A Gallicia nekem a lengyel területet jelentette a Vidinszky név kapcsán, de ma találtam egy papírt, aminek az eleje nincs meg,- tehát Szlovákiában van Gallicia Ullmanka a Banska Bystrica területének nézegetés közben érintettem olyat, hogy Kranicz, amit most nem találok. Ezen a 357. és a 361. oldalon szerepelt a Gallicia két helyen is, legalábbis ennyit jegyeztem fel. A keresett személy görög katolikus volt, egy feljegyzés szerint a születési helye: Gallicia, Visnawodka...Viszawodka...ilyesmi... Ha valakinek van ötlete, hol van ez a terület, kérném a segítségét.
Hagovszki: Van szlovák Hagovský mintegy 50 és lengyel Hagowski majdnem ugyanennyi. Mivel a lengyel adatok a Zakopane-Nowy Targ-i beszögellésen koncentrálódnak, ezért vélhetően a lengyel név nem független a szlováktól. Ez lakosnév, szerintem a szlovákiai Hagy (magyar Hági) helynévből, amely ma Reľov (magyar Relyó) része: ez közel van a Zakopane-Nowy Targ-i beszögelléshez, így az innen délre települők a szlovák Hagovský, az északra települők a lengyel Hagowski vezetéknevet kapták.
Valastyan, Valasstyan, Walastyan: Vö. szlovák Valašťan családnév. Ez lehet lakosnév a szlovák Valaská (magyarul Valaszka, utóbb Garamolaszka) vagy hasonló helynévről. De jelölheti (és ez a valószínűbb) a morvaországi Valachia (Valašsko) lakóját, illetve onnan elszármazót, esetleg egyáltalán valach (magashegyi pásztorkodással foglalkozó sajátos etnikumba tartozó) személyt.
Aki e-mailt vár tőlem, az egy igen hosszú lista végére kerül, ezért jobban jársz, ha itt a fórumon válaszolok. Annál is inkább, mivel a magyar helyesírástörténetnek ez a vonatkozása tényleg másokat is érdekelhet. Menjünk át a Magyarulez - plenáris-ra.
Ha megadok egy email címet, tudnál írni nekem egy pár sort arról a témáráról, hogy "most vesszőket és pontokat teszünk a magánhangzókra"? Nagyon köszönöm!
Bráz fejtegetése a mitológia körébe tartozik, valóságalapja nincs. Túrócban nem csehül beszélnek, hanem szlovákul. Ráadásul ez a terület a középszlovák nyelvjárási régióba tartozik: ennek olyan nyelvi sajátosságai vannak, amelyek a csehben nincsenek, de megvannak a délszláv nyelvekben. Ezek a jegyek még a magyar honfoglalás előttről származnak, amikor a délszlávok egymás mellett éltek a nyugati szlávok egyes csoportjaival: azokkal, akikből később a szlovák népközponti tömbje lett, amikor a magyarok (a népmozgással és az államalapítással) izolálták őket a többi szlávságtól.
Ugyan nem Túrócban, hanem Trencsénben van Zsolna, amely első említésekor, 1208-ban még jelentéktelen szlovák település Selinan (vagyis Želinany ’Žeľa településen lakók’) néven. A tatárjárás után sziléziai németeket telepítettek ide, akik magukkal hozták és meghonosították a magdeburgi városjog tescheni változatát. De a városkialakításában a szlovákok is részt vettek olyan annyira, hogy köztük és a németek közt olyan heves vita folyt a városi tisztségek elosztását illetően, hogy Nagy Lajosnak kellett igazságot tenni és 1381-ben kiadni a Privilegium pro Slavis oklevelet: amelyben egyelő jogokat írt elő a két etnikumnak. A husziták ehhez képest csak ötven év múlva fognak megjelenni, és nem mellesleg Zsolna feldúlásával a szlovák polgárságot is megtizedelték, nemhogy erősítették, hanem gyengítették a szláv népességet.
Amit a huszitáknak köszönhetünk mi szlovákok, az a Biblia, amely áldás és átok is egyben. A Biblia nyelve mindenütt a környéken az irodalmi nyelv alapja lett, a németeknek Lutheré, a magyaroknak Károlié, nekünk szlovákoknak a králicei bibliáé. Ez áldás volt, mert ezzel lett nyelvi norma, de átok is lett, mert a presztízse ez egyben meg is akadályozta a XIX. sz.-ig, hogy önálló szlovák irodalmi nyelvet kapjanak a szlovák dialektusok. De nemcsak a szlovák járt így, hanem pl. az alnémet nyelv. Az az alnémet nyelv, amely a Hanza-szövetség „hivatalos nyelve” volt, a lutheri bibliafordítás nyelvével szemben tért vesztett, és az alnémetek irodalmi nyelve is a felnémet lett. És így mára alacsony presztízsű nyelvjárássá degradálódott, amelyről csak a nyelvészek tartják számon, hogy önálló nyelv.
