Keresés

Részletes keresés

nickback38 Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161639

Ennél azért bonyolultabb a helyzet. A gyártó meg szokott határozni minimum-, maximum végfelhasználói árat - némi tűréssel persze. Ez logikus is, hiszen az övé a termékfejlesztés, marketing költség vonzata, illetve az azokhoz kapcsolódó kockázatok. Jogos elvárás, hogy a kereskedő ne tudja lenullázni a befektetéseit, csak mert saját kútfőből "elárazta" a terméket. Persze az említett limitek másképp néznek ki termékcsoportokként.

De pl. pont a Rolex esetén fordult elő, hogy ennél drasztikusabban is beavatkozott a piac saját árképző mechanizumsába - az utolsó pénzügyi válság idején bizonyos távol-keleti kereskedőktől visszavásárolta a készletét, mivel tartott tőle, hogy azok akár a beszerzési ár alatt is piacra dobják az órákat, ha nagyon szorítani kezd a kapca...

Előzmény: windproof (161635)
innovations Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161638

O.K. Akkor van, de szerintem ne vegyük  már mértékadónak egy xir-xar honlap árait, ahol még egy referencia számot  sem tudnak párosítani az adott fotóhoz és ahol az eladásra kínált órák egy része már rég nincs a gyártó kínálatában. Szóval nem kétlem, hogy elvileg van ennyiért sőt még olcsóbban is. Mondjuk két ezerért kártya csalásból ;-) Tehát továbbra sem hiszem, hogy ezt kellene alapul vennünk. Mint ahogyan egy új autó áránál sem az tényleges amikor például Szlovákián keresztül, " nettózva' kerül az országba vagy mondjuk innen " reexportálják".

Előzmény: tomcat (161628)
windproof Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161637

így kerek, bár szerintem nem általánosítható. Különböző szegmensekben eltér az, hogy a termék árából mennyit tesz ki a gyártói és a kiskereskedői haszon. Nem véletlenül vonultak ki az utóbbi években például egészen patinás gyártók a TV vagy a mobiltelefon gyártásból, egyszerűen az elérhető haszonkulcsok már messze alatta maradnak annak, ami elvárás.

 

Jó kérdés, hogy például egy Nike cipő és egy Rolex óra azonos szegmensbe tartozik e, én megkockáztatnám, hogy a cipő a gyártó oldaláról kisebb haszonkulccsal fut, mint a egy óra, de ez csak tipp.

Előzmény: pobeda (161636)
pobeda Creative Commons License 2016.11.27 0 1 161636

Így kerek.

Előzmény: windproof (161635)
windproof Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161635

Igen, de ebből pont az derül ki, hogy alapjában véve nem is a gyártó az aki miatt annyi a termék amennyi, hanem az adók meg a kisker.

Előzmény: pobeda (161634)
pobeda Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161634

Mi kerül 40 ezerbe egy futócipőn?

Ugye önben is felmegy a pumpa, amikor cipőt akar venni, bemegy a boltba, és meglátja a 40 ezer forintos árcédulákat? Megmutatjuk, mennyivel veri át az Adidas meg a Nike! Tovább »

forrás: Index.hu

Előzmény: tomcat (161633)
tomcat Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161633

Valamelyik portálon volt egy egész korrekt levezetés arról hogy a Nike cipők kiskereskedelmi ára és a gyári előállítási költség hogy alakul. Nagyjából a nettó, azaz adók nélküli bolti ár a gyárkapunál átvételi ár duplájára jött ki. Ez tehát a normál kisker árképzés, ami viszonylag közel áll a költség alapú árazáshoz. Legalábbis lényegesen közelebb mint az órák tisztán marketing árképzése.

Az eszméletlen MSRP árakkal szerintem nem érdemes foglalkozni, az egyik Eternám listaára 3600 dollár volt, írd és mondd 325 dollárért jutottam hozzá - igaz ebben aztán minden volt, leárazás, napi kedvezmény, két kupon, amit csak ki lehetett fogni.

A Rolex külön állatfaj, mert az egyik legnagyobb volument gyártja de mégis felfelé kilóg a tokozók népes táborából, közben mégsem a luxuskategória a tömegmodelljeivel. Nagyon ügyesen pozicionálták magukat, teljesen jól leírtad hogy nőtt relatíve például az autóhoz mint fogyasztási cikkhez képest az áruk. De ez rendjén is van, a piaci kereslet-kínálat keretei között semmi kivetnivalót nem lehet ebben találni.

Kérdés hogy ez így meddig tartható?

 

tomcat

Előzmény: APT (161629)
innovations Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161632

Tényleg ezért emeltek.

Előzmény: APT (161627)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161631

Igen, ez reális lehet.

Előzmény: tomcat (161630)
tomcat Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161630

Ha most kivesszük a Rolexet a pakkból és az ETA alapkaliberek tokozóira fókuszálunk, akkor a publikus alkatrészárakból viszonylag egyszerűen számolható gyártási önköltség. A szerkezet, tok üveggel, számlap és szíj külön-külön beszerezhetők, nagyságrendi eltérés nem igazán lehet a CNC korszakban például a tokok árában.

Egy acél tokos, bőrszíjas alap 2824 önköltségi ára valahol 200-250 dollár alatt lehet.

Ez egyébként tükröződik a kiárusítási árakban is, 208 dollár volt a legalsó ár amit most egy 2895 esetében láttam és ebben benne van a kb. 5-10% árrés amit az ilyen készleteket felvásárló online kereskedő végül eltesz.

 

tomcat

Előzmény: APT (161625)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161629

Tényleg ne kövessük el azt a hibát, hogy a gyár árbevételét meg az ajánlott szalonárakat direktben vetjük össze. A listaárakban mindenütt benne vannak az adók, a kis és nagy-kereskedelmi árrések - sok helyen a listaárnak csak a fele a nagykereskedelmi átadási ár, az az összeg, amit maga a gyár kér-kap az óráért. De vannak olyan olcsóbb divatórák, ahol ez csak a harmada-negyede (!!).

 

A Rolex ugyanakkor még a leginkább kelendő és erős márkák egyike (ha nem "Ő" a legerősebb ezen a téren), de a gyári átadási ár még nála is a listaár 60%-a körül mozoghat átlagosan.

Előzmény: tomcat (161628)
tomcat Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161628

"Ne vedd támadásnak mert nem az, de például milyen Rolex van 4.000. USD-ért? Mert én ilyenről nem tudok."

Erre a felvetésedre válaszoltam. De ott van köztük pl. a kék Perpetual no-date is, szóval nem csak a női órákról beszélünk, létezik 4000 dollár alatti Rolex tucatszám és igen, ez simán befolyásolja az átlag árakat.

 

tomcat

Előzmény: innovations (161622)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161627

Még egy gondolatom lenne a tegnap említett brit áremeléshez - ott most persze mindenki (aki oda exportál) emeli az árait, mert a font akkorát zuhant, amit már senki sem nyelhet le. Ha nem emelnének árat - akkor ott harmadával olcsóbban adnák, mint bárhol máshol - és ez oda is vezetne, hogy az egyelőre még létező közös EU-s piac miatt onnan rendelne mindenki más is...

 

Más téma, de egyébként szerintem nem lesz brexit, végül ki fognak belőle araszolni.

Előzmény: innovations (161622)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161626

A pőre gyártási költség szerintem még ennyi sincs. Pláne a Rolexnél nem, ahol a gyártás valójában rendkívül egységesített, családelven gyártanak nagy szériában igazándiból igen kevés féle szerkezetet, és még azokban is nagyon nagy a közös alkatrészek száma. A mai technológiával pedig a tokok előállítási ára szerintem arcpirító, túlzás nélkül le merem írni, hogy önmagában a sima gyártási költsége a pár ezer forintos nagyságrend lehet egy nyers és csupasz (üveg-minden nélkül) Oyster toknak-csatnak - nem több. De persze ez csak a nyers gyártási költség, van még ott kiadás bőven, ezt meghaladó nagyságú is.

Előzmény: nickback38 (161621)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161625

A profitot most együk félre - a gyártók fele az idén veszteséges lesz - nem ez volt a töprengésünk fókuszában, hanem az, hogy igazándiból pestiesen szólva "milyen órákból is él" tulajdonképpen a svájci óraipar, és a számadatok alapján az látszik, hogy nem a legfelsőbb kategóriás méregdrága csodákból, hanem nagyon is a "tömegáruból", ahol minden jel szerint sikerült a folyamatos áremelkedésekkel "falnak menni", elérni, sőt átlépni a piac, a vásárlóerő tűrőképességének a határát, így most korrigálni kell.

És az biztos nem lesz működő korrekció, hogy akkor még jobban felemeljük az árat - akkor tényleg bedőlnek...

Előzmény: altimus (161623)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161624

Nem, arról beszéltünk, hogy van egy Rolex, úgy egyben (sőt, igazándiból a Tudor is ugyebár a konszern része, és annak eladásai-bevételei is benne vannak a "nagy kalapban"), és az gyárt x órát egy évben, és mellesleg cégként van y bevétele. 

Úgy, hogy ezen bevételek tartalmazzák a szerviz- alkatrész részleg bevételeit is, sőt a pénzügyi, mi több, a létező Rolex ingatlan-holding bevételeit is. A bevételek összetételét pont a Rolexnél nem nagyon tudni, lévén nem nyilvános részvénytársaság, de ami pletyiket hallani-látni lehet, az alapján ez a részlegük is sikeres (van más nagy óragyár is egyébként, amelynek az óragyártási üzemi eredménye mínuszos volt, de pénzügyi tranzakciókkal és ingatlan-eladásokkal pluszba hozta magát, a Piagetről például rebesgetnek ilyesmit - természetesen ez is csak pletyi, az iparág néha a hazudozásig menően titkolózik). És akkor tegyük hozzá, hogy lehet venni - nem is olcsón - Rolex nyakkendőtűt meg mandzsettagombot, platinából egyenesen egy kiskocsi áráért... Vagy ott van olyan cég, mint a Chopard, a Cartier, a nevezett Piaget is, ahol szintén nem nyilvánosak a számok, de erősen sejthető, hogy az órás részleg mellett az ékszer talán még fontosabb is...

 

Nomármost ez alapján teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy ha mondjuk fogjuk a Rolex teljes bevallott éves árbevételét és elosztjuk a gyártott órák bevallott számaival (elfogadva, hogy ezek a számok valósak...) - akkor az egy órára eső átlagár az így kapott számnál csak kisebb, valójában lényegesen sokkal kisebb lehet (hiszen ott vannak az igen jelentős "egyéb" bevételek). Több semmiképpen sem, vagy csodának vagyunk szemtanúi... ;-)))

Ez alapján én elég nyugodtan meg merem kockáztatni, hogy korrigálva az egyé bevételekkel a Rolex egy órára eső árbevétele biztosan 5 ezer USD alatt van, ez 100%, de a valós szám inkább 4 ezer körül lehet. A kereskedelem árrését és minden egyebet is figyelembe véve ez pedig azt jelenti, hogy az átlagos órájukat a szalonokban feltehetően valahol 6-7 ezer körül adják el, tehát a DJ-k átlagáránál vagyunk, és mivel ennél sokkal olcsóbb órájuk nem nagyon van, így statisztikailag törvényszerű, hogy az eladott óráik elsöprő többsége (50-60-70%-a) ilyesmi lehet. Sima Perpetual, meg AirKing, DJ, meg a nem sokkal drágább "alapabb" Explorerek, Subok. A 10-20-30 ezres meg fülig nemesfém óráik pedig feltehetően a statisztikában pont annyira képesek, hogy kiegyenlítsék a Tudorok, meg az "olcsóbb" női órák árait.

 

Persze, ez deduktív megközelítés, lévén nem publikusan a valós adatok - de nekem másképpen nem jön ki a matek. Ahogy a Patek esetében is több, mint beszédes az, hogy az éves árbevételük a bevallott gyártási számmal összevetve azt a 20 ezer dolláros átlagárat adja ki - amit igazán listaáraik között aránylag kisebb számban lehet fellelni, mostanság ez az alapmodelljeik árfekvésének közelében van, ergo ők is a sima automata Calatravákból, Ellipse-kből meg kvarc Twenty órákból adják el feltehetően a legtöbbet, a csilliárdmillióbilliódolláros csodákból meg elvétve néhányat. Vagy megint csak nem jön ki a matek... ;-)))

Előzmény: innovations (161622)
altimus Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161623

a gyartasi koltseg valoban ekorul lehet, azonban pl. a rolex irtozatos penzeket kolt hirdetesekre, marketingre, gyanitom, hogy az eloallitasi ar tobbszoroset. a rolex profitja szerintem nem publikus adat, de pl. a swatch csoport kb 13% korul teljesit. a wikipedian fent vannak a szamok. gondolom haszonkulcson a nyereseget (profit) erted?

 

persze en is hulyeseget irtam, mert az eloallitasi koltseg/eladasi ar aranyrol akartam irni, de nem akartam tulzasokba esni, ezert irtam erre 50%-ot. valojaban tudom, hogy ez ennel magasabb meg az acel sub eseteben is, azonban a feher arany sub-nal meg durvabb a helyzet. de ezt ne keverjuk a profittal, mert ebben a szegmensben az egyeb koltsegek igen jelentosek. a rolex ceg profitjat nem becsulnem meg hasrautesre, de a tobbi oragyarto nem tud 10-15% fole menni, ahogy irtam a swatch csoportnal 13% a profit. ami persze nem keves, de messze nem annyi mintha az eloallitasi ar es a bevetel aranyat neznenk.

Előzmény: nickback38 (161621)
innovations Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161622

Teljesen igazad van. Vannak női órák is meg sok minden más is. Csak  éppen nem erről beszéltünk.

;-)

 

 

 

 

Előzmény: tomcat (161620)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161621

"ennel durvabb a helyzet. a sima acel sub-on siman van bo 50% haszon"

 

Olyan 5-600 EUR egy ilyen gyártási költsége (ebben benne van az "innováció" költsége is) - 50% az nem a prémium szegmens haszonkulcsa :-)

Előzmény: altimus (161615)
tomcat Creative Commons License 2016.11.27 0 1 161620

Teljesen értelmetlen listaárakról vitatkozni amikor egy óra annyiba kerül amennyiért bárki megveheti. A Rolex esetében pedig szokás még elfeledkezni arról hogy női órákat is gyártanak.

Egy képernyőfotó a mai árakról

 

tomcat

Előzmény: innovations (161610)
innovations Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161619
Előzmény: innovations (161618)
innovations Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161618

Nem akarok ezen rugózni de a jelenleg is gyártásban lévő Air King az ez! Most amennyiben a hongkongit vesszük a legolcsóbbnak és mire ideér és mire kifizeted a járulékos költségeket simán ötezer felett lesz és nem dollárban hanem euróban.

;-)

No mindegy, hagyjuk ezt.

;-)

Előzmény: APT (161612)
innovations Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161617

Pont erre saccoltam én is. Konkrétan Sub, DJ, GMT II.

Előzmény: altimus (161613)
altimus Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161616

igen, a rolex cegrol valoban sokat nem lehet tudni, nem tul transzparens a mukodesuk. :)

 

habar a bmw-rol is azt mondjak, hogy egy olyan bank amelyik autokat is gyart.

Előzmény: APT (161614)
altimus Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161615

> mondjuk egy fehér arany Submarineren körülbelül 3X annyi haszon van mint az acélon.

 

ennel durvabb a helyzet. a sima acel sub-on siman van bo 50% haszon, talan meg annal is tobb, de legyen 3.000$. a feherarany sub ara negyszerese az acelnak, (szinte elhanyagolhato gyartasi koltsegnovekedes mellett), ugyhogy siman van rajta 20.000$ haszon, ami 6X-os szorzo, talan meg tobb. de persze APT-nek igaza van, feherarany sub-bol sokat nem adhatnak el, en megcsak uzletben lattam, pedig acel sub-al szinte napi szinten talalkozom.

 

Előzmény: innovations (161605)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161614

Így van, a csillagászati árú gyári szervizelés meg alkatrész-eladás meg felfelé - ez sem apróság ám.. És úgy tudom, a saját pénzügyi befektetéseik is jól zakatolnak, pletykák szerint a bevétel akár ötöde is az óraiparon kívüli tevékenységekből származik...

Előzmény: altimus (161611)
altimus Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161613

rolex durvan 800ezer orat ad el evente, olyan 4.5milliard dollarert, https://en.wikipedia.org/wiki/Rolex

tehat az atlagar 6000$ korul van. ha ehhez 30%-os kisker arrest szamolunk akkor az atlag rolex uzleti ara 8000$, tehat mondjuk a sub ara korul lesz.

Előzmény: innovations (161610)
APT Creative Commons License 2016.11.27 0 0 161612

Nézd, konkrétan megrendelt-megkapott új AirKingről tudok további engedmények után 4000 alatti árral. Nyilván nem fogok erről a lapról most csak azért venni órát, hogy igazoljak ezzel bármit is - de találsz éppen elég hasonló árú hirdetést a neten... ;-))

Azt viszont konkrétan lehet tudni, hogy tavaly a Rolex 4.7 milliárd dolláros árbevételt ért el, legalább 800 ezer, de más források szerint 870 ezer legyártott óra után. Ez 5800 vagy  5400 dolláros árbevételt jelent eladott óránként. A többit lehet ebből kalkulálni.

 

Persze, a képet jelentősen árnyalja az is, hogy a folyó évben eladott és legyártott órák nem feltétlenül azonosak - és még inkább az, hogy a gyártó árbevétele a szalonbeli eladási áraknak/listaáraknak csak egy része. De az is, hogy a konszern árbevételében ott van nem kis súllyal a szerviz-szolgáltatás és alkatrész-eladás is, pont úgy, ahogy a pénzügyi részleg eredményei és az egyéb árbevételek is.

 

Az meglehet, hogy nem a legolcsóbból adják el a legtöbbet - de az is biztos, hogy nem a legdrágábbakból...

Előzmény: innovations (161610)
altimus Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161611

a kiskereskedo elviszi az al felet/harmadat ugyhogy ezt is bele kellene venni a szamitasba, aminek alapjan azert joval feljebb kerulunk a legolcsobb listaaru oraknal, valahova a sub kozelebe.

Előzmény: APT (161608)
innovations Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161610

Tény, hogy az van odaírva, hogy 4.141.USD, de azért ez nem egy hivatalos lista ár. És a citált oldal hitelességével kapcsolatban is vannak kételyeim, már csak azért is mert a referencia számnak nincs köze a képen látható órához.

Persze csinálhatsz egy próba vásárlást! Kíváncsian várom, hogy akkor most mi fog érkezni? ;-) És valszeg mire ideér Miamiból kicsit azért többe is lesz mint 4.141. 

Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem a legolcsóbból adnak el a legtöbbet, de amennyiben tudod citálni a darabszámot és az árbevételt és mégis ez jönne ki akkor nagyon meg fogok lepődni és meg is követlek.

A többit nem vitatom mert hát azok tények. 

 

Előzmény: APT (161608)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161609

Minden esetre, tavaly is így az év végén vett erőt rajtam az óra vásárolhatnék, akkor hatalmas ledöbbenés volt, hogy 1000-1500€-ért egy csomó egyforma ETA-s cuccot kapok, a végén vettem egy Seikot, a svájciakhoz képest fillérekért, mondván azzal nem lehet mellényúlni. Egy éve örömmel használom, jó választás volt.

 

Eltelt egy év, megint jön a karácsonyi extra fizetés, megint nézegetem erre alapozva a svájci órákat, de ahogy elnézem a dolgokat ebből a végén megint egy japán lesz :)

APT Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161608

Az AirKingeket sok helyen meg lehet venni már 4eUSD körül ( pl: https://worldofluxuryus.com/watches/rolex/air-king.html ). Ugyanakkor a Rolex nem ad részletes tájékoztatást, miből mennyit ad el, de abból kiindulva, hogy az éves árbevételük az általuk gyártott órák számával elosztva gyakorlatilag a legolcsóbb óráik listaárát adja ki - és ez tény - eléggé nyilvánvaló, hogy az eladott órák zöme aligha tartozhat a tizenezer-dolláros kategóriába...

 

Ami meg a korrekciót illeti - eléggé nyilvánvaló, hogy a fák nem nőhetnek az égig. Írod, hogy teljesen logikus az állandó áremelés - jó, de ennek a vége az, hogy mondjuk 50 év múlva egy mezei Oystert is csak egy olajsejk fog tudni megvenni... 

Ha megnézed a historikus árakat (a Rolexnél például ez fellelhető!), akkor azonnal feltűnhet, hogy a 90-es évekig kis túlzással csak az inflációt követték, de az utóbbi két évtizedben gyakorlatilag elszálltak az égbe...

 

Az arányokról sokat elmond, hogy 1970 környékén 200 dollár volt egy DJ, akkoriban durván 3000 volt egy kimondottan olcsó kocsi (bárhol a világon sem volt olcsóbb). Tehát egy kocsi legalább 15 DJ-t ért. Ma ott tartunk, hogy egy olcsó, belépő kisautó áráért már csak jó 2 DJ-t kapunk, de vannak harmadik világbeli autómodellek, amelyek akár olcsóbbak is nála. Nívós felső-középosztálybeli időmérőből egyértelműen durva luxustárgy lett. Ez persze önmagában nem baj - pláne nem a Rolexnek - feltételezve,hogy meg is van erre a kereslet...

 

Mondjuk pont a Rolexet, Patekot olyan nagyon nem féltem, de az az érzésem, hogy lesznek azért páran,akiknek komoly gondjaik akadnak majd...

Előzmény: innovations (161605)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161607

OFF :

 

"Az autós példa sem teljesen analóg mert bár az tény, hogy nem az S osztályból adnak el a legtöbbet, ami azért érthető de nem is a fapados modellekből. Mert mondjuk nemhogy egy német vagy svájci Mercedes vásárló nem ismer olyat, hogy fapados, de még egy VW vevő is csak hírből hallotta, vagy talán még abból sem, hogy van olyan, hogy trend vagy comfortline felszereltségi fokozat."

 

Valóban nem, az általad emlegetett helyeken - meg még pár helyen arrafelé - azt ismerik, hogy A-B Klasse.

És veszik is mint a cukrot pl. anyunak bevásárló autóként Yaris helyett - mert mégis csak német és Merci...

Nem kell elemenni S-ig, már az E-sem rúghat labdába mellettük.

Előzmény: innovations (161605)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.26 -1 0 161606

Ahol vámot és adót kell fizetni az áron felül, az csak drágább lehet - a kérdés mindig az, hogy mennyivel :-)

Előzmény: windproof (161604)
innovations Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161605

Nagyon klassz az amiket írsz, de tele vagy tárgyi tévedésekkel, erős csúsztatásokkal mint általában és talán pont ezért helytelen követeztetésekre is jutsz. Ne vedd támadásnak mert nem az, de például milyen Rolex van 4.000. USD-ért? Mert én ilyenről nem tudok. És arról sem, hogy az OP vagy az AK lenne a legnagyobb darab számban eladott modell. Sőt talán a legnépszerűtlenebbek voltak mind addig amíg az OP tavaly az AK pedig idén meg nem újult és most valamivel jobban viszik. Az eladási lista éllovasai sokkal inkább a DJ, Submariner, GMT II. és Daytona modellek. Mondjuk abban igazad van, hogy a drágábbakból lényegesen kevesebbet adnak el, de mondjuk egy fehér arany Submarineren körülbelül 3X annyi haszon van mint az acélon. A 70.000. eurós Platina Daytonán pedig valszeg még több...

Szóval az, hogy mivel és min keresik meg a napi betevőt azért annyira nem teljesen egyértelmű és akkor még az alkatrész árakról nem is beszéltünk, amit szó szerint arany árban mérnek.

Az pedig, hogy kinek mi a nagy és mi a kis különbség persze elég egyén függő, de amennyiben egyszer a kezedbe veszel egy 16610 illetve 116610 Submarinert azonnal észre fogod venni, hogy mi, de még szerintem az is akinek fogalma sincs az egészről! Persze azért amennyiben még sem akkor azért néhány apró dolog: super case, kerámia, glide lock, 904L acél, parachrom, sokkal minőségibb csat és csatvég és ehhez hasonlók.

Az autós példa sem teljesen analóg mert bár az tény, hogy nem az S osztályból adnak el a legtöbbet, ami azért érthető de nem is a fapados modellekből. Mert mondjuk nemhogy egy német vagy svájci Mercedes vásárló nem ismer olyat, hogy fapados, de még egy VW vevő is csak hírből hallotta, vagy talán még abból sem, hogy van olyan, hogy trend vagy comfortline felszereltségi fokozat. Mint ahogyan BMW-ből sem a legolcsóbb megy a legjobban hanem mondjuk inkább a 320D ami azért nem a belépő kategória. És nem is azért csinálnak már rég A osztályú Mercedest vagy 1-es BMW-t mert ebből akarnak eladni a legtöbbet hanem sokkal inkább azért mert egész egyszerűen a pályának ezt a térfelét is vagy még pontosabban az egészet be akarják játszani.    

Egyébként alapvetően nem látom annyira tragikusnak a helyzetet mint Te. A hullámvasút nyilvánvalóan nem haladhat mindig felfele és most éppen lefele megy. Idő kérdése és megint elindul majd. Az áremelés pedig teljesen logikus. A Rolex konkrétan november elsejével Nagy Britanniában emelt megint és fogadok rá, hogy februárban ismét fognak. Aki nem tud drágán értékesíteni nem számolhat extra profittal ergo nem fog tudni többet költeni fejlesztésre, marketingre ésatöbbire. Nem kétlem, hogy néhányan csődbe mennek majd, de ez is a piacgazdaság része. És amennyiben őszinték akarunk lenni magunkhoz, lássuk be kinek fog hiányozni egy Edox vagy Raymond Weil? Vagy konkrétan mások akinek évtizedek óta egy önálló ötletük nincsen.    

Előzmény: APT (161590)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161604

Tényleg ennyivel olcsóbb lenne? Én Bécsben néztem árakat, és nem tűnt úgy, hogy a hazai dolgokhoz képest az órák fényévekre lennének (ok, nem 1000€-s kategóriát, de gondolom százalékosan ugyanott van a történet, egy 10%-os árkülönbséget meg pont elvisz az utazás svájcba).

Előzmény: nickback38 (161603)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161603

1000 EUR körül már mindenképp érdemes megnézni a svájci beszerzési lehetőségeket és az aktuális vonatjegy árakat :-)

 

Előzmény: tomcat (161600)
altimus Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161602

Na, majd meglatjuk. En nagyon nem hiszem, hogy az arleszallitas lenne a megoldas. Nem beszelunk irdatlanul sok orarol, a felso szegmensben talan 3 millio darab/ev? (rolexestul, omegastul ...). Boven van olyan jovedelmu reteg a vilagban ami fel tudna ezt szivni. A problema inkabb ott van, hogy a klasszikus karora megy ki a divatbol es egyre avittasabb. Ma inkabb a tetovalas a meno :).

Előzmény: APT (161590)
APT Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161601

Pontosan erről beszélek én is - ha elkezdik nem vásárolni a mezei Focust meg Fiestát, akkor ezen nem segít, ha az RS árát a duplájára emelik...

 

Az összes komolyabb, "látható méretű" cég azért a nagyobb számban eladható modellekből él, és ezek senkinél sem a "non plus ultrák".

Előzmény: windproof (161596)
tomcat Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161600

Nagyjából a szállítással és értékbiztosítással növelt kinti ár harmadát számolhatod vámra és ÁFÁra.

 

tomcat

Előzmény: windproof (161598)
tomcat Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161599

Az Eternát kifejezettem sajnálnám, de azért be kell látni, hogy teljesen értelmetlen MSRP címkéket lehetett látni az óráikon. A listaárak egyébként is olyan dimenziókba kerültek amik önmagukban lehetetlenné tették azokon az árakon az értékesítést. Viszont ezeknek a 40-50-70-80% árletörléseknek olyan nem várt mellékhatásai is vannak amivel szerintem a Breitlingnél sem feltétlenül számoltak. Vagy az IWC.nél.

Nagyon sok 7-8e dolláros árcímkéjű óra lekerült a 4000 dolláros szint alá, az egyes Corum modelleknél 70-80% engedmény sem azt jelzi hogy menne a bolt.

Vásárlóként valahol viszont jó hogy még nekem is lőtávolba került például az El Primero. Nem mondom hogy holnap, de a jövő évi bónuszomból órázásra szánt részt lehet hogy átgondolom.

 

tomcat

Előzmény: APT (161595)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161598

Köszi szépen, azt tudod, hogy órára mennyi a vám? (azt találom mindenhol, hogy kereskedelmi vámtarifa + áfa, és ha jól tudom, akkor ez a termékcsoporttól függ, hogy mennyi is a vám).

Előzmény: tomcat (161597)
tomcat Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161597

Watchery és Jomashop, ezeken szoktam vásárolni, most is lőttem egy holdfázisos automata Eternát amit már régóta szerettem volna.

Még az Ashfordon is érdemes lehet nézelődni de oda eddig nem regisztráltam.

 

tomcat

Előzmény: windproof (161586)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161596

Köszönöm a Saxoniát utána is kerestem.

 

 

"Bárhogy is, az olcsóbb modellekből él valójában a svájci óraipar, nem az über-luxus méregdrága órákból, sőt, ez utóbbiak a legtöbb gyártónál csak a presztízs-marketing célokat szolgálják, alkalmasint el sem adnak belőlük, és meglehet, hogy ha igen, akkor sem hoznak profitot. "

 

Ez viszont annyira nem is baj szerintem. Mármint például az autóiparban ez köztudott, és tökéletesen működik a rendszer. Egy Ford Focus RS sosem hozza vissza a fejlesztésre költött pénzt, nem is arra szolgál, hanem egyszerűen meg lehet mutatni a közönségnek, hogy húú, ilyet is tudunk, lehet csorgatni a nyálat, felkerül a fiú szobák falára a poszter (manapság talán inkább képernyőkép :)), majd a vásárlók szépen hazasétálnak és vesznek egy tonnányi dízel kombit, mert befér a család, mert nem üvölt a kipufogó, mert nem esik ki az ember fogtömése a kemény futómű miatt az első bukkanón, na meg, mert fele annyiba kerül, mint az RS.

De ahhoz, hogy eladják azt a kismillió sima focust kell az RS, amin akár buknak is minden darabon.

 

Végül is a kérdés csak az, hogy 1-1 RS-re hány tisztes haszonnal értékesíthető családi focus jut, ha elég nagy az arány, akkor nem gond (konkrétan nem emlékszem hirtelen, hogy az RS volt e, de valamelyik ilyen hot hatch-en ténylegesen 1 millió forintot bukott darabján a gyár, mégis sikeres modell volt, mert hozzájárult a többi változat értékesítéséhez)

 

Innen nézve szerintem a Pateket vagy a Rolexet sem feltétlen zavarja, ha nem az álom órákat viszik, de jól fogynak a "fejőstehek", ezeknek talán az előállítása is olcsóbb, mint egy bonyolult szerkezetnek. Persze, ha hirtelen abbahagyják az olcsóbb modellek vásárlást az komoly baj, mert a sejk továbbra is megveszi az évi 1db félmilliós óráját, de nem fogja tudni kompenzálni a 10 ezer darab átlagos vásárló eltűnését akkor sem, ha holnaptól 3 ilyen top darabot vesz.

Előzmény: APT (161590)
APT Creative Commons License 2016.11.26 0 1 161595

Kapásból a legújabb Lange Saxonia Thin modell - ami egy 30 ezer dolláros modellt váltott le - 14800-as indulóáron. 

De az igazi új hullám szerintem csak most várható, hiszen az eladások látványosan lejtőre kerülése friss jelenség - inkább azok a márkák kezdték maguk újrapozicionálását már korábban is, akiknek már eddig is egyre komolyabbak voltak a problémáik.

És bár igen sajnálom, de erősen esélyesnek látom, hogy az újraélesztett Eterna rövid úton el fog vérezni és végül feladják a küzdelmet. 

Előzmény: windproof (161593)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161594

Ez viszont nem sokat fog segíteni a középkategórián - kvázi a svájci óraiparon - mert ott meg ugye az általad is emlegetett új quartz caliber-ek pont afelé tolják a piacot, ahonnan anno nagyot bukott svájc. Most viszont nem lesz késztetés, hogy "mégis csak kell egy karóra"- amin megy a villamoson a facebook/e-mail/stb., az az időt is tudja mutatni...

Egyre jobban becsülöm az óradobozban a régi pr200-as Tissot chrono-t - 18 éve van nálam és - lekopogom - még mindig

becsülettel teszi a dolgát :-)

Előzmény: APT (161591)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161593

Csak kíváncsi vagyok, tudnál nekem mondani példát ilyen órára ismertebb márkától, ami gyakorlatilag ezt a bújtatott árcsökkentést hivatott megvalósítani?

Előzmény: APT (161591)
Törölt nick Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161592

A legfőbb bajnak azt látom, hogy sokan alaptalanul a luxus szegmensbe képzelik magukat pusztán attól, hogy mechanikus órákat gyártanak. Terveznek egy 43 mm-es tokot, egy szervizelhetetlen, haszontalan komplikációkkal bonyolított szerkezetet, előbányásszák egy régi, rokokó órásmester nevét a lexikonból, ráírják a leolvashatatlan számlapra és azt hiszik értékes márkanevük van.

Előzmény: windproof (161589)
APT Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161591

De, mint látjuk, megtehetik - csak más utat kell bejárniuk. Azt nehezen tehetik meg, hogy a meglévő modellek árait csökkentik - de azt igen, hogy ezeket minimálisan átalakítva új modellként már jóval alacsonyabb árakon próbálják kínálni.

Ezt annyira megtehetik - hogy jelenleg ez megy nagyüzemileg... Sorra jönnek elő a "low cost" modellek mindenkinél, nem ritkán csupán egy számlap-módosítás vagy egy új csat felszerelése után...

Előzmény: windproof (161589)
APT Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161590

Ezt már kitárgyaltuk párszor - és szerintem ott szaladsz tévútra, hogy generálisan egy luxus-szegmenst nézel. Pedig ez egy téves általánosítás, ez olyan dolog, mint ha mondjuk az Audit vagy a Mercedest, BMW-t generálisan a "luxus-autó" minősítéssel illetnéd, ami mondjuk Bangladesből nézve teljesen igaz is, viszont a számukra az eladások zömét jelentő területeken a ténylegesen el is adott járműveik elsöprő többsége (legalább 90%-a) a középosztálynak, felső középosztálynak elérhető prémium termék, ahol ugyanakkor jelentős és valós verseny van a vevőkért, és ahol vannak teljesen emészthető alternatívák, és a maga módján van ár-érzékenység is. 

Nyilván más az ár-érzékenysége annak, aki új Mercedest indul venni, mint annak, aki a napi betevőért küzd - de hogy van ilyen érzékenysége, azt mindennél szebben mutatja, hogy a kisebb kategóriás, "olcsóbb" Mercikből fogy messze-messze a legtöbb, veszik szépen a "fapados" kiviteleket is, miközben darabszámra a legkevesebbet pont a legmagasabb felszereltségű és legdrágább S- és Maybach modellekből adnak el.

