Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

sulep 2012.07.03 Creative Commons License 27137

AZ Aparthotel Afroditában a szobák (studio) klímásak igaz? Legalábbis a leírásban az szerepelt tehát reménykedem. Mert ha ilyen idő lesz akkor legalább éjjel legyen hűvős az idő hogy aludni tudjon az ember.

Kanga3 2012.07.03 Creative Commons License 27136

Szóval mégiscsak igaz, hogy Szozopol jelentősen drágább az idén.

Hát ez nem túl jó hír, de azért lehetett rá számítani. Részben az Euro árfolyama, részben a foglalások dandárján aktuális görög helyzet miatt.

Bár ez kellene, hogy érintse a többi bolgár üdülő helyet is, de erről nem nagyon szól a fáma. Érdekes…

Azért jól éreztétek magatokat?

Írnál kicsit bővebben a benyomásaidról, tapasztalataidról?

Szozopolról elég kevés az info még itt is.

Konkrét kérdésem is lenne.

A szállásunk a városi strand közelében lesz. Tényleg annyira zsúfolt, és szemetes a városi strand? A Harmanin jobb a helyzet?

WC, zuhanyozó gondolom nincs a strandokon, vagy mégis? /A Harmanin mintha láttam volna egy fotón./

Mennyibe kerül most a napernyő, napozó ágy bérlése?

Tudnál ajánlani éttermet, ahol garantáltan jókat lehet enni, még ha kicsit drágábban is?

Van esetleg olyan, amit nagy ívben kerüljünk el?

Milyen a kiszolgálás? Sokat kell várni a kajára? Ez nyilván függ a vendégek számától is, de azért csipkedik magukat, vagy csak olyan ráérősen? Mert akkor korábban kell indulni vacsizni, nehogy konfliktusba keveredjünk /mert az éhes ember ugye idegesJ/.

Milyen volt az üdülő közönség? Az ukránok tényleg olyan lármásak?

Jellemzően, vagy csak elvétve?:-)

Érdekelnének még a helyközi buszjegy árak. Szozopolból Burgaszba, Neszebárba, esetleg Várnába.

Másoktól is szívesen venném, ha válaszolnának, elsősorban olyanok, akik már voltak az idén Szozopolban, így frissek az infóik. Köszönöm szépen.

 

 

Előzmény: Erácska83 (27065)
gradinar 2012.07.03 Creative Commons License 27135

Déli irányba indulva van 2 (kettő) kilométer olyan szakasz, hogy több a lyuk, mint az út.

 

Szerencsére már régen kijavították (na jó, F1-es versenyt nem lehetne rajta rendezni).

 

G.

Előzmény: pamag (27110)
Richie1979 2012.07.03 Creative Commons License 27134

Köszönöm Paleofarszalosz, T-boy01, gy_cs, stevie-w valamint dzsonivirnek a segítséget.

 

Tudnátok esetleg még egy jó/megbízható/olcsó parkolót ajánlani a NBS -nél ? Az nem baj ha fizetős (gondolom nincs is másmilyen ?!), az a lényeg, hogy biztonságos legyen és ne kelljen leadni a kulcsot.

Ha tudtok ilyet akkor a pontos címet vagy bármilyen egyértelmű 'azonosítót' szívesen vennék valamint hogy mennyibe kerülne ez egy hétre.

 

Ami a heti bolgár matricát illeti, az pontosan meddig érvényes ?

Mi vasárnap hajnalban lépnénk be bulgáriába, és következő héten szombat délután lépnénk ki görögország irányába. Erre az időtartamra szerintem elégnek kell lennie a hetinek...

 

Köszi, R.

Juci0710 2012.07.03 Creative Commons License 27133

Ami az utazást illeti repülős megoldásról nem tudok nyilatkozni, mi kocsival utaztunk. Amire figyelni kell, az a határátkelő kiválasztása (mi Bácsalmásnál léptünk át Szerbiába) illetve az induklási időpont megválasztása. Óriási lesz a forgalom az biztos, mivel a törökök most mennek haza. Mi a fizető kapuknál 2 órákat vártunk és volt belőle úgy emlékszem kettő. Szerintem talán érdemesebb vagy kora hajnalban vagy késő este menni. Az utak teljesen rendben vannak, el is lehet igazodni. Ha elküldöd az email címed küldök át egy útitervet ott lépésről lépésre minden fontos mozzanat le van írva.

Ami a környéket illeti Nessebart nézzétek mindenképp, nagy szép szeritnem és nagyon közel van. Mi nászút révén többet nem kirándultunk. A szálloda közvetlenül a parton van, pár lépcső fok. A parton a napozó ágy fizetős, a szállodához tartozik medence, de ott már kora reggel le kell foglalni a napozókat, mert nincs túl sok belőle. A szálloda maga nagyon szép, olyan elegáns jellegű (nem modern stílus) minden aranyozott hatást keltett. A szálloda az úgy nevezett központtól kicsit távolabb van, de a környéken is minden megtalálható.

A szoba szép tágas volt, tengerre néző. A francia ágyon kívül volt benne egy dohányzóasztal és egy dívány, szekrény, hűtő és egy nagy fürdő. Volt széf, de ezért külön kellett fizetni, Nagyon kézségesek lesznek hogy felviszik a csomagjaitokat, és addig ki nem lépnek az ajtón, amíg borravalót nem kaptak! :)

Az ellátás bőséges volt, reggeli ebéd, vacsi.. viszont a napközbeni kajától nem kell sokat várni, egy két szelet pizza és toast kenyeres szenyó, esetleg fagyi... De a főétkezések nagyon bőségesek, mind étel mind ital szempontjából.

A parton van egy sétány ami végigvezet a szállodák előtt, itt mindkét oldalról vannak kirakodósok. Elég nagy különbségek vannak egy-egy árus között, így érdemes előbb köróülnézni felderíteni a terepet és utána vásárolni.

 

Ha gondolod e-mailben küldök át képeket a szállásról.
Még nem döntöttétek el mivel utaztok?
Remélem tudtam válaszolni a kérdésekre, ha nem még kérdezz nyugodtan!

 

Előzmény: msasek (27131)
Viki 070 2012.07.03 Creative Commons License 27132

Sziasztok!

 

Mi július 21-én megyünk 2 autóval Napospart Central Plaza Apartmanba.  2005-ben már voltunk Bulgáriában Aranyparton és akkor Románián keresztül utaztunk. Az utazás oda 19  órás volt, mert sajnos Bukarestbe bekeveredtünk és Navi hiányában kicsit nehéz volt a kiutat megtalálni. A visszaútat 17 óra alatt tettük meg.

 

A férjem most is Románián keresztül szeretne utazni, mert állítólag nagyobb autópályás szakaszt adtak át azóta. Van valakinek 2012-es infója erre vonatkozóan?

 

Esetleg arra vonatkozó infót is szívesen veszek, hogy szállást tud-e valaki Romániában mondjuk Bukarest környékén.

 

Szerbián keresztül mentünk tavaly Görögországba  a vendégmunkások szabadságolásával egy időben. Az üdülésünk  időpontja most is valószínűsíthetően erre az időpontra esik, ezért hajlunk a romániai utazásra inkább.

 

 

 

msasek 2012.07.03 Creative Commons License 27131

Szia!

Köszi a válaszokat.Lenne még pár kérdés: ha repülővel mennék Várnából ,hogy jutnánk a szállodához vonat, busz, taxi..(vagy mivel lenne érdemesebb).

Ha autóval tennénk meg az utat merre érdemes menni, mire figyeljünk stb...

A szállodáról, szobáról, ellátásról, all incl.-ról, tengerpartról, környékről, bazárokról +infókat ha megosztanád velem.

Előre is köszi....

Előzmény: Juci0710 (27125)
faragori 2012.07.03 Creative Commons License 27130

Szia!

Mi is oda megyünk július végén, légy szíves, ha lesz egy kis időd, írj bővebben. Előre is köszi.

Előzmény: molist (27080)
dzsonivir 2012.07.03 Creative Commons License 27129

Nessebr DSK

Han Krum utca 11

 

óváros fel vezető úton

h-p reggel 8-tól este 6

épp most néztem ki

Előzmény: Richie1979 (27114)
stevie-w 2012.07.03 Creative Commons License 27128

A szerbeknél kicsivel olcsóbb az üzemanyag mint a bolgároknál

 


...de ez heti szinten változhat. Többnyire Bulgária a legolcsóbb, Magyarország a legdrágább, de van, amikor teljesen felborul a sorrend. Az mindenképp elmondható, hogy drasztikusan nagy különbség nincs: egy literenként 20 forintnyi különbség is mindössze egy ezrest jelent egy átlagos teli tanknál (mondjuk 50 l), ami az utazás, pláne a nyaralás többi költsége mellett eltörpül.

 

Aki nagyon érzékeny erre, az az indulás előtt itt tájékozódhat a legeslegfrissebb üzemanyag árakról:

 

Szerbia

 

http://www.lukoil.rs/main/static.asp?art_id=1495

 

Bulgária

 

http://www.shell.com/home/page/bg/shell_for_motorists/site_locator/app_site_locator_191002.html

 

 

Normális autóval Szerbiában az Evro Premijum ill. az Evro Dizel üzemanyagok árait kell számításba venni, mert ilyet érdemes tankolni. 

 

(Ezek a csökkentett kéntartalmú, az Euro V előírásainak megfelelő üzemanyagok kizárólag import termékek, nagyrészt Magyarországról és Ausztriából származnak, kisrészt -- a déli kutaknál -- Bulgáriából vagy Görögországból.)

Előzmény: Paleofarszalosz (27117)
Trappolda 2012.07.03 Creative Commons License 27127

Sziasztok,

 

Van valakinek tapasztalata az Aparthotel Marina Holiday vagy Pomorie község kapcsán?

 

Augusztusban mennénk gyerekekkel, autóval, Románia felől.

 

milyen az út? mire érdemes figyelni?

 

Üdv, Trappp

Paleofarszalosz 2012.07.03 Creative Commons License 27126

Nem!

Előzmény: utazo idegen (27122)
Juci0710 2012.07.03 Creative Commons License 27125

Szia!

Mi 2010-ben voltunk nászúton ebben a szállodában.

Először is azt tudnám mondani, hogy mi sokat keveregtünk mire megtaláltuk, mert annyira szorosan vannak a szállodák, hogy az egyik nem látszik a másiktól. Engem személy szerint meglepett, hogy 5 csillagos szálloda és nincs parkolója. (illetve van, de fizetős és le kell adni a kulcsoat, mert a fiukák járnak vele egyik parkolóból át a másikba, hogy kiszabadítsák az előtted állót) Így mi a szállódától kb 300m-re egy útszéli 24 órában őrzött parkóban hagytuk a kocsit, amiért ugyan fizetni kellett, de legalább biztonságban volt.

A szállás és a kaja nagyon rendben volt ( bár mikor mi ott voltunk elment az áram 2* 8 órára, így a légkondi nem működött) Mi all inclusivon voltunk, a whisky colát deci-decibe mérik! Az árusok tök jók, a pénzváltásra nagyon figyeljetek csak crown váltóban, illetve csupa olcsón lehet venni whiskyt és hasonló szeszesitelokat, mi jól fel is tankoltunk.

Ha van még valami kérdésed írj nyugodtan.

Kocsival mentek?

Előzmény: msasek (27019)
dzsonivir 2012.07.03 Creative Commons License 27124
ancsi26 2012.07.03 Creative Commons License 27123
Üdv a Burgas beachből:)) kb 1. Órája érkeztünk,rögtön kaptunk szobát,ami a medencére és a tengerre néz:)) most indulunk ebédelni:) eddig pozitív!!
utazo idegen 2012.07.03 Creative Commons License 27122

Te nem véletlenül a MAXVAL vagy?

Előzmény: Paleofarszalosz (27118)
gy_cs 2012.07.03 Creative Commons License 27121
Bocs ha kétszer ment!
DSK napospart É42.69722° K27.71350°
Nesebar É42.66262° K27.71900° a GPS szerint.

gycs
Előzmény: Richie1979 (27114)
utazo idegen 2012.07.03 Creative Commons License 27120

Engem a jó szándék vezérelt ,hogy inkább tarsák be a kreszt vagy a sebeségeket mint az hogy elkezdjek kötekedni,hogy /nem ok nélkül/. De gondolom neked is jól esik ha valaki leírja ,hogy mit tapasztalt.

Előzmény: Paleofarszalosz (27118)
T-boy01 2012.07.03 Creative Commons License 27119

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=118633996&t=9162096

 

A fenti linken a térképre katt a kicsivel nagyobb képért.

 

Napospart központjától kb. 4000 méter.

 

Kocsival , vagy busszal (1 Leva) elindulsz Napospart ( Sunny Beach) főutcáján, ahol közlekedési lámpák is vannak, a körforgalomnál jobbra Burgas, balra (második kijárat) Nessebar kövekkezik innen csak egyenesen, még a újvárosban, talán a körforgalomtól a második buszmegállótól 10 méterre visszább, a DSK Bank, zárt előterében az ATM.

 

GPS kordinátát nem tudok.

Előzmény: Richie1979 (27114)
Paleofarszalosz 2012.07.03 Creative Commons License 27118

Aki kocsival jön az a Szerbeknél Nis után nagyon sok a rendőr és most  a külföldieket húzák le

 

De gondolom nem ok nélkül büntetnek.....

Előzmény: utazo idegen (27116)
Paleofarszalosz 2012.07.03 Creative Commons License 27117

Richie!

 

A szerbeknél kicsivel olcsóbb az üzemanyag mint a bolgároknál, én a bolgár oldalon tankoltam a Shellnél, ott vettem meg az útdíj matricát is. Van heti 10 leváért meg havi 24 ért. Ki kell ragasztani mint nálunk régen. Ha hetit veszel arra vigyázz, hogy nem lesz elég visszafelé útra ha kint lesztek 1 hetet. Viszont a havi drágábbra jön ki.

