Több mint 1 éve jártam itt, leírva hogy jártam zepterékkel.most ott tart a dolog,hogy a bíróságról kaptam fizetési meghagyást kötbérfizetésről.árut meg sosem láttam és 3 napon belül telefonon jeleztem az üzletkötőnek,hogy nem kérek semmit sem.utána járt még a lakásomon is az üzletkötő,még fenyegetett is....e-mail-ben is jeleztem lemondásom, az már 8 napon túli volt.
épp egy ilyen ügy kellett nekem....
kérlek benneteket ha bármilyen konkrét negatív tapasztalatotok van velük kapcsolatban akkor légyszíves írjátok meg a heverlaci@citromail.hu címre, hátha okulni fog belőle a bíróság.
Á, dehogy, elment magától... Azzal kezdte: "kedves Gábor". Mondtam, az nem vagyok, hanem Oláh úr. Elnézést kért. Aztán azt mondta, a cégének segítettem nyáron egy egészségügyi kérdőív kitöltésével. Mondtam, nem segítettem, nyáron se. Azt mondta, ezt a kollégái közölték vele. Mondtam, a kollégái is úgy hazudnak, mint ő. Ezzel nagyjából vége is volt... :)
Írd be google-be vagy expresszen, hogy "összetett irodai munka". Ezek mind ők. Gondolod válság idején, mikor diplomások is tescoban árufeltöltők, ha akár csak elfogadható munka lenne, így kéne összevadászniuk az embereket?:)
Köszönöm szépen az információkat és az ötleteket is!
A számom még régi telefonkönyvből sem juthatott birtokukba, mert mindig is titkos volt. Semmilyen célra nem adható meg. Azt a számot, melyről hívtak, rögzítette a telefonom, ez bizonyítható.
Azt, hogy a kotla jó, senki nem vitatta egy percig sem. Jó, de nem jobb, mint a töredék áron kapható WMF, Fissler, vagy más jobb márkák. Erről kár is már vitatkozni... :-)
ha kéretlen telefonhívást kapunk magánszámunkra, és többször nem szeretnénk, hogy ez megismétlődjön, kérjük meg a hívó felet adataink törlésére. Ezután neki kötelessége lesz számunk eltávolítása a listájából. Ugyancsak értesíthetjük azokat a cégeket, akik kéretlenül küldenek smst vagy emailt magántelefonunkra/email címünkre.
Ha nem akarunk a cégekkel bíbelődni, ugyanezt a bejelentést megtehetjük az adatvédelmi ombudsman felé is, mindenféle formális megkötés nélkül. Bármilyen email címre, címzettnek küldhetjük a levelet, a hivatalba érésekor érvényes lesz panaszunk.
2.
A konkrét Zepter esetben elég rossz a sanszod. Ugyanis az esetek többségében "független" vállalkozók hívogatnak. :-( A Zepter (és minden MLM cég) ilyenkor gyakorlatilag megtagadja a munkatársait. Elhatárolódnak tőlük, ők ugyan ilyesmire nem buzdítják az IBO-kat, letagadják, hogy bármilyen listát adtak volna nekik, stb. stb. Ráadásul ezek a szerencsétlen kényszervállalkozók sokszor évekkel ezelőtti "lejárt" matáv CD-ről, vagy telefonkönyvekből kitépett lapokról hívogatják a bepalizandókat.
A másik: hogyan tudnád bizonyítani, hogy az adott telefonhívások megtörténtek? Rögzíteni tudod? Hogyan lehet összekapcsolni a rögzített telefonhívást egy esetlegesen utólag kikért híváslistával..? Elfogadják a (sajnos ilyenkor törvénytelennek minősített) magánfelvételt?
Mindettől függetlenül az adatvédelmi ombudsmann felé megereszthetsz egy e-mailt, a Zepter cég nevét bepanaszolva.
Addig csinálják büntetlenül, amíg az érintettek hagyják.