 

A Rolex is alapvetően a "mezei" Oysterekből él, amit mi sem mutat szebben, mint az, hogy az eladott óráik átlagára 5800 dollár körüli, miközben a legeslegolcsóbb óráik indulnak 4000 körül, és szép számmal vannak több tízezres modelljeik - egyértelmű, hogy az alap AirKingből, Oysterből adják el a legtöbbet. Egyáltalán nem igaz, hogy ennek a szegmensnek mindegy az ár - megjegyezném, ezt mutatják az eladások is...

 

A csapda ott van, hogy ugyanakkor sok igazság van abban is, amit te írsz, és a luxus-szegmens exkluzivitását, az órák értéktartását szörnyen rombolja az esetleges akciózás, árcsökkentés - de most induljunk ki abból, hogy a piac tűrőképességének határáig mentek az áremelésekkel, majd egy lendülettel azon is túl - és most a piac elkezdett hanyatlani... Most kérdés, hogy ha megállnak itt az áremelésekkel, és diszkrét akciózásokkal fenn tudják tartani a forgalmat egy ideig, akkor lenyugodnak-e a kedélyek, és a piaci forgalom végül stabilizálódik-e (úgy, hogy aztán évekig nem tudnak árat emelni többet) - vagy ez is kevés, a piac elfordult a szegmenstől, és mindenképpen zsugorodni fog? Ezt majd meglátjuk a következő 1-2 évben - bizonyosan.

 

A 70-es években (és már korábban is kétszer) mindenesetre volt már olyan válsága az iparágnak, ahol semmi sem segített, egy drámaian alacsonyabb eladási szintre mindenképpen összecsuklottak és a gyártók nagy része ebbe tönkre is ment (sőt, egész konkrétan a brit, a francia és az USA óraipar fizikálisan el is tűnt, megsemmisült, és azóta sincs belőle semmi látható - azért lássuk be, ennél csúfabb nem is történhetett volna velük...) - és hogy ez most ilyen-e, vagy sem, az majd kiderül...

Azt kizártnak tartom, hogy előre meneküléssel, az árak még további emelésével bármire is mennének. Nyilván lenne eladás így is - de mennyi? 

 

Beteszek egy képet, egy tavalyi Patek újdonságokról szóló árlistát. Ebből a szempontból a legérdekesebb az SSH statisztikája, ami alapján a Patek kb: 1 milliárd dolláros árbevételt ért el 50 ezer óra eladása mellett - vagyis 20 ezer dolláros átlagáron adták el az óráikat. Nézzétek meg a listát - ilyen árú órát párat lehet rajta látni, csak drágábbat, és egyetlen egy modell volt 20 ezer alatt, az is 18300. Ebből két következtetés azonnal adódik - az egyik, hogy a Patek is valójában a néhány legolcsóbb órájának nagyobb számú eladásából él, a több százezer dolláros csodákból elad évente egyet-kettőt, vagy akár egyet sem... A másik, hogy az órák zömét nem ezen az áron adják el (és persze nyilvánvaló az is, hogy ezek listaárak, amelyeken a szalonokban kínálják az órákat, de a gyárba ennek az összegnek már csak a fele-kétharmada jön be, a többi a kereskedői hálózatban meg az adók formájában "tűnik el").

Bárhogy is, az olcsóbb modellekből él valójában a svájci óraipar, nem az über-luxus méregdrága órákból, sőt, ez utóbbiak a legtöbb gyártónál csak a presztízs-marketing célokat szolgálják, alkalmasint el sem adnak belőlük, és meglehet, hogy ha igen, akkor sem hoznak profitot. 

 

Előzmény: altimus (161588)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161589

Mondjuk pont ez a baj a luxus szegmenssel amit írsz. Hogy egyszerűen nem csökkentehetnek árat. Akkor sem, ha a gazdasági racionalitás ezt indokolná, egy Sony megteheti, hogy leejti az árait 20%al, ha mázlija van átbekkeli a válságot alacsonyabb haszonkulcs mellett, egy Omegának ez nem játszik. Így aztán hiába válságálló iparág (lásd a Lehman csőd után globális összeomlás, a luxus szektor meg sok esetben szárnyalt), ha mégis beüt a krach akkor  nincs hova hátrálni, jön a csőd. 

 

 

Előzmény: altimus (161588)
altimus Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161588

hat, ebben nagyon nem ertunk egyet. a luxus vonal egyet tehet, egyre exkluzivabba (dragabba) teszi a termekeit. az arcsokkentes nekem ongyilkossagnak tunik. a kozepszint valoban csokkentheti az arat, de a luxus oragyartoknak ez szerintem nem megoldas. ki a fene akar olyan "luxus" termeket venni aminek csokken az ara? senki. luxus termeket akkor vesznek az emberek ha annak folyamatosan emelkedik az ara, es egyre inkabb kapcsolodik hozza az exkluzivitas kerdese.

 

azok a gyartok akik nem sajat markabolthalozatot uzemeltetnek meg beiktatnak egy kiskereskedot is a lancba, ami persze bonyolitja a dolgot. egyreszrol jelentos artobbletet jelent, masreszt a kiskereskedo lenyegesen idegesebb egy-egy ilyen hir hallatan es gondolom igyekszik megszabadulni a keszletektol es kisoporni a boltot, megha az jelentos learazassal is jar.

 

mindenesetre en abban abszolut biztos vagyok, hogy a luxus vonal gyartoinak szamara nem megoldas az arcsokkentes. de ezt szerintem ok is pontosan tudjak, hiszen ismerik a luxus fogyasztasicikk piac viselkedeset.

 

 

Előzmény: APT (161583)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161587

Igazad van, pont ezért US-t kerestem, ha már rolex árunk is ahhoz volt, végül is gondolom az a legfőbb piac

Előzmény: APT (161585)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161586

azt megkérdezhetem, hogy melyik US portálokon nézed? Én a jomashopot ismerem, bár ott is repkednek a -30%-ok



Előzmény: tomcat (161581)
APT Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161585

"Olyan chartot nem találok így hirtelenjében, ami a fizetések vásárlóerejét mutatná"

Itt üt vissza, hogy ezek lokális adatok, míg az árak globálisak... Kínában például drámaian emelkedett az átlagjövedelem az elmúlt évtizedben is. Így a vásárlóerő is folyamatosan nőtt. De például a német átlagbérek az elmúlt 15 évben alig emelkedtek (közben a német versenyképesség emiatt jelentősen javult is), de például az USA vagy magyar vásárlóerő sem nőtt számottevően az elmúlt 8 évben (a válságig azért növögetett folyamatosan). Szóval itt meg az "almát a körtével" esete áll fenn - van ország, régió, ahol ezzel a drágulással a svájci óraipar gyakorlatilag "lement a térképről", eladhatatlanná tette az óráit, de közben meg voltak olyan jelentős piacok (elsősorban Kína, Hong-Kong, India, Oroszországi újgazdagok), ahol meg úgy pörgött a bolt a folyamatosan emelkedő árak mellett is, hogy ez vakká tette a menedzsmenteket a máshol már látványos problémákra.

Ha most globálisan megtottyan kicsit az egész - akkor muszáj lesz a helyükre tenni a dolgokat... És azért ezeket az árakat különösen érdekes annak tükrében nézni, hogy például az autó tekintetében meg jóformán alig volt időközben változás, pl: egy Ford Mondeo "alapmodell" 2000 körül 23 ezer dollár nagyságrendben volt, ma ez kb: 30 ezer dollár - de ami kocsit ma ezért kapsz, az annyival felszereltebb a 16 évvel ezelőttinél, hogy nagyjából már azonos is az ár - miközben ez egy számottevően nagyobb és többet is nyújtó autó még így is, ergo gyakorlatilag ugyanazért a pénzért (nominálisan, vásárlóértékben tehát sokkal kevesebbért, olcsóbb lett !) ad többet.

 

A Rolex Sub - az meg kb: ugyanazt adja most is. :-)) Csak már legalább kétszer annyi pénzért. Nos, úgy tűnik, mostanra ez megakadt a vevők torkán...

Előzmény: windproof (161584)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161584

Megnéztem kíváncsiságból, ha az inflációval is korrigálom azt a 3000USD-t, akkor most 4211USD-be kellene kerülnie az órának. 

Olyan chartot nem találok így hirtelenjében, ami a fizetések vásárlóerejét mutatná, pedig az lenne még érdekes kérdés, így tippre a válság miatt ez akár ma még alacsonyabb is lehet, mint 2000-ben volt, de az biztos, hogy nem a duplája. 

Előzmény: APT (161583)
APT Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161583

Be fog gyűrűzni, nem kell aggódni - csak idő kérdése. Nagyon látványos, hogy mindenki, még a legnagyobb nevek (Lange, Patek, V&C) is kínjukban "olcsó" modellekkel próbálnak előjönni, vagyis praktikusan fogják a mostani belépő óráikat, valami aprót változtatnak rajtuk annyira, hogy másik modellnek lehessen mondani, aztán ez már féláron jön ki - telítődött a piac, kicsit megkopott a varázs, meglehet, hogy az erre fogékony kínai és orosz újgazdag réteg is mára bevásárolt...

Nem lesz ez sem világvége, de egy új, más, feltehetően alacsonyabb szinten fog a piac stabilizálódni.

 

A dolog egyébként szerintem benne lógott a levegőben, hiszen ameddig ment a szekér, a svájci óraipar évről-évre kérlelhetetlen mohósággal emelte az árait - miközben a tömegtermékek minőségi színvonala inkább esett, mintsem javult.. Hogy a kedvenc léniánknál maradjunk, egy Rolex SUB ára 2000-ben 3e USD körül volt, mostanra felmászott 8e körülre, miközben tulajdonképpen ugyanarról az óráról beszélünk. Nem, nem lett sokkal jobb, amit ma kapunk, kicsit "simogatták", ennyi - de sok olyan más modell van más gyártóknál, amely fizikálisan tökugyanaz, vagy legalábbis szinte - de most már 2-3-szoros áron mérik, mint az ezredfordulón. Még az inflációval súlyozva is duplázódtak az árak - várható volt, hogy ez a tendencia falnak fog menni, egyszer eljön az a pont, amikor a piac besokall, és egyre többen mondják azt, hogy ennyit már nem ér ez, valami másra költik a pénzüket...

 

Lehet, hogy fájdalmas lesz a folyamat, de időnként szükségszerűen helyükre kell tenni a dolgokat...

Előzmény: windproof (161582)
windproof Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161582

az a szomorú, hogy ebből hozzánk egyelőre semmi nem gyűrűzik be.


Pedig még szeretnék egy másik órát, aminek jól állna egy barna bőr szíj.

Előzmény: tomcat (161581)
tomcat Creative Commons License 2016.11.26 0 0 161581

Hát ahogy az árakat nézem, megy a vergődés. Az Corum, Hublot, Zenith féláron ment a heti akciókban, a Frederique Constant, Raymond Weil harmadáron, szegény Eterna pedig padlót fogott. Tissot, Certina, Accu-Swiss automata 28xx-esek 300 dollár alatt. Kronográfok 5-700 dollár. Legalábbis a nagyobb USA online óraportálokon.

Szóval nem olcsóbb lesz hanem már most olcsóbb.

 

tomcat

Előzmény: windproof (161579)
altimus Creative Commons License 2016.11.25 0 0 161580

> vajon wishful thinking lenne azt várni, hogy olcsóbb lesz a svájci óra, vagy az ilyenre áremelés a reakció? :)

 

az aremeles logikusabb lepesnek tunik :)

Előzmény: windproof (161579)
windproof Creative Commons License 2016.11.25 0 0 161579

https://www.bloomberg.com/news/articles/2016-11-22/swiss-watch-exports-suffer-biggest-monthly-drop-in-seven-years

 

vajon wishful thinking lenne azt várni, hogy olcsóbb lesz a svájci óra, vagy az ilyenre áremelés a reakció? :)

Chinaskii Creative Commons License 2016.11.24 0 0 161578

Képek:

Előzmény: Chinaskii (161577)
Chinaskii Creative Commons License 2016.11.24 0 0 161577

Nem tehetek róla, aktuálissá vált az IWC Portofino (IW510106) ld. 116307 megvásárlása.

Ez számomra egy "most vagy soha" alkalom, most van itt az orosz faszi, tehát VÁM+ÁFA nincs, az óra gyönyörű, úgy döntöttem, hogy kell nekem, elsősorban azért, mert az eddigi svájci óráim elsősorban sportosak, nem "öltönyórák". Tudom, hogy ezt nem fogom tudni eladni (ennyiért), de kell.

 

Ami a lényeg: emiatt eladóvá vált a Zenith El Primero Rainbow 02.0360.400 karórám.

Főbb jellemzők: automata, eredeti acél szíj (nem bőrszíj!), teljesen újszerű, szerviz 1 hónapja volt, 40*46mm ház, 12.5mm vastagság, 10 ATM vízállóság, zafírüveg, fekete számlap számok nélkül, gyorsállítás, 2 csavarható gomb, eredeti Zenith Cal. 400 szerkezet.

Doboz van, ha számít valakinek. Az eredetiséget a szervizelő tudja garantálni, aki közismert.

 

Feltöltök 5 képet.

 

Alku nélküli minimumár: 599.000.- (Csere nem érdekel.)

 

Ide várom az érdeklődő E-mail-eket: drtoth.robert.jozsef@gmail.com

 

A képeken kívül egy link, mert pont ugyanerről van szó, csak az enyém frissen szervizelt:

 

http://www.chrono24.com/en/zenith/rainbow-chronograph-el-primero--id4553853.htm

 

 

satzowlee Creative Commons License 2016.11.23 0 0 161576

Ezt én is megerősítem, korrekt, letisztult szerkezetek.Van egy Dugena Matic-om, ugyancsak AS-werkkel:

Előzmény: nickback38 (161574)
szaki04 Creative Commons License 2016.11.23 0 0 161575

Bocsánat, elírtam a calibert. A helyes típus AS5203. Köszönöm a válaszokat!

nickback38 Creative Commons License 2016.11.23 0 0 161574

A konkrét caliber-t nem ismerem - az AS-ek egyébként átlagos, de korrekt, problémamentes caliber-ek hírében állnak.

Előzmény: szaki04 (161572)
kakosdobrojutro Creative Commons License 2016.11.23 0 0 161573
Előzmény: szaki04 (161572)
szaki04 Creative Commons License 2016.11.23 0 0 161572

Üdvözletem a fórumozóknak!

Segítségeteket szeretném kérni. Kaptam egy Oxford órát, ami elvileg svájci. Gondolom valamilyen tokozó cég lehet(ett). Ami inkább érdekelne az a szerkezete. Egy AS5230 van benne. Ismeri valaki? Milyen szerkezet ez?

Előre is köszönöm a válaszokat!

glashuette Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161571

Most nem is Rolexeztem... ;-(

 

A Vacheron meg a Zenith órák zöme pedig jóval a GS árszínvonala felett mozog, persze hogy kevesebb fogy belőlük. Menj végig a Petőfi Sándor utcán, egy acél !!!! Zenith stopper áttört számlappal, miegymással lassan 4 millió forint. Nem lehet an block a Zenithet a GS-hez hasonlítani. A Vacheront azt aztán meg végképp nem, acéllal nem is nagyon dolgoznak, brill, arany, tourbillon, percütő stb. 4000 euró alatt szerintem csak egy női kvarcot kapsz újonnan, de lehet, hogy még azt sem.

 

Kb annyit mondtál, hogy Ford Focusból több fogy, mint Mercedes E-osztályból. És tényleg, ki hitte volna?

Előzmény: APT (161568)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161570

"A két óra nem alternatívája egymásnak legalábbis árban nem."

 

Jogos, ezt benéztem, a DJ-tan lehet használtan 2e USD fölött vmivel megkapni. A caliber viszont ebben is rendben van - ebből a szempontból mindegy, hogy nem Submariner.

Előzmény: innovations (161563)
APT Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161569

Azért ez nem ilyen egyszerű kérdés - "standard tokról" szó nincs, ezt a tokot nincs mire kicserélni (vagy csak egy pontosan ugyanilyen, de jobb állapotú korabeli óra tokjára...) - de felújítani azt fel lehet, újra lehet krómozni, a hátlap acél, azt lehet polírozni. A számlap is felújítható egyébként - ami szabványosnak mondható, és könnyen-olcsón cserélhető, az a plexi. És azért a tisztítás-olajozás sem "részletkérdés", ma már egy normál nagyszervizt sem vállal el (ha el is végzi korrekt módon) egy órás sem petákokért.

Az óra egyébként abból az időszakból származik, amikor a Doxa sorozatszámainak első két számjegye az évet jelölte (ez ugyebár nem ökölszabály, egy a 40-60-as évek közötti időszakra volt jellemző, és még ott sem minden órára) - ez alapján az óra 1959-es, ami kinézetre is stimmelni látszik, a szerkezet igen nagy eséllyel a legelterjedtebb 103-as (ETA).

 

Ma már magára valamit adó, korrekt órás fércmunkát ("csak járjon olcsóért") nem vállal el, ennek az órának a teljes felújítása pedig azért annyira nem lesz aprópénz, a szervizelés, plexicsere stb.. 15-20 ezres tétel, a tok esetleges felújítása 8-10 ezer, hasonló tétel a számlap is (bár az így is hagyható, csak ez nem szép, nem ilyen volt eredetileg, hanem fehér és feliratozott).

Előzmény: toge84 (161566)
APT Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161568

És akkor mi van Glas, de most komolyan - akkor mi van?

Kitárgyaltuk már, még így is több GS megy el, mint amennyi Vacheron, Ulysse Nardint, vagy akár Zenithet eladnak. 

 

Ezzel az örökös Rolexezéssel végeredményben eléggé egyértelműen azt sugallod, hogy a Rolexen kívül senkinek sincs semmiféle létjogosultsága - amit a GS-ről elmondtál, az felróható a jelenlegi svájci (és nem svájci) márkák kb: 80-90%-nak, miért pont őket pécézted ki???

Ebben a kategóriában konkrétan a Rolex az egyetlen, aki el tud adni ilyen tömegben és értékben órát, senki más nincs a közelében sem, a második helyezett nagy vetélytárs Omega sem, nekik is az olcsóbb tucatáruból megy ám el a többség... A többiek meg fasorban sem vannak, a 30 ezres eladott éves darabszám a prémium szegmensben teljesen jó adat - és újra hozzátenném, hogy növekszik, miközben a többiek meg lejtőn vannak...

 

Igen, ennyit adnak el - egy gyakorlatilag újraindított és most újra szervezett brand mentén - én nem látok ebben semmi katasztrófát... Az órák meg egyébként nagyon jók, és ennyi pénzért tényleg elmondható, hogy csak a Rolex méregethető hozzájuk. A többiek vagy nem - vagy nem ennyi pénzért...

Előzmény: glashuette (161564)
toge84 Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161567

Az előző levelemhez csatolom a képeket is :)

Előzmény: toge84 (161566)
toge84 Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161566

Szervusztok!

 

Nagyapám 25évvel ezelőtt levetett óráját szeretném újjáéleszteni, és az alábbi kérdéseim lennének a szakavatottak felé:

 

Milyen típusú óra is ez pontosan?

A tokot mindenképp cserélném, de a számlapot, a mutatókat és az üveget azt nem, hol tudom ezt megtenni (bármelyik órás érthet hozzá, standard tokja van?).

Gondolom egy tisztítás, olajozás is ráfér majd, de ez már részletkérdés.

Valakit tudtok ajánlani Budapesten?

 

 

Köszönettel:

Gergő

ath Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161565

én a gs-re írtam a napi kávé hasonlatot? ugye nem? a számunkra megfizethetetlen órákra, amik vásárlóiból jut a gs-nek is. 

a lényeg kb annyi volt, hogy attól mert neked, nekem választás az, hogy x pénzből milyen órát vegyünk (és ez már a jobbik eset mert a nagy többségnek elképzelhetetlen maga a dilemma, hogy ennyi pénzt egyáltalán órára költsenek-e), vannak sokan olyanok, akiknek ez nem kérdés és vesznek sokat, köztük akár gs-t is, pld játszósnak, amin nem látszik az érték, de annál jobban érződik. 

Előzmény: glashuette (161564)
glashuette Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161564

Az a baj, hogy ez a sztori napi kávéval egészen egyszerűen nem igaz legalábbis a GS-re semmiképp. Az évi 30 ezres eladással világszinten, évi 250 munkanapra leosztva az napi 120 darab eladott óra / egész világ. Nagyon leegyszerűsítve az napi 1 darab eladott óra országonként.

Előzmény: ath (161561)
innovations Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161563

A két óra nem alternatívája egymásnak legalábbis árban nem. Egy inhouse BB 3.300. A Chronon pedig 2.600. + egyéb költségek mellett vásárolható. Ennyiért semmilyen Sub nincsen.  Szerintem inkább a BB a Submarinerhez vezető út része. Bár én pont helyette nem venném/vettem, sokkal inkább mellé. 

A szerviz árak nyilván változni fognak, már csak azért is mert egy 2824-et bárki letudott szervizelni.

Ami idáig azt hiszem harmad ár környéke volt.

Egyébként pedig a BB egy jó óra, még lista áron is verhetetlen és a saját szerkezet pedig egy elég erős ütőlap.

 

 

Előzmény: nickback38 (161562)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161562

Szilícium, kérem szépen szilícium :-))

Egyébként egyetértek, eddig ha vki szeretett volna egy Rolex minőségű caliber-t - jóval a borsos Rolex ár alatt - svájci órában, nem nagyon volt választék. Érdekes lesz, hogy aki "szakmai szempontok" alapján választ kisebb büdzsével, mennyire fogja inkább ezt venni - akár újonnan is -, mint pl. egy használt Submariner-t...

Emlékeim szerint APT fórumtárs írta, hogy a szilícium hajszálrugós megoldásnál csak a billegővel együtt lehet cserélni a rugót - valszeg nem ez lesz a dráma, hanem hogy ha cserélni kell, akkor egy "mezei" órás is tud-e majd értelmes áron rendelni, vagy sem. Nem tudom, hogy egyébként hogy a Tudor nagyszerviz árak mennyivel lehetnek a Rolex-é alatt...

Előzmény: tomcat (161560)
ath Creative Commons License 2016.11.22 0 0 161561

nem akarok beleszólni a felnőttek vitájába, de nem értem ezt az árképzés dolgot. lássunk túl a saját dimenzióinkon! elég sok külföldi fórumot nézegetek, nem egy és nem két ember veszi úgy a számunkra megfizethetetlen órákat, ahogyan mi a napi kávét. 

nekem a játszósóra keretem kimerül egy seiko-ban vagy egy swatchban (értsd, megtetszik, megveszem mert az a  pár tízezer forint nem oszt nem szoroz), neki a gs ára meg sem kottyan. akar egy olyan, jó minőségű órát, amiért nem vágják le az alkarját sao paoloban vagy nápolyban. szerintem a gs teljesen logikus választás. amíg a gs megél, addig valamit jól csinálnak és van helyük a piacon.

nekem a legnagyobb bajom inkább a sportosabb modelljeik mérete. 

 

tomcat Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161560

Szerintem egyértelműen előrelépés a 100 dolláros 2824 szerkezet tokozása után. Egy 4000 dolláros óránál, főleg ha köze van a Rolexhez azért az az erősen na-ne-már kategória volt (nálam biztosan).

Az új MT56xx szerkezeteken a 70 órás járástartalékkal viszont már elgondolkoztam. Így van értelme a szilikon rugónak. Nem gondolom hogy lenne gond a későbbiekben az alkatrész utánpótlással.

Ha ki lehet fogni 3000 dollár alatt - márpedig ki lehet -, akkor sokkal inkább mint pl. egy Breitling Colt vagy egy Omega Seamaster.

Balra az MT5602, jobbra az ETA. Szvsz nem kérdés.

 

tomcat

Előzmény: nickback38 (161559)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161559

Megközelíthetjük innen is - ez volt az ára az in-house caliber-nek :-)

 

"A legújabb teória az, hogy akkor majd most majd a régebbi BB ára növekedni fog mert  kikerült a gyártásból."

 

Nem tudom...elviekben annak lehet árfelhajtó hatása, hogy a "hasonlóan olcsó" használt utánpótlása nem

lesz nagyon esély. Ez azért egy árérzékenyebb piac, nem tipikusan a márkaszervizek törzsvendégeiből

tevődik össze. Meglátjuk ezt is.

 

 

Előzmény: innovations (161558)
innovations Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161558

Azért neheztelnek mert savanyú a szőlő. 

Mármint általában azok a kommentelők kifogásolják ezt akiknek a 2824 Etával szerelt van.  / mondjuk ebben a szituációban engem is zavarna, de pont eladtam a sajátomat ;-)/

Tény, hogy "kicsit" drágább lesz a karbantartása és nem is fogják tudni elvégezni mindenhol, de hát ez van.

Szóval nem tudnak ezek örülni már semminek még egy saját szerkezetnek sem. ;-) Egyébként pedig eddig ez volt a fő kifogás.

Tehát "tudósok" mindenhol, még tőlünk nyugatabbra is vannak szép számmal.

A legújabb teória az, hogy akkor majd most majd a régebbi BB ára növekedni fog mert  kikerült a gyártásból. 

Erre azért nem fogadnék.

;-) 

 

 

Előzmény: windproof (161547)
Mark_06 Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161557

Sziasztok! 

 

Hozzám került egy Omega zsebóra beépítés. 

Van itt olyan ember, aki meg tudja határozni az értékét?

Szeretném reális áron eladni.

E-mailben tudok képeket küldeni.

 

Előre is köszönöm annak, aki megpróbál segíteni!

 

Képeket szívesen küldök az érdeklődőknek is!

Passionata Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161556

patek s hasznalja , ha jol tudom ez a szilicium sztori valami kozos oraipari fejlesztes eredmenye pp,swatch es rolex.

Előzmény: nickback38 (161555)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161555

Omega is használja... Szvsz az a "gond" bizonyos prémium szegmensre jellemző megoldással, hogy

valszeg arra blazíroz a gyártó, hogy márkaszervizes nagyszervíz áráért sok mindent ki lehet cserélni...

Előzmény: windproof (161547)
öccse Creative Commons License 2016.11.21 0 0 161554

Ja, tényleg ! :)

Előzmény: oys... (161552)
oys... Creative Commons License 2016.11.20 0 0 161553

Előzmény: oys... (161552)
oys... Creative Commons License 2016.11.20 0 0 161552

Lehet, hogy Franka Potente jól tudta, hogy gravírozott hátlappal nehezebb lesz eladnia.

Előzmény: öccse (161549)
windproof Creative Commons License 2016.11.20 0 0 161551

Pénzé konvertálható, a kérdés, hogy mennyi pénzzé :) A Las Vegas, végállomás-ban Cage egy 2 éves Rolex Daytonát ad el 500$-ért, hogy aztán pár nap alatt megigya az árát.

Előzmény: öccse (161549)
Passionata Creative Commons License 2016.11.20 0 1 161550

En a U turn(halalkanyar) re gondoltam az isteni JLo val.

Előzmény: öccse (161549)
öccse Creative Commons License 2016.11.20 0 0 161549

"Az ismeretlen férfi" című filmben viszont Liam Neeson a Sea Dweller-ét adja a csajnak hálából, hogy ez jó sokat ér. Persze a nőnek fogalma sincs az óra értékről. Úgyhogy nem minden esetben konvertálható át pénzbe a Rolex sem :)

Előzmény: Passionata (161548)
Passionata Creative Commons License 2016.11.19 0 0 161548

Movado volt az nem Rolex.

 

 

Előzmény: nickback38 (161543)
windproof Creative Commons License 2016.11.19 0 0 161547

Sziasztok, 

 

nézegettem a Tudor első saját werkjéről szóló cikkeket (MT5621), és sokan kifogásolják, hogy szilicium hajszálrugó van benne, ami ki tudja, hogy mennyire lesz jó évtizedek múlva. 
Valahol azt olvastam, hogy a hagyományos hajszálrugó gyártás is elég komplikált, arra sem képes bárki, tehát javításnál ugyanúgy vagy van hozzá alkatrész vagy nincs. Akkor miért ez a nagy kétkedés, hogy jó lesz e? 

 

 

 

Egyébként ez tényleg teljesen új fejlesztés, vagy valamelyik ETA vagy Rolex továbbgondolása?



pobeda Creative Commons License 2016.11.19 0 0 161546

Én olyant láttam hogy lesajnálja a pincér a quartz órát, mert elem kell bele, szemben a mechanikus órával. Abban a katasztrófa helyzetben előnytelen (volt)az elemes.

Előzmény: nickback38 (161543)
kakosdobrojutro Creative Commons License 2016.11.19 0 0 161545

Van valakinek kedve beszállni? http://www.cvent.com/events/watchmaking-tour/event-summary-2aeeaab4fcea431a97c2efda08edad73.aspx?utm_source=WW+11-19-16&utm_campaign=WW+11-19-16&utm_medium=email

 

Óragyárakat látogatnának meg Svájcban.

 

Én erösen gondolkodom rajta.

kakosdobrojutro Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161544
nickback38 Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161543

Nem merték kihagyni a 3. pontban leírtakat...

Sajnos nem emlékszem a film címére, de ha szeretnéd megtudom :

 

A jelenetben emberünk a tahó sivatagi benzikutast próbálja rávenni, hogy kp.

hiányában adjon benzint a Rolex-éért. A benzinkutas megnézi az árut, majd

lenézően visszaadja, megmutatja a saját japán quartz-át és elkezdi sorolni,

hogy mi mindent tud, szemben a Rolex 3 mutatójával :-))))))

 

A sok hirtelen megvett, majd eladott Rolex meg még a végén lefelé vinné a használtak árát :-)

Előzmény: glashuette (161541)
glashuette Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161542

Ok, megbeszéltük.

Előzmény: APT (161539)
glashuette Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161541

Friss hír egyébként, a 2-es pontot olvasd el:

 

http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/11/17/a_legierot_vetik_be_a_penzhiany_miatt_indiaban/

 

És egyébként azért nem a Seiko bolt előtt állnak, mert azt nem lehet használtan 2 perc alatt eladni.

oys... Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161540

Urak!

Meddig rágódtok még ezen a témán?

 

A kimenetele kétesélyes:

- Glas. vagy jót röhög rajtatok, hogy körömszakadtáig véditek a GS-t - és akkor, ha folytatjátok, még jobban kacarászni fog.

- Vagy Glas. tényleg nagyon pipás a GS-re és akkor a sok dícsérő sortól csak indulatosabbá fog válni.

Most melyik is a kívánatosabb?

 

Egy, ami biztos, a két álláspont cseppet sem közeledett egymáshoz.

APT Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161539

Rendben, értjük - és? Párhuzamba állítja az árképzésével a Rolexxel magát például az ETA werkes IWC is. 

 

Ha nem tetszik a piacnak, majd nem veszik, oszt jónapot.

Előzmény: glashuette (161538)
glashuette Creative Commons License 2016.11.18 0 0 161538

Nem én akartam a Rolexszel párhuzamba állítani, ez a vicc! Az árképzésükkel ők saját maguk teszik meg ezt. Azt hittem naivan, hogy majd kérnek egy 900 ezer-1,2 millió közti összeget az óráért, számomra ez lett volna a realitás. És annyiért meg is venném. De Rolex áron inkább a Rolexet veszem meg, ha nem baj.

Előzmény: APT (161537)
APT Creative Commons License 2016.11.17 0 1 161537

Meg benne van a 150 ezer Tudor is... Ez a mennyiség a cég teljes gyártási darabszáma. Mennyiségileg a Seiko ennél nagyságrenddel gyárt több órát - persze, a zöme egészen más árkategória, de csak Kineticből eladtak eddig jóval több, mint 8 milliót a gyártás kezdete óta.

 

De még mindig nem értem, mivel is van problémád... Persze, nem tud a Seiko eladni annyi GS-t, amennyi órát a Rolex gyárt - és? Ki tud még - ebben a kategóriába - eladni akár csak közel ennyit is? Kicsoda? Most akkor az összes többinek nincs is létjogosultsága? 

 

Ha nem tetszik, nem kell GS-t venni - ennyi... Hogy szerinted szemtelenség Rolex árat kérni egy GS-ért? Jó, rendben, tudomásul vettük, hogy te így látod - és? A Seiko azonnal húzza le a rolót, mert Glas megorrolt rá?  ;-)))

 

Szerintem impozánsak az eladási számaik - annak tükrében, hogy ebben az árkategóriában nem sokan tudnak többet eladni, tényleg nem sokan. És azért a Seiko mögött mégiscsak van egy több, mint 100 éves valódi és megszakítás nélküli múlt, valódi saját gyártással-fejlesztéssel (nem sok pedigrés svájci név mögött van valóban ilyen múlt), és bizonyítottan képesek csúcsminőséget is előállítani - ha van cég ezen a piacon, aki legalább annyira megérdemli a tiszteletet, mint a Rolex vagy a Patek - akkor ők azok. Hogy most próbálják a mára már azért elért presztízst és elismert minőséget pénzre is váltani, és felsőbb kategóriákban is megvetni a lábukat - ez miért baj? Azt mondod, soha az életben nem lesz olyan megbecsültsége és értéke egy GS-nek, mint egy Rolexnek? Tudod mit, nem vennék én erre mérget, a japán belpiacon és az USA-ban nagyon is megbecsülik ezeket, másodkézből is - hozhatsz nyugodtan ebayos árveréseket ahol "csak" 6-700 dollárokért mentek el a gyakoribb régi GS modellek - de mennek szép állapotú és "komplett" (saját csat, pedigré, stb..) órák 1-1500 között is el, ami már simán a hasonkorú Rolexek territóriuma. Lehet, hogy soha nem lesz olyan presztízsük és áruk másodkézből, mint a Rolexeknek, Patekoknak, meglehet. De a drága svájci márkák elsöprő többségének sem lesz - ettől még megvan a helyük a Nap alatt.

Szerintem ezek remek órák, és a Seiko palettája a legszínesebbek közé tartozik. Tényleg csúcstechnikát alkalmazó (pl: GPS) elektronikus kütyüket is tudnak készíteni, megkérdőjelezhetetlenül top-minőségű mechanikusokat is, a Seiko 5 meg talán a világon létező legjobban bevált család. Azt már csak mellesleg említeném meg, hogy bár a presztízst nyugodtan kétségbe lehet vonni, de azért komoly marketingértéke van annak, hogy a James Bond kollekcióban is a Rolex, majd az ezért sejthetően mérhetetlenül sokat fizető Omega közé befért a Seiko... 

