Keresés

Részletes keresés

allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.11 0 0 51204

nagyon jó évet nyomsz, jönnek a PB-k, igazi ultrák, lazaság, haverok, fanta! hajrá zoncsi! mi lesz még az évben?

Előzmény: zoncsi (51195)
allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.11 0 0 51203

sorry. gipron

Előzmény: allez zserzseli! (51202)
allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.11 0 0 51202

3 fajtát próbáltam, az sok?

black diamond ultratrail összehajtható karbon nagyon jó volt, de tavaly a lavaredon a lefelében az egyik eltört, ezért nem ajánlom.

fizan egyben bot, nem jött be, parafa fogó, én azt sem szeretem.

tavaly traversée előtt 1 nappal vettem egy összehajtható gripont, alu, szivacs markolat, azóta azt használom nagyon szeretem, könnyű.

ja, meg egyszer kaptam kölcsön egy leki karbont, nekem nem jött be.

az összehajtható botok nagyon praktikusak, könnyűek és vékonykák, én azt jobban szeretem..

Előzmény: procaliber. (51201)
procaliber. Creative Commons License 2015.06.11 0 0 51201

egyéntől függ, nordic botok parafa markolata sztem jobb, de sokan mennek túrabottal. páran ezt használják illetve hétvégén ZRobi ilyennel ment.

Zserzseli elég sok botot próbáld már tartósságukról majd regél ő

Előzmény: zoncsi (51199)
Pinyo Creative Commons License 2015.06.11 0 0 51200

De jó kis beszámolók.

zoncsi Creative Commons License 2015.06.11 0 0 51199

Szerintetek ez a túrabot alkalmas lehet futáshoz?

 

http://www.zajo.net/hu/turabotok/trekking-poles-clip-carbon-.p908-1.html

 

Vélemény a márkáról vagy erről a botról? Akár csak a számok alapján?

PapGabor Creative Commons License 2015.06.10 0 0 51198
Bozótkutya Creative Commons License 2015.06.10 0 0 51197

"Több embert már nem vártam meg. Választottam egy 88-as követ és hazaindultam."

 

Nem is igaz, hiszen még találkoztunk :P 

 

Én azért gratulálok, a teljesítmény a "rövid" távon sem csekély és sokat tanultál az út során. Jövőre 115-ös követ választhatsz, teszek rá egy zizit! 

 

 

 

Előzmény: zoncsi (51195)
zoncsi Creative Commons License 2015.06.10 0 0 51196

Ja, hogy ne kelljen kutatni utána: 17:45 lett az időm. Fél 3 körül már ágyban voltam. Másnap pedig az apci bányatónál pihentük ki a fáradalmakat. Kb. 10 %-át sikerült. :)

Hétfőn este már futottam.

Előzmény: zoncsi (51195)
zoncsi Creative Commons License 2015.06.10 0 0 51195

Mátra 115 - II. rész

 


Említettem a sztori kezdetén, hogy elkövettem azt a hibát, hogy én a hosszú távot akartam teljesíteni, ahelyett, hogy azt mondom, majd a Hidegkúti szétválásnál eldöntöm, merre megyek.
Nos, nem ez volt az egyetlen baklövésem. Nekem időtervem volt. Én magam is tudtam, hogy hiábavaló, sőt irreális számolgatni, időt belőni, mégis kinéztem Sznopek Józsi tavalyi 20 órás teljesítésének részidőit. Plusz azt is számolgattam, hogy ha 1 óra 40-es 10 km-eket megyek (átlagosan 10 perc/km), akkor az táv idei meghosszabbításától eltekintve 20 órán belül lehetek. (Vagyis 20 és fél óra körüli idővel akár célba is érhetek.) Ezt teljesen nem tartottam lehetetlennek, de utólag látom, hogy azért elég tévesen számolgattam. És bizony hiányzott a kalkulációból az időjárás, mint paraméter. Nagyjából Lajosházáig, Mátraszentimréig (60 km) tudtam az időkereten belül maradni, utána folyamatosan romlott a teljesítményem.

