Keresés

Részletes keresés

illesf Creative Commons License 2000.01.11 0 0 318
Carpy!

Most busszal jöttem Vácra, és kicsit bosszankodtam akkor, amikor a busz beállt a 2-2/A csomópontjánál a baromi hosszú, a 2-esre rákanyarodni akaró sorba, és nem pedig az új 2-esen ment. Állítólag szokott olyan lenni, hogyha dugó van, akkor kerülnek a buszosok, de én sajna ilyet még nem tapasztaltam. Tehát a kérdésem: megteheti-e egy buszsofőr, hogy ilyen esetekben (tehát nincs közbenső megálló, dugó van, stb.), akkor kerül egy másik, esetleg jobb útirányon át?

A másik: ha jól értettem minden egyes új útvonalra minisztériumi engedély kell. Tehát ha pl. a Volánbusz úgy gondolná, hogy neki megéri indítani egy Diósjenő-Bp. Árpád-híd járatot, ami két, eddig is működő járatra épül, akor is engedély kell? Egyáltalán érdemes-e ilyen dolgokkal bombázni a volánt? Úgy hallottam, hogy a legjobban ők nem értették, hogy a MÁV miért nem csinál közvetlen járatot erről a vidékről - ráadásul már a hétvégi közvetlen vonatunk is megszűnt :(((((

Különben tényleg jobb, hogy Volánbusz van, de ezt már egy párszor kifejtettem :)) Szerencsére felénk a Nógrád Volán is az izmosabb buszait közlekedteti (Classic, meg E90-es motoros fajta).

Ennyit most így hirtelen. Hja, bocs a láma kérdésekért, de volán témában elég képzetlen vagyok... Végülis azért van ez a topic, hogy ilyen kérdéseket feltegyek, nem? :))

Előzmény: Carpy (317)
Carpy Creative Commons License 2000.01.11 0 0 317
1. Jogos. Bar egyetemi szak mar van.
2. En nem tudok ilyen idopillanatrol, amikor rogzitettek volna a dolgokat. Az engedelyezes modja valtozott meg a koncesszios torvennyel, de ettol eltero idopontban tortent az, hogy a Volanok elkezdtek egymassal versenyezni a tavolsagi piacon. Regebben (kb 10 evvel ezelott) egy-ket telefonvaltassal el lehetett intezni egy uj jarat inditasat, tulajdonkeppen orultek a Volanok, ha valaki besegit nekik a zsufoltsag enyhiteseben. Aztan ahogy elezodott a penzugyi helyzet, egyre szigorubbak lettek egymashoz a Volanok, a jol fizeto vonalakra mar alig, vagy csak nagy engedmenyek aran lehet bejutni. De ez mindenkeppen egy folyamat eredmenye, nem pedig egy "idopillanat". A mai napig is vannak Volanok, akik meg mindig engedekenyebbek, es vannak olyanok, akikkel szinte lehetetlen zold agra vergodni.
A "kulon rendeletre" megjegyzesrol nagyon sokat tudnek irni, mas a jelentese, mint a vasuton.
Nem ugy fogalmaznek, hogy az eroszakosabb Volan tarsasagnak van tobb jarata, hanem annak, aki korabban lepett. Ilyen pl a Kisalfold, a Tisza, vagy a Zala Volan, rendkivul gyengek a tavolsagi pozicioi pl. a Vasi es Szabolcs Volannak, bar mindketto az utobbi evekben intenziv terjeszkedesbe kezdett.
Amit a Nepstadion allomasrol irsz, az nem pontos, az engedelyeztetes ugy zajlik, ahogy azt par hozzaszolassal lejjebb irtam, ha mar egyszer egy jarat beindult, azt mar nem akadalyozhatjak a kozlekedesben es az utascsereben. Budapestre nehez bejutni, de nemcsak a Nepstadionra, hanem a tobbi buszallomasra is.
Előzmény: Törölt nick (316)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.11 0 0 316
1. Győrött milyen egyetem van? Álomvilág... ;)
2. Ha jól tudom, akkor az történt, hogy egy időpillanatban rögzítették a meglévő járatokat, hogy "na most ami van, az az alap", aki addig meghirdetett járatokat (ha benne volt a menetrendben, még akár "külön rendeletre" jelzettel is), azt csinálhatta, minden továbbihoz a már korábban említett engedélyek szükségesek. Amelyik Volánnak nem nagyon voltak távolsági járatai, az szívott. Addig is és azóta is az erőszakosabb Volán társaságnak van több járata. Egyébként ez a rivalizálás olyan szintre jutott, hogy pl. Népstadion állomásra nem mehetnek be csak úgy a nem Volánbusz járatok, legutóbbi információm szerint már azt sem engedték meg külön engedély nélkül, hogy utascserét bonyolítsanak ott más társaságok buszai. De ez nem készpénz.
Előzmény: Carpy (315)
Carpy Creative Commons License 2000.01.11 0 0 315
Meg tudom erositeni, amit bagojj mondott.

