Szia! Elég hozzá 3 m 15mm-es lágy rézcső, de amit Sogi belinkel minden reggel, ott ajánlások is vannak és még rengeteg hasznos tanács, szóval először ott nézz szét. :)
Nem azt fogod kapni, mint amire számítasz. A lentebb leírtak mellé hozzátenném azt is, hogy az alszesz 20-25 fokos alkoholtartalma érdemben kevés illóanyagot tud kiszedni a fűszerekből, illetve nem igazán azokat, amiket örömmel látnál a párlatodban. Jellemzően a vízoldékony alkotórészek fognak belekerülni az alszeszedbe. Inkább a tömény, hígítatlan párlatodba tegyél számodra kedves fűszereket és csak azután hígítsd a kívánt szeszfokra. Mindenből csak keveset, kevesebbet, mint amit elsőre gondolnál. Hozzátenni mindig lehet, de kivenni belőle már nem! A fahéj mellett pont a szegfűszeg a másik olyan fűszer, amivel nagyon kell vigyázni, mert ha már egy lehelettel több van belőle, úgy csíp és mar, mint a veszedelem! Mindennap illatolni és kóstolni kötelező! Osztom én is azon véleményt, hogy alatta érződnie kell az eredeti párlat ízvilágának is, mert különben ennyi erővel finomszeszbe is áztathatnád a fűszereket. Jó kísérletezgetést!
Hogyan készítsünk jó pálinkát? Cefrézési, főzési ismertetők, főzőberendezések, tanácsok,videók, tesztek, gyakran ismételt kérdések a következő linkeken:
Szia! Igen, az lenne a legjobb ha úgy ahogy van beférne az üst alá. Eléggé kacifántos mert ha a gyújtógombot benyomod, csak az őrláng fúvókája kap gázt. Ha az elektromágnes bent tart, és elengeded a gombot akkor kap gázt a víz-gáz szabályzó. És ott egy nyomáskülönbséget kell létre hozni hogy a gáz is elinduljon. ( Azt ki lehet támasztani) és akkor mindig azt hiszi hogy nyomáskülönbség van. Remélem valamit segítettem. Üdv ksanyi.
A bojler amiből kivettem az működőképes volt van rajta 2 tekerő és a lángba beleér egy gyújtó és a másik biztosan egy égés biztosító azt ha úgy a helyen lenne bekötve akkor működőképes lenne nem igaz?
Ha cefrézésnél teszed bele a képződő CO2 elviszi az illóolajok zömét, ha alszeszbe teszed nagyon nehezen lehet szabályozni hogy mennyi kell mert szintén eltűnik sok aroma. Legjobb utólag a kész almapálinkát fűszerezni, így gyakori kóstolással eldönthető mikor kell lefejteni. Fahéjjal nagyon nagyon óvatosan érdemes bánni, inkább legyen kevés mert nagyon könnyen túl sok lehet és elviszi tüzesvíz irányba. Egy literhez max 4-5 cm2 fahéjat tennék és három szem szegfűszeget egy hétre, érezhetőnek kell maradnia az almapálinka alapnak különben könnyen egydimenziós ízvilágú fűszerpárlat lesz.
Szerintem már többen főztünk az idén ,nagyon munkaigényes de ne szegje a kedved,mert az eredmény kárpótol! A saját módszerem mosás, (erről linkeltem videót régebben) aprítás Lallzyme Hc 3gr/100kg;Uveferm228 20gr /100kg;Optimum white 30gr/100kg;4% napfény ,nagyon fut!!! Többen írták ,hogy a hordót csak 60%-ig tölteni, meg tudom én ill. egy barátom is erősíteni. Főzés előtt 6x6-os rostán át passzíroztam.A vége 6% 50fokos. Sok sikert!
Olvass vissza pár oldalt a hozzászólások között és mindent megtudsz a témáról. Én is ezzel fárasztottam a nagyérdeműt több napon keresztül! :) Persze azt le kell szögezni, hogy csak elméleti síkon beszéltem erről, mert TILOS ilyen otthoni mókolás.
Egyébként egy működőképes konvektor v. kéményes gázkazán égésbiztosítója kellene hozzá. Üdv, tanca
Egy ilyen szükséges mit kell még beszereznem hogy készre szerelhető lenne egy hozzáértő ember kötné be csak kellene egy kis segitség hogy miket vegyek meg köszönöm szépen a segítséged