Azt állítani, hogy husziták terjesztették el a nyelvüket Túrócban, és ebből lett a szlovák, legalább olyan abszurd, mint azt állítani, hogy a luteránusok terjesztették el a németet Észak-Németországban, és ebből lett a Plattdeutsch.
Egyébként a magyarok is sokat köszönhetnek a huszita bibliának, hisz sok XV. sz.-i magyar kódex a huszita bibliából merít (pl. az Apor-kódex, a Bécsi-kódex, a Müncheni-kódex): ezzel indult Magyarországon is a „bibliaképes” magyar nyelv megteremtése, és többek közt ennek köszönhető, hogy most vesszőket és pontokat teszünk a magánhangzókra.
A huszita ihletésű kódexek előtt szinte csak szórványemlékei voltak a magyar nyelvnek. Most gondold el, hogy Bráz nem a magyar nemzetépítő mitológia szajkózója lesz, hanem bejönnek II. Józsefnek a tervei, és egy erre épülő német nacionalista konfabulációt ír le a párhuzamos univerzumbeli Bráz. Nem kevesebb abszurditással írhatná le, hogy huszita nyomásra nyert teret Magyarországon a magyar nyelv… Mivel a reformáció hozta el a környéken a helyi nyelvek kiterjedt írásbeliségét, így csak interpretáció kérdése téves okozati vélekedést állítsunk fel, és a reformátorokat (pl. a huszitákat) tegyük meg a helyi nyelvek „teremtőinek”.
A Bráz által leírt helynévpárok tehát nem huszita csinálmányok voltak, hanem párhuzamos névadások, amelyek a huszitáktól függetlenül keletkeztek, rendszerint a kárhoztatott kort jóval megelőzően.
Bráz másik meglepő állítása, hogy a nemesi családok is nevet változtattak volna magyarról szlovákra. Ez ismét egy abszurd felvetés. Hiszen az érintettek azon a néven tudták a jogaikat a legkönnyebben érvényesíteni, amelyekre a kutyabőrük ki volt állítva. Nem véletlen, hogy az Eördögh, Tolvaly stb. családnevek megmaradtak a nemesség körében a negatív hangzásuk ellenére. Ha pillanatra fel is tételezzük, hogy Jiskra tényleg csehesíteni akart [*], akkor is ez egy emberöltőnyi idő volt csak, utána a kényszerűségből ocsúdva minden nemes visszatért volna az eredeti családnevéhez, hiszen a magyar királyság joghatóságai előtt a birtokperekben stb. egy megváltozott néven hendikeppel indult volna.
[*] Persze Jiskra és a husziták nem akartak csehesíteni. A reformáltak csak a vallás kérdésében hirdettek kizárólagosságot. Nyelvi kérdésben éppen ellenkezőleg: azt akarták, hogy minden nép a saját nyelvén olvassa a Bibliát. Fentebb írtam, huszita hatásra magyar nyelvű kódexek jöttek létre. A polgári nemzetfejlődés előtt a nyelv nem volt besoroló szempont, csak a XIX. sz.-tól van nálunk, hogy egy nemzetnek egy nyelve kell legyen. Bráz ezt a friss koncepciót vetíti vissza anakronisztikusan.
> És a felsorolt nevek mai magyar alakjukban részhez a Bulovszky szerintem a magyarban túlnyomórészt inkább Bulyovszky-ra változott.
Köszönöm, ezt még megvizsgálom, hogy ez mennyire egy név két alakja, és mennyire két név. A „mai alak” itt inkább azt jelenti, hogy a XIX. sz.-i neveket ma hogyan írnánk le.
> És íme Bráz Béla írása 1913-ból (turócz megyei levéltárnok), amely a MOL - P 2257 jelzet alatt érhető el:
A legszebb az egészben, hogy ezt egy Bráz vezetéknevű írja :) Az is egy szép epikus rész, amikor egy szlovák nevű településről elnevezett nemes szlovák nevű várban tart ki Giskra ellen, hogy ne kelljen a cseh nyelvet elfogadnia.