Egyetemtol indulo buszok:
Izgalmas a tema. En is ugy tudom, hogy a 15.45-os Veszprem-Bp jarat pentekenkent az egyetemtol indult. Hogy miert az? Erre nagyon egyszeru a magyarazat. Balaton Volan jaratrol van szo, es ez az o honossagi terulete. Ugyanezt megcsinalja a Kisalfold Volan Gyorben: pentekenkent a 12.00-s es a 14.00-s jarat az egyetemtol indul. Ezt a helyileg illetekes Volan megteheti, csak kerni kell, es kapni fognak az alkalmon.
Ugyanez igaz a vasarnap estekre, pl. a Budapestrol 21.00-kor Zalaegerszegre indulo jarat is elviszi a foiskolasokat a kollegiumig.

Ha mar Zala Volan: valoban hivatalosan ok futjak a leghosszabb menetidot Bp-Veszprem kozott, de ennek csak annyi az oka, hogy a ZV egyike azon cegeknek, amelyek torekednek arra, hogy kerek indulasi idoket alkalmazzanak. Amikor 96-ban a nagy bovites lezajlott a Bp-Veszprem vonalon, ok ugy gondoltak, hogy nem a tobbiek altal elfogadott altalanos "menetrendi valtozat" alapjan kozlekednek, mert az Varpalotara 6-ra vegzodo erkezest, es 9-re vegzodo indulast ir elo, hanem 0-ra, es 5-re vegzodo idopontokat alkalmaznak. Igy azonban szoros lett volna a menetido, igy "hivatalosan" 5 perccel lassabb a Zala Volan jarat.

A kisvaci megallorol annyit, hogy annak kiepitesehez a Volan is hozzajarult. A tobbi a vasuton mulik.

A balassagyarmati vonal leginkabb hagyomany alapjan a Volanbusze, bar igazabol Budapest elovarosi vonalarol van szo, s mint ilyen, ha ma nyitnak meg, akkor is a Volanbuszt illetne.
Ehhez hasonlo jellegu meg a Budapest-Esztergom autobuszvonal, ahol meg a Balassagyarmati vonalnal is nagyobb a Volanbusz Rt. piaci reszesedese. Itt pusztan a megyehatarok, es a vonzaskorzetek egybe nem eseserol van szo. Azt hiszem, Nogradban nem banjak, hogy a Volanbusszal utazhatnak inkabb.

illesf Creative Commons License 2000.01.10 0 0 314
Igazából nem ismerem a helyzetet, és úgy próbálok egy megjegyzést mkicsikarni...
Gondolom Veszprém-Bp. között is vannak olyan buszok, amin az egyetemisták dominálnak. Márpedig ha egy buszon az egyetemisták aránya > 75-80%-nál, akkor szerintem megéri bemenni, legalább pénteken. Ezen még talán nyerne is a volán. Váci példa: a Volánnak 2 éve csináltak megállót az új szérüskerti „iskolacentrumnál”, a vonatnak meg most októberben. A diákok már annyira hozzászoktak, hogy nem járnak vonattal - egyébként megértem őket. Én még nem láttam az új kisváci megállóhelyen se le, se felszállót. Mondjuk ha ugyanakkor megcsinálták volna a kisváci megállót, mint a buszt, akkor talán más lenne a helyzet, bár ilyen vasútnál...

Más: Carpy: a Bp-Balassagyarmat vonalon is a Volánbusz csinálja a járatok kb. 90%-át. Ez most megegyezés, vagy szokás, hagyomány kérdése?

Illés

Előzmény: Törölt nick (313)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.10 0 0 313
Ha ezek valós, tömegesen jelentkező igények, akkor írni kell az illetékes Volánnak, mert lehet, hogy ők sem tudnak róla.
VIszont ha nem valós, akkor csupán "játék a betűkkel", minthogy nagyon sok olyan viszonylatot lehet még találni, ahol nem lehet átszállás nélkül eljutni. A Veszprém-Érd dolgot említed. Kérdés, hogy mekkora erre az igény. Így látatlanban van egy tippem, de ez most mindegy. A távolsági járatok pedig nem arra valók, hogy falujárást csináljanak. Főleg nem olyan vonalon, ahol komolyan versenyhelyzetben van a busz és a vonat. Ekkora fórt nem fognak adni a vasútnak.
Előzmény: névtelen (312)
névtelen Creative Commons License 2000.01.10 0 0 312
Köszi a pontosítást!
apropó: Zala Volán.
Miért van, hogy a Zala Volán gyorsjárata a balcsiparton "megy mint golyó", a Veszprémi járaton pedig a leghosszabb (menetrendszerinti) időt produkálja (2:20 perc, míg a következő legfalujáróbb is 2:15)