 

A Rolexhez hasonlítgatni meg azért - ne vedd rossz néven, de legyünk akkor már egyenesek - demagógia, mert senki mást sem tudsz velük párhuzamba állítani. Az Omega vagy Cartier eladásait is az olcsóbb, ETA werkes tömegórák uralják. Ebben a kategóriában ilyen darabszámban senki nem tud eladni - őket miért nem ekézed? ;-)))

Előzmény: glashuette (161531)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161536

OK, 116710 BLNR-es GMT-Master II 8.200 EUR, SBGJ001 6.800 EUR az előző források alapján - a különbség cc. 20%.

 

Tehát a belépő- és a király kategóriában is legalább 20%-kal drágább a Rolex. Ez így elég, vagy nézzünk meg még más párosításokat is? :-)

Előzmény: glashuette (161532)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161535

Kicsit korai lenne az eredményhirdetés, tekintetbe véve, hogy mekkora időbeli előnye van a Rolex-nek. Az sem mindegy,

hogy a Seiko mennyire elégedett a pillanatnyi eredménnyel. Bízzuk a döntést a piacra - ha a Seiko eltaktikázta az árat, akkor majd a piac a tudomására fogja hozni ezt, ahogy tette ezt a Tag Heuer esetében is. Jelenleg nincsenek erre utaló jelek.

Előzmény: glashuette (161530)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161534

A Longines "csak" felső kategória - ott viszont remekül teljesít -, nem prémium, a Breitling meg tetszik, nem teszik csak egy a "többiek" kategóriában a PP, Rolex, Omega triumvirátus árnyékában.

Előzmény: glashuette (161529)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161533

A Spring Drive-ot most persze nem értem ide, ott vannak jóval drágább modellek is, de ez a vegyes technikai megoldás engem teljesen hidegen hagy.

Előzmény: glashuette (161532)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161532

Egyébként meg nem a zászlóshajót választottam, mert az a GMT automata. Bementem a Seikohoz, nagyon megtetszett a fekete GMT-s, akkor jött a hidegzuhany, hogy 2 millió 400 ezer. Kicsit szíven ütött a dolog.

Előzmény: nickback38 (161528)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161531

És akkor a 850 ezerben van Daytona, arany acél, arany meg brilles is...

Előzmény: glashuette (161530)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161530

Nem volt jó a matek, azt látjuk, hogy Rolexből fogy 850 ezer, GS-ből meg fogy 30 ezer...

Előzmény: nickback38 (161528)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161529

Az Eta werkes bretyó jóval olcsóbb, mint a GS, a Longines meg még olcsóbb...

Előzmény: APT (161526)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161528

OK, ugyanarról az oldalról a 114300A-s Perpetual 5.200 EUR, a seiko.de-n az SBGR053 meg 4.000 EUR. Összehasonlítottam a legolcsóbbakat, ahol közel azonos az átmérő és 30% a különbség. Ennyi elég? :-)

Te kiválasztottad a GS mechanikusok zászlóshajóját...

A Seiko úgy gondolja, hogy eljött az ideje, hogy a Rolex minőségű óráit akár Rolex áron adja. Volt aki anno

hasonló okból kritizálta az Omega-t és azt is hozzátette, hogy szerinte csak a 8500-as óta kezdi közelíteni

- nem elérni - a Rolex színvonalát. A GS-eket mindig is azért/úgy készítették, hogy minőségileg összemérhetők

legyenek a Rolex-szel.

Majd a piac eldönti, hogy jó volt-e a matek Japánban...

Előzmény: glashuette (161524)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161527

Mi nem korrekt? Dátumos automatát tettem a dátumos automata mellé. Mégis mit kellett volna összehasonlítanom?

 

Ja hogy a quartz a felénél indul? Sajnos nincs jelenleg kvarc Rolex, úgyhogy ezt most nem tudjuk összehasonlítani. És hát persze, a kvarc jelentősen olcsóbb, mint az automata, mindenhol. 

Előzmény: APT (161526)
APT Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161526

Azért ez így nem korrekt -a GS-ek ára nagyjából a Rolexek felénél indul. Nyilván van nagy átfedés, vannak bőven a komolyabb Rolik árában futó GS-ek, is, de aki "olcsó belépőt" akar, az bőven kap új GS-t olcsóbban, mint amennyiért akár csak használt Rolit is kaphatna.

 

Másrészt nem értem az egész nekibuzdulást - ezerszer kiveséztük már, hogy a luxus-szegmensben nem költségalapú árképzés van, az előállítás árnak a világon semmi köze a szalonban címkére kiírt számokhoz... Egyik cégnél sem, sehol sem, semmilyen szinten sem. És ha már itt tartunk, jóval nagyobb arcátlanság akkor egy ETA werkes Bretyóért vagy Longinesért kérni - jóval többet, mint amennyiért saját és azért annál jobb minőségű szerkezettel szerelt GS-t kapsz...

 

De ha szigorúan költségalapú árképzést alkalmaznánk, akkor egy Rolex sem igen kerülne többe egy Tissot PR50-nél... Téged most miért bánt ennyire a GS - akármelyik másik (komolyabb, nevesebb) cégnél is találsz ilyen totálisan irreálisan árazott demonstrációs példányként készült különlegességet - az nem "fáj"?

Ha nem kell senkinek, úgyis rájuk szárad - legyen az ő bajuk... A percütős Credorról legalább elmondható, hogy tényleg egyedi műszaki érdekesség. Mellesleg megtervezni, majd csupán pár példányban legyártani - nem is lehetett olcsó, nagyon nem - így nézve az ár nem is irreális.

 

Ami a Langét illeti - pont most jöttek ki egy "Tesco-gazdaságos" Saxonia modellel, mert a bűndrága csodáikat csak csodálják - de venni nem veszik, és igen nagy szószban vannak...

Előzmény: glashuette (161524)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161525

Megerősítelek, de azt hozzá kell tegyem, hogy a "zongorázhatósághoz" az is hozzájárul, hogy a Lange neve picit régebben van bent a piacon. Viszont a világ itt is változik, csak az állandó, hogy nincsenek szabályok, mindent annyiért lehet eladni, amennyiért hajlandó vki megvenni...

És azt se felejtsd el, hogy mindenki más szempontok szerint definiálja az "érték" fogalmát. Lehet izgalmasabb óra vkinek a Credor tourbillon - érdemes tudni, hogy a Seiko-nak saját tourbillon szabadalma van - és mondjuk ugyanazon az aukción

erre licitál, nem egy Lange-ra, bár azt is ki tudná fizetni.

Előzmény: glashuette (161523)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161524

De bizony pont olyan drága, innen indult a vita, 10% az árkülönbség, viszont a Rolex datejust II. nagyobb, tehát nyugodtan veheted egy árnak a kettőt:

 

http://www.thewatchquote.com/Rolex-116300-PdN.htm

 

https://www.jurawatches.co.uk/collections/grand-seiko-watches/products/grand-seiko-mechanical-hi-beat-watch-sbgh001j-gsk-010

 

 

Előzmény: nickback38 (161522)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161523

Igen a Mercedeses példa jó volt ;-)

 

De azért abban erősíts meg kérlek, hogy a Lange meg a Credor neve között zongorázni lehet a különbséget... 

Előzmény: nickback38 (161522)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161522

"Ez nehezen megy egyébként, a "tömeg" és a "luxus" fogalma nehezen összeegyeztethető, mi több kizárja egymást."

 

Azért a piac csak nem fogja leírni pl. az S Klasse-t, csak mert a Mercedes-nél van A-B is, meg Sprinter :-)

 

Üzletpolitika, ebből nem gondolom, hogy messze menő következtetéseket lehetne levonni egy adott termék pozicionálhatóságáról.

 

"Racionális érvek a mai bolti árat egészen egyszerűen nem támasztják alá."

 

Ez nagy igazság, de a prémium szegmensben ez sosem volt másképp. Svájcnál eljutottunk odáig - szerintem -, hogy a

nevesebb gyártók középkategóriás órái is indokolatlanul drágák. Ezért (is) lehet hasonló szitu, mint a 70-es évek elején.

A független tokozók talán tartják még magukat - megnéztem a Steinhart-nál,  a 2014-ben vásárolt Ocean One-om ára115e-ről 127e-re ment fel és ebbe ugye az EUR árfolyam is benne van.

 

Igen drága a GS, de még mindig nem annyira, mint a Rolex. Akinek csak a Rolex minősége kell, de a presztizse nem és nem is szeretne annyit költeni, az megveszi a GS-t. Meg merem kockáztatni, hogy tudatosabb a vásárlóköre, mint a

svájci luxusóráké.

A Credor meg jóformán belpiacos - az USA-ban van még, meg gondolom a felkapottabb Ázsiai fővárosokban -, egy Kuala Lumpuri gyűjtő biztos nem csodálkozik el a neve hallatán és Európában sem ismeretlen a neve annak, aki követi, hogy mit lehet kapni bizonyos értékhatár felett.

Az olajsejkek is ismerni szokták a Veyron-t és Jay Leno is megtudta vhonnan, hogy létezik a Toyota 2000gt...

Előzmény: glashuette (161518)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161521

Ebbe ne menjünk bele...

 

http://www.thewatchquote.com/A-Lange-Sohne-760-025-PdN.htm

 

Ehhez képest a Credor árképzése nemhogy pimasz, de egyenesen arcátlan.

 

Ha kéred ugyanezt megmutathatom GS/Omega relációban is...

Előzmény: WiZARD (161519)
APT Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161520

Technikailag az SD tulajdonképpen úgy képzelendő el, mint egy gyors járatú (36000 ezres) automata - ami véget ér a gátkeréknél. Sőt, tulajdonképpen még gyorsabb járatú - de akkor is ott ér véget a gátkeréknél. Az igénybevételek meg a mechanikus óránál a gátszerkezetnél kezdődnek...

Valójában az SD szempontjából csak az kritikus, mikor veszítik el a kenőanyagok teljesen a kenőképességüket. De a nagyon kicsike igénybevétel okán még ezek után sem lesz kopás, még nagyon hosszú idő után sem még a generátorkeréknél sem - régi mechanikus zsebórákon figyelhető meg, hogy bár sosem szervizelték őket, vagy ha igen, akkor is "megállástól-megállásig", 20-30-40 évig tolták őket, aztán amikor a koszba meg az olajok begyantásodásába beállt a billegő, vagy a réges-régen már kenetlenül, koszon súrlódó rugó eltört - akkor javíttatták meg őket, és tolták tovább - még sincs jellemzően komolyabb, problémásabb kopás a futóműben, azok a gátszerkezetnél, a billegő csapjainál - illetőleg a simán a csapágylemezben futó tengelyek esetén a hajtórugónál vannak, esetleg a szintén nem kőben csapágyazott perckerék-tengelyeknél. A gátkeréknél gyakorlatilag sosem - olyan kicsi az igénybevétel.

Az SD-k meg kiváló kidolgozásúak, kőben vagy bronzperselyben futnak a rugók - nem fognak kopni a csapok-csapágyak. Szerintem "sosem", a gond ott van, hogy a legjobb kenőanyagok is valamikor 8-10 év után elveszítik a kenőképességüket, és ha besűrűsödnek, az meg is foghatja az órát. Az SD esetében a CAM automatika kilincskerekénél-hajtóvillájánál is fontos, hogy legyen még életképes kenőzsír, különben fokozott kopás léphet fel, viszont az itt alkalmazott zsírok a kenőképességüket 15-20-25 évig, akár azon túl is megőrzik (korai, 60-70-es évekbeli, garantáltan soha nem szervizelt és teljes lerongyolódásig használt Seiko 5-ösökön fordul elő itt probléma - de érdekes módon még az így használt órák többsége is valójában "rendben van", egy korrekt szerviz és tisztítás után hibátlanul működnek, és ha nem is újkori, de még megfelelő járási paramétereket is hoznak).

Szóval én az SD-ktől nem félek, azokból nem lesz új Co-Axial mizéria...

Előzmény: WiZARD (161512)
WiZARD Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161519

Hogy ki miről hallott, az nem sokat jelent.

Átlag ember pont úgy nem fogja tudni mi az a ALS,PP,VC,AP,Blancpain, stb.

Akit érdekelnek az órák, annak elég méretes szemellenző kell, ha nem tudja mi az a Credor, GS.

 

Van egy rakás vintage Omega az ebayen, ami 500 GBP körül ment el. Most akkor ez mit jelent?

Előzmény: glashuette (161518)
glashuette Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161518

A no name -t a Credorra értettem, 100-ból 100 ember nem hallott róla. 

 

A Seiko tömegeknek gyárt 100 dolláros órákat. Aztán kitalálták, hogy csinálnak 10.000 dolláros órákat is, most pedig beszálltak a 500.000 dolláros kategóriába is (lásd pl. Credor tourbillon).

 

Ez nehezen megy egyébként, a "tömeg" és a "luxus" fogalma nehezen összeegyeztethető, mi több kizárja egymást. A használt piacon egyébiránt jól látszik az, hogy milyen árazást fogad el a piac, miként ezt példákkal is bizonyítottam.

 

http://www.ebay.co.uk/itm/Vintage-GRAND-SEIKO-Automatic-watch-6145-8000-CAP-GOLD-/162221561709?hash=item25c528976d%3Ag%3ALKsAAOSw4shX7SLl&nma=true&si=7fQwVYV4pVTDW%252BoP%252Bkqda0fNzxo%253D&orig_cvip=true&rt=nc&_trksid=p2047675.l2557

 

Ha ezt az órát Magyarországról adtad el, a zsebedben maradt 150.000 forint, ebay (12,7%) , paypal (6,5%) jutalék, USD-HUF konverzió (3%) után. És akkor ez nem egy lepukkant darab, nekem ne mondja azt senki!

 

Racionális érvek a mai bolti árat egészen egyszerűen nem támasztják alá.

Meg  lehet venni ezeket az órákat újonnan szerelemből, persze, ezt nem is vitatom. Csak rohadt gazdagnak kell lenni hozzá!

 

Előzmény: nickback38 (161507)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161517

Utánanéztem, igazad van.

Előzmény: WiZARD (161516)
WiZARD Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161516

Szerintem a tucat GS-nél is zaratsu van (mint pl a linken lévő óránál)

Előzmény: nickback38 (161515)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161515

Nem igazán volt kedvem visszakeresni a fórumon, hogy milyen óráról van szó, de a zaratsu-t nem a tucat GS-eken szokták használni. A Seiko információi alapján pár ember csinálja csak - nem gondolnám, hogy a
gyáron kívül normálisan lehetne reprodukálni, pláne ha éleknél irányt vált.

Nem tudom, van-e hasonló svájci vonalon is gyári óránál. A PP elég sokat "reszel", de amennyire tudom inkább a caliber-ek szuperfiniselésére fordít sok időt, de ez csak felületminőséget ad, textúrát nem és értelemszerűen nem a tokot érinti. Talán aki jobban jártas a svájci prémium szegmens praktikáiban, tud mondani erre hajazó felületkezelést...

Előzmény: WiZARD (161514)
WiZARD Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161514

Mondjuk az is egy érdekes kérdés, hogy hol érdemes políroztatni, és ezért érdemes-e Japánba küldeni.

http://forums.watchuseek.com/f642/zaratsu-journey%97-real-life-experience-grand-seiko%92s-polishing-service-%5Bupdate-2-5%5D-2371082.html

Seiko USA pl nem a legjobb, én a magyar szervizre se bíznám...

Ilyenkor az is felmerül, ha a külsejét csak ott csinálják meg korrektül, akkor belül hol, és mire lehet számítani.

Előzmény: nickback38 (161513)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161513

Tekintettel arra, hogy az SD-hez hasonló caliber nincs a Rolex-nél - meg ugye másnál sem -, nem erre gondoltam, mivel almát körtével összehasonlítás lenne. Automata GS caliber-ekkel lehet érdemi összehasonlítás tenni. De mivel úgyis elvi síkon mozgunk, játszunk el a gondolattal :-)

 

Először is az SD a Seiko legbonyolultabb caliber-e, tehát nem igazán lenne ildomos a DJ-vel összehasonlítani,

inkább a Yacht-Master II-t, vagy a Daytona-t venném alapul, de maradjunk a DJ-nél. Az SD-nél az automata rész nem igényel más szervizt, mint egy hagyományos automata, az elektronikát meg nem kell/lehet karbantartani - talán hiba esetén a komponensek külön-kölön cserélhetők, de ez már javítás lenne, azt tudom, hogy nem csinálnák meg itthon. Viszont az automata rész karbantartásának nem látom akadályát, hacsak nincs vmi olyan művelet - pl. az eletromágneses fék pozicionálása -, ami olyan műszeretettséget igényel, amibe ennyi eladott SD-s Seiko mellett kis hazánkban nem éri meg befektetni. Vagy ha mondjuk a Seiko kikötötte, hogy csak Japánban mehet az SD-s óra szervizre. A UK szervizközpontjuk - kicsit szofisztikáltabb, mint az itthoni szerviz - ajánlatot tud adni, ez jelenthet bármit. Az USA szekció egyértelműen jelzi, hogy kiküldik Japánba.

Induljunk ki a legrosszabból, ki kell küldeni 8 évente Japánba az órát. A szerviz tud segíteni ebben - talán létezhet vmi európai szintű gyűjtőszállítmányozás is -, az eBay-es csomagárak alapján 30-50 EUR körül már biztonságosan megvan a logisztika oda-vissza. A munkadíjat viszont becsülni sem tudom, de a 41mm-es DJ-k cc. 9.800 USD-s ára és egy SD-s GS 4.100 EUR-os ára közötti különbségből valszeg kijön jópár szerviz és még maradhat is némi pénz.

Ha legközelebb a Bajcsy felé járok, rákérdezek, ha még eszemben lesz :-)

Előzmény: phranxinatra (161508)
WiZARD Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161512

Mitől bírja tovább szerviz nélkül?

Seiko ugyanúgy 5 évet ad meg rá.

 

Persze nincs billegő, de a többi része ugyanúgy megvan. A quartz szabályzó nyilván elég sok öregedésből/kopásból adódó változást kordában tud tartani. Kérdés, hogy tényleg érdemes-e megvárni, amíg annyira elfárad, hogy a pontosság rovására menjen.

 

De ez ugyanaz a kérdés, mint a sima mechanikusnál, hogy kell-e fix x évente a szerviz, vagy csak akkor amikor már jele van, hogy nem tökéletes.

Előzmény: APT (161511)
APT Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161511

Semmiféle rocket-science sincs az SD szervizelésében, valójában jóval igénytelenebb, mint egy mechanikus óra (sokkal tovább is fogja bírni szerviz nélkül).

Előzmény: WiZARD (161510)
WiZARD Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161510

Utoljára olyan infót kaptam, hogy itthon is szervizelnek SD-t, 3 mutatós 40-50k, chrono 80-tól.

 

Hihetetlenül hangzik, de gondolom sejted ki mondta az árakat, direkt kértem, hogy kérdezze meg.

 

Az más kérdés, hogy akarnék-e/mernék-e egy GS-t rájuk bízni, azok után amit anno a Sumo-mal műveltek...

Előzmény: phranxinatra (161508)
oys... Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161509

Óravásárlási tanácsok (nem csak) kezdőknek

Ha márkás órát vásárolsz, egy olyan időmérő szerkezetet fogsz birtokolni, mely hosszú évekig, évtizedekig hű társad lehet. Nagyon sok közös vonást lehet felfedezni az óra és a gépkocsi vásárlásában, gyorsan fel is sorolnék néhányat a teljesség igénye nélkül: [...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

phranxinatra Creative Commons License 2016.11.17 0 0 161508

Biztos vagy benne, hogy egy Spring Drive szerkezetes Seikot olcsóbb elküldeni Japánba szervizeltetni, mint mondjuk egy Datejustot bevinni az Edison utcába vagy a Hantoshoz?

Előzmény: nickback38 (161503)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.16 0 1 161507

Miért és ki számára no name a Seiko? A quartz válság előtt a nulláról indulva olyan mechanikus caliber-eket készítettek chronometer versenyekre, amik méltó ellenfelei tudtak lenni a lényegesen jobb helyzetből induló svájciaknak.

A Rolex és a Doxa közösen kiizadták a héliumszelepet, a Seiko meg egy titántokos megoldással feleslegessé tette azt.

A tömegek számára eladható quartz óráikkal elindították azt a folyamatot, ami kis híján a svájci óraipar megsemmisüléséhez vezetett. Ha nem Hayek van akkor és ott és/vagy mondjuk a Seiko üzleti modelljébe belefért volna, hogy felvásárolja és felszámolja a romokat, akkor most valószínűleg nem lenne miről beszélnünk. A dolog pikantériája, hogy a quartz órák terén is a svájciak tartottak előrébb, amikor a Seiko ringbe szállt. Ja, és az első Astron-t sikerül Rolex áron is eladni, még ha nem is olyan volumenben. Pedig a Rolex már akkor is fogalom volt. Bár a Spring Drive technológiai alapjai a piac számára ismertek voltak, mégis csak a Seiko készített olyan caliber-t, amit a mai napig is el tud adni. 2015-ben pedig el tudtak hozni Svájcból egy GPHG-t.

 

Szvsz ezzel a teljesítménnyel elég sok gyűjteménybe be lehet kerülni, amibe mondjuk helye van egy századbeli Submariner-nek. Ahogy mondjuk egy II. vh-s fegyverb...i gyűjteményében is ott van a Schmeisser mellett a Sten, vagy mondjuk a ruszki dobtáras - azon az alapon, hogy az utóbbiak akkor is tudtak működni, amikor német műszer nem, ezért méltó ellenfelei voltak.

Mert a gyűjtők általában szokták tudni (értékelni) a hasonló dolgokat. Valószínűleg még azok is, akik az általad emlegetett nívós árveréseken vesznek órákat. Az ő gyűjteményeikbe valószínűleg nem lesz GS - hacsak nem az első darabok valamelyike, ha egyáltalán hozzáférhetők -, de vele egykorú Submariner sem - az antik/vintage az egy más kategória, más szabályok szerint működik a piac. Meg aztán  mondjuk az 50-es évekből hiába is keresne bárki GS-t. Egyébként pedig nem minden előbb említett gyűjtő szokott eladni a gyűjteményéből, sőt. A cserélni már inkább. Az általad meghatározott tulajdonságok inkább a befektetőkre jellemzőek, akik szintén ott vannak ugyazon aukciókon, de náluk meg darad-darab, csak érjen elég sokat.

 

Kívülálló tollából a témában : https://www.quora.com/Why-should-I-buy-Grand-Seiko-over-Swiss-watches

Előzmény: glashuette (161505)
APT Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161506

Glas, én most már nem tudom, hogy tulajdonképpen miről beszélgetünk? Arról, hogy a GS értelmetlen, eladhatatlan?

 

Ha az lenne, nem gyártanák... De, hát nem az - kétségtelen, nem lehet belőle eladni annyit, mint mondjuk Rolexből, legjobb tudomásom szerint évi 30 ezres nagyságrendű a forgalmuk belőle. Ez nagyjából akkora darabszám, mint amennyit a Hublot, az Audemars Piguet, a Breguet - vagy éppen a Zenith tud eladni, és több, mint amennyi Vacheront, Ulysse Nardint, Piagetet, Bulgarit el tudnak sózni. Ja, és a gyártási-eladási darabszámuk bizony nő, miközben a hivatkozott svájci gyártóké meg csökken. Mindegyiké!

 

Láthatóan nem mindenki vallja azt az értékrendet, mint te - ennyi... Megjegyzem, a szalonban egy drága órát vásárlók egyértelműen nagyobbik hányadának fel sem merül a gondolataiban az, hogy majd mennyiért tudja ezt eladni, az sem, hogy egyáltalán el akarná adni valamikor is - a piacra kerülő régi/használt órák nagyobbik hányada is örökségből származik, a tulajdonos sosem adta (volna) el, ergo nem is érdekli az értéktartás. 

 

Az árak meg valóban magasak - de azért, ha már a Rolexel vetjük össze, a sima kvarc GS-ek 2000 dollár körül kezdődnek, az automaták 3000-től - a Rolexnél meg most már 5000 felett startolnak a legszimplább Rolex Oysterek (no date). 

Én nem látom ezt olyan borzasztónak, aki meg annak látja - úgysem veszi...

Előzmény: glashuette (161505)
glashuette Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161505

Elég sok órát vettem életemben, és elég sok árverésen voltam ahhoz, hogy lássam: a no name órák forgalomképtelenek. Adtak el belőlük persze egyet meg kettőt. És? Az jelent valamit? Valami súlyát érzed a dolognak? Marginális, jelentéktelen apróság, megtetszett a szaúdi hercegnek, aztán megvette a Credort, miért is ne.

 

A nívós karóra árveréseken Patek, Rolex, régi Panerai, Omega megy. A többi marginális, mind árban mind darabszámban. Seikot egy darabot nem látni. És igen, nézik, hogy mennyit fog érni, vagy hogy hogyan alakult az áruk, a vevők legtöbbje ugyanis gyűjtő, és előre is gondolkodik.

 

Az új GS-nél is lehetnek persze impulzusvásárlók, hű megtetszett itt a 2, 5 misi, kérem az órát. Csak ők vannak kevesen. Aki pedig meggondolja, megnézi a használt árakat, ők pedig többségben. A gondok akkor kezdődnek, mikor elmúlik a nagy szerelem, elcserélné, eladná...

Előzmény: APT (161501)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161504

Csak németül tudok az angolon kívül, német fórumokon - sokat nem nézem őket - nem nagyon láttam felbukkanni. Nem tudom, van-e egyáltalán Svájcon kívül boltjuk Európában...

Előzmény: spyder999 (161498)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161503

Mindössze az eladhatóságra kívántam utalni. De ha már értéktartás :

 

Az embernek megtetszik egy óra, megvan rá a keret - esetleg még a karbantartások ára is figyelembe lesz véve -, megveszi. Teljesen normális hozzáállás.

Az előző szempontokon felül az ember tudja magáról, hogy nem állandósult az ízlése/szereti a változatoságot, ezért a szempontjai közé bekerül, hogy használtan is eladható legyen az óra, lehetőleg minél közelebb a vételárhoz. Szerintem ezzel sincs semmi gond.

A gond azzal van, hogy luxusórákat használtan vásárlók körének csak egy kisebb részét teszik azok, akik
vmi többé-kevésbé objektív szempont alapján lesznek tulajdonosok. Itt jöhet képbe pl. a GS - minőségileg

nem rosszabb, mint egy etalonnak tekinthető Rolex, viszont olcsóbb megvenni és szervizeltetni is. Menőbb csávó viszont senki sem lesz tőle.

A többségnek presztizs miatt kell a svájci luxusóra, amit eredeti áron nem tud megszerezni. Szvsz nem értéktartásról, hanem presztizstartásról kellene beszélni, annál is inkább, mivel egy luxuscikk újonnan (is) a preztizsről szól - az tagadhatatlan, hogy esetenként a minőséggel sincs gond, csak hát az árrés még ehhez mérten is magas. Jó esetben a delikvens tudja magáról, hogy a presztizs miatt vásárol meg vmit, vagy vmi másért.

Én viszont úgy gondolom, hogy a "villantási faktor" nem legyen értékmérője egy órának.

Itt nem arról van szó, hogy pl. bizonyos évjáratú Toyota-k még annyira jól voltak összerakva, hogy

nagyjából a folyadékok és a kopó alkatrészek cseréjével túl tudták élni a második tulajt is...

 

Hasonlóképp értelmetlen dolognak tartom, amikor vki arra biztatja a másikat, hogy befektetési céllal vegyen kereskedelmi forgalomban kapható "tucat" luxusórát. Ez egy szakmainak tekinthető fórum, olyan szempontok alapján kellene értékelni. Az a GS létjogosultsága, hogy jó óra és ezt egyre többen tudják, ezért veszik meg újonnan is. Hogy mindez történhet Rolex közeli áron? A minőség nem rosszabb, villantani nem szeretnének vele, a szervizköltségek meg jóval alacsonyabbak - már ha ez szempont annál, aki ennyiért vesz órát.

 

Előzmény: glashuette (161489)
altimus Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161502

Ebben abszolut igazad van, a tipikus oravasarlot nem erdekli az ertekallosag, vagy az eladhatosag.

 

a GS vasarlasrol annyit, hogy en pl. napi hasznalatra egy sub-ot hasznalok, ez valt be a legjobban. maig szeretem, de azert felmerult a gondolat, hogy mit lehetne meg emellett rendszeresen hordani, es tudatosan kezdtem el nem svajci orat keresni, igy jutottam el odaig, hogy valoszinu egy GS lesz az amivel folytatom.

 

Az meg, hogy az emberek mit vesznek tenyleg erdekes dolog. A multkoraban sajat szememmel lattam, epp karacsony elott, egy szingapuri boltban, hogy egy no_ket_ Richard Mille orat vesz. A ket ora egyutt boven 100ezer dollar korul volt, es a no a legkisebb hezitalas nelkul csomagoltatta be oket.

Előzmény: APT (161501)
APT Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161501

Most te végeredményben azt mondod, hogy akinek sok pénze van, és nem valami antik Patekot, akinek kevésbé sok, de van, az pedig nem régi (vagy új) Rolexet vesz, az bolond?

 

Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy te, ha megtehetnéd - akkor ezt tennéd. Más meg mást - ha hiszed, ha nem, nevesincs-senkisosehallottróluk kis (még csak nem is mindig svájci) manufaktúrák adnak el többszázezer dollárokért is órákat - és az árveréseken rendre elkelnek azért a Rolexokon meg a Patekokon kívül mások is.

 

Nem vitás, hogy ha valaki szigorúan kupec-szemmel nézi a dolgokat, és csak abban gondolkodik, hogy mi a jó és likvid befektetés - akkor szűkül a kör. De nagyon sokan azért vesznek meg valamit, mert az tetszik nekik - és van rá pénzük. Őket hiába fogod elkezdeni győzködni arról, hogy vegyenek meg inkább valami mást, ami ugyan nem tetszik nekik - de jobb befektetés...

 

Az a helyzet, hogy ha hiszed, ha nem, az új GS-ek egészen jól fogynak. És igen, olyanok veszik, akik Rolexet is vehetnének helyette - de nem azt veszik, mert ez jobban tetszik nekik. Az értéktartás meg általában nem érdekli az ilyen órákat újonnan, üzletben megvásárlók többségét (mielőtt ráharapsz: a "többsége" az nem azt jelenti, hogy mindenki..), ahogy egy új Rolls Royce-t vagy éppen nagy Mercit szalonban megrendelő ügyfélnek sem az általában az első és legfontosabb gondolata, hogy mennyiért is fogom tudni én ezt majd 5-10 év múlva eladni...

Előzmény: glashuette (161500)
glashuette Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161500

Lehet, hogy egyet se adnak el. 400 ezer dollárért pont nem egy olyan spring dive-ot vesz a milliárdos, aminek a nevét se hallotta senki, hanem vesz egy Patek kronót ebből a pénzből, vagy kettőt.

 

Ez a 400 ezer dollár egy hasraütött ár, lehetne 1 millió 685 ezer is, teljesen tök mindegy mennyiért nem fogod megvenni... Reklám, semmi több.

 

Nem tudom, hogy mennyivel rosszabb (vagy jobb) az új GS, de ilyen – a Rolex fölé lőtt – árszinvonal mellett az életben nem is fogom megtudni. Azt viszont tudom, hogy antik vonalon magasan a Rolex a legjobb, a többiek a fasorban sincsenek.

Előzmény: WiZARD (161497)
Saughassy Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161499

OFF 

 

Nem tudom, de az biztos, hogy osszessegeben a marka imidzse szenvedi meg, mikozben az is teny, hogy a hazai gazdasagi kornyezet miatt nem sok eselye van az itthoni uzleteknek a szurkeimporttal szemben. Es az utobbirol nem is tehetnek.

 

 Volt meg egy masik offtopic elmenyem is, -egy osregi EIZO monitorral-, amit vegul jelkepes aron csinalt meg a hazai markakepviselet. Valoszinuleg buktak rajta, meg azt is sejthettek, hogy aligha fogok a kozeljovoben naluk uj monitort vasarolni (igy is lett) cserebe viszont azota is meselem a sztorit. Nem biztos, hogy osszessegeben rosszul jottek ki belole. 

 

Előzmény: Wreck Diver (161496)
spyder999 Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161498

A Doxa Sub-oknak mindenhol jól cseng a neve,nem csak Európán kívül...

Előzmény: nickback38 (161487)
WiZARD Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161497

Kérdés, hogy a 400k$-os percütőből évi 3 darabot eladni, az gyenge teljesítmény-e. Kíváncsi lennék, hogy a svájci márkák mennyit adnak el ebben a kategóriában...

 

glashuette: mivel rosszabb egy 2 millás GS mint egy hasonló árú Omega, Tag, Breitling, Rolex?

Előzmény: altimus (161459)
Wreck Diver Creative Commons License 2016.11.16 0 0 161496

Lehet, hogy hülyeségre gondolok, de ha a gyárak központosított rendszerben
végeznének minden garanciális javítást, az megoldaná, hogy a helyi üzletek ne
szenvedjenek attól a - nem tudom mennyire előforduló - jelenségtől,
hogy órát alig vesz valaki a brutális áfa stb. miatt, de a szerviz meg dugig van.

De egyrészt ne tudom, így van-e, és tényleg ettől szenved mondjuk az Orex.
Másrészt lövésem sincs, milyen a kapcsolat a gyár és a forgalmazó-kisker között.
Lehet, hogy a gyárnak semmilyen érdeke nem fűződik ehhez, és nem érdekli...

Előzmény: Saughassy (161491)
Saughassy Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161495

Nem tudom, én a d90-em elég drágának találtam, mégis a Media Markt ban vettem meg anno. És az is Nikon garit adott.  A kamatmentes hitel is nagy csáberő,  és hát külföldről meg haza is kell annak a csomagnak érkezni, lehetőleg egyben. :) 

 Az óráknal nem voltak ilyen aggályaim, pedig gondolom azokból is szeretnek csemegezni a postán. 

Előzmény: altimus (161492)
tomcat Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161494

A nagy előd.

 

tomcat

Előzmény: oys... (161493)
oys... Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161493

Testhő hajtja ezt az okosórát

Ez már majdnem olyan, mint a Mátrix. Tovább »

forrás: Index.hu

altimus Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161492

nem tudom az aranyokat, de a szurke importbol szarmazo nikon termekek aranya szerintem igen jelentos. dragabb fenykepezot ki vesz normal nikon kereskedonel?

Előzmény: Saughassy (161491)
Saughassy Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161491

Erre pl a Nikon azt találta ki,  hogy elvegzi a nem hivatalos Nikon kepviseletnel vásárolt termékek garanciális javítását is,  de a hivatalos helyekről vásároltak mellé pl ingyenes CCD tisztítást kínál. Nem tökéletes,  nem is tudom hogy lehetne órákra átültetni, de ők legalább nem a kirohogesben látják a megoldást. 

Előzmény: Wreck Diver (161432)
Underhand Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161490

6500 USD egy Seikoért?  ( )

Előzmény: glashuette (161489)
glashuette Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161489

Ezeknek a legtöbbje pár éves modell, max 10 éves. Itt van pl. ez:

 

https://timepeaks.com/item/4455/

 

Idei modell, új ára 10.500 USD volt, eladva 6.550 USD. Nem túl acélos értéktartás, ahhoz képest, hogy mindössze 500 példányban készült és egy 3 hónapos óráról beszélünk.