A felsoroltak a párhuzamos névadás példái. A Benefalva vs. Benicz problémához adalék, hogy van egy másik ilyen helynévpár is Liptószentmiklós mellett. 1413-ban már a magyarban is Benicz lesz a neve, miközben a magyar Benefalva névforma is mindössze húsz évvel korábbi. Giskra karrierje 1440-ban kezdődik: ekkorra már a névváltás megtörtént.
Jellemző azért a XIX. sz. elején még a magyar Szirmay tisztában volt azzal, hogy a szlovák nevek azt jelzik, hogy szlovákok kaptak nemességet, szász évvel később pedig a valahai szlovák Bráz is már a magyar mitológia mentén taglalja, hogy a szlovákok nem mások, mint „hegyi magyarok”, csak őseik a cseh Giskrától megijedve feltalálták a szlovák nyelvet…
Az alábbi cikkhez hozzászólva szeretnék egy kis érdekességet leközölni, amely nem hiszem, hogy ismeretlen lenne, de mint számomra is, talán másoknak is érdekes lehet.
Szirmay Antal XIX. sz. elején latin nyelven kiadott Hungaria in Parabolis (Magyarország szóképekben) c. munkája I. részének végén, a 104–118. §-okban ír az országban élő más népekkel (az ő megfogalmazásában: „ [n]ationes Hungaris nexae ” ‘a magyarokhoz kötött[...] Bővebben!Tovább »
És a felsorolt nevek mai magyar alakjukban részhez a Bulovszky szerintem a magyarban túlnyomórészt inkább Bulyovszky-ra változott.
És íme Bráz Béla írása 1913-ból (turócz megyei levéltárnok), amely a MOL - P 2257 jelzet alatt érhető el:
"Miképp ment át az ősi Gyulafalva elnevezés a szláv dulici, illetve Duliczky alakba? Előre kell bocsátanunk ama szomorú időszakot, a huszita inváziót, mely a felvidéket nevében és szellemében átformálta, illetve deprimálta.
Zsigmond király, mint tudjuk, a felvidéket elzálogosította Jodok és Prokop cseh hercegeknek s ezzel utat nyitott megyénkbe is a huszita inváziónak, mit követett a gyászemlékű huszita hadjárat. A huszita kalandorok elfoglalták a nemesi kúriákat s kényszerítették a nemességet a cseh rítusra és nyelv elfogadására.
Jaj volt az ellenkezőnek, s akinek kúriáján a behódolási jel, a kehely nem volt kifestve, ez lázadás lett volna a husziták ellen, ami birtokelkobzással járt. Giskra (Jiskra) rabló hadjárata ellen, mint már előbb láttuk, Nachpali György hősiesen védekezett Blatnicha várában, ahol a nemesség kincse – okmányai s a Thuróczi Registrum volt letéve megőrzés végett. Ezt a várat a husziták nem tudták bevenni.
Mátyás király ugyan kiűzte a zsebrákokat, de átkos nyoma itt maradt a cseh nyelv iszapjában. Így szorulnak háttérbe az ősi Árpádkorbeli községek magyar nevei s a radikális családok kificamodott elnevezései lépnek életbe. Így lett Gyulafalvából Dulic s Gyulafalvaiból Duliczky. Így Benefalvából Benicz s Benefalvaiból Beniczky; így Keveházából Keviz s Keveházyból Keviczky; így Draskfalvából Draskóc s Draskfalvaibl Draskóczy. S mintha egészen kihalt volna az ősi nemesség utódjaiból a tradíció kegyelete, a nemzeti érzés legkisebb szikrája is, mohón indult a megbomlott idegen nyelvújítás, illetve a csehesítés útján. Fájdalom, hogy a magyar nemesség oly görcsösen ragaszkodott s ragaszkodik máig is idegen származású nemesi nevéhez, a cseh salak maradványaihoz. Egyes nevek kis purgáción mentek keresztül, így például Raksenszkyből lett Rakssányi, Tomcsinszky és Tomcsenszkyből lett Tomcsányi, avagy Zorkovszkyból lett Zorkóczy stb.
Miképp lett Gyulafalvából Dulic, erre megfelel egy 1507. évi okmány, vagyis Perényi Imre Palatinus felhívó parancsa a Konventhez Dulafalvi Dániel ellen Kusavi Justh András ügyében. A Gy-ből lett a szláv D, s így aberráció útján Gyulafalvából Dulic, mert a szláv -ic, -vic, a magyar falva képzőszócskának felel meg."