Jaés: Elég nagy forgalom van a Bp-Veszprém vonalon, de ha valaki pl. Érdre akar menni, az ciki: ott nem áll meg egy se, a 70-en menő buszok csak Szfvárig mennek. Nem lenne értelme napi 1-2 busznak, ami "falujáróban" menne fel Pestre?/70-esen/..?

megin' Veszprém, de általánosítható:
Nagyon sok egyetemista buszozik, de a buszoknak csak a töredéke áll meg az egyetemnél /pl. pesti: napi 2 db/. Mennyire lehetne megoldani elméletileg, hogy apróbb vonalmódosítással, pl a Balatonalmádi buszok egy része az egyetem felé mehetne (menetidő: max +1 perc!)
Vagy azt, hogy a Pesti buszok egy része jöjjön be az egyetemig
(volt tavaly péntekenként 15:30-kor egy járat Szvár-Bp-re, az egyetemtől, megven még????)

Előzmény: Carpy (311)
Carpy Creative Commons License 2000.01.08 0 0 311
Hello mindenkinek!

"Ez a felségterület-kocsiforduló dolog ennyire súlyosan nyom a latban? "

Igen. Közben a belföldi helyzet egyre fokozódik, így viszonosság alapján hajlamosak engednni a cégek egymásnak. Elvileg nem lenne akadálya, hogy pénteken elmenjen, vasárnap visszajöjjön a kocsi, tekintve, hogy szombaton nélkülözhető az autóbuszállomány egy része, elegendő lenne az üzemanyag is, és szervizelni sem kell minden nap, illetve amennyit kell, azt elvégzik kölcsönös alapon. A sofőr munkaideje a problémás.

"Szerinted az mennyire megoldható (mármint ha a Volánoknál lenne szándék..) hogy a Volánok "cseréljék" egymás között a buszokat, vagy "közösen üzemeltessék":"

Szerintem megoldható lenne. Épp ezzel a témával kezdtem foglalkozni, mielőtt eljöttem a Volántól. Ebben látom a jövő hosszútávú városközi közlekedés kitörési pontjait. Egyelőre azonban még nincs erre szándék a vezetés részéről.
A jég már töredezik, azaz egyre több a közös üzemeltetésű járat, illetve a pool szerződéses közlekedés. Annakidején a légitársaságok is mereven elzárkóztak a közös üzemeltetéstől, de aztán rájöttek az előnyeire.

"Arra, hogy az adott Volán kit enged be a területére milyen szintű szabályozás van? Jogi? Vagy egyszerű megállapodás?"

Viszonosság elve.
Nagyon röviden és leegyszerűsítve: minden egyes járathoz koncesszióra van szükség. Ezt a minisztérium adja ki, illetve szélsőséges esetben vonja vissza. Ezért az egyes járatok módosításához, szüneteltetéséhez, vagy éppen új járat indításához minisztériumi engedély szükséges. A minisztériumba csak olyan kérelmeket nyújthatnak be a Volánok, amihez az érintett közlekedési társaságok előzőleg hozzájárulásukat adták.
Megyén (honossági területen) belül nem szükséges a hozzájárulás, de megyén kívül igen, mégpedig nem csak az ottani honos társaságé, hanem minden olyané, amely bármely 2 érintett megálló között közlekedést tart fenn. Ezeket a hozzájárulásokat pedig úgy lehet beszerezni, hogy cserébe a kérelmező társaság is hozzájárul az érintett társaság valamely kéréséhez, viszonossági alapon. Ha megnézed az évről-évre váltózó menetrendekben az új járatokat, el tudod képzelni azokat a viszonosság alapján történt megállapodásokat, amelyek alapján az új járatok indulnak.

"Mert ez a szabály - megérzésem szerint - csak arra jó, hogy megállítsa a fejlődést a távolsági járatok fejlődésében. Gondolok itt pl. arra, hogy a Veszprém-Debrecen járat miért nem megy naponta.. mert az egész vonal 9%-án van egy másik (ebben a járatban nem érintett) Volánnak párhuzamos járata, így nem járult hozzá..."

Így is fel lehet fogni. De a dolog ettől szép: hogyan lehet rávenni egy szomszédos Volán társaságot arra, hogy járuljon hozzá, hogy bemenjek a területére. Nagyon izgalmas tárgyalások, kőkemény szakmai viták zajlanak.
Másrészről indokolt a személyszállítási piac védelme: vannak jól és rosszul fizető viszonylatok, ezen utóbbiak többségét az ellátási kötelezettség miatt nem lehet megszüntetni.
Mindenki csak a jól fizető viszonylatokon akarna közlekedni, természetes, hogy ezeket védi a helyileg illetékes társaság. Megfelelő ellentételezés fejében viszont be lehet oda is menni.
Sajnos van egy-két társaság, aki nagyon keményen védi a megyéjét, illetve alig van olyan kérelme, amihez ellentételezésként hozzá lehetne járulni. Ez a pl. Kapos Volánra jellemző, de Győr-Moson-Sopron megyébe is nagyon nehéz új járattal bemenni. Budapest is kemény dió, vállakozóbb kedvű a Kőrös, a Tisza, a Szabolcs, a Vasi és a Zala Volán, sőt általában a veszprém megyei volánokkal is meg lehet állapodni.