Előzmény: nickback38 (161487)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161488

SBGX061?

Előzmény: nickback38 (161487)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161487

Nézegessd ezt :

 

https://timepeaks.com/grandseiko/

 

Veszik rendesen használtakat , pedig még az aukciós ház díját is ki kell fizetni. Európán kívül jobban cseng a neve, ahogy pl. a Doxa Sub-oknak is - hogy legyen vmi svájci vonatkozás.

Előzmény: glashuette (161476)
glashuette Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161486

Inkább kirakatpolitika lehet ez, erre üzletmenetet építeni nem lehet. Kevés apuci kedvence, lottómilliomos, MOL board member, drogdealer, és cégvezető van kis hazánkban, azokból pedig elenyészően kevés akar pont egy acél GS Seikót venni 2 és fél millióért. Ez mese habbal. Megnézik a kirakatban a GS-t, aztán megveszik 100 ezerért valamelyik másik modellt a gyereknek az érettségire. Kb. ennyi szerepe lehet a modellnek. Ilyen eszement áron pont a rajongótábor nem tud venni magának, csak a már fentebb említett kör tagjai.

Előzmény: APT (161483)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161485

Az "osztályon felülivel" arra céloztam :-)

Előzmény: altimus (161472)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161484

Egyetértek a helyzetértékeléseddel és azzal is, hogy sanszos egy quartz válság kaliberű probléma.

Pont ezért gondolom azt, hogy ha lesz ilyen és lecseng, akkor a megmaradó/újraéledő piac

újradimenzionálása kapcsán lesz lehetőség új szereplőknek is.

Kína jó ideje bizonyítja, hogy nem csak a "díszes bóvli" tud készíteni. A Lenovo remekül továbvitte a ThinkPad-et, a Huawei a mobilpiacon az LG-t és a Samsung-ot szorongatja, a hálózati eszközök piacán pedig a Cisco-t. A ZTE is szépen muzsikál. És ezek csak az ismertebb márkák. Az autógyártók attól rettegnek, hogy Kína elkezdi elárasztani a piacokat - beláthatő időn belül meg fog történni. A munkagépeknél pl. már megy a folyamat. És nem fognak megállni a "népautóknál", előbb-utóbb teljes lesz a paletta. Ha sikerül nekik - és miért ne sikerülne - luxuskocsit eladni, akkor bármilyen más luxuscikket is el fognak tudni adni.

Lesz-e kínai luxusóra? Nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk egy Breitling/IWC éves bevételért "lehajolnak", mert azt azért borítékolni lehet, hogy a Rolex-ét/Omega-ét nem lenne érdemes megcélozniuk. Én itt látom döntési pontot. De lehet, hogy repi ajándékként adnak egy limitált arany SeaGull tourbillon-t az első időkben a luxuskocsik mellé és megnézik mi a reakció :-)

Előzmény: APT (161463)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161483

Nem tudom Glas - de fogynak. Képzeld el, a GS-ek fogynak. Veszik őket. Magyar kézen is tudok - többről is. Újról, milliós összegért vettről. A saját pénzét meg mindenki arra költi, amire akarja, az ő dolga...

 

A Seiko meg abban a szerencsés helyzetben van, hogy az összes szegmensben jelen tud lenni, és szép pénzt tud keresni az olcsó tömegárun is - ez az, ami hiányzik a svájci prémiummárkák mögül. A Seiko számára nem tragédia, ha legyárt három percütős Credort, és csak egyet tud belőle eladni - sőt, igazándiból nem is számít neki. A Greubel-Forsey meg csődbe megy ettől...

 

Azt meg tegnap pont én fejtegettem, hogy a luxus-szegmens nagyon szűk, és aki csak arra épít, annak igen korlátozott a mozgástere.

Előzmény: glashuette (161482)
glashuette Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161482

Gondolj bele, kis túlzással  2 új GS árából veszek egy Skoda Oktáviát a szalonban.

 

Vajon kinek a fejéből pattanhatott ki ez a remek üzletpolitika? Mégis kire gondolhattak, mint leendő vevő? El nem tudom képzelni, hogy ezt bárki megengedhetné magának "fizetésből" a menő nőgyógyászt, főorvost, ügyvédet kivéve. Persze, tudjuk jól miért, az ő jövedelmük jórészt zsebbe érkezik.

 

Ugyanazt az agyrémet látom, mint 10 egynéhány éve a Zenithnél, felemelték az árakat a csillagos égbe azóta eladnak 35 ezer órát egy év alatt a világon, jóval kevesebbet, mint a sokkal drágább és patinásabb Patek.

 

Rajongótábora meg Marilyn Monroe-nak és Lolobrigidának is volt, és? Hány korabeli srácnak sikerült a randi? Maradt az álmodozás...

 

 

Előzmény: APT (161481)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161481

Biztos nem ott élek, ahol te. Te glas, ebben a fórumban nem volt szokás így kezelni egymást, de hagyjuk...

 

Amúgy ezek a "leggyakoribb" GS-ek, és egyik sem túl fényes, egyiknek sincs eredeti csatja - azért mennek el szépen 1-1200 körül is ezek, még felette is tényleg szép és komplett állapotban, ami azért már a régi DJ-k és Datek territóriuma. Legalábbis összevethető már velük.

 

Másrészt egyszerű a képlet - ha ezen az áron a mai, modern GS-ek eladhatatlanok, akkor nem is fogják őket eladni, és pont. Akkor előbb-utóbb el is tűnnek a kínálatból. Ehhez képest a valóság az, hogy azért fogynak egész szépen, van lelkes rajongótáboruk, azért ezek nagyon jó órák, és pillanatnyilag nem szűkíti, hanem bővíti belőlük a kínálatot a Seiko. A jövőt meg majd meglátjuk, egyikünk sem vátesz.

Nekem például az volt a furcsa, hogy csillagászati árakon megvették a Hublotokat, vagy a korai Unitasos Panerei-okat - én biztos, hogy bottal sem piszkáltam volna azokat (pláne ennyiért). Mégis elkeltek. Fogadjuk el, hogy másoknak mások a preferenciáik - és jó is ez így, ettől színes a világ. 

Előzmény: glashuette (161480)
glashuette Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161480
Előzmény: APT (161478)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161479

A Cartiernek rettenetesen erős az ékszeróra vonala, nagy számban adnak el női kvarcokat is, százezerszám. Az biztos, hogy az utóbbi időkben nagyon megerősödtek - nem véletlenül nyitottak egyértelműen a manufaktúrásodás felé.

Előzmény: altimus (161475)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161478

Hogy csöcs-e, azt nem tudom - de vesznek. Fogy. Nem úgy, mint a Rolex - de fogy. Egyébként nem is rosszabb a Rolexnél, és a másodlagos piacon eléggé jó értéktartónak is tűnik. Szép állapotban az öreg GS-ek ig Rolex nagyságrendben forognak.

Előzmény: glashuette (161476)
glashuette Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161477

B+ Kettő és fél millióért egy GMT automata, nooooooormálisak ezek?

glashuette Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161476

Ki a csöcs vesz Grand Seikót a Rolex ár felett ?????????????????????????

Előzmény: APT (161466)
altimus Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161475

eszerint a tanulmany szerint

 

https://monochrome-watches.com/business-analysis-of-the-swiss-watchmaking-industry-in-2014/

 

a cartier majdnem annyi orat ad el mint a rolex es az omega. (es darabszamot tekintve a tobbi tradicionalis marka labdaba se rug.) ezt meg nagysagrendileg se gondoltam volna, alaposan meglepett.

Előzmény: ronin s8 (161473)
ronin s8 Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161474

Nyílvánvalóan az ékszer irány a megoldás, mert pontosan ide tartoznak a luxus órák. Szerintem semmi újdonság nincs ebben, annak idején az ékszeriparból hasadt ki az óraipar, az elszegényedett ékszerészek kerestek új terméket a polgárosodó világnak, miután a francia forradalom betett az arisztokráciának. ;-). Az elmúlt röpke évszázad csak múló felhőjáték volt, itt az ideje, hogy ismét helyreálljon a világ rendje, és az órák visszataláljanak az ékszerek világába. :-))

Előzmény: altimus (161471)
ronin s8 Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161473

A Cartier eredményében benne vannak az ékszerek? Mert akkor az nem nagy kunszt... ;-)

Előzmény: altimus (161471)
altimus Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161472

"Erre épül a luxusipar - elhitetni az emberekkel, hogy vmi osztályon felülit kapnak ..."

 

a luxus termekek nem feltetlenul a minoseguktol lesznek azok. sokkal inkabb az exkluzivitastol.

Előzmény: nickback38 (161462)
altimus Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161471

az intim reszleteket te sokkal jobban ismered mint en. a multkor belinkelt tanulmanybol engem az lepett meg, hogy a cartier mennyi orat tud eladni. ok egyertelmuen ekszerkent pozicionaljak az oraikat, sokkal inkabb mint a tobbi gyarto. talan ez is lehet menekulesi utvonal.

Előzmény: APT (161463)
altimus Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161470

ezen a ponton atlepunk a mutargypiacra, ami ismet mas kozgazdasagtani logikat kovet. 10millio dollart az ad egy oraert aki remeli, hogy par ev mulva tovabbadhatja 15millioert. (es ez jo esellyel meg is fog tortenni.) persze van olyan gyujto aki nem feltetlenul akarja tovabbadni amit vesz, de ezek a gyujtok is csak olyan targyat vesznek ami ertektarto.

 

 

Előzmény: APT (161465)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161469

Nem a Doxát akartam lehúzni, hanem azt , hogy sokan még mindig nem képesek kitekinteni a kis kerek erdöböl, és megtekinteni a nagyobb világot.

 

Előzmény: APT (161468)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161468

Miért kellene vele bármit is kezdeni? És bizonyos körökben miért ne lehetne az arany Doxa "adu"? Nem rossz óra az...

Előzmény: omega_patek (161467)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161467

Én is, de mit lehet ott kezdeni, ahol még mindig az arany Doxa az adu:-)?

Előzmény: APT (161465)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161466

A GS fogyogat (bár nem törik rájuk érte az ajtót, ami nem is csoda, mert igazán racionális választás a 60-as években volt az..) - de a Credorok igazándiból nem is piaci-üzleti termékek, azok csak amolyan technológiai demonstrációk a Seiko részéről.

Előzmény: altimus (161459)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161465

Ezeket én bolond dolgoknak tartom, néhány embernek egyszerűen túl sok a pénze - ennyi...

Előzmény: omega_patek (161457)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161464

Nem értetted meg a felvetésemet:-(

 

Itthon még nagyon sokan az aranyórákra buknak, az acéltokos órák nem nagy az ázsiója.

Előzmény: altimus (161461)
APT Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161463

Sokfelé ágazik ez a vita, de azt az egyet kell észrevenni, hogy a klasszikus "über-csúcs-luxus" szegmens valójában iszonyatosan szűk valami. A legnagyobbként számon tartott Rolex, akinek ugyebár nincsenek is olcsó órái ad el egy évben 800 ezer darab körüli órát a Tudorokkal együtt - és az össz-bevétele kb: 4.7 milliárd dollár. Ez egy órára vetítve kb: 6 ezer dollár, a legdrágább, esetenként fél-egy millió dolláros órákat kínáló Patek kb: 1 milliárd svájci frankos árbevételt realizál úgy 50 ezer órából, ez 20 ezres átlagár, a botrányosan drágán olyan, amilyen órákat kínáló Hublot 35 ezer órából kb: 300 milliós árbevételt hoz (frankban). Az Omega már közel 1 millió órából hoz 2.3 milliárdot, a Longines egymillió órából bő egy milliárdot, a Tissot ugyanekkora árbevételt - de kb: 3.5 millió órából...

 

És mind tudjuk, hogy ezeket az átlagokat rakétaként húzza fel az egy-egy különösen drága ritkaság, a néhány 50-80 ezer frankos Rolex, a Patek egyetlen egymilliós órája ötven (49) másik akár ingyen adottat is felrántana a 20 ezres átlagárra - és mindenütt ez a mérvadó.

 

A valóságban az eladott órák abszolút elsöprő többsége a középkategóriás óra, a valóságban a Rolex az acél DateJustokból él, az Omega meg az "olcsó", ezerfrankos "semmilyen" kvarcórákból, a Patek is a legegyszerűbb dress-watchokból, meg tömegével eladott női arany kvarcokból. Ha pont ezt a kategóriát rúgják ki alóluk - akkor ezek a cégek összemennek olyan kis ritkaságokat farigcsáló manufaktúrákká, mint a Parmigiani meg a hasonlók. Nem, nem lehet százezer dolláros tourbillonokból tömeget teríteni, ezekből az egész világpiac is csak ezres darabszámban tud/akar felszívni, amire meg ilyen méretű globális nagyvállalatok nem alapozhatók. Ahogy a Rolls-Royce-ra is lehet hivatkozni, de valójában ők mint autógyár sosem tudtak - és sosem fognak tudni - kilépni a kisüzem státuszból, egyszerűen nincs erre nagyobb igény, még globálisan sem, ráadásul ebben a kategóriában a szereplők már tényleg csak egymás elől tudják elszívni a levegőt.

 

Márpedig abban a középkategóriás szegmensben, amely a svájci óraipar létének alapját jelenti - bizony gondok vannak, jelentős gondok. Egyelőre még nem lét-nemlét szintű gondok, de a tendenciák aggasztók.

Előzmény: nickback38 (161462)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.15 0 0 161462

Nem profitról beszéltem, hanem presztizsről :-)

Abba gondolj bele, hogy még a nem presztizs szegmens áruinak vásárlása sem (mindig) racionális alapokon történik, illetve hogy létezik ízlés is.

Hiába vagyok én csilliárdos, ha nem tetszik pl. a Rolex, de az IWC meg igen, akkor hiába nagyobb a Rolex presztizse,

nem azt fogom megvenni - de ettől még mindig luxusórám lesz.

Nem gondolom, hogy vita tárgya lenne, hogy marketinggel ma "bármit" el lehet érni - ha egy kínai mechanikus órát

"bemarketingelnek" a prémium szegmensbe és van akinek tetszik, akkor meg fogja venni. Erre épül a luxusipar - elhitetni az emberekkel, hogy vmi osztályon felülit kapnak és nyert ügyük van.

Előzmény: altimus (161460)
altimus Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161461

ha egy ilyen ora tomor szinaranybol lenne akkor se erne tobbet az "anyagar" az ora aranak par tized szazalekanal, teljesen kozonbos az ora anyaga, ha tortenetesen 3 acelbol keszult (amibol egy a patek muzeumban van, tehat nem forgalomkepes) es 100 aranybol keszult ilyen ora van, akkor vilagos, hogy a ritkasag az amit meg kell ilyen esetben fizetni.

Előzmény: omega_patek (161458)
altimus Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161460

"Pl. arra sem sokan szavaztak volna 4-5 éve, hogy lehetséges a bőven státuszszimbólum iPhone-ok trónfosztása :-)"

 

ez is erdekes kerdes, az okostelefon szegmensben a teljes profit (nem az arbevetel) bo 90%-a az apple-nal csapodik le.

 

http://www.wsj.com/articles/apples-share-of-smartphone-industrys-profits-soars-to-92-1436727458

 

http://appleinsider.com/articles/15/11/16/apple-inc-now-inhaling-94-percent-of-global-smartphone-profits-selling-just-145-percent-of-total-volumes

 

az okostelefonok 14.5%-at adjak el es a profit 94%-a az ovek.

 

azert az okostelefon alapvetoen mas arucikk. ott az IP az ami az erteket hordozza, amit akar meg is lehet venni (motorola esete). egy mechanikus oranal meg a markanev, tortenelem, ... az ami az ertek. ilyet a semmibol teremteni szerintem nem lehet. (esetleg hosszu evtizedek alatt, ahogy irtam)

Előzmény: nickback38 (161454)
altimus Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161459

a GS es a credor nem egy arkategoria, GS-t en is majdnem vettem a multkoraban, megvan annak is a tortenete, de a Credor az felmillio dollar korul van. A joval joval olcsobb credor eitchire talaltam adatot,

http://seikousa.com/collections/credor/pdf/Credor_EICHI.pdf ami szerint: Production About 20 pieces per year. Az igazi nagy percutos credorra nem irnak gyartasi szamot, illetve itt https://www.hodinkee.com/articles/introducing-the-seiko-credor-minute-repeater-a-horological-m

talaltam: Only three of the Credor Spring Drive Minute Repeaters will be made each year, and they will cost roughly $400,000.

Előzmény: Passionata (161453)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161458

És a nagy részük acél tokos óra volt, semmi arany:-)

Előzmény: omega_patek (161457)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161457
Passionata Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161456

Egy olyan anakronisztikus targynal mint egy mechanikus karora ,ketlem . 

Előzmény: nickback38 (161454)
spyder999 Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161455

Valaki meg tudja mondani,hogy a Sinn mikor került német kézbe?Vagyis meddig jelölték swiss made -nek?

nickback38 Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161454

"...hogy outsiderkent a Svajci/Nemet gyartok altal kepviselt felso illetve felsokozepkategoriaba nem lehet betorni es ez szerintem is igy van..."

 

 

Pl. arra sem sokan szavaztak volna 4-5 éve, hogy lehetséges a bőven státuszszimbólum iPhone-ok trónfosztása :-)

 

Nem véletlenül fejtegettem, hogy töbféle luxus létezik.

X úr milliomosként Rolls Royce Wraith tulajként éli meg a sportosságot, csakis Calatrava-t visel és egy kastélyban lakik személyzettel körülvéve.

Y úr szintén milliomosként Pagani-t hajt a sportosság jegyében, nála a Big Bang a nyerő és egy beton-acél-üveg full automatizált villában tengeti a napjait és rágja a körmét, hogy mikor vehet androidokat személyzet gyanánt. Ez is presztizs kategória. No, a hozzá hasonlók lehetnek potenciális vevők a kínai luxusra. Ne gondold, hogy mindenki konzervatív értékrend mentén éli meg a gazdagságát, vannak pl. akik a high tech-re izgulnak és ugyanúgy megvan az "ipar" az ő igényeik kiszolgálására is, amiből szvsz akár Kína is kihasíthat egy szeletet.

Sok pénzt sokféleképp lehet elkölteni :-)

Előzmény: Passionata (161451)
Passionata Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161453

azert nem ennyire rossz a helyzet , a GS es  Credorbol  1-2k darab biztosan elmegy evente.

Előzmény: altimus (161452)
altimus Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161452

- nem tudom hany peldanyt adhattak el a credor-bol, de erosen 100 alatt lesz, de meg talan 20 alatt is.

 

- valoban azt akartam irni, ahogy leforditottad. olyan felirat, hogy made in china, nemigen tudom elkepzelni, hogy a kovetkezo evtizedekben felkeruljon egy altalanosan elfogadott ujonnan letesitett oramarkara. termeszetesen egy befekteto, akar kinai, akar mas, nyilvan megvehet egy tradicionalis luxus markat, vagy oragyartot, es jatszhat vele, de az azert nem ugyanaz.

Előzmény: Passionata (161451)
Passionata Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161451

hublot az mas ,ok teljesen jo egyedi orakat gyartottak csak a darabszam miatt nem volt  igazan nyereseges -gondolom nagyon alultokesitett ceg volt - , a Biverek pedig megcsinaltak a szepet, nyilvan ertettek hozza tudtak mi kell , penz meg penz ..-)

altimus arra gondolt , hogy outsiderkent a Svajci/Nemet gyartok altal kepviselt felso illetve felsokozepkategoriaba nem lehet betorni es ez szerintem is igy van , a seiko/credor bar kivetelnek tunik de nem az .ehhez az kell ,hogy tortenjen valami technologiailag teljesen uj amit mar a newcomer tud jobban (lsd. Tesla)

Előzmény: nickback38 (161449)
Passionata Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161450

igaz erre csak akkor van lehetoseg ha paradigmavaltas tortenik -mint azt autogyartasban a elektromos auto vagy anno az oraknal a kvarcora megjelenese .

Előzmény: altimus (161448)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.14 0 0 161449

"...amit irni akartam az az, hogy a luxus ora piacra a semmibol belepni (foleg svajcon kivulrol) nemigen hiszem,..."

 

Ma ez csak marketing kérdése, pláne hogy az óráknál (is) több részre oszható a presztizs szegmens.

Van egy konzervatív vonal, meg egy "másik" - ide "marketingelte be" magát pl. a Hublot. Pont azért lehet

bárki esélyes, aki hajlandó a megfelelő pénzt beleölni a marketingbe, mivel a tradíciók szerepe messze

nem akkora. Nem gondolom, hogy Kína sokat gatyázna, he egyszer azt matekoznák ki, hogy ezen a

területen is lehet esélyük.

Számomra érezhetően átrendeződés előtti állapotban alatt vannak több területen is az erőviszonyok - pl. nem tartok elképzelhetetlennek belátható időn belül egy eladható kínai luxuskocsit, utána meg jöhet akár mi is...

 

De ha már itt tartunk, halottam egy olyan történetet, hogy Kína a 60-as években Svájcból vett óraipari szerszámgépeket és ezekkel kezdték az offtopic SeaGull-okat gyártani. Halott vki erről?

Előzmény: altimus (161448)
altimus Creative Commons License 2016.11.13 0 0 161448

talan felreerthetoen fogalmaztam. megvenni persze mindent meg lehet, penz kerdese az egesz, de nyilvan akar a kinaiak, akar te vagy en megvehetunk barmit. a tipikus oravasarlo nem is tudja milyen kezben van a gyar, sot, ez akar tokeletesen irrelevans is lehet. (peldanak okaaert a jaguar nagyvonalakban azota gyart normalis minosegu autokat (mondjuk a 60-as evek ota), amiota indiai kezben van. persze azert a ford se tett rosszat a gyarmanynak.)

 

amit irni akartam az az, hogy a luxus ora piacra a semmibol belepni (foleg svajcon kivulrol) nemigen hiszem, hogy lehetne. legalabbis nem nehany evtizednyi munka es irtozatos penz, marketing ... belefeccolese nelkul. ennyit meg befekteto egy ennyire rizikos uzletbe soha nem fog befektetni.

Előzmény: Passionata (161442)
krekkedli Creative Commons License 2016.11.13 0 0 161447

Sziasztok :) !

 

Tudna valaki okositani abban hogy kb mennyi lehet az értéke egy 2008 ban vásárolt Armand Nicolet LS8 limitált szériás órának ? Nem volt használva ,doboz ,papirok, számla megvan a garancia már lejárt. Köszi

 

omega_patek Creative Commons License 2016.11.13 -1 0 161446

Felejteni való az egész bagázs, sajnos.

Előzmény: Chinaskii (161445)
Chinaskii Creative Commons License 2016.11.13 0 1 161445

Mivel csak egy ezres volt a beugró, jobb dolgom nem volt és első kézből is akartam látni egy ilyen órabörzét, végül csak kimentünk a feleségemmel.

A benyomásaim szerint a leírásod meglepően pontos volt. Ezt írtad:

 

"Az eddigi tapasztalatom alapján, fülledt meleg és büdös lesz. Tömegnyomor borítékolva. A felhozatalban néhány öreg bácsika, aki gyermekkori kövületeit és annak alkatrészeit árulja, illetve ennek az ellenkezője, jó pár fuxos emberke, akik kizárólag EUR-ban árazott bazi drága luxus órákat kínálnak. Úgy általában elmondható, hogy mindent drágábban kaphatunk meg, mint egyébként online (+20%). Ha eladni szeretnél, akkor a piaci ár 40%-át kínálják, ami természetesen normális, mert ha tovább akarják adni, akkor nekik is keresni kell rajta ugyebár. A két tábor között húzódik meg kb. 3, max. 4 arc, akik a kivételek. Mind hozzáállásban, mint portékában. Amíg ez nem változik, addig nem, hogy nem megyek ilyenre, de hogy még fizessek is ezért az kizárt."

 

Szerintem meleg az volt, büdös szerencsére nem. Tömegnyomor nem, de a kényelmesnél több bámészkodó igen. A felhozatalban most messze domináltak a "fuxos emberkék", akik "kizárólag EUR-ban árazott bazi drága luxus órákat kínálnak". Öreg bácsika alig. Volt REPLIKA :) is a kínálatban, de látván 1-2 eladót (tisztelet a kivételnek) a kínált valódi órák jelentős részétől sem önként és dalolva vált meg eredeti tulajdonosuk. Feltűnően bőséges felhozatal volt a Tissot, Certina, Fortis, Hamilton vonalból és az általam "levesestányérnak" nevezett cc. 54mm tokátmérőjű mostanában "trendi" rémségekből. Kevés komolyabb Omega (azok is régebbiek), 4-5 db Rolex, néhány IWC, Breitling, Longines egy kicsit több. 2 db Zenith. Legalábbis ennyi volt, amihez odafértünk.

 

Az árak valóban nevetségesek, a komolyabb cuccok eladói-vevői nyilvánvalóan a "pressure selling" taktikát használva próbálnak meg behúzni 1-1 nem eléggé határozott és óvatos bámészkodót, így ha 1-2 tranzakció sikeredik is nekik (nem hinném, hogy több), a hatalmas árrés miatt már megérte nekik a dolog.

 

Ja, hab a tortán: amikor érkeztünk, épp akkor tűnt el egy értékes Longines karóra, ki is vágtak a rendezők 1 embert, de az óra azt hiszem, nem lett meg. :(

 

Mit gondoltok, minden budapesti órabörzén hasonlóra lehet számítani vagy itt is vannak jobbak-rosszabbak? 

Előzmény: fefe1968 (161416)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.13 0 0 161444

"...(de mondjuk a rolex + swatch csoport biztosan boven van ennyi). ezeket azert eleg stabil markaknak gondolom..."

Pont az SW group-nál lehet nagy a gond - Tissot-ból, Certina-ból és tsaikból tudnak akkorák lenni, amekkorák és most pont ebben a szegmensben van gáz. Csak az Omega nem fogja tudni jelen formájában fenntartani a céget...

Hogy eltűnik-e ez a szegmens Svájcból...szvsz nem biztos. El tudom képezelni, hogy lesz majd egy "alsó prémiumszegmens", ahol főképp független tokozók lesznek és a "kicsit gazdagok" igényeinek kiszolgálása tartja el

őket.

Előzmény: altimus (161440)
Passionata Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161443

talan APT tud is valamit az akkori kereskedorol ,az elso ket peldanyt magyar Patek kereskedo vette ,Joseph Lang Budapestrol.

Előzmény: omega_patek (161441)
Passionata Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161442

de hogy kinai gyarto belathato idon belul erre a piacra nem tud belepni az abszolut biztos.

 

Mar ott is vannak a Corum kinai tulajdonu es ha elindul a lejtmenet a top cegeken kivul az osszes elado lesz,es onnan mar csak egy kicsike lepes ,hogy az tortenjen mint a szigoruan Made in Italy:-) karbon kerekpar- vagy szemuvegkeret-gyartassal.

Előzmény: altimus (161440)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161441

Éppen most kaptam egy havaromtól a következö hírt:

 

https://www.hodinkee.com/articles/stainless-steel-patek-philippe-ref-1518-sells-phillips-geneva

 

11 milla jó svájci frankért ment el, állítólag magyar volt az, aki megrendelte anno 1943-ban. Négyet gyártottak le belöle acél tokossan. Ez volt az elsö, a hátlap belsö oldalán látható mindez.

altimus Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161440

igy van, az adataid stimmelnek, en kevesebbnek gondoltam az oragyartas aranyat a gdp-n belul, de a 4% koruli ertek stimmel, es az exportban is a 10%. ez kicsit kivancsiva is tett es keresgettem par percet a neten, prima anyagokat talalva. pl.

https://monochrome-watches.com/business-analysis-of-the-swiss-watchmaking-industry-in-2014/

 

mi derul ebbol ki? pl. az hogy darabszamra a svajciak meg a vilag oragyartasanak a 2%-at se adjak, viszont ertekben majdnem 60%-ot. ami meg erdekes az a gyartmany szerinti megoszlas, a rolex a nagy behemot, 780ezer oraval (2014), ami ha 10ezer frankos atlagarral szamolunk akkor 8milliard frank, ami durvan harmada a teljes oragyartas volumenenek. a top4 brand (rolex, omega, cartier (surprise, surprise), breitling) siman kiadja szerintem a termelt ertek 2/3-at. (de mondjuk a rolex + swatch csoport biztosan boven van ennyi). ezeket azert eleg stabil markaknak gondolom, aminek a piaca nagyjabol garantalt, ugyhogy ha itt van is visszaeses szerintem nem lehet jelentos, illetve nyilvan van ebben is hullamzas, divat ... de azert ezen a fronton nincs szerintem panikhangulat.

 

ami alapjan az also harmadnyi szegmens lehet a serulekeny, ami rogton 1-1.5%-ra csokkenti a gdp-ben a kitettseget, az exportban mondjuk 3%. nem mondom hogy keves, de ha magyarorszagrol kivonulnanak pl. az autogyarak meg a ge az jobban fajna.

 

annak alapjan amit irsz nagyon ugy tunik, hogy az also szegmensbol elobb-utobb el fog tunni a svajci gyartas, gondolom ez torvenyszeru, aztan a vilag oragyartasanak csak 0.5%-a lesz svajci, az eloallitott ertek meg marad 50% korul, ami tenyleg pikans dolog. erre kepes a presztizs, markanev, marketing ... (meg persze a minoseg is valahol), de hogy kinai gyarto belathato idon belul erre a piacra nem tud belepni az abszolut biztos.

Előzmény: APT (161439)
APT Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161439

Senki nem gondolja, hogy Svájc majd ettől csődbe megy... De azért van jelentősége számukra is - a teljes GDP-jük nagyjából egyharmada az exportjuk, és a teljes exportnak 10-12%-a volt az óraipar, és mivel a belföldi értékesítés is nagyon erős (mi több, ebből nem kevés az, ami végül mégiscsak export lesz, csak náluk veszik meg a turisták), így nagyjából a GDP 4-5%-nak megfelelő értéket állíthat elő az óraipar náluk. Ez azért fontos, ez nagyobb, mint például a direkt mezőgazdasági termelés volumene. Szóval azért nekik sem mindegy az esetleges lejtmenet.

Előzmény: altimus (161436)
Laccci82 Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161438

Köszönöm a válaszokat!

AVE

Passionata Creative Commons License 2016.11.12 0 0 161437

seiko

Előzmény: Laccci82 (161428)
altimus Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161436

na, majd kiguglizom a szamokat a hetvegen, de elso keresesre kb 50ezer ember dolgozik az oraiparban svajcban, es az eves arbevetel olyan 20milliard frank korul lehet. ha ez leesik a felere akkor se tortenik semmi, az emberek azonnal talalnak munkahelyet, a 10 milliard frank meg szinte semmi, szerintem lassan a nespresso arbevetele is ekorul lehet :), ha nem tobb.

 

nem kell ezen szomorkodni, taxisofor se lesz 10 ev mulva.

Előzmény: APT (161435)
APT Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161435

Pedig bizony ez kőkemény válság, mert eladási értékben egyértelműen az olcsóbb/középkategóriás órák vitték a prímet, a kimondott luxus-szegmens meg nem nagyon bővül, nem is igazán bővíthető - stabil, de szűk. Ha Svájc ipara csak ebben a szegmensben tud megmaradni - az bizony a forgalom felének-kétharmadának, az óraipari munkahelyek viszont legalább háromnegyedének elveszítésével járna. Ez meg már bőven a "nagy válság" idején átélt depresszió lenne.

Ugyanakkor tényleg elég kilátástalan a helyzet, mert a sima középkategóriában már egész egyszerűen nem versenyképesek, már jó ideje csak a márkanevet, a hozzá kapcsolódó vélt presztízst veszik meg az emberek - és most ez kezd megkopni...

 

Miközben bizony gond van a felső kategóriás órák eladásával is, nem veszik már olyan lelkesen az 5-10 ezer dolláros/eurós órákat sem, nem véletlenül hoz ki minden cég "jóárasított" új modelleket, amelyek valójában a régiek valami apró módosítással, mert azt a presztízsveszteséget persze nem vállalhatják be, hogy a futó modelljeik árát csökkentik drasztikusan (már csak azért sem, mert ezzel az értéktartáshoz fűzött illúziókat is rögtön szétvernék).

Előzmény: altimus (161434)
altimus Creative Commons License 2016.11.11 -1 0 161434

> a svájci óragyártás most már olyan mély válságban van, ami kezdi a 70-es évek katasztrófájának légkörét újra előre vetíteni ...

 

a csak az idot mutato karora a mai vilagban egy meglehetosen anakronisztikus valami, nyilvan fokozatosan veszti el a letjogosultsagat es kopik erkolcsileg. alternativakent ott az "okos" ora (volt mar rola szo), ami elo elojon, de igazi attorest meg nem produkalt. de ha fog is produkalni annak velhetoen nem a svajci tradicionalis oraipar lesz a haszonelvezoje. (apple, google ...)

 

a klasszikus karorat mint divatcikket (ekszert) fent lehet tartani, ezzel szerintem nincs baj, a tizezer dollar feletti orak piaca el es virul, erre van fizetokepes kereslet es ez az amit a svajci oraipar remekul tud produkalni. (presztizs, bevezetes, pozicionalas, marketing mind a helyen van.)

 

svajc priman meglesz a tomegtermelesu filleres oraipar nelkul, a vilagnak sincs igazabol ezekre a kacatokra szuksege, ott az ido minden telefonon, tablagepen ...

 

szoval en ezt nagyon nem valsagnak latom, inkabb valami megtisztulasnak, atpozicionalasnak. a tradicionalis luxus oraipar jol van, a tobbi fronton meg elveszett a haboru, foleg okos ora fronton nem lesz a svajci oraipar szereplo.

Előzmény: APT (161431)
dexter0719 Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161433

én ezért az árért biztosan Seiko-t vennék, nem keresnék svájcit.

Előzmény: Laccci82 (161428)
Wreck Diver Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161432

Biztos zavarja őket, hogy hendikeppes országban tevékenykednek
( áfa, kereskedői gyakorlat, vevői mentalitás stb. ),
és a kuncsaftok elég nagy százaléka csak próbálni ugrik be chrono24 előtt.

A szervizt meg fenn kell tartani, miközben
jórészt szürkeimportos órákkal kénytelenek foglalkozni.

Ettől persze még a nemzetközi garanciának annak kellene lennie, ami.
Valahogyan máshogyan kellene a szürkeimport ellen védekezniük.
Pláne, hogy eldönteni sem feltétlenül tudják, melyik óra származik abból...

