Én csak most találtam rátok. Pár nap múlva feleségemmel kettesben indulunk Ile de la Réunionra, azaz 2010. július 1-én utazunk Párizsból és 17-én indulunk vissza Corsair járattal.
Bár francia és egy magyar könyvem is van a szigetről, de örömmel olvastam minden információt ezen a fórumon.
Egy ismerősünknél fogunk lakni a fővárosban, akik ráadásul pár nap után Európába utaznak, így miénk lesz a lakás egy autóval.
Elég sok helyen jártunk már és nem luxuskörülmények között (Marokkó, Tunézia, Kappadokia, Izrael, Örményország, Szicilia, stb), van kis túratapasztalatunk is és jól beszélek (feleségem csak kicsit) franciául.
Ami számomra a legfurábbnak ígérkezik, az a korai sötétség és a csaknem azonos hosszúságú nappal és éjszaka. Az itthoni nyárhoz szokva, bizony át kell gondolni a túrázások idejét.
Szívesen veszem, ha bármely ötlettel, tanáccsal, tapasztalattal hozzájárultok az utazásunk sikeréhez.
Bár nem strandolni megyünk, de vajon hány fokos lesz a tenger?
Annál kevesebb víz nemigen lehet a vízesésekben, mint amilyen októberben volt :) A ciklonok után talán marad még áprilisra is :) Igen, készülünk vissza, csak még az nem dőlt el, hogy 2010 vagy 2011, mert egy norvég utat is szeretnénk valahogy összehozni. Pálinka ügyben kösz az infót :) Mobi
Látom vissza kell mennetek a kihagyott szépségeket megnézni :-)
Egyébként a pálesz a feladott csomagban volt, műanyag kisflakonban, hogy össze ne törjön. Mindig így visszük a "gyomor fertőtlenítőt" ha meleg éghajlatra utazunk. Még eddig egyik reptéren sem volt gond vele, pedig jöttünk-mentünk egy-két meleg helyre. Csak a kézipoggyásznál bajos a folyadék felvitele.
Áprilistól úgy tudom már teljesen vége a ciklon időszaknak, de a vízesések is soványabbak a kevesebb csapadék miatt. :-(
Elárulod a módját, hogy sikerült a gépre felvinni a hazai pálinkát ? :)))))))) Igaz, mi Párizsban kijöttünk a tranzitból, de utána megint mindent ellenőríztek. De komolyra:
Tudja valaki április végén, május elején milyen idő várható a szigeten ? Mennyire esős és meleg ?
Köszönöm az észrevételeket. Les Bougainvilliers-t töröltem. Valóban nincs értelme olyan linket szerepeltetni az oldalon, amivel nem mennek semmire a látogatók. (Saját tapasztalatom nincs, így köszönöm az észrevételt.)
Az általatok kipróbált helyek weboldalait örömmel fogadnám és természetesen ki is tenném az oldalra. Kérlek küld el.
Ezen felül természetesen más linkeket is örömmel fogadok, amelyek kapcsolódnak Réunion-hoz.
Hát én megnéztem a megújult oldalt - valóban jobb lett- és a következő javaslatom van: Az "Egyéb szállások" között látom a Les Bougainvilliers apartman hotelt. Ezzel a szálláshellyel csak az a probléma, hogy nem szívesen adják ki apartmanjaikat külföldieknek. Miután mi két egymást követő évben is próbálkoztunk náluk a szállásfoglalással (éppen a Reunion lap-ról vettük az ötletet), azt gondolom, hogy ilyen véletlen nincs.
Az első évben egyszerűen nem válaszoltak az email-ünkre. A második alkalommal pedig a kint élő újdonsült ismerősünkkel felhívattuk telefonon, hogy ne várjunk a válaszukra hiába. Azt mondták, hogy csoportok már teljesen befoglalták a kért időpontra a helyeiket. Ekkor még 7!!! hónappal voltunk az utazás előtt. Szóval én ezt nem hiszem el. Talán érdemesebb lenne helyettük szivélyesebb vendéglátókat ajánlani, mert ez csak időpocsékolás az oda készülőknek. Ha gondolod megadom az általunk már kipróbált helyek elérhetőségét.
