KAKAS
Az éjjel lajstromába
a kakas csillagot mond
s tüzet az évszakoknak.
Az álom őrszeme, -
lázzal éleszti szárnyát
a pirkadat, s dalában
a hajnal csupa lárma.
Itt ő vezényli
a nappal háborúját.
A perc parancsolója,
taréja maga törvény
s dísze viadalnak.
Szélcsendben és viharban
a fényt fegyverbe hívja.
Bár meggyötri az alkony,
s fut is zsinegére rohanvást:
lezárult szeme héján
már újabb virradat aranylik.
Rába György fordítása
Falu Tamás
Holnap
De jó, hogy nem tudhatunk semmit,
s előttünk minden mély titok,
nem tudhatjuk a bimbóról sem,
lehullni, avagy nyílni fog.
Ma tele vagyok búbánattal,
pedig fönn kék mennybolt ragyog,
milyen szomorú lehet Isten,
aki tudja a holnapot.
Pilinszky János
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza! Egész szíve a tenyerében lüktet, oly egyetlen egy kezében a kő, és vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle. A víznek fordul, s messze elhajítja. Hangot sem ad a néma szakítás, egy egész tenger zúgja mégis vissza.
JOSEF HORA
SZÍVEM TESTVÉRE, AZ IDŐ
Patakok a füzesben, honom
pillés rétei, szelektől űzött
napok, kik rózsás hajnalokon
jártok a rónák árnyai között,
álljatok meg végre, s tág sugár,
sátrat üssetek a táj füvein.
A csendet félrevonó kéz homály
kendőjével kimossa sebeim.
Más óra ez, más táj szele:
izzóbb nap süti fejünk.
Más csillagokhoz, más álmok fele
fordul az égbolt velünk.
Meging, arcomba rogy, pihen,
elönt virágszagával lüktető
s létem óráit kimérő szívem
testvére, az idő.
József Attila fordítása
Tamás Menyhért
Mondd
Mondd
Mondd mivé lesz a visszamaradt nappal
mondd mivé lesz
mivé lesz ha az ég megmentéséről már a fák is
lemondtak
és mi végre érkezik újra a reggel ha győzelemre
semmi esélye
mi végre érkezik
mi végre
RADNÓTI MIKLÓS
SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT
-
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
-
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs.
-
1944. április 30.
Álmatlanul múltak el az esték. Némaságod kínzott, nem hagyott elszunnyadni békén hetek óta, s ha szemem lehunytam…törékeny alakod vetült minduntalan lelkem filmvásznára, s hangodat hallottam: - Mesélj…mi a gond?
A semmi fájt csak…konokul, kegyetlen… valami meg nem fogható, szervtelen, nem tapintható, talán nem is való képzelt játéka szellememnek. Valami ősmagány, gomolygó céltalan, önpusztítás…s üvöltőn hangtalan, némaság…
Mi fontos igazán…úgy hiszem… ki nem beszélhető… Nincs rá szó, se mondatok csak simogatás van…mint vakok érintése, oly finoman…nyúlni hozzád, ha hagyod…
Nincs hang…és nincs gondolat. Vers sincs immár, csak szakadt itt-ott foltozott…kicsorbult sorok… talán arról, hogy ma meghalok… Mert úgy kell élni, jól tudod te is… e sorsverte földön nincs más vigaszunk… egymásra nézni…s meglátni az Istent… ki ében szemünkben, örökké ragyog.
JUHÁSZ GYULA: JEGYENYE LELKEM
A sors megrázta lelkemet, Mint a vihar a jegenyét És lelkem mindig énekelt S csókolta a vihar egét.
Letörték legszebb ágamat, Hajtottam újat s csöndesen Megülték, mint a madarak, A vágy, a jóság s szerelem.
S ha őket is elűzte mind A végzet, mégis megmaradt Egy álom, fájó és szelid, Mint csíra tiszta hó alatt:
Hogy nem hiába nyílt az ág, Madár hiába nem dalolt, Hogy mindig lesz nekünk hazánk, Ó jegenyék, ó csillagok!
ZELK ZOLTÁN: VERS A LEHETRŐL ÉS A NEM LEHETRŐL
A nem-lehetből, mondjad, még lehet másképp lehet, vagy már csak így lehet, hogy nem lehet más, csak a nem lehet? Kimondanám már, hogy isten veled, de fölsikolt bennem a nem lehet! mert hajad, orrod, szájad és szemed - mert az leszek, jaj, megint az leszek, az a csordából kimart, seblepett, kölyke-se-volt, nősténye-elveszett csikasz, ki nyugtot csak akkor talál, ha puskavégre fogja a halál. De este lett, és olyan este lett, megleltem újra arcod és kezed, egymás szájába sírtuk: Nem lehet, hogy már csak így, hogy másképp nem lehet! és hajad, orrod, szájad és szemed. S ki azt hittem, hogy élni ébredek, megint csak itt, megint e dérlepett falak között, megint a nem lehet. Vacog a szív, veri a perceket, veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet! Ha megyek már az utcán, úgy megyek, gázolva folyót, zihálva hegyet, mert voltak folyók és voltak hegyek és voltak évek, voltak emberek és mi volt még! mi volt! és azután egy nyári perc december udvarán - a vén remény... és voltak reggelek, mikor veled, melletted ébredek és hajad, orrod, szájad és szemed s az ing, s a váll, s a paplanon kezed... Úgy szól a szó, mint az emlékezet - hát nincs szavam több és nem is lehet.
Mindenért mindent
Mindenért mindent akartam,
vagy csak szívet ért sebem gyógyítani?
Feledni szót mi kimondhatatlan,
s vergődő lelkem érintheti.
Szívem tüzében más szavára vágytam,
megélni gyönyörnek hazudott szenvedélyt.
Lelkemben éreztem, hogy a lángban,
csak a belsőm jégcsapjai olvadoztak szét.
Nem őt szerettem, csak játszottam,
de szavam egy érző szívet ért.
Ki tisztán, érzéssel értem adta,
parázsból gyújtott lángoló tüzét.
Mindenért mindent akartam!
- mást büntettem fájó emlékeimért?
A választ hordozom magamban -
tudva, megfizetek még a bűnömért.
2006-01-06
HI-É-NA
Arra jó volt…
Arra jó volt, hogy múljon egy érzés,
ne szenvedjek, ne fusson könny az arcomon.
Feleszmélt bennem egy titkos kérés,
ne feléd, tapogatózzon a gondolatom.
Lelkünk hallhatatlan párbeszéde,
ne Neked okozzon szenvedést.
Félelmeidre félelemmel felelve,
megválaszoltam a kétkedést.
Nem az vagyok, akiért éltél,
nem az vagyok, akire vársz.
Nem követlek, pedig reméltél,
de szerintem, odaát nem engem találsz.
2006-01-07
HI-É-NA
Reviczky Gyula
Mécsvilágok
III.
Én is virágok közt születtem,
Tavaszi nap sütött felettem;
S boldog valék, de nem soká.
Szívemnek könnyű lepkefodrát
A vétek összerongyolá.
Tarolt mezőkön, szürke tájon,
Mint dőzsölés után az álom,
Borong a délutáni árny.
A távolban köd ül a bércen;
A porban egy tört lepkeszárny.
Jaj,...egy hajnali pók..Brrr