Előzmény: tomcat (161430)
APT Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161431

Pedig nem biztos ám, hogy igazad van... Elég jobban belegondolni - a garanciális szerviz arról szól, hogy ezt a gyár, az anyacég a szerződött szerviznek megtéríti. Vagy konkrét eseti megbízásként, vagy egy átalánydíjas szerződés keretein belül - és biztosítja hozzá az alkatrész-utánpótlást is. A szerviznek ezek után semmi, de semmi érdeke sem fűződik ahhoz, hogy elküldjön egy biztos bevételt jelentő ügyfelet.

Feltéve - hogy tényleg biztos bevételt jelent. Azonban valóban van egy ilyen jelenség, hogy egyes területeken egyes gyártók kizárólag az "oda lokalizált", tehát az arra a piacra szánt, ott eladott-lepapírozott termékük garanciális javítását hajlandók a szerviznek megtéríteni, más nem. Ilyen egyébként van például informatikai területen is, tudnék mondani pl: laptop márkát is, aminek van itthoni garanciális szervize, ami még az EU-s lokalizációjú, de nem itthon eladott laptopokkal is problémázik (de azokat azért általában elintézi), ám egy pl: az USA-ban megvett laptopot nem hajlandó idehaza ingyen, garanciában javítani. És van, amelyiknek fennen hirdetett "világgaranciája" van, és nem foglalkoznak vele, honnan származik.

Mivel Svájc nem is EU tag, így bizonyos EU szabályozások alól ki is tudja magát húzni, és ez ebben is visszaüthet (ha EU tag lenne, a legalábbis EU-n belül eladott óráknál ezt nem játszhatná el egy gyártó - de így megteheti).

 

Ezeken a dolgokon is tetten érhető egyébként most már az egyre riasztóbb mértékű spórolás, ami persze kényszerpálya, hiszen, ha nem is feltűnő, de a svájci óragyártás most már olyan mély válságban van, ami kezdi a 70-es évek katasztrófájának légkörét újra előre vetíteni. Az árak iszonyatosan elszálltak, az alsó-közép kategóriában látványosan romlott a minőség (az "olcsó", egy Miyotához képest még mindig két-háromszoros árú ETA kvarc-szerkezetek hullanak, mint a fűszál, megbízhatatlan, rövid életű, silány termékekké váltak, a Miyotáknak meg semmi bajuk...) - ennyiért ez már nem is olyan tetszetős, és nagyon úgy tűnik, hogy az általános svájci jólét bér/ár/költség színvonal mellett ők ennél olcsóbban gyártani egyszerűen nem tudnak. Hát spórolnak most már a márkaszervizeken is.

Előzmény: tomcat (161430)
tomcat Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161430

Ennél lényegesen egyszerűbb megoldás is létezik. Olyan országokban ahol van kultúrája a kereskedelemnek, ez nem kérdés. Ha gondom van, kiküldöm Németországba vagy Angliába ismerőshöz és elintézi. Szerencsére(?) tele a világ barátokkal, közeli ismerősökkel akiknek ez nem esik nehezére.

Itthon nincs értelme vitázni olyan partnerrel akiben még a szándék látszata sincs meg. Belekapaszkordnak a törvényben előírt minimumba és annyi. Nem a márká(ka)t képviselik hanem a saját kereskedői érdeküket.

Azért írok kereskedőket, mert nem egyszer futottam bele ugyanebbe. Akár a hazai zászlóshajó OREX üzletben is. Bementem, első kérdés az volt: nálunk vásárolta? Nem. Akkor vigye oda ahol.

 

tomcat

Előzmény: W_B (161426)
fefe1968 Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161429

Tissot, Certina használtan?

Előzmény: Laccci82 (161428)
Laccci82 Creative Commons License 2016.11.11 0 0 161428

Sziasztok!

Véleményeket szeretnék kérni Tőletek!

Férfi karórát szeretnék venni kb. 80e körül, árértékben melyik márkát ajánlanátok.

Eddig a Seiko, Citizen márkákat néztem. Esetleg melyik svájci márka jöhet szóba?

Válaszokat köszönöm. 

sjohn Creative Commons License 2016.11.09 0 0 161427

Sziasztok!

 

Quintinget hol és kitől lehet/érdemes venni?

W_B Creative Commons License 2016.11.09 0 0 161426

Szia!

 

Köszi az infót !

És ha megkeresed levélben a gyártót, hogy az itthoni márkaképviselet nem hajlandó gariban szervizelni, akkor mit szólnak hozzá ?

Előzmény: tomcat (161425)
tomcat Creative Commons License 2016.11.09 0 0 161425

Egy kis adalék ehhez a garanciapapír, doboz, stb. kérdéskörhöz.

A szomszédos topicon körbejártuk, az egyik hazai képviselet kifejtette az álláspontját, aki akarja visszakeresheti, ezért zanzásítom: tökmindegy milyen papírok vannak, hiába van a garanciafüzetben a gyártó által kifejezetten nevesítve feltüntetve, nem fogsz tudni garanciát érvényesíteni ha nem az itteni képviselettől vásároltad. Az EU beszerzés határeset a fogyasztóvédelmi tv. miatt, de például olyan terméknél ahol a (még) EU tag UK a forrás, az már nem tartozik az itteni importőr által elismerthez, akkor sem fog semmit tenni az érdekedben. Mert csak. És hiába van pecsétes vámpapírod a teljesen legális importról EU-n kívül, akkor sem. Mert csak. Ez érinti a közben cég összeolvadással a képviselethez került svájci márkákat is.

Ez a garancia vonatkozás.

A dobozokról: van vagy két tucat csodaszép és kevésbé csodaszép fa, papír, műanyag dobozom most már 10+ évre visszamenőleg. Porfogónak kb. alkalmasak, de semmilyen formában nem befolyásolnák egy eladásnál az árat, ebben szinte biztos vagyok. Mondjuk nem eladásra vettem egyik órámat sem, tehát ez annyira nem érdekel.

Úgyhogy a magam részéről azt az álláspontot képviselem hogy amíg féláron (de inkább alatta) be lehet szerezni teljesen legálisan, levámolva, hivatalos papírokkal interneten, addig eszem ágában se lesz a hazai boltokkal és az ottani hozzá nem értő, az értékesített órákat egyáltalán nem is ismerő eladókkal bohóckodni, az ETA szerkezeteket bármelyik normális órás le tudja szervizelni, ha meg neadjisten teljesen használhatatlan volna az óra (amire még nem volt példa) max. veszek egy ugyanolyat szintén félár alatt egy másik eladótól és még mindig kevesebbe került mint a boltban.

Egyáltalán nem érdekel a bolti kereskedői álláspont a fentiek miatt.

A korrekt kereskedőktől elnézést, de nem túl jók a tapasztalataim.

 

tomcat

Passionata Creative Commons License 2016.11.09 0 0 161424

senki nem dobozban szallit , a gyarbol kicsi, kulon a szallitasra tervezett plasztik vagy kartondobozban adjak fel a termeket a masfel kobmeteres:-)mahagoni presentacios dobozba a kereskedo rakja az orat az uzletben . 

Előzmény: windproof (161423)
windproof Creative Commons License 2016.11.09 0 0 161423

Szvsz a doboz nagyobb csomagot jelent, valamint el tudja adni olyannak, aki kidobta a sajátját, és most mondjuk eladáshoz kell neki. Esetleg eleve szállítási sérült cuccokat árul, hibátlan termék, hibás csomagolás sál. 

 

Persze lehet, hogy naiv vagyok, és csak hamisítás van a háttérben 😀

Előzmény: fefe1968 (161422)
fefe1968 Creative Commons License 2016.11.09 0 0 161422

"miert jo papir nelkul rendelni?" Hidd el, nem én kérem papírok nélkül :). Az ebay-ről vettem néhány órát, jellemzően Seiko, Vostok, Bulova és Tissot, Mondaine vonalon. Spanyol, Izrael, USA. Mindegyikhez 2 év garancia volt írva és ez annyiban merült ki kézhezvétel után, hogy visszaküldhetem neki. Max. lepecsételetlen kiskönyvek, vannak általában hozzá és ennyi. Doboz általában mindegyikhez van, bár Seiko, Citizen esetén legtöbbször lehet választani, hogy kérem vagy nem. Mondjuk Seiko 5-nél nekem nem volt mindegy, hogy 16e doboz nélkül vagy 19e dobozzal. Egyik sem hamis óra, be lettek vizsgáltatva. A Vostok Europe mondjuk nem, de az magáért beszél :).

Előzmény: Passionata (161421)
Passionata Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161421

nem ismerem a gyujtemenyed de amiket en szeretek az szinte eladhatatlan kategoria papir nelkul ,nyilvan regi daraboknal elfogadhato de 1-2 eves oraknal azert is furcsa mert a garancia ervenyesitesenel sok esetben kerik.

amugy miert jo papir nelkul rendelni mert ha a vam a gond a papirok johetnek kulon is.

 

 

 

 

Előzmény: fefe1968 (161419)
tánczika Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161420

Sziasztok,

 

segítségeteket kérném, óraszíjat szeretnék bevonatolni (PVD), van valakinek infója, ki, melyik cég foglalkozik ilyennel?

 

Köszönöm előre is!

fefe1968 Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161419

Én alkalomadtán, ha nagyon megtetszik egy darab, akkor szoktam kintről rendelni. Garancia papír, számla még soha nem volt, illetve van a dobozzal vagy doboz nélkül vásárlom opció és én doboz nélkül szoktam. Ebből kifolyólag a legtöbb órám papírok nélküli, egy részük pedig doboz nélküli. Viszont mind új, full fóliás, cimkés stb. Ezekből aztán van, ami sajnos batár nagy, vagy hónapokig be sem fogom használatra és mennie kell a gyűjteményből. nem érzem magam érintve, csak próbáltam egy oldalamról hiteles verziót felvázolni a miértekre.

Előzmény: Passionata (161418)
Passionata Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161418

nem biztos , hogy lopott sima hitelkarya csalasbol is szarmazhat :-)

 

Előzmény: phranxinatra (161406)
Chinaskii Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161417

Hát, ez nem hangzik túl bíztatóan. :(

Mindegy, azért köszönöm a tanácsot, azt hiszem, én is kihagyom.

Előzmény: fefe1968 (161416)
fefe1968 Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161416

Az eddigi tapasztalatom alapján, fülledt meleg és büdös lesz. Tömegnyomor borítékolva. A felhozatalban néhány öreg bácsika, aki gyermekkori kövületeit és annak alkatrészeit árulja, illetve ennek az ellenkezője, jó pár fuxos emberke, akik kizárólag EUR-ban árazott bazi drága luxus órákat kínálnak. Úgy általában elmondható, hogy mindent drágábban kaphatunk meg, mint egyébként online (+20%). Ha eladni szeretnél, akkor a piaci ár 40%-át kínálják, ami természetesen normális, mert ha tovább akarják adni, akkor nekik is keresni kell rajta ugyebár. A két tábor között húzódik meg kb. 3, max. 4 arc, akik a kivételek. Mind hozzáállásban, mint portékában. Amíg ez nem változik, addig nem, hogy nem megyek ilyenre, de hogy még fizessek is ezért az kizárt.

Előzmény: Chinaskii (161414)
Mercutio_ Creative Commons License 2016.11.08 0 0 161415

Ha szereted a tömeget és nem zavar, hogy hamis cuccot is látsz egyes standokon .

Előzmény: Chinaskii (161414)
Chinaskii Creative Commons License 2016.11.07 0 0 161414

Szervusztok, Urak!

 

Mit szóltok a most vasárnapi órabörzéhez a Novotelben?

http://www.oraborze.hu/

 

Szerintetek érdemes kilátogatni?

innovations Creative Commons License 2016.11.06 0 0 161413

Azért jelenik meg forintban mert egyszerűen ezen a beállításon van a felhasználói felület...

Előzmény: snus (161411)
Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.11.06 0 0 161412

Eurót.

Előzmény: snus (161411)
snus Creative Commons License 2016.11.06 0 0 161411

Tisztelt Fórumozók!

 

A Chrono24-en való vásárlással kapcsolatban érdeklődöm, aki rendelkezik ilyen tapasztalattal.

A Trusted Checkout vásárlással szeretnék egy órát venni egy német üzlettől. A súgóban részletesen leírják, hogy az egész hogyan működik csak éppen azt nem, hogy a vételárat milyen devizanemben kell megfizetni. A chrono24.hu minden óra ára forintban jelenik meg.  Kérdésem az, hogy vásárlás esetén forintot vagy esetemben Eurot kell-e majd utalnom a vagyonkezelői számlára?

 

Köszönöm a segítséget előre is!

WiZARD Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161410

Ezeket én se értem soha...

Bár mióta egy 3 éves órámat eladás után a nepper hirdetésében vadiúj, sosem hordott darabként láttam viszont, semmi sem lep meg.

Előzmény: phranxinatra (161406)
omega_patek Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161409

Üdvözlet az uraknak!

 

Hasonló mint egy Tudor, és nem gagyi hamisítvány. Nekem tetszik.

Link mellékelve: http://www.timefactors.com/precista.htm

 

Vett mar valaki innen órát?

Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161408

Sőt, az AT-k is arányosak, csak azokat is most elkúrták a szíjak közepén lévő polírozott szemekkel. 

A GM szíja meg meg végig szálcsiszolt. 

Előzmény: phranxinatra (161407)
phranxinatra Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161407

Nekem valahogy szemből sem az igazi. Túl modern, túl sportos, túl tag heuer-es. Egyre messzebb kerülünk az első PO-k klasszikus dizájnjától. Nem mondom, hogy teljesen hidegen hagy, felpróbálva azért erősen elgondolkoztam rajta, de nem vagyok biztos benne, hogy tartós lenne a szerelem.

A Globemaster tényleg arányos.

Előzmény: Wicked Belzebub (161405)
phranxinatra Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161406

Van olyan eladó FB-n, akinek szinte minden hirdetésében szerepel az a kitétel, hogy csak az óra. Jó esetben ezek póker- vagy egyéb tartozás fejében a csuklóról lesimogatott darabok. Rossz esetben meg... talált tárgyak...

Előzmény: innovations (161401)
Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161405

csak valahogy a dizájn nem akar javulni.

 

Most mé', szemből jó, nem? Úgyis onnan nézed :)

Nekem nagyon tetszik a SM300 is, de oldalról nézve borzalmas...

A Globemaster az legalább arányos.

Előzmény: phranxinatra (161404)
phranxinatra Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161404

Az lehet, meg ha minden igaz, sorszám alapján meg tudod nézni a METAS által mért értékeket valahol a neten. Mondjuk én ennél sokkal többre értékelném az új PO esetében, ha nem lenne anakonda vastagságú a tok. Végre van acélból is kék verzió, kerámia számlap, liquidmetal lünetta, állítható csat, antimágneses werk, csak valahogy a dizájn nem akar javulni.

 

Előzmény: Wicked Belzebub (161402)
sztívndráj Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161403

Ezt nem értem én sem...!? Nem egy 30-40 éves óráról beszélünk hanem idén februári vásárlásról. Fityegő, külső papírdoboz nincs meg, nem érdekel. De hogy 2 kártyából 1 elvész 8 hónap alatt ezt nem értem, de ez legyen az én bajom... :))

Előzmény: innovations (161401)
Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161402

Ahogy elnézem a METAS vizsgálaton átesett órákhoz adják a 3. kártyát a Master Chronometer tanúsítvánnyal. 

Előzmény: phranxinatra (161400)
innovations Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161401

Az alábbiak szerint akkor csak kettő. Mondjuk amennyiben a piktogram kártya hiányzik nincs túl nagy jelentősége. Bár egy 2016-os óra legyen komplett. Persze érdekes, hogy nálunk pont mindig, pont minden elveszik. Ezért nem nagyon veszek már itthon semmit. Folyamatosan ezeket a hülye szövegeket kell hallgatni.

-elveszett a költözéskor

-nem tudom egy barátom hagyta nálam

-szervizt nem igényel

-kártyáját majd küldik Amerikából hamarosan

és a többi.

;-)

Persze ez még a jobbik rész, mert a többség az megrekedt a kültelki bicskások és seftesek színvolán. Nagyjából ez megy börzén, aukciós oldalakon, üzletekben és nagyjából mindenhol máshol is.

Természetesen minden tiszteletem azon keveseké akik nem tartoznak ezek közé.

;-)

   

Előzmény: sztívndráj (161394)
phranxinatra Creative Commons License 2016.11.05 0 0 161400

Kronométer tanúsítványt már több mint 3 éve nem mellékel az Omega. Ha valakinek nagyon kell, Bielből 100 Frank ellenében elküldik postán. 

Előzmény: innovations (161392)
kakosdobrojutro Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161399

Akkor miért nem veszitek fel legalább a telefont?

 

Teljesen szavahitetlenek lesztek így.

Előzmény: adamocska1 (161390)
kakosdobrojutro Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161398

Hááát..elég gagyinak tünik az én szememben is.

Előzmény: gyb78 (161395)
nickback38 Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161397

Itt talán még érdemes próbálkozni - pár éve 80e körül mondták a 2500-as nagyszervizét, hivatalos Omega szerviz :

 

1085 Budapest, Baross utca 20. (06-1-3185658 - nem esküszöm meg, hogy még jó a szám), hétvégén nincsenek nyitva.

Előzmény: gyb78 (161395)
Underhand Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161396

OFF, bocs de ez a topik pörög, így csak azt kérdeném, régi Rakéta órát (sima dátumos) hová érdemes vinni Bp-en javíttatni? Valószínű csak tisztítás, alkatrész nem kell bele (elvileg).

gyb78 Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161395

Hat elég komolytalannak tűnik a cég. A weboldalon megadott 3 mobil szám  vagy ki van kapcsolva

vagy kinyomjak, vagy fel sem veszik. Visszahívás zero. Az Andrássyn elsőre felvettek.

Előzmény: adamocska1 (161390)
sztívndráj Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161394

Köszi! Akkor ez a projekt kilőve... :( Az eladásra szánt órához egy kártya van meg a háromból. Idén februári vásárlás, érdekes, hogy 9 hónap alatt elveszett belőle kettő... 

Előzmény: innovations (161392)
Törölt nick Creative Commons License 2016.11.04 0 0 161393

Szerintem kicsit mellément a hozzászólásod. 

Előbb olvass, utána írj! 

Előzmény: ortandras (161387)
innovations Creative Commons License 2016.11.03 0 0 161392

Három. Egy piktogram kártya, egy garancia kártya és a kronométer tanúsítvány kártya. Kérdés melyik hiányzik, de elvileg és gyakorlatilag sem hiányozhat egyik sem!

Előzmény: sztívndráj (161388)
bosijani Creative Commons License 2016.11.03 -1 0 161391

mi függ? egy tisztítást,beszabályzást ha kérek,akkor mit csináltok rajta?

Előzmény: adamocska1 (161390)
adamocska1 Creative Commons License 2016.11.03 0 0 161390

Persze, vissza tudjuk küldeni ajálnva. Az ár az óra állagatól függ.

Előzmény: gyb78 (161389)
gyb78 Creative Commons License 2016.11.03 0 0 161389

Nálatok mennyi cca ez a "történet"?

Ha nem Budapesten élek, vissza tudjátok küldeni a lakhelyemre?

 

Előzmény: adamocska1 (161386)
sztívndráj Creative Commons License 2016.11.03 0 0 161388

Sziasztok! Egy Omega SM 300-hoz hány plasztik kártya jár ha üzletben vásárolom (én úgy tudom, hogy kettő)? Ha pl. ebből egy nincs meg az mire enged következtetni? 

ortandras Creative Commons License 2016.11.03 0 1 161387

Vegyel inkabb egy igazi orat magadnak!

Előzmény: Törölt nick (161381)
adamocska1 Creative Commons License 2016.11.03 0 0 161386

Hozd be hozzánk a Sas utca 21.-be. Mi is hívatalos Omega szervíz vagyunk.

Előzmény: gyb78 (161385)
gyb78 Creative Commons License 2016.11.03 0 0 161385

Sziazstok!

Meg tudná valaki írni, hogy jelenleg mennyibe kerül egy általános karbantartó szervíz az Omegáéknál az Andrássy úton? (Planet Ocean 45.5mm, nem chronos)

Előre is köszönöm!

 

bati67 Creative Commons License 2016.11.02 0 0 161384

Köszi a shop linket! :-) Hááát... ahogy nézem az árakat: ez a projekt törölve!!! :-)

Előzmény: Törölt nick (161381)
gyzol Creative Commons License 2016.11.01 0 0 161383

Ja!Bocsánat!Tudom hogy a két órát nem lehet egy lapon említeni.A mérete mindennapi viselése miatt lenne próbadarab.+egy kicsit tartok a FORTIS autómata szerkezetének karbantartásától (lelkiismeretes hozzáérő órás,eredeti alkatrész stb.) javításától.Amaz meg ugye egy "sima elemes".

gyzol Creative Commons License 2016.11.01 0 0 161382

Tisztelt Urak!

Előre is elnézést kérek,mert tudom hogy ez a topik nem az olcsó órákról szól,de a véleményeteket szeretném kérni.Találtam a neten egy ASTROAVIA nevű qvartz órát,amely tetszik,de nemsokat tudtam róla kideríteni eddig.Amit tudok:Japán (VD55) óraszerkezet van benne,és feltünően olcsó.Eddig használt FORTIS fliegereket nézegettem.Egy ismerősömnek volt már ilyen (FORTIS) órája,de nem szerette.Próbából vennék ASTOAVIÁT.Erről kérek véleményeket.Elóre is köszönöm!

 

Törölt nick Creative Commons License 2016.11.01 0 0 161381
Előzmény: Törölt nick (161380)
Törölt nick Creative Commons License 2016.11.01 0 0 161380
Előzmény: Törölt nick (161379)
Törölt nick Creative Commons License 2016.11.01 0 0 161379

A többi órájuk is legalább 800Euro, akkor miért pont ez lenne olcsóbb? 

Előzmény: bati67 (161377)
Aszpirin Creative Commons License 2016.10.31 0 0 161378

Én pedig arra gyanakszom, hogy ezt nem lehet "csak úgy" megvásárolni. Talán ez is olyan, kizárólag nagyáruházak pontgyűjtő rendszerében szuper kedvezményesen megvásárolható termék, amelyet a "nem kedvezményes" áron sehol nem lehet megvenni, mint pl. a Wenger táskák: jól hangzó (és valódi) márkanév, "swiss made" és nem is nagyon ronda (csa esetleg a szerkezete ☺ - hehe, ez jó szóvicc volt).

Előzmény: bati67 (161377)
bati67 Creative Commons License 2016.10.31 0 0 161377

Mármint az ára? Nem hiszem... Van egy Citizen Ana-Digi-Temp órám (az kb. hasonló kvarc + mutatós) és az került kb. 25 eFt-ba. És a Citizen egy kicsit nagyobb márkanév, mint a Zepter (órában biztos).

Előzmény: Törölt nick (161374)
mazsolafoto Creative Commons License 2016.10.31 0 0 161376

Tudtok erről valami bővebbet?

Köszönöm a segítséget!

Alvinusa Creative Commons License 2016.10.31 0 0 161375

Koszonom Deckwatch es APT!

Előzmény: APT (161368)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.31 0 0 161374

Lesz az majd tízszer annyi is, hidd el! 

Előzmény: bati67 (161373)
bati67 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161373

Sziasztok!

 

Zepter órát látott már valaki élőben? Pld. ilyet:

 

http://www.zepter.hu/MainMenu/Products/Luxury/Timepieces/Axiom-Chronograph.aspx

 

Ez egy meglévő órának az átmatricázása vagy saját termék? Vajon mibe kerülhet? Olyan 20-25 eFt-ért vennék egyet...

WRCpowaa Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161372

Üdv.

Ha valakinek lenne ilyen eladó a képen lévő valamelyik típusból, e-mailben keressen meg!

wrc_powaa@citromail.hu

Köszönöm!

 

Smíró Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161371

Mindenféle álszenteskedéstől mentesen - a hamisítvány vásárlással/viseléssel van gond. Maradjunk ennyiben szerintem.

 

Olcsót pedig lehet kapni, akár retrot is pár ezer forintért. Én is hordok időnként 40-60 éves órákat, jobban megnézik a kezemen (ez soha nem volt nekem szempont), mint valami divatórát.... és jön a felismerés, hogy ilyen volt a szomszédnak, vagy nagybácsinak, stb. A kérdezőnek meg lehetnek önértékelési gondjai szerintem:(

Előzmény: Törölt nick (161370)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161370

Ha szereti az órákat, akkor vehet nyugodtan valami olcsóbbat. 

Japánt, vagy oroszt, vagy vintage svájcit. 

Csak ne valami hamisítványt, bár azzal sincs gond, ha csak saját magát csapja be vele.  :-)

Előzmény: Nemes T. (161369)
Nemes T. Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161369

Üdv!

 

Szerintetek,ha valakinek nem telik minőségi,drágább órára és a mindennapi életében sem létszükséglet számára a karóra viselése,akkor az inkább ne is viseljen semmit,az a biztos?

 

Előre is köszi a válaszokat.

APT Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161368

Tulajdonképpen "no-name", de szép 7750 tokozás a 90-es évekből. A márkanév praktikusan "nem is létezik", az sem kizárt, hogy valamelyik ékszerészcég saját fantázianeve. De szép órának tűnik, normális szerkezet, arany tok - ennyi.

Előzmény: Alvinusa (161366)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161367

Lehet, hogy "csak" egy ékszerész cég saját tokozmánya.  :-O

Előzmény: Alvinusa (161366)
Alvinusa Creative Commons License 2016.10.30 0 0 161366

Tisztelt Urak!

Segítséget szeretnék kérni egy óra beazonosításában, ugyanis semmit nem találok róla a neten, ami meglepö legalábbis számomra. Azt látom hogy a 7750 valamyik 17 köves verziója van benne, de mégis mit lehet tudni erröl az óráról. 

Köszönöm elöre is!

 

 

Órabolt Creative Commons License 2016.10.27 0 0 161365

Kedves Órakedvelők!

 

Budapesti órásüzletbe keresek teljes munkaidős beosztásban bolti eladót, aki webáruházat is kezelne. Óraszeretet, órák iránti érdeklődés és - ha már precíz időmérőkről van szó, - ahhoz illő precizitás, gondosság, odaadás is szükséges. 

 

Jelentkezéseket a publikus e-mail címre várok. További részleteket is ott tudunk egyeztetni. 

 

Kérem, hogy társalgási szintű idegennyelv-tudás nélkül ne jelentkezz!

Informatikai ismeret nélkül ne jelentkezz!

 

Üdvözlettel:

 

A munkaadó :-)

nickback38 Creative Commons License 2016.10.27 0 1 161364

A B-verziótól elviekben megoldották a kezdeti problémákat, a de a C már tutira jó. A nagyszervíz szvsz C-ig 5 évente, D-nél talán vmivel több - nem tudom, hogy az általad kiválasztott órában mi a legújabb caliber vezió.

Nem lesz olcsó...

A módosított verzióknál nincsenek hírek extrém problémákról. Szakértő nem vagyok, az értéktartás nálam nem téma - az veszem meg, ami tetszik és amit műszakilag jónak tartok. Ha megvan rá a pénz, legalább B-s caliber van benne, tetszik  és ki tudod csengetni a karbantartást, szvsz ne habozz.

Előzmény: balikali (161362)
satzowlee Creative Commons License 2016.10.25 0 0 161363

Pedig láttam némi fantáziát a dologban, próbáltam elképzelni, hogy a szovjet óraipar talán hivatalosan is igényelt némi késztetést az első métereken...

Nos nem baj, szívás a vonalon, az óra az enyém, szétszedem, átkenem, a hobby marad a saját jól meghatározott helyén!

De az a csavarfej tényleg elkerülte a figyelmemet!!!!!-és csak most hüledezek, lásd, mit jelent egy terminus szószerinti interprettálása:-"kooperáció"!-ezt ugye cégek esetében vélném alkalmazni, nem pedig egy egy óráséban, aki talált a "svejci" werk-hez egy viszonylag megfelelő számlapot!

Magyarul:-hagytam magam megvezetni, de legalább jó helyre irkáltam, nem OFF-oltam, hisz van egy újabb svájci órám :)

 

Előzmény: glashuette (161361)
balikali Creative Commons License 2016.10.25 0 0 161362

Tiszteletem...

Biztos ezerszer volt már szó az Omega 2500 szerkezetéről, és próbáltam is visszaolvasni, de eléggé vegyesek a vélemények! A kerámiás SMP300-on gondolkodom, és kíváncsi lennék a Szakértő Urak jelenlegi álláspontjára megbízhatóság, szervízigény, értéktartás tekintetében! Előre is köszönöm! 

glashuette Creative Commons License 2016.10.25 0 0 161361

Tudod nem ördögtől való dolog a számlap csavaros rögzítése, de ilyen prémium megoldást az ócska CCCP-s vonalon nem látni. A Pateknál ott létezik, azzal a különbséggel, hogy a csavarfej nem szerves eleme a számlap látható részének...

 

Előzmény: satzowlee (161358)
tomcat Creative Commons License 2016.10.24 0 0 161360

Ebayen van 66 dollárért Görögországból ingyen postával.

 

tomcat

Előzmény: fefe1968 (161357)
APT Creative Commons License 2016.10.24 0 0 161359

Van egy nem elhanyagolható esély, hogy a dátumgyűrű és pozicionáló rugó megkenegetése segít rajta - a számlap levételével hozzáférhető. Sajnos többet nem lehet vele csinálni, a G15 valójában szétszedhetetlen, javíthatatlan.

És ami még szomorúbb - nem is valami jó minőségű szerkezet. Ahogy mostanság az egész ETA "high-tec mec. quartz" vonal is egyre riasztóbb. Drágán kínált megbízhatatlan, rövid életű, nem javítható werkek - még a sok köves kivitelekben, sokszázezres órákban is... Valami félrecsúszott - az egyéb üzleti adatokon is látszik, hogy riasztó vergődés van már a svájci gyártásban, a jelek szerint egy bizonyos - irreálisan, már versenyképtelenül magas - árszínvonal alatt nem képesek minőséget produkálni, és ahol a presztízs-luxus szempontok nem tesznek lehetővé "akármekkora" árakat, ott baj van...

Előzmény: fefe1968 (161357)
satzowlee Creative Commons License 2016.10.24 0 0 161358

Nem is értem, minek leordítani a fejét annak, aki kérdez!

A csavarfej elkerülte a figyelmemet, ezek után alázattal megkövetlek Glászhütte!

Ha vetted az adást, méJJeGGY kicsit magadba...

Előzmény: glashuette (161356)
fefe1968 Creative Commons License 2016.10.24 0 0 161357

Kérdezném a hozzáértőktől: Benyaltam egy vásárlást, egy ETA G15.211 óramű gyengélkedik. Pontosan jár, ám a dátumváltásnál küszködik, nehezen megy át azon a szakaszon, így naponta késik 20-30 percet. Az elem ki lett cserélve újra, nem ez a probléma. Kuka, ha jól gondolom? Esetleg valakinek ilyen műve olcsóért, vagy ilyen állapotban érdekelne-e valakit? Esztétikailag hibátlan. Tissot T020.317.11.117.00

glashuette Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161356

Nem is értem minek kérdezősködni, mikor minden látszik a fotón, ott az a kurvanagy csavarfej a 12-esnél. Akár gyűjteménybe is, okvetlenül, betesszük a többi barkácsolt fosinka mellé.

 

Talán még magasabb fix árral is meg lehetett volna próbálni, ha az elmaradhatatlan "hibátlan" szó is szerepelt volna a leírásban.

Előzmény: satzowlee (161349)
Smíró Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161355

Btk. 419. § /1/ - szerintem és meg is valósul a tartással, vagy forgalomba hozatallal/eladásra kínálással. És szerintem mindegy, hogy feltünteti, hamisítvány-e. Mivel hamisítványt tart, majd elad, ez szerintem büntethető.  De ez csak egy csepp a tengerben...

Előzmény: Chinaskii (161353)
satzowlee Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161354

Köszönöm.

 

Előzmény: APT (161351)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161353

Bár eléggé offtopik, de ha már többször szóba került: a Btk. 388/A. paragrafusa írja, hogy amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, akkor csak magánindítványra büntetendő.

 

Ezért a NAV (azon belül is az pénzügyőr nyomozók) úgy tudnak mégis hivatalból eljárni, hogy ha pl. egy nagy rakomány hamis márkajelzésű áru érkezik Kínából, akkor vagy a 415. § (Rossz minőségű termék forgalomba hozatala) vagy a 419. § (Versenytárs utánzása) miatt indítanak eljárást (ha akarnak...), esetleg 396. § (1) (a) miatt (ez a költségvetési csalás) és ehhez a gyanúsításhoz már hozzá tudják csapni az önmagában magánvádas 388. §-t.

 

Az 1-1 db-okat hirdető magánszemélyek elleni fellépés viszont igen bajos, mert a 415. § nem biztos, hogy megáll, ráadásul mentesül az, aki visszaveszi az ilyen áruját, a 419. §-al meg szintén nem tudnak mit kezdeni, ha valaki nem eredetiként árulja a termékét, hanem egyértelműen feltünteti, hogy utánzat (replika). Ilyenkor maradna az először említett 388. §, de az önmagában csak magánvádas lehet.

 

A törvényt nem kívánnám minősíteni, csak gyakorló jogászként egy kis magyarázattal láttam el, nekem sem tetszik a mostani helyzet a hamis órák vonatkozásában.

Előzmény: Smíró (161352)
Smíró Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161352

Azt honnan veszed, hogy magánvádra üldözendő bűncselekmény a hamis termék forgalomba hozatal? Ez közvádas, és a NAV-nak automatikusan kellene az eljárást indítani. De inkább a piacon az "öreg néne" ellen indítanak, ha kimegy egy szatyorka biozöldséggel, amit a kertjéből szedett, hogy be tudja fizetni a dézsmát, vagy rezsit... De emiatt nyomozni kellene, kényelmesebb "tetten érni" és halálig tartó bírságot kiszabni az öregekre.

Előzmény: Chinaskii (161350)
APT Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161351

Ugyan már, ne komolytalankodjunk... Ez egy régi svájci óra, ránézésre szerintem a tokja is a sajátja, ez szerintem nem Pobeda tok, a szerkezet amúgy is jóval kisebb, mint bármelyik Pobedáé - a számlapja meg feltehetően teljesen tönkrement, és egy Pobeda számlap véletlenül pont illett rá - nyilván ragasztva, a számlaplábak eltávolítása után, a szerkezeten látszik is, hogy a számlaplábak helye üres.

Előzmény: satzowlee (161349)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161350

Talán még csak annyit, aztán tényleg többet nem érdemel a "replika-hamisítvány" téma, hogy a régi Btk.-ban (1978. évi IV. tv.) szerepelt a megjelölt 296-os §, Áru hamis megjelölése volt a tényállás megnevezése.

 

A jelenleg hatályos új Btk. (2012. évi C. tv.) még szélesebb körben bünteti ezt a magatartást a 388. §-ában, immár "Iparjogvédelmi jogok megsértése" tényállás alatt.