Ott tartottunk, hogy elhagytam a Szorospataki frissítőpontot nem túl fickós állapotban. Ekkor már lassan 11 órája voltam úton, igaz ebben már benne volt vagy fél óra "depózás". A következő szakasz Ágasváron végződött. És a rosszabbik oldaláról kellett felhágni rá! Gyűjtöttem is hozzá az erőt, hagytam az idő közben ismét feltűnt Pauláékat látótávolságon kívülre kerülni. A résztáv nem volt hosszú, de az 5 km-hez 500 m szintemelkedés is tartozott, amiből 100-at az utolsó 3-400 méteren vesszük fel. Ez még a Mátrabércen lefelé is gyilkos érzés szokott lenni 35 km után, itt viszont 70 km-nél voltunk és fölfelé kellett kaptatni.
De túléltem. Próbáltam ugyan lejjebb csalogatni a pecsételős pontőröket a csúcsról, de nem jöttek. Aztán visszaugra-bugráltam a turistaházig, és kellemes meglepetésként magamba tudtam erőltetni egy szelet pizzát, plusz némi rizskochot. (Mondom, itt habzsi-dőzsi volt végig! :) )
Ildikóval megbeszéltük, hogy a túrázásukat befejezve ő kijön elém kocsival Fallóskútra, így könnyű szívvel vágtam neki az odavezető útnak. Főleg, hogy még lejtett is. :) Aztán persze emelkedett is, de a drágám elém jött, így az utolsó pár kilométert együtt gyalogoltuk le.
Ekkor vallottam be neki, hogy az én fejemben már erősen fogalmazódik a gondolat, hogy átváltok a rövid távra. Ugyan a lábam bírja, de a keringésem, szívem eléggé kivan, és még rengeteg nagy hegy lenne előttem. Támogatta az ötletemet. Hiszen így akár éjfélre már otthon lehetek a szálláson mellette az ágyikóban. :) De mondtam, még meglátjuk, hátha csoda történik. (Nem szokott. :) )
Fallóskúton eszegettem kicsit Makiéknál, majd levetettem a sótól teljesen összeállt trikómat és helyette egy frisset vettem fel. Sör is volt, de megbeszéltük Ildikóval, hogy még átautózik Mátrakeresztesre is, és majd csak ott kapom a jutalomfalatot meg. Át is kocogtam, a falu szélén már várt a sör. Finom barna! Langyos volt, de kit érdekelt. Még meg is kínáltam egy-két épp áthaladó kollégát. Aztán érzékeny búcsút vettünk és elkezdtem felfelé kaptatni a turistaház felé. És hogy ne legyenek a dolgok egyszerűek, elkezdett hatni a sör, elkezdtem jobban lenni. Alig hogy megalkudtam magammal az átnevezésről, elkezdett motoszkálni bennem, hogy de nem ezért jöttem, és lehet, hogy végig tudnám csinálni. Szenvedéssel, de meglehetne.
Míg így poroszkáltam az egyre sötétebb erdőben, elértem a házat. Ott aztán volt minden, többek között nagyon finom gulyásleves, ami még ráadásul jól is esett. Megettem, kértem egy kávét is, kólát is kortyoltam. Közben ment a harc. Azonban miközben minden elfogyasztottam, szép lassan ismét erőt vett rajtam a gyengeség. Újra nehéz lett a légzésem. Aki még nem fáradt bele a túl hosszú ideig tartó sportolás közben erős légzésbe, az nem tudja, milyen érzés. Olyan izmok fáradnak el közben, amik máskor sosem szoktak. Újra elővettem a térképet, konstatáltam, hogy erre 45 km, benne a Muzsla, amiről lefelé és végtelen hosszú az út, fel meg még inkább, a Havas, amit még nem ismerek, de előre ijesztgettek vele, és a többi kisebb-nagyobb pukli. Fél 10 volt és ez még 8-9 órát kívánt állapotomtól függően. Arra meg 16 km és "csak" 2 csúcs. Túl könnyű volt választani.
Felvettem a fejlámpámat, majd az ajtóhoz somfordálva diszkréten megkérdeztem az egyik pontőrt, mit kell tenni, hogy átnevezzek a 88-ra? Mire ő: "Gyere, visszamegyünk a házba! Figyelem!! Átnevezés a 88-asra!" No mondom bakker, nem lehetett volna halkabban? Úgy érzem magam, mint a faszi, aki kondomot akar venni a gyógyszertárban. Mire ő: "Ja, hogy péniszgombára gyógyszer?!" :-))))
Hát ilyen észrevétlenül kerültem át az egyik táblázatból a másikba. Világos-hegy után jött is pár aggódó sms, hogy hová tűntem a versenyből! Ebből tudtam meg, hogy figyelnek. :)

De a hazaút azért nem volt olyan egyszerű, mint képzeltem. Tóthegyes simán megvolt. A sok rendkívül készséges, barátságos frissítőpont közül nekik adtam a jogart, mert ők pálinkával is megkínáltak. Én meg elfogadtam. :)
Aztán jött a Világos-hegy amit 2 spartathlonista őrzött. Csodaszép az a pont a végtelen csillagos égbolttal a fejünk fölött. Leereszkedni onnan viszont rémálom volt. Iszonyú meredek és tiszta sima csúszós por. Kész csoda, hogy csak egyszer estem el, és pár egy olyan gátülés pózt vettem fel, amiről nem is tudtam, hogy képes vagyok rá, semmim nem szakadt, nem tört. És még be sem görcsöltem, csak egy kicsit, pedig már közel jártam a 90. kilométerhez.
A hegy lábától már nem volt különösebben szintes, sőt, sokszor kellemesen lejtett is, így szinte végig futottam. Egyszer meg kellett ugyan állnom, mert éreztem, nem csak a lelkemet nyomja nehéz teher.
Az út vége sajnos elég méltatlan lett a pálya egészéhez képest, hatalmas pampafű szerű füvekkel borított mezőkön, kökényeseken gázoltam keresztül. A Jurassic Park jutott eszembe, és vártam, mikor ránt le egy raptor. A falu előtt újra beértem román barátnéimet, aki már inkább csak gyalogoltak, de az érkezésem kicsit meglendítette őket is. Kis idő múlva pedig beért bennünket a hosszú táv győztes párosa, Marius és Pap Gabi. Látszott a mozgásukon a megtett út, de futottak, és határozottan gyorsabban, mint mi.
A falu elején még volt egy kis bóklászás, mikor hirtelen a falu helyett a hegyoldalba kanyarodott a fényvisszaverők sora, de végül megtaláltuk az utat, és a pincesor majd a templom érintésével beértünk az iskolaudvarra, a célba.
Aztán megittam egy sört. :)

Itt kéne befejeznem, ez jó végszó lenne, de helyet adok egy kis utószónak is.
nem mentem azonnal haza, még megvártam, míg befut az élmezőny, ettem is egy kicsit. Nyakas Gábor úgy ért be, hogy leugrott a majd méter magas falról, majd még látványosan pattogott kissé, hogy mutassa, mennyire friss. de leginkább boldog volt. Aztán leült, lefeküdt és úgy maradt. :)
Utána jött be a kolozsvári Kovács Zsolt és ubalika (Újhelyi Balázs) Pap Gabiékhoz hasonló békés egyetértésben. Balázs rögtön ki is fejtette, hogy ez nem embernek való. :)
Aztán még befutott Nosza Gabi elég jó állapotban.
Több embert már nem vártam meg. Választottam egy 88-as követ és hazaindultam.

Előzmény: zoncsi (51191)
Bozótkutya Creative Commons License 2015.06.10 0 0 51194

A Muzsla környékét elsősorban a gyenge lámpa miatt nem tudtam kiélvezni, túlságosan kellett koncentráljak a lábam elé, illetve hogy egyáltalán merre van az út :) Meg talán az eleje, amig nagyon sűrűn voltunk, azt tényleg kevésbé élveztem, de a többit nagyon. 