A Bese régi, a XII. sz.-ból adatolható a magyar személy, amely képzőtlen apanévként lett családnév. A személynév közszói eredetű, ugyanis a régi magyar bese szó valamilyen ragadozó madarat jelentett, a XIX. sz.-ban ’kánya’ és ’varjú’ jelentéssel szótárazzak. Az etimológiai irodalom a közszót óind eredetűnek gyanítja török közvetítéssel, és ennek az esetében vélelmezi, hogy a besenyő nyelv volt az átadó.
Alakult e személynévből településnév is, vö. Bese (ma Stejărenii, Románia), és Bese (ma Remeteszeg / Remetea része, Románia). Emiatt a Bese családnév lehet képzőtlen lakosnév is e települések egyikéről.
Mind a Riečan, mind a Riečansky szlovákul annyit tesz, hogy ’Riečka településről származó’. Ilyen volt Riecska (utóbb Récske-re magyarosítva) Besztercebánya mellett és [Sajó]recske Tornalja mellett.
Az félreértés, hogy a Krnács szerb-horvát lenne, a 104-beli beírás csak arról szól, hogy az alapszava a szerb-horvátban maradt meg. A név amúgy szlovák és cseh, bár lehetne szerb-horvát is, de a szlovák telefonkönyvben 499 Krnáč van, a szerbben 42 Krnač, a horvátban 4. Ez arra utal, hogy a szerbbe, horvátba is az ottani szlovák telepekről került be. A Krnácsról van egy újabb írásom: http://onomastikion.blog.hu/2012/04/30/krnacs.
A „Rjetsan alias Krnács” annyit tesz, hogy a környezete két néven ismerte. Ez az állami anyakönyvezés előtt nem ritka. Hogy melyik volt a korábbi, azt nem tudom: a „Rjecsan” nevű kapta-e az újabb „Krnács” ragadványnevet, vagy fordítva. Mindenesetre azt úgy könnyebb elképzelni, hogy volt egy Riečkáról származó Krnáč nevű ember, aki Besztercebányára települt át, és környezete lecserélte a korábbi nevét a származási helyéből képzett lakosnévre.
1800-as évek, Beszterebánya: Rjetsan,- alias Krnács /Rjecsan, Krnac/ formában is vannak e nevek. Az elsőről semmit sem tudok, a Knács-ról a jelentéséről olvastam itt, származásilag szerb családnév? Hogy van ez az alias? Az én biztos családtagjaim Krnács névvel vannak, de ha sikerül visszább menni az időben, akkor a másik nevet figyeljem inkább?
A másik akadály: van egy Vidinszki nevű rokon, itt Magyerországon házasodott és élt, de egy helyen születési helyeként találtam eg olyat, hog Galicia, Viszawodka... ez időben 1847 kb.
A Csete már a XII. sz.-ból adatolható magyar személynévből lett családnévvé. Ha tudnánk a XII. sz.-i személynév etimológiáját, akkor sem tudnánk ebből következtetést levonni arra, hogy a XVIII. sz.-i Gyulára honnan települtek be. Ez az egész magyarok lakta Magyarország lehetett.
A 9603-asban beidézted esszé etimológiai szempontból problematikus, de ettől az ott szereplő adathalom, hogy hol és mikor mutathatók ki Cseték, még orientálók lehetnek. Azt írja: „ha a ma élő Csetéket kérdezem, akkor két csoportot tudok megkülönböztetni a származás terén: Győr környékét, valamint Erdélyt”. A 9607-esben beidézett forrásod pedig „igy azok a' mai Gyula városának első megszálóinak tartatnak, kik ide […] a' Szilágyságból […] jöttek”: a Szilágyság pedig kis jóindulattal Erdély.
De persze, ez nem az én szakterületem, így itt abba is hagyom, megmaradván az etimológiánál.
És amúgy ez tényleg így van, egy idő után már minden Petrov-ot kivétel nélkül Petró-nak írtak, ez valahol az 1800-as évek elejétől indult és jó pár évtizedig tartott...
Az orosz, ill. bolgár Зимов/Zimov/ apanév a magyarban nem adna Zimóalakot Nem értem, miért nem, mert a saját gyüjteményemben van ilyesmire példa. A tárnoki egyházi anyakönyvekben előforduló Pertov (egy esetben Petrova) családnevet Baracskán, Besnyőn és Ráckersztúron jellemzően Petrónak írják.