 

Csak privát véleményem: kár, hogy csupán magánindítvány esetében indulhat ilyenkor büntetőeljárás, ha hivatalból is eljárnának a hatóságok, akkor nem lennének tele "bizonyos" hirdetési portálok replikának nevezett hamisítványokkal.

Előzmény: APT (161348)
satzowlee Creative Commons License 2016.10.23 0 0 161349

Sziasztok.

Ezuttal előbb lőttem, aztán kérdeztem. :D

Ezt vásároltam meg:

 

http://ekszer-ora.vatera.hu/karora/ferfi_karora/antik_ferfi_karora/orosz_svajci_kooperacio_svajci_pobeda_2362354100.html

 

Csak azt szeretném, ha igazolná valaki, hogy TÉNYLEG gyárilag sikeredett ilyenre ez a karóra a szovjet óragyártás hőskorában.

Kössssz!

APT Creative Commons License 2016.10.22 0 0 161348

"Vannak országok az EU-ban ahol az ilyen holmi birtoklása önmagában is bűncselekmény."

 

Közéjük tartozunk mi is. BTK 296. Elvileg tartani-birtokolni sem lehet jogszerűen ilyen vackokat - és több szót erre nem is érdemes vesztegetni.

Előzmény: tomcat (161347)
tomcat Creative Commons License 2016.10.22 0 0 161347

Egy Seiko NH szerkezetes Prometheus az nem ugyanaz a műfaj mint egy Miyota vagy akármilyen kínai szerkezetes Rolex Sub vagy Breitling Colt hamisítvány. Nem akar más gyártó sokkal drágább termékének látszani hamis védjegyek használatával.

Vannak országok az EU-ban ahol az ilyen holmi birtoklása önmagában is bűncselekmény. Elzárás, többezer EUR büntetési tétel terhe mellett.

Legalább ezen a fórumon nem kellene terjeszteni a hülyeséget. A HAMISÍTVÁNY nem replika, nem homage, végképp nem eredeti. Józan ésszel, elvárható, minimális szakmai tisztességgel órás hozzá sem nyúl.

De leginkább azt minősíti, aki tudja hogy hamisítványt vásárol. 

 

tomcat

Előzmény: fefe1968 (161346)
fefe1968 Creative Commons License 2016.10.22 0 0 161346

A szervizek, vagy akár a mesterek is most óraszerkezetet, óratokot, vagy saját márkákat javítanak akkor? Nekem a Seiko szerviz simán javított egy Seiko mechanikás Prometheus-t. De lehetett volna akár egy hamisítvány is, nem óratokot kértem hozzá, hanem szerkezet javítást!

Előzmény: oys... (161337)
öccse Creative Commons License 2016.10.22 0 0 161345
Előzmény: öccse (161344)
öccse Creative Commons License 2016.10.22 0 0 161344

Végre egy szép, letisztult óra a Zenith-től. Persze ez is egy eredetileg 60-as évekbeli modellnek állít emléket :)

 

watchtime.com/wristwatch-industry-news/watches/zenith-heritage-cronometro-tipo-cp-2-an-italian-renaissance/?utm_source=WatchTime+Daily+Update&utm_campaign=ddc9feeb9b-WT+Daily&utm_medium=email&utm_term=0_8338768216-ddc9feeb9b-9721245&mc_cid=ddc9feeb9b&mc_eid=815d27fb0d

altimus Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161343

a lenti oravasarlasi kerdesekkel kapcsolatban azert megjegyeznem, hogy ne felejtsuk el a vilagbajnok magyar 26%-os afat es egyeb jarulekos koltsegeket se. szinte mindenki utazik, nyaralasok stb. sokan megfordulnak nagyobb repulotereken ... ha nem surgos az oravasarlar erdemes ezekre az alkalmakra varni. ha valaki pl atszall zurichben akkor erdemes par orat hagyni az atszallasra es a repuloteren korulnezni. hasonloan a muncheni repuloter orakinalata is egeszen tisztesseges. en orat soha nem vennek mo-on 26%-os afaval, amikor megvehetem azt afa mentesen is. egy komolyabb millios ora vasarlasakor az afa-bol akar ket ember is el tud egy kellemes hosszu hetveget tolteni mondjuk zurichben.

 

csodalom, hogy nem jott elo a kerdessel kapcsolatban a hasznalt ora javaslata. az adott 150eFt koruli arkategoriaban en inkabb egy vintage orat vennek, nagyon jol tudnak kinezni, jo vetel eseten ertekalloak, szepek, javithatoak ...

altimus Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161342

izlesek es pofonok.

 

az altalad ajanlogg longines 35 mm-es, a doxa 40 mm, ami egy teljesen mas vilag. nekem speciel a 3 ora kozul messze a legjobban a doxa jon be, de ez abszolut izles kerdese. az adott doxa-t siman lehet munkaba, oltonyhoz, alkalmi orakent is hordani ...

Előzmény: Chinaskii (161334)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161341

Mert ez 750-ért vagy többért is tutira, de ez több idő:

 

http://www.ebay.com/itm/391583116391?_trksid=p2055119.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT

Előzmény: Chinaskii (161340)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161340
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161339

Szerintem viszonylag pontosan megjósoltad a jövőben várható piaci helyzetet.:)

Előzmény: oys... (161326)
tomcat Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161338

Nem lesz értékálló egyik sem.

Ez a Doxa modell a magyar, lengyel, román, cseh és szlovák weboldalakon érhető el, várhatóan nem lesz komolyabb másodpiaci értéke. Mondjuk eleve furcsa, hogy sem a gyártó honlapján, sem a kereskedőknél nincs utalás a szerkezet típusára, kőszámra, akármi. Így biztos nem venném meg.

Viszonyításképp ugyanennyibe kerül például az ETA 2824-2 szerkezetes Tissot Le Locle, az sem egy top brand (de legalább a Swatch-csoport tagja), érdemes azt megnézni hogy hogyan alakul a használt ára és az alá, kb. a felére belőni a Doxa/CB várható másodpiaci értékét.

 

tomcat

Előzmény: geriud10 (161336)
oys... Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161337

Ha az a Miyota szerkezet egy replikává magasztalt HAMISÍTVÁNYba kerül, akkor abban a pillanatban karbantarthatatlan sz@rrá vált!

(Ugye nem gondolod komolyan, hogy pár éves korában, lelkes óragazda módján beviszed majd egy, a szakmájához jó értő és aziránt lelkesedéssel viseltető órásmesterhez nagyszervizeltetni? És, hogy ő ennek láttán nem fog viszolyogva rád nézni és ezt a förmedvényt szívesen le is szervizeli neked???)

Előzmény: expert1 (161328)
geriud10 Creative Commons License 2016.10.21 0 0 161336

Köszönöm a tippeket.

 

Őszintén szólva a CB nekem is jobban bejön, viszont nem tudom mennyire lesz értékálló a későbbiekben ez az óra, tekintettel arra hogy nem 1-2 évre tervezek vele, hanem hosszabb távra.

A Doxa-nak az alkatrész utánpótlásáról, illetve a tömítettségéről hallottam negatív kritikákat már, viszont a neve az még mindig értékálló, akárhogy is nézzük.

 

A döntés nem lesz könnyű, talán mélyebben a zsebembe nyúlok és vásárolok egyel jobb kategóriát. Pl: Edox. :)

expert1 Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161335

Köszönöm az infót!

Előzmény: Chinaskii (161333)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161334

Akkor lelkes amatőrként én is szavazok:

 

Még a szavazatom leadása előtt leszögezném, hogy ha hosszú távra tervezek és az is szempont, hogy esetleg néhány év elteltével továbbadjak az órán, akkor egyik sem.

 

Nem árt nyomatékosan figyelembe venni a már véleményét kifejtő topiktárs azon meglátását (amit én is maximálisan osztok), hogy a ma kapható DOXA órák már nem azok, amelyek 20-30 éve voltak. 30 éve, tehát 1986-ban még státuszszimbólum is lehetett egy DOXA, ezek az idők azonban elmúltak, szerintem véglegesen.:(

 

Szóval feltéve, hogy csak a 2 közül lehet választani, akkor én is a 2) mellett tenném le a voksomat, mert szebb, kidolgozottabb óra, de a márkaneve miatt nem igazán értékálló.

 

De egy kis hozzágyűjtéssel miért nem ez?

 

http://www.royalora.hu/longines-karora/les-grandes-classiques-de-longines-karora/L4.921.4.72.2-1

 

Ha már mindenképpen új óra kell, akkor ez hasonlít a feldobott modellekhez, viszont van piaca, neve, értékálló és nem is sokkal drágább.

Előzmény: geriud10 (161329)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161333

Azért szögezzük le, nem csupán replika órákba tesznek Miyota szerkezetet. A replikák esetében is csak az igényesebb replikákba, ha egyáltalán replikák kapcsán beszélhetünk ilyenekről...:)

 

A Citizen pl. rögtön ott van kivételnek, de ez "offtopik", japán órák, japán szerkezet, úgyhogy 1-2 mondatban:

 

Szerintem az újabb Miyota szerkezetek közül a kvarcok jók (már amennyire egy kvarc jó lehet), a mechanikus szerkezetek kapcsán én csak ismét csak jót hallottam róluk, de NAGYON nem értékállóak, nem is eladhatóak az ezzel készült órák. Ez gondolom, hogy nem véletlen...

 

Persze vannak nálam sokkal tájékozottabb és tanácsadásra hivatottabb emberek itt a topikban, hátha megnyilvánulnak...

Előzmény: expert1 (161328)
Smíró Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161332

Mármint a cikkben, de a "Márkák" között természetesen igen. Szinte az összest.

Előzmény: Smíró (161331)
Smíró Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161331
Előzmény: geriud10 (161329)
Smíró Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161330

:)

 

"Az én véleményem: először a Doxa tetszett meg nagyon, szerintem ezt nem is kell részletezni, Doxa az Doxa."

 

Szerintem: Igen, ez igaz. Volt. 1960-1980-as évek környékén, hazánkban. De a régmúltat idézve csuda jól hangzik, "jó szó" :) (Rejtő)

 

Speciel nekem a CB jobban bejön... de ha automatát vennék, csak olyat, ami a járástartalékot mutatja. Bár ez lehet, csak az én heppem. Kb. 5 automata órám van, sajnos ez a funkció mindegyikről hiányzik:( és nekem is...

Előzmény: geriud10 (161329)
geriud10 Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161329

Sziasztok,

 

szeretnék segítséget kérni.

Óravásárlás előtt állok és kinéztem magamnak két modellt:

 

1. Doxa - D-Light: http://astoriaoraplaza.hu/hu/karorak/doxa-karorak/d-light-karorak/704/1711001102/8591

 

2. Claude Bernard - Classic automatic: http://www.orabirodalom.hu/karora/Claude_Bernard/800913AIN/tn/

 

Szeretném a segítségeteket kérni, azzal kapcsolatban, hogy ti melyik órára szavaztok és miért?

 

Azért teszem fel itt a kérdést, mert egyszerűen nem bírom eldönteni, hogy melyik óra lenne a jobb választás.

Az én véleményem: először a Doxa tetszett meg nagyon, szerintem ezt nem is kell részletezni, Doxa az Doxa.

 

Viszont a Claude Bernard modell nagyon elegánsan néz ki, de túl sok mindent nem tudok róla.

 

Előre is köszönök minden segítséget! :)

expert1 Creative Commons License 2016.10.20 0 0 161328

Sziasztok! A replika órákban lévő Japán Miyota automata szerkezetről mi a véleményetek?

öccse Creative Commons License 2016.10.19 0 0 161327

:-)

Előzmény: oys... (161326)
oys... Creative Commons License 2016.10.19 0 0 161326

Még a végén meg fog nőni a lassan már jó öreg korba lépő, de hagyományos tucatwerkek, az ETA2824-2 és az ETA2892-A2 presztísze, mert még belévethető a bizalom. Utolsó mohikánokként.

És akkor a "tokozók" közelmúltbéli termékeire nem is fogunk olyan fitymállóan tekinteni...

altimus Creative Commons License 2016.10.19 0 0 161325

a cikk szerint ez se muanyag.

 

itt alighanem ket vilag harcol egymassal. az egyik oldalon all a tisztan fem + ko, ami hozzaerto oras altal, klasszikus eszkozokkel szinte korlatlanul es kortalanul javithato. a masik oldalon meg jonnek az alternativ anyagok, karbon, szintetikus cuccok, keramia, pdv, akarmi. ezeket nyilvan sokkal korlatozottabb mertekben lehet javitani. hogy jon-e ezzel esetleg olyan hozzaadott ertek ami miatt ez megeri az erosen ketseges persze. nyilvan fajo dolog egy sokezer dollaros/euros szerkezetre azt mondani, hogy kuka, javithatatlan. en is erosen megfontolnam, hogy vegyek-e ilyet, ha epp orat akarnek venni. gondolom mindenkepp valami klasszikus szerkezetu orat keresnek.

Előzmény: tomcat (161324)
tomcat Creative Commons License 2016.10.19 0 0 161324

A Mido-nak készült egy szintén 80 órás de nem plasztik ETA C01 21600 bph-val. Illetve például a Hamilton H21/H31 60 órás, 28800 bph mellett. A 21600 bph H10, H30, H40 80 órásak

http://new.hamilton-uni.com/en/hamiltonCalibers

De a Longines is használt módosított 7750-et 54 órára növelt járástartalékkal.

 

tomcat

Előzmény: altimus (161323)
altimus Creative Commons License 2016.10.19 0 0 161323

azert erdemes ebbe a kerdesbe jobban belenezni.

 

a Powermatic 80 (ETA C07.111) egy olyan teljesen mechanikus szerkezet aminek a jarastartaleka 80 ora! ezt sokfelekeppen el lehet erni, pl. a belso surlodas csokkentesevel (konnyebb, szintetikus anyagok hasznalataval). itt egy link errol:

 

http://wornandwound.com/review/tissot-luxury-automatic-powermatic-80-review/

 

azt irjak, hogy:

 

Other modifications include reduced friction in the escapement, which was achieved through the use of “a high-performance synthetic material”.

 

szoval nem a legolcsobb muanyagrol van szo, hanem egy szandekosan odatett fejlesztesrol, es specialis anyagok hasznalatarol. persze ezeket az alkatreszeket nem lehet otthon mokolni, legyartani, stb. mint ahogy egy PVD-vel boritott orat se lehet felpolirozni, felujitani. (de mar egy kompozit, vagy szenszalas anyagot se.)

 

ez van, van egy vonal a mechanikus oragyartasban ami nagyon progressziv az anyaghasznalat es a technika, technologia teren, de ezek az orak a javithatosagot aldozzak be ezert, es igy nyilvan az elettartamot is. egy teljesen acelbol keszult orat akarmeddig eletben lehet tartani, javitani ... (de monjuk egy titaniumbol keszult alkatresz mar szinten bajos. a szilicium, keramia ... detto.)

Előzmény: Chinaskii (161322)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161322

Ha valaki vette a fáradságot és elolvasta az amerikai fórumban felvetett komoly kritikát ÉS van tapasztalata: tényleg itt tartunk, hogy a werk-eket még Svájcban is megkínálják vastagon műanyaggal???

 

Mert ez számomra nagyon elkeserítő...

Előzmény: Chinaskii (161321)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161321

Nézd, itt van egy többé-kevésbé pozitív angol nyelvű kritika, ezt az oldalt sokszor beidézték már itt: https://www.hodinkee.com/articles/hands-on-with-the-tissot-powermatic-80-chronometer-live-pics

 

És itt egy negatív kritika, ami kimondja az igazat, hogy a spórolás jegyében a werk-et teletolták műanyaggal (sokkal nehezebb ilyet találni, mert az interneten a PR cikkeket találod meg elsőre): https://www.tapatalk.com/topic/3036370-13788

 

Jó nézelődést! 

Előzmény: baal-amiga (161317)
Levendula125 Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161320

Bizony az szép darab!

Hmm de olvasva azt amit a szerkezetéről témáztok nem éppen bizalomgerjesztő. Gondolom az órák területén is a számokat részesítik előnyben a marketingesek. Megkell az ilyen cégnél is sok "léhűtő"funkciósnak élni, ahhoz pedig számokat kell produkálni. Most mondjuk meg őszintén ki foglalkozna vele manapság ha kb 10 év múlva másik órát kellene vásárolnia? Szerintem az ember magától a 10 év alatt venne lehet 4 et csak azért mert tetszik:)

 

Előzmény: Chinaskii (161315)
APT Creative Commons License 2016.10.18 0 1 161319

Ez nem egy tartós szerkezet, nem is annak tervezték. Gyakorlatilag "eldobható" órák lesznek a vele készültek, minden karbantartás nélkül, eléggé pontosan és problémamentesen el fognak járni 8-10 évet, esetleg többet is, de aztán semmit, a világon semmit sem lehet majd velük kezdeni, komplett szerkezet-csere, vagy kuka. Műanyag gátszerkezet, szerelhetetlen, javíthatatlan megoldások...

Előzmény: Chinaskii (161318)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161318

Bizony, elég új.

Vannak visszajelzések angol, német és orosz fórumokon (én ezeket olvasom), de ami az érdekes, hogy vagy szuperlatívuszokban beszélnek a werkről, vagy teljesen lefikázzák, középút szinte nincs is.

 

Én ennek a werknek még adnék 2-3 évet, hogy kiderüljön, mennyire jó...

Előzmény: baal-amiga (161317)
baal-amiga Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161317

Vannak a powermatic 80 werkről már visszajelzések? Elég új konstrukció, nem?

Előzmény: Chinaskii (161315)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161316

Mókás.:)

Előzmény: rtivi (161313)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161315

Pedig milyen szép ez, csak még egyelőre túlárazott új modell: http://www.tissotwatches.com/products/tissot-luxury-automatic/T0864081605100.html

 

 

Előzmény: Levendula125 (161314)
Levendula125 Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161314

Köszi a válaszokat!

Ha esetleg Tissot-ot választottam volna az is kvartz szerkezetű lenne:)

rtivi Creative Commons License 2016.10.18 0 0 161313
Előzmény: Chinaskii (161307)
baal-amiga Creative Commons License 2016.10.18 0 1 161312

Nőihez nagy, igen, de ez férfi óra ;)

A női verziót nem ismerem.

Előzmény: Chinaskii (161311)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161311

A tok is k***a nagy egy női órához.

Megmondom az én feleségemnek milyen van és milyet szeret. Őt a szerkezet k*****a nem érdekli és nem is tudom/akarom elmagyarázni neki. A lényeg: legyen ezüst/fehér/sárga arany tok, nálam az ezüst tok és a valódi gyöngyház (pink) óralap bevált, mutatók aranyból, meg néhány karát gyémánt a számlapon. Nem kell túlzásba esni. Ez 95 rugóból megvan. Jó. nálam a felhúzója zafír. Egyéb díszítés is zafírból van, de így is belefért az egész cucc 120-ba és nagyon pofás. Direkt nem rakok képet.

 

Persze kvarc.

Előzmény: baal-amiga (161310)
baal-amiga Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161310

Az eredeti verzió kb. 10 éves, Unitas 6498-cal, 42mm-es tokban. Valóban, k...nagy hagyma koronával :)
Most 44-es nav-b-t használok, sztem az  sem nagyobb, a koronát leszámítva.

Előzmény: Chinaskii (161309)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161309

Kedves Topiktárs!

 

1 éve még volt ilyen órám (helyesebben a feleségemnek női formátumban), de a feleségem nem szerette, amit nem is csodálok. K***a nagy óra ez, ha nem tévedek, koronástul 51mm-es. Ugye, ugyanarról beszélünk? ETA 2824-2 szerkezetű volt, mert akkor tényleg ugyanarról a modellről beszélünk, a "díszítés" már mindegy. Ha "hagymakoronája" volt, akkor meg tényleg tuti az.

Mivel a párom nem viselte, az Ebay-en eladtam 275.- EUR-ért, cc. 84 ezer forintért.

 

Ilyet ne vegyél, ha most készülsz rá, de ez csak a saját privát véleményem.

Előzmény: baal-amiga (161308)
baal-amiga Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161308

Kedves Topiklakók!

 

Nincs valamelyőtöknek véletlenül Steinhart El Capitan vagy Portugal Mariner a fiókjában?

Chinaskii Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161307

Viszont.

 

Ahogyan rákattantam erre az óra témára, máris jött egy újabb felajánlás egy kedves orosz ügyfelemtől (komoly befektető Magyarországon), egyúttal pedig nagyon kedves ismerősöm, már-már barátom.

 

Neki egy IWC Portofino IW510106 modellje van, amit most az orosz rubel gyengélkedése miatt eladna nekem 3.900.- USD-ért kp.-ben, ami mai árfolyamon cc. 1 millió 90 ezer. (De nem kellene váltanom forintról, van annyi USD-m.)

 

Az óra NAGYON tetszik nekem. Semmi csicsa arany, sima acél tok, de sajnos bőr szíj. Tudjátok, ez az az óra, ami felhúzós, de 8 napi járástartaléka van.

 

Ami egy kissé zavar, az az óra 45mm-es (bazi nagy, szerintem) átmérője. Én eddig mindig 40mm-nél húztam meg a határt.

Papírok, doboz van, az óra 2008-as és Moszkvában vásárolt.

 

Nyilván téma sem lenne a dolog, ha küldenie kellene, de december elején Budapesten jár, ezért személyes átadás elintézhető, vagyis nincs ÁFA+VÁM, hasonló sarcok. Szerintem ez is nagyon megérné, pillanatnyilag keretem is van rá.

 

Szerintetek érdemes lenne?

 

Ha megvenném, akkor ez állandó órám lenne, ezért a full nagyszervízen a múlt hónapban átesett, jelenleg csili-vili Breitling Windrider Shadow Flyback B35312 órám egyúttal eladó sorba kerülne...

 

A profi tanácsokat szívesen venném. Ilyen az óra:

Előzmény: Chinaskii (161306)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161306

Bár van egy kedves kollégám, aki egy csaknem vadiúj Breitling-et hord a leggyakrabban, amelyik gyártó kifejlesztette ugyebár a Breitling SuperQuartz technológiát, azért ő is néha egy Miyota 8215-ös szerkezetű (automata) órával jelenik meg és azt sokkal jobban ajnározza, mint az egyébként jóval drágább (mert legújabb modell) Breitling SuperQuartz eredeti Breitling-jét.

Ez azt hiszem, azért elárul valamit.

Ráadásul (ezt még le kell írnom, nem tudom, a topiktársak hogy viszonyulnak ehhez a kivitelhez) a Miyota 8215-ös szerkezetű órája a mostanában divatos/ciki (nem tudom eldönteni) alulról teljesen átlátszó modell. Ami engem illet, én viszolygok tőle.

Előzmény: Levendula125 (161304)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161305

Kvarc.:(

Bár ízlés kérdése, elismerem, de nálam ennyi kizárja a szóba jöhető órák közül.

Előzmény: Levendula125 (161304)
Levendula125 Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161304

Persze ezt értem. Lesegettem Tiss-ot is de ennek a kidolgozottsága valahogyan jobban tetszett.

Belsőre milyen lehet?

Előzmény: Törölt nick (161303)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.17 0 0 161303

Hat nem egy tissot-certina kategoria,,arban meg kozel ott van.

Előzmény: Levendula125 (161300)
Levendula125 Creative Commons License 2016.10.17 0 1 161302

Azt tudom :)

Órás vélemény érdekel,stb.

Előzmény: Smíró (161301)
Smíró Creative Commons License 2016.10.16 0 0 161301

Ez egy svájci óra.

Előzmény: Levendula125 (161300)
Levendula125 Creative Commons License 2016.10.16 0 0 161300
Boar... Creative Commons License 2016.10.15 0 0 161299

Szia!

Megvettem az az órát amiről érdeklődtem és persze felmerül a kérdés, hogy pótszemet vajon be lehet-e szerezni hozzá?

Előzmény: Franek-52 (161264)
öccse Creative Commons License 2016.10.15 0 0 161298

Ráadásul kettőt szállítottak ki neki.

Előzmény: Törölt nick (161297)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.15 0 0 161297

Remélem még nem volt:

Yes, Phillips will offer one of four steel 1518s in the world this fall. Not sure why that's such a big deal? Read on for more.

 

On February 22, 1944 the watch was sold to Joseph Lang of Budapest Hungary.

Egy előrelátó honfitársunk tudta, hogy mibe kell fektetni a pénzét a háborúban. Biztosan emlékezett még a korona inflációjára az első világháború után és tudta, hogy nem szabad nagy mennyiségű pengőt tartani, így hát megvette az akkori csúcsot. Milyen kár, hogy alighanem nem láthatja, hogy 72 évvel később az ő órája világszenzáció lett. Tartok tőle, hogy nem is az örökösei árulják.

öccse Creative Commons License 2016.10.15 0 0 161296

Ha valóban minden rendben vele, akkor nagyon jó áron vetted. Gratula !

Előzmény: Chinaskii (161295)
Chinaskii Creative Commons License 2016.10.14 0 0 161295

Tisztelt Urak!

 

Úgy alakult, hogy megvettem az örökösöktől a Zenith El Primero Rainbow-t is.

Az eredetileg kialkudott 450-es áron jutottam hozzá.

Ennek van doboza és certifikátja (ami mellesleg kitöltetlen). Jól jár, ezt jobban karbantartotta az elhunyt kolléga.

A sorozatszáma: 02-0360-400.

Fényképezni nem tudok, mert még az irodámban vagyok, de beszkenneltem, elnézést a pocsék minőségért. Megérte szerintetek?

 

A fémszíj is eredeti.

Előzmény: APT (161241)
APT Creative Commons License 2016.10.10 0 0 161294

Anyagilag biztosan jobban jársz...

 

Másrészt ez egy hobbi, ha valami örömet szerez, és van rá kereted - akkor ne is foglalkozz a részletekkel.

Előzmény: Törölt nick (161291)
APT Creative Commons License 2016.10.10 0 0 161293

Azért ez ennél árnyaltabb...

Egyfelől igazad van, a többség nem egy "életre" vesz órát - semmilyent sem. Másrészt a 30-40 éves kvarcok között van valóban pár, az idő próbáját kiálló (jellemzően már akkor is drága, felső kategóriás) konstrukció, de az abszolút elsöprő többségük réges-régen elpusztult.

És amelyik nem - nos, azok között igen kis számban lehet találni a korai ISA/ESA/ETA első generációs kvarcokból... A 70-es évek Seiko/Citizen kvarcai (hozzátenném: Rolex-Omega árkategóriájú presztízsórák voltak ezek a maguk idejében!!) még mindig nagy számban lelhetők fel, a svájciak nem annyira...

 

A most futó "high-mech" szép ETA kvarcwerkeket meg kis túlzással lapátszám dobálom a szemétbe 6-8 évesen úgy, hogy én igazán nem is foglalkozom velük.. Hullanak, mint a fűszál, kimondottan ezekkel, méregdrága márkaszervizben foglalkozó, direkt meg nem nevezendő szervizes órás tömör véleménye róluk annyi, hogy "szemét". Simán beletesznek 150-200 ezres órákba olyan werkeket, mint a túlzás nélkül egyszer használatosnak mondható, semmilyen szinten nem szervizelhető-megbontható G10 és hasonlók.

Előzmény: fefe1968 (161292)
fefe1968 Creative Commons License 2016.10.10 -1 1 161292

Az emberek nagy többsége karórát úgy váltogat, mint telefont. 2-3 évente. Ha szűkebb réteget veszünk, akkor úgy mint gépkocsit. Nagyon optimista esetben is 15-20 évvel számolnék. Egyfelől ennyi idő alatt nagyon sokat változik az életút, a technika, az ízlés. Ezzel a bevezetővel csak arra utalnék, hogy egy kvarc óra kiszolgál egy embert egy életre. Rengeteg kvarc óra van ma is használatban azóta, hogy feltalálták és piacra dobták. A ma 30 éves darabok is hibátlanul mennek. A fellelhető mechanikus órák pedig milyen állapotban vannak 30 év után? Vagy felújításra szoruló pénztemető, vagy NOS amit nem használtak soha funkcionalitásában, vagy ha használták, akkor költöttek rá nem keveset és már inkább eszmei értéke van, nem anyagi. 

Törölt nick Creative Commons License 2016.10.09 0 0 161291

koszonom.akkor jobban jarok ha marad ez "egyedul"-)

Előzmény: APT (161290)
APT Creative Commons License 2016.10.09 0 0 161290

A Breitlingben sokkal egyszerűbb, hárommutatós werk van, annak van kisebb esélye meghibásodni. Örök életre viszont egyiktől se számíts, ezek nem erről szólnak - de nem is ez a fő gond, hanem az, hogy ha bármi, a legkisebb gond is van velük, a komplett szerkezetcsere lesz az egyetlen megoldás. Ha még lesz hozzájuk szerkezet - mert ezeknél még maguk a cégek sem garantálják a 8-10 éven túli alkatrész-ellátást.

Előzmény: Törölt nick (161289)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.09 0 0 161289

En nem kerdeztem h itt kinek miilyen marka tetszik,meg automata vs qartz stb!

Automata nem kell semennyiert sem (volt mar)mert van hogy nem hasznalhatom napokig,forgatoval nem bohockodok,es sokkal megbizhatobbnak es pontosabbnak tartok egy jo qartzot.

Szoval engem csak az erdekelne melyik a megbizhatobb a ketto kozul.

(nem erdekel citizen seiko stb)

Törölt nick Creative Commons License 2016.10.09 0 0 161288

WDL; Kristóf tér,

LBS; Edison utca. 

Előzmény: Monica75 (161287)
Monica75 Creative Commons License 2016.10.09 0 0 161287

Sziasztok!

 

Szeretnék egy Omega Ladymatic órát bevizsgáltatni vásárlás előtt, hol tudom ezt megtenni?

Válaszokat előre is köszönöm!

Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161286

Nem mindenkinek jön be egy 36 mm-es 30 éves óra, hiába Rolex...

A The Citizen is kicsi, csak a legújabb modelljeik érik el a 40 mm-t, de ott meg áfa plusz vám, szóval 7-8 kiló a vége, mire ideér. 

Nézegetem eleget :)

De ott van mondjuk a Seiko is a 9F szerkezettel, az sem egy becsületsértés :)

Előzmény: glashuette (161285)
glashuette Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161285

Ekkora répaságot...

 

Full fóliás, full acél, full set, minden full.

 

Az acél jelző full nélkül már meg sem áll magában. Kvarcórát 4 kilóért? Akkor már szánj rá még 150 ezret és vegyed meg a legjobb kvarcot, a Rolexet, vagy a The Citizen-t. 

Előzmény: Törölt nick (161282)
nickback38 Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161284

OFF :

 

A Colt a babot evő angyalokhoz illik :-)

 

ON :

 

APT fórumtárs lényegretörő meglátását némileg finomítva - nagy-nagy márka/design iránti elkötelezettség kell, ha ilyesmit megvásárol vki. Ez már nem arról szól, hogy többé-kevésbé objektív alapon mi éri meg...

Előzmény: Törölt nick (161282)
APT Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161283

Rajta - ha szeretnél sok százezret elkölteni márkanevekre, meg 5-10 ezres olcsó, és korántsem az örök élettartamukról híres kvarcszerkezetekért...

Előzmény: Törölt nick (161282)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161282

Longines Hydroconquest Chronograph full komplett, 2 év gari!
/budapest/Longines_Hydroconquest_Chronograph_full_komplett__2_ev_gari__52429916.htm

 

Breitling Colt Quartz 41 mm nagyszerviz után gyönyörű állapotban,
http://www.jofogas.hu/budapest/Breitling_Colt_Quartz_41_mm_nagyszerviz_utan_gyonyoru_allapotban__55749294.htm

 

Ezeken agyalok.

Előzmény: nickback38 (161281)
nickback38 Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161281

Az "objektív minőség" tekintetében nem nagyon van különbség, a Longines a pozicionálása - felső kategória vs. tokozó - miatt viszont értéktartóbb. Természetesen vannak olyan komplikációk, amiknek a Steinhart a közelébe sem megy, ez pont lehet a Longines-nek, viszont egy szimpla centrál másodperc+dátum kialakításnál

égbekiáltó különbség nincs - csak az árnál :-) Szerintem.

Mondom ezt úgy, hogy van egy Conguest-em és egy Ocean One-m is.

Előzmény: Törölt nick (161278)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.07 0 0 161280

Akkor hogy kaphatta meg a "swiss made jogot" a steinhart?

Előzmény: Törölt nick (161279)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.06 0 0 161279

Az egyik egy noname valami, a másik egy pedigrés óragyártó.

Akkor vajon mi lehet a válasz?! :-O

Előzmény: Törölt nick (161278)
Törölt nick Creative Commons License 2016.10.06 0 0 161278

Sziasztok.

Steinhart vagy Longines a minosegibb/ertektartobb?

Exebeche Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161277

OFF

Nagyon köszönöm Balázsnak, hogy segítségemre volt a Seiko pótszemek dolgában és 2 darabot is átvehettem tőle.

ON

 

Előzmény: Exebeche (161219)
zohan Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161276

A családjában karácsonyra mindenki órát kap:)

Előzmény: H_G (161275)
H_G Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161275

OFF, de imádom az ilyen szigorú nőket :)

 

Előzmény: oys... (161270)
zohan Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161274

Nesze neked szelektív hulladékkezelés.

spyder999 Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161273

Mondjuk egy úthenger lehet célravezetőbb lett volna...

Előzmény: rtivi (161272)
rtivi Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161272
Előzmény: rtivi (161271)
rtivi Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161271

Azért érdekes lehet ezek márka szerinti megoszlása. Egyébként nem tudom elképzelni, hogy milyen órák lehetnek és minek alapján számolták ki ezt a 700 milliót, mert az átlagár itt nem érte el a 60 ezer forintot. No és vajon hol gyártották őket?

Előzmény: oys... (161270)
oys... Creative Commons License 2016.10.04 0 0 161270

12 ezer hamis órát semmisített meg a NAV

A csaknem 700 millió forint értékű hamis karórát augusztus elején foglalták le csempészektől. Tovább »

forrás: Index.hu

Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161269

Omega is :)

Előzmény: Franek-52 (161267)
Boar... Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161268

Köszönöm!

Előzmény: Franek-52 (161267)
Franek-52 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161267

Szia.

 

ETA 251.265 szerkezet, már kivonták a gyártásból. A Doxa, Tissot, Certína is tokozta.

 

Feri'bá.

Előzmény: Gombperec (161265)
Boar... Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161266

Az indapass monnyonle...

Gombperec Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161265

Kösz.

Sehol nem találom ezt a modellt csak ennél az alaszkai csávónál, az ár pedig gyanúsan alacsony.

Előzmény: Franek-52 (161264)
Franek-52 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161264

Szia.

 

Nemjól gondolod.

 

Feri'bá

Előzmény: Boar... (161263)
Boar... Creative Commons License 2016.10.02 0 0 161263

Sziasztok!

Jól gondolom, hogy ez az óra hamisítvány?

http://www.ebay.com/itm/Sector-450-Black-Dial-Digital-Chronograph-/162223410465

kispatrik Creative Commons License 2016.09.27 0 0 161262

Üdv!