 

Folytasd azt a beszámolót :)

Előzmény: zoncsi (51189)
CSERMANEK Creative Commons License 2015.06.10 0 0 51193

Mindig ezek a sorozatok... Most várhatok a folytatásra:-)

 

Előzmény: zoncsi (51191)
allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.09 0 1 51192

na ez egy jó beszámoló!! tök jó, hogy beleszagoltál ebbe is, még, ha nem is fogsz ezen a szeren rajta maradni esetleg. ráadásul nincs mit szégyenkezned az eredmény miatt sem.. gratula, jó pihit.

Előzmény: ubalika76 (51183)
zoncsi Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51191

Bocs az esetleges hibákért, nem volt időm átolvasni!

 

 

------------------------------------------------------------------------------------

- 98 km
- 4800 m  szintemelkedés
- 17 óra 45 perc
------------------------
Ezek emberes számok, mégis savanyú a szám. Futó "karrierem" történetében először nem fejeztem be egy versenyt, amin elindultam. Igaz, a rendezők jó fejek, Medvegyu azt írta a nyavajgásomra, hogy "Nem lehet megmondani induláskor, hogy melyik távon indulsz." Igen, így kellett volna! Úgy indulni, hogy "Majd meglátom A Hidegkúti turistaháznál, hogy merre megyek. Csak sajnos hibáztam, és fennen hirdettem, hogy "én a 127 km-nek megyek neki". Így lett a sikeres teljesítésből kudarcélmény.

Pénteken odautaztunk Ildikómmal a tetthelyre. Gyöngyöspatán, közvetlenül a cél mellett foglaltunk szállást 2 éjszakára. (NandiMagdi Vendégház, csak ajánlani tudom!) Ám mielőtt elfoglaltuk volna nyugvóhelyünket, még átruccantunk a rajti-partiba. Átvettem a rajtcsomagot, az új traxpace-szel összekötött chipes karszalagot, majd átmentünk Balázs (ubalika) családjával karöltve az út másik oldalára a Bari Tanya töltött lángosos, tócsnis (itt macok) bulijába, ahol jól belakmároztam. Közben sok ismerős, akikkel megbeszéltük a várható nehézségeket, biztattuk egymást vagy csak kvaterkáztunk. A hangulat kicsúcsosodását már nem vártuk meg, hazaautóztunk, megittunk egy pohárka bort a háziasszony jóvoltából, aztán szundi.

Reggel fél 5-kor csörgött a mobilvekker, gyors kajálás, pakolás, majd a ház elől indult a busz 5:20-kor. A lépcsőjén még le is tudtam ülni. Szerencsére elég hamar átértünk, még ittam egy kávét, újabb üdvözlések, kézfogások. Sok az ismerős, pár szót váltunk Pap Gabival (persze nincs terv :), Lúdtalppal, Cilivel (sárcipő), ...
A rajtjelről lemaradok, de a mezőny közepét még elcsípem. Hamar összeállunk Rácz Tibivel, és nagy pofázás közepette túl is futunk a legelső leágazáson. Pont úgy, mint Yoyokával vagy 3-4 évvel ezelőtt az akkor még létező 55-ös táv elején. Most könnyebben megússzuk, 50 méter után utánunk füttyentenek. A meglepetés, hogy rövidesen beérnek bennünket Pap Gabiék a román sráccal! Ezek szerint még ennyi év után is be lehet nézni ezt a jó kis kanyart. Túl szép az a patakmeder! Gabiék minden bizonnyal nem úszták meg +100 méterrel. Vicceskedtem is nekik, hogy mindig a kezdőkkel van a baj. Megúsztam orrba vágás nélkül. :)

Sokan sokszor mondták a verseny előtt, hogy ne siessek, nagyon tartsam vissza a tempót. Én igyekeztem. Szerintem az első 10 km-en nagyjából ment is. Aztán igyekeztem érzésből menni. Olyan tempót választottam, amitől nem érzem, hogy kikészít. Azért próbáltam tempósan mászni a kaptatókon, és kocogni az enyhébb emelkedőket.
Azt is megkaptam tanácsként, hogy ne egyek annyit, mint amit a szemem kíván. Oroszlánváron így csak 3 féle sütit ettem. :) Ott volt Ildikó banános csokis piskótája is, aminek csaptam is gyorsan egy kis reklámot.
Kékesre (17 km) 2 óra 38 alatt értem Cili, Tibi és László Szilvi társaságában. Szilvi folyton panaszkodott, hogy nem kap levegőt, mert megfázott. Ehhez képest 23:35-öt ment a hosszún. :)
Itt sem akartam elkapkodni a továbbállást, szerencsére a pontőrök nem rakták ki a sütiket, így nem volt kísértés.
Jött a "zuhanás" Sombokoron keresztül Parádsasvárra. Én igyekeztem féken tartani a lovakat. Lent a faluban viszont az aszfalton már kijött, milyen meleg van. Süti, sós paradicsom, ital töltekezés, majd tovább Bartakovics Balázzsal. Közben nejemmel sűrű sms-váltások, mert bedöglött a telefonja, és így próbáltam segíteni. Balázs meg is jegyzi, hogy amikor nem a telefonon lógok, egész jól haladok. :)
Galyára minden szempontból meredek a kapaszkodás, sütött bennünket a napocska rendesen. Galya I-en nem akartam sokat vacakolni, kulacstöltés és tovább le Mátraalmásra. Jól lehetett menni. Lent pedig nagy örömünkre görögdinnye az asztalon! Pár hasáb azonnal bekebeleződik. A pontőr megkínál egy kis kékkúti fürdéssel is, nem tudok neki ellenállni. Eztán jön az egyik legmeredekebb kaptatás vissza Galyára. A visszaút felénél Balázs már állva hagy. Innentől kezdtem érezni, hogy valahogy nem megy úgy, mint kéne.
Galya II-n leves, Millers és a többiek felváltva ugrálnak körülöttem. Míg belapátolom a levest Pygmea (Kata) jégzselével legyúrja mindkét vádlimat. (A fene se érti, miért ez a túra a legnépszerűbb évek óta a szavazáson...)