Arra lennék még kíváncsi, hogy a következőleg beidézett forrásaim és a konkrét kutatási terület részletei tudnak e befolyásolni valamit, ha nem is a csete szó eredetét, de az általam kutatott család feltehető származását?
Csete őseim Gyuláról származnak, ahol sajnos elég későn, 1801-től kezdődött a református anyakönyvezés. De találtam egy könyvet a neten, amely szerintem hasznos információkkal szolgál, főleg úgy, hogy nem csak a Csete nevű családról szól, hanem viszonyítási alapul szólhat a többi család neve is:
"Mi a' város népességét illeti: az 1858. évi legutóbbi és legfelsőbb helyről megrendelt hivatalos népszámlai kimutatás szerint itt 18,002 lélekből álló 4039 család van, kik egymás mellett, de mégis elkülönitett városban, u.m. Magyar– és Német–Gyulán laknak. A' magyar gyulaiak elődjei, mint a' Boros, Búza, Cseke, Csete, Furka, Gagó, Géczy, Gógh, Horvát, Juhász, Kádár, Kecskés, Kis, Nagy– máskép Gergely, Oláh, Seres, Szeredy, Tövisháti és Varga nevű családfők, már az 1716 és 1717–dik évi megyei összeirásban megemlittetnek, és igy azok a' mai Gyula városának első megszálóinak tartatnak, kik ide leginkább az akkoron még állt szomszéd Gerla helységből, ugy a' Szilágyságból, 's némelyek pedig Kecskemét tájékáról jöttek."
A beidézted cikk lényege is az, hogy a Csete név eredete tisztázatlan: ez csak azzal egészül ki, hogy a szerző szeretné, ha besenyő lenne.
Mielőtt azonban ténylegesen reagálnék nyelvészeti oldalról az esszé felvetéseire, meg kell jegyeznem, hogy Fehér Mátyás Jenő forráskénti szerepeltetése eleve nem jó előjel a tényszerűség szempontjából. A Kassai kódex fényében már nehéz nem kételyekkel fogadni az ő megállapításait.
Nos, az esszébeli egész eszmefuttatás azon alapul, hogy a szerző egy oszmán-török szótárban meglátta a çete ’banda, csapat, csoport, galeri’ szót. Innen már gondolkodás nélkül rávetíti ezt a X–XI. sz.-i besenyő népességre. Ez a műkedvelők tipikus hibája: Azon a tényen kívül, hogy az oszmán-török a török nyelvek másik ágába tartozik, mint a besenyő, tíz évszázad is elválasztja a mai szótárat a honfoglalás körüli népességtől.
Nemcsak a leigázott népek vettek át oszmán-török szavakat, hanem ez fordítva is megtörtént. Ilyen a çete szó is: a balkáni szlávok a szláv četa ’csapat’ szóval jelölték a törökök ellen harcoló önálló egységeiket. [*] Ezt a sajátos hadszervezeti szót átvette az oszmán-török hangrendi kiegyenlítéssel çete alakban az ő szempontjukból „rabló horda” értelemben (vö. http://en.wikipedia.org/wiki/Cheta); de átvette a magyar is a XVI. sz.-ban, de másik irányú kiegyenlítéssel: csata (itt ezenkívül jelentésváltozás is történt).
Erre az oszmán-török çete szóra tehát nem lehet alapozni, mert ez nem régebbi, mint az osz,mán-törökök balkáni jelenléte.
Az, hogy a Csetfalva, Csető stb. helynevek [**] összefüggenek a Csete családnévvel, nem kétséges, hisz magam is írtam, hogy régi magyar a 7090-esben, hogy régi, a XIII. sz.-ból adatolható magyar személynévről van szó. Csak az eredete tisztázatlan:még az is lehet, hogy kipcsak-török (akár besenyő is), de mivel bármely más eredetű is lehet, idevonható megfelelő nyelvi adat híján semmit sem állíthatunk.
A magyar nyelvjárási csete ’bodza, Sambucus spp.’ növénynév viszont annál perspektivikusabbnak tűnik. A gond vele az, hogy először a XIX. sz.-ban bukkan fel Czuczor-Fogarasi szótárában (vö. http://mek.niif.hu/06400/06424/06424.pdf, 125. old.) Talán ezzel összetartozik a csetkáka ’Eleocharis ssp.’ előtagja, de ennek első előfordulásáról semmi adatom sincsen. A kései felbukkanás miatt aggályos ezt az etimont a korai időkbe visszavetíteni (bár teljesen nem zárható ki).