A másik, a Casa Nyala az korrektnek bizonyult, azt kipróbáltuk.
Nemrég vettem át a Réunion.lap.hu szerkesztését és rögtön ki is pofoztam kicsit. Utólagos engedelmetekkel feltettem rá néhány általatok itt említett linket, főleg fotogaléráitokat.
Természetesen ezt a fórumot is kitettem a linkek közé.
Szívesen veszem a kritikai észrevételeket, linkajánlásokat is.
Utolsó előtti éjszakánkon iszonyú felhőszakadást éltünk át, ahogy azt már korábban is említettem. Így reggel nem mertünk elindulni a Takamaka völgy belsejében található tavakhoz, melyeket korábban csak a hegygerincről lenézve csodálhattunk meg. Az eső is szemetelt még, így kimentünk Bras-Panon partját megnézni. Nem volt túl erős szél, mégis hatalmas hullámok csapódtak a partra. A helybéli fiatalok is csak egy derékig érő beton konzol biztonságában merészkedtek a víz széléhez. Ahol mi álltunk ilyen nem volt, ezért nem mertünk a part menti kövekre sem lépni. (A magyar ismerősünk mesélte, hogy előző héten egy külföldi párt elragadott a hullámverés.)
Ezután beautóztunk a közeli városba, Saint-Benoit-ba. Kedves belső tere van, szép kreol stílusú épületekkel, szökőkúttal és templommal. Bevásároltunk a piacon a másnapi hazautazásunkra ananászt és mangót, hogy az itthoniaknak legyen fogalmuk, milyen a magától beérett gyümölcs. Délre teljesen kiderült az idő, így délután elmentünk a közeli tavakat megnézni. A Roches folyó tavai ezek. Először a magasabban fekvő la Mer-t kerestük meg, ami nem is volt egyszerű. A jelzések hiánya miatt egy jót bolyongtunk az erdei utakon egy német kiránduló társasággal együtt, jóval túlhaladva a tóhoz vezető ösvényen. Végül megtaláltuk, de az éjszakai nagy esőtől teljesen hordalékos, sár színű volt.
Visszafelé a parkoló melletti, könnyen megközelíthető la Paix tónál akartunk fürdeni, de a ronda barna vízben végül nem volt kedvünk mártózni.
Így hazamentünk a szállásunkra, ahol kellemes tiszta vízű medence várt bennünket. Ja és hétvége lévén a házigazda egész családja: fiú, meny, vő, unoka, stb.. Kedvesen próbáltak velünk társalogni, minden angol szókincsüket összeszedve. Így aztán előkerült a bőröndünkből az 50°-os házi pálesz, amit gyomorfertőtlenítő elsősegélynek szoktunk magunkkal vinni, ha adódna valami trópusi fertőzés. Kicsit beleborzongtak a helyiek, de azért csak lecsúszott. Viszonzásul meg kellett kóstolnunk a helyi specialitást, a 40°-os reunioni Old Rum-ot. Még jó, hogy nyakig vízben hűsöltünk, így nem "ájultunk be" abban a melegben :-)
(Mindenesetre a családtagok teljes nyugalommal kocsiba ültek alkonyatkor, és simán hazaautóztak az iszogatás után )
Másnap újra el akartunk menni a Takamaka völgybe, de reggel már látszott, hogy ez a program az eső miatt nem jön nekünk össze. Így szép komótosan összepakoltunk és a szakadó esőben elindultunk Saint Denis-be egy esernyős városnézésre. Mire beértünk az óvárosba elállt az eső, de elég borult maradt az ég. Találomra sétálgattunk és sok szép kreol stílusú, és gyarmati stílusú villát, palotát láttunk. Véletlenül belebotlottunk Roland Garros szülőházába is. A legszebb talán a Művészeti Múzeumnak helyet adó gyarmati stílusú palota volt, egy kicsi meglepetéssel: A palotában megmaradt az eredeti faburkolatú lépcsőház, gyönyörű faragott fa lépcsővel. Még a mellékhelyiségben is eredeti rézmedencés mosdókagylót találtunk márvány fedőlappal, sőt még a toalet is a korabeli festett mintás fajansz volt, tartályostul. Utóbbit csak illendőségből nem raktam fel a nyilvános fotóalbumba. Csavargásunk során eljutottunk a parti sétányra, ahol aztán erősen esni kezdett, így a kocsiban ülve várakoztunk egy kis esőszünetre. Érdekes módon a helybéli gyerekek ügyet sem vetve az esőre, játszottak a parkban, hintáztak, gördeszkáztak. Amint elállt az eső, azonnal benépesült a park. Tele lett sétáló emberekkel, a férfiak azonnal összeálltak egy jó kis vasgolyó dobáló partira.
