Ha már Neked sem, sem magamnak, ha a csendnek sem, ma, sem holnap, ha már nem tudok, ha már nem merek, ha már dúdolni is elfeledek, ha csak foszlányok, ha csak emlékek, ha csak morzsák is, még élnek, ha csak hangokból, ha csak szavak, ha csak dúdolom: ha már..., ha csak....
Az éjszaka. De milyen szép így: La notte. Soha nem lesz már olyan, soha. Fellini, Antonioni, De Sica. Mastroiannit láttam pár éve, azért jutott eszembe ez a vers. Egyszerűen ott volt a Lumumba utcában, toporgott, mintha fázna, pedig nyár volt, meggyötört öregember, senki se tudta, hogy ő a Mastroianni. S akkor egy taxiból kilépett Hollósi Frigyes, magyar színész, napsütötten, az élet császára, Marcello csak állt, és az volt az arcán: "Ilyen az élet." A Lumumba utcában akkor még a rigók is a Jancsó-filmekről fütyültek, és Latinovits még... de nem, akkor ő már csak kávéház volt. A Filmgyár egyik sarkában Mészáros Márta szomorkodott, mert kapott valami díjat, s ezért most senki nem szólt hozzá. Szóval a filmek voltak. Beültünk délelőtt tízkor, akármelyik hétköznap a Puskin moziba (lógtunk valahonnan?), mert magyar film ment. A legújabb, mondjuk, mert azonnal látnunk kellett mindet. A Tízezer napot helyben megnéztem még egyszer. Kijöttem a filmről, ami nem volt rövid, és már vettem is a következő jegyet. Égetően szükségem volt rá. Most meg? La notte? Vannak néha a tévében eldugva francia filmek. Belmondo és az a szép nő, talán Jeanne Moreau. Valamilyen Café. Úgy lehetetlen találkozniuk, mert annyira szeretik egymást, és azután ennyi is a film, de ezt gyakran leadják, és én mindig megnézem. És volt egy Mastroianni-portréfilm is, meséli, hogy álmában olyan pici lett a Cinecitta, hogy ő nem fért be a kapuján, most ő lett Gulliver, vagy Liliput lett a világ? - így morfondérozott Marcello, és hogy Fellini azt mondta neki még az Édes élet idején: "Nekem egy semmilyen arc kell. Egy szoknyapecér. Azt mégsem játszatha- tom el a Paul Newmannal." - "Jó. Majd én eljátszom" - mondta Mastroianni. Egy kicsit összezavartam az időket, de most mi maradt nekem? Versek? Szavak? Talán az a mozdulat kéne nagyon, amivel Giulietta Masina a nadrágzsebébe süllyeszti a kezét az Országúton-ban, és a hozzá tartozó fintor kéne. De nekem még csak hasonló nadrágom sincs. Aztán meg Giulietta is csak játszotta Gelsominát.
Kiáltani szeretném, s nem lehet, még súgni se szabad a nevedet, még gondolni se - jaj, elárulom, pedig belül csak azt visszhangozom, a hangos titkot, mely életemet úgy édesíti, édes nevedet : nevedet, édes, a pár szótagot, mely tündéri burkoddá változott, röpítõ közegeddé, nevedet, mely körém gyújtja az emlékedet, fűszerként csendít a nappalon át, s beillatosítja az éjszakát, s úgy tapad a számra, tüdõmbe, hogy már majdnem te vagy, amit beszívok, már majdnem te: minden lélegzetem veled itat és zsongat édesen : édes neved betölti szívemet, s csak titka, te, vagy nála édesebb.
Se neked, se nekem egymás felé nem szabad lépni sem, nézni sem. Tudod, tudod már, miért? Oly nagy a szerelem. Megy az ösvény, menj tovább! Kezemen szögek sebe élesen Nem látod, hogy vérzem? Ne nézz hátra, lépegess csöndesen. S imádkozz, akár csak én, hogy legyen kegyelem, mert se neked, se nekem egymás felé nem szabad lépni sem, nézni sem.
Ráztál is,mint csörgőt a gyermek, óvtál is,mint anya fiát; bűn volt az is, ha megölellek, s bűn volt távolról nézni rád; táncoltam én is és te is, sírtál értem s miattad is, szemünkben zöldellt a harag, míg egyszer rajtakaptalak, hogy szeretsz; s én is tettenérten pirultam el. Azóta értem, hogy kettőnk kölcsönös dühe nem fog elmúlni sohase.
