Köszönöm az infót! Reduktorral a mellékelt képen látható a lángkép (kék), a láng magassága kb 5 cm. Egyébként nekem is ereszt a csapnál, mert "szaglik". Megpróbálom nyitott állapotban letömíteni teflonszalaggal. A palack rázogatása mellé egy adalék, hogy mi langyos vízbe állítjuk a palackot, akkor megindul jobban a gáz belőle. A végén így is mozgatni kell. Reduktor nélkül nem tudom milyen lehet, azt majd ma este kipróbálom. Még egyszer köszönöm az infót, és várom a tapasztalataid a szőnyeg-lángos cuccról.
A műanyag hordó valószínűleg csak egyetlen alkalmat fog bírni.
Ne felejtkezz el a hegesztő álarcról sem. Az üvegét nem kell kicserélni, mert úgy sem fogsz látni a rácsapódó párától. Esetleg használhatsz nehézbúvár sisakot, vagy űrhajós szkafandert is.
Ha fejvédő nélkül fogsz neki a kísérletekhez, előtte feltétlen készíts fényképet magadról a családod számára, hogy emlékezzenek azokra az időkre, amikor még emberi arcod volt.
Jó nedűt!
Ui: sosem voltam otthon a munkavédelemben, de bődületes baromságokat akarsz csinálni. A kísérleted költsége nagyobb, mint annak a tüzelőnek az értéke, amit megtakaríthatsz. Ezen kívül életveszélyes dolgokat akarsz művelni. Egyébként a te dolgod, mit csinálsz.
Apukám azért lehámozni mondjuk 150-500kg almát se gyerekjáték.... kell egy fajta fanatizmus hozzá. Nekem elég villanyossal ledarálni elmosni mindent nemhogy lehámozni :)
Nem főztem sokat de szaglás alapján a szőlőnek az elején volt nagyon jó illatta majd szinte teljesen eltűnt belőle.
Cefrénként ha jól tudom változó. Sok cefre az elején adja a tömény illatanyagot. Ha sokat kidobsz az elejéből akkor alig alig lesz illat a pálinkában. De hozzáteszem még kezdő vagyok.
Mikor hívtam a srácot hogy van-e ötlete hogy miért ilyen lassú a főzés az első kérdése mindjárt az volt hogy reduktor van rajta? Na azóta nincs :)
Így erősebb a láng szabályozható így is. Annyi van hogy vigyázz mert ha elzárod a csapokat a kétkörösön akkor szivárog az csapnál a gáz (nekünk nem zár rendesen) Valszeg túl nagy a reduktor nélküli nyomás.
Megoldás a palackot zárjuk el nem a kétkörös égőt.
Szerintem várd meg míg megjön az enyém és megírom a tapasztalatot. Valszeg sokkal hatékonyabb lesz mert ez csak 26cm lesz viszont ugyanúgy 15 kw-os marad a teljesítmény. Reduktort lehet hogy visszateszem majd az új fejre de nem biztos.
Nekünk 50-170mbar-ig lehetett szabályozni a reduktort de még az is kevésnek bizonyult. Az utolsó 2-3kg töltetnél a végén már rázni kellett a palackot hogy legyen égés. Elég fárasztó 1 órán keresztül rázogatni a palackot :)
Az előpárlatot 5 fokig engedem. Finomításkor 5%-ot veszek el az elejéből és 50 fokig engedem. Az utópárlatot engedtem addig míg jó ízű volt, de csináltam csak fokolóra hagyatkozva 45 fokig. Azt vettem észre, hogy már a középpárlatban sincs meg igazán az aroma.
Igen, pedig 60 mbar a nyomáscsökkentő. Azt mondják gázos szakemberek, hogy a gáz nyomása megfelelő, csak a kihozatal (a gáz mennyisége) a reduktorból ami kevés. Javaslatot kaptam, hogy párhuzamosítsam a gázellátást. Tehát párhuzamosan két reduktorral ellátott palackot közösítsek egy csőre és úgy kössem rá a gázégőre.
Hát nem tudom!? Nekem inkább a 26 cm-es a szimpatikus megoldás! A közösítés is belekerül annyiba ( + reduktor, cső, T idom). Egyébként a dupla körös gázégőt megpróbáltad már reduktor nélkül rátenni a palackra?