 

Üdv.

Előzmény: Richie1979 (27114)
utazo idegen 2012.07.03 Creative Commons License 27116

Űdvözlök mindenkit Szozopolból. Sziasztok! Az idő fantasztikus 30 fok felett a mőmérséklet most még melegebbet mondanak 37 fokot. A víz kb 27 fok de szerintem emelkedni is fog a hőmérséklete. Az árak elfogadhatóak még mindig olcsobb mint Magyarországon.Aki kocsival jön az a Szerbeknél Nis után nagyon sok a rendőr és most  a külföldieket húzák le .További szép napot sziasztok

jpnora 2012.07.03 Creative Commons License 27115

kedves Stevie köszönöm a gyors választ! Valóban jobb lenne reggel indulni és akkor tudnánk rendesen pihenni Szófiában. Tudnál ajánlani olcsó szállást? mégegyszer köszönöm!

Előzmény: stevie-w (27085)
Richie1979 2012.07.03 Creative Commons License 27114

Köszönöm mindenkinek a segítő hozzászólásokat !

Annyi kérdésem lenne még, hogy a Dimitrovgrad-Kalotina határállomásnál hol érdemes tankolni ? A szerb oldalon az OMW kúton, vagy a határ túloldalán a Shell kúton ?

A bolgár útdíjat hogyan kell érteni ? Hagyományos szélvédőre ragasztandó matrica, vagy e-matrica mint itthon ?

Be tudná valaki linkelni a Nessebar -i dsk bank pontos címét esetleg GPS koordinátáit ? Ha esetleg a naposparton is lenne ilyen bank az még jobb lenne...

Köszi, R.

 

Előzmény: pamag (27110)
Keglr 2012.07.03 Creative Commons License 27113

Sziasztok!

 

Engem is  a repjegy foglalása érdekelne!próbáltam keresgélni visszafelé de nem találom,aki azt írta,hogy az annyi nem is annyi,hanem olcsóbb is lehet a Wizznél:) Én tegnap elkezdtem a foglalást és sokkal több jött ki a végére mint amit a kalkulátor számolt:(

Köszi,ha segít valaki akár a foglalásban,akár a jó ötletek megosztásában!!

Előzmény: ancsi26 (26799)
Pötyi71 2012.07.03 Creative Commons License 27112

Jó utat!

Előzmény: ancsi26 (27111)
ancsi26 2012.07.03 Creative Commons License 27111

Nemsokára indulunk a reptérre!!

Jövőhéten jövök Burgas Beach szálloda beszámolóval!:))

 

Sziasztok

pamag 2012.07.02 Creative Commons License 27110

"...Kalotina felől érkezve Sofia -t a körgyűrűn az északi vagy a déli irányba érdemes megkerülni a Napospart felé ?..."

 

Déli irányba indulva van 2 (kettő) kilométer olyan szakasz, hogy több a lyuk, mint az út. Onnan kezdve jó (mi nem a tengerpartra mentünk).

Előzmény: Richie1979 (27097)
dzsonivir 2012.07.02 Creative Commons License 27109

Igen,igazad van mindenben

aki bevállalós volt,most minden eddiginél kedvezőbben üdülhet Görögországban.

Előzmény: gradinar (27107)
Paleofarszalosz 2012.07.02 Creative Commons License 27108

Köszi az infot, hazafelé majd lecsekkolom ezt a déli elkerülőt is! :)

Előzmény: gradinar (27106)
gradinar 2012.07.02 Creative Commons License 27107

szép kis árak

és még Bulgária olcsó?:ÖÖ

 

Mivel a leva arfolyama az eurohoz van kotve, a forint euroval szembeni leertekelodese automatikusan megdobja a forintban szamitott bolgar arakat. Emellett a helyi idegenforgalmi szakma a gorogorszagi forgalom egy reszenek ide terelodeset is valoszinusiti, es emiatt arat emel(t). Ezek eredoje a tavaly meg meglevo 10-15%-os bolgar arelony legalabb reszbeni lemorzsolodasa.

 

G.

Előzmény: dzsonivir (27076)
gradinar 2012.07.02 Creative Commons License 27106

több helyen fel van túrva

 

Mar nincs, nemreg atadtak a korabban hianyzo reszeket.

 

G.

Előzmény: Paleofarszalosz (27100)
gradinar 2012.07.02 Creative Commons License 27105

az újonnan átadott szakasz végén a Napospart irányába milyen kiírást kell követni ?

 

Feltetelezem, hogy az uj autopalya-szakaszrol van szo, ugye?

Sajnos nem vagyok olyan gyors, hogy mar jartam volna arra, de biztos vagyok benne, hogy a Burgasz kiirast kell kovetni.

Nyugi, nem fogsz eltevedni...

 

G.

Előzmény: Richie1979 (27098)
gradinar 2012.07.02 Creative Commons License 27104

Kalotina felől érkezve Sofia -t a körgyűrűn az északi vagy a déli irányba érdemes megkerülni a Napospart felé ?

 

Szerintem mindegy. Az eszaki minosege kicsit rosszabb, de kevesebb lakott teruleten megy at. A deli irany most mar nagyon jol jarhato, nemreg adtak at az uj utpalyat, megszuntek a terelesek. Ha valaki erre akar kerulni, arra figyeljen, hogy az elso lampa utani korforgalomban a Boyana iranyt kovesse, ugy marad rajta a korgyurun.

 

G.

Előzmény: Richie1979 (27097)
dios93 2012.07.02 Creative Commons License 27103

Helló! Mi augusztusban mennénk a Burgasz melletti Sarafovo-ba(igaz inkább külvárosa) a Sunny Sands Studio-ba! Érdekelne, hogy valaki tud-e valamilyen infot mondani a helyről! Illetve az árakról, hogy mégis mi milyen ár körül alakul(étel, ital, stb.) Előre is köszi az infot! Dávid

dzsonivir 2012.07.02 Creative Commons License 27102

Nessebri AquaPark -ba érdemes elmenni v a Napospartira?

Előzmény: dzsonivir (27099)
Paleofarszalosz 2012.07.02 Creative Commons License 27101

Ha megengeded erre is válaszolnék mert friss a dolog. A Burgasz irányt kövesd, beérve Burgaszba lesz egy körforgalom itt ki van írva, hogy Sanchev Brjag balra, erre kell menned!

Előzmény: Richie1979 (27098)
Paleofarszalosz 2012.07.02 Creative Commons License 27100

A youtube-on fellelhető video szerint (Sofia south ringroad) a déli kerülő lakott területen vezet, és több helyen fel van túrva. Én az északin mentem, azzal nem volt semmi gond, van egykét hepehupa de ennyi, lehetőleg világosban menj rajta. Amúgy a kitáblázás is erre irányít: Istanbul, Plovdiv, Svilengrad, transit feliratok váltják egymást.

Előzmény: Richie1979 (27097)
dzsonivir 2012.07.02 Creative Commons License 27099

igen,de ezt akkor olvastam már,amikor lefoglaltuk a szállásT:))))

aladzsáról épp most olvastam(épp a múzeumok honlapjait nézegetem) h minden nap nyitva tart reggel tíztől este hatig

Előzmény: stevie-w (27086)
Richie1979 2012.07.02 Creative Commons License 27098

Szia Gradinar,

Azt nem tudod véletlenül, hogy az újonnan átadott szakasz végén a Napospart irányába milyen kiírást kell követni ? Mivel a GPS -em még nem ismeri ezt az új szakaszt vagy szakaszokat ezért nem szeretnék eltévedni...

Köszi, R.

Előzmény: gradinar (27066)
Richie1979 2012.07.02 Creative Commons License 27097

Sziasztok,

Kalotina felől érkezve Sofia -t a körgyűrűn az északi vagy a déli irányba érdemes megkerülni a Napospart felé ? A térkép alapján a déli oldal tűnik rövidebbnek, de az írások alapján mintha a többség az északi irányba menne aminek gondolom megvan a maga oka...

Köszi, R.

Paleofarszalosz 2012.07.02 Creative Commons License 27096

Szia!

 

Privát üzenet ment az e-mail címedre!

Előzmény: nika7 (27093)
Kuutyaa 2012.07.02 Creative Commons License 27095

Szia!

 

Mi pár napja értünk haza Aranyhomokról és voltunk Balchikon iletve az Aladja kolostornál is.Nyitvatartás sajnos nem tudok írni (de a legtöbb hely hétfő kivételével nyitva van folyamatosan),de árakat igen.Balcsikon egyszer fizetni kell a parkolásért óránként 2 levát,illetve a botanikus kertbe a belépőt,ami a felnőtteknek 10 leva/fő,18 év alatt pedig 2 leva.Mivel a botanikus kert elég nagy a parkolásra minimum 3 órát számoljatok,ha szeretnétek szétnézni is és nem csak rohanni. Az Aladja kolostornál talán 5 leva/fő volt a felnőtt belépő,a diák pedig 3 leva,de ebben már nem vagyok biztos.Ha ott vagytok akkor érdemes elmenni Kaliakrára is,mert szerintem nagyon szép hely.Ott egységesen 3 levát kérnek/fő,de ebben a parkolás is benne van.Delfineket is láttunk a tengerben.:)

 

Jó utat!

Előzmény: manonos (27048)
napsugárka79 2012.07.02 Creative Commons License 27094

Sziasztok!

Dzsonivir, Solozo köszönöm a válaszokat!

Még gondolkodunk hogy oda menjünk-e, mert jónak tűnik.

 

nika7 2012.07.02 Creative Commons License 27093

Szia!

Írnál nekem pár sort a hotelről és az ellátásról?

Aug. legvégén megyünk mi is oda kocsival.

Előre is köszi!

Előzmény: Paleofarszalosz (27092)
Paleofarszalosz 2012.07.02 Creative Commons License 27092

Nem! a Saint Thomas Resort-ban, ez a kempingtől kb 5 km-re délre van. Svédasztalos félpanzión vagyunk, csak ma rámjött, hogy cacát kéne ebédelni :)

Előzmény: Pötyi71 (27091)
Pötyi71 2012.07.02 Creative Commons License 27091

vagyok=vagytok  Pardon!Őrült meleg van!

Előzmény: Pötyi71 (27090)
Pötyi71 2012.07.02 Creative Commons License 27090

A Kavaci kempingben vagyok? Az a szívem csücske!

Előzmény: Paleofarszalosz (27089)
Paleofarszalosz 2012.07.02 Creative Commons License 27089

Nos akkor én is hozzászólnék árak szempontjából: A kavatsi kemping bejáratával szemben van egy mehana. Ettem egy nagy adag cacát, hozzá sopszka saláta, gyerek egy sonkás pizzát, asszony meg olyat mint a csevapcsicsa csak nem tudom a bolgár nevét talán kjufte sült krumplival, paradicsomszeletekkel, meg uborkaszeletekkel, két kisüveg kóla, 1 üveg sumenszko twist (citromos sör), ezért az egészért fizettem 27,9 levát. szerintem tök baráti. Az adagok emberesek voltak és az ételek minősége is nagyon jó volt!

Előzmény: János 2 (27088)
János 2 2012.07.02 Creative Commons License 27088

Tegnap jöttünk haza Obzorból. Szerda este volt egy felhősdzakadás, de másnap reggel szinte mintha semmi nem történt volna. A víz 25-27 fok körüli és Obzorban semmi hínár, még a vihar után sem.

Alapvetően a sörnél, üdítőknél láttam jelentős drágulást 2011-hez képest. Azonban üzletben most is van 1 Leváért és vendéglátóhelyen 1.5 leváért sör. A drágulás alapvetően a közvetlen tengerpartar vonatkozik és az árszórás nagyobb a megszokotthoz képest. Tehát még Bulgáriában is nehéz a reális összehasonlítás, nem még más országhoz viszonyítva. Árat nem szívesen /mert fölösleges vitát gerjeszt/, de írok. Két fő normális két fogásos ebédet, kávé+sör 20 Leva alat a tengerparti étkezdékben nem kap, de inkább ettől 4-5 levával több. Persze a sima rántotta csak 2 Leva. Azonban pizza sincs 1 Leváért /mint valaki írta néhány hete, hogy hárman 28 ezer Ft-ból kijöttek/, az ár 2-2.5  Leva.

 

Azonban senki ne ijedjen meg az árak szerintem alapvetően jók, bármely országhoz képest, főzni nem kell, jókat lehet enni. Azonban naponta 17  Leva nem elég /mint valaki kérdezte néhány hete/. összegszerűséget nem írnék, mindenkinek igény és lehetősége szerint.

 

A pénzfelvétel péntek délután 148,1 Ft-ra jött ki, a pénzfelvételem külföldön is elvileg díjmentes, elszámoláskor maj kiderül.

 

Üdv: János

solozo 2012.07.02 Creative Commons License 27087

Varvara.

Előzmény: pitbull11 (27075)
stevie-w 2012.07.02 Creative Commons License 27086

és még Bulgária olcsó?

 

 

Aki ugye elolvasta a Bibliát, az nem lepődik meg:

 

A bolgár tengerparton legdrágább a három nagy nyaralótelep, Aranyhomok, Albena és Napospart - igaz, ez a három nyaralóhely a szolgáltatások színvonalában is átlagon felüli. Ha ide utazunk, a budapesti és balatoni áraknál valamivel drágábban jövünk ki, nagyjából az olcsóbb görög, spanyol vagy éppen horvát tengerparti üdülőhelyek árszintjén. Aranyhomok árban és színvonalban is kiemelkedik a trojkából.

Szozopol, Neszebar, Balcsik, a nagyvárosok (Várna, Burgasz) ennél olcsóbbak, de a legjobb árakkal a nagy üdülőtelepek közötti településeken (Obzor, Bjala, Pomorje), illetve délen (Primorszko, Carevo, Kiten, stb) találkozunk.