Közben kicsit böngészem a térképet, de nem vagyok a dolog nagy tudója, ugyanis a fejemben úgy áll össze, hogy innen "legurulunk" Mátraházára. No a fittyfenét. Persze, hogy jó kis mászás van benne. Mire felérek, lóg a belem. Van azonban egy remek színfoltja a szakasznak, barátnőjével túrázó kedvesemék várnak félúton, és kapok egy kis naptejezést, dédelgetést az elvonuló sporik nagy megrökönyödésére, akik minduntalan meg akarnak állni csip leolvasásra.

Mátraházáról Lajosházáig megint Cilivel csapódunk össze, jól jön, hogy állandóan nézi a gps tracket az óráján. Ott újabb dinnyézés, de már nem nagyon megy semmi más. A süti sem, pedig ettől féltem. rendületlenül iszom, eszem a sós paradicsomot, sőt a sótablettát is bevetem, de az erő elhagy. Felfelé Mátraszentimrére azért ráakaszkodom Cilire és Szilvire, bírom tartani velük a lépést hellyel-közzel. Hosszú az út, a lankásabb részeket kocogom, beelőzök egy tempósan gyalogló versenytársat, de csak azért, hogy mikor én is gyaloglóra fogom, visszaelőzzön. A végén megjön hátulról Boszi Ildi, és csak azért nem ő ér előbb a kocsmába, mert Kerekes Petiék leállítják.
60,5 km, 3400 m szint. Utóbbiban több, előbbiben  kevesebb, mint a fele. És én határozottan nem vagyok jól. Itt aztán megpróbálom elsütni a csodafegyvert. Megeszem a levest, aztán kérek egy pohár sört. Megiszom, várom a hatást, semmi. Még fürdök egyet a kék kúton, aztán továbbállok. Persze mindez nem addig tartott, amíg elolvastátok.
Innen Szorospatakig jól lehetne csapatni, de nem esik jól a lefele sem. Összecsapódok 2 román lánnyal, dumálgatunk, hagy menjen az idő. Később kiderül az egyik a pályacsúcs-tartó Marius barátnője. Marius azt mondta neki, hogy jöjjön ide nyugodtan erre a 90-esre, nem szintes a pálya. Paula mondta, hogy ezért még később számolni fog vele. :)

Szorospatakon minden mindegy alapon pihenés, és egy újabb sör. Hogy érthetőbb legyen, miért ezt a módját választottam az erőszerzésnek, nem a lábam volt kipurcanva, hanem a szívem, a tüdőm, a keringésem, a felsőtestem. A légzéssel voltak problémáim, és ez nem szokott jól elsülni. A sör viszont húzott már ki ilyen csávából tavaly a T100-on.
Most viszont nem hozta a formáját. Gyenge kocogással indultam ki erről a pontról is.

Folyt. köv. :-D

barefootBushman Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51190

"csak akkor kéne mennem, ha 1kulacsövvel vidáman elszökdelnék a végéig?" Söt, ha be tudnál szerezni egy kézretapasztós kulacspárt, különbözö sürüre kevert sponzerpor-töltettel(by yenkik) az dörzsölne/bántana legkevésbé és maradnál a gatya-póló-zokni-cipö kombónál. Igy csak "megeröszakolod a dolgot". Amugy én megóvtalak volna ettöl, ha elötte kérdezel, (mondván, ne indulj) nade az ember ugyis sajat kárán tanul. Grat a szép teljesitményhez és kösz a tapasztalatokat! üdv, bushman

Előzmény: ubalika76 (51183)
zoncsi Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51189

Nem az volt a kérdés, hogy tetszett-e, hanem hogy végig élvezted-e! :) Tedd a szívedre a kezed, mikor válaszolsz!! :-)

Előzmény: Bozótkutya (51187)
allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51188

kirándulós. gyaloglós. hüttézős. 2x grosses radler, 1x cola, tájban gyönyörködés, hőguta meg ilyesmi.. ahogy itthon a mátra gondolom.. de fent még talán jobban megütött..

Előzmény: Lúdtalp (51184)
Bozótkutya Creative Commons License 2015.06.09 0 1 51187

Jelentkezem a sörért :)  Bár én alig futottam benne, de nagyon tetszett az egész

Előzmény: zoncsi (51186)
zoncsi Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51186

Ezt szépen megfogalmaztad.

Mondjuk a te 4-5. helyedre tekintve nehéz azt gondolni, hogy "nem voltál elég felkészült", de értem én. Ezt már nagyon nem élvezted.

Mondjuk jelentkezzen, aki igen! Vendégem egy sörre.

Előzmény: ubalika76 (51183)
zoncsi Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51185

Ez mekkora sztori!! :-))) Én Világos hegyre felfelé menet csodálkoztam, hogy milyen erős lámpákat raktak ki Andrisék, míg rá nem jöttem, hogy az csak fényvisszaverő. :)

 

Amúgy jól esik a lelkemnek, hogy nem csak én voltam puhány, akarom mondani, izé, fejben elég erős ahhoz, hogy elengedjem a hosszú táv teljesítésének vágyát, hanem ilyen hardcore futók is, mint ti.

 

(Beszámoló rövidesen.)

Előzmény: Lúdtalp (51180)
Lúdtalp Creative Commons License 2015.06.09 0 0 51184

köszi! jól esik a bíztatás! :)

 

Milyen volt a HochKoenig Mission?