"Jut eszembe: ugye nem a megyehatárok szerint húzzák meg a volánok egymás érdekeltségi területeit?"

De, alapvetően igen. Illetve fogalmazzunk úgy: vonzáskörzetek alapján, amelyek határai nagyjából egybeesnek a megyehatárokkal. Budapest környéke ezért kicsit más jellegű, a Börzsöny vidéke erősen Pest megye vonzásában van, de pár kilométerre gyakran átnyúlnak a helyközi járatok máshol is. A megyehatárokat átlépő helyközi vonalakon is van egy domináns társaság, aki honosnak számít, még akkor is, ha a vonalnak csak kis része tartozik a megyébe, de pl a vonzáskörzet központja igen.

"Veszprém megyében miért van annyi volán (Bakony, Somló, Várpalotai, Balaton - Bakony lehet, hogy nincs? nemtom). Azért, hogy tudják szivatni egymást?"

Nem, épp ellenkezőleg. Van 3 megye, ahol -különböző okokból- szétváltak a Volán társaságok. Veszprémben volt ez a legdurvább, minden üzem különvált: volt Balaton Volán Rt. (Veszprém) valamint Várpalotai, Ajkai, Dudari, Pápai, Sümegi, Tapolcai és Balatonfüredi Volán Kft. 1998. Jan 1-től ezeket 3 Rt-be összevonták: Balaton Volán Rt-be besorozták a Balatonfüredit, valamint a Dudari, Pápai és Várpalotai kft-k összevonásával létrejött a Bakony Volán Rt., az Ajkai, Tapolcai és Sümegi kft-kből pedig a Somló Volán Rt. Ezt elsősorban privatizáció közeledtével indokolták.

"Balatonalmádiba miért megy el az utolsó busz 22.30-körül? Azért, hogy nehogy jó legyen a kollégistáknak?"

Ez nem szempont a menetrend tervezésénél. Ha lenne elegendő mennyiségű utas, lenne járat később is. A Volán egész biztosan partner lenne. Érdemes a kérelmekkel megkeresni a Volánt, nem árt, ha valamilyen szervezet (pl Hallgatói Önkormányzat) is a kezdeményezés mögé áll.

"A Bp veszprém vonalon van: Alba Volán, Volánbusz, Somló Volán, "piros" Bakony Volán, "zöld" Bakony Volán, Balaton Volán és néha az Euroliner.."

Csak a pontosság kedvéért: Az Eurolines feliratú buszok Volánbusz járatok, és a vonalon közlekedik még a Zala Volán is. (Régebben, amikor még a veszprém megyei kft-k voltak, a dudarit kivéve az összes közlekedett a vonalon, igazán színes volt a kép. A néhai kft-k különbözőségei a mai napig felismerhetőek a buszokon, bár némi image-egységesítés zajlik.)

illesf Creative Commons License 2000.01.07 0 0 310
Vacrol van x23.20-kor Diosjenore (es tovabb Retsagra, de ez a menetrendben nincs benne) egy jarat, amin utaztam mar ugy, hogy az egyetlen utas voltam. Ekkor ertunk haza Diosjeno ujtelepre 24 perc alatt...

Sebessegi rekord: Zirc utan a Bp-Papa busszal (3 oras kesesben volt egy durrdefekt miatt) 130 km/h (elol ultem az elso szeken, azert lattam.) Egy hosszu egyenes lejto volt, a vegen egy kanyarral. A kanyar elott kb. 200 meterrel meg ilyen sebesseggel eloztunk meg egy traktort - izgalmas volt :)

Előzmény: lazar (309)
lazar Creative Commons License 2000.01.07 0 0 309
Nyomta neki 120-szal?
Szep!
Az IC-nek 1.25 perc a menetideje.

Armand

Előzmény: trebb (308)
trebb Creative Commons License 2000.01.07 0 0 308
A leggyorsabb busz kategóriához:

Kisalföld Volán egyik emeletes busza. A sofőr sietett megnézni a tízórás fociösszefoglalót:))))

Bp.Erzsébet-> Győr, Bútorbolt 1.23 perc. Ment is mint a golyó, olyan tengeribetegséget kapott mindenki az emeleten hogy még.

névtelen Creative Commons License 2000.01.07 0 0 307
illesf:
Azthiszem azért tetűk, mert üzemanyagnormában dolgoznak...
Egyszer egy haverom megkérdezte a sofőrt, hogy a főúton miért kell 40-el menni, amikor úgyis késésben van, s forgalmi dugó sincs.
Erre a válsz: "Egyig tart a munkaidőm...."