Késő délután aztán kimentünk a reptérre, leadtuk az autót. Akartam még egy utolsó képet készíteni a Holdról este. Mobima hívta itt fel a figyelmünket, hogy innen fekve látni a kiflit, de a megelőző napokban vagy telehold volt, vagy éppen csak fogyni kezdett. Igaz akkor alulról fogyott felfelé. Gondoltam, utolsó napra már biztos kifli lesz. Hát annyira borult volt az ég, hogy semmi sem látszott.
Nos eddig tartott a beszámoló, remélem mindenki kedvet kapott, aki még hezitált, hogy odautazzon-e. Nekünk ugyanis nagyon nagy élmény volt. Míg a beszámolót írtam, olyan jó volt felidézni és újra élni a sok-sok benyomást, szépséget, amit a sziget nyújtott nekünk.
Másnap nem kellett reggel sietnünk, mert partközeli uticéljaink voltak, nem kellett a ködfelhőkkel versenyt futni. Először is felmentünk a Ste Suzanne folyócska alsó szakaszán található Bassin Boeuf (Ökör tó) vízeséséhez. A parkolótól kevés gyaloglás után elérhető. Éppen lábunkat áztatva lichit ettünk a köveken ülve, amikor megjelent egy vizitündérnek öltözött kreol szépség és a fotós stáb, akik a vízesés alatt képeket készítettek róla. Gondolom a szépségversenyre készültek, amely sziget szerte ki volt plakátolva. Nemsokára elmentek és mi ketten maradtunk a kis tónál. Meglepetés búvárokra sem kellett számítanuk, mert a tó vize nem volt túl mély és látni lehetett a köves medrét. Így aztán a parton átöltöztünk fürdőruhába és bemásztunk fürödni. A víz kellemes hőmérsékletű volt, én még a vízesés alá is felmásztam óvatosan, egy kis hátdögönyözésre. A víz felett pink színű szitakötők táncoltak. Hihetetlen szép volt.
Ezután újra felkerestük a közeli Niagara vízesést, a folyó legalsó szakaszán. Szép volt, de kicsit csalódás volt a kevés vízhozam. Korábban 2x, vagy talán 3x ennyi víz dübörgött le rajta. A táj azonban csodás. A vízesés tavát elhagyva csöndesen halad tovább a folyó az óceánba. Medre fölé buja növényzet hajol, az ágvégeken szövőpinty konóniák himbálóznak.
Délután aztán a partmenti úton elindultunk dél felé a vulkán óceánba ömlését megnézni. A parti út átszeli a különböző években lefolyt kihűlt lávafolyamokat, melyeket gondosan kitábláztak, megjelölve a kitörés évét.
Lementünk egészen az Anse des Cascades öböl alatti szakaszra. Útközben megálltunk Ste-Rose templománál, melyet csodás módon körbefolyt a láva, de mégis megmenekült. Az öböl körül dús pálmaligetben táborozó gyerekek és piknikelő családokat láttunk. Fura módon annak ellenére, hogy ez egy öböl, mégis iszonyú erővel csapnak fel a sziklafalra a hullámok.
Jól elfáradtunk a sáros ösvényen visszafelé haladva, de még korai lett volna a következő szállásunkat elfoglalni. Így szépen lassan leereszkedtünk a szigetet átszelő N3-as főúton, majd letértünk jobbra a D3-ason a keleti part felé. Az út a hegyi erdők és a part menti cukornád ültetvények találkozásánál halad, időnként szép kilátást enged az alatta elterülő alacsonyabb területekre és az óceánra. Ahol leér a hegyről és beletorkollik a part menti főútba ott van egy szép régi, ma már nem használt völgyhíd a Suspendu. Szédítő mélység felett ível át, érdemes átsétálni rajta. Mellette látható az új modern híd is, amin az út ma vezet keresztül.
