Kinga, totál igazat adok neked. Engem is az háborít fel igazán, hogy nem őszinték a rendelet-alkotók és nem azt mondják, hgy most nincs pénz, muszáj mindenhonnét visszavennünk, kérjük az érintettek tanácsát, hogy lehetne ezt a leginkább elfogadható módon megtenni. Ehelyett vádaskodnak, igaztalan gyanút keltenek az orvosokkal és az intézetekkel szemben, miközben mi nem tehetünk mást, mint hogy a saját reprodukciónkat rábízzuk. Bizalom nélkül viszont ez nem működhet. Csak ismételni tudom: felnőttnek kéne nézni minket és - amennyire csak ez lehetséges - igazat mondani.
Örökbefogadás: biztos igazad van, és 1 gyerek után sok mindenki elveti, de pl. nekem - bár van már egy nagy fiam - egész életemben vállalható alternatíva volt, akkor is, amikor még jó állapotban volt a petevezetőm. Gondolkodtam is rajta sokat, de egyedülállóként nem lett volna esélyem. Pedig százszor inkább választottam volna ezt, mint valakit akaratán kívül "apává" tegyek. Most is boldog lennék örökbe fogadott babával is, de a párom (még?) nem tart itt...:( Egyébként vannak olyan ismerőseim, akik a világ természetesebb módján gondolkodnak örökbefogadáson, bár van saját kisfiuk is, mert a csaj kis híján ráment a szülésre, viszont több gyereket szeretnének.
Sehogy nem lehet kibírni, de ki fogod.:) Addig is, amíg terhes leszel te is... Nagyon sok időd van még, Dongo, biztos, hogy sikerülni fog valamikor!!!!
Egyébként meg egyre úgy gondolom, hogy mindent kibír az ember... Illetve egy dologról nem tudom elképzelni, hogy túl lehet-e élni, ha a már egy ideje meglévő, hozánk nőtt gyerek, isten őrizz, meghal. De erről még beszélni sem lenne szabad, nehogy kihívjuk a sorsot magunk ellen.
De tényleg nagyon sz.r sokszor, bár asszem, mindannyian tudjuk-ismerjük ezt. Én pl. a ma végigbőgtem és -veszekedtem a délelőttöt, mert a kedvenc reggelizőhelyünkön, ahová igyekszünk minden szombaton eljutni, hirtelen túl sok lett a kisgyerek. Nem is akarok többé odamenni, pedig ez egy évek óta ismétlődő szertartásunk (volt?). Valahogy most érintett meg igazán, hogy én már nem fogom ott a kiömlött kakót törölgetni egy asztalról és egy kis pulóverről... Ráadásul nálunk az örökbefogadás a párom számára szóba sem jön egyelőre. Pedig nekem ez egy örömteli B-verzió lenne...
Először is Lucinak szorítok, ezerrel, de nekem ő nem is titkos befutó-gyanúsom :)
Másodszor meg olvasgatom vissza, amiket a támogatások csökkentésével kapcsolatban írtok.
Sok dolog háborít fel, ezek közül az egyik, hogy a minisztérium azt szajkózza, hogy az intézetek nem eredményorientáltak, hogy őszinte legyek, ez egy gusztustalan csúsztatás. Hogy túl könnyen mennek bele abba, hogy az odajelentkező pár lombikozzon. Ezzel is vitába szállnék (csak nincs érdemben kivel), mert nekünk anno, amíg nem tudták, hogy a petevezetékeim elszálltak (mint egy hajó a szélben...), hogy amint nekem kiveszik a sövényemet, akkor én simán terhes leszek spontán. Bár úgy lett volna. És szerintem ilyen sztorikkal vagyunk egy páran.
A másik az eredményességi mutatók? Mi alapján? Ok, home taking baby, na de aztán? Mik a szűrők? Férfi meddőség? Mindkét fél meddősége? Ismeretlen ok? Női meddőség? És azon belül szervi vagy hormonális probléma? Ne adj isten mindkettő?És ahol nem dolgoznak az év 12 hónapjában? És a limitált beavatkozási szám mellett? Fogalmam sincs miről beszélnek.