Veszprém-Budapest gyorsjárat rekordok:
"+" 1:26 perc, Bp, Erzsébet tér->Veszprém, Volánbusz Euroliner, vasárnap esti iskolajárat (18:20)
"-" 2:05 perc vonal: ugyanez, x12:15, Balatonvolán "gyors"járat.
Egyik se ment be sehová, még a Bartókra se(!!)

A várpalotai volán megszűnt 1-2 éve, lett belőle "zöld" Bakony Volán (A pápai a "piros" Bakony volán). A Bp veszprém vonalon van: Alba Volán, Volánbusz, Somló Volán, "piros" Bakony Volán, "zöld" Bakony Volán, Balaton Volán és néha az Euroliner.. A legjobb a Volánbusz.

Balatonalmádi: elég szívás, főleg nyáron.
utolső buszok: x22:10 x22:40, azaz vasárnap 21.??-kor megy az utolsó. Illetve van szombaton 23:50-kor egy gyors, ami az itt már sokat emlegetett "Szeged-Bécs" járat.
Almádiból fel is x22:40-kor indul az utolsó.

Amúgy ez a lenti koleszok miatt szívás, mert általában Budataván vannak, és oda csak a "Fűzfőgyártelepen át Veszprébe", illetve a "Budataván át" tip. buszok mennek, vagy: buszállomás +15 perc gyaloglás... Budatavának kb a járatok 15-20%-a megy..
Egyébiránt az Almádi-Veszprém voanlról lehetne kisregényt írni.. pl. a Veszprém felől Almádiba érkező buszról még látni, ahogy az Almádi-Fűzfőgyártelepi kiindult... Szerintem ez az egyik kritikus szakasz: nagyon rosszul szervezettek a járatok.
A másik: a nyáreste: Almádiból kora délután, 22:40 /:)/ kor megy el az utolsó busz.. nyáron mindig dugig volt. Itt, nyáron szerinem éjszaka is nyugodtan mehetne néhány busz, 1-2 óránként.. (bár vasárnap nyáron van 23:10-kor is egy...).
Ennél még cikibb a füredi: az utolsó Füred-Veszprém 22:15-kor megy. Ha az ember fel akar rá férni, akkor a végállomáson kell rá felszállni... ráadásul "falujáró" is...

Az utolsó közvetlen koleszjárat" 21:20 -kor indul, "trükkös" üzemmódban. Azaz lemegy a Buszállomásra, utána m21:50-kor Budataván át, Veszprémbe, az Almádi kolesz felé...

illesf Creative Commons License 2000.01.06 0 0 306
Jut eszembe: ugye nem a megyehatárok szerint húzzák meg a volánok egymás érdekeltségi területeit?
Merthogy pl. délnyugat-Nógrádban (hál' Istennek) a Volánbusz dominál. Ami logikus is, mert Diósjenő, Nógrád, Nótincs, Szendehely, Keszeg, Nézsa, stb. már nem Nógrád és Balassagyarmat, hanem Vác és Pest megye vonzásterülete (csak azt a rohadt megyehatárt nem bírják egy kicsivel odébb tolni - ezért szívunk mi annyit :(((((( )

Veszprém megyében miért van annyi volán (Bakony, Somló, Várpalotai, Balaton - Bakony lehet, hogy nincs? nemtom). Azért, hogy tudják szivatni egymást?

Veszprém: vannal elég jó nők is, a tanfolyamunk legszebb „leányzója" is Veszprémben tanul :))

Balatonalmádiba miért megy el az utolsó busz 22.30-körül? Azért, hogy nehogy jó legyen a kollégistáknak? (Merthogy ott is van veszprémi kollégium.)

Hirtelen ennyi... FI

Előzmény: Carpy (301)
illesf Creative Commons License 2000.01.06 0 0 305
Nem lett volna hulyeség legalább a régi állomásig meghagyni az alsóörsi vonalat...
Tényleg, miért van az, hogy a Somló volános sofőrök mindig iszonyú tetű módon mennek? Egy volánbuszos járat sokkal gyorsabban Pesten van veszprémból, mint egy Somló volános. Hiába vannak Classicjaik, ha nem mennek vele...

OFF
Csináltam egy kisvasutas topicot (x)
/OFF

Előzmény: névtelen (260)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.06 0 0 304
Asszem, már írtam lentebb, hogy az érintett Volán társaságok beleegyezése kll, ha területükre járatot akar indítani a másik. Ez koncessziós jog.

