÓL/1995..Nem vagyok elragadtatva, de néhol tetszik, Zelenszkij néhány másodpercnyi klippjei ennyit láttam én néhány másodpercet Zelenszkij produkcióiból, cseppet se tetszett, inkább nem tetszett. De épp ma asszondja a Clubrádióba valami idióta Punks not dead Miklós- akit szintén csak véletlenül hallgattam mert nem tudtam hogy ő az, na ez ma megdicsérte Zelenszkij szinészi szemszögből, aszonta nagyon jó szinész volt, - ezt elhiszem Punks not Dead -nek, de ilyen névvel nem halgatom az biztos. Se Bolgár urat egyáltalán, s ha csak lehet se az Orrpolipos Suba Duba Krisztinát.
Ezek az emberek mennyire tekinthetők a magyar kultúra konzervatív védőinek Kodály Zoltán tükrében?
"...
Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló lánycsapatra akadtam. Daloltak, s én megálltam egy félórára, és a bokrok közül hallgattam őket. Attól, amit daloltak, egyre jobban elszörnyedtem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája – a Schneider Fáni de azt mondta kezdetű dal volt. Megtudtam, hogy egy pesti tanítóképző növendékei, s hirtelen megláttam, hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságánál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek felé.
Engem nem érdekel se az ha igazat mondtál, se az ha hazudtál, se az ha tévedtél. Első esetben jó a meglátásod, a másik két esetben meg max. csak saját magadat csapod be.
Így a bocsánatot kérsz, az sem érdekel, mert meg sem sértődtem rajta, ui. tévedni emberi dolog.
Egy biztos: Egy olyan ember, akinek a politikai programjait sorra-rendre másolgatják egy nehéz gazdaságpolitikai helyzetben, az már tud valamit, mert annak a javaslatait és a helyreállítási receptjeit úgy adják kézről kézre és úgy másolgatják, mint a tapasztalt orvosok és patikusok receptjeit a kevésbé tapasztalt orvos- és patikuskollégáik, vagy a betegek akik megkérdezik tőlük, hogy: "Doktor Úr kérem, ez használt, meggyógyultam tőle, mi a receptjének a titka?".
Orbán és kormánya politikai, ill. Varga Mihály pénzügypolitikai receptjei már sok európai országnak szolgáltak mintául. Egyik az adócsökkentést másolja, másik a rezsicsökkentést, harmadik a családpolitikai népességfogyás-megszüntető intézkedéseket, más meg a Soros-szervezetek elleni eredményes védekezés titkaira kíváncsi. Kinek mire van belőle a legnagyobb szüksége.
Persze az egész egy egységes intézkedéscsomagként ér valamit: egy-egy intézkedés csak egy-egy alkatrésze ugyanannak a gazdaságélénkítő csomagnak, amely csak akkor működhet a legjobban, ha annak minden egyes eleme teljesen össze van hangolva egymással, és ha ezen kívül az adott ország sajátosságaihoz még testre is van szabva.
A baloldal is pl. ott hibázza a legnagyobbat, hogy át akar venni egyes megoldásokat, de az adott országra testreszabásra már nem gondol. Így a testre nem szabott csomagok csak több kárt okoznának, mint amennyi hasznuk lehetne. Úgy néznek ki, mint egy olyan frizura vagy ruha, ami csak egy magas nőnek áll jól, de közben egy alacsony nőre próbálják ráerőltetni, anélkül hogy azt testre "rászabnák". Ami az egyik országnak beválik, az a másiknak nem jó. Magyarországnak pl. Rákosi idején az acéltermelési program nem jött be ("Vas és acél országa leszünk!"). Miből, csak nem az egy szem kifogyott Rudabányánkból??! A bauxittermelés az úgy-ahogy bejött volna, csakhogy ott meg az a bauxitot, amit itthon is fel lehetett volna dolgozni, olcsón eladták a szovjeteknek, és kicsit később meg alumíniummá feldolgozva méregdrágán visszavásárolták. Ezzel pedig elherdáltak egy csomó pénzt. Ha ui. itthon dolgozzák fel, leesett volna a feldolgoztatási költség és az oda-vissza szállítási költség is... . De nekünk mással "kellett" feldolgoztatnunk -- méregdrágán!!! Egyébként ez a bauxittermelés se lett volna jó hosszú távon, még akkor sem ha itthon dolgoztatják fel: ez esetben ui. -- mint ahogyan az be is következett -- azért kellett bezáratni magukat a bauxitbányákat, mert a környező falvak elől csaknem teljesen elhasználták az ottani egyetlen ivóvízkincset, és Ajka, Halimba, Padragkút, Nyirád települések szomjan pusztultak volna... ! :-O!