Előzmény: allez zserzseli! (51181)
ubalika76 Creative Commons License 2015.06.08 0 1 51183

Hát igen, én sem a táv, hanem a szervezés miatt neveztem be. Tavaly-tavalyelőtt is lent voltam, elragadott. Tényleg, a minden ponton tapasztalható segítő szándék óriási erőt ad. Itt nem is annyira egy versenyen indulsz, hanem kezdve az otthoni kőfestéssel (kislányommal, mert ő ezt alig várta), süteménysütéssel (na jó, ebben csak receptúra kontroller és mint kóstoló vettem részt), és a péntek esti rajtban készülődéssel egy nagyon klassz eseménynek leszel aktív résztvevője.

 

SOHA nem akartam ilyen igazi ultrára menni. Nekem a terepfutás az, hogy felhúzom a póló-gatya-zokni-cipő szettet, kilépek a házból, és szaladok az erdőben. Nincs alattam bicaj, nincs léc, semmilyen eszköz, nem nézem, hogy milyen idő lesz. Annyira természetes az egész, nincs benne semmilyen hókusz-pókusz.

 

Viszont erre a távra kértem kölcsön itatós-zsebes-kulacstartós hátizsákot, botot. Csütörtök este főpróba gyanánt full cuccban futottam egyet.

Kompressziós combizé, meg fejlámpa, meg mittoménmi, tisztára asztonautának éreztem magam. Na ez pont nem az a futás, amiért ezt megszerettem.

El kezdünk valamit csinálni, és a vége az, hogy a dolog annyira átalakul időközben, hogy már nem is az. Vagy csak megerőszakolom a dolgot, és csak akkor kéne mennem, ha 1kulacsövvel vidáman elszökdelnék a végéig?

 

Aki el kezd terepen futni, annak jönnek az egyre nagyobb számok. Nekem is. De oda kell figyelni, mert ez ehhez tartozó edzésmunka, és a versenyek előtti-utáni készülődés elképesztő időt emészt fel az életből, és a cél rendkívül önző: mit tudok még megcsinálni. Én, annak ellenére, hogy kitartok az edzésprogram-mentesség mellett, nagyon sokat dolgoztam ezért az eredményért, és a távon -leginkább a meleg miatt- óriásit küzdöttem magammal. De hát vicces az egész, mert vannak emberek, akik azt állítják, hogy bizonyos embercsoportok képesek ezen a távon 13órán belül menni. Úgyhogy a magamfajtának(18,5óra) inkább arra kellene figyelnie, hogy mind az edzés, mind az ilyen közösségi jellegű programokat minél jobban élvezzük, és ne az eredményt lessük. Nekem ez most sok volt, a folyamatos hányinger miatt nem tudtam eléggé élvezni. Így arra jutottam, hogy nem vagyok még felkészülve egy ekkora távra, túl korán mentem neki, és senki nem akart megóvni ettől.

Ma meg minden elérhető, nem az van mint régebben, hogy pl. 2-3 évig csak tologatták a növendékek a vitorlázó-repülőt, mire beleülhettek. Mindenki mindent azonnal akar.

 

Jó lett a beszámolóm? Sok a konkrétum...

Aki konkrétumot szeretne, ajánlom ezt, mert ez aztán konkrét:

http://matra115.hu/kozvetites/hu/cp-chart.html

 

Előzmény: Lúdtalp (51180)
allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.08 0 0 51182

szép! már a mátrabércen is látszott, hogy jót tett a hosszabb versenypihenő. pilis tetőnél akkor te voltál ezek szerint, béláék majdnem mentek utánad, én ott értem fel rájuk, míg préditől le nem szakadtam teljesen :)

gratula!

Előzmény: -sajtember- (51178)
allez zserzseli! Creative Commons License 2015.06.08 0 0 51181

jó a sztori :))

 

azért 1 héttel egy elég vállalható kinizsi után igen szép ez! jó tudni, hogy vannak még akik szeretik magukat ilyen szinten herélni :)

 

na meg a pályacsúcs. azért az 15 fokkal hűvösebben történt, ne feledjük..

gratula, jó pihit!

 

Előzmény: Lúdtalp (51180)
Lúdtalp Creative Commons License 2015.06.08 0 1 51180

M115 88 (98 km) a „Vigaszág”

Már 4 éve is meg kellett állapítsam, hogy a szervezők végtelen empátiáját, emberségét tükrözi a Hidegkútról (80 km) induló, akár Vigaszág-ként is nevezhető 15, illetve ez évben 18 km-es menekülő útvonal kijelölése, már-már „felkínálása”. Kis szerencsével az éjszaka beállta környékén elérhető ez a vízválasztó jellegű – a többihez hasonlóan elképesztő ellátási színvonalú – HabzsiDőzsi Pont. Etetnek, itatnak, kényeztetnek, s közben mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, „igény szerint” (a kritika legcsekélyebb jele nélkül) neveznek át, az amúgy valljuk be megfutamodást jelentő rövid távra úgy, hogy a végén még célkövet is adnak érte…

Ez a gesztus amúgy önmagában jellemzi a túra szervezőinek számomra felfoghatatlanul baráti és egyúttal nagyvonalú hozzáállását. Nem volt olyan pont, ahol ne kapták volna ki a kezemből, az itneres zacskómat pecsételésre, vagy ne töltötték volna meg a kulacsaimat sponserrel, colával, vagy mással másodpercek alatt. Akadt hely ahol szinte még be sem értem, már „lecsippantottak” anélkül, hogy észrevettem volna, vagy lefürdettek, lefektettek, betakartak. Volt olyan pontőr, aki 3 ponton volt talpon reggeltől másnap délig, s akárhányszor találkoztam vele ott volt a mosoly az arcán.

Persze az egyik csúcs, a célban fogyasztható esti gulyás előtt, a hideg Staropramen-nel a kézben sörözgetve a célhelyszín úszómedencéjében sztorizgatni. Bevallom a reggelire kínált lecsó kihagyását szinte jobban bánom, minthogy elbuktam a teljesítői pólót, de úgy éreztem az már tényleg nem fér bele vacsora után pár órával, főleg ha beleszámítom az előző nap letolt kókoszgolyók, pogácsák, házisütik, szalámis-szendvicsek, levesek, rizskókok, pizza által bevitt kalóriamennyiséget.