Veszprémieknek: a település határain kívül eső, de ahhoz tartozó vasúti megállóhelyhez/állomáshoz indított autóbuszjáratok helyi járatnak számítanak, és mint ilyenre a helyi önkormányzatnak koncessziós joga van. Magyarul, a MÁV nem indíthat ilyen járatot csak úgy. Innentől kezdve csupán fantázia kérdése elképzelni, hogy adott esetben esetleg a helyi Volán tud-e jobban lobbizni, vagy a MÁV.

Előzmény: névtelen (303)
névtelen Creative Commons License 2000.01.06 0 0 303
Ennél illetékesebb fórumot sajnos nem tudok:(
Szerinted hova adjam be, úgy hogy el is olvassák...?

Amúgy milyen jogi akadálya van a feltételes megállónak? Nem értem.... Megáll, de csak ha az utas előtte telefonon jelzi... ebbe mi jogellenes..?

(idealista mód on)
Szerinted az mennyire megoldható (mármint ha a Volánoknál lenne szándék..) hogy a Volánok "cseréljék" egymás között a buszokat, vagy "közösen üzemeltessék": pl: két távoli város közt indul egy egyetemista járat. Mindkettő vasárnap este ok. de vissza? miért ne lehetne az, hogy pl. Egy Pécs-Szeged vonalon, hétközben a busz Szegeden közöz, aztán Vasárnap át Pécsre, jövő héten ott köröz...a nagyjavítást meg midíg az egyik városban csinálnák meg, ott lenne "honos"..
(idealista mód off)

A Szeged-Szombathely Enyingi átszállós dolog a menetrend szerint ölég szörnyűnek tűnik...

Arra, hogy az adott Volán kit enged be a területére milyen szintű szabályozás van? Jogi? Vagy egyszerű megállapodás?
Mert ez a szabály - megérzésem szerint - csak arra jó, hogy megállítsa a fejlődést a távolsági járatok fejlődésében. Gondolok itt pl. arra, hogy a Veszprém-Debrecen járat miért nem megy naponta.. mert az egész vonal 9%-án van egy másik (ebben a járatban nem érintett) Volánnak párhuzamos járata, így nem járult hozzá...

Előzmény: Carpy (301)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.05 0 0 302
Ez a felségterület-kocsiforduló dolog ennyire súlyosan nyom a latban?

Pár éve indult el a Szombathely-Szeged buszjárat péntekenként és vasárnaponként. Én kiakadtam azon, hogy a két kocsi nagyjából egyszerre indul a két végéről, Enyingnél egymás mellé állnak, utas átszáll, kocsik vissza. Nem lett volna megoldható, hogy a pénteken kicserélt buszokat vasárnap visszacseréljék?

Macibb

Előzmény: Carpy (301)
Carpy Creative Commons License 2000.01.05 0 0 301
A feltételes megálló jogi, engedélyezési problémákat vet fel. A többi ötletedet hasznosnak találom, esetleg továbbíthatnád a megfelelő helyre. A keleti országrésszel az a baj, hogy ott annyira vonat-orientáltak az emberek, hogy nehéz lenne őket átszoktatni a buszra. Az általad említett viszonylat nem rossz, én is gondoltam hasonlóra, de ezek a járatok akkor is csak vasárnap éjjel élnének meg szerintem. Ezzel viszont cserélődnek a kocsik, kellene nekik valami értelmes visszaút is, ezenkívül belemásznak egymás honossági területébe és fekvéseibe a Volánnok, ezt pedig nem szeretik.
Előzmény: névtelen (300)
névtelen Creative Commons License 2000.01.05 0 0 300
Éjszakai buszok, menetrend szerint:
Egyetlen referencia, akit láttam (utaztam) a Szeged-Bécs.

Szerintem nincs értelme Budapestre tenni a végállomást, mert rövid a táv. (Szombathely: 6:45-11:10, pl.), inkább a nagy egyetemvárosok közt lenne értelme, azt is hosszútávon. (pl: Nyíregyháza-Debrecen-"éjcaka"-Veszprém-Szombathely)
Ezen belül az "induló" szakaszon "esti gyorsjáratként", az érkezőn pedig "hajnali gyorsjáratként" láthatnának el forgalmat. (indulási hely és az érkezési hely körzetében több megálló)
Ezen kettő összhetásaként ("helyközi"+"éjjeli") talán kijönne a megfelelő utasszám.

Esetleg valamilyen pódíjért lehetne helyfoglalást/dupla ülést biztosítani (két széken már egész jól lehet aludni..)

Indulásnak: csütörtök-péntek-(szombat)-vasárnap
lenne jó (hazautazás+visszautazás)

További lehetőség: feltételes megállók meghirdetése. Ugyanis az éjjeli járatokon a fő gond, hogy nincs csatlakozás. Viszont mindenütt megállót hirdetni nem érdemes... lehetne telefonon rendelni, hogy hol álljon meg (korlátozott számban..), illetve kérni, hogy hol álljon meg. Pl. ha valaki Balatonakarattyán lakik, akkor lehet, hogy a Szeged-Bécs épp a háza előtt meg el, de megálló csak Dunaföldváron és Balatonalmádiban van.......