Pereskedésnek - ha csak valaki nem elvetemülten optimista és naív - az égvilágon semmi értelme nincsen, mert bár lehet, hogy majd jó 10 év múlva egy egysoros bírósági határozatban igazat adnak neki, de addig inge-gatyája, idegrendszere rámegy erre.
Sokkal egyszerűbb titkosítani a telefonszámot, mert nemcsak a Zepter él ezzel a módszerrel, hanem sokan mások is.
Egy "érdekes" problémát szeretnék felvetni a fenti cég marketingstragiájával kapcsolatban, ami önmagában is aggályos, és szerintem más vonatkozásban is erősen megkérdőjelezi az adott cég üzleti magatartását. A minap derült ki, hogy még mindig másoktól begyűjtött telefonszámok alapján hívogatnak magánszemélyeket. Ez legjobb tudomásom szerint törvénysértő, hiszen személyes adatai kezelésére csak maga az adat tulajdonosa adhat felhatalmazást, és ezt a cégnek is pontosan tudnia kell. Magánszemélyt az előzetes engedélye nélkül direkt marketinggel zavarni tilos. Érdekelne, vajon meddig csinálhatják ezt büntetlenül? Nem hinném, hogy az helyes út az lenne, hogy a sértett magánszemélyek egyenként pert indítanak, gondolom, valamely erre hivatott hatóságnak/szervezetnek fel kellene vállalnia, hogy felveszi a harcot e jelenség ellen, hogy ha valóban még mindig ez a gyakorlat (személyes tapasztalatom szerint igen), akkor a törvénysértő céget példásan megbüntessék.
Vannak fenntartásaim - műszakilag - hogy ez egyáltalán működőképes-e...
A habveréshez magas fordulatszám és teljesítmény szükséges. Tudja ezt biztosítani néhány cerkaelem????
Vagy ezt is úgy lehet használni, mint a "szuper" mixsy-izét, hogy 1 percnél (vagy nemtom pontosan) tovább nem szabad pörgetni??? No, kivagyunk a vízből... :-DDDDD
HA VALAKI A ZEPTER CÉGNÉL MUNKÁT KERES KÉSZÜLJÖN FEL ARRA HOGY IRODAI ÉRTÉ- KESITÉS = BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOKBAN, KÓRHÁZAKBAN VALÓ ADATGYŰJTÉS, (VEVŐ VADÁSZAT) MIVEL A CÉG NEM KÖLT REKLÁMRA TE VAGY AZ ÉLŐ REKLÁM + AKI A GARANTÁLT AJÁNDÉKÉRT ( TER- MÉK BEMUTATÓRA BEFÁRAD ) + HA NYEREMÉNYJÁTÉKBAN VESZEL RÉSZT NÉVVEL, TELEFONSZÁM- MAL, BIZTOS LEHETSZ BENNE HOGY ROVID IDŐ MÚLVA MEGKERESNEK EGY (( JÓ AJÁNLATTAL )) AZ OKTATÁS ALATT AZT MONDJÁK VAN VÁLSZTÁSI LEHETÖSÉGED HOGY MIT CSINÁLNÁLNÁL SZIVESEN, DE MIKOR ODA KERÜL A SOR DÖNTHETSZ HOGY CSICSKÁZOL-E NEKIK VAGY NEM! LÉNYEGÉBEN REKLÁM TEVÉKENYSÉGRŐL VAN SZÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szia! Ha véleményt szeretnél: messzire kerüld el az egész bagázst!Nekem volt szerencsém eltölteni náluk pár hónapot. Ezen a fórumon csak Nika-cica tudott róluk pozitívan nyilatkozni de már ő is elhagyott bennünket::((
Te még hiszel a csodákban? Hogy a kecskeméti iroda más...?
Fejétől bűzlik a hal.
Felülről jön az ukáz a gátlástalan, erkölcstelen, hazug "marketinganyagok" kötelező mantrázására. Mitől lenne más egy x városi iroda..? Ne várj csodát!