Otthon a zuhany alatt azon merengtem – jó két kilóval kövérebben, mint a rajt előtt -  hogy hogyan képesek a pontőrők a hatalmas kannákat felcűgölni Tót-hegyesre, vagy Világosra, nem beszélve az előbbin kínált lekváros palacsinta hegyekről, amit – ne felejtsük el - valakinek még ki is kellett sütni…

 

A táskámat kipakolva kezembe akad a csippantót tartó kis szalagocska, ami persze szintén M115-ös díszítésű, és persze a kis kézzel festett célkő. Én egy söröskriglis fűben fekvős túrázósat választottam – úgy éreztem ezt „megérdemlem” (bár JB sörrel jelentősen jobban gazdálkodott…)

Köszönöm, jó volt veletek. Őrültek vagytok!

 

Zárásul egy kis sztori.

 

Világos-hegy 88 km. 10 km még a cél. Löw Andrissal beszélgetünk kicsit az UltraBalatonról, körbenézzük a hegyeket, majd diplomatikusan vázolja az előttünk álló útvonalat…

Gyökkettővel csoszogunk lefelé a meredek, poros csúszós hegyoldalban. Egyikünknek sincs már kedve lesérülni én mégis dobok egy kőkemény seggest, magam alá hajtogatva a lábamat. Szerencsére a szalagom nyúlt eleget, ezt most megúsztam. Ráadásként, még egy tüskebokor tart vissza a bőröm alá csimpaszkodva, de végül nagy nehezen levergődünk a dózerig. Visszanézünk a Világos-hegy felé, s látjuk, hogy jó ritmusban mozog két fejlámpa. A leggyorsabb hosszútávosok lehetnek, egyezünk meg. Na ezt azért nem hagyhatjuk. Így is elég silány a bizonyítvány, de hogy + 30 kilivel még hátba is verjenek? Harc nélkül nem adhatjuk meg magunkat. Recsegve ropogva indítjuk be a kocogást, alig észrevehetően gyorsulunk fel, de azért egy elfogadhatónak tűnő utazótempót mégis felveszünk. Szerencsére könnyen megtaláljuk az útvonalterelést, de a meglepi kanyarok, mászások, derékig érő gaz újra megfog minket. Egy hosszabban belátható szakaszon hátranézünk, s a két fejlámpa mindössze pár perc távolságnyira zsugorította a bő negyedórás különbséget. Ismét futni kezdünk, emelünk egy kicsit az intenzitáson , újra elkezdünk izzadni. Emelkedő jön, csak sejtjük a tetejét, de bevállaljuk a futást, csak így van esély lerázni a  “kihívókat”. A lihegésem kezd hörgésbe fajulni ahogy átbukunk a dombocska túloldalára, de végig megmarad a futás. Kezdem élvezni: végre, mintha élnék. Újabb kanyar, majd domb, újabb hörgés, de vesszük az akadályokat. Távoli még a templom, pedig még azon túl a cél, legalább 15 perc amennyit ki kell tartani. Úgy érzem ez menne, de nem tudom mit bírnak a mögöttünk lévők. Próbálunk hátranézni, de a fejlámpák ezúttal nem tűnnek fel. Balázs megnyugszik kissé, olyannyira, hogy dobna egy sárgát is, de nem engedem, nem pazarolhatjuk el az előnyünket. A faluban még egy emelkedő jön, ezt már sétálnunk kell, de védhetőnek tűnik a pozi. Fentről aztán megint tűz elefelé, sikánok, szerpentinek, hajtűkanyarok, lépcsők, rohanás a házacskák között. Balazitonak St. Gervais jut róla eszébe, valóban emlékeztet kissé. A templom mellett a macskakövön egy kis bizonyatalanság, de közben feltűnik a cél és beérünk. Legalább ennyi… ha már Balazito tavalyi pályacsúcsától 4,5 órával el is maradtunk. A célban várjuk az üldözőket, de csak nem jönnek… Végül leesik a tantusz: nem lehetett másképp, minthogy a fényvisszaverőket néztük versenyzőnek… Na mindegy, így legalább futottunk is egy kicsit, meg éjfél előtt be is értünk.

Na hajrá!

Lúdtalp Creative Commons License 2015.06.08 0 0 51179

Impozáns visszatérés! Gratulálok!

Előzmény: -sajtember- (51178)
-sajtember- Creative Commons License 2015.06.07 0 1 51178

Ultra Trail Hungary 2015

 

Ülök a héven és a Talk Ultrát hallgatva próbálok ráhangolódni az Ultra Trail Hungary 111 km-es, 4100 m szintes hosszútávjára. Képtelen vagyok az adásra figyelni, inkább próbálom áttekinteni az idáig vezető utat. Több éves kihagyás után ősszel kezdtem újra a komoly edzésmunkát, s akkor ezt a versenyt tűztem ki az első nagy próbatételnek. A már- már menetrendszerű sérülés és hosszú hetek emelkedők nélküli edzései miatt a hóolvadáskor még végtelenül távolinak tűnt a rajthoz állás, azonban ahogy tavaszodott, egyre jobb formába kerültem. Márciusban már minden emelkedőn rendre gyorsabb voltam, mint a korábbi években, ráadásul a Mátrabércen kialvatlanul is 20 percet javítottam a legjobb időmön, ezért alapvetően bizakodóan érkezem Szentendrére.