Ezekkel együtt szerinem lenne létjogosultsága.
Ti mit gondoltok???

Előzmény: Carpy (294)
Carpy Creative Commons License 2000.01.05 0 0 299
Igen! Emléxem ezekre a vonatokra. Egyszer láttam is az egyiket, Szergej volt kb 12 kocsival, és dugig tele. AAkkoriban, amikor a nyítegyháziakat Lentibe, a zalaiakat meg Szabolcsba vitték katonának. Kicsit morbid volt a menetrendjük, pl 8 perc alatt értek Zalaszentivánról Zalaegerszegre (7.27-7.35), ami még akkor is rekord volt a 9-10 perces menetidőkkel összevetve, de még mindig nem volt elég, ugyanis 7.32-kor szembement vele egy ukki személy...

Ezek 89 májusától kerültek a menetrendbe, és tisztán emlékszem, hogy előtte pár hónappal a TV híradóban (!) bemondták, hogy új gyorsvonatpár fog közlekedni Zalaegerszegre. Na ez volt az. Évente 2-szer. Azt hittem megüt a guta, amikor megláttam. :(((((

Előzmény: Törölt nick (298)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.05 0 0 298
Egy időben volt a MÁV menetrendben két vonat, mindkettő "Külön rendeletre" megjegyzéssel. Az egyik Körmendre, a másik Lentibe ment, mindkettő valahonnan Nyíregyházáról indult, Miskolc illetve Debrecen irányába. Nyilvánvaló, hogy az ottani laktanyákba, de csak valami nagy esemény (pl. eskü) alkalmával. Ezek éjszakára voltak téve.
Előzmény: Carpy (297)
Carpy Creative Commons License 2000.01.05 0 0 297
Bagojjal értek egyet. Igazi cross-country járatot csakis hatalmas mennyiségű diák, vagy katona éltethetnne. Erre van is lehetőség, csak nagyon nehéz megszervezni és engedélyeztetni.
Előzmény: Törölt nick (296)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.05 0 0 296
Szerintem pedig egyáltalán nem jönne össze annyi ember. Ez valóban csak nagy távolságokon működhetne, na de akkor sem úgy, mint ahogy a 80-as években a bécsi bevásárlótúrákon volt, ahol "kibírjuk egy napig mosakodás nélkül"-alapon utaztak az emberek. Ráadásul nagyon kevés, és szórt az igény az ország átutazását illetően, tehát kb. az egész országban jönne ösze egy busznyi ember, aki másnap korán reggel akar ott lenni az ország másik végében. Ez nem jellemző, nem is lehet rá építeni. Az, hogy van néhány ráérő és "megszállott", még nem igény, leglábbis nem indítanak rá járatot. Elhiszem, hogy tetszene Neked, de ez így nem alap.
Előzmény: division by zero (293)
division by zero Creative Commons License 2000.01.04 0 0 295
nem kell túl gyorsan menni, akkor belefér...
amúgy már az is jobb lenne, ha nem út közben lenne 1-1 óra várakozás elszórva, hanem 4-5 körülre már a célomnál lennék

pályaudvarokat az utolsó vonat után bezárják

Előzmény: Carpy (294)
Carpy Creative Commons License 2000.01.04 0 0 294
Világszerte elterjedtek az éjszakai autóbuszok, Japántól Thaifőldön át az Egyesült Államokig. Magyarország viszont túl kicsi hozzá. Legalább 6-7 órás útnak kellene lennie ahhoz, hogy 23 óra körüli indulással és 6 óra utáni érkezéssel lehetssen járatot indítani. Egyik végáll Budapesten lenne érdemes, az meg még ennek a kicsi országnak is jól a közepén van.

nem tudjátok, mostanában át lehet éjszakázni a várótermekben csatlakozásra várva, vagy bezárják a pályaudvarokat?