Szó volt az esszében a csetepatéról is. Ezt eredetileg csetej-pataj alakban rekonstruálják, ahol a csetej és a pataj tagok úgy viszonyulnak a csetten és a pattan hangutánzó igékhez, ahogy a zörej a zörrenhez, illetve a robaj a robbanhoz. Az lehetne, hogy a Csete ehhez a csetten tőhöz tartozik, de nincs analóg *Zöre, *Roba személynév, ami van (pl. Pata), azt máshogy magyarázzák. Tehát így sem jutunk bizonyosságra.
Ami pedig a felvetett Ete ~ Csete kapcsolatot illeti, nos, ez az, amelyet még megtárgyalni sem érdemes.
[*] A hódoltság alatti četa-k a II. világháborúban újra szerepet kaptak, bár jobban ismerjük őket a tagjaikról, a četnik-ekről (csetnikekről).
[**] A Csetény, Csittény helynév már necces: általában nem a Csete személynévvel kötik össze, hanem az ótörök *čitim ’fonadék; sövény, gyepű’ (> karacsáj, kumik četen ’kosár’, ill. kazanyi tatár čitän ’sövénykerítés’) szóval.
Bálity/Bárics: Mint a Balić, mind a Barić gyakori névként tűnik elő a horvát és a szerb telefonkönyvben. Szlovén megfelelőjük, a Balič és a Barič is adatolható. A Barič emelett létezik e jelenlegi szlovák névkincsben, a Balicz pedig a lengyelben. A -ty-s alakot azonban mindenképp szerb-horvátnak kell tartani, és ha a Bárics ekkor azt is. Egyébként a hosszú á hang is efelé mutat, bár ez a magyarosodás műterméke is lehet.
A szláv -ić ~ -ič ~ -icz alapnévképző, amely előtt régi személynév áll. Ez a személynév igen sokszor egy hosszabb név rövidült-csonkolt formája. Rögtön adódik alapul egyrészt a szb. Baltazar ’Baltazár’, másrészt a Bartol(omej) ’Bertalan’, ill. Barnaba ’Barnabás’ név.
Amennyiben a Bálity / Bárics ugyanarra a lineára vonatkozik, úgy etimológiailag nem lehet kideríteni, hogy az adott esetben melyik eredeti, mivel egymástól függetlenül is létezik a két névforma.
Bronzit/Bronzics: A Bronzić 8 előfordulással áll a horvát telefonkönyvben, 1-gyel a szerbben. A többi szláv forrásomból hiányzik. Ez is apanév, de az -ić képző előtti Bronz- alapnév meglehetősen furcsa. Mindenesetre a jelenkori lengyel névtár ismeri önállóan: Bronz. A Brons pedig német családnév.
Az alapnév etimológiájához a bronz ’réz és ón ötvözete’ anyagnév túl egyértelmű, ugyanakkor a magyarban XVIII. sz.-ból adatolható először a szó (úgy vélem, a környékben másutt is hosanló a helyzet), ami túl késői ahhoz, hogy családnév alapja legyen. A bronz olasz eredetű műveltségszó, a horvátban emiatt lehetne olasz eredetű. De olaszul sem találtam ilyen személynév nyomát: ezért ez az út zárva van.
A lengyel Bronz még lehetne a Bronisławkéttagú szláv személynév valamiféle kontrakciója, de ennek szerb-horvát változata a-zó: Branislav, így ez nem magyarázza a kettőt együtt.
Maradt tehát a német Brons, amelynek lehet valamilyen magyarázata. És valóban, a Duden ismeri a Bruhns, Bruns vezetéknevet, amely a Brun személynév birtokos apanévi származéka. Ez utóbbi a köznémet Braun alnémet (É-ény-No.), illetve alemann (Dny-No.) nyelvárási változata, s mint ilyen, az eredete a régi német Bruno személynév, illetve a ’barna hajú, bőrű’ értelmű tulajdonságnév. Az északnyugati területen előfordul az u hang nyíltabbá válása, vö. Brock csn. ~ n. Bruch ’ingovány’, Broder csn. ~ n. Bruder ’fivér’.
Úgy vélelmezem tehát, hogy a (szerb-)horvát Bronzić, a lengyel Bronz a német Bru(h)ns ~ Brons apanév átvételeként került az adott nyelvek névkincsébe
Egy régebbi hsz-re reagálva ajánlom az alábbi oldalt; még a CSETE név magyarázatára, melyet tisztázatlannak említettél. Mindenesetre érdekes fejtegetés szerintem.