Rövid séta után elindultunk a parton északi irányban az utolsó szállásunk Bras-Panon felé. Útközben megálltunk megnézni Ste-Anne gyönyörű kőcsipke templomát. Furcsának találtuk, hogy a kívülről díszes templomocska belül nagyon egyszerű, szinte dísztelen.
Bras-Panonba megérkezve könnyen megtaláltuk a szállásunkat, mely egy magánháznál volt. A tulajdonosok (egy friss nyugdíjas pár) egy szép kreol stílusú 2 szintes házban, gondosan ápolt trópusi kerttel körülvéve laknak. Külön vendégházban kiadnak 3 fürdőszobás szobát. Érkezésünkkor a háziasszony büszkén mutatta a "házi" kaméleonjukat, amely odaszokott hozzájuk a kertjükbe.
A szobánk kitárt ajtóval és ablakokkal várt bennünket, így éjjel meglepetés ért minket. A légkondi egyenletes zümmögését egyszercsak rekedt gekkó ordítozás törte meg. Ordítozott egy negyed órát (a párját hívogatja ilyenkor) aztán aludhattunk tovább. És ez így ment mindhárom éjszaka. Nappali fénynél láttuk is, hogy kb.5-7 cm-es a lakótársunk, de nem hagyta magát fotózni. Mire előkaptuk a gépet, már be is húzott a szekrény mögé. De legalább levadászta a szúnyogokat. Nem is volt egy sem!
Csütörtökön végre következett a la Fournaise vulkán. Jó korán felkeltünk, reggeli nélkül, lábujjhegyen távoztunk az összes csomagunkkal felszerelkezve. A magasság miatt nagyon hűvös volt a reggel, az autónk ablakai teljesen be voltak párásodva, és elkelt a pulóver is. Mire felértünk a hegycsúcs alatti parkolóhoz, már hétágra sütött a nap. Sajnos éppen szemből. Sétáltunk a két kilátó között, készítettünk néhány fotót a hegycsúcs alatti "gallér"-ról. Nem indultunk el túrázni, mert előző napon az információs irodában azt mondták nem lehet a főkrátert megközelíteni, "eruptio" van. Azaz folyik a láva. Sajnos ebből nem láthattunk semmit, mert a folyás irány a túloldalon, az óceán felé van.
Így tovább mentünk egy kialudt oldalkrátert, a Commersont megnézni. Szédítő volt a mélység és holdbéli a táj.
Végül a hegy oldalában megálltunk egy kilátóból megcsodálni egy különös hegyvonulatot a Nez de Boeuf-öt (a bika orra). Hát szerintünk egyáltalán nem hasonlított orr-ra, de különönösen szép látvány volt.
Ezen a napon még egyszer útközben megálltunk az N3-as út melletti Col de Bellevue kilátónál, hogy most ragyogó napsütésben is láthassuk a kilátást, melyet előző napon csak félig ködben láthattunk. Sajnos a magasan járó nap miatt a páfrányfák éppen az alattuk elterülő virágszőnyegre vetették árnyékukat és még szembe-fény is volt. Így a hortenzia mező sokkal rosszabbul volt kivehető, mint előző napon borult égboltnál, ködfelhők között.
