Szerintem nincs nagy különbség a korszerű tehervonal, 60 kilós sín, jó nehéz keresztaljak, vastag ágyazat, és a 160-as vonal között, talán csak biztberben. Ha meg csak ennyi, hadd menjen már az a gyors 160-nal.
Tavaly már a 3. vagy 4. legforgalmasabb vasúti teher határátmenetünkhöz vezetett.
Az 1998-1999-es francia ajánlatot ugyanerre elszabotáltuk.
EU pénzt erre nem tudunk szerezni, mert az EU ugyan boldogan adná erre, hisz EU korridor, de mi másra költjük.
Maradt a kínai pénz.
Véleményem szerint ez nem lesz más mint amilyen bármelyik más felújításunk.
Helyrehozzák a pályát.
Kétvágányúsítják.
A biztber rendszert itt meg ott (de nem végig) kicserélik.
Amolyan magyaroschan.
Kihagyásokkal.
Lesz egy Vmax 160 km/h-s új pályánk, amely ugyanúgy bemegy tizensok lakott területre, ahol a lakott területen Vmax 120 km/h vagy annyi se, állomásokon meg talán Vmax 100 km=h.
Megmarad a mai belföldi személyvonati kínálat a magyar oldalon.
Megmarad a mostani 4 pár Budapest-Belgrád nemzetközi vonat is, csak nem 8 óra alatt fogja megtenni a két főváros közötti 375 km-t hanem kb. 4 óra alatt.
Erre fog rájönni napi sok vagy kevés, kínai árúval töltött konténer vonat pát.
Oké. Akkor csak annyit magyarázzon meg valaki, hogy emelt sebességre való kiépítésnek mi értelme három pár személyvonat meg a tehervonatok miatt. Már azon túl, hogy többszázmilliárdnyi pénzre/hitelre lehet rárakni a mancsot EU-kontroll nélkül...
És a 150-esen a konténerek jönnek majd kéccázzal Görögország felől?
Vagy nem értem...
Attól tartok, hogy ezt nem is nagyon kell érteni.
-----------------
Tessék különválasztani azt amit egy miniszter mond a médiának, vagy a bulvár híreket megértőknek és a valóságot.
Mivel mostanában nem szokás a korrekt tájékoztatás, ezért csak az újságokban véletlenül (figyelmetlenségből) beesett hírekből lehet összeszedni a valóságot, vagy a vélt valóságot.
1./ Tegnapi hírek szerint NEM épül 200 km/h-s pálya Belgrád felé.
2./ Nem fog járni rajta semmilyen szuperexpress.
3./ A külügyminiszterünk tegnapi bejelentésével szemben, miszerint majd 2,5 óra lesz a menetidő Budapest-Belgrád között, a valóságban napi 1-3 pár személyszállító vonat (talán ??) 4 óra alatt megteszi a 375 km-t.
4./ Nem tudjuk mennyi tehervonatpár fog közlekedni kínai árukkal a görög kikötők és Magyarország között.
Bár Andor tegnap azt írta, Ő ezt két kattintás után tudja.
5./ A tehervonatok legnagyobb üzemi sebessége valószínűleg 100-120 km/h lesz, átlagsebességük pedig valahová 50-80 km/h közé esik majd.
Egy muki Jekatyerinburg környékén kiállt a pálya mellé itt-ott, aztán levideózott egy rakat vonatot, ami éppen elhúzott az orra előtt. Kiválogatta azokat, amelyeknek a vezérei visszaintegettek neki, vagy kürt/sípjelzéssel "üdvözölték", és ebből összeollózott egy közel 11 perces, elég pörgős videót. A teher - személy (távolsági) - személy (elővárosi) arányok ránézésre a valós arányokat tükrözik, amiből megállapítható, hogy a teherfordás és személyfordás (távolsági, elővárosi) vezérek között az éppen jókedvűek aránya hasonló. :)
Mielőtt nagyon belelendültök Csőrivel a 199 km/h-ba, OVSZ:
A v = 160 km/h-nál nagyobb sebességre engedélyezett vasúti pályát út szintben nem keresztezheti. Gyalogút és kerékpárút a legfeljebb v = 120 km/h sebességre engedélyezett vasúti pályát keresztezheti szintben.
Az adott példában a "kunyerálók" a közszolgáltatásoknak és más kiadásoknak felelnek meg. Amelyekre a régiónak fizetnie (de legalábbis erőforrást befektetnie) kellene: vagy azért, mert szolgáltatja, vagy azért, mert igénybe veszi/venné (utóbbi esetben közvetített szolgáltatás nyújtása céljából). A vasúti (köz)szolgáltatást például igénybe venné, azaz megrendelne x vonatpárt A-B viszonylatokkal az elővárosi társaságtól, de fizetni már nem szeretne annyira. És mivel az utóbbi időben az elővárosi társaság, illetve a mögötte álló jármű-bérbeadó és résztulajdonos (RZsD) részéről többször elhangzott, hogy perelni fognak, sőt, több esetben pereltek is, a régió mostanság inkább úgy dönt, hogy a szolgáltatást meg se rendeli. De ha nem rendeli meg, pár utas hoppon marad, no meg az elővárosi társaság tevékenységi köre is szűkül - szóval ugyanannak a hullának egyik szekrényből a másikba való, folyamatos áttuszkolása zajlik. A hulla (~közszolgáltatás igénybevevői) szempontjából persze mindegy, hogy éppen melyik szekrényben van, lényeg, hogy legyen valamelyikben. Igen ám, csakhogy a "szolgáltatásért fizessen a valódi megrendelő" elvéből következően, mindinkább az a helyzet, hogy a hullát egyik szekrényben sem szeretnék látni. De ha huzamosabb ideig nem lakja egyik szekrényt sem, az se jó, mint a mellékelt ábra mutatja.
Van ennek az új 160-as sebességű vonalnak egy óriási kockázata a MÁV számára, kiszúrtátok már, MÁV-osok?
Ha a vécékefe tömeggyártók igazi, jól működő 160-as vonalat csinálnak Magyarországon, nem kérdi meg a nép, hogy "hát ti mit csináltatok Hegyeshalom felé??" :-))