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=955

Előzmény: dzsonivir (27076)
stevie-w 2012.07.02 Creative Commons License 27085

van e olyan biztonságos benzinkút vagy egyéb hely a közelben ahol szundíthatunk, pihenhetünk egyet

 

 

Van. Mondjuk az OMV-kút Nis előtt kb 50 kilométerrel. Vagy a Motel Nais és parkolója a nisi fizetőkapunál. De mind a kettő tömve lesz ott éjszakázó török vendégmunkásokkal. Nem túl romantikus.... :-(

 

Miért nem indultok reggel, és akkor Szófiában vagy Plovdivban rendesen is tudnátok aludni?

Előzmény: jpnora (27084)
jpnora 2012.07.02 Creative Commons License 27084

Tanácsot szeretnék kérni tőletek: a jövő héten indulunk Nessebárba. Úgy néz ki, hogy kb. éjfél felé érnénk Nis közelébe. 2-3 órás pihenést terveztünk az éjszakában. Ötletet szeretnék kérni, hogy van e olyan biztonságos benzinkút vagy egyéb hely a közelben ahol szundíthatunk, pihenhetünk egyet. Előre is köszönöm!!!!!

djparadi 2012.07.02 Creative Commons License 27083

Bea19! Milyen autómosos emberkékről irsz a határon?? A Török vendégmunkások miatt kelett sokat várni Röszkénél? 

Előzmény: Bea19 (27060)
utazó69 2012.07.02 Creative Commons License 27082

julius21-én Debrecen környékéről autoval ki indul?Én Szerbián keresztül gondolom

Pancsika22 2012.07.02 Creative Commons License 27081

De jó, hogy írtál, mi jövő héten, szerdán indulunk pont oda!

Majd írsz részletesen is a szállodáról környékről????

köszönöm szépen! :)

Előzmény: molist (27080)
molist 2012.07.02 Creative Commons License 27080

Üdv!

Szombaton délben megérkeztünk a Hotel Dolphin Marin-ba!

Szép környéken van a szálloda , minden jó, a tenger szuper!

Dióhéjban ennyi :-)

kormos1 2012.07.02 Creative Commons License 27079

"Én Csernomorecről olvastam ,h nem túl dárga(Szozopol mellett van)"

 

 

Tavaly még mindkét állítás igaz volt. Remélem, így is maradt. :)

Előzmény: dzsonivir (27077)
kormos1 2012.07.02 Creative Commons License 27078

E-mail-ben válaszoltam.

 

 

Többet majd a helyszínen!

Előzmény: 64hacuka (27053)
dzsonivir 2012.07.02 Creative Commons License 27077

Én Csernomorecről olvastam ,h nem túl dárga(Szozopol mellett van)

De ezt csak olvastam,majd kijavítanak,ha tévedtem:))

 

Előzmény: pitbull11 (27075)
dzsonivir 2012.07.02 Creative Commons License 27076

köszi:)

szép kis árak

és még Bulgária olcsó?:ÖÖ

De végülis nyaralunk:))

Előzmény: Pötyi71 (27072)
pitbull11 2012.07.02 Creative Commons License 27075

Na most elbizonytalanodtam Szozopolt illetően, írta valaki, hogy már nem az az olcsó hely......

Tudtok olyan helyet ahol még nem szaladtak el az árak, a tenger szép és el lehet tölteni 4 éjszakát viszonylag kedvező áron privát apartmanba?

Boby101 2012.07.02 Creative Commons License 27074

Neked is és Pötyi71-nek is köszi szépen a segítséget!

Előzmény: T-boy01 (27022)
Boby101 2012.07.02 Creative Commons License 27073

Köszönöm szépen!

Előzmény: ditranol (27021)
Pötyi71 2012.07.01 Creative Commons License 27072

Nessebarból Szozopolba:http://fastferry.bg/page/view/20

Előzmény: dzsonivir (27069)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27071

És Szozopolba érdemes inkább elmenni  v Pomorie-ba?

 

 

Szozopolban van egy gyönyörű óváros, Pomorjében meg, izé, khm, nincs semmi.

 

Előzmény: dzsonivir (27069)
Traveller00 2012.07.01 Creative Commons License 27070

csak ez az egy medencéje van ?

Vacsinál tengeri herkentyűk is vannak ? Reggeli milyen ? Mi is ide tervezzük, igaz a Dune Residence-be, mivel a szobái a képek alapján klasszisokkal jobbak, mint a Burgas Beach hotelé

 

//A legtöbb helyen vizezettek az üdítők, ha  a gépből nyomod (vacsinál, reggelinél), de már voltunk olyan helyen, ahol minden reggel frissen készítették a gyümölcsitalokat (100%)//

Előzmény: Bea19 (27061)
dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27069

Én eredetileg ebbe a hotelbe szerettem volna menni,de a társam lebeszélt,rábeszélt Napospartra.Napsugár érdellődv várom majd a beszámolód.

Nekem is lenne még pár kérdésem.

 

Hajóval hogyan lehet eljutni Napospartról Szozopolba?

És Szozopolba érdemes inkább elmenni  v Pomorie-ba?

 

Érdemes kipróbálni a gyógyiszapot?

Én mindig beteszem a saját cuccaim is a minibárba,még sehol nem szóltak.

Előzmény: napsugárka79 (27067)
solozo 2012.07.01 Creative Commons License 27068

Tavaly az Amon Ra melletti La Rose-ban voltam.

A part 50 méter, a strand 100.

Buszmegálló az óváros "bejáratánál", az kb. olyan 4-500 m.

Árak olcsóbbak, mint a magyar boltokban, éttermekben.

A többire nem tudom a választ.

Előzmény: napsugárka79 (27067)
napsugárka79 2012.07.01 Creative Commons License 27067

Sziasztok!

Kérdésemim lennének:

Szozopol Hotel Amon Ra esetleg valaki volt már itt az idén?

Ha igen a part tényleg 50 méter ahogy a katalógus írja?

A reggeli milyen volt?

Van a hotelban pénzváltó?

Buszmegálló a közelben?

Árak? ezt értem a boltokra éttermekre.

Lehet hülye kérdés biciklit lehet bérelni?

A minibárt saját célra is lehet használni vagy szólank érte ha beleteszünk valamit?

Előre is köszönöm!

 

gradinar 2012.07.01 Creative Commons License 27066
Tényleg átadták ma az újabb szakaszt Nova Zagoráig, a következő, Jambolig, két héten belül jön.

G.
Előzmény: Paleofarszalosz (27057)
Erácska83 2012.07.01 Creative Commons License 27065

Ma értünk haza Szopolból,akinek lenne kérdése ,kérdezhet tőlem.Buszárakról egyéb árakról is van információm akit érdekel.Nagy olcsóságra ne számítson senki,hiába olvastam itt szuper árakat ,kinn nem ezt tapasztaltam,1-2 dolog olcsóbb,a többi a magyar szinten vagy még annál drágábban van (egy-két példa : óriáspalacsinta 400-tól,1 l gyümölcslé 300 Ft-tól, 2 l kóla 400-tól,egy vacsora étterembe 1 főre ami tartalmaz 1 főételt meg egy italt 2000 -től..szóval nekem az olcsóság nem itt kezdődik,ennyiért vannak Görögbe is a dolgok,és minden húsétel ára köret nélkül értendő,azt külön kell hozzá kérni,Neszebárba mikor átmentünk semmivel nem volt drágább,fura)

Bea19 2012.07.01 Creative Commons License 27064

bocs, lehet nem a pálya, hanem ami már bulgáriába van. az nem tudom mi de akkor nem pálya, hanem sima út vagy nemtom mi. nem én vezettem.

Előzmény: Paleofarszalosz (27062)
Bea19 2012.07.01 Creative Commons License 27063

jah és úristen nem is irtam, hogy mikor átértünk a határon kb negyed órát mentünk és brutális baleset miatt vagy álltunk fél órát...a kocsi full össze volt törve halottas kocsi meg minden, annyira sajnáltam azt a valakit :( aztán bulgáriába szintén baleset, de ott motoros baleset volt.... meg amig aludtam mondta párom, hogy még kettőt látott, szóval az ut alatt négy baleset...és mind azért mert úgy közlekednek mint az állatok :S istenem....:(

Paleofarszalosz 2012.07.01 Creative Commons License 27062

Még egy dolog az autópályának nevezett valami bulgáriába...hát katasztrófa az a kis kavicsos út....meg hát tele van rendőrrel az ut,

 

Bocsi, de Te milyen pályán jöttél? Lentebb írtam, hogy egykét helyen nem a legjobb, de katasztófa lenne.......

Rendőrt meg egy darabot nem láttam a pályán.

Előzmény: Bea19 (27060)
Bea19 2012.07.01 Creative Commons License 27061

 a kilátás és a medence egy része, holnap csinálok még képet a medencéről mert hamar lecuccolunk hogy legyen napozóágy...:)

Bea19 2012.07.01 Creative Commons License 27060

sziasztok. üdv innen bulgáriából a sunny beach hotelből.....:) Amig a fiuk iszogatnak és a meccsre várnak gondoltam írok nektek:) Szóval ott kezdem, hogy kb három órát vártunk a határnál...másfelet mire átérünk a magyar határon és a kettő határ között vártunk két órát....nagyon durva volt. Tyúk lépésbe haladtunk...:S a fiuk már nagyon idegesek voltak. Fél9 kor indultunk Kecskemétről és délután 3!!!! ra értünk ide a szálláshoz. Az a három négy óra bukta az nem semmi volt. Szóval ideértünk a recepción tök aranyos volt a nő jól beszél németül meg angolul is tán még azt is mondta, hogy kicsit magyarul. 9. emeleten vagyunk a szoba nagyon szép. modern butorok, légkondi, hajszárító minden van ami kell. tengerre néző erkényes a szobánk szóval nagyon jó a kilátás. 

 

Még egy dolog az autópályának nevezett valami bulgáriába...hát katasztrófa az a kis kavicsos út....meg hát tele van rendőrrel az ut, de nem állítottak meg minket egyszer sem. pedig másokat simán megállíthattak volna úgy közlekednek ezek hogy szó szerint többször is halálfélelmem volt hogy ezek hogy előznek...centiken múltak..... a rendőrök meg volt, hogy ott iszogattak valami bárnál....na mindegy:) jah meg hát az automosos jól szituált emberkék a határnál....fu én nagyon nem szeretem az ijet.....

 

A kaja háááát....lehet hogy én vagyok a finnyás sőt tuti mert a többiek jót ettek idáig. Mindenféle van egyébként, csak az a baj hogy a fűszerezés más dehát az várható nem olyan mint magyaroknál:) egyébként ma a vacsorára még pizza is volt. mindenféle sütemények de vagy 10 féle, gyümölcsök is nagyon sok fajta van végülis azt mondom, hogy egy 10 skálán egy 8-as...szóval télleg minden. egyedül az üditő ami nem valami jó mert ilyen vizezett valamik vannak szóval maradok a víznél. bár most ahonnan irok ez az all incluzivos bár ahol nézzük majd a meccset itt van normális cola. szóval azért jó lesz ez, ki kell tapasztalni, hogy melyikek a jók.

 

A víz jelenleg 26 fokos...nagyon kellemes:) de ez az alga ez borzalmas. az első 10 méter kb ilyen sűrű zöld izéből áll....de nem mindig pl ma nem volt annyira vészes. azt mondják túl meleg a víz és elszaporodtak meg valami vihart mondanak, hogy esetleg az miatt. na mindegy. 

 

Hú nem is tudom hirtelen mit irjak még :)

 

JAAA hát a medence....:) szóval itt én nem látok semmi medencét ami a képeken van a hirdetésekbe. most vagy az egész homokkal lett betemetve vagy nemtudom ahogy lenézek a szobából a hotel előtt közvetlen ilyen beton dzsungel van de sztem az nem az. na mindegy a másik medence részleg az nagyon szuperül megvan csinálva. van asszem három féle méretü kicsiknek és nagyoknak, csak ott korán le kell menni mert 10 fele már egy darab napozó ágy sincs. Jah meg a parton is lecuccoltunk egy napernyőnél erre egyből ugrik a csávo és magyarázza, hogy 8 leva....még jó hogy hoztunk egy napernyőt, csak pont nem vittük le. de sztem az elég sok már nem azért.

 

Egyébként a bazárok nagyon jók, bár nem minden olcsó. csajoknak üzenném, hogy nagyon jó táskákat lehet kapni:P 

 

na hogyha van még valami és kérdeznétek, akkor nem mondom, hogy holnap de amikor lesz időm válaszolok.....:) bocsi hogy ilyen sokat irtam de gondoltam le írok szinte minden tapasztalatot, megpróbálok fel tenni a medencéről képet, meg a partól.

 

Összegezve nagyon jól érezzük magunkat :) 

 

 

 

Paleofarszalosz 2012.07.01 Creative Commons License 27059

Dzsonivir! Nagyon szépek a lányok, nem győzöm tekergetni a fejem! :)

Előzmény: stevie-w (27058)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27058

de úgy hallom,nem túl  szépek:)

 

 

Rosszul hallod ;-)

 

 

 

Előzmény: dzsonivir (27054)
Paleofarszalosz 2012.07.01 Creative Commons License 27057

Pont most mondták be a helyi híradóban, hogy átadták az újabb 32 km-es szakaszt! :)

Előzmény: Paleofarszalosz (27056)
Paleofarszalosz 2012.07.01 Creative Commons License 27056

Sziasztok!

