Szerintem mindenképen érdemes kiprobálni a csirkemellfilét benne.Bontokalapács(24hszban)nagyon jól leirja mit tegyél az edénnyel első használat elött.Sok sikert az új szerzeményedhez.;-)
Tegnap vettem egy öntött vas serpenyőt. Most viszont bizonytalan vagyok, mert nem olyan mint amit itt a képeken látok. Az enyémnek az alja nem sima, hanem rovátkolt, vagy hogy is mondják. Ez is jó? Én hússzeleteket szeretnék benne sütni. Csirkemell filét érdemes megpróbálni, vagy száraz lesz?
Vasedények tisztítása, avatása. Olyan kínai szakácstól kaptam a kezelési utasítást, a wokomhoz és az öntöttvas kisedényekhez, akik generációk óta vasedényekben sütnek. Eszerint vétel után elmosás, majd olajozás, égetés, törlés, újra olajozás, törlés ciklusok, amíg egyenletesen fekete nem lesz a belseje, s utána már fémeszközökkel nyugodtan lehet bennük dolgozni, nem ragad le semmi. Mosás:vizet bele és felforralni, majd kitörölni, ha mégis leragadt benne valami, akár vasdörzsivel is, vegyianyag felesleges, mert magával viszi a tapadásmentesítő olajat. Ennél több higiénia nem kell az edénynek. Pár ezer évig bevált, a teflonnál is jobb megoldás.
Biztos az is nagyon jo lesz - en is szeretnek, csak az tart vissza, hogy hova teszem oket! Na meg eleg nehezek. . .
Az anyukamnak (meg a nagymamamnak is) voltak olyan tepsijei, amiben soha nem ragadt oda semmi - na meg a palacsintasutojuk!!! Az enyem soha nem lett olyan, mert mindig alaposan elmostam - es utana beolajoztam.
Azt hiszem az en serpenyom meg mindig nem eleg "erett", mert az szelen meg van vilagosabb csik, ami arra utal, ott jobban odaeg, tehat jobban sikalom. . .(soval).
Amire a legutobbi tisztitaskor rajottem - nem szabad hagyni teljesen kihulni az edenyt, mert akkor nehezebb takaritani.
A mosás ellen szerintem kizárólag az szólhat, ha rozsdásodik. Az enyém (azonnali szárazra törléssel) nem, ezért inkább és mosom, nem szeretem a karcinogén szénmintákat a kajámban. ;)))
Nagyjábó ezt irja a h.utasítás is azzal kiegészitve,hogy így kell eljárni ha mégis rozsdafoltos lesz.A tepsit még nem probáltam,de marha kiváncsi vagyok,hogy fog viselkedni.
Raegett olaj - mert en olajjal kenem. Amikor a sutobe teszem a serpenyot (ujat, vagy alaposan elmosottat) akkor elotte egy vekony reteg olajjal atkenem. Alacsony homersekleteten (200F) legalabb 3 ora. Ez eleg arra, hogy az a bizonyos fekete reteg kialakuljon.
Azt olvastam a használati utasitásban,hogy először be kell avatni az új edényünket az általad leírt módon .A müvelettől "patinát"kap az edény ami megvédi a rozsdásodástól,az étel meg nehezebben ég le benne.Mosogatógépben az edény nem tisztitható.Régen a nyersvas bográcsot homokkal tisztitottuk és szalonnabörrel kentük be,hogy ne fogja be a vakrozsda.Gondolom ugyanezért kerülendő a mosogatoszeres tisztitás.
Sziasztok! Ugye milyen csodalatos izeket lehet osszehozni egy jo ontottvas edennyel? Nekem mar regota van, de nem szivesen hasznaltam, mert nem tudtam, hogy hogyan tisztitsam ki.
A multkor kaptam a kolleganomtol egy jo otletet: a fozes befejezsese utan sot kett beletetnni - sokat - es egy papirtorolkozovel kidorzsolni a maszatot. Nem szabad mosni vizzel, mosogatoszerrel, vagy ha megis, akkor ujra kell kuralni (vekony reteg olaj vagy zsir az edenyre, es nagyon alacsony hofokon hosszu ideig a sutoben "sutni" az edenyt). Masik jo ajanlat: ne fozzunk benne savas eteleket.
Van egy labosom, nagyon regi, a porkolt valami csodalatos lesz benne! A serpenyom az uj, mostanaban vettem ujra elo. Hetvegen sult hust csinaltam benne - csodalatos ize lett!
a "kisérleti"pörkölt jól sikerült az új lábaskámban.Teljesen más ize lett mint a hagyományos edényben készültnek.Cicvarek Te hol vetted a nagy 8-10 literes lábasodat?Nagyon jól tudnám használni sólet sütéshez vagy töltött káposzta főzéshez.
Gáztűzhelyem van, de amikor vettük, adtak hozzá egy kerek öntöttvas lapot, amit a gázrózsa fölé tehetek és tkp. platniként működik. Na, amikor öntöttvas edényben főzök, akkor még ezt is használom, még jobban eloszlatja a hőt. Ez főleg a naaagy edényemnél hasznos, mert 8-10 literes ha jól emlékszem, és kifejezetten "jót tesz neki" az egyenletes hőeloszlás.
Nekem egy öntöttvas wok-om van, amit nagyon szeretek.
Ahogy Cicvarek is mondta, jól fel kell melegíteni, aztán már gyerekjáték a dolog :)
Gondolom ha tepsis, sokáig sülős dolgot szeretnél csinálni, akkor tényleg kis lángon érdemes, ha egyszer felmelegesett a cucc, akkor jól tartja a hőt. Ennél fogva le is kell zárni egy egész kicsivel azelőtt, hogy mondjuk leégne az alja az ételnek, mert ugye az edény egy ideig még süt majd magától...
Én rendszeresen használom az ilyen edényeimet, van belőle serpenyőm, két zománcos változatú edényem (egy kisebb és egy igen csak nagy), valamint ilyen edény az öntöttvas wokom is.
Arra számíts elsősorban főzésnél, hogy nehezebben melegszik fel, viszont utána a legalacsonyabb hőfokon kell benne főzni, mert igen csak át tud forrósodni. Tegnap speciel bakonyi sertésszelet készült benne. :-)