 

A rajt előtt elfelejtem benedvesíteni a pulzusmérő pántját, így ahelyett, hogy a feladatra koncentrálnék, az első félóra azzal telik, hogy arra várok, mikor lesz végre mért pulzusom. Már jócskán a Kő-hegy oldalában haladok, mire megjön az első pulzusadat, jól jön ennyi segítség, hogy ne fussam el az elejét. A hegyről leereszkedve a sár lesz a meghatározó, különösen, hogy jobb híján száraz időre való, erősen kopott stoplis cipőben indultam és könnyelműen még a botokat is otthon hagytam. Folyamatosan nagyon kell figyelni, minden lépésnél keresni kell, hol csúszik kevésbé az amúgy is széttúrt dózerutat lepelként borító sár. Az idő nagyon meleg, párás, folyamatosan ömlik rólam a víz. Azt hiszem, hogy szomjazni fogok, s ennek megfelelően iszom, noha már ekkor voltak egyértelmű jelei annak, hogy kevesebb folyadék is elég volna. A frissítés kérdése háttérbe szorul, küzdök minden lépésért, de még ez is kevés: egy szerencsétlen kilépésnél kicsavarodik a bal lábam, s a térdem is lehorzsolom. Vége a versenynek, gondolom, sántikálok az első ellenőrzőpontig, Lajosforrásig, aztán majd vihetnek haza. Tovább bicegek, s lassan kezd alábbhagyni a fájdalom, végül is megúszom komolyabb következmények nélkül. A ponton készséggel megtöltik a kiürült vizes kulacsot, s még a saras horzsolás kimosására is kapok vizet. Jöhet a Bölcső-hegyi kaptató. Felfele a meredeken elememben vagyok, aztán mihelyt elkezd lejteni, sorra előznek le. Így megy majd ez egészen reggelig. A lejtőkön a tervezettnél is sokkal lassabb vagyok, hiszen nemcsak a cipő, hanem a bal láb miatt is óvatoskodni kell. A laposabb, rossz cipőben is futható részeken könnyelműbb, figyelmetlenebb leszek, meg is fizetem az árát: újabb elcsúszás.

 

Sikáros után a patakban tovább mosom a horzsolásokat, majd egyre jobb állapotban, tempósan fordulok rá a dobogókői emelkedőre. Ekkorra már fejben is összerakom magamat, s élvezem a minden talajfogási nehézség ellenére könnyű, felszabadító futást. Számos előzést követően érek fel, ahol meglepve látom, hogy utolértem Jakus Béláékat (2:26). Ennyire gyors volnék? A magammal hozott tömény izotóniás ital mellé ismét csak vizet meg egy falat banánt veszek magamhoz, s Béláék nagyobb csapatához verődve haladok tovább. A lenti pára itt fent már köddé alakul, ezért leveszem a fejlámpát, így jobban látni, hogy mi hogyan saras. A Döme halála körül lemaradok, de benézik a letérést, így a Vaskapu-völgy aljába megint együtt érkezünk. Itt élre állok, s a Pilis-tetőre felérve egy-két percnyi előnyre teszek szert. Leóvatoskodok Klastrompusztára, ahol ismét utolérnek. Meg kell igazítanom a túl lazára kötött cipőfűző miatt gyűrődő zoknit, így újra lemaradok, de aztán a Pilis-nyereg felé ismétlődik a koreográfia, megint én állok az élre. Felidézem a nagyjából megtanult útvonalat: a nyeregben balra a zöld jelzésen. Ehhez képest amikor véget ér az emelkedő, s balra kéne fordulnom, nem látok jelzést, ezért tovább indulok előre, lefelé. Lejtmenetben töltött hosszú percek után belátom, hogy nem mehet erre a pálya, ezért visszafordulok, s végül újra meglátom az amúgy legtöbb helyen kifogástalan jelölést. Kilenc percet veszítek a kavarással, Béláékat legközelebb az öltözőben fogom viszontlátni. Közben lassan hajnalodik, elkezd világosodni az ég és megszólalnak az első madarak is. Azzal nyugtatom meg magam, hogy a malőr után itt már sose fogok többet eltévedni, s végül is elsősorban magammal versenyzek.

 

A sasfészeki turistaháznál újabb versenytársakat érek be, de lefele megint csak állva hagynak. Óvatosan, helyenként szó szerint csúszva ereszkedek a Háromszázgrádicson, majd Pilisszentlélek előtt már a fák is láthatóvá válnak, s ahogy leérek a falu feletti kaszálókig, felejthetetlen élményben lesz részem, hangerejében és változatosságában is minden korábbi élményemet felülmúló madárdal köszönt. A pilisszentléleki ponton gyors pillantás a pálosok után maradt romokra, majd végre lámpa nélkül haladok tovább. Újra a meredek lejtőkre kell koncentrálni, de még így is átjön, hogy mennyire szép a Hirsch-orom alatti girbe-gurba tölgyekből álló ritkás erdő. A saras részeken megint leelőznek páran, de a Pilismarót előtti völgy aszfaltútján, ahol kopott cipőben is jól lehet futni, visszaszerzem a korábbi pozíciómat. Gyors frissítés (5:28), majd jöhet a hosszú, nem túl meredek kaptató Szakó-hegyig. Hat óra futás után itt először érzem, hogy az izmok kezdenek fáradni. Felfele a pulzusöv végleg megadja magát, innentől érzésre megyek, igaz, már nem is fogom tudni elfutni magam. Az órát azért nem rakom el, bízom benne, hogy majd csak kapok valami visszajelzést a tempóról. Egészben vagyok, szépen haladok, jól érzem magam, ez a lényeg. Fent a Szakó-hegyen mély benyomást tesznek rám a ködbe vesző bükkóriások, de ez a látvány nem kísér sokáig, jön a Lukács-árok. Talán az egész versenyen ez a rész a legnehezebb számomra. Mivel az út egybefüggő sárfolyam, tapadásra sokszor esélyem sincs, csak alig kontrollálhatóan csúszok le.

