Én ezért cseréltem a fűtőbetétet is meg az elektródát is, ha már egy kisebb vagyont buktam a leeresztés+feltöltés kombinációjával...
Nem olyan vidám dolog 240 liter vizet kifizetni kétszer, mert miután feltöltött kiderül, hogy a fűtőszál is kuka.
Én még régebben a Népszínház utcában vettem, volt hozzá olyan készlet, amiben volt fűtőbetét+elektróda+tömítések, nem is horror áron, viszont időigényes (főleg ha nem olyan helyen van, hogy rögtön a lefolyóba tudd engedni), de abszolúte megéri.
Én már abban nem bízom, amit, mint írod, vörösrezet, vas drótkefével megtisztítanék. A mi környékünkön legalábbis a vízkő nem válik le nyom nélkül a betétről, ha odáig eljutott a szerkezet, hogy a korlátozó kiugrik.
Emlékeim szerint a bolyler betét vörösrézből van és valami felületkezeléssel van ellátva.Találkoztam már olyan szériával amelyiket egy hónap alatt 3szor kellett cserélni.Szerencsére "vagy pechemre"pont egy jó barátomnál történt.A megoldás az volt, hogy más vidérkől hoztam egy betétet Igy megoldott a relytély.
A saját bolyleremből sokszor vettem ki a vízkövet, de mindig csak akkor amikor a hőkorlátozó leváltott.Lehet hogy már nem sok van neki vissza, de már túl van a tinidzser koron.
Ha a vasat baromi sokszor több száz fokra felforrósítod és lehűtöd, akkor az eredetileg merev, erős anyagból valami gyenge izé lesz. Ilyen lesz a bojler fűtőbetét védőcsöve is, ha nyakig vízkőben dolgozik évekig. Hiába méregeted elektromosan, a műszer nem fogja kiírni, hogy a vascső ki van lágyulva és bármelyik pillanatban kilyukadhat és akkor lehet újból szétszedni a bojlert.
Na AZ kerül majd igazán sokba, a bojler másodszori szétszedése, nem az 1500 forintos "szükségtelen" fűtőbetét csere.
Ha már ennyire nincs melegvize, akkor feltételezhető, hogy a a bojlerében olyan sok a vízkő, hogy a fűtőbetét fém köpenye talán már (több) százszor is felmelegedett több száz fokra. Hiába igyekszik a betét gyártója jó anyagot választani, erre azért még sincs felkészülve, tehát annak a fűtőbetétnek a vasa valószínűleg már elég durván meg van lágyulva ettől a folyamatos hő-tornától. Szóval ennyire sok vízkő esetén én egyúttal kicserélném a régi fűtőbetétet is (mindössze kb 1500 Ft plusz költség).
ajánlott szerelő vagyok :) HFH akkor kérhet ha a teljesítmény bővítés meghaladja a 32A igényt, ebben az esetben két felé ágaznak a dolgok
- önálló ingatlan, ott a mérőig a szolgáltató cserél vezetéket ha kell, a mérő után a tulajköltsége 100% ban, és van még ezernyi buktató de ezt csak helyszín ismeretében lehet kideríteni
- társasházi ingatlan, ott minden madzagot a tulaj cseréltett.
Szabványos mérőhely akkor kell ha a meglévőnél vezeték csere szükséges, és nem meghibásodás miatt.
De lehet igen sok oldalt összeírni mikor mi a követendő eljárás. Érdemes elolvasni az üzletszabályzatot az elosztóit.
Üzletszabályzat, kiszállási költséget mindig ki kell fizetni, ha hibára jelentik és valóban az Ő hibájuk pld kipurcant a kismegszakító, az óra meghalt, akkor nincs kiszállási díj. A trv önmagában nem fogalakozik a díjakkal azokat a felügyelet ellenőrzi és hagyja jóvá amit az üzletszabályzatban rögzít a szolgáltató. Egyéb díjakkal meg külön rendeletek foglalkoznak.
Ha törvény alatt minden idevonatkozó jogszabályt (törvény, rendelet, határozat) értesz akkor részben igazad van.
Ez így nem igaz. Ha kell nagyobb vagy plusz mérés (1F -ról 3F vagy 16A-ről 32A, vagy plusz kilmának H tarifa) az ügyfélszolgálaton be kell adni egy igénybejelentőt ha az adja le akinek a nevén az óra nem kell már papír, ha más kell egy meghatalmazás, magán személy ennyi, cégnél, aláírási címpéldány másolat is kell, erre küldik ki a gazdasági műszaki tájékoztatót. Ebben szerepel hogy milyen iratok és milyen műszaki követelmények vannak meg hogy mit kell fizetni nekik. Ezután jön a reg-ajánlott szerelő aki elvégzi a szükséges szereléseket és adja a saját papírját (elmu-s nyomtatvány) ezzel be kell újból menni és készre jelenteni szerződés kötés és időpont amikor jönnek az ELMU-sök és szerelik az új biztosítékot vagy és órát órákat.