Ezután elmentünk túrázni a Forét de Bébour védett esőerdőbe. Az erdő különleges flórával rendelkezik, olyan endemikus (csak ezen a szigeten honos) növényekkel büszkélkedhet, melyek a szigeten belül is csak ebben az erdőben élnek. Mivel nem ismerjük igazán ezeket a fajokat, nagyon figyelmesen haladtunk a Takamaka völgy felé vezető jelzett ösvényen. Hiányos tudásunk miatt a ritka növényeket ugyan nem ismertük fel, viszont sorra fedeztük fel otthoni szobanövényeink vadon élő rokonait. Nem győztük fotózni a fuxiát, begóniát, babér meggyet (isteni illata végig kísért utunkon), broméliát és a gyönyörűséges kálát. Az ösvény a mindennapos délutáni esőktől eléggé tocsogós és nehezen járható sáros lejtőkkel volt tele. Indákba kapaszkodva próbáltunk meg a sáros lépcsőzéseken nem seggre esni. És mindezt erős párában és melegben. De megérte, mert -bár a Takamaka völgy fölé érve véget ért az ösvény és tiltó tábla miatt nem lehetett beljebb jutni a völgybe - gyönyörű látványban volt részünk. Itt láttam először, milyen a kála termése: szép kukorica szerű magok ülnek gömb formában.
Annyira lenyűgözött bennünket az itt látható különös növényvilág, hogy nagyon lassan tudtunk haladni a fotózás miatt. Egy pataknál megálltunk pihenni és felfrissülni. Itt beért bennünket egy kiránduló család és a papa, aki ámulatunkra kicsit beszélt angolul, beszédbe elegyedett velünk. Megkérdezte honnan jöttünk és botanikusok vagyunk-e, mert látja, hogy mindent megörökítünk :-)
De hát nekünk ezek a növények mind különlegesek voltak.
Másnap korán reggel elhagytuk a szállásunkat, mert egyetlen éjszakára a vulkán lábánál Bourg-Murat-ban foglaltam szobát, hogy a következő napon a közelből indulva korán felérjünk a hegyre. Útközben kitérőt tettünk a Notre-Dame botanikai ösvényt megnézni. Nagyon sűrű erdőben vezetett az út, a növények latin és francia nyelven voltak jelölve, amit természetesen nem értettünk, így teljesen a látvány kötötte le figyelmünket.
Megálltunk még la Plaine-des-Cafres-ben is, ahol éppen az egy hétig tartó méz ünnep zajlott. Délelőtt lévén a kultúrális programok még nem kezdődtek el, de az árusok már kirakodtak. Így bevásároltunk "zöld méz"-ből az itthoniaknak. Ez a rózsa alma virágjából készül, ami éppen ilyenkor virágzik és nem is zöld, de az általunk megszokottnál jóval sötétebb.
Ezután megkerestük a szállásunkat, hogy lecuccoljunk végre. Meglepetésünkre a túrista szállás gazdái megmutatták a szépen kitakarított szobánkat és nem engedtek beköltözni. Nyelvtudás híján mutogatták az órájukat, hogy csak délután 3-kor lehet elfoglalni a szobát. Még a csomagokat sem tehettük le. Így aztán a déli meleg elől elmentünk a Col de Bellevue kilátóhoz, ahol a fák árnyékába parkoltuk a kocsit, hogy a kis szalámink szét ne főljön.
A kilátó kellemes meglepetés volt, körös-körül sűrű narancs színű virágerdő övezte. A kilátóból rálátni az N3-as út legszebb és legkacskaringósabb részére. De a lényeg a kilátó alatti völgyben és a szemben lévő domboldalon van! Ritkás páfrányerdő és a fák alatt összefüggő kék hortenzia szőnyeg! Sajnos a magasság miatt már kezdtek beülni a ködfelhők, de még így is nagyon különleges látvány volt :-)
Délután még felkerestük Bourg-Murat-ban a Maison de Volcan-t. Ez egy látogató központ szerű létesítmény, amely bemutatja a vulkánnal kapcsolatos tudnivalókat, érdekességeket. Nem olcsó, de érdemes megnézni. Interaktív kiállítás, magunk választhattuk ki a bennünket érdeklő kisfilmeket a képernyőkön. Különleges víz alatti felvételeket vetítettek a legutóbbi kitöréskor a láva tengerbe ömléséről és a vízzel találkozás robbanásairól. Bemutatták hogyan foglalja vissza a természet a láva által elpusztított területeket. Szóval különös élmény volt.