Gyér meseszálon függ piros élte, Az első hajnalt rettegte félte - Te ki kezedben Hozod halálom Hajnal ne jőjj el, Mesélni vágyom. Szép dús a hajam Gyöngyszin a testem, Tizenhat évvel Sohsem szerettem, Csak ne legyen hajnal, Csak legyen még éjjel, Nagy Szultán mulatlak Ezeregy mesével! Seherezáde századik éjjel Tartja urát, a szultánt mesével, Mesél alélva Álomra vágyva, Sóhaját fojtja Allah segits! Hogy El ne felejtsem. Kusza fonalamat Most még el ne ejtsem. Egy kis erőt adjál, Egy kis mesét adjál Csak egy napra valót. Csak ma el ne hagyjál!" Seherezádé ezredik éjjel Tartja urát, a szultánt mesével. "Ezer napom terhét, Alig, alig birtam, Két szép fiút szültem, Sok szép könnyet sírtam És bár fájdalomban Görnyedtem és féltem - Ezer bágyadt éjjen Sok mesét meséltem. Pihenni, pihenni! Nem szóllani csókról, Csengő gyönyörökkel Megrakott hajókról. Pihenni, pihenni - Nem félni a reggelt Elaludni napom - Míg az időm eltelt. -" De ha kifogy az álomjószág A nehéz pallósú valóság Napot neked valjon még ád-e, Szegény Seherezáde ? -
"Várjreám s én megjövök, hogyha vársz nagyon, várjreám, ha sárga köd őszi búja nyom; várj, ha havat hord a szél, várj ha tűz a nap, várj ha nem is jön levél innen néhanap; várj, ha nem vár senki ott haza senki már, s ha nógat is bárki, hogy nem kell várni már.
Várjreám, s én megjövök. Fordulj daccal el, ha áltatják ösztönöd, hogy: feledni kell... ha lemondtak rólam már apám s lányom is, s jóbarát már egy se vár- ... szinte látom is: borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük.
Konsztantyin Szimonov : Várjreám
"Várjreám s én megjövök, hogyha vársz nagyon, várjreám, ha sárga köd őszi búja nyom; várj, ha havat hord a szél, várj ha tűz a nap, várj ha nem is jön levél innen néhanap; várj, ha nem vár senki ott haza senki már, s ha nógat is bárki, hogy nem kell várni már.
Várjreám, s én megjövök. Fordulj daccal el, ha áltatják ösztönöd, hogy: feledni kell... ha lemondtak rólam már apám s lányom is, s jóbarát már egy se vár- ... szinte látom is: borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük, rám gondolva. De te várj s ne igyál velük.
Várjreám! ó, átkelek minden vészen én. Aki nem várt, rám nevet: "Szerencsés legény." Nem tudhatja senki sem, te meg én csupán, hogy te jártál ott velem öldöklő csatán, s te mentettél meg, de hogy? Egyszerű titok: várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott." De te várj s ne igyál velük.
Várjreám! ó, átkelek minden vészen én. Aki nem várt, rám nevet: "Szerencsés legény." Nem tudhatja senki sem, te meg én csupán, hogy te jártál ott velem öldöklő csatán, s te mentettél meg, de hogy? Egyszerű titok: várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott."
Hívok egy régi álmot várom mi benne áll Álomarcú lány. Érzem hogy szól ma bennem, érzem hogy megérint Álomarcú lány mindig gondolj rám. Átkarol hogyha kérem rámhajol ugy mint rég. Álomarcú lány. Érti hogy miért is nézem érti hogy miért is vár. Álomarcú lány mindig gondolj rám.
Szép, mint egy színes álom kár hogy csak néha látom. Álomarcú lány. Vállamra száll a hajnal búcsúzik ő is már. Álomarcú lány, mindig gondolj rám. Álomarcú lány, mindig gondolj rám. Gyere el hozzám, mindig gondolj rám minden éjszakán, mindig gondolj rám álomarcú lány..
Szabó Lőrinc
Káprázat
Először csak a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part s tenger összevegyül,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerűen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én! - - Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és föllobban a perc -
óh, gyűlő lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
Körbejár az éjszaka Elringat majd minden álmos fát Jó barát az éjszaka Csodaszép álmok várnak rád Egy kicsit még a lámpa is ég Maradjon kinn a sötét Aludj hát, jó éjszakát Ne félj, ne félj, vigyázok rád
Körbejár az éjszaka Minden fényes könnyet összegyűjt Égre szórja gyöngyeit S bánatod, mint lepke elrepült Kicsi vagy még, senki sem bánt Paplanod csupa virág Aludj hát, jó éjszakát Ne félj, ne félj, vigyázok rád
A csillagfényes ég vigyáz rád Az áttetsző sötét vigyáz rád
Még minden mozdulat rád vigyáz Még minden gondolat rád vigyáz Még álmatlan szemem rád vigyáz Még egész életem rád vigyáz
Szeretlek? Ez csak vágy. Mennyország? Ez csak ágy. Szerelem nincs, csak szeretkezés. Nem túl sok ez, de nem is kevés. Fáj, hiányzik a szerelem, Vihar, melyben ellobban az értelem. Amikor elkap minket az őrület, És felégetjük az életet.