Tegnap megérkeztünk Szozopolba! Pénteken késő este indultunk Budapestről, a kecskeméti elkerülőn felhívtam Röszkét, mire a hölgy nagyon kedvesen tájékoztatott, hogy két óra minimum a várakozás, ezért az 54-es úthoz vezető lejáratnál le is jöttem a pályáról és irány Tompa Soltvadkert, Kiskunhalas felé. A határt negyed óra alatt letudtuk, Szabadkán 40-es majd 30-as korlátozás (biztos a polgármester Graz-ban volt tanulmányúton). A pályához vezető úton (Sencanski put) van egy vasúti átkelő (illetve több átjáró egymás után) ott óvatosan mert az illesztések elég szarok. Bácstopolyánál letereltek a pályáról gondolom volt valami gebasz, legközelebb Feketicsnél lehetett visszamenni. A belgrádi elkerülő úgy működik ahogy Stewie leírta, nem kell körbemenni, viszont lehet nyerni egy csomót azzal, hogy már nem kell az ,,ablakmosós jelzőlámpás kereszteződések” felé vezető úton menni. Kalotina megvolt fél óra alatt, voltak már jópáran, de nem volt vészes, a bolgárok sajna ugyanúgy engedik a törököket az EU sávon is mint a magyarok Röszkénél. Útdíj matricát a határ utáni Shell-nél vettem, itt tankoltam is. Szófián nem akartam keresztül menni lévén már helyi idő szerint fél 10 volt, hanem az északi elkerülőn megkerültem. Az elkerülő lakott területen kívül vezet, van rajta két jelzőlámpás kereszt, a minőség olyan mint nálunk valamelyik másodrendű út, van rajta egykét lyuk (javítgatják). Az A1-es autópálya Burgasz irányába főleg az elején bizonyos szakaszokon olyan mint a Brno-Prága autópálya, aki volt már arra tudja miről beszélek aki nem az emlékezzen a régi M7-re. Egyébként rendben van. A pálya Stara Zagoráig van, utána főút van Karnobatig. Az út mentén gyümölcsárusok vannak dögivel, 1 kg gyönyörű barack 1,50 leva. Állítólag napokon belül átadnak egy pályaszakaszt Nova Zagoráig, majd hazafelé lecsekkolom azt is.

Mindenkinek aki mostanában indul kellemes utat és jó nyaralást kívánok!  

 

dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27055
dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27054

A bolgár csajok általában nyitottak és bevállalósak.

 

de úgy hallom,nem túl  szépek:)

Előzmény: stevie-w (27050)
64hacuka 2012.07.01 Creative Commons License 27053

Szia!

Mi Galinánál foglaltunk szálást, de nem Cservenkában, hanem Csernomorec "központjában". Még mi sem tudjuk, hogy hol lesz, de 15 Leva/fő/éj. De így nem jön ki elénk Burgaszba.

 

Előzmény: kormos1 (26974)
Béci 72 2012.07.01 Creative Commons License 27052

Szia!

 

Konkrétan menetrendet nem tudok.Több busz is közlekedik Neszebar óváros és Napospart között,kb 10-12 percenként.Némelyek tovább közlekednek Sveti Vlasba,szerintem max.20-30 percenként,ha jól emlékszem 2 leváért.

 

Üdv.:

Béci

Előzmény: manifold68 (27041)
Béci 72 2012.07.01 Creative Commons License 27051

Szia!

 

Köszi szépen!Túrázásra próbáljuk nevelni a gyerekeket,remélem bírni fogják!

Már mások is kérdezték többször is,de nem találom a hozzászólások között:milyen plusz költségekkel kell számolni az üzemanyagon kívül,ha kocsival megyünk Szerbián keresztül,és sehol sem kap el a rendőr(autópálya díj)Váltsunk dínárt,eurót vigyünk,vagy netán bankkártyát?

Köszi!

 

Üdv.:

Béci

Előzmény: gradinar (27037)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27050

szexuális téren Bulgária az egyik legvonzóbb ország a világon

 

 

:-)

 

 

egy hét szexturizmus 200 dollárba kerül

 

 

Szerintem megy az ingyen is, csak a megfelelő kiállás szükséges hozzá. A bolgár csajok általában nyitottak és bevállalósak. (Vagy csak nekem volt szerencsém.)

 

 

Előzmény: dzsonivir (27047)
zsuzsó75 2012.07.01 Creative Commons License 27049

Sziasztok!

Friss élményemet mondanám el nektek a szv. konstantin i. el-i Aurora hotelről. Aki ide készül ne  számítson nyugalomra ( orosz tizenéveseket táboroztatnak a hotelben, ) és bőséges ai. ellátásra. Tegnap pl. már nem jutott a vacsorához hús csak köret és saláta. Nem tapasztaltam még ilyet sem, hogy  9-óra után lehet csak jönni reggelizni, 13,30-tól ebédelni és 20 órától vacsorázni. Szóval nekem kicsit nagy csalódás volt a Hotel Marina Delfin után. Családi szoba helyett 4 ágyas szobát kaptunk, amit minden nap kitakarítanak. Pozitívuma, hogy közel van a buszmegálló, a takarítók állandóan dolgoznak és nagy szó: tudnak mosolyogni.

Egyébként van belső medencéje az Aurórának és jakuzzia is, de az ajtóra kiírt  nyitvatartási idő ellenére nem működik. A tengerpart kb 10 perc sétára van, de a szálloda udvarán lévő medence is használható, ha elég szemfüles vagy és le tudod helyezni a törölköződet valahová, mert a napágyakra és székekre vadászni kell. A tengerpart viszont feledtet minden kellemetlenséget. A víz nagyon kellemes.

manonos 2012.07.01 Creative Commons License 27048

Sziasztok!

 

A jövő héten már én is a tengerpartról jelentkezem, szeretnénk megnézni Balchik-ot, valamint az Aladja kolostort, tudnátok légy szíves segíteni, hogy mikor van nyitva, esetleg belépő árakkal? Sehogy sem találom a website-ukat.

 

Előre is köszi

Manonos

dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27047

A Men’s Health magazin[3] felmérése szerint, szexuális téren Bulgária az egyik legvonzóbb ország a világon, ahol egy hét szexturizmus 200 dollárba kerül. A pénzért kapunk egy hölgyet, aki egész nyaralás alatt velünk van, nemcsak eljön velünk sétálni, de kacag a vicceken, szeretettel néz ránk és az éjszakákat is velünk tölti a hotelszobában. Bulgáriánál csak Kuba vonzóbb, a szigeten már 100 dollárért lehet egy hetet tölteni az örömlányokkal.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bulg%C3%A1ria_turizmusa

Előzmény: manifold68 (27046)
manifold68 2012.07.01 Creative Commons License 27046

Köszönöm szépen!

Előzmény: borkasga (27044)
dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27045

Köszi a tanácsot,akkor fogok szedni legalább probiotikumot,mert már tífuszt oltatni nincs idő.

Szerencsére hepatitisek  ellene be vk oltva

 

 

Előzmény: manifold68 (27043)
borkasga 2012.07.01 Creative Commons License 27044

Szia!

http://www.sbavto.com/en/index.php?option=com_content&view=article&id=45&Itemid=71

A jegyárak, menetrend is látható. Az 5-ős buszjárat jár oda.

Előzmény: manifold68 (27041)
manifold68 2012.07.01 Creative Commons License 27043

Szia!

 

A hepatitis védőoltások bárhol ajánlottak, még Magyarországon is. A hastífusz megfontolás kérdése, nekünk tavaly Törökországba ajánlották, be is oltatuk magunkat. Egyébként szerintem biznisz az egész. Bulgáriába felesleges. Infókat, leírásokat az alábbi oldalon találsz ebben a témában:

www.utazaselott.hu

 

Jó pihenést!

 

A probiotikum szedése utazás előtt 2-3 nappal elkezdhető, és amíg ott vagyok szedjétek. Ez nem fog megártani!

Előzmény: dzsonivir (27038)
dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27042

Köszi:)

Előzmény: stevie-w (27040)
manifold68 2012.07.01 Creative Commons License 27041

Sziasztok!

 

St. Vlas és a Napospart közötti buszos közlekedésről, menetrendekről esetleg tudna valaki infóval szolgálni? Esetleg Weblap ahol meg tudnám nézni?

stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27040

olvastam,h Bulgáriába beutazóknak ajánlott oltások hepv v,hepa b és hastífusz.

Ezt a hastífuszos dolgot mennire kell komolyan venni?

 

 

Semennyire.

Előzmény: dzsonivir (27038)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27039

Harom napja Szofiabol hazafele jovet az alagutas szakasz elotti valamelyik falu hataraban lattam, hogy elkezdtek a dombot bontani, szerintem arra fog menni a palya - na, az szep lesz, ha egyszer vegre mar az alagutakat is palyan fogjuk kikerulni.

 

 

Ezen az oldalon van pár szép fotó:

 

http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=92344773&postcount=3994

 

Elméletileg 2015-ig megépül ez az autópálya szakasz is, Nistől egészen a határig.

Előzmény: gradinar (27037)
dzsonivir 2012.07.01 Creative Commons License 27038

Szivsztok!!

Mi jövő szombaton utazunk,Napospartra, Hotel Lionba.

Esetleg van vlakinek vlami tapasztalata?

Várnából, a vasútállomásról el lehet közvetlenül jutni autóbusszal Napospartra,v be kell utazni a belvárosba?

Várnai vasútállomáson van jó csomagmegőrző?

 

Naposparton a helyközi busz csak a központban áll meg,v. van több megállója is?

 

 

Még vmi: olvastam,h Bulgáriába beutazóknak ajánlott oltások hepv v,hepa b és hastífusz.

Ezt a hastífuszos dolgot mennire kell komolyan venni?

 

Előre is köszönöm a válaszokat.

Előzmény: stevie-w (27033)
gradinar 2012.07.01 Creative Commons License 27037

A szerb-bolgár határnál továbbra sincs lehetőség a kamionoknak egy külön sávba állni?Kb.5 évvel ezelőtt jártam erre novemberben,és csak a szembejövő sávba hajtva lehetett kikerülni őket.Erre a szakaszra is terveznek autopályát?Tényleg,most hol tart az építkezés?

 

Dimitrovgrad es Pirot kozott a szerbek ezerrel epitik a palyat. Rogton a hatar utan - szerb oldalon - van is egy kisebb jelzolampas tereles, ha eddig erne a kamionsor, akkor legfeljebb el kezdenek terelni a szerb rendorok. Harom napja Szofiabol hazafele jovet az alagutas szakasz elotti valamelyik falu hataraban lattam, hogy elkezdtek a dombot bontani, szerintem arra fog menni a palya - na, az szep lesz, ha egyszer vegre mar az alagutakat is palyan fogjuk kikerulni.

A Sztivi altal Plovdivrol mondottakhoz annyit tennek hozza, hogy ha meg tudtok allni a Szaborna utcanak a foterhez kozeli vegen levo valamelyik parkoloban (ketto is van), onnan a dombon felfele indulva az alabbi fobb latnivalokat osszefuzo setat javaslom: Szv Petka templom - Amfiteatrum - Szv Konsztantin es Elena templom - Kujumdzsioglu haz (Neprajzi Muzeum) - Dzsami - Romai romok. Kb. 2 ora alatt bejarhato, de nagyon kenyelmes cipot vegyetek, mindenhol macskako van.

 

G.

 

Előzmény: Béci 72 (27034)
őrült elmebeteg 2012.07.01 Creative Commons License 27036

mintha fájna a fejem...   de az a bortól lehet... :-)

Előzmény: stevie-w (27030)
Tutubull 2012.07.01 Creative Commons License 27035
Köszönöm a segítséged Stevie!
Előzmény: stevie-w (27031)
Béci 72 2012.07.01 Creative Commons License 27034

Szia Stevie!

 

 

Amit az imént elküldtem,valahogy "elveszett".

Köszi az idegenvezetést,igyekszünk megnézni ezt a várost.A vendégmunkás/turista forgalomról készített naptárt hol is lehet megnézni?Mi szerdán mennénk,kedden jönnénk,de így is biztos lesz forgalom.A szerb-bolgár határnál továbbra sincs lehetőség a kamionoknak egy külön sávba állni?Kb.5 évvel ezelőtt jártam erre novemberben,és csak a szembejövő sávba hajtva lehetett kikerülni őket.Erre a szakaszra is terveznek autopályát?Tényleg,most hol tart az építkezés?

Köszi!

 

Üdv.:

Béci

Előzmény: stevie-w (27032)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27033

Én 15-én nem indulnék Röszkének, hanem egyenesen Tiszaszigetre vagy Bajmokra mennék.

 

 

Bajmok a szerb oldalon található település neve, a magyar oldalon Bácsalmás van.  (A magyarországi Tiszasziget párja a szerbiai Djala.)

Előzmény: stevie-w (27031)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27032

Mit érdemes itt megnézni?Van valami,amit különösen javasolsz?A gyerekek leginkább a természetet szeretik,alapvetően vízimádók,de abból remélem elég lesz a tengernél 2 hét.

Megpróbálkozhatunk 1-2 templommal is.

 

 

Egy félnapos plovdivi kirándulás alapvetően a gyönyörű, hangulatos, macskaköves-sikátoros óvárosról szól. A részben még ma is városfallal körülvett negyedben egy rakáson található egy csomó szép/érdekes/nevezetes épület, többnyire kulturáltan felújítva. Galériák, teraszos kávézók, kis kézműves műhelyek és boltok mindenfelé.

 

Nem messze az óvárostól van a város fő nevezetessége, a meglepően ép állapotban megmaradt római kori amfiteátrum, amit csak a 70-es években találtak meg, akkor is véletlenül, egy földcsuszamlás után. Tina Turner volt az első fellépő, ami egészen hallatlan volt akkoriban.

 

Nyilván érdemes bemenni a modern városközpontba is, sétálóutcák, boltok, forgatag, mint a tengerparton, csak olyan 20-30 százalékkal olcsóbban :-) Híres a hatalmas, gondozott belvárosi park is, a szépen kiépített árnyas sétányokkal, szobrokkal, szökőkutakkal, csobogókkal, kávézókkal.

 

A belváros körül dombok vannak, ahonnan esténként lenyűgöző panoráma nyílik a városra.

