Ők az Autoteile Meile Németországból, mindenféle leányvállalatokkal és tematikus webshopokkal mindenféle országban.
Komoly cég, vásároltunk már tőlük mi is nagyobb mennyiséget, csak hát az informatikájuk érdekes. Én egyszer elküldtem nekik egy rendelést egy termékből 1260db-ra, el is utaltam, és kiküldtek 127db-ot, mert rosszul volt konfigolva az adatbázisban a mező. Ez került a számlára is, kiszállítani viszont már 132db-ot sikerült, mert úgy jött ki kerek kartonra. Amikor jeleztem, azt mondták, lehetetlen, hát itt írja a gép, hogy 127db van kiadva. Azóta kiderült, hogy az is programhiba volt. Végül megoldottuk, de nem volt egyszerű sztori.
Szóval nagy cég, tuti, nem hamis cuccokkal, de elég sok a hibalehetőség náluk, figyelj oda minden részletre! :)
A Reifendirekt.at-től jön az olaj. Látszatra megbízható európai hálózatú cég. Magyar honlapjukon (gumik.hu) érdekes módon csak gumikkal foglalkoznak. Itt van olaj, hólánc, egyéb autós tartozék is. Venném én otthon is, ahogy tettem az előző években, de itt kint dolgozom, élek, itt tudom csak átvenni.
Nyugodtan használd, keverd, nem lesz gond belőle. Nincs érdemi különbség régi és új csomagolás között, legalábbis az nem jelent különbséget, hogy közben kaptak egy új VW-minősítést.
Magnatec Diesel 10w40 B4 motorolajat vásároltam, melynek fele az előző, fele az legújabb csomagolásban érkezett. Állítják - u.a. mindkettő, mégis meglepve látom, hogy az új némely szabvány teljesítésében különbözik az előzőtől (pl. a régi csak a VW 501 00 - et teljesíti, az új a VW 502 00-t) stb.
Látod, te is "hivatalos"nak mondod azt, amikor a magyar vezető importőrtől vásárol a kereskedő. Pedig ez nem egy jogi kategória. A kereskedő megveheti azt a pozsonyi Tescoban is, vagy egy spanyol kiskereskedőtől, a dán importőrtől, sőt, a perui benzinkútról is, ha arról számla van és az áfa rendben meg van fizetve utána. Az eltérő árképzések miatt bármelyik megérheti még szállítással is (persze inkább EUn belül).
És bizony a dán, szlovák, német Castrol is Castrol.
Hamis olajjak kb 10 éve találkoztam,az akkor elhíresült Opel gyári olaj néven.Feltűnhetett volna nekem és sokaknak,hogy miért kerül 3 E Ft-ba 5L,na mind1. 1 v 2 csereperiódust nálam is lefutott gond nélkül dízelbe.
Az hogy a nagy szervek valamire rámondják hogy Hamis,az általában azért van mert nem fizette be utána a befizetendőt vagy megkerülte a hivatalos beszerzési utat az eladó.Attól még nem hamis az olaj.
Nem is olyan könnyű ám hamis olajba belefutni. Megértem a kétségeidet, mert tényleg annyira nyomják az ember arcába mindenhonnan, de ez alaposan túl van fújva.
Azt tudom javasolni, hogy olyan cégtől vásárolj, aki megtalálható fizikailag is, nem csak egy garázscég van a webshop mögött, és nem tegnapelőtt jegyezték be. Mondanám, hogy például tőlünk, de persze van egy csomó más korrekt cég is a piacon.
Ahogy korábban írtam, van egy 75w egyfokozatú Toyota váltóolaj, amely márkatársi tapasztalatok alapján igen jótékonyan viselkedik Toyota váltókban. Én találtam egy Ravenol 75w MTF3 nevű olajat, amelyet a gyártó ajánlott a Toyotás cikkszámú olajjal szerelt gépekhez (is).
Kb. 2 napja van a Lexus IS 200-ban és meggyőzőnek tűnik. A lényeg, hogy hidegen, közvetlenül indulás után, illetve félhidegen sem tapasztalom a váltó akadását, melegen pedig érzetre, lényegében megegyezik a 75w90 tulajdonságokkal (előtte kemény 1700km-en keresztül Eneos 75w90 volt benne).
Mert az olaj gyártója különböző piacokra különböző kiszerelésben szállítja. Valószínűleg felmérték a piacot, és kiszámolták, melyik célországban mire lesz inkább kereslet.
Így látatlanban elég nehéz bármi okosságot is mondani, hülyeségből pedig amúgy is van bőven, azt inkább nem szaporítom.
Annyit sejtek hogy eltérő üzemekben és eltérő időpontokban készült olajokról lehet szó.