Délután még a völgyből kiérve felkerestük a Cap Méchant kilátót, amely a folyó torkolatától nem messze a parton található. Ez is egy olyan hely, ahová vissza kellett jönnünk, mert annyira szép. A vulkáni kőzet, ahogy belefut az óceánba és irtózatos erővel ostromolják az erős hullámok. Nem csak a látvány gyönyörű, de a hangja is félelmetesen dübörög. Olyan, mintha a víz itt kiharapott volna már egy jó darabot a szigetből.
Már alkonyodott, mire a szállásunkra visszaértünk. Közel laktunk St.Pierre-ben a kikötőhöz, így este még kisétáltunk a partra nézni a naplementét. Sikerült olyan felvételt készítenünk a korall zátonyról, ahol a zátony előtt már kilátszik a vízből a korallbokrok csúcsa. Mögötte pedig a hatalmas robajjal közelítő hullámok megtörnek a zátonyon és szelíden buknak le a nyugodt öbölbe.
A következő napon reggel felmentünk a le Serré kilátóihoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Remparts folyó völgyére.
Azután következett a Langevin folyó völgye, ahol végig a folyó mellett halad az út egészen a vízesésekig. Útközben többször is megálltunk, mert a folyóvölgy végig különlegesen szép. Az utat lichi fák szegélyezték, de alul már sajnos nem találtunk elérhető magasságban gyümölcsöt. Fent a legfelső és egyben legszebb vízesésnél találtunk egy olyan letört ágat, amivel elértük és lehúzkodtuk az érett gyümölcsöt a magasabb ágakról. A fák látványa olyan volt, mint nálunk a terebélyes, nagyszemű cseresznyefák amikor rogyásig tele vannak érett gyümölccsel.
A fátyol vízesés és az alatta elterülő tó azt hiszem a sziget legszebb része. Legalábbis nekünk annyira tetszett, hogy ide újra el kellett jönnünk. Most direkt hétköznap jöttünk, mert ez a folyóvölgy kedvelt piknikelő helye az ittenieknek és hétvégén zavaróan sokan vannak. Most nyugodtan gyönyörködhettünk a látványban, nem botlottunk lépten-nyomon a kiránduló-főzőcskéző tömegbe.
Ez a folyóvölgy viszonylag nincs magasan, így nem kellett nagyon sietnünk, hogy megelőzzük a ködfelhőket. Ráérősen élveztük a táj szépségét és én megettem kb. egy kiló lichit :-)
Másnap elmentünk a Grand Bassin-t megnézni egy kilátóból. Azért csak fentről, mert a völgybe leereszkedni csak gyalog lehet 800m szintkülönbséggel. A leírás szerint a túra 2 napos és nagyon kimerítő. Így aztán csak fentről csodáltuk meg a vad szakadékot és a benne élő emberek elszántságát. Odaérkezésünkkor éppen árut küldtek le a völgylakóknak a drótkötélpályán.
Ezután még egy kilátó következett: le Bras de Pontho. A látvány a zöld szakadékos folyóvölgyre felejthetetlen. Egy kiemelkedő platón nem volt növényzet, láthatóan minden esőzéskor lejjebb csúszik a talaja az eróziótól.
Délután fürödtünk Saint Pierre korazátonnyal körbezárt strandján. Itt már mélyebb a víz, úszni is lehet, de nagyon óvatosan, mert a zátony felé haladva egyre sűrűbb a korall erdő. Természetesen pipával és szemüveggel úsztunk, hogy lássuk a csodát. Itt már egész nagy testű színes korall halakat is láttunk, melyek simán beúsztak a partközelben strandolók közé :-))
Mellesleg, míg búvárkodtunk, a parti homokból elemelték a hátizsákunkat. Nem volt benne érték, mert egy vízhatlan tokban a nyakamban úszott velem a lakáskulcs és a sluszkulcs. De csöpögő fürdőruhában kellett beülnünk a kocsiba, mert a törölközőnk is benne volt, meg a pólóink is. A legbosszantóbb az volt, hogy még este el kellett szaladnunk új naptejet és táskát venni, hogy reggel időben elindulhassunk túrázni.
Hát ennél nagyobb öröme sose legyen a tolvajoknak!!!