Előzmény: division by zero (293)
division by zero Creative Commons License 2000.01.04 0 0 293
"Tényleg, szerintetek mekkora lenne a kereslet valami olyasmire, hogy este/éjjel felszállsz a vonatra/buszra az egyik városban és reggel leszállsz Magyarország másik
végében? Kulturáltan utaztál és nyertél egy napot. "
szerintem lenne ilyen igény, 1-1 busznyi/Bznyi ember szerintem összejönne a különböző irányokra
elégé borzasztó, hogy csak úgy lehet eljutni reggelre (7-8 óra) az ország tulsó végébe, ha az éjjel nagy részét különböző (nem túl kellemes) várótermekben tölti a csatlakozásra várva.
sőt volt már, hogy ez első óra várakozás már mindjárt a Déliben volt, az utolsó metró és a postavonat indulása között...
ha már 2-3-an mennénk, akkor már inkább autó: olcsóbb és akkor indul amikor akarjuk...
Előzmény: Törölt nick (280)
Törölt nick Creative Commons License 2000.01.04 0 0 292
"Rendes" ember valóban reggelig iszik, és nem táncol feleslegesen az asztal tetején. Az asztallapot a másik oldaláról tudja csak megtekinteni, de szemei nem nyílnak már.
Mellesleg a "rendes" emberekhez reggelente inkább árokkotrót kell indítani, nem buszt.
Na jó, mondjuk néha sikerül korsó alján keresztül megtekinteni a kelő Napot, de már nem olyan sűrűn, mint még az egyetemen.

MÁV-Volán, járatindítás. Pár éve komolyan leszabályozták azt, hogy ki és hol indíthat járatokat. Azt mondták, hogy uraim, akinek eddig itt-ott voltak meghirdetett járatai, azokat viheti, minden egyébhez ha más Volán területét is érinti, akkor annak a beleegyezése szükséges. Naná, hogy nem egyeznek bele. Ez csak egy dolog. Nem csak MÁV-Volán megegyezés kellene egy veszprémi helyi járat beindításához, hanem a helyi önkormányzat és a vasút között is. Ki fizeti ki, ez itt a kérdés. Meg kellene kérdezni a MÁV-ot, hogy valóban nagy biznisz-e neki ez, mert nem biztos. Összevetve a költségekkel, amiket esetleges buszjárat jelentene. És joggal mondhatnák, hogy a helyi közlekedés biztosítása az önkormányzat feladata, fizessék ők. De ez még mindig nem ilyen egyszerű. Ahhoz egy garázs, minimális szemeélyzet, és buszok is kellenek, még ha a szervíz-dolgokat kintről is oldanák meg. Azt hiszem, a MÁV nem fog buszjáratokat indítani, ezt valahogy megjátszották a zalaegerszegi IC-pótlóval, de máshol nem hiszem, hogy megcsinálnák. Arról pedig felesleges "Miért..."-tel kezdődő kérdéseket feltenni, hogy mi történik ezzel a viszonylattal (Veszprém város - Veszprám vasútállomás), legalábbis itt. Bombázandó fórum az Önkormányzat, továbbá Volán és MÁV, kb. ebben a sorrendben.

Törölt nick Creative Commons License 2000.01.04 0 0 291
Mindkét felvetésedre:

Én annyit még soha nem ittam, hogy öntudatlanul táncoljak az asztal tetején.

De amint a MÁV és a Volánok szót értenek egymással és látom, hogy a menetrendek között logikus összefüggés mutatkozik, nem konkurrálnak feleslegesen, inkább egymás alá dolgoznak, megteszem!!!

Üdv

Macibb

Előzmény: névtelen (290)
névtelen Creative Commons License 2000.01.04 0 0 290
Győr csalóka: busz: lehet, hogy 19:00 az utolsó, de este 10-ig van bőven vonat...
Veszprémből is, csak épp a jó kis buszközlekedés és a PU távolsága miatt nem túl nyerő... és a postavonat csak H-P közt jár. Vasárnap van egy 20:30-as Pestre, amikor láttam kb 1/2-3/4-ig volt tele..Szombat: csak a 19:50-es...
Eger: utolsó Pesti vonat (ami még azap érkezik: 19:44)
Ózd: 17:42 /dehasonló a buszhoz...../

Innen jut eszembe: Van a Szeged-Bécsi járat.
Veszprém és Szombathely (talán Kőszeg is) közt van párhuzamos postavonat..miért pont erre megy?
Nem lehetne Veszprém-Győr-Mosonmagyaróvár-Pozsony-Bécs útvonalon közlekedtetni? Két főváros: dupla utas.. mert nincs tele ez a busz (kivéve amikor mentem vele: akkorra beszerveztek egy túristacsoportot... ülőhely is alig volt...)

Veszprém busz a vonathoz:
nem teheti a MÁV???
Ez szabály tök zöldségnek tűnik: A volánnak nem érdeke, hogy utast szerezzen a MÁVnak, a MÁV meg nem fog Veszprémbe Vasutat építeni... azaz ezzel legfőképp az utas jár rosszul...
Régen volt. Most miért nincs??????????

Előzmény: Carpy (286)
FotexZoli Creative Commons License 2000.01.04 0 0 289
nem vagyok én már olyan fiatal (26év)

Több okom is van, hogy ne legyek "rendes ember":

1, nem tudok már végiginni egy egész éjszakát (mint régen)
2, a kedvesem se örülne,ha hajnalban térnék haza

Előzmény: Törölt nick (287)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!