Nem hivatalos információ, de a Varese ma egyeztette le a FIBA Europe-nál a Benfica elleni BL selejtezőjének időpontját, és őket állítólag már úgy tájékoztatták hogy a párharcuk vesztese a Fehérvár és a Chalon mellé kerül a 3 fős A csoportba, és a FIBA a 10 csoportból 5-öt 3 fősre alakított, és mind a két selejtező megmaradt. Persze meg kell várni a hivatalos megerősítést, és ezt azt hiszem a résztvevő klubok illetve az MKOSZ kaphat először. De olyan közel van már a meccsek időpontja, hogy tartok tőle nem lesz változás.
Nálunk minden szóba kerülhet amit leírunk. (ugye, annak idején Jonas Kazlauskas nevét is bedobták - nem én voltam -a Szolnokkal kapcsolatban, és ő sem akárki) Realitása persze a minimálisnál is kevesebb van, de álmodozni jó :) Amúgy Luca Banchi, vagy Szása Obradovics nem az abszolút csúcskategória az edzők között, de éves szinten így is több 100 ezer eurós trénerek.
Más, nagyon remélem hogy a rendkívül erős sportdiplomáciánk a Körmendért és a Sopronért is tud harcolni , mert egyre inkább úgy tűnik, a FIBA inkább 5 három(!!) fős csoportot kreált, de ragaszkodik a két előselejtezőhöz FIBA Europe Cup-ban a jóval kisebb létszám ellenére is. Erre tényleg nincsenek szavak...
Az a baj ezzel,hogy majd a selejtező sorozatban is nyomni fognak a játékvezetők,mondván,hogy :" itt ez a pali,aki mindig cirkuszol,na akkor gyorsan szankcionáljunk"
És lehet panaszkodni,hogy ránk szálltak...de fel kéne már fognia,hogy ez nem a hazai pocsolya,ahol bármit megtehet büntetlenül(leülök a kezdőkörbe,bedobom a széket a pályára,bent ugrálok a pályán,szövegelek a sporiknak,stb-stb).
Jó dolog az edzőmeccs: a csapat gyakorolja az edzésen tanultakat, az edző, ha kell kijavít, segít, korrigál, cserél, időtkér, megállítja a játékot, tanácsot ad, szokjuk a rotációt is.
Ja nem ba***meg, nálunk az edző ott sincs mert sorozatosan kiállíttatja magát. Stojan az ma a kosárlabda életben, mint 2006-an GyF volt a közéletben.
Azt én sem értettem, hogy miért gondolta azt Djordjevics, hogy csak extra védekezéssel meg tudja verni az amerikaiakat, ráadásul 6-7 perc után, az amcsik is rákontráztak erre és olyan szintre emelték a védekezési intenzitásukat, ami tőlük is ritka. A szerbek ettől teljesen elgyámoltalanodtak, láthatóan ötletük sem volt, és az amerikaiak két negyed után, ugyanúgy összeroppantották mentálisan is a szerb válogatottat ahogy két éve. A szerbek a harmadik negyedtől teljesen feladták a meccset, és onnantól valóban értékelhetetlen futkosásba és dobálózásba fulladt a derbi, még edzőmeccsnek is rossz volt.
Még annyit hozzáfűzök, hogy míg egy NBA meccsen két hasonlóan fizikális, atletikus, gyors és hasonló stílusú csapat vetélkedik, addig az olimpián a többi csapatnak figuratív játékkal, távoli jó dobószázalékkal, meg még ki tudja, mivel kellett volna valahogy ellensúlyozniuk az amcsik atletikus, ruganyossági és gyorsasági és magassági fölényét. Nem sikerült.
Az elején mikor az amcsik elkezdtek komolyan védekezni, az nem volt semmi. Meg Durant klasszisa.Meg a szerbek impotens dobásai. De a legjobban Irving tetszett,hihetetlen pali. A 2. félidő már értékelhetetlen.