Előzmény: Béci 72 (27015)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27031

Mi július 15-én indulunk Bulgáriába Röszkénél mennénk át a határon. A narancssárga jelzés a vendégmunkások szempontjából mennyire számít durvának? Mennyit kell várni kb?

 

 

Az előrejezlések szerint az a legdurvább hetek egyike, ez Röszkénél legalább egy óra várakozást jelent, de simán lehet belőle 2-3 is. A magyar határ egy dolog, de ezeken a napokon az autópályakapuk is bedugulnak, illetve a benzinkutakon is kialakulhat várakozás.

 

Én 15-én nem indulnék Röszkének, hanem egyenesen Tiszaszigetre vagy Bajmokra mennék.

 

 

 

Van valakinek tapasztalata, hogy céges autóval milyen meghatalmazásra van szükség?

 

 

Semmi különös, de legyen rajta minél több pecsét.

Előzmény: Tutubull (27028)
stevie-w 2012.07.01 Creative Commons License 27030

nazdrave, ebalsammajkatenavsichki  :-))))))))))))

 

 

Milyen a másnap? ;-)

Előzmény: őrült elmebeteg (27026)
Jucó72 2012.06.30 Creative Commons License 27029

Holnap reggel indulás Belgrád, Szófia, Sveti Vlas!!!

Bár nem nagyon jelentkezett senki, aki a Paradise Beachbe menne, de azért majd jövök egy beszámolóval. Hátha. :)

Mindenkinek jó nyarat, jó nyaralást! És köszönöm a sok segítséget!!!

Tutubull 2012.06.30 Creative Commons License 27028
Sziasztok!

Mi július 15-én indulunk Bulgáriába Röszkénél mennénk át a határon. A narancssárga jelzés a vendégmunkások szempontjából mennyire számít durvának? Mennyit kell várni kb?
Van valakinek tapasztalata, hogy céges autóval milyen meghatalmazásra van szükség?
Kuutyaa 2012.06.30 Creative Commons License 27027

Szia!

Internet kávézót talán Várnában láttam, de egy magára adó 3 csillagos szálodában van ilyen lehetőség. A miénkben legalábbis volt!

 

Előzmény: dareno (26949)
őrült elmebeteg 2012.06.30 Creative Commons License 27026

sw annyi helyet foglalól amennyit bírsz :-))

 

kordináták:

 

47.702011,19.154607

 

hevimetal!!!!! :-))))

 

nazdrave, ebalsammajkatenavsichki  :-))))))))))))

Előzmény: stevie-w (27025)
stevie-w 2012.06.30 Creative Commons License 27025

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=118915172&t=9008022

 

 

És hol van ez a medence?

 

Gyerekeknek nem túl mély? Törülközővel le lehet foglalni?

Előzmény: őrült elmebeteg (27024)
őrült elmebeteg 2012.06.30 Creative Commons License 27024
Pötyi71 2012.06.30 Creative Commons License 27023

Szozopolban az óvárosban van egy "OTP" Bank fiók, és automata is. Burgaszban is van, ha odaérkeztek, a sétálóutcában található.

Előzmény: Boby101 (27020)
T-boy01 2012.06.30 Creative Commons License 27022

hasonló kinézet,

 

én Nessebar-ban vettem ki Levát, a pénzfelvétel díja 400 Leváig 1 €, majd 400 Levánként újabb 1€

Előzmény: Boby101 (27020)
ditranol 2012.06.30 Creative Commons License 27021
Előzmény: Boby101 (27020)
Boby101 2012.06.30 Creative Commons License 27020

Sziasztok!

 

Hozzáértőktől kérdezném, hogy OTP-s kártyával milyen automatát kell keresni (azt hiszem van valamilyen bolgár hálózatuk is talán), illetve hogy ilyen automata hol található Szozopolban?

 

Mi vonattal utazunk július 6-án, esetleg idei vonatos tapasztalata van-e valakinek?

 

Előre is köszi a válaszokat és mindenkinek kellemes bulgáriai nyaralást!

msasek 2012.06.30 Creative Commons License 27019

Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék vki tud-e információval szolgálni a Victoria Palace-ről(szálloda, szolgáltatás, környék,stb...)

JÚL.14-én esti órákba indulunk vki ebbe az időbe megy arra fele?

ancsi26 2012.06.30 Creative Commons License 27018

Sziasztok!!

 

Köszönöm mindenkinek a segítséget!!

Sajnálom ezt a medencét,de az a lényeg,hogy megyünk és jól fogjuk érezni magunkat!!!:))

dzsonivir 2012.06.30 Creative Commons License 27017

Jó szórakozást Nektek!

Hotel Lion (Napospart) van valakinek információja?

Előzmény: marcsi.... (27016)
marcsi.... 2012.06.29 Creative Commons License 27016

Sziasztok!

Holnap végre indulás(jó későn megy a gép)

1 hét múlva friss infókat írok majd!(remélem csak jókat kell!)

 

 

 

Béci 72 2012.06.29 Creative Commons License 27015

Szia!

 

Köszi.Mit érdemes itt megnézni?Van valami,amit különösen javasolsz?A gyerekek leginkább a természetet szeretik,alapvetően vízimádók,de abból remélem elég lesz a tengernél 2 hét.

Megpróbálkozhatunk 1-2 templommal is.

Egyébként Te főállásban válaszolsz hozzám hasonló,Bulgáriát kevésbé ismerő honfitársaid olykor kissé "fárasztó"kérdéseire.Nagyon köszönöm,szerintem a többiek nevében is!Hogy van minderre időd,ez a hobbid,vagy a munkahelyeden állandóan a gép előtt ülsz?

Akárhogy is csinálod,le a kalappal!

 

Üdv.:

Béci

Előzmény: stevie-w (27013)
Vahurka1 2012.06.29 Creative Commons License 27014

Szia.

A medencékről tettek már fel mások is képeket, így én ezt kihagyom. A gyermek medencéhez van 1 db csúszda, de a vízbe normál bejutáshoz kihagyták a lépcsőt vagy a lejtőt. A víz ott 60 cm mély. A felnőtt medencénél megvan a lejtő és sokan élvezik is ezt. A harmadik medenvce belóg a bárhoz és ott van néhány élményelem is.

Napágy: szerintem elegendő, de attól függ milyen bunkó személy kerül oda. Nekünk az egyik törölközőnek átdobta egy nő a másik ágyunkra, mert szerinte nem szabad lemennünk a tengerpartra pancsolni, csak a medencénél lehetünk... (nem magyar volt). Az ágyat 7 óra körül foglaltuk le...

 

Tematikus éttermekbe nem megyünk, mert a normálban nagyobb a választék.

Saláta kb. 10 fajta, 2-3 sült hús, hal, nemzeti egytál ételek 5-6 fajta köret, 2 fajta tészta étel, rengeteg desszert és fagyi is 3 fajta (önkiszolgálós). Ez az ebédre ill a vacsorára vonatkozik.

A reggeli hagyományos 3 fajta tojás (tükör, rántotta, főtt), 4-5 féle felvágott, májkrém, sajtok, zöldségek-gyümölcsök és sütemények.

 

Tegnap vacsorára pl. báránysülr is volt... Aki itt éhen marad azzal komoly baj van.

 

Ma reggel nem volt alga a tengerben, de délutánra a hullámzással megjelentek.

Az NBS a continentál hotel parkolóját használja és ahogy megnéztem, már elbontották a teniszpályát és további parkoló lesz helyette.

 

Jó nyarat!

 

Előzmény: zyzy78 (26987)
stevie-w 2012.06.29 Creative Commons License 27013

útközben megállnánk valahol még Szófia és Napospart között,valami szép helyen,és eltöltenénk néhány órát,esetleg fél napot.Tudna valaki ajánlani programot?

 

 

Plovdiv.

Előzmény: Béci 72 (27012)
Béci 72 2012.06.29 Creative Commons License 27012

Sziasztok!

 

 

Idén először megyünk kocsival Napospartra,korábban mindig repültünk,mert a gyerekek kicsik voltak.Most már 6 és 7 évesek,talán nem lesz gond.Július végén,hétköznap este felé fogunk indulni,mert a gyerkőcök nem nagyon ülnek 2-3 óránál többet nyafogás nélkül.Kivétel,ha alszanak.Én is erre építek,és kis szerencsével,ha nincs nagy forgalom,reggelre már ott is lehetünk.A visszaúton a szállást már délelőtt el kell hagynunk,de utazni ismét csak inkább este felé szeretnénk,ezért arra gondoltam,hogy útközben megállnánk valahol még Szófia és Napospart között,valami szép helyen,és eltöltenénk néhány órát,esetleg fél napot.Tudna valaki ajánlani programot?

 

Előre is köszi,

 

üdv.:Béci

Pancsika22 2012.06.29 Creative Commons License 27011

Sziasztok!

Július 11.-én megyünk Bulgáriába nyaralni. A szálloda neve Dolphin Marina.

Van esetleg tapasztalat róla?? Volt már közületek valaki ott???

Köszönöm előre is a válaszokat!

üdv: Anikó

stevie-w 2012.06.29 Creative Commons License 27010

Valaki tudja melyik üdülővárosban van esetleg sziklás part?

 

 

Leginkább az Adrián :-)

 

Bulgáriában Balcsik és Kaliakra lehet ilyen. Maga a strand itt is apró, finom homokos, de vannak sziklák is :-)

Előzmény: ibug (27009)
ibug 2012.06.29 Creative Commons License 27009

hello!

Valaki tudja melyik üdülővárosban van esetleg sziklás part?

köszi

stevie-w 2012.06.29 Creative Commons License 27008

este fele indulunk, biztos húzos lesz ez a tizen akárhány óra út

 

 

Az egész biztos :-(

 

Pár perce jöttem meg az M0-ról: már most tele van a McDonald's parkolója német és osztrák rendszámú autókkal....

 

 

Előzmény: Bea19 (27007)
Bea19 2012.06.29 Creative Commons License 27007

okés, mindenféleképpen írni fogok. este fele indulunk, biztos húzos lesz ez a tizen akárhány óra út. a medencével kapcs. valaki már rakott ki képeket másik medencéről de sztem azok is jók. de majd kiderül:)

bubu83_ 2012.06.29 Creative Commons License 27006

Sziasztok!

 

Mi most megyünk másodjára Bulgáriába, múltévben gondok voltak a sunny beachen a tengervízzel a zöld mohák miatt ( de a Nessebártól déli részen, ahol mi fürödtünk kristály tiszta volt..) vannak ez évre tapasztalatok már hogy milyen a vízminőség? Köszi!

wideoframe 2012.06.29 Creative Commons License 27005

Bocs, a kép!

Előzmény: wideoframe (27004)
wideoframe 2012.06.29 Creative Commons License 27004

Az előbb feltett kép régi, amit most feltettem, az biztos, hogy 2010-ben készült, mert én csináltam. A burgasz jobb oldalán van egy épülő szálloda, ez azóta már elkészült, ez a RAIMBOW, -egyébként csodálatos ahogy kinéz.  Az új medencék annak a háta mögött vannak, kb olyan magasságban mint a Burgas halljának a teteje. Gondolom a szállodából egy folyosón át lehet menni, kivülről egy lépcsőn lehet felmenni. A két medence töredéke az itt láthatónak, a tenger felöl nézve a szálloda jobb oldalán találhatók.

Előzmény: ancsi26 (27002)
cszs72 2012.06.29 Creative Commons License 27003

Szia!

 

Bár a múltkori hozzászólásomban már érintettem a kérdést, most megpróbálom részletesen leírni.

Ez a gép legalább két éve készült.

A magas épület a Hotel Burgas Beach.

Mellette baloldalt a lapostetős, az étterem.

Tovább balra parkolót után van a Dune R (ez sajnos nincs a képen)

Az NBB előtt ugyan most látszik a medence (tavaly már nem volt benne víz), de az itteni fóruminfók alapján ott már nincs más, csak homok, mintha a part rész lenne.

Ha megnézed jobban a képet a szálloda előtt van egy kis utca.

A NBB és az éttrem között látszi is egy fedett folyosó, ami az utca felett van.

Szóval itt a folyosó túloldalán van az új rész kialakaítva.

Egy korábbi hsz-ben raktam is fel képeket.

Remélem tudtam segíteni.

 

 

Előzmény: ancsi26 (27002)
ancsi26 2012.06.29 Creative Commons License 27002

Szia!!

 

Köszi,hogy leírtad!!

Én a térkép alapján azt hittem messzebb van!!

És akkor most konkrétan hol is van ez a másik medence??

A burgas hotel és a apartmanja között???

Előzmény: wideoframe (27000)
wideoframe 2012.06.29 Creative Commons License 27001

Az étkezéssel biztosan nem lesz gondotok. Aki ott éhes marad....

Előzmény: Traveller00 (26999)
wideoframe 2012.06.29 Creative Commons License 27000

Hát olyan messze van tőle, hogy mellette, talán 15méter sincs.

2008-ban a Baikálban voltunk, és végigsétáltunk a parton, akkor láttuk milyen jó ez a szálloda, hogy itt van a medencéje. Akkor elhatároztuk, hogy legközelebb ide jövünk a Burgas Beachbe. Ez 2010-ben meg is történt. Minden szuper volt, nagyon jól éreztük magunkat. Tavaly a barátaink akkor voltak, mikor a medence mizéria történt. Novemberben, mikor befizettük az idei nyaralást, még nem tudtak tájékoztatást adni, hogy mi a helyzet. Hazajöttem, összeült a családi tanács és mást választottunk. Nyaralásunk első napján elsétáltam megnézni mi a helyzet. SIRALMAS látvány annak, aki tudja mihez hasonlítani és eltöltött ott egy felejthetetlen hetet. Most mikor átsétáltam  a parkolóján, csak magyar autó volt. Mivel ez egy családbarát szálloda, természetesen a gyerekek is tüdnak az új medencékben fürdeni, csúzda is van.