És az utolsó. (fr.uzsi, bocs, de én leírom.) Annak idején mindenki megkérdezett bennünket is, hogy miért nem fogadunk örökbe. Gondolkodtunk rajta sokat, nem zártuk ki, hiszen alapvetően gyereket akartunk. Amióta született gyerekünk, azóta ezt a kérdést senki sem szegezi nekünk, érdekes, nem? Pedig én ugyanúgy lombikos maradtam és maradok ebben az életemben. Mert ugye, ha van már egy vérszerinti gyerek, akkor ilyen senkinek sem jut az eszébe. Kérdem én, mi lenne ha valaki, akinek spontán gyerekei(i) vannak, azt mondja, hogy szeretne másodikat/harmadikat/ikszediket, és bátorítóan feltennék nekik is a kérdés, hogy na de miért nem fogadtok örökbe?? A lombik és az örökbefogadás két totálisan különböző paradigma, még akkor is, ha a cél - kívülről és távolról - ugyanannak látszik.
Most néztem meg a www.gynevac.hu honlapot, már a gyógyszertárak megrendelhetik a Hungaropharma-tól, szerintem erre lehet hivatkozni a gyógyszertárba, és kérheted, hogy rendeljék meg.
Nos, egy ovitrelle-t kaptam, szerdán múlt két hete (más hcg-t nem kaptam, gondolom a túlstimu miatt, na meg ez még csak az első kör). A vérzés pedig már nem rózsaszín, hanem piros (tegnap este és éjjel, most reggel megint rózsaszín, de a görcsoldó miatt nem görcsölök), de még elég a tisztasági betét.
Fél nyolc óta itt ülök lesben, és vártam, hogy jelentkezz. És most megint elfogott a gyomorremegés. Azokra a naturális részletekre én is baromi kíváncsi lennék. Hogy mennyi az annyi és milyen? Mikor és mennyi choragont vagy ovitrelle-t kaptál? Na, jó, nem kell itt a topikon részletezni, de esetleg emilben, ha van időd, kedved ragozni, akkor kifejthetnéd. És minél előbb hívd megint Krizsát!
Nos, hát én közben a totális elmebaj határára kerültem (lehet, hogy még ma elvisznek hátulgombolósban...). Szóval, a helyzet a következő. Egyrészt tegnap felhívott a Krizsa, aki minden részletes és naturális beszámolóm ellenére végtelenül bizakodó volt, mondta, hogy igyak némi alkoholt és emeljem a magnéziumot. Mindezek ellenére a görcseim tegnap estére teljesen felerősödtek, a vérzés is, éjjel már kénytelen voltam görcsoldót bevenni, annyira fájt. Viszont ma reggel csináltam egy tesztet, amin bár halványan, de egyértelműen ott a csík. (Gyorsan összevetettem tesztkollekciómmal: erősebb, mint a vetéléses és méhenkívülis, de gyengébb, mint a szüléses.) Persze lehet, hogy mire hazaérek, már nem lesz ott a csík. Szóval valszeg egy biokémiaira jó leszek. Most nem görcsölök, mert még tart a görcsoldó hatása, nem is vérzek annyira, de ez átmeneti, azt hiszem.
Szia! Azt nem tudom mit jelent, hogy bevérzett, de nekem a legutóbbi lombik előtt egy 50mm-es (!) cisztám volt. Leszívták és utána indult a stimu, semmi gond nem volt. Pár évvel ezelőtt is volt egy még ennél nagyobb, de mivel akkor nem voltam programban nem bántottuk. Úgy rémlik három ciklus alatt múlt el teljesen. De mondom az hatalmas és nagyon fájdalmas volt!