Az utóbbi egy évben a hologramot már nem alkalmazzuk mivel a kupak és a zárószalag között áthúzódó Castrol felirat és a kupak alatti zárófólia megbízhatóbb védelmi eszközök.
Tegnap voltam az Auchan-ban és nézegettem a Castrol olajakat. A típus most nem számít (legalább is a kérdést illetően szerintem) és azt vettem észre, hogy egyazon fajtán belül az egyiken volt hologram a másikon nem. Nagyjából 50-51%-os arányban. Aztán megfordítottam őket, a hátoldalon alul a gyártási dátum a hologramosban szép határozott kontúrral nyomtatott tinta volt a hologram nélküli meg valamivel szélesebb és elmosódott. Ez most akkor mi? Csak egy másik széria vagy az Auchan extra porfitjának lehettem szemtanúja?
Bocsi "mantec" a hülyén feltett kérdésért, csak arra céloztam, hogy mennyire megbízható az Amazon? Eddigi benzines autómhoz Castrol Magnatec 5W-40 C3 olajat használtam és nagyon figyelni kellett, milyen flakonnal vette az ember, mert volt hamis olaj a piacon. Meg aztán azt is szokták mondani, hogy webáruházból még gumikalapácsot se... De talán egy nevesebb áruházba, mint az Amazon vagy az Ebay nem jut a beszállítóktól hamis termék....
Szerintem nem történt semmi végzetes, használd nyugodtan az autót, az olaj eltérő SAE osztálya miatt semmi se fog tönkre menni a motorban (legfeljebb a hangja lesz majd kicsit más).
Szvsz télen még akár előny is lehet az 5W-30-as olaj, főleg ha gyakran használjátok rövid távokon, városban az autót.
Valami oka persze nyilván van annak hogy a gyár ragaszkodik a SAE 5W-40-es olajhoz, tavasszal célszerű lesz elvégezned egy olajcserét az előírt minőségű (SAE 5W-40-es) olajjal.
Feleségem autójába (Fiat Punto EVO 1.4 Multi Air, 77kw, 2010) a kezelési útmutató szerint SAE 5W-40 ACEA C3, Minősítés FIAT 9.55535-S2 specifikációjú olaj való.
A tegnapi olajcsere alkalmával a szerviz más olajjal töltötte fel. Szerintük jó bele a Lukoil Genesis Special C3 5W-30 as olaj is.
Mit tegyek,
- azonnal menjek vissza és cseréltessem le az olajat
- télen használjuk nyugodtan a városban és a nyári meleg előtt cseréljük ki,
- használjuk nyugodtan a következő esedékes olajcseréig?
" ... A VW 508 00, VW 509 00 elfogadással rendelkező Castrol Edge Pr. LL IV FE 0W-20 (Termékkód: 469279) magyarországi forgalmazási időpontja érdekelne. ..... "
Ebben a kérdésben én már nem tudok Neked segíteni mivel a Castrol Hungária Kft ez év végével megszünteti működését, vevőink többségét már a lengyel Castrol szolgálja ki, az Edge Professional LLIV FE 0W-20 hazai bevezetésének időpontjáról is a lengyel kollégák fognak dönteni. A termék egyébként már gyártásban van, bármikor rendelhető (lenne).
A fizikai jellemzőkről szóló táblázatból egyértelműen kiderül, hogy az 5W-30-as Edge hideg viszkozitási értékei nagyon közel állnak a 0W-shez (5800@-35°C illetve 5800@-30°C)
Itt van például, hogy messze ne menjünk, a BP Visco 5000 5W-30, ahol ugyanez az érték 6300@-30°C.
Csak viszonyításként, a SAE osztályok előírása max. 6600@-30°C az 5W-re, és max. 6200@-35°C a 0W-re. Alsó határ elvileg nincs, gyakorlatilag pedig az alatta lévő osztály az alsó határ.
Szerintem teljesen egyértelmű, hogy ha egy 5W-30-as olajat vásárolsz és töltesz az autódba, akkor azt várod el, hogy inkább 5W-s olajként viselkedjen, mint 0W-s olajként.
Azt gyanítom, hogy a tesztben emiatt kaphatott kevesebb pontot a Castrol. (Tegyük azt is tisztába, hogy az emlegetett fordító én vagyok, és ott leírva is az én véleményem.)
" .... valójában vakok és süketek párbeszédévé alakul . Ti ezt élvezitek ? .... "
Ha valaki megkérdez igyekszem a lehető legjobb tudásom szerint válaszolni, ha valaki pedig (nagy) hülyeséget tesz közzé akkor elmondom róla a véleményemet. Szerintem egy fórum alapvetően erről szól. Ha ez így nem valakinek nem tetszik akkor:
Egy gombnyomással le lehet tiltani a hozzászólásaimat.