Egy viszont biztos: Ha 2008-ban így nézett volna ki, biztos nem választottuk volna, mivel ezt a szállodát a medence elhelyezkedésével, illetve a családbarát árral lehetett eladni.

 

Érezzétek jól magatokat!

Előzmény: ancsi26 (26992)
Traveller00 2012.06.28 Creative Commons License 26999

várjuk a beszámolót, igaz mi a Dune R-be leszünk, különösen az AI ellátás minőségére vagyok kíváncsi.

Előzmény: Bea19 (26986)
Traveller00 2012.06.28 Creative Commons License 26998

a nyaralasbulgariaban.hu -val mennénk, pontosabban rajtuk keresztül a kedvező árak végett. Vannak tapasztalatok? Korábban olvastam, hogy egy-ketten ajánlották (talán voltak is velük?) tegnap délelőtt írtam nekik, de még nem kaptam választ.

manifold68 2012.06.28 Creative Commons License 26997

Köszi! Ha jobb a kaja, mint a Zefirben, akkor nem lesz semmi gond. Mi nem éheztünk ott sem, igaz a választék elég egyhangú volt.

Előzmény: zyzy78 (26996)
zyzy78 2012.06.28 Creative Commons License 26996

NBS= Nessebar Beach Süd

 

Előzmény: manifold68 (26994)
pitbull11 2012.06.28 Creative Commons License 26995

Nem sokat, most mennénk előszőr Bulgáriába, de itt írt pár sort Zsolt, aki nekem is segített.

http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=4&aq_text=&aq_cre=&user_id=1310199&topic_id=&forum_id=0&aq_ext=0&t=9162096

Előzmény: ancsi26 (26993)
manifold68 2012.06.28 Creative Commons License 26994

NBS: Melyik szálloda rövidítése ez?

Előzmény: zyzy78 (26987)
ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26993

Írok mindenképp!!

Te tudsz valamit a régi medencéről??

Előzmény: pitbull11 (26990)
ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26992

Nem értem ezt a "hotel Raimbow háta mögött"???

A Raimbow sokkal messzebb van a Burgastól a térképen!!

Előzmény: wideoframe (26980)
pitbull11 2012.06.28 Creative Commons License 26991

várom a beszámolót Tőled is, mi is megyünk kb 4 hét múlva :)

Előzmény: Bea19 (26986)
pitbull11 2012.06.28 Creative Commons License 26990

Engem érdekel egy beszámoló, mi 23-án indulunk pár nap szozopolba és 28-án foglaljuk el a Dune R-be a szállást, kaja minden más a Burgas Beach Hotelbe lesz.

Várom a fejleményeket :)

Előzmény: ancsi26 (26989)
ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26989

Szia!!

 

Mi 3-tól leszünk ott,úgyhogy én sajna már nem olvasom,pedig érdekelt volna nagyon ez a medence dolog.

Ti rákérdeztetek,hogy mi van a régi medencével??

Előzmény: Bea19 (26986)
ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26988

Szia!!

 

És a mostani medencékbe tudnak fürdeni gyerekek is?? Nem mély??

Előzmény: wideoframe (26980)
zyzy78 2012.06.28 Creative Commons License 26987

Mi is az NBS-be készülünk aug. elején. Írnál pár sort az új medencéről is? Külföldi honlapokon írják, hogy nagyon kevés napágy van és folyik a "harc" értük. Érdekelne a véleményetek a kajáról is (jobb a Zefírnél, az nem tudom milyen, mert ott még nem voltunk :). A tematikus éttermek továbbra is használhatatlanok?

 

Előzmény: Vahurka1 (26985)
Bea19 2012.06.28 Creative Commons License 26986

Holnap indulás Bulgáriába a Hotel Burgasz Beach-be. Már nagyon várom:) Ha hazaérünk és érdekel valakit akkor írok beszámolót. Remélem jó lesz:) 

Vahurka1 2012.06.28 Creative Commons License 26985

Sziasztok!

 

Üdv mindenkinek az NBS-ből.

A tenger kissé hullámzik és sajnos algásodik már a part mentén. A napernyő és a nyugágy a parton 8 leva.

A kaja a Zefírhez képest sokkal jobb!

 

Az autópálya Stara Zaroráig használható.

 

Üdv, Vahurka1

Béci 72 2012.06.28 Creative Commons License 26984

Sziasztok!

 

Lenne még egy szabad helyünk a naposparti apartmanunkban júl.14-26 között,hátha érdekel valakit.Bővebben emailben.

 

Üdv.:

Béci

őrült elmebeteg 2012.06.28 Creative Commons License 26983

:-)

Előzmény: hatvanhetes (26981)
hatvanhetes 2012.06.28 Creative Commons License 26982

Köszönöm megnyugtató válaszodat :)

Előzmény: stevie-w (26973)
hatvanhetes 2012.06.28 Creative Commons License 26981

:) Ezért az egészségedre hétfőn iszok egy sört Bulgáriába...ja meg utána a tengerparton minden nap két hétig .. :)

Előzmény: őrült elmebeteg (26971)
wideoframe 2012.06.28 Creative Commons License 26980

Szia!

Amit bezártak medencéket, az nincs. Aki nem látta előtte, az meg sem mondaná, hogy ott valaha medence volt.

Olyan mint valami homokos kősivatag. Van helyette kettő kisebb a szálloda másik oldalán, a HOTEL RAIMBOW háta mögött.

Szóval nem olyan a helyzet, mint a katalógusokon látszik.

Előzmény: ancsi26 (26975)
gy_cs 2012.06.28 Creative Commons License 26979

Szia!

 

24026 + 24039 hsz. A képek egy kicsit megfakultak :) tavaly óta, a 24026-n 2 elipszissel be vannak jelölva az ATM helyei, csak egy kicsit nehezen láthatóak gyakorlatilag a kép közepén meg lehet találni, egy épület két oldalán vannak.

 

gycs

Előzmény: ancsi26 (26976)
ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26978

Én úgy tudom elég a személyi is!!

Előzmény: sasac (26977)
sasac 2012.06.28 Creative Commons License 26977

Sziasztok!

 

Azt szeretném megtudni hogy Wizznél Bulgáriába való utazásnál elég-e a személyi igazolvány, vagy útlevél kell?

Előre is köszi!

ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26976

Na mégegy kérdés!!

 

Otp bankautomata hol található pontosan Naposparton??

ancsi26 2012.06.28 Creative Commons License 26975

Sziasztok!!

 

Tudja esetleg valaki,hogy  Burgas beach szálloda tavaly bezárt medencéjével miújság van??

kormos1 2012.06.28 Creative Commons License 26974

Szóval idén is?

 

 

Mi tizenötödikén este indulunk, és tíz napot töltünk ott.

 

Most ismét a legeleső házunkban, Angelovéknál foglaltunk.

Előzmény: 64hacuka (26958)
stevie-w 2012.06.28 Creative Commons License 26973

Stevie ! Az előző hozzászolást neked szerettem volna címezni bocs :)

 

 

A szerb-bolgár határátkelés az elmúlt évtizedekben újabb ás újabb hülyeségekkel szórakoztatott, a régi utazók még emlékeznek a kötelező fertőtlenítés, egynapos zöldkártya, statisztikai karton szakkifejezésekre, a sok szép pecsétre az útlevélben, és talán némi szórakoztató motozásra, csomagatartó-kipakolásra, a vámos komoly arccal előadott "kokain? heroin?" kérdésére, esetleg a kizárólag szerbül vagy bolgárul előadott vörösfejű üvöltözésre, ha valaki véletlenül rossz sorba állt. Nameg a Jugoszlávia elleni embargó idején hosszan kígyózó tanker-sorokra, a vámosok hátsó parkolójára a nyugat-európai autószalonok legfrissebb kínálatával... A pendrive-időszak már ennek a dicsőséges kornak a hanyatlása volt, a legabszurdabb találmány a nedves szivacslapon ugrálás óta ("cipőtalp-fertőtlenítés").

 

Mára már Bulgária EU-tag, Szerbia EU-tagjelölt állam, és ez az egykori remek vidámpark is egy tök semmilyen, unalmas határátkeléssé alakult.

 

 

 

Előzmény: hatvanhetes (26970)
kormos1 2012.06.28 Creative Commons License 26972

"....Más oldalakon valami pendrive-ra felvitt adatokról regélnek amit le kell adni"

 

Emlékeim szerint ez utoljára 2008 nyarán volt divat.

Előzmény: hatvanhetes (26969)
őrült elmebeteg 2012.06.28 Creative Commons License 26971

most már ujjlenyomatot is vesznek... bizony...

Előzmény: hatvanhetes (26969)
hatvanhetes 2012.06.28 Creative Commons License 26970

Stevie ! Az előző hozzászolást neked szerettem volna címezni bocs :)

 

hatvanhetes 2012.06.28 Creative Commons License 26969

Köszi természetesen ezt már naponta olvasom :) De nem látok benne semmit a Szerb-Bolgár határon történő regisztrációról  ....Más oldalakon valami pendrive-ra felvitt adatokról regélnek amit le kell adni

Előzmény: Etihad2 (26966)
ancsi26 2012.06.27 Creative Commons License 26968

Szia!!

 

Végül a Slavyanski mellett döntöttetek??

Mi is ezen gondolkodunk...de még nem döntöttük el.

Nem tudod esetleg ennél a hotelnél ha a tengerpartra mész le,akkor átkell menni a sétányon??

Nektek is csak reggeli lesz??

Hűtő szerinted van a szobában??

 

Köszi

Előzmény: Etihad2 (26966)
cszs72 2012.06.27 Creative Commons License 26967

Szia!

 

kb. húsz méter van a két épület között.

Nincs átjáró folyosó, ki kell menni a szabadba.

Kerítés nincs, így az "egy telken van" sem igazán értelmezhető.

A Dune R-ben csak az apartmanok vannak és egy non-stop recepció, ahol mindig van valaki és ott van wi-fi is.

Kapsz karszalagot is.

Az étterem a Burgas Beach mellett van, itt vannak a főétkezések.

Tavaly ezen kívül volt még három bár.

Kettő a medencéknél (amiből ugye az egyik nem működött, itt adták délutánonként a szendvicset és fagyit), egy pedig a hotelben, ahol teasütemények voltak.

Ha elolvasod a többi hozzászólásaimat, akkor ott találsz még infót és képeket is.

Előzmény: Traveller00 (26961)
Etihad2 2012.06.27 Creative Commons License 26966

Szia

 

Azt szeretném megkérdezni hogy Ti pontosan melyik hotelbe taxiztatok 11leváért? Mi a Hotel Slavyanskiban fogunk megszállni nem tudo hogy oda mennyibe kerülne, a Ti szállásotokhoz képest k be tudnám lőni :-)

 

Tényleg minden olcsó kint? :-)

 

Jó nyaralást és előre is köszi a választ

Előzmény: zsuzsó75 (26879)
stevie-w 2012.06.27 Creative Commons License 26965

hétfőn indulunk van e már török invázió ?

 

 

Még nincs a csúcson, de már alakul :-(

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1403

Előzmény: hatvanhetes (26962)
orszagattila88 2012.06.27 Creative Commons License 26964

Melyik aquaparkba érdemesebb menni ha Napospartra megyunk? Ugy neztem hogy tobb is van a kozeleben...

msasek 2012.06.27 Creative Commons License 26963

Helló!

Érdeklődni szeretnék, hogy indul-e valaki 2012.07.14-én a délutáni vagy az esti órákba Bulgária(Napospart) felé.

Beállnánk a sorba ha van ilyen?

hatvanhetes 2012.06.27 Creative Commons License 26962

Sziasztok ! Nagyon közeledik az indulás Napospartra :) Friss infót kérnék , hogy Szerbia felöl mennyire nehézkes a belépés autóval.Valóban regisztrálnak e stb ? Mennyit kell várakozni a határon , hétfőn indulunk van e már török invázió ? Köszi mindenkinek :)

Traveller00 2012.06.27 Creative Commons License 26961

szia, mennyire van a Dune Residence-től a Burgas Beach hotel? Van átjáró folyosó vagy a szabadba kell kimenni?

Egy teleken van a két hely (kerítés?)

Jól veszem, ki, ha a Dune Residence-be foglalunk, akkor az ottani épületben nincs semmi spa és étkezés, hanem mindenért a Burgas Beachbe kell átmenni?

Előzmény: T-boy01 (26583)
paqitoo 2012.06.27 Creative Commons License 26960

A Zefirben szinte scak magyar hangot hallottam máskor. Ráadásul 2 tök régi ismerőssel is ott futottam össze, itthon meg már évek óta elkerültük egymsát :)))

 

Előzmény: katóóóóó (26951)
paqitoo 2012.06.27 Creative Commons License 26959

Szia!

 

Tavaly előtti infóm van: Van...  én is ott nyomtattam máskor, igaz nem beszáló kártyát, hanem mást, de ment pikk-pakk. Mi a déli résznél voltunk, közel Neszebárhoz.

Előzmény: dareno (26949)
64hacuka 2012.06.27 Creative Commons License 26958

Sziasztok! 

Tavaly nyár óta nem voltam itt a fórumban, de idén újra megyünk Bulgáriába. Vonattal indulunk júl. 14-én Várnába, Kranevóban leszünk 4 napot, majd 6 napra átmegyünk Csernomoretzbe. Vonattal vissza 25-én Burgaszból. Apartmanokban foglaltam szálást, akit érdekelnek a részletek kérdezzen. Jó nyaralást mindenkinek!

kunm77 2012.06.27 Creative Commons License 26957

Szia! Csatlakoznék a kéréshez, mi is oda együnk júl.27-től, de eddíg nagyon kevés infót találtam róla. Igaz az a kevés csak pozitív volt. Megköszönném, ha más nem, legalább Te írnál róla egy-két mondatot, ha hazajöttök. Ha sikerül kiderítenem róla esetleg valamit, küldöm.