Szerintem NBA játékosokat úgy összehasonlítani, hogy kivesszük a saját csapatukból, és egy válogatottba próbáljuk beillesztgetni sokkal nehezebb, mint plö egy magyar válogatottat összeállítani - és nemcsak azért, mert a magyarokat jobban ismerjük, hanem mert sokszor egész más szerepet kaphatnak.
Úgy gondolom, hogy Curry se vallott volna szégyent, mint ahogy Irving nagyon hasznosan játszott.
Irving szerintem is sokoldalúbb, és nehezebb rákészülni, mint Curryre, de ez már az NBA nagydöntőn is látszott. Mondjuk megnézném, hogy keményen védekező európai (pl. szerb), vagy az ausztrál csapat ellen milyen triplaszázalékot produkált volna Curry. Szerintem nem túl jót.
Klay Thompson is sokáig csak szenvedett, mire összehozott egy épkézláb meccset.
Ettől függetlenül a résztvevők, ill. az mte által felsoroltak közül véletlenszerűen összeválogatott 12-fős csapat olimpiát nyerne.
Két éve a Vb-n együtt volt Curry és Irving, de akkor Curry szinte láthatatlan volt Irving mögött, gyakorlatilag két dolog miatt emlékszem rá, egyrészt hogy már akkor (rossz) szokása volt ez a nem éppen gusztusos fogvédőcsócsálás, másrészt a döntő után éppen alattunk amortizálta le az egyik tv társaság őrizetlenül hagyott interjú kameráját...
Ez azért így hülyeség, amit írsz. Tény, hogy lehetne erősebb amcsi válogatott, de ha az általad hiányoltakat berakod, akkor kiveszed pl. Irvinget, vagy négy irányítóval állsz fel?
Az azért látszik, hogy Anthonyn (meg még 1-2) kívül a többieknek ez csak egy jó buli. Szerintem LeBron is úgy volt vele, hogy egyszer eljött kíváncsiságból "olimpiázni", megnyerte, kipipálta, onnantól menjen, akinek még nincs aranya.
Ettől függetlenül egy jól összerakott csapat volt a mostani is - meg is nyerték. :)
Nem gondolnám hogy ez a C vagy D válogatott lett volna, vagy hogy az otthon maradók 50 ponttal jobbak lettek volna mint az itteniek. Ez egy jól összerakott, jó szerkezetű csapat volt, és nem feltétlenül a 12 legjobb alkotja a legjobb csapatot. A mai döntő, a második negyed közepétől élvezhetetlen grund-kosárlabda lett, elsősorban a szerbek hibájából, akik megint feladták a meccset -20 után.
Kissé elszomorít, hogy egy Curry, James, Harden, Lillard, Davis, Westbrook... vagy akár Chris Paul, Griffin, Love nélküli NBA cééé, vagy dééé válogatott beárazza az európai kosárlasztit... Egy fullos szerb válogatott, ahol a játékosok zöme Euroliga Top 8-as csapatban szerepel, még statiszta szerepre se alkalmas a jelenlegi fináléban. Egy olyan Team USA ellen, ami közel 50 ponttal lenne gyengébb az otthon maradt keretnél. Évekkel ezelőtt az hírlett, hogy csökken a szakadék az NBA és Európa között... Íme a válasz.
Durant lötyögösre formálta a döntőt. És csak remélni tudom, hogy a Warriors nem ugyanilyen simán hozza le majd a következő szezont is.
Bogdanovic és néhány társa meg terített betlit hozott a végére.
Amúgy nem volt egy rossz torna most sem. Csak kár, hogy kevés olyan szoros ki-ki rangadót láthattunk mint a mai bronz ütközet vagy a horvát-szerb derby volt.
Jópár ilyen fickó (középvezető, professzor stb.) van az én szakmámban is. Az alattuk lévők nem sokat tehetnek. A felettük lévők pedig a legtöbb esetben nem akarnak tenni semmit.
Sajnos a II. negyed már unalmasabb, de visszatérve ez előzőhöz, hogy a pénzügyi háttér sem elhanyagolható (Csányi vs. Szalai, olyan mint a nyírlugosi gyémántot hasonlítanám Lionel Messihez)