Nekem volt. És ugyan a mensivel kisebb lett, de teljesen nem szívódott fel, ezért csak a következő ciklusban indulhattunk. Akkor egy kicsit kiakadtam én is. De az enyém úgy emlékszem nagyobb volt. Szóval nem reménytelen a helyzeted. :)
Mondjuk tökre igazad van abban, hogy a meddőségi intézetekben baromira elkelne egy-egy pszichológus, aki egyfajta lelkigondozást végezne. De hát ugye, amikor azért kell remegni, hogy mi lesz a beavatkozások támogatásával, akkor ez már szinte utópia. Sajnos. De sebaj, elápolgatjuk mi itt egymás lelkét. :)
Luci!
Szóval akkor rózsaszín? Jaj, én most úgy elkezdtem megint reménykedni. Mert attól féltem, hogy már dől belőled a vér. De akkor ez most így nem hangzik annyira ijesztően. Mert az a rózsaszínes, barnás, véreskés cucc, akkor attól is lehet, hogy az ikrek jó mélyre fúrták magukat a nyálkahártyában. Nem hiszed el, mennyire izgulok érted.
Sziasztok!Már régen jelentkeztem,de folyamatosan figyellek benneteket!Most készülünk(készülnénk) a második lombikra.Ma voltam UH-n,és sajnos kiderült hogy a petefészkemben(mivel csak 1 van)maradt egy olyan tüsző,ami nem repedt meg,és ezáltal bevérzett.Most 27 mm-es ciszta.Menszeszel lehet,hogy kiürül,lehet,hogy nem.Ha eltávozik,akkor kezdhetünk.Lehet,hogy nem nagy dolog,de akkor is elég kellemetlenűl érintett.Volt már valakinek ilyen? A lombik-támogatások csökkentésével kapcsoltban annyi,hogy vérzik a szívem.
Lucy! Így ismeretlenül is nagyon drukkolok Neked, egy nappal utánad volt az ET-m! Nehéz lehet ez az "ingázás", de teljesen természetes, hogy ezt érzed! Kitartást és nagy-nagy nyugalmat kívánok!!!
Köszönöm a drukkokat:) Sajnos a helyzet változatlan, görcsök és rózsaszín izé. A magnézium nem hat, de nyomom mellé tegnap óta a rutascorbint hátha...És persze ingázom a boldog remény (nincs görcs) és a kétségbeesés (van görcs) között, kb. percenként;-)
fr.uzsi!Bocsi lehet kicsit hülyén fejeztem ki magam.A lényeg a dologban az volt/és kiemelném nem kívántam senkit megbántani/hogy a mi lelkünkel senki nem foglalkozik.Mindegyikünk máshogy dolgozza fel a meddöséget,ki könyeben,ki nehezeben.Remélem érted miről is beszélek.
Azért ez nagyon kényes kérdés. Mert nekem speciel volt/van egy ismerősöm. Egy fiatla fiú. Illetve lány. Szóval lány testtel született, de a lelke az fiú. Ne tudd meg milyen nehéz neki. Az ország legnevesebb pszichológusai, pszichiáterei foglalkoztak vele kamaszkorától fogva, de sajnos ezen nem tudnak változtatni. És ő erről rohadtul nem tehet. Pedig egy nagyon szeretnivaló, végtelenül érzékeny, értelmes ember. Bár őt nem operálták át, és nem tudom, hogy egyáltalán tervezi-e ezt a műtétet. Ismerve őt, én azt mondom, ha már választani kell, hogy meddő legyek vagy transzszexuális, akkor inkább a meddőség. Mert ez legalább az életvezetésemet nem nehezíti.
És lehet, hogy Neked a transzszexuálisok csípik a szemedet, de akkor hogyan várjuk el mondjuk a daganatos gyerekek szüleitől, hogy ők megértsék a lombikosok problémáit? Szerintem ne kövessük el ugyanazt a hibát, amit HÁ illetve a szaktárca tesz, hogy szembeállít betegcsoportokat. Mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. Csak hogy ne maradjon közhely nélkül ez a hsz-em. :)))