Hát lehet, hogy oda kellett volna inkább írnom. De hát most már ide sikerült. Egyébként még a novemberi időpontról az jutott eszembe, hogy a száraz évszak után talán nem ilyen szép bő vizűek a vízesések. Pedig a sziget nekünk a "vizek szigete" volt. A felkészülésünk során rákerestünk fotókra is, és meglepetten láttuk viszont azokat a gyönyörű helyeket alig csordogálva, melyeket korábban már láttunk teljes pompájukban. Mostani utunk során is tapasztaltuk, hogy az újra felkeresett Niagara vízesés szép bő vizű volt ugyan, de fele annyi hozammal, mint ahogy már korábban láttuk dübörögni.
Az esővel pedig szerencsénk volt, csak az utolsó két napon esett, abból is az egyik napon csak éjszaka (de akkor nagyon). Persze a hegyekben szinte minden nap elered, ha már beúszott a délutáni felhőtakaró. Ez egy ilyen sziget.
Már azt hittem elvesztél, olyan sokáig nem jelentkeztél.
A beszámolóm azért készül ilyen lassan, mert részletes. Ha csak felsorolom hol jártam nem mész vele sokra. Nekem nincs blog-om, ahol regényt írhatnék. És időm is csak szakaszosan adódik, ezért a több napos szünetek. Remélem az oda készülőknek azért nagy segítség lesz a tapasztalatunk.
nekunk is November-t mondtak, illetve ha abszolut nem akarsz eselyt adni a 2-3 napos esoknek se akkor szvsz jobb a november. En komolyan izgultam a januartol, osszesen 2 teljesen esos napunk volt a 20-bol, illetve azert tenyleg minden du esett Reunionon, 1-2 orat a parton is. Tok jo volt, nem panaszkodom, de valoszinu Nov az meg jobb.
Hagica, magasra tetted a lecet a beszamoloiddal:) nagyon tetszenek. Azt hiszem fel kell kotnom a gatyamat hogy leirjam a mi kis 4 napunkat. Annyira szornyen el vagyok havazva miota hazaertunknem is tudom mikor lesz meg, alig alszom mostanaban.
Láttam tűzfát a fotódid között, de nekem azon alig volt virág. Mauritiusi képeslapokon olyanok voltak, hogy az egész fa csak merő vörös volt, egy cseppnyi zöld levél nélkül és vannak országutak ott, amiket ezek szegélyeznek és akkor egy tűzvörös alagúton mész át az autóval. Én ezt a szakaszt szeretném mindenképpen megélni. A Mauritiuson élő egyik magyar mondta, hogy november vége a nyerő.
Igen, én januárra gondoltam. A tűzfák teljes virágzásban voltak, sőt az a sárga virágú fa is, amelyik olyan akác szerű és gyönyörű habos sárga. Szerintem a fotóim között is láthatsz tűzfát.
"Az viszont elég közel van a mexikói utatokhoz."- ezt most a januárra érted?
Mi novermberben utazunk Mexikóba és egy évre rá novemberben utaznánk Reunionra is. Főleg a lángfák miatt, mert azok novemberben kezdenek virágozni és anno februárban már maun nem láttunk belőlük semmit sem.
Hát igen ez így van. Mi is fél évet dolgoztunk a szervezésen. Viszont ez a január eleji időszak nekünk nagyon bejött. Az időjárás nagyon szerencsésen alakult mind Maun, mind Reunionon. Az viszont elég közel van a mexikói utatokhoz.
Hágica, megnéztük a képeidet együtt, kétszer is. Egyszer a párommal és másodszor a párral, akiket Mauritiuson ismertünk meg és azóta is találkozunk és mindkettőnk terve visszamenni Mau-Reunion kombinációra. Az idén őszre Mexikót tervezzük, de a képeid láttán mindeki meginogott, hogy mivel még semmi sincs foglalva, még változtathatunk a terven. De én most nem akarok, mert a másik utazással rengeteget foglalkoztam, rengeteget dolgoztam vele és most már ragaszkodom hozzá. Így szinte valós terv Mau-Reunion 2010-re! Tegnap találtunk repülőjegyet egy hét múlva 600 Euróért Reunionra, oda-vissza. Kár, hogy nem mehetünkel bármikor, amikor kedvünk tarja.