Nem gondolom, hogy más, pont azért kértem információt, segítséget hogy reálisan lássam a dolgokat. Eddig én a Zepternek a módszereiről sehol semmit nem hallottam, mondhatni nekem ez új, persze tudtam, hogy van a cég, de pl., én a konyhai edénykészleteknél leragadtam, amiről annyit tudok, szép, de drága. hogy jó e vagy sem, nem tudom, nincs ilyenem, nem akarok sem hülyeséget állítani, sem dicsérni.
Az állásinterjú után kerestem rá a cégre, és a véleményekre, rengeteg mindent olvastam, főleg rosszakat, és néhány jót is (lényegesen kevesebbet) Bíztam benne sikerül olyan személlyel felvenni itt a kapcsolatot, aki konkrét tapasztalatokkal rendelkezik a kecskeméti irodáról.
Elnézésed kérem, tényleg bánom a bunkó beszólásom. Nem jellemző rám ez a stílus, és – ígérem – a jövőben sem lesz.
De miből gondolod, hogy a kecskeméti lehúzóközpont más lehetne, mint a többi, amelyekről itt olvashattál (volna) már?
Óva intelek, hogy belépj ebbe a maffiába csicskának. Bármit ígérnek, oszd el nyolccal. (Ez a hányados nagyjából megegyezik a Zepter által kínált szarok "fogyasztói ára" és valós értéke viszonyításán alapuló arányszámmal.)
Nem kellett volna, igazad van. Szégyellem is magam a feleslegesen bunkó beszólásom miatt; nem jellemző rám ez a stílus.
Sajnos helyesírás-fetisiszta vagyok, és zsigerből utálom a Zepter-módszereket, amelyekről itt, illetve a hivatkozott linkeken sokat lehetett már olvasni. Ráadásul rossz napom is volt.
köszönöm a linkeket, ezeket már én is olvastam, konkrétan olyan személytől szeretem volna véleményt, aki már dolgozott velük, esetleg pont a kecskemétiekkel, akivel magánlevelezésben konkrét infót tudtam volna kérni.
Igazatok van, sok rosszat írnak róluk, de néhány helyen van jó is. ( ez lényegesen kevesebb, mint a rossz ) Azt több helyen olvastam, hogy maga a termék nem rossz, csak drága. Legtöbb helyen a hozzá állással és a stílussal van probléma. Mért nem lehet ezt normálisan csinálni?
Ezzel nincs is problémám, hiszen ha kipróbálom, és nem tetszik, úgy ítélem meg az én erkölcsi normáimnak nem felel meg, egyszerűen eljövök.
Igazából azt szeretném megtudni, mi a helyzet azzal a közel fél millió forintos cuccal, amit belépéskor adnak, egyrészt minek az, hiszen a telefonálgatáshoz nem kell... Másrészt, mi van ha eljövök ? Valóban vissza adhatom, vagy ki kell fizetnem ?
Az autó, az tényleg új, azt mondták, ez az idei évtől van, de valóban minek, ha nem kell házalni ?
És még egy lényeges dolog, amit nem tartok korrektnek, olvastam a hirdetést, elküldtem az önéletrajzot, visszahívtak másnap, de nem mondtak cég nevet, még mikor konkrétan rá kérdeztem akkor sem, több helyre beküldtem az anyagomat, így nem tudtam pontosan honnan hívnak vissza, mikor ezt mondtam, beolvasták a hirdetés szövegét. Megadták a címet időpontot hová menjek. Kecskemét Nagykőrösi út 12. Na ezen a címen működik vagy 6 cég.... a kapuból felhívtam őket, hogy akkor mégis melyik, itt sem mondtak cégnevet, csak hogy melyik ajtón melyik emeletre menjek, ha valóban olyan jó híre referenciája van a cégnek, miért kell a nevét titkolni?
1-2 saját ökörségtől összeszedett A-Hü gyulladáson, és 30 éves nyomorfekélyemen kívül soha semmi bajom -hitegetés nélkül - sem volt egészen addig, míg egy részeg barom autós meg nem talált.
No abba belebetegedtem alaposan.
És hitegetés, zepteres fényezés nilkül is rendesen talpra álltam.