De egyébként egy kényelmes köztes hatékony megoldás, hogy a három hordót a főző köré rakom és a felcsapó meleg meglangyosítja a következő adagot, néha megforgatom, hogy minden oldalát egyenletesen érje. A 3 óra főzési idő alatt, valószínűleg legalább 30-40 fokra meg lehet langyosítani a következő adagot. Ha így öntöm az üstbe nem veszi el az olajtól a hőt hirtelen a hideg cefre. Eddig az udvarról hordtam az anyagt a hideg esős időről. Ettől biztosan jobb megoldás ha a főző mellé teszem fémhordóba. Elférni elfér, enni nem kér. És nem veszélyes.
Nekem is van hasonló sejtésem. Nekem egy 100l-es DES (szimpla falú) főzőm van és ugyan olyan égő, amit visszaküldtél a Primanet-nek (40 cm a külső kör, és kb. 20 cm a belső égőkör). Lassan megy a cefrefőzés, és 80-90 l esetén 3,5 4 óra a cefrefőzés melegítéssel együtt. Kíváncsi vagyok a tapasztalataidra a szőnyeglángos 26 cm-es 15 kW-al kapcsolatban. Ha bevált, akkor én is rendelek egyet.
Hová lenne a világ ha nem lennének kísérletek. Valszeg műanyag hordó nem fogja bírni hosszú távon. Fogni kell egy fém 200-asat és félbe vágni. Úszni fog rajta és? Fúrok 3 lukat a fém 200-ason és kikötöm egy dróttal 3 irányba a belső fém hordót így nem billeg majd. A forró gőz miatt szabadtérben fogom csinálni. A külső hordót meg le kell szigetelni ha beválik hogy tovább tartsa a hőt. Könyékig érő bőr heggesztő kesztyűben nem para bíbelődni a cefrével. Csak ésszel kell kezelni hogy ne forrázd le magad.
- A forró moslék rövid időn belül tönkreteszi a műanyag hordód.
- Ráteszed a moslékra az üres fémhordót: úszni fog a tetején, mint egy hajó, csak akkor és annyit süllyed a forró moslékba, amennyi cefrét vödrözöl bele. A két hordó közötti térben kb. 100 °C-os vízgőzzel telített levegő lesz. Azzal is lehet pl. tyúkot kopasztani. Fölé hajolni meglehetősen kockázatos, munkát végezni felette (vödrözni) csak védőruhában lehet. Nem véletlen, hogy a főzdékben nem a forró cefremoslékot, hanem a felmelegedett hűtővizet használják előmelegítésre, még ha hőtartalma lényegesen kisebb a forró moslék hőtartalmánál.
Csak egyet tudok tanácsolni: Ne kísérletezz ilyen baromságokKal!
A pálinka minősége első sorban a cefrétől függ. Ha az rendben akkor az elvétellel van a baj. Lehet hogy sok rézelejét, előpárlatot veszel el. Ezek mennyisége függhet a berendezéstől, de a berendezés hozzá nem ad aromákat.
Szia!
Igen a cefrefőzésén IS múlik.
Ahogy írták egy picit csökkenteni kellene a deflegmációt.És leengedni amíg tudod(5-8fokig).De.
Az elválasztásokat jól kell csinálni a finomításnál,mert ott dől el sokszor milyen lesz a pálinkád.Ne dobj ki túl sok elő és utópárlatot.Csak annyit,amennyit kell.
Rendszeresen főzünk Somos-szilva pálinkát. Mivel eddig bérfőzdébe jártam nagyokat kellett cefréznem, 3q szilva 1q som. Külön-külön cefrézén mindig, majd főzés előtt közvetlen rostán magozom és egybe be az üstbe... különleges finom illata és íze van. Asszonyoknál (is) a kedvenc...
Az előmelegítéshez vettem egy 50-60literes keskeny fémhordót.
Fogok egy 200-as műanyagot beleengedem a kijövő forró moslékot. Ebbe beleteszem az üres fémhordót és beleöntöm a főznivalót. Így előmelegszik. Cserpákolni meg elég egy vödör vagy egy 3 literes kübli.