Előzmény: UtazoChris (26901)
áim 2012.06.27 Creative Commons License 26956

A helyetekben a legkevésbé attól félnék, hogy nem lesznek magyarok. A szállodát a neckermann tölti fel vendégekkel, ráadásul utószezon lesz, szóval sok-sok magyar felbukkanása várható

Előzmény: katóóóóó (26951)
gradinar 2012.06.27 Creative Commons License 26955

de igazán a Tekirdag-Isztambul útvonal miatt érdenes arra kerülni

 

Azon kívül ne feledjük, hogy Tekirdag=Rodosto=Rákóczi-ház.

Gondolom, ha már egy magyar arra vetődik, nem hagyja ki.

 

 

 

G.

Előzmény: burgtr (26954)
burgtr 2012.06.27 Creative Commons License 26954

Szia !

A Malko-Tarnovo Tekirdag úton voltak szakaszok olvadt aszfalt , út javítás de igazán a Tekirdag-Isztambul útvonal miatt érdenes arra kerülni . Égei tenderpart végig és Isztambul / szinte végig 2x2 sáv lehet rajta rendesen haladni , kiváló az  út minőség Tekirdag és Isztambul között /látványa teljesen más mint ha az autópályán mennél be. Kgs kártya : Autópályán tábla jelzi hol lehet venni .Mi egy kapunál vettük egy épületnél 5 lira a kártya és ami többlet pénzt még rá töltessz. / Isztambul -Edirne 9 lira egy út. /

Előzmény: kecsa69 (26945)
dzsonivir 2012.06.27 Creative Commons License 26953
katóóóóó 2012.06.26 Creative Commons License 26952
:-):-) köszönöm a segítséget :-)
Előzmény: babi15 (26943)
katóóóóó 2012.06.26 Creative Commons License 26951
Köszönöm a válaszod :-) elolvastam nagyon tanulságos nekünk teljesen megfelel
Ez jó hír hogy ti is jöttök legalább rajtunk kívül lesznek még hazai hangok :-)
Előzmény: áim (26942)
Pötyi71 2012.06.26 Creative Commons License 26950

Árban aztán végképp nem mindegy. Biztosan van valahol internet kávézó, ahol nyomtatni is tudsz. Szozopolban egy oldal 50 sztotinka volt, a netezés egy fél órára pedig 1 leva.

Előzmény: dareno (26949)
dareno 2012.06.26 Creative Commons License 26949

az aranyhomokon van internet kávézó ahol nyomtatni lehet? vagy válasszam a reptéri utasfelvételt Várnában? Tippek?

orszagattila88 2012.06.26 Creative Commons License 26948
Koszi a segitseget!:-)
Előzmény: moni31 (26946)
Uktar 2012.06.26 Creative Commons License 26947

Szia!

 Banánozás 15 leva/fő/menet, parasailing ( ejtőernyő ) 50 leva /fő, 90 leva /2 fő.

Előzmény: orszagattila88 (26940)
moni31 2012.06.26 Creative Commons License 26946

Szia

banánozás 15leva/fő

vizi ejtőernyőzés 50leva 1 fő,2 fő-90 leva

van egy kerek valami amin szinte dolál azok 20/leva /fő

Móni

 

Előzmény: orszagattila88 (26940)
kecsa69 2012.06.26 Creative Commons License 26945

szia, köszönöm a választ,

"Isztambulba befelé Malko Tarnovo-Tekirdag -Isztambul útvonalon mentünk, ezt nagyon ajánlom."

Miért? Nem kerülő ez? Még ha Tekirdagba is érdemes elmenni. Én Kirklareli után autópályában gondolkodtam.

KGS kártyát hol lehet venni?

 

 

Előzmény: burgtr (26865)
Frici007 2012.06.26 Creative Commons License 26944

helo emberek jul.5.én megyunk napospartra a hotel Ivana Palaceba jon oda walaki vagy esetleg lesz ott innned walaki ??

babi15 2012.06.26 Creative Commons License 26943

Megtaláltam áim hozzászólását (23846), tökéletesen leírta a szállodát, mindenben egyetértek vele. Jövőre újra visszamegyünk a Zefírbe!

Előzmény: katóóóóó (26937)
áim 2012.06.26 Creative Commons License 26942

Tavaly ilyentájt ott voltunk, ha rákattintasz a nevemre, akkor megnézheted a korábbi hozzászólásaimat a topichoz, írtam egy hosszút amikor hazaértünk. Idén szeptemberben - ha minden jól megy - visszamegyünk, szinte egyidőben leszünk ott.

Előzmény: katóóóóó (26937)
Pötyi71 2012.06.26 Creative Commons License 26941

Ha Burgaszból mentek 6 leva a buszjegy.

Előzmény: Kriszta511 (26936)
orszagattila88 2012.06.26 Creative Commons License 26940
Sziasztok.
A naposparti vizisportokrol(bananozas....) valaki nem tud arakat mondani?
Elore is koszonom a segitseget!
babi15 2012.06.26 Creative Commons License 26939

katóóóóó!

Írj az e-mail emre.

Előzmény: katóóóóó (26937)
babi15 2012.06.26 Creative Commons License 26938

Sziasztok!

Hazaérkeztünk Napospartról a Hotel Zefírből. A szálloda megfelelt az elvárásainknak, az idő végig nagyon jó volt. A szófiai szállást könnyen megtaláltuk, a GPS-be a szálloda nevét írtuk be, ez szintén rendben volt. Az autópálya és az autóutak is nagyon jók, jól lehet haladni.

Jó tanács: Burgasz előtt az autópályáról le akar téríteni a tábla  és a GPS is Neszebár-Napospart felé, ne dőljetek be neki, haladjatok tovább, Burgaszban nagyon jól van kitáblázva az út napospart felé (Várnát figyelni).

Stevie! Köszönöm a sok segítséget!

katóóóóó 2012.06.26 Creative Commons License 26937

Sziasztok!

A párommal szeptember 5.-12.-ig megyünk Bulgáriába a Hotel Zefírbe all inclusive ellátással, szeretnék infót kérni a hotelről az ételektről, a partról és mindenről ami fontos lehet. Nem voltunk még soha külföldön nyaralni ez lesz az első ugy, hogy izgatottan várjuk! Remélem csupa jót hallok majd a helyről :) És azt is remélem, hogy a szeptemberbe még jó idő lesz :) légyszi írjatok!! Köszönöm :)

Kriszta511 2012.06.26 Creative Commons License 26936

Sziasztok! Mi július 7.-én akarunk menni Bulgáriába vmi last minute úttal és vonattal tervezzük!Az állomásról Napospartra h lehet eljutni és mennyibe kerül?

Előre is köszönöm a választ!

stevie-w 2012.06.26 Creative Commons License 26935

Legfrissebb frissítés, a belgrádi obilaznica részleteivel, fotókkal:

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=334

Pötyi71 2012.06.25 Creative Commons License 26934

Ráadásul ezen a szakaszon az embret már a végkimerülés kerülgeti... Több irányból közelítettük már meg Burgaszt, de a Várna-Burgasz tűnt a legfárasztóbbnak.

Előzmény: gradinar (26933)
gradinar 2012.06.25 Creative Commons License 26933
Szófiától Várna a Hemusz autópályán kb. 5 óra, Burgasz a Trakián valamivel kevesebb, mint 4, de onnan Várna jó kanyargós és forgalmas úton még szűk 2.

G.
Előzmény: Schuco (26928)
hatvanhetes 2012.06.25 Creative Commons License 26932

Szia ! Mi júli 4 től vagyunk a Karolinában... :) 3 autó 10 fő . Minket is érdekelnek az infók főleg a parkolási lehetőség, a többi már csak rajtunk múlik:) Jó nyaralást

Előzmény: UtazoChris (26901)
Jucó72 2012.06.25 Creative Commons License 26931

Sziasztok! Már nagyon várom a nyaralásunkat, mert vasárnap indulunk a Napospartra, Sveti Vlasba. Jön valaki jövő héten a Paradise Beach Hotelbe? Folyamatosan olvasgatom a fórumot kb. 3 hónapja, és egy csomó jó ötletet olvastam már itt. Laasna vissza kellene keresgélni az infókat! :)

ancsi26 2012.06.25 Creative Commons License 26930

Sziasztok!!

 

Jön valaki 3-án a wizz-el Burgaszba??

Aki repülővel szokott menni ,milyen biztosítást köt??

10 éve repültem utoljára....

Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26929

Hát cca. 90 km a kerülő a délin.......így marad az északi út!

Előzmény: Schuco (26928)
Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26928

Rendben. Akkor mindkettő szóba jöhet. Mégis azt mondják sokan, hogy a helyiek az Északi utat választják, ha Várna térségébe mennek.....igazából a km helyett a menetidő nszámítana nálunk, meg a biztonság a gyerek miatt...kicsit félek az északi főút tehergépkocsi tömegétől.......km ben nagy a különbség? Mert ha csak néhány tíz kilóméter, akkor burgas fele mennék....a sok autópálya tavaly is elnyerte a tetszésemet!

Előzmény: stevie-w (26927)
stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26927

De az utvonalról egy jó véleményt továbbra is várnék!

 

 

Nincs nagy különbség. Burgasz felé hosszabb, de lényegesen több az autópálya. Viszont a vége egy nehéz, idegölő szakasz.

 

A "felső út" rövidebb, de kevesebb az autópálya. Ami autópálya van benne, az ráadásul pont az útvonal vége.

Előzmény: Schuco (26925)
kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26926

Mi 15-én megyünk!

Én már nagyon várom!!

Előzmény: Schuco (26925)
Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26925

Elnézést a kisfiam magánakciója volt:-))))) kifigyeli hogy hova írok, aztán ős is akcióba lép. és még csak ovis!

De az utvonalról egy jó véleményt továbbra is várnék!

Törölt nick 2012.06.25 Creative Commons License 26924

ittasan ne fórumozz

Előzmény: Schuco (26922)
Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26923

mikor men tek

Előzmény: Schuco (26917)
Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26922

sziasztok hghghfjfhrhrhfhhrhejrhdghrkjfhhfhfhdjhifidjjghfjgklqfjsjfjujdlhlkkrkemjlvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvgktfiodorol4pprpgprprgjfjjkr

jhjbjhrjfjahdghdjgjkbk,gjrjh3wbjfjgjfnb jcvjfghdhgvfhfhhshdhvfvfgdhfhdd hfhhdkkkh

Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26921

sziasztok ti mikor mentek bulgári ába

kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26920

:-))) Megölted a bulit!!

Előzmény: Törölt nick (26919)
Törölt nick 2012.06.25 Creative Commons License 26919

oldd meg

Előzmény: Schuco (26918)
Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26918

Ma jött meg a részvételi jegy, amiben a necki az ajánlott útvonalt hát ugymond nem azt adja meg, amit én gondoltam.....itt is már volt róla szó, hogy 2 út van az  é i és a déli....ami kerülő.....a neckermann a szófia-zagora burgas adja meg és végig a tengerparton......most akkor mi legyen? Mert tavaly a napospartra egyértelmű volt........

Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26917

Nagyon jól hangzik!

Előzmény: stevie-w (26898)
Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26916

Köszönöm, ez aztán a választék! A bőség zavara!

Előzmény: gradinar (26896)
Vahurka1 2012.06.25 Creative Commons License 26915

Szia.

Köszi azt ötleteket.

A szállást találomra néztem ki, mert úgy volt, hogy délután indulunk - mint tavaly - és csak beesünk éjfél körül az ágyba és reggeli után indulunk is a napospartra. De változott a helyzet és szerda délelőtti indulásunk lesz idén. A foglalt szállásunk díjmentes lemondást tartalmaz...

 

Stewie kérlek írjál egy barangolós útvonalat, ha normális időben és elég aktívan érkezünk meg a szállásra bóklásznánk egyet a belvárosban.

Köszönöm!

Előzmény: solozo (26910)
gy_cs 2012.06.25 Creative Commons License 26914

Sziasztok!

Jól jönne egy kis segítség. Érdeklődtem buszjárattal kapcsoaltban Várna - Aranyhomok viszonylatban. Írtak is két lehetőséget, az egyiknél azt írták a Riviérára, a a másiknál, hogy a Panorámára megy. Lehetséges, hogy ezek Aranyhomok részei?

 

K gycs

stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26913

Mi ebben az étteremben ettünk. Finom volt (csirkés szacs) és nem drága.

 

 

Ó, hát persze, Bojkó bácsi legendás étterme... :-) Nas tényleg, az is milyen remek hely.

 

Vagy onnan két saroknyira a Csaszovnikat (Óra), vagy még két sarok, és ott a Praga vagy a Halbite 3...

 

 

Előzmény: solozo (26910)
stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26912

Innen (Hotel Gorubliansko Hanche   357 Tsarigradsko Shose Blvd., 1000 Szófia) milyen és melyik közlekedési eszközzel lehet bejutni a belvárosba egy kicsit kora este körbenézni és hol érdemes étkezni?

 

 

Alapvetően érdemes beülni egy taxiba, és levitetni magatokat az Egyetemig, ez olyan 2 EUR körüli összeg, fillérre ugyanannyi, mintha vesztek négy buszjegyet, csak nem kell megállót keresni, buszra várni, zötykölődni a tömegben/hőségben, koncentrálni a leszállóhelyre, stb. 

 

Az egyetemnél kezdődik a legbelső belváros, minden szinten szinte minden.

 

Tippeket ugye ma már írtunk, de úgyis az a lényeg, hogy oda érdemes bemenni, ami szimpatikus.

 

Ha többen kéritek, akkor leírhatom annak a sétának az útvonalát, amire el szoktam vinni a saját vendégeimet, akik előezör járnak Szófiában.

 

 

 

 

Előzmény: Vahurka1 (26902)
kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26911

Köszönöm,,,ez jó ötlet volt!! :-))

Már írtam is neki!

Remélem válaszol!