Engem is érdekelne, de BP-en nem ismerek olyan regszerelőt aki ingyen házhoz jönne,papír nélkül pedig elhajt az ELMŰ, nem adhatsz be kérelmet sem teljesítmény bővítésre, mert mellékelni kell valamilyen igazolást, hogy a hálózat ki tudja szolgálni a nagyobb teljesítmény igényt is...
(Ha jól tudom, de majd kijavítotok ha tévednék :) )
A fütöbetét teljesitményét egyszerü áramméréssel meg egy kis matematikával ellenőrini lehet hanincs kéznél watt mérő.De a forgótárcsás fogyasztásmérő is segíthet.Kár lenne a jó fütőbetétet eldobni
"bekapcsol pár percre az éjszakai áram mindig látom, hogy világít tehát fűt, magyarán a kívánt hőmérsékletet nem érte el."
Azt a kis lámpát úgy is be lehet kötni, hogy ne csak akkor világítson, amikor épen fűt a bojler, hanem mindig világítson, amikor éppen van éjszakai áram. Gyárilag nem így van, de ha barkácsolt valaki a bojleredben, akár így is működhet.
"Mindemellett ki is szokott fogyni fürdés közben."
Az átlagos zuhany fürdővíz max 40 fokos. Ha a bojlered mondjuk 70-80 fokra van tekerve, akkor 120 liter 80 fokos vízből igen komoly mennyiségű fürdővíz keverhető (persze ahol nagy a család és mindenki fürdőkádban fürdik, ott a világ legnagyobb bojlere is túl kicsi :)
De én inkább ilyesmikre tippelnék:
- A 120 literes bojleredből pl 60 liter helyet vízkő foglal el, tehát a bojlered valójában csak 60 literes :)
- A jól hővezető vízkő összeköti a fűtőbetétet a termosztát hőérzékelőjével, ezért a termosztát már 45 fokos víznél azt hiszi, hogy 80 fokos, ezért gyorsan lekapcsolja a vízmelegítést.
- A vízkő akadályozza a víz-áramlást a fűtőszál körül, tehát a fűtőszál nem közvetlenül a vizet melegíti, csak a vízkövet maga körül. Ekkor (hatékony vízhűtés híján) a fűtőszál túlforrósodik és tönkremegy. A fűtőszál akár olyan módon is elromolhat, hogy attól kezdve csak töredék teljesítménnyel fűt, tehát 1800 watt helyett csupán mondjuk 70 wattal (bónusz: életveszély!), ami ugyan sok-sok óra alatt felmelegíti a vizet valamennyire, de ez még egy embernek is kevés, nemhogy egy családnak.
Tehát először vízkőtelenítsd a bojlered (új tömítések, új fűtőbetét, stb) és csak azután panaszkodj, hogy nincs elég melegvíz :)
Kismegszakító cserénél nem lehet pénzt kérni, még kiszállási díjat sem (végleges fogyasztási hely esetén). Az a szolgáltató amelyik így tesz az bizony vét a törvény ellen.
Ha a vízkő a fütőtestet ellepi akkor ahőkorlátozó tud túl melegedni és lekapcsolni.
Találkoztam olyan bolylerrel ahol a buvárcső müanyagból volt és csak melegen rá volt tolva a meleg csatlakozócsonkra de valami ok miatt leszabadult rola. Igy néhány liter kevert viz után csak hidegviz jött a bolylerbol
Ott a pont, ezért is kérdeztem tőle, hogy mikor volt takarítva és fűtőszál cserélve (na meg elektróda, ha már együtt illik őket cserélni :) ).
Ezek szerint Te is használtál ilyet, mi egy 15 évig élveztük minden "áldását".
Kipucolni meg nem egy nagy ördöngősség, ha egy kicsit gondolkozik az ember és "feszmentesíti" akkor simán meg lehet oldani egyedül is, egy olyan kellemes szombat délutáni program volt nekem mindig, csak pénteken nem volt szabad elfelejteni megvenni a készletet hozzá. :)
Attól függ, hogy hol és milyen a bejövő (mérő előtti) hálózat kapacitása, ha még elbírja, akkor nem kell, ha ki kell cserélni a bejövőt is, akkor kell HFH-t fizetni.
Ha minden flanc redben van és "csak egy kismegszakító csere" az egész, akkor sincsen ingyen, mert ELMŰ-éknél a kiszállási díjat (6-7ezer kb.) ki kell csengetni.
Ez egy össznépi baromság, hogy ingyen van, még a 16-20-ra sincsen ingyen, de itt már korábban leírta valaki a menetét ELMŰ-nél, gondolom az osztrák befektető beruházó szolgáltató oldalán is egy halom papírmunka és minimum két látogatás az ügyfélszolin.
Nem a fenét nem lesz lassabb, de fel sem fűt. Eleve a fűtőszál vízköves, így túlmelegedik, lekapcsol/elég, cserébe a vízköves levegőt próbálja fűteni, ami inkább szigetel, mint átadja a hőt közvetlen a víznek. Szóval szar az egész, nem hatékony és takarítani kell, pont.