 

Azokhoz fordulnék segítségért akik Közületek ott voltak a hétvégi Órabörzén! Volt ott egy Úr akinek a terem baloldali sarkában volt asztala. Volt a csuklóján egy egyedi készítésű feltűnő méretű (kb.10cm széles) csuklópánt és abba beépítve egy óra). Aki esetleg emlékszik rá és tudja az elérhetőségét, segítsen már nekem legyen szíves!

Kaptam tőle telefonszámot de nem találom.

Előre is köszönöm!!

APT Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161261

Kifejezetten órákkal foglalkozó múzeum eleve nagyon kevés van - azok is leginkább Svájcban, és a nagy márkák saját házi múzeumai (vagy inkább bemutatótermei). Olyan modellek, amelyeket firtatsz - készültek (egyedileg), szemléltető, oktatást segítő segédeszközként, mestervizsga-feladatként is (jómagam is találkoztam párral) - de ezeknél is az a baj, hogy sehol sincsenek összegyűjtve (még adatbázis, elérhetőségek formájában sem). Pont olyan múzeum, amit firtatsz - valószínűleg egyáltalán nincs.

Előzmény: ---:Jani:--- (161260)
---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161260

Értem, akkor félretájékoztattak. Igaz, nem hozzáértő a forrásom :) A második kérdésemre vonatkozóan tudtok valamit?

Előzmény: APT (161259)
APT Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161259

Több ilyen mechanikus komplikáció is készült, már a XIX. században is, de nem terjedtek el, ami nem is csoda, mert miközben drámai mértékben elbonyolították a szerkezetet (konkrétan az erre szolgáló mechanizmus maga kb: ugyanolyan bonyolult, mint maga az óramű), közben némi bizonytalanságot visz bele a kijelzés pontosságába, és mechanikus órában energiát sem takarít meg, semmit sem - sőt...

Elektronikus - kvarc - órában viszont van/lehet valós energiatakarékossági funkciója, miközben adott esetben mechanikai értelemben gyakorlatilag semmit sem bonyolít a szerkezeten - csak az elektronikán kell változtatni.

Előzmény: ---:Jani:--- (161257)
Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161258

Azt én nem tudhatom :)

Ez inkább a mozgásra vagy fényre töltődő kvarcórákban divat energiatakarékosság céljából. 

Előzmény: ---:Jani:--- (161257)
---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161257

De én úgy tudom, hogy ilyen automatákban is van. Pl. ha jól emlékszem a Girrard Perregaux ww.tc-jében.

Előzmény: Wicked Belzebub (161255)
ronin s8 Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161256

A kis Portofino-kban Sellita SW300-as van, ami az ETA 2892-A2 klónja. A nagyokban saját kézihúzós szerkezet komplikációkkal vagy anélkül.

Előzmény: öccse (161253)
Wicked Belzebub Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161255

 "Hogy hívják azt a komplikációt, amikor az óra másodpercmutatója egy bizonyos inaktivitás után megáll, de belül továbbra is jár a szerkezet és gombnyomásra a mutatók a pontos időre ugranak?"

 

Kvarcórának :)))

Előzmény: ---:Jani:--- (161254)
---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161254

Köszönöm az ETA-val kapcsolatos válaszokat. Lenne még két amatőr kérdésem:

 

 

1. Hogy hívják azt a komplikációt, amikor az óra másodpercmutatója egy bizonyos inaktivitás után megáll, de belül továbbra is jár a szerkezet és gombnyomásra a mutatók a pontos időre ugranak? Illetve, hogy működik ez egyáltalán? Hogyan áll meg a mutató és mennyi idő elteltével? Az ilyen óráknak max. mennyi a járástartalékuk? Kb. hány százaléka az elfogyasztott energiának a mp-mutató mozgatása?

 

2. Ez lehet, hogy kissé gyerekes kérdés, de már egy csomószor felötlött bennem: van a világon valahol olyan múzeum, ahol egy egyszerűbb automata szerkezet fel van nagyítva hatalmasra, pl. egy szobányi méretre, úgy, hogy minden egyes alkatrész "kézzelfogható" nagyságú, és az egyes alkatrészekhez oda van írva, hogy mi micsoda, és ezt megtekintve a laikus legalább felületesen felfoghatja, hogy hogyan működik egy ilyen óra belülről, mi mozgat mit? Nagyon szeretnék egyszer látni egy ilyet. Gondolom, erre az a legegyszerűbb válasz, hogy menjek fel a legközelebbi templomtoronyba, de engem kifejezetten az automata órák működése érdekelne. Vannak persze egyszerűbb magyarázó videók a youtube-on, ahol bemutatják az alapvető dolgokat, de azokon tényleg csak a legalapvetőbbeket látni - engem nagyon érdekelne, hogy hogyan működik pontosan egy tourbillon, egy percismétlő, egy járástartalék-kijelző, vagy az első pontban említett komplikáció, aminek nem tudom a nevét.

Köszi előre is a válaszokat! Minél hosszabb, részletesebb annál jobban örülök neki! Privátot is szívesen fogadok, nem akarom szétoffolni ezzel a topikot. 

öccse Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161253

Szerintem is nagyon jó szerkezet, nekem egy Steinhart-ban teljesített kiválóan, amit 92 ezerért vettem. No de egy IWC Portofino-ban ?

Előzmény: Smíró (161250)
nappapi Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161252

A Tissottól is megválok.

GYÖNYÖRŰ, Tissot Seastar Seven, kézi húzós mechanikus 1960-1970 közötti kb. 18K aranytok (10,8 gramm), 34 mm kn, Incablok 2451 szerkezet, mindene jelzett a szíj kivételével. Új Milanese sűrű szövésű szíj 18 mm. Frissen szervizelve Váradi órásmesternél, egy év garancia, üveg, tok karc mentes.

Irányár: 150000

nappapi Creative Commons License 2016.09.26 0 0 161251

Sziasztok, eladó lett az Omegám.

Omega Constellation Automata Chronometer day, date (működik, rendesen vált) arany/acél óra eladó. A számlap, mutató, indexek, lünetta, feliratok 18K arany, a tok fölül és oldalt csak aranyozott. Szép állapotban, a szíj kivételével minden jelzett. Frissen szervizelve, Váradi órásmesternél, egy év garancia. Új Milanese szíj van rajta. Az üveg és tok karc mentes. Az ár irányár, minimálisan alkuképes.
Szerkezet szám:29083778, Cal:751, Tok: CD168029, 1969. A tok kn. 34 mm. 24 köves. Irányár:

320000

Smíró Creative Commons License 2016.09.25 -1 0 161250

ETA szerkezet... van egy Certina DS-1 órám a jól ismert 2824-2 szerkezettel. 5 éves. Az első 3-4 évben sietett, heti szintem 2 perc körül. Egy éve olyan fokon állt be, hogy kb 2 havonta - ha a naptárt állítom át - lehet 1 percen belüli az eltérés. Ha már kihúzom a koronát, bevárom az atomjelest és indítom. Siet most is 40-50 sec körül, de 2 havonta. Nincs szívem lerakni, pedig a nyarat bőrszíjjal végigszenvedni... szóval jó kis szerkezetet rakott össze az ETA.

Előzmény: tomcat (161249)
tomcat Creative Commons License 2016.09.24 0 0 161249

Az Omega esetében nem igazán lehet kifogásolni az ETA szerkezetek használatát, hiszen a Swatch csoporthoz tartozik.

 

tomcat

Előzmény: öccse (161248)
öccse Creative Commons License 2016.09.24 0 0 161248

Valóban, az IWC, az Omega, a TAG Heuer, stb. használ(t) ETA szerkezeteket, a Rolex soha. Csak a Tudorokban korábban, most már kezd ezekbe is saját werket tenni.

Előzmény: ---:Jani:--- (161246)
tomcat Creative Commons License 2016.09.24 0 0 161247

www.eta.ch

A Swatch-csoport alapszerekezet gyártó vállalata. Több korábbi önáló gyártó felvásárlásából, összeolvadásából jött létre hosszú évtizedek alatt. Valjoux, Lemania, stb. utódja.

Ismertebb svájci szerkezetgyártók még az ETA beszállítóból önállósodott Sellita, a Soprod illetve idén a főleg kvarc gyártó Ronda is jelentkezett mechanikus szerkezettel. Az óragyárak kevés kivétellel ezeket tokozzák a swiss-made felirat jogos használatához.

Luxus kategórián nem tudom mit értesz, a svájci mechanikus karóra már egy jó ideje luxusnak számít, ennek megfelelően nem költségalapú hanem tisztán marketing árképzéssel.

Saját (in-house) szerkezettel viszonylag kevés gyártó rendelkezik, ilyenek például a Frederique Constant vagy a Rolexhez tartozó Tudor. És persze maga a Rolex.

Azért van viszonylag sok ETA vonatkozású hír, mert az ETA folyamatosan csökkenti a csoporton kívül értékesített szerkezetek számát, ezért a gyártók állnak át az alternatív szerkezetekre vagy valami sajátot készítenek, licenszelnek.

 

tomcat

Előzmény: ---:Jani:--- (161246)
---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.23 0 0 161246

Oké, most valami nagyon alapvetőt fogok kérdezni.

 

Kérlek titeket, ne fogjátok miatta a fejeteket, de már nagyon régóta szeretném megkérdezni: mi tulajdonképpen az ETA-szerkezet? Minek a rövidítése az ETA? Hogyan és miért terjedt el szinte minden nem-luxuskategóriájú svájci órában? (legalábbis ez a benyomásom, ahogy utánanézegettem. Ha jól értem, a Rolexig bezárólag kb. minden svájci órába az kerül, afelett meg már gondolom saját gyártású szerkezetek vannak). Bocsánatot kérek, hogy ilyen amatőr hülyeséggel zavarom a fórumot, de ahogy rákerestem, mindenhol úgy írnak erről a témáról, hogy magától értetődőnek veszik, hogy az olvasó már tudja, miről van szó. Elég lenne csak pár tőmondatban, hogy értsem, mi ez.

PhoebeCat Creative Commons License 2016.09.23 0 0 161245

Időm bőven van.

Köszi.

Előzmény: oys... (161244)
oys... Creative Commons License 2016.09.23 0 0 161244

Mondjuk P.Kiss István, a Népszínház utcában, ha van rá időd kivárni.

 

"a tokot megoldom"

Ne bízz annyira magadban!

Inkább komplett rendbetételét kérd, ezt is vállalni szokta.

Előzmény: PhoebeCat (161242)
oys... Creative Commons License 2016.09.23 0 0 161243

Az úttörő automata kronográf triumvirátus egyike.

A szememben az egyik legjobb kronó!

És ráadásul úgy luxusóra, hogy nem hivalkodó.

(Ezt a képességet a Breitling viselése során úgy vélem, hogy megtanulod majd értékelni.)

 

 

És az El Primero-k közül ez az egyik leginkább letisztult megjelenésű modell, az egyik legszebb változat. Eredeti acélcsattal, ez igen!

Az már csak hab a tortán, hogy ennek a másodpercgyűjtő mutatója azon nagyon kevesek közé tartozik, ami a beosztásokra pontosan mutat, ugyanis a 36.000-es féllengésének köszönhetően tizedmásodperces pontosságú mérésre képes - elvileg. Ez a mechanikus órák esetében komoly ritkaság!

Arra azonban készülni érdemes, hogy a dátum/óra beállítása a korona kihúzása során fordított sorrendű a megszokottakhoz képest!

 

Ha megteheted, kár kihagyni!

Előzmény: Chinaskii (161239)
PhoebeCat Creative Commons License 2016.09.22 0 0 161242

Üdvözletem

 

Segitségre lenne szükségem az alábbi Sicura automatához keresek perc mutatót, és szakit aki kipucolná.... csak a szerkezetet szeretném tatarozratni, a tokot megoldom.

Működik, csak rettenetes állapotban van.

Hova érdemes vinnem, Bp. és környékén?

Köszi

APT Creative Commons License 2016.09.22 0 0 161241

Egy már "modern" El-Primeroért ez jó ár, ráadásul ez egy teljesen vállalható kinézetű modell. A nagy, 36 ezres lengésszám miatt viszont szervizérzékeny, rendszeres használat esetén az 5 éves karbantartási periódust érdemes komolyan venni.

Előzmény: Chinaskii (161239)
dészáz Creative Commons License 2016.09.22 0 0 161240
Előzmény: Chinaskii (161239)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.22 0 0 161239

Ami érdekes fejlemény, hogy az örökösökkel beszélgetve a Breitling múltjáról kiderült, hogy az ügyvéd kollégának volt egy másik órája is, amit gyakrabban hordott és most ezt is felkínálták nekem 450 ezerért. (Ezt a család örökölte.)

 

Körülnézve az interneten (Ebay, Chrono24, stb.), ez nagyon megérné.

Az óra egy Zenith El Primero, mellékelek is róla egy képet. A kép nem saját, hanem internetről "lopott", de egészen pontosan így néz ki.

Ez (a Breitlinggel ellentétben) eredeti dobozzal-certifikáttal rendelkezik.

 

El akarják adni, de egyelőre csak egy 400 ezres ajánlatuk van rá. Szerintem 450-ért az enyém lehetne, bár nem akarok nyerészkedni, meg eleve gyűjtő sem vagyok.

 

Ami a fura számomra, hogy bár nyilván hallottam a márkáról, láttam is az órát, de nem vágom, hogy ez a típus miért annyira értékes? Csúcsminőség, rendben, de se a marketingje, se pedig a kinézete nem indokolja szerintem. Én totál laikus vagyok a topiktársak többségéhez képest, de szerintetek mi lehet az oka a magas árnak?

Előzmény: Johnny 78" (161237)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.21 0 0 161238

Szervusz!

 

Félreértés ne essék, a képek nem a sajátjaim, ezek a nagyszerviz során készültek.

A rossz minőségű képet, amit először töltöttem fel, amikor még érdeklődtem, nem is fényképeztem, hanem szkenneltem.

 

Az óra majdnem kész, nagyobb baja szerencsére nem volt azon kívül, hogy a karbantartás súlyos elhanyagolásából fakadóan kívülről igen koszos volt, a belseje meg tele volt nagyon durván beszáradt olajjal.

Előzmény: Johnny 78" (161237)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.21 0 0 161237

Igen tudom. Viszont a fotózásba nagyon belejöttél.  :) Apropó hol tart az órád? Fog üzemelni?

Előzmény: Chinaskii (161233)
APT Creative Commons License 2016.09.21 0 0 161236

Mi más lenne? A megszokott szendvics, 2892 + DD modul.

 

Előzmény: Törölt nick (161235)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.21 0 0 161235

Modulkronó?!

Előzmény: öccse (161234)
öccse Creative Commons License 2016.09.21 0 0 161234

Úgy tűnik ez a jól bevált ETA szerkezet.

Előzmény: Chinaskii (161233)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161233

A lünettát nem tekertem el, de a fényképezésnél úgy látszik, hogy el lett tekerve, én is látom.

Egyúttal azt is tudom, hogy ennek semmi jelentősége nincs. Ez egy mindkét irányba tekerhető lünetta az óra specifikácója szerint. Nincs jelentősége, tényleg.

 

Nézzünk egy képet a belsejéről:

 

 

Előzmény: Johnny 78" (161231)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161232

Nekem tetszik. Dögös a kék számlap.

Előzmény: Szakáll9 (161226)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161231

A lünettát eltekerted? Kígyóbőr szíj van rajta? Komoly ez a cucc!  :)

Előzmény: Chinaskii (161227)
---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161230

Azért fényképezek, mert nem vagyok annyira jártas az órák világában, hogy ha meglátok egy modellt, akkor rögtön tudjam, hogy az melyik, és neten rá tudjak keresni. Egyszerűbb lefotózni és később a kép alapján beazonosítani. Ma pl. felpróbáltam két Seiko-t, és maga az eladó javasolta, hogy fényképezzem le, mikor megkérdeztem, hogy meg tudja-e mondani a modellszámot.

Előzmény: altimus (161229)
altimus Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161229

nezelodni kulturalt helyen nyilvan lehet. szerintem fenykepezni boltban nem illik, ha rad szolnak az teljesen rendben van. ha mindenaron fenykepeznel illik megkerdezni, hogy lehet-e? de mi a fenet lehet egy boltban fenykepezni? (ahogy irtak lentebb esetleg a biztonsagi berendezeseket, kamerak elhelyezkedeset). orat sincs ertelme boltban fenykepezni mert barmelyik orarol pillanatok alatt talalsz a neten sokkal jobb minosegu fotot, mint amilyet te fogsz kesziteni.

 

Előzmény: ---:Jani:--- (161220)
CDBV Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161228

Nekem most volt szervizen itt:

http://www.orex.hu/oraszerviz

Előzmény: Chinaskii (161227)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.20 0 0 161227

Szervusz!

 

Maradjunk annyiban, hogy APT topiktársnak sokat köszönhetek.

Igen, egyetlen hivatalos szerviz van Magyarországon, és az a WDL. Ráadásul érdeklődésemre (amikor már megoldódott a dolog) elmondták, hogy ennek a márkának a javítására még ők sem rendelkeznek "hivatalos" jogosultsággal, hanem bevállalják és azzal a lendülettel kötelező nekik továbbküldeni Bécsbe. Ez nyilván a vállalási árban is tükröződik...bár ezt rákérdezésemre tagadták.:)

Ismét leszögezném: sokat köszönhetek a fórumnak a rosszindulatú beszólások ellenére is, de különösen APT topiktársnak. Ha ő gondolja, majd beszámol a dologról.

Előzmény: ZésZoli (161216)
Szakáll9 Creative Commons License 2016.09.19 0 0 161226

Mi a véleményetek erről az óráról? 

 

https://www.prokarorak.hu/swiss-military-hanowa-5230.04.003

---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.19 0 0 161225

Csak arra vagyok igazából kíváncsi, hogy mennyire veszik zokon, ha valaki úgy sétál be, hogy igazából nyilvánvaló, hogy nem akar vásárolni (legalábbis a közeljővőben).

---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.19 0 0 161224

Eddig mindenhol engedték, ahol megkérdeztem. Múltkor egy Rolex/Patek (!) szalonba is beengedtek, pedig eszem ágában se lett volna bemenni, csak kívülről akartam fotózni, de az ajtónálló nagyon szívélyes volt, mondta, hogy jöjjek be nyugodtam csak fotózni is. Máshol viszont, ahol két órát is előszedtek a kedvemért, amiről kérdéseim voltak (tényleg csak kérdezni akartam a magasság- és mélységmérő működésükkel kapcsolatban), a végén már kissé mogorván nézett rám a tulaj...

Passionata Creative Commons License 2016.09.19 0 0 161223

a helyiseget sehol nem engedik fotozni ,foleg azert mert az osszes biztonsagi berendezes kielemezheto , a felprobalt orat mindenutt lefotozhatod de elotte azert kerdezz ra ne orditson ,hogy kelet europai vagy.

Előzmény: ---:Jani:--- (161220)
Smíró Creative Commons License 2016.09.19 0 0 161222

Ha belépéskor megkérdezed, szabad-e fotózni, megkapod a választ is:)

Előzmény: ---:Jani:--- (161220)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.18 0 0 161221

A legtöbb helyen nem szabad fotózni.

Nézelődni lehet, maximum kiutálnak. :-)

Előzmény: ---:Jani:--- (161220)
---:Jani:--- Creative Commons License 2016.09.18 0 0 161220

Sziasztok! Lenne egy érdekes kérdésem: egy komolyabb (felsőkategóriás svájci márkák), illetve luxusórákat árusító szalonban mennyire tolerálják, ha az ember bemegy csak úgy körbenézni, fényképezni, kérdezni, a vásárlás komoly szándéka nélkül?

Exebeche Creative Commons License 2016.09.15 0 0 161219

Sziasztok!

 

OFF

Mivel sokatoknak van a felkelő nap országából származó órája, gondoltam tőletek is megkérdezem:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=141014247&t=9198082Köszönöm!

ON

theraphosa Creative Commons License 2016.09.15 0 0 161218

Szerkezet a lényeg nálam. A külcsiny másodlagos. Köszi.

Előzmény: ZésZoli (161217)
ZésZoli Creative Commons License 2016.09.15 0 0 161217

Szia!

 

Mit szeretnél? Órát vegyél, ne szerkezetet. Egyébként megfelelő karbantartás mellett teljesen mindegy, melyiket választod. Mindkét szerkezet milliós tételben gyártott tömegtermék, megfelelő minőségellenőrzéssel.

 

Üdv.

Előzmény: theraphosa (161215)
ZésZoli Creative Commons License 2016.09.15 0 0 161216

SZia chinaskii!

 

Én kíváncsi vagyok, ki vállalta és mennyiért. Végül APT topiktársnak adtad, vagy ő javasolt valakit?

 

A márkaszervizt  végül megkérdezted? Egyáltalán ki most a hazai szerviz? A wdl?

 

üdv. 

Előzmény: Chinaskii (161203)
theraphosa Creative Commons License 2016.09.15 0 0 161215

Kedves Mindenki! Ti milyen óraszerkezetet választanátok ? ETA 2893-2 vagy Sellita SW 330-1-et? Gondolom az Eta megbízhatóbb, egy pár órában már bizonyíthatott és bizonyított.

rtivi Creative Commons License 2016.09.13 0 0 161214

(Így vagyok én is.)

Előzmény: dészáz (161213)
dészáz Creative Commons License 2016.09.13 0 0 161213

99% alatti embertől alapból nem vásárolok az ebay-en. ráadásul nincs tul sok adásvétele...

Előzmény: Chinaskii (161208)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.13 0 0 161212

No meg Grúzia nem EU tagállam, a behozatali adó (vám+áfa) is bejátszik. Ez több, mint 43%.

 

Bár vannak fapados repülők Kutaisi-be, ugyanott van az ember anyagilag. Sajnos...:(

Előzmény: Chinaskii (161211)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161211

Köszönöm. Szerintem is szép óra, én előtte Longines-párti voltam, de a mentoromnak nagyon sokat köszönhetek.

Az a minimum, hogy feljavítom az óráját és viselem.

57 évesen "belefulladt" egy ukrán bányatóba és megörököltem az óráját. Mit tehetnék?

 

Ő tanított meg mindenre a büntetőjogról, de remélem, hogy én nem így végzem.

 

Az órát illetőleg: ugye, van a Colt a Breitling-nél, az a kezdő óra. Ez kb. középen van, meg kevés ideig is gyártották, de messze nem a csúcsmodell. Nem nagy cucc. Nekem az emlék számít...

Előzmény: Johnny 78" (161210)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161210

Ejha, komoly kis ketyegő ez. Én viselném.  :)

Előzmény: Chinaskii (161203)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161209

Menstruálsz Te is?      

Előzmény: Wreck Diver (161202)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161208

Nem mellesleg, feltettem a grúz (Tbilisi) emberkének egy lényeges kérdést:

 

Szóval ez a link változatlanul, de nekem túl olcsónak tűnt és nem véletlenül!

 

http://www.ebay.com/itm/331956901788?_trksid=p2055119.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT

 

New message from: ge_koba (137)
Unfortunately there is not clearly seen and I could not read digits.
Good luck
Reply

 

Your previous message

On the backside (no pictures!) does it have the serial no.? I am not asking for the B35312 engraving but the small 6 digit number underneath.
If you have it, pls give me only the first four digits of the six.
Thanks, Robert

Előzmény: Chinaskii (161203)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161207

OFF: Nem a f*szt nem. Rászolgáltam valamivel a "troll" névre? Rendkívül udvariasan (szerintem) segítséget kértem, azt meg is kaptam, de amióta 4 napja nem szólaltam meg, csak a fikázás jön, hogy sz*r az igazolás, pereljek, stb.

Ez igazán jóindulatú dolog egy csak most becsatlakozott új taggal szemben.

Ha nem itt találtam volna meg a megoldást, akkor vissza sem néztem volna, annyira komolyan "kaptam" és nem szolgáltam szerintem rá. De ha igen, akkor mivel?

Előzmény: Wreck Diver (161206)
Wreck Diver Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161206

OFF: Nem.

Előzmény: spyder999 (161205)
spyder999 Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161205

Ha valaki szétcseszi az te vagy meg a whybelawhy cimborád.(nem igazán tudtok elszakadni ettől a bÉlázástól úgy látom)

Miért kell ilyen ellenségesen kezelni bárkit aki idevetődik?

...gondolom ha tehetnéd,most gyorsan kitörölnéd a hozzászólásodat.

Előzmény: Wreck Diver (161202)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161204

Bocs, egy apró hozzátenni való.

Az én órámon az előzőekben megadott linkkel ellentétben a középső korona is 18k aranyozott, eredeti. Az Ebay-es linken a középső korona valószínűleg cserélve volt.

Előzmény: Chinaskii (161203)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161203

Köszönöm a kérdést, igen, alakul, ahogyan erre céloztam is legutóbbi hozzászólásomban.

 

Nem tudom, hogy én lettem-e "trollnak" dedikálva egy T. Topiktárs által, de akkor összefoglalom, amit tudok, ha már annyian érdeklődnek.

 

1) Az óra egy Breitling Windrider Shadow Flyback B35312. Eredeti, még akkor is, ha néhányan szkeptikusak a Sas utcában kiállított eredetigazolással szemben. Ezt részben meg tudom érteni, nekem sem volt túl szimpatikus a hely (itt elsősorban nem az alkalmazottakra, hanem az oda járó közönségre gondolva, akiket volt alkalmam megfigyelni, amíg az eredet vizsgálatra vártam). Az óra kézhez vételét követően számomra jó ötletnek tűnt egy ilyen igazolást kérni és bár bizonyára nem tökéletesen autentikus és talán le is lettem húzva vele, nekem akkor megérte, hogy "jól tudjak aludni".

 

2) Az óra teljesen ugyanilyen (már ha a beillesztett link eredetit tartalmaz), mint amit itt hirdetnek: http://www.ebay.com/itm/331956901788?_trksid=p2055119.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT

Az egyetlen különbség, hogy az enyémen Kaufmann bőrszíj van. Viszont a hirdetésben megjelölt órával ellentétben (ahol erről nincs kép) a hátlapja is rendben.

 

3) Egy ügyvéd kollégámtól (akit a mentoromnak tekintek) örököltem, ezért nem fogom eladni, érzelmi szálak fűznek hozzá. Amennyit azóta ki tudtam deríteni mára, a kolléga 2005-ben vásárolta Németországban, Baden-Baden-ben. Mivel ezt az óratípust kizárólag 2000-2002-ig gyártották ezen a néven, ezért tudván, hogy már régen az üzletben állhat, 2006-ban, tehát a vásárlást követő évben teljes karbantartásra adta be egy szervizbe, amiről csak annyit sikerült kiderítenem, hogy Bp., XIV. ker. Telepes utcában volt akkor és kifejezetten svájci órákkal foglalkoztak. Ma már nyilván nem létezik a hely.

 

4) Ez egyúttal azt is jelenti, hogy 10 éve nem volt szervizelve az óra, ami rendkívül hosszú idő még akkor is, ha csak ritka alkalmakkor hordta a kolléga. Azonban találtam egy rendkívül profi órást (itt a topikban is feltűnik néha a neve), aki elvállalta a komplett karbantartást a Sas utcai teljesen irreális árhoz képest töredékáron. Az óra jelenleg nála van és amint ideje engedi, dolgozni fog rajta. Ha ő is hozzájárul, valamint a T. topiktársak is kiváncsiak rá, akkor majd tudósítok a fejleményekről.  

Előzmény: Johnny 78" (161201)
Wreck Diver Creative Commons License 2016.09.12 -2 0 161202

Etessétek már a trollt, régen volt már szétb*szva a topik, úgy látszik...

Előzmény: Johnny 78" (161201)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.12 0 0 161201

Jó napot! Mi lett az órával? Alakul?  :)

Előzmény: Chinaskii (161189)
glashuette Creative Commons License 2016.09.10 0 0 161200

Bruhaha, ez a pipajel az aláírás?

Előzmény: Chinaskii (161176)
ronin s8 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 161199

Kezdheted is. Ez a papír nem ér semmit...

Előzmény: Chinaskii (161183)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.08 0 0 161198

Több is veszett Mohácsnál :-)

Szvsz úgyis inkább a Ronda automata caliber a fajsúlyosabb, bár ha jól emlékszem az utolsó hír az volt,

hogy 2020-ig még biztosan lesz ETA a csoporton kívüli tokozóknak, úgyhogy addig még mások is

beszállhatnak - talán az Oris is kihoz még  vmit a kézi húzós mellé, így nem csak Sellita/Soprod/Ronda

alapokon lesz automata az ETA-kon kívül...

Előzmény: tomcat (161196)
dexter0719 Creative Commons License 2016.09.07 0 0 161197

persze, hogy nem az ma sem és

mint ahogy írtad, soha nem is volt.

Előzmény: Törölt nick (161195)
tomcat Creative Commons License 2016.09.07 0 0 161196

A FC hír szerintem volt itt is korábban.

 

tomcat

Előzmény: nickback38 (161192)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.07 0 0 161195

Csak halkan merem megjegyezni, hogy EZ a szerviz a Sas utcában a büdös életben nem volt HIVATALOS Breitling márkaszerviz, bár lehet, hogy mára kibrusztoltak maguknak valamit. 

Előzmény: Chinaskii (161194)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161194

Köszönöm, megoldódott. A b) variáció lesz.

Sokat köszönhetek ennek az Index topiknak.

Törölt nick Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161193

Hantos talán?

Előzmény: Chinaskii (161189)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161192
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161191

Köszönöm a lehetőséget, írtam is.

Előzmény: APT (161190)
APT Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161190

Keress meg levében.

Előzmény: Chinaskii (161189)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161189

Sajna nincs jobb fotóm, mint amit már feltöltöttem. :(

De köszi a véleményedet, ismét egy ember a b) mellett.

Csak tudnám, hogy ki lesz az órás? Senki nem ajánl?

 

Előzmény: Johnny 78" (161188)
Johnny 78" Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161188

Ezen pontok közül én a b,-t választanám! Szabad kérnem egy fotót az óráról? Kíváncsi lettem.  :)

Előzmény: Chinaskii (161166)
tomcat Creative Commons License 2016.09.06 0 0 161187

Kétféle tok van az acél (drágább) és az alu (olcsóbb).

Maga a hardver viszont ugyanaz a tokban ahogy a szoftver is. A tokon túl tehát többi csak ízlés kérdése hogy ki milyen színt vagy szíjat választ.

Az 1000 dollár az nagyon régi infó lehet, jelenleg ezek a bruttó árak a 42mm-es nagyobb, drágább modellekre (kattintásra látszik) hivatalos magyarországi kiskereskedőnél ÁFÁstul, szőröstül-bőröstül. A nettó hazai árakat sem szokták elérni a kinti, dollárból átszámoltak és most 280 körül van az USD.

tomcat

Előzmény: nickback38 (161169)
windproof Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161186

Nekem van egy Garmin FR órám (gyakorlatilag egyedül sport órát hordtam az elmúlt években (előbb egy sima 50 részidős stoppert, majd a HRM/GPS órát) mielőtt erőt vett rajtam, hogy kéne megint valami a mindennapokra, és lett a végén a Seiko), de ezt a kategóriát alapjában véve nem sorolnám az okosórák közé még most sem.

 

 

Ok, mér pulzust, és távolságot, de igazán "okos" attól lesz, hogy összekötöd a felhővel, és a számítógépen (esetleg tableten/mobilon) keresztül hozzáférsz egy csomó feldolgozott információhoz a távolságtól, a sebességen, szinttérképen át a különböző pulzus görbékig. Ez szép és jó, de ettől maga az óra szerintem nem lett túl okos, még a legújabb darabok sem, a métere még mindig teljesen alkalmatlan arra, hogy komolyabban böngészd rajta az adatokat. 

A pulzusmérős és/vagy GPS-es óra szerintem egy sima evolúciós lépés a mezei stopperhez képest, de még mindig mint óra az elsődleges funkciója, míg az okosóráknak már a (rész)idő mérés majdnem a legutolsó képességük, inkább személyi asszisztensek, kommunikációs eszközök, etc, amiket azért hívunk okosórának, mert hasonlítanak a karórára, bár ilyen elven a mobilt is hívhatnánk okos zsebórának :)

 

Előzmény: Saughassy (161168)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161185

Nézd meg a honlapjukat.

Nem akarom fikázni őket, mert lehet, hogy rájuk leszek szorulva, de a honlapjuk is tele van ennél jóval durvább elütési, helyesírási hibákkal.

Előzmény: nickback38 (161182)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161184

Akkor eddig 1 db c) és 1 db b) van.

Várom a további meglátásokat, véleményeket, ha a topiktársakat érdekli a dolog.

Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161183

Ráadásul 10 rugót fizetem ezért az A4-es lapért.

Szerencsére ügyvéd vagyok, ha gáz lesz vele, akkor nekik megyek keményen, de nem hinném.

Abból a sokszorosát keresném, mint az órám árát...:)

Előzmény: nickback38 (161182)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161182

Mérkőzésen kívül :

 

Sikerült darab ez a tanúsítvány. Ha a magyar nyelvtan szabályai alapján elemzem a leírtakat, akkor annyit mond, hogy a megnevezett típusú óra minden kétséget kizárólag Svájcban készült. Arról viszont semmit sem mond, hogy valóban az említett típus bejegyzett gyártója készítette-e, vagy bárki más Svájcban.

Minimum egy vessző kellene az "eredeti" és a "svájci" közé, de ha már egy olyan papírt állítok ki, amin súlyos pénzek

múlhatnak, én biztosan egzaktabb módon fogalmaznék. Illetve ha már a törvényt is belekeverem, akkor a saját felelősségemet is illene taglalni, miszerint garanciát vállalok a tanúsítvány tartalmára. Ha máshol vannak rögzítve - pl. vmilyen ÁSZF - az egyes szolgáltatásokra vonatkozó garanciális feltételek, akkor pedig arra kellene/illene hivatkozni.

Mert különben bárki kiállíthatna ilyet tizedáron, a bevétele megvan, kockázat meg nincs - benéztem, bocsi, legfeljebb visszaadom a tanúsítvány árát...

Az is érdekes lehet, hogy van-e bármilyen szabályozása ennek a tevékenységnek, vagy csak "felkenem" magam és csinálom, mert tiltva nincs. Innentől kezdve nagyjából-egészében a márkaszerviz marad az egyetlen authentikus forrás.

Elismerem, hogy nagyon nem könnyű kenyérkereset egy hasonló papír felelősségteljes kiállítása, de pont ezért kellene

úgy végezni ezt a tevékenységet, hogy mindenki nyugodtan alhasson.

Wreck Diver Creative Commons License 2016.09.05 -1 0 161181

:D

Előzmény: Passionata (161175)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161180

Én is a b) miatt jöttem.:)))

Tulajdonképp az a szándék vezetett, hogy találjak egy MEGBÍZHATÓ órásmestert, aki ezt teljesen és tökéletesen rendbe tudja tenni a márkaszerviz által megadott 160 rugó helyett mondjuk, 100-ért. Nem tartozok az 500 Ft-os elemcserét kérő emberek közé, de a 160 az húzós, ez szerintem durva leszedés.