Módosítanom kell, mert hazudtam, s egyben válaszolok a belinkelt tegnapi esetleges provokációra, ami vagy nekem volt cimezve vagy nem, de épp van rajtam egy ANONIM közvetitő Index és Facebook között, s azt hiszem ő provokál, fészbukon ismerősöm, de nem derül ki semmi, a profiljából nem tudni kicsoda micsoda. Egyszer, most nem rég, két három hete rám irt facen, amikor itt a szájsebészetről relatáltam..
1 kém, akit ugyebár, szintén csak én küldök ..ONNAN..HÁTURÚL- HÁTÚLFELŐLRŐL- A TULVILÁGRÓL
Az igaz, hogy hazudok is ritkán, de inkább mellé vagy férebeszélek,nem figyelek eléggé, nem rég még meg is állapitották rólam hogy agyalágult vagyok itt másik topikban, ebben a topikban egy éve állapitották meg hogy "nyilvános elmebeteg",- ilyesmi alapon hazudózok, nem vagyok se elmebeteg se agyalágyult de politikából még mindig kezdő, esetleg haladó kezdő.Lényeg még kell képezzem magam, fizetésem is még mindig csak onnan van ha kétkezi munkával megkeresem, még mindig nagyanyámnak az ágyneműeűét szellőztetem, innen van zsebpénzem, s ha valaki azt mondja hogy ez a takaritó- meló- pénz- valamiféle ÉGI TÚLVILÁGI POPULIZMUS akkor teljesen egyet fogok érteni.
- innen is láccik, én rendezem a FIDESZ POPULIZMUST, értek hozzá, azaz értettem 1995 ben amikor SZEANSZOLTAM, mellesleg ilyen a REZSI CSÖKI.
- TÉMA: arról hogy kiket veszélyeztethet a SZEANSZ KISUGÁRZÁS, hát a jelekből ítélve konkrétan a muszlimok bevandorlására való tekintettel, nagyon is meglehet, hogy ezt én csinálom onnan 95- ből, sőt szerintem egészen biztos hogy az én saram. Emlékezni nem emlékszem, a szeansz tartott egy évig, amiből én az első 2 hétre emlékszek vissza, a többit csak következtetem, hogy mi lehet az amit ott kotyvasztottam, a nagyobb események biztosra oda sorolhatóak, - a tömeges, csupa fiatal férfi migráns bevánorlás, - ez is elég nagy dolog, magától ez igy nem indul be, még Sorostól se, szerintem.
Szóval ha átszineződünk, akkor én vagyok a PAINTER ARTIST- ennyit lehet tudni, s ha 100- 200 - vagy 300 év mulva eltünik egy- egy nemzet, akkor azt szintén én....., de igy per pillanat elég nehezen tüntethető el egy nemzet, még szeanszilag is,- el lehet tüntetni de nem látja SENKI- NINCS TANU, igy érvénytelenné válik a kisérlet.. ..- bár ha a svédekre gondulunk, lehet eltünnek, vagy csak bebarnulnak, de legyenek ezek a jövő dillemmái. Én se tudom, nem kötöttem a saját orromra, innen most annyit látok mint bárki más, vagy még annyit se, mert aránylag eléggé alulinformált vagyok. Vagy kitudja..
-az akkori politikai nézeteimről annyit, hogy akkoriban a fejemben PUSZTA ZÜRZAVAR-on és ANARCHIÁ- n kivül aligha volt valami, ez a BIZTOS kiinduló pont, igazán ERŐS MEGBIZHATÓ ALAP...