Károlyi Amy
Az érdemes
Évmilliókat átbolyongva
ezért, ezért kellett születnem,
egy cseppnyi esőkoppanásért
mitől a fűszál meg se rezzen,
ezért, ezért volt érdemes,
a többi mind csak ráadás,
túlméretezett képkeret
előkészület, megszokás,
a többi előszó és magyarázat,
csillag alatti jegyzetek,
de a középen az a szó
átüt koporsó fedelet.
Az a szó, mi is lehetett,
vagy szín volt, hangba forduló,
csak tudnám. Vagyis jól tudom,az érdemes volt az a szó.
Károlyi Amy
Nedves és száraz
langy lágy nedves hamvas hűs
sás ezüst hold domb hajnal ég
fű illat alkony csillag éj
menny gyökér víz zöld sima kék
por tűz szél éles száraz ég
kő kígyó kő hold dárda kés
gyász gyertya hó mise kő enyv éj
kő vád kő kígyó por tűz szél.
József Attila
-
Semmi
-
Semmi, semmi, semmi, semmi, semmi. Legyen, hogy ne legyen, legyen, hogy ne legyen - mondjuk: Edit.
-
A csillagokat most a láthatatlan, sárga kis csibék szemelgetik.
-
Talán hajnalodik, talán Budapest ég, talán egy izzadt óriás-leány
-arcán olvad a festék.
-
Kocsik zörögnek, redőnyök görögnek, tengerek dörögnek, emberek áradnak.
-
Bosszant az a goromba ház a sarkon - olyan, mint kisgyermek arcán az ótvar.
-
Vagy ismeretlen reggel ez, vagy idegen pályaudvar, ahová most érkeztem.
-
Nincsen málhám. Valamit elfelejtettem - talán ha azt kitalálnám. Egy: semmi. Kettő: semmi. Három: semmi. Olyan szokatlan, mint ez a pályaudvar, hogy egyáltalában nincsen semmi.
-
1936. dec.
KÁNYÁDI SÁNDOR: HAJNALI INTERMEZZÓ
Hajnal volt, jaj, csoda-hajnal: fönn a hold, lenn a föld, középen a hajnalcsillag tündökölt. - Ha akarnád, fűzfa lennék, mindig itt a parton állnék. - Akarom, csak most ne menj el. - Jaj, ki az ott: - Csak egy árnyék. - Ha akarnád, folyó lennék. - Gát lennék, hogy ne mehess el. - Fűzfa leszek, folyó leszek, csak most, csak most még eressz el. - Nem lát senki, csak a hold lát, meg az az egy árva csillag. - Jaj, a hold, a holdtól félek. - Ne félj tőle, mindjárt itthagy. - De ne hagyjon, jaj, ne hagyjon, ne hagyjon a hold el engem, fűzfád leszek, folyód leszek, csak most, most eressz el engem. - Fűzfám vagy már, folyóm vagy már, partod vagyok, őrző gátad, ne félj, ne félj, csak egy árnyék, a virágok még nem látnak.
- Ne félj, ne félj, csak a harmat. - Takard el a teleholdat.
És egy világot. Helyükön a hegyek, nagy fák alatt kicsiny szerelmesek, mély barlangokban bujdokló szavak vízben, virágban visszhangozzanak, s a tengerből már felmerüljenek, mint hajnalodó, biztos szigetek kinek a pálmák és kinek a nap, s a költőnek a születő szavak.
A rózsa titka
Ha még éltet éhe a szónak,
s nem hagyod el, mi szívben maradt.
Emlékek ritka, őrzött sugára,
Örökben bont majd új dalokat.
Rózsák szirma, mint titkok virága,
levelében őrzi, mi szétszakadt.
Ha egybeforr majd, szirommal a szára,
tövise védi az álmaidat.
Mert ott leszek én, alkonyat árnya,
ott vezet fényed a csillag alatt.
Átemel titkon, szívedre vágyva,
emlékezetben, a hű akarat.
HI-É-NA
Hajnali harmat száll És minden cseppjén megcsillan a fény, Ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén, A városkapunál Az érkező megáll, Csak egy csavargó; vagy egy álruhás király?
A falakon túl a nép Éli nyüzsgő, zajos, mohó életét, És az ismeretlen a város főterén Egy faragott kőre ül És a tömegben egyedül Egy furcsa, régi hangszeren különös dalba kezd.
Mint a suttogás a szélben, Nem volt több a dal, És félig el is fojtotta az őrült hangzavar, Mint a suttogás a szélben, Könnycsepp a harmatban, Gyémántpor a szálló homokban.
És aki arra járt, A gyűrött kalapba pénzt dobott talán, És ment tovább a dolgai után. Aztán évek múltak el És századok teltek el, A város mindig változik, az emberek sosem, A színhely mindig változik, a történet sohasem.
Ne sírj, a könnyek nem oldanak, a könnyek, kötnek, és mégis, a könnyektől lesz sokkal könnyebb. Minden csepp egy emlék, egy szín, egy festék, vásznadon az a kép, ami szívedből fakadt, s örökre, benne ég. Ne sírj, a könnyek csak gyötörnek, marnak, de feloldozást, nem adnak. És mégis! Sírj! legyen patak a könnyed, ahogy múlik a sós íz, mégis gyógyít az idő, s úgy lesz majd egyszer, egyszer talán, könnyebb.
carie7 2005.08.17.
*
Itt is köszönöm!:))
*
Az én vásznam, az én képem…
Lelkem birodalmában járok,
hol elfelejtett színekért fáj a szív.
Hiányoznak az ecsetvonások,
mellyel lelkem üres vásznát megtölteném.
Színek helyett csak érzések gyötörnek,
s lobbannak testemen sírva -
akár, parázson a láng.
Mit tegyek? Fessem meg?
Vagy mint perzselő emléket,
árnyként űzzem tovább.
Miért nem találok nyugalmat?
Hiszen nem gondolni vágyom, csak festenék,
de kezem nem mozdul, s markomban is,
csak a múlt tarka érzései porladnak szét.
Nincsenek fények, nincsenek árnyak.
Magányomban is, csak a perc pereg.
Lelkem kis zugába érvén,
lassan talán, így is megértem a lényeget.
Várnom kell!
S ha fájdalmamban, az idő lesz a társam,
mi múlatja érzéseim, s a fájó emlékeket.
Akkor talán lelkem tiszta tavában
Meglátom újra a tarka színeket.
HI-É-NA
2005-08-22
Kassák Lajos
Pillanatok
Idegen kéz kopog
az ablakon.
Lámpám körül
egy szürke lepke száll
fényt ivó szárnya
ijedten remeg.
Egyedül vagyok
lapul bennem
a félelem
kinyitom a szám
de a hangom elveszett.
Ha te most
rám gondolnál
a haláltól
váltanál meg.
Károlyi Amy
(Mint fél-dolog)
Mint fél-dolog mi egészre vágy,
mint hab, mi csúszik folyóháton át,
tudom, hogy álmodom
és ébren álmodom tovább.
E fél-dolgokra nincs szavunk,
mégis valóságosak,
ahogy egy árny a szobán áthalad,
megérint tapintatosan
aztán tovább
becézi érintése
a szobát.
Tudom, hogy foghatatlan,
mégis jól esik
ha elégedett pici mosollyal
felém közeledik.