Vagy ez a természetes és hozzá kell szoknom, ha ilyen órám van?

Lehet, és ha megmondjátok, akkor tudomásul is veszem.

 

Előtte egy Longines Conquest-em volt (L3.687.4.99.6), szintén mechanikus, de azt 60 rugóért szervizelték teljesen fullra.

 

Továbbra is köszönök minden véleményt.

Előzmény: dexter0719 (161177)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161179

Ez annyit jelent, hogy felhúzás ellenére is csak 24 óráig bírja, ha intenzíven viselem (pl. futok, sétálok, stb.) akkor simán jár bármeddig, de ha a saját rutint nyomom (sokat ülök gép előtt, stb.), akkor képes megállni.

Előzmény: dexter0719 (161177)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161178

Bocs, ennél nagyobb felbontásban nem megy...

Előzmény: Chinaskii (161176)
dexter0719 Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161177

"jár is rendesen, de nem megbízható teljesen"

ez mit jelent?

 

én egyébként b-t mondanék, az itt felsorolt lehetőségek közül

Előzmény: Chinaskii (161166)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161176

Ez a "certifikát".

Előzmény: Chinaskii (161174)
Passionata Creative Commons License 2016.09.05 -2 0 161175

whybelawhy

Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161174

Köszi a tanácsot! Nem, biztos, hogy nem fogom eladni 260-ért, de megnyugtató, hogy bármikor van erre lehetőségem. Inkább akkor az a) variáció mellett maradok, annak ellenére, hogy lenne más helye is a pénzemnek...

 

Ha jó kezekbe kerülne, esetleg 325-ért eladnám (ezért írtam a 300-350 közötti árat), ami még mindig nagyon jutányos, de ahogyan írtam is, NEM szeretném eladni.

 

Viszont attól félek, hogy ha még +160-at ráköltök, akkor már nem lesz piacképesebb (értsd: senki nem fogja megfizetni nekem egy esetleges eladás esetén a szerviz értékét, még akkor sem, ha számla van róla) és így "elkótyavetyélésnek" érezném a dolgot...

Előzmény: Törölt nick (161173)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161173

nem értek ehhez, de ez a 260 igen karcsúnak tűnik, annyiért azért el ne add! az a certina árszint.

egy jó állapotú mechanikus óra mindig pénz, főleg ilyen névvel. ma ahogy öntik a pénzt a világra megy fel mindennek a pénzben kifejezett mérőszáma. szerintem ez 10 év múlva sem fog kevesebbet érni ennél. de ahogy ránéztem az első aukció mindjárt többre várta ezt a típust mint ez a 800 euró. jóval többre.

 

Előzmény: Chinaskii (161172)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161172

Megtartja az értékét abban az esetben is?

Jelenleg egy 260 ezer forintos ajánlatom van rá, ha az eladás mellett döntök.

Ha nem is hordom, nem is szervizelem, hanem csak "elraktározom", nem fog ennél is lejjebb csökkenni az értéke? Előre is köszi, ha válaszolsz.

Előzmény: Törölt nick (161171)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161171

van még egy "e" lehetőség is: megtartani ÉS nem szervizelni ÉS nem hordani. akkor baja sem lesz, és ha mondjuk évente 2x felveszed valami alkalomra, az nem jelentős mértékű kopás még ha nem is keni már az olaj.

az hogy folyamatosan hordani kenetlenül, az tényleg nem tanácsos, mert abban tönkremegy idővel.

Előzmény: Chinaskii (161170)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161170

Köszönöm a véleményét, ez akkor egyenlő egy c) szavazattal.

Megtisztelne a többi topiktárs, ha ők is véleményt nyilvánítanának.

Előzmény: Törölt nick (161167)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161169

OFF

 

Jól lemaradtam... Igen, 1000 dollár. Van vmi fekete IP-s szerű, meg ugye az "aranyosak". Mondjuk az nem írtam le, hogy van náluk ennél barátibb áron is.

ZigBee...én még emlékszem, amikor anno java alapon képzeltek el hasonló megoldásokat - Németországban láttam is kiállításon hálókártyás hűtőt, meg tűzhelyet :-)

Előzmény: tomcat (161149)
Saughassy Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161168

Az okosórák értelmét keresők eddig még mintha kihagytak volna egy komoly szegmenst: a sportórákét.
Pedig régebbre datálódnak mint az okosórák, és láthatóan új lendületet adott nekik a smart watch szegmens létrejötte.
Értelmük is van, (több-kevesebb) :) és más irányból közelítenek az okos szegmenshez. Nekem szimpatikusabb is ez az irány, mert bár a Tomcat - féle jövő csábító, azért én még kicsit távolinak érzem. Érdemes körülnézni a Garmin, a Polar, vagy a Suunto háza táján, ha valaki sportosabb alkat, némi geek beütéssel.

Törölt nick Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161167

ha érzelmi okok vannak akkor megtartani, ha nincsenek akkor piac. ez a szervíz ugyanis 5 évente ennyi, ha szűk a költségvetés és nincs óraszerelem fennforgása akkor ez csak sznobság, az meg minek:)

Előzmény: Chinaskii (161166)
Chinaskii Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161166

Tisztelt Urak!

 

Figyelemmel kísérem a topikot több, mint fél éve és látom, hogy itt bátran tanácsot kérhetek, mert komoly szakemberek vannak itt.

Röviden, csak a lényeg: hagyatékból hozzájutottam egy Breitling B35312 (Windrider Shadow Flyback) karórához. (Kaufland bőrszíj!!!)

Mivel sem dobozom, sem certifikátom, semmi papír nem volt róla, ezért bevittem a Sas utcába, ott állítottak ki róla eredet igazolást 10 rugóért. Tehát tuti nem replika, stb.

 

Az óra szinte kifogástalan állapotban van külsőleg, jár is rendesen, de nem megbízható teljesen, egy full szervíz ráférne. (Szerintem soha nem volt még szervizelve.) Ezt én is felmértem, a Sas utcában erre 160 rugót mondtak. Őszintén szólva, jelenleg nincs ennyi pénzem erre, viszont el sem szeretném adni az órát, ha nem muszáj.

 

HANGSÚLYOZOM, az óra külsőleg kifogástalan szerintem. Viszont nem megbízható.

A szavazásra bocsátott kérdés, hogy TI MIT TENNÉTEK?

 

a) kifizetném a 160 rugót a hivatalos szervíznek (Sas u.) és lenne egy jó órám

b) bekockáztatnám, hogy máshova viszem az órám full szervízre, esetleg egy nem hivatalos Breitling óráshoz, de olcsóbb lesz és jól fog működni

c) Mielőbb eladnám a francba' 300-350 rugóért, ha már a szervízre sincs pénzem, akkor nem való nekem ilyen óra. (Van rá azonnali vételi ajánlatom.)

d) Szerviz nélkül hordanám 1-2 évig, végül is jár, mert ez egy ékszer, utána sem fog kevesebbet érni.

 

Azért várom különösen a T. Urak tanácsát, mert én a b) pont felé hajlok, de kihez vigyem akkor?

Vagy milyen más tanácsot tudnának adni az Urak?

altimus Creative Commons License 2016.09.05 0 0 161165

ez a telefonalos szal off topic, ugyhogy csak annyit valaszolnek, hogy en a konkret tapasztalataimat irtam le. nalunk az irodaban a munkahelyemen gyakorlatilag megszunt a telefonalas, a telefon hasznalat. aki kommunikalni akar az email-t kuld, illetve termeszetesen hasznalunk chat alkalmazasokat is, de ahhoz a hozzaferes nyilvan korlatozott. a konferencia beszelgetes (ami egyre inkabb video alapu) termeszetesen kivetel, de az nem telefonalas, inkabb meeting jellegu a dolog, csak epp foldrajzilag es idozonailag vannak elvalasztva a resztvevok. azt is orommel latom, hogy egyre tobb ugyet el tudok intezni telefonalas nelkul, az interneten keresztul. szoval a professzionalis eletben egyre kisebb a telefon jelentosege, ma mar ott tartunk, hogy majdhogynem udvariatlan csak ugy racsorogni valakire, elozetes egyeztetes nelkul. a maganelet az mas, de az ismerosok, a barati kor ott is egyre inkabb atszokik a netre, hiszen a telefonalasok nagyresze ugyis alkalmatlan idoben erkezik. szamkijelzes nelkuli szamot soha nem vettem fel, de ma mar ismeretlen szamrol erkezo hivast se. marad a kozvetlen csalad, de nalunk ott se nagy divat a telefonalas. persze majd az ido eldonti ezt is, a fax is eltunt, pedig azt se gondoltuk volna 20 eve.

Előzmény: Amanita muscaria (161163)
satzowlee Creative Commons License 2016.09.04 0 0 161164

Nos, én is vásároltam egy okos órát, szerintem a leggagyibbat, ez egy U8-as.

Bluetooth-al tökéletesen megy az Ace4-esemmel, de:

-az isten irgalmazzon attól, hogy netán erről az óráról hívjak valakit!-a telószámok betöltésekor részlegesen vannak a nevek ABC-sorrendben, így kereshetsz egy számot amíg csak le nem barnulsz, pedig a fiam még töltött le vmi kisegítő alkalmazást is-hiába... Hívásra válaszolni okés, semmi baj vele, tisztán hallható, engem is tisztán hallanak. Nah, de minekutána ez egy órás fórum, inkább magáról az "óráról" beszélnék.

Egyáltalán nem zavar, hogy "le kell hívnom" az időt, van itt ebben részemről egy kis nosztalgia is-ugyan ki nem emlékezne az 50-esek közül az első kijelző quartzórákra??

Viszonylag az elsők közt volt szerencsém viselni ilyet és nagyon teCCett, az sem volt hátrány, hogy "lenézték" a kezemről, nem látták hány óra, megkérdezték, nekem pedig meg kellett nyomnom egy gombot-ill 3-havonta cserélni kellett benne a 2db AG13-ast( ennek a 2-elemnek akkoriban akkora ára volt, hogy nyugodtan vehettem volna helyettők egy Pobit!!!!)

Sajna már nincs ilyen órám(csupán egy Piratron óratestem egy totál lehalt belsővel), de ez az U8-as azért mintha hozná az akkori feeling elenyészó töredékét.

Ha pedig így veszem a dolgot, eszembe sem jut azon filózni, hogy mi kéne még bele, így jó ez, ahogy van.

Amanita muscaria Creative Commons License 2016.09.04 0 0 161163

"sot mi tobb, szerintem maga a telefonalas is ki fog menni a divatbol"

 

Szerintem meg nem, mert az hogy úgy kommunikálok, hogy közben hallom a másik hangját, már csak emocionális okok miatt sem fog kimenni a "divatból".

 

Majd 20 év múlva visszatérünk rá... :)

Előzmény: altimus (161157)
Lawrence d'Arabica Creative Commons License 2016.09.04 0 0 161162

Egyszerűbbnek tűnik így a húzás, ha viszont az ember számolni akarja mennyit tekert rajta arra a hagyományos jobb. 

Nagyapám tuti oda vissza csinálta. 

Előzmény: APT (161161)
APT Creative Commons License 2016.09.04 0 0 161161

Ugyanaz a körmös felhúzó-szerkezet van az automata és a kézi húzós órákban is. Azon kis számú kivételtől eltekintve (elsősorban egyes, amúgy gyakori japán szerkezetek), ahol nincs egyáltalán kézi húzási lehetőség - minden órát, ha automata, ha kézi húzós lehet "racsnizva", tehát a koronát ide-oda tekergetve felhúzni - mellesleg ez nem árt a világon semminek.

Előzmény: Lawrence d'Arabica (161159)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.04 0 0 161160

csak előre tekerve húz, visszafelé üresjárat van. 

de a lehetőség adott, hogy mindkét irányba tekerd, csakhát minek?! :-)

Előzmény: Lawrence d'Arabica (161159)
Lawrence d'Arabica Creative Commons License 2016.09.04 0 0 161159

Oda-vissza? Ezt meg nem hallottam automata óránál. Nagyapám lefekvés előtt mintha csinált volna ilyet a kézihúzós órájánál, aztan lehet hogy csak előre tekerte és annál nem is lehet oda-vissza, nem tudom. 

Előzmény: nickback38 (161148)
tomcat Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161158

Nálam például az elsődleges képernyőn az időhöz és naptárhoz, azaz tulajdonképpen a klasszikus óra funkciókhoz tartozó infók jelennek meg.

Dátum, pontos idő, a mindennel (gép, tablet, telefon, felhő) szinkronizált határidőnapló adott napi következő bejegyzése, az ébresztő, az időjárás és az akku töltöttsége. Mivel a képernyő széles határok között testre szabható, ezért ez csak egyféle elrendezés a többtíz vagy száz lehetséges közül. De akkor is alapvetően óra. A karon viselhető méretből adódóan pedig karóra és ennyiben több is mint a mobiltelefon. Persze nem helyettesíti, mert nincs benne önálló SIM, de BT kapcsolaton keresztül minden további nélkül lehet tárcsázni, kihangosítóval, BT fej- vagy fülhallgatóval telefonálni úgy is, hogy a telfonkészülék akár a szomszéd szobában de hatótávolságon belül van. Sem az idő, sem a telefonálás miatt nem kell elővenni, az SMS-ek, e-mailek is olvashatók, megválaszolhatók (formaszöveggel).

A hangvezérlés is megoldott (Siri, ebbe nem is mennék bele), de a kijelző nem helyettesíthető, ugyanis rendkívül hasznos tud lenni a néma, rezgő üzemmód. Az értesítések, SMS-ek, e-mailek ekkor is megjelennek.

Önálló zenelejátszóként is működik, nincs szükség telefonra.

A fentiek közül egyik sem okos funkció, a smart, health, stb. szolgáltatások még ezekhez jönnek hozzá.

Nem gondolom, hogy 2 év alatt eldobhatóvá silányul, nem olyan ütemű a technológiai fejlődés ami ezt indokolná. Újabb szenzorok beépítése sem valószínű, például a health irányú továbbfejlesztéshez a vércukor, vérnyomás méréséhez túl kényelmetlen és csak korlátozottan alkalmas a csukló. Külső szenzorok viszont már most is vannak, azokhoz vagy akár szondákhoz adatgyűjtőnek kiválóan alkalmas lehet csak a szoftver fejlesztésével.

 

tomcat

Előzmény: windproof (161155)
altimus Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161157

ha fogadnom kellene mi lesz 10-15-20 ev mulva akkor valoszinusitem, hogy megmarad a tablagep, persze valoszinuleg osszehajthato kijelzovel. a telefon osszes funkciojat at is tudja venni, minden gond nelkul. sot mi tobb, szerintem maga a telefonalas is ki fog menni a divatbol, sok szukseg nincs ra, ha az alkalmazasokon keresztul lehet kommunikalni. a hagyomanyos, telefonon intezett ugyek nagyresze meg eleve feleslegesse valik. (nem kell taxit hivni, eleg egyet poccinteni a kepernyon ...) a rokonok baratok ott vannak a facebook/insta/twitter ... oruletben. hagyomanyos telefonia helyett meg persze ott az internet alapu, amit a tablagep jobban fog tudni, mint a telefon.

 

az okos oranak viszont szamtalan olyan funkcioja lehet ami nelkulozhetetlenne tehetne azt. egy mozdulattal lehetne fizetni, becsekkolni a repuloteren, kinyitni a lakasajtot ...

 

en persze nagy tamogatoja lennek valami bor ala ultetett chip-es megoldasnak is. miert is ne lehetne automatikusan besetalni egy repuloterre, a hagyomanyos checkin helyett? az osszes orvosi rekord, banki penztarca ... mind elerheto lenne.

 

a mechanikus ora persze megmarad igazi jatekszernek, persze csak egy szuk kor szamara, mint a veteran autozas, vagy akarmilyen mas hobbi. a mechanikus ora nagy szerencseje, hogy sikeresen atpozicionalta magat az ekszer kategoriaba, vagy ha ugy tetszik az exkluziv jatekszer kategoriaba. emiatt fog tulelni, semmi mas miatt. az idomero es kijelzo funkcioja mar ma is erosen redundans.

 

Előzmény: windproof (161155)
altimus Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161156

persze egy karon viselt eszkoznek illik valahogy kineznie, ugyhogy a minoseg fontos. ezt az apple pontosan tudja. de az is lathato, hogy micsoda iszonyatosan jo gyartasi minoseget lehet parszaz dollarert letenni az asztalra (irtozatos profit mellett, ugy hogy az oraban levo IP nyilvan a koltsegek legjelentosebb osszetetele.) egy 500$-os orat 3 evenkent eldobva napi fel dollar a koltseg, messze kevesebb mint egy dobozos kola ara. ezt sokszaz millio ember ki tudja fizetni a vilagban minden kulonosebb gond nelkul.

Előzmény: windproof (161154)
windproof Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161155

Azt hiszem Tőled olvastam többször (ha nem akkor elnézést, valaki mástól a fórumon), hogy a karóra mint olyan elérte azt a pontot, hogy egyrészt mint időmérő anakronisztikus megoldás, és igazából technológiailag sem lehet sok újat mutatni már a területen.

Az okosóra szerintem éppen ezért megtévesztő név, mert az óra szó miatt az órával akarjuk összehasonlítani. Pedig ez valójában csak egy kicsit hasonló tárgy, de semmiképpen nem az óra továbbfejlesztése (legalábbis nem jobban, mint a mobiltelefon, ami szintén képes az időt mutatni millió másik képessége mellett).

 

Hosszú távon ha az okos óra is versenyben lehet azért a szerepkörért, amit a mobil tölt most be: kommunikáció, elektronikus személyi asszisztens, etc, a probléma még nem is annyira az energia ellátás szerintem, inkább a mikro képernyő. 1.5x1.5 centin nem igazán lehet semmit megjeleníteni, csinálni, esetleg ha valami teljesen hang alapú rendszert sikerül készíteni mellé, és maga  képernyő válik értelmetlenné. 

Előzmény: APT (161152)
windproof Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161154

"az ilyen kutyuk 2-3 ev alatt tokeletesen elavulnak"

 

Pontosan. Ahogy egy swatchnak vagy egyéb divatórának sem kell feltétlen cserélhető szíjasnak lennie, nem kell bele karc álló zafír üveg, de még szétszedhetőnek sem kell lennie, mert mire elromlik, megkarcolódik (még az is lehet, hogy mire simán az elem tönkremegy benne) addigra úgyis kimegy a divatból, más lesz az aktuálisan felkapott mintázat, méret, márka, és még ki tudja mi minden. Ez kicsit olyan, mintha egy 15 ezerért megkapható okostelefon szervizelhetőségén aggódnánk. 

 

Az okosóra ilyen szempontból egy mobiltelefon tartósságát kell, hogy hozza, és egy 2+ éves mobilnál már kevesen nyekeregnek manapság, hogy kicsit karcos, meg az aksija sem hozza már az újkori állapotát, inkább vesz egy másikat. 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: altimus (161153)
altimus Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161153

oras, mechanikus oras, szemmel nezve valoban nincs sok ertelme az okos oranak. az okos ora valoban soha nem lesz hasznalhato evtizedekig (nem is ez a cel). az ilyen kutyuk 2-3 ev alatt tokeletesen elavulnak (igy nyilvan nem is kell tovabb tartaniuk.) nem egy patekrol beszelunk itt, aminek egy funkcioja van, az ido merese.

 

termeszetes az ellenerzes is egy "egyen darab" irant, ami meg a varialhatosag (szin, anyag, szij ...) is csak egy kozonseges kommercialis termek marad.

 

ennek ellenere en azt hiszem az okos ora nagy jovo elott all, es 10 ev mulva megmosolyogtato lesz, hogy valaha is azt hittuk, hogy tudunk nelkule elni. nem hiszem, hogy volt barki aki az internet megjelenesekor latta volna, hogy mennyire integrans resze lesz az eletunknek. meg azt se tartom elkepzelhetetlennek, hogy lesz akar a mi eletunkben olyan borre ultetheto flexibilit kijelzo ami az emberi testbol fogja nyerni az energiat es okos eszkozkent fog mukodni.

 

a mobil eszkozeinket is megtanultuk naponta, gyakorlatilag folyamatosan, tolteni. jobb lenne ha nem kellene, de vallaljuk ezt a kenyelmetlenseget is a hasznalatart. hasonloan az okosorat is siman ra fogjuk tenni ejszakankent a toltore ha nelkulozhetetlenne fog valni. aztan persze az sincs kizarva, hogy a nem is tul tavoli jovoben nagysagrendekkel fog csokkenni az energiaigenye ezeknek az eszkozoknek, vagy nagysagrendekkel tobb energiat fognak tudni tarolni.

Előzmény: APT (161152)
APT Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161152

Nem csak a funkcionalitás problémás (tényleg nehéz valóban hasznos, fontos, sokaknak szükséges feladatokat találni neki - a legtöbb esetben csak egy kiegészítő csecsebecse a mobiltelefonhoz). Ennél nagyobb bajok is vannak: minimális az autonómia, intenzívebb használatnál napi feltöltést igényel, de átlagosnál is néhány napit, pontosan tudható, hogy ebben sem lesz hosszabb az akkuk élettartama, mint a mobiltelefonokban (pár évnyi), és nem is strapabírók.

A jövő majd eldönti a sorsukat, de simán meglehet, hogy egy átmeneti fellángolásnak fognak bizonyulni.

Előzmény: windproof (161150)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.03 0 0 161151

a "kihelyezett kijelző" benne a jó. az hogy nem kell elővenni a telefont. de ez is csak a függőség bizonyos szintjén érdekes. 

ültem megbeszélésen, és ott valami fontos ember egyszer csak ránézett mondjuk 1 órával a kezdet után a telefonjára és mondta hogy :9 nem fogadott, gyenge termés.

na ő ezt így kezeli (nem is lehet máshogy), bele is őrülne ha 5 percenként rezegne az órája.

én meg mindent felveszek, legfeljebb 3 másodperc alatt elküldöm azt aki arra érdemes csak, ergo megint nem annyira fontos hogy a karomon lássam hogy ki az.

aki sokat kommunikál sms-ben, annak lehet még jó, stb.

de: ha mindezt úgy biztosítja egy óra, hogy az időt fixen mutatja (mint a pebble), azaz nem kell nyomogatni hogy lekérdezzem az időt, akkor a sima óra funkció nem csorbul ebben az okosórában ÉS van mellette "okos" funkcionalitás, amit ha épp akarok használok, ha meg épp nem akarok akkor nem használok. máris több mint egy sima óra, máris ezt érdemes megvenni, nem a hagyományosat.

(jó, ez nem a mechanikussal való összevetés, mert az gyak. szerelem kategória, de sima lcd kvarc helyett biztos hogy egy pebble /nekem/ jobban kellene)

Előzmény: windproof (161150)
windproof Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161150

Az IoT-ben és az okos otthonban/irodában rengeteg lehetőség rejlik akár lakossági, akár gazdasági vonalon, de ehhez alapjában véve nincs szükség okos órára, egy mobiltelefon mindenki zsebében ott lapul, és ugyanúgy megtanítható a ház, hogy kapcsolja le a villanyt, képes kapcsolódni szenzorokhoz etc.

 

Az okos óra jelenleg egy ötlet, amire maguk a gyártók sem nagyon tudják megmondani, hogy mi szükségünk van, mindenki látja, hogy ebből akár valami jó is kisülhet, HA sikerült találni hozzá megfelelő funkcionalitást. Egyelőre szerintem jól érezhetően a gyártók tolják a hardvert, és remélik, hogy egy napon valaki előáll az ötlettel, hogy mire is lenne jó a vas. 

A legjobb ötlet egyébként még talán a health monitoring funkcionalitás, nem véletlen próbálkozik mindenki ezen a vonalon nyomulni, de önmagában az a feature, hogy kijelzi ha a mobilomra jött hívás, vagy kinyitja a garázs ajtót, ha közel érek még nem sok embert mozgat meg, főleg, hogy erre a mobil is képes.

Előzmény: tomcat (161149)
tomcat Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161149

1000 dollár??? Az Apple órák ebayen 250 dollár körül már kifoghatók, de még itthon is a rekord ÁFÁ-val 115e a 42mm-es Sport, 100e alatt van a 38mm-es.

A viselhető okos készülékeknek az Internet of Things (IoT) várható felfutása azért egész szépen meg fog ágyazni, - a hasznostól: mint például a GPS alapú geofencing, amikor mondjuk ha minden családtag okoskészüléke kikerül egy bizonyos körzetből, a ház lekapcsolgatja a világítást, leveszi a termosztátot, stb., érkezéskor pedig fel - a jópofáig: ugyanígy amikor érkezel az irodába, a geolokáció alapján az okos kávéfőző már előre, de nem napi fix időpontra időzítve lefőzi a friss kávét - egész komoly skála áll már most is rendelkezésre.

Van egy viszonylag széles körben támogatott, gyakorlatilag nyílt iparági szabványnak tekinthető protokoll az otthoni okos eszközök hálózatba kapcsolására, a ZigBee, ezzel a wifinél kisebb, a Bluetooth-nál nagybb távolságon lehet összekapcsolni eszközöket lényegesen alacsonyabb energiaigény (és persze adatátviteli sebesség) mellett. És természetesen már most is minden nagyobb gyártó megjelent a saját bridge eszközével amikkel nem csak helyi hálózaton hanem akár az internetről felhő alapon bárhonnan lekérdezhetők és vezérelhetők az okos készülékek. Elfelejtetted, hogy lekapcsoltad-e reggel a vasalót? Kikapcsolod távolból az okos konnektort és megnyugodhatsz. Riasztót ki-be kapcsolhatod, lekérdezheted az egyes nyílászárók állapotát, stb.

Mindezt akár egy okosóráról a telepített widgeten keresztül.

 

tomcat

Előzmény: nickback38 (161144)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161148

Koronazár ki, aztán bármerre húzhatod - egyébként én is előre szoktam -, akár oda-vissza is. Érezni fogod, amikor a már a rugós fék ellen dolgozol, akkor kell abbahagyni.

 

Előzmény: leitnor (161147)
leitnor Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161147

Köszönöm szépen a választ.

 

A hogyanra vonatkozó kérdésemet úgyis feltehettem volna, hogy miként kell felhúzós? Konkrétan nem tudom, hogy mit merre kell tekerni.

 

A tippem az, hogy kicsavarom a koronát és ebben az állapotában "előre" tekerem. Csak annyira minimális az ellenállás, amit ekkor érzek, hogy gyanús... De egy halk súrlódási hang van, tehát elhiszem, ha azt mondjátok, hogy így húzzuk fel.

Előzmény: nickback38 (161145)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161146

Meg persze akkor is jól jöhet a felhúzhatóság, ha a járástartalék feletti időtartamra van letéve az óra (pl. péntek délutántól hétfő reggelig) és egyszerűbb felhúzni, mint mondjuk időnként felvenni egy órára és kocogni benne :-)

Előzmény: nickback38 (161145)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161145

Egy Eta 2892-A2 a base caliber, tehát felhúzható. A hogyanra vonatkozókérdést viszont nem értem.

Hogy jót tesz-e a rásegítés...annyi biztos, hogy a nyomaték maximum közelében a legpontosabb az

óra, ha vki másodperc fetisiszta, akkor a "folyamatosan" felhúzott állapotban tartható rugó áldás lehet.

Szigorúan magánvéleményem - nekem a percen belüli pontosság már bőven elég, ahhoz meg nem kell nagyon feszített rugó, még egy ennél fapadosabb caliber-nél sem -, hogy a koronazárat lehetőleg ne

piszkáljuk a nyári időszámítás/30 napos hónap kivételével, így jó eséllyel elkerülhető a tömítés idő előtti leamortizálása, vagy a menet tönkretétele túlhúzással.

Hozzáértők azt mondják, hogy ezek jóformán lehetetlen események, illetve hogy a kialakítás miatt még

kitekert koronazárral is elég jó a tömítés - ezt egyébként tesztek is igazolják -, de én óvatos duhaj és Murphy hívő vagyok :-)

Előzmény: leitnor (161143)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161144

Nem akarok szőrszálhasogatónak lenni, de ezeket én nem tartom életképesnek az áruk miatt - kivéve a Withings-t - , mint okosórát. Tudom, hogy mindennek annyi lehet az ára, amennyit hajlandó adni érte a piac, illetve hogy az Apple se nagyon izgatja magát az 1000 USD feletti áraival - mondjuk náluk szerintem inkább már a lendület viszi előre a terméket, hasonló sorsot jósolok neki, mint az iPhone-oknak...

Ha smartphone analógiára figyelembe veszem a gyártók szándékos avultatási törekvéseit - értsd a HW még bőven bírná, de nem adnak ki új frissítést/oprendszert rá, vedd meg az új kütyüt -, illetve hogy a vásárlók tömegében nagyon úgy néz ki, hogy inkább a tudás/valós igény, mint trendek alapján vásárolnak, akkor nem látom, miért kellene egy "középkategóriás" vásárlónak ilyen drága okosóra, ha a tudása benne van egy jóval olcsóbban is, ami minőségben sem marad el. Az előzőkben emlegetett Android-os "tepsiket" is azért vették, mert hiába volt trendi az iPhone, kicsi volt a kijelzője, de cserébe jóval drágábban adták. Nem véletlenül lett 6 és 6 plus.

A TAG engem inkább olyan "United colours of Benetton" érzéssel tölt el, ami inkább a Swatch műanyagos világához közelít - bármelyik mellette bemutatott svájci óra szofisztikáltabb design-t vonultat fel.

A Breitiling minden bizonnyal eladható lesz, mondjuk olyasformán, hogy a majdani elektromos "Bentley ULTIMATe/SUPREMe" sportkocsihoz extraként belepakolnak mindenfélét, kezdve mondjuk a kulcs nélküli indítással. Akár még azt is megcsinálhatják, hogy aki egyszer horogra akadt, annak utána a HW adta lehetőségeken belül frissítik a SW-t élethosszig, ha meg már nem megoldható, akkor kap ingyen/jutányos áron egy új órát. A prémium kategóriában ez beleférhet. Megjegyzem nem lennék meglepődve, ha először mégis mondjuk a Kia/Samsung páros állna elő vmi hasonlóval.

Szvsz jó helyen keresgéled a potenciális felhasználási lehetőséget a világítás technikából kiindulva - egy "okosotthon/okosautó/okosélet/okos stb." világban valószínűleg könnyebben helyzetbe lehetne hozni a

terméket, mintha azon görcsölne az ipar, hogyan lehetne a smartphone funkciók közül minél többet/jobban belezsúfolni, ami a perifériák miatt úgyis lehetetlen lesz - amíg nem lesz mondjuk holografikus kijelző/billentyűzet.

A vásárláshoz/fizetéshez/azonosításhoz viszont már most is jó lehetne, ha vki látna benne elég fantáziát és letisztulnának a jelenleg még széttartó irányvonalak bizonyos területeken.

Előzmény: tomcat (161142)
leitnor Creative Commons License 2016.09.02 0 0 161143

Sziasztok!

 

Az lenne a kérdésem, hogy az Omega Seamaster cal.1120 manuálisan felhúzható? Ha igen, akkor hogyan?

 

Egyébként jót tesz az, ha rásegítünk?

 

Előre is köszönöm!

tomcat Creative Commons License 2016.09.01 0 0 161142

Itt egy aktuális összefoglaló az inkább az óra felől közelítő svájci elképzelésekről:

http://www.wareable.com/smartwatches/best-swiss-smartwatches-2016

De például a Withings Activité is hasonló és már egy ideje kapható:

 

tomcat

Előzmény: nickback38 (161141)
nickback38 Creative Commons License 2016.09.01 0 0 161141

"A Samsungok és Sony-k is frissíthetők szoftveresen, nem Huawei függő a dolog."

 

Ez kimaradt az életemből - de hát nem is tagadtam, hogy nem áll nagyon közel hozzám a téma.

Jelen fórum szempontjából érzem "úttörőnek" a Huawei hozzáállását - ha megnézted az első videot, elhangzik, hogy :

"...az óra, az óra." mondat. Ezért kerek, mint a hagyományos karórák nagy többsége :-) Végre vki, akinek a watch is fontos, nem csak a smart... Ahogy a felhasznált anyagok is a hagyományos karórákat idézik, nem csak különböző színű plasztikok közül lehet válogatni.

Leírtam már, de azért drukkolok az okosóráknak, mert látok rá esélyt, hogy visszahozzák a karóra viselés iránti igényt. Lehetséges, ahogy anno a quartz anakronisztikussá tette a mechanikus órákat, úgy fogja kiszorítani majd a maradék quartz-okat, de ahogy unikalitásként tovább tudtak élni a mechanikusok úgy felsorakozhatnának melléjük a quartz-ok is.

Talán így biztosítva lenne a jövő, amit most szvsz eléggé fenyegetnek a mobiltelefonok. Az nem lesz "érv", hogy a telefont elő kell venni, a karóra meg ugye mindig "kéznél" van. A fejlett ázsiai nagyvárosokban tepsinyi mobilokkal - kiegészítve külső akkuval - a kézben szaladgálnak az emberek. Nekik ugyan semmit sem kell zsebből elővenni, hogy tudják mennyi az idő - előbb-utóbb "mindenütt" megfizethető lesz az a sávszelesség/adatforgalom, hogy folyamatosan a net-en lehessen lógni, vagy a megfelelő kapacitású free wifi-k hozzák el uazt...

Előzmény: tomcat (161139)
tomcat Creative Commons License 2016.09.01 0 0 161140

Nálam egy olyan szcenárió állt elő, hogy amikor hazaérek, átveszem az okosórát és lerakom a nap közben viselt hagyományosat. Induláskor meg fordítva.

A szívritmus, alvás monitorozása szerintem kifejezetten hasznos már a jelenlegi készülékekben is, de például a Philips Hue világítást is tudom erről irányítani. Tiszta magic: az órához rendelt világítótesteket a ház bármelyik részéből lehet kapcsolni, dimmelni. Azon is gondolkoztam, hogy mivel akár fejleszteni sem olyan nehéz rá, volna pár ötletem egyelőre a világításhoz de talán télre a fűtéshez is ha találok megfelelő okostermosztátot.

Ha viselhető számítógépként képzeljük el, akkor akár a hagyományos órával együtt sem elkepzelhetetlen a viselése. A múltkor például ismeretlen helyre mentem és csak a navigáció miatt felvettem a másik kezemre. Rezgéssel előre jelzi ha a következő kereszteződésnél kanyarodni kell, nem kell figyelni a navi/telefon kijelzőt vagy a néha késő hangot.

A fizetésre is lenne igény, egyelőre a két nagy külön utakon jár, de borítékolható hogy ezek össze fognak érni - az elfogadóhelyeken felhasználói nyomásra.

 

tomcat

Előzmény: altimus (161135)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!