Tehát jól értelmezem, hogy inkább utaljak forintosról? Végül is nem nagy összegről van szó. Eladtam eBay-n egy 250 eurós vackot. Bankszámlára akart utalni a vevő (nincs PP-ja). Viszont úgy tudom, eBay kontót csak PP-ről tudok kiegyenlíteni.
Olyan kérdésem volna hozzátok, hogy OTP-s eurós valutaszámláról utalnék eurót a PP-ra. Kell-e tartanom a kettős konverziótól? Ugyanis attól félek, hogy először átváltják forintra, majd vissza eróra.
tudom konyvjelzoben van de hat ugye egy mezei user meg nez butan hogy mi a frasz ez. plane hogy eddig volt egy egyszeru es gyors felulet. no meg gondolom a ezt is idovel megszuntetik/atirjak.
Még nekem sem volt, de egy ismerősöm rendelt valami vicikvacak kínai bazgantyút, ötegynéhány ezerért. Három hétig semmi, megreklamálta. Udvarias, elnézést kérő levél, majd pár perc múlva visszautalás. Ezután szintén pár perccel csöngetés, postás hoz csomag.
Kis kínai kütyüt rendeltem, megjött, de nem működik. Ez nem csoda, volt már ilyen. Ebayen megreklamáltam, és ahogy leütöttem az entert már jött a válasz (senki nem bírálta el, az eladó sem kommentálhatta, semmi, full automatán): "You got a refund. Good News! For being a regular buyer on eBay and a valued customer, we've issued a $1.85 refund to your PayPal account, and you get to keep the item too. PayPal transaction xxxxxxx"
Amerikai eBay-en kínáltam fel eladásra egy terméket, de meglepetésemre itthonról vették meg. Az aukcióban a személyes átvételt eredetileg nem állítottam be, mert nem gondoltam ilyen lehetőségre, és csak PayPal-es fizetésű volt.
Címet kaptam a rendszertől a vevőhöz, viszont praktikus lenne, ha személyesen tudnánk intézni, mivel a vevő hamarosan jön Budapestre. Ráadásul a PayPal-nél a kétszeri oda-vissza valuta váltás nem éppen praktikus, ha már így alakult.
Mit lehet ilyenkor tenni? Sehol nem találtam opciót a 'local pick up' beállítására, számlát is csak úgy tudok küldeni, hogy valamilyen szállítást be kell állítanom.
És ugye eBay üzenetben nem lehet kontakt adatot cserélni, helyszín egyeztetni, stb. (Hozzáteszem, hogy magyarul leveleztünk már ott.)
Persze, tudom, hogy úgy szokott lenni (most is úgy lett), de hát azt gondolná az embör, hogy amikor feladom a csomagot, és a hölgy beolvassa a vonalkódját, bekerül a rendszerbe olyan jelzéssel, hogy " ekkor és ekkor, itt és itt feladva". Hisz' maholnap embert küldünk a Holdra. :-))))
nalam se tokeletes, soxor csak a fejlec jon be semmi mas, igy beirni se lehet semmit. nem tom ezt miert kellett igy karacsony elott elesbe tenni.
most meg azt hallom hogy a judaspenzt a posta fogja kihordani. na az faxa, meg ket hetet fognak csuszni a mi kuldemenyeink hisz +2 millio kuldemenyt ki kell hordaniuk karacsonyig, es az biztos, hogy nem mi leszunk a prioritas...
Német ebay-en szeretnék majd licitálni egy termékre, viszont az eladó nem töltöte ki a postázási részleteket magyarországgal kapcsolatban, csak Germany van megjelölve.
Küldtem üzenet az eladónak megkérdeztem és visszaírt, hogy ha én leszek legmagasabb licitáló akkor elpostázza nekem ide DHL-el (mert több mint 2kg) és paypal-t is elfogad (mert alapból azt sem adta meg, csak a banki átutalást).
A termék lapja most így néz ki, mert azt nem módosította:
A kérdésem annyi, hogy ilyen állapotban is fogok tudni majd licitálni rá, fogja engedni a rendszer? (Mert nincs német címem)
Most azonnal nem akarom kipróbálni, mert nem szeretném idő előtt fellicitálni a terméket.
Gondolom azért csinálják, hogy nehezebbé tegyék a kapcsolatfelvételi termékekkel való boldogulást. Kicsit macerásabb, de hát a csomagba azért csak betehetem a mail címemet. Persze ez csak abban az esetben, ha nem PP fizetést választ az illető. Mivel a PP tartalmazza a mail címet is.