 

A Lukács-árokban lefelé már nagyon kívánom a sós ízt, ráadásul a gyomrom is zubog. Sóhiányom van és túl sok bennem a folyadék, ismerem fel, ezért a dömösi ponton, ahol jól jönne valami sós, de csak folyadék van, szándékosan nem frissítek, legalább kiszáradok valamelyest, az majd segít az egyensúlyhoz közelíteni a sókoncentrációt. Kezdődik a pálya legszebb része, a Vadálló-kövek gerince. Legutóbb Pilisszentléleken látott sporttárs nyomában kezdek neki az emelkedőnek, de ő ahelyett, hogy szigorúan a gerincet követné, jobbra letér egy kis ösvényen, s én is megyek utána. Már jócskán eltérünk a verseny által követett turistajelzéstől, amikor belátom, hogy ez így nem lesz jó, s kézzel-lábbal visszaküzdöm magam a jelölt útra. Innentől egyedül haladva érek fel a Prédikálószékre, majd számomra ismeretlen dózerutakat követve kanyargok le a lepencei országútig. Ez az első olyan lejtő, ahol végig jókedvűen tudok haladni, mivel egyfelől kezdek ráérezni a korcsolyázást imitáló helyes technikára, másfelől sok a köves rész, ahol végre jól tapad a cipő.

 

A lepencei ponton legnagyobb meglepetésemre -- hiszen neki valahol az élmezőnyben a helye -- utolérem Ispit, akit majd hosszan követek a Lepence-patak völgyében. A rövid, de annál lehetetlenebbül csúszós harántolást követően már nagyon élvezem ezt a szakaszt. A nagy esőzésektől még mindig megduzzadt patak alaposan átformálta szűk völgyét, így nincs kitaposott turistaút, leginkább a szalagok jelzik, hogy merre érdemes menni. Velős, meredek emelkedővel érjük el a Pilisszentlászlói-medence peremét, ahol ritmust váltok és meglépek. Vég nélkülinek tűnik a lapos rész, de nem erre gondolok, hanem a Kisrigó Vendéglő jól megérdemelt zöldséglevesére. Nem sokára oda is érek (9:16), ahol a rendkívül készséges Millers nemcsak, hogy kulacsokat tölt nekem, de még az előreküldött izotóniás port is bekeveri. A leves fantasztikus, újjászületve indulok neki az Apátkúti-völgynek.

 

Eleinte minden rendben, de a patakhoz érve kisebb mélypont következik, rendesen lelassulok. A patakátkelések közben elhagy az 55 km-es „rövid" táv élmezőnye. Többen közülük azt hiszik, hogy én is velük versenyzek, úgy látszik, már ők is fáradnak, ha nem látják rajtam, hogy mennyire nem az ő tempójukban haladok. Mire kiérünk az aszfaltra, újra összeszedem magam, s jó erőben, több hosszútávost előzve érek be Visegrádra. Innentől kezdve testileg, lelkileg egyaránt kiváló állapotban folytatom utam, egyre több embert előzök le, köztük olyan rövidtávosokat is, akik már egyszer elhagytak. Na, ők tényleg elfuthatták az elejét!

 

A Nagy-Villám alatti réten jobbra kanyarodva életemben először látok drónt. Milyen érdekes, hogy pont ide jöttek ki reptetni! Majd csak a verseny után jövök rá, hogy valójában minket filmeztek vele. Az innentől Pap-rétig tartó szakaszt egyszer már bejártam, de kirándulás keretében, ezért mindig újabb és újabb meglepetésként ér, hogy az ismerős részek milyen hamar következnek egymás után. Közben egyre csak javul az idő, ez azonban nem csak a pálya futhatóságán javít, hanem a leégést is előrevetíti, mivel a rossz időben bízva otthon hagytam a naptejet. Az Urak asztala oldalában kanyargó szintúton már perzsel a nap, a vizem is elfogy, de hamar beérek a Pap-réti ellenőrzőpontra (11:35). Innentől nagyon hosszúnak tűnik a Vöröskő pereméig vezető lassan emelkedő út. Mikor jön már végre a meredély alá vezető szerpentin? -- kérdezgetem magamat, aztán egyszer csak lelátok a mélybe. Vad kavargás jobbra balra, majd jön egy igazán velős, meredek mászás, nagyon élvezem. Itt utolérem Zserzselit. Menj, int utamra, így elmulasztom megdicsérni a sapóját.

 

Az ezt követő ereszkedés után újabb combos emelkedőre számítok, nem arra, hogy szinte végig futható lesz. A sokaknak megváltást jelentő forrást észre se veszem, hajt a lendület, a cél közelsége. A völgyekben még a sár a meghatározó, de itt már rutinos korcsolyázó módjára a kontrollált csúszást választom, meg se próbálom a leginkább tapadó helyeket keresni. A Skanzen oldalánál vége az árnyéknak, rendesen megpörköl a nap az utolsó szakaszon. Ízes tréfa a Bükkös-patak után az emelkedő, majd bezárván a kört az éjszaka már egyszer megtett első szakasz következik vissza a rajthoz. A kopár vidéken messze ellátni a murvás úton, hasonló érzés fog el, mint Nyomó-hegy és Cserépfalu között mindig szokott, kézzelfogható közelségbe kerül a cél. Nosza le, vissza a patak partjára! Sétálók, bringázók jönnek szembe, majd már hallani a főút morajlását, amikor Zenyik Robi biztatása új lendületet ad. Gyorsítok, ahogy bírok, néhány méter csak a cél (13:48).

 

Utóbb visszanézve a beérkezés fotóit, inkább a megkönnyebbülés jön át, mint az öröm, pedig ultra ennyire még nem esett jól. Lesz miből töltekezem. A rendezés kifogástalan, a pálya izgalmas, változatos, a versenyt mindenkinek csak ajánlani tudom!

nunavummiuq Creative Commons License 2015.06.05 0 0 51177

Műholddal.

Előzmény: kocsi (51176)
kocsi Creative Commons License 2015.06.05 0 0 51176

Ahol nincs térerő, ott ez hogyan jelez ha bajba keveredsz?

Előzmény: ubalika76 (51174)
Pinyo Creative Commons License 2015.06.05 0 0 51175

Jó idő lesz. Mátra 115°C  Hajrá! :)

Előzmény: tv1k (51173)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!