 

Előzmény: KosaN (26909)
solozo 2012.06.25 Creative Commons License 26910

Mi ebben az étteremben ettünk. Finom volt (csirkés szacs) és nem drága.

http://www.hotelthehouse.com/map.html

http://www.hotelthehouse.com/

 

De ha bejöttök a belvárosba, minek szálltok meg a külvárosban))??

Vannak beljebb is jó kis hotelek (mi a Medikben aludtunk), nem drágák, és nem bonyolult kijutni a városból...

Előzmény: Vahurka1 (26902)
KosaN 2012.06.25 Creative Commons License 26909

Akkor írj egy mail-t natasa10-nek, ha publikus a címe, mert ők ott voltak tavaly nyáron (július 3-tól)

Előzmény: kriszta 68 (26908)
kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26908

Köszönöm,már ezt is elolvastuk,,de sajnos nem sokat ér!! :-((

Előzmény: Vahurka1 (26907)
Vahurka1 2012.06.25 Creative Commons License 26907

Tavaly is kérdezte ezt Natasa10 (?) és akkor  http://www.holidaycheck.com/hotel-travel+information_Hotel+Club+Calimera+Sunny+Beach+Rodopi+Zwete-hid_85019.html

ezt ajánlották böngészésre.

Előzmény: kriszta 68 (26905)
kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26906

A kérdesem ma reggel 8 óra 5 percnél!!

Köszönöm

Előzmény: Pötyi71 (26904)
kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26905

Köszönöm,, drága vagy,,de ezt már mind végig jártam és okosabb nem lettem tőlle!!

Ezért kértem itt segítséget hátha valaki valamit tud!!

Előzmény: Vahurka1 (26903)
Pötyi71 2012.06.25 Creative Commons License 26904

Miben segíthetek?

Előzmény: kriszta 68 (26900)
Vahurka1 2012.06.25 Creative Commons License 26903

Szia!

 

Nézzél meg szállodás oldalakat, ahol a vélemények is ott találhatóak meg. Pl. booking. com, triadvisor.com, stb.

Ha még nem írtad be a topikon a keresőbe akkor azt tegyed meg.

Előzmény: kriszta 68 (26900)
Vahurka1 2012.06.25 Creative Commons License 26902

Sziasztok!

 

Innen (Hotel Gorubliansko Hanche   357 Tsarigradsko Shose Blvd., 1000 Szófia) milyen és melyik közlekedési eszközzel lehet bejutni a belvárosba egy kicsit kora este körbenézni és hol érdemes étkezni?

Az étterem jellege helyi vagy pizzás jellegű legyen, ha tudnátok ilyet javasolni azt nagyon megköszönném!

 

Üdv, Vahurka1

UtazoChris 2012.06.25 Creative Commons License 26901

Sziasztok! Egyszer már kérdeztem régebben, most újra felteszem a kérdést:

járt már valaki a Naposparton a Hotel Karolinában?

 

Mi július 3-tól leszünk ott és szeretnék 1-2 plusz információt meg tudni...

 

Köszönöm.

kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26900

Csak nekem nem tud segíteni senki!! :-((((

stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26899

Na most már látszik, hogy tök jó helyen van a szállásotok, kaptatok egy rahedli tippet, ráadásul mind a ketten másokat ajánlottunk, de hozzátettük, hogy van még a környéken étterem gazdagon :-)

 

Gradinar listájáról a Manasztirkszka Magerica (Kolostori szamár) éttermet tartom én kiemelkedően jónak, de mondjuk az valahogy piszok drága is. A honlapon nézegetve az árakat nem tűnik annyira húzósnak, de valahogy a végösszeg már többször is fájt: nyilván rakiját ittunk és vörösbort, és nem a rosszabbikból, és nem is keveset, de ez szépen betolta az éttermet a drága megfejtések közé.

 

 

Előzmény: stevie-w (26898)
stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26898

Idén szeretnénk kinnt a városban egy hangulatos étteremben enni, ehhez kérnék segítséget. hogy a Kolikovski közelében, melyiket vállalhatjuk be?

 

 

A szálloda a Hriszto Belcsev utcában van, ami a szófiai gurmand negyed része. Bármelyik irányban indultok el, remek helyeket találtok. Az egyik leghíresebb hely a Divaka (Ősember) a Szeptember 6. utcában, egy sarokra tőle pedig a Halbite (A söröskorsók) a Neofit Rilszki utcában. Ezek viszonylag egyszerű helyek, sok diák jár oda. A kerthelyiségük viszonylag kicsi, és nehéz asztalt kapni -- de nem lehetetlen. Alacsonyak az árak, korrekt a minőség.

 

A Neofit Rilskin feljebb van az egyik kedvenc nyári helyem, a Hotel Niky kerthelyisége. Ez egy fokkal drágább, a pincérek néha le vannak lassulva, de egészen kellemes hely.

 

Persze ez csak három kiemelés, nyugodtan be lehet ülni bárhová, ai szimpatikus, a környék abszolút tele van jobbnál jobb lehetőségekkel.

 

Előzmény: Schuco (26893)
gradinar 2012.06.25 Creative Commons License 26897

Bocsánat, a legközelebbi jó bolgár a Manasztirszka magernica, a Han Aszparuhon, két lépésre. Picit turistás, de jó. Kert!

 

G.

Előzmény: Schuco (26893)
gradinar 2012.06.25 Creative Commons License 26896

szeretnénk kinnt a városban egy hangulatos étteremben enni

 

Dögivel van jó étterem a közelben. Gondolom, bolgár konyhára vágytok, ehhez néhány tipp:

1. Mahaloto, a Vaszil Levszki és a Graf Ignatiev sarkán (Sztivivel egy párszor már voltunk ott). Elfogadható árak, kerthelyiség.

2. Pri Jafata, Szolunszka u. Kiváló kaja, kerthelyiség. Picit drága, de megéri.

3. Egur, egur, Dobrudzsa u. Örmény-bolgár. Itt nincs kerthelyiség.

Ha  a bolgár konyhán kívül más is szóba jöhet:

4. Olive Garden, Daszkalov tér. Mediterrán. Kert.

5. Brasserie, Daszkalov tér. Ázsiai fusion. Kert.

6. Motto, Akszakov u. Fusion. A túloldala, 6 Szeptemvri u, Spaghetti Kitchen, természetesen olasz. Az egyik legjobb kerthelyiség.

És ezen kívül bármi, amit szimpatikusnak találtok.

 

G.

Előzmény: Schuco (26893)
paqitoo 2012.06.25 Creative Commons License 26895

Volt már ilyen... de én ezt ma találtam. Időjárás, tenger hőmérséklet, égkép, előre jelzés:  

 

 

http://vremeto.v.bg/

Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26894

Ja azt nem írtam hogy Szófia a város!

Schuco 2012.06.25 Creative Commons License 26893

Sziasztok! Július 2.án érkezünk délután 5 fele a tranzit szállásunkra, a hotel kolikovskiba! Azt írják róla, hogy a centrumtól 700 méterre van. Remélem ez így is van! tavaly a lozenetzbe szálltunk meg és már nem volt erőnk a vacsora után, amit a hotelben fogyasztottunk el, kimenni az 1100 méterre található belvárosba...amit nagyon nagyon sajnálok azóta is! Idén szeretnénk kinnt a városban egy hangulatos étteremben enni, ehhez kérnék segítséget. hogy a Kolikovski közelében, melyiket vállalhatjuk be? Köszönöm előre is az infot!

Paleofarszalosz 2012.06.25 Creative Commons License 26892
Thx! :-)
Előzmény: stevie-w (26891)
stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26891

Szia Stewie! Mikor kerul fel a frissites a kalauzba? A belgradi korgyuruvel kapcsolatosan kerdezem!

 

 

Ezekben a percekben :-)

 

 

Előzmény: Paleofarszalosz (26890)
Paleofarszalosz 2012.06.25 Creative Commons License 26890
Szia Stewie! Mikor kerul fel a frissites a kalauzba? A belgradi korgyuruvel kapcsolatosan kerdezem!
Előzmény: stevie-w (26889)
stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26889

Idei vendégmunkás invázió várható dátumai:

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=1403

hatvanhetes 2012.06.25 Creative Commons License 26888

Köszönöm szépen a válaszodat ! Mindenkinek kellemes nyaralást kívánok :) !

Előzmény: stevie-w (26885)
tabakbazár 2012.06.25 Creative Commons License 26887

Bocsánat, én voltam a béna nem aranypartra gondoltam, hanem aranyhomokra. Szóval oda szeretnék a várnai vasútállomástól eljutni. 30-án indulunk. Még valami a csapvizet tényleg nem szabad meginni? Szerintetek 1 hétre átlag szinvonalra mennyi költöpénzt vigyünk 1 felnőtt és 1 gyerek részére?(félpanziónk van) A konektorhoz kell vinni átalakítót? Nagyon-nagyon köszi a válaszokat.

kriszta 68 2012.06.25 Creative Commons License 26886

Sziasztok!

Még mindig kérdés lenne!!!!!!

Valakinek valami információja napospart Club Calimera****?

Előre is köszönöm :-)

stevie-w 2012.06.25 Creative Commons License 26885

Rengeteg infót néztem már meg könyvet olvastam és természetesen az utikalaúzod is megvolt ! De tanácstalan vagyok ,hol mit nézzünk meg.....l

 

 

Szófiában nem könnyű a helyzet, mert a lényeges látnivalókat tényleg meg lehet csodálni max fél nap alatt. Inkább az egyik napotokat töltsétek Plovdivban, Veliko Trnovóban vagy Koprivsticában (ez utóbbi egy működő skanzen falu).

 

Amúgy kávézóból sörözőbe, onnan étterembe :-) Este meg muszáj a Sin City. A Sin City nélkül Bulgária nem érthető meg. http://help.sincity-bg.com/en/gallery/

 

Belgrád önmagában sokkal érdekesebb város. Az útikalauzos írásomban ajánlok egy konkrét városnézési útvonaltervet, annál jobbat most sem tudok :-) Esetleg ott is lehet rövidíteni egy kicsit, és belevenni még egy kis Újvidéket, Szabadkát, Palicsi-tavat...

 

 

Utikalaúzodon látható fénykép nem egy Renault Lagunából készült :)véletlenül ? Emlékeim szerint mintha a Laguna fórumnak is hasznos tagja lettél volna.

 

 

Megeshet. Összesen öt Lagunát koptattam el az évek során, de már másmilyen autókat használok. A nisi autópályakapunál fényképezett visszapillantótükör viszont nem Renault-é, hanem konkrétan ezé az autóé, ami még a Lagunáim előtt volt:

 

http://totalcar.hu/tesztek/octaviasw/

 

 

 

Sófiában a Bulgari Boutic hotelben szállunk meg és a parkolás miatt aggódok, de nagyon... úgy tudom utcán lehet csak parkolni. A kérdésem nem tudsz e egy biztonságos elfogadható árú parkolót a környéken?

 

 

A Sheraton vagy a Cum elé be tudtok parkolni, de ezek nem túl olcsóak, óránként 1 eurót kérnek el (vagy még többet), a remek lokációhoz képest persze nem drága, de két nap alatt mégis húzós.

 

Én úgy szoktam csinálni, hogy kiviszem az autót egy városszéli parkolóba (minden lakótelepen van vagy egy tucat), és onnan taxi vissza. Napi 8-12 leva maga a parkolás, a taxi meg a Pirotszkáig (ahol a szállásotok van) max 4-5 leva lesz.

 

Ha kipakoltatok, akkor nektek érdemes rögtön a Sztambolijszkin kifelé indulni (azaz nem a Sheraton felé), aztán még valahol Ljulin elött letérni az útról....

 

 

Előzmény: hatvanhetes (26883)
Martandim 2012.06.24 Creative Commons License 26884

Szia Zoli!

 

Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget és további jó nyaralást kívánok!

 

Üdv. Andi

Előzmény: gemes1 (26869)
hatvanhetes 2012.06.24 Creative Commons License 26883

 

Szia Stevie-W !

És természetesen mindenki .... :)

Júli 2 indulunk Napospartra elötte 2 nap Sofia utána 12 nap tengerpart aztán megint 2 nap , de az már Belgrád :) Rengeteg infót néztem már meg könyvet olvastam és természetesen az utikalaúzod is megvolt ! De tanácstalan vagyok ,hol mit nézzünk meg.....l Legalább címszavakat tanácsolhatnátok :) Utikalaúzodon látható fénykép nem egy Renault Lagunából készült :)véletlenül ? Emlékeim szerint mintha a Laguna fórumnak is hasznos tagja lettél volna.Na a lényeg Sófiában a Bulgari Boutic hotelben szállunk meg és a parkolás miatt aggódok, de nagyon... úgy tudom utcán lehet csak parkolni. A kérdésem nem tudsz e egy biztonságos elfogadható árú parkolót a környéken? Az utcán nem akarok parkolni, és a másik 2 autó sem... előre is köszi a segítséget mindenkinek.

Előzmény: stevie-w (26881)
zsuzsó75 2012.06.24 Creative Commons License 26882

Nem, a vonat néhány percet késett csak, de nem volt étkező kocsi hozzácsatolva. Még jó, hogy minden eshetőségre felkészültünk( kávé, üdítő, szendvicsek, rántotthús stb).

 

Előzmény: gy_cs (26880)
stevie-w 2012.06.24 Creative Commons License 26881

Tudna valaki segíteni, hogy a várnai vasútállomástól, hogyan lehet legolcsóbban lejutni az aranypartra? (busz, taxiár)

 

 

Na pont ilyenkor szopás az, amit egyes utazási irodák művelnek, és ami miatt már annyi tajtékoztam: az üdülőtelepek átkeresztelése.

 

Aranypart a Balatonon van.

 

Bulgáriában van Aranyhomok (Golden Sands, Zlatni Pjaszaci) és Napospart (Sunny Beach, Slancsev Brjak).

 

Az egyik Várnától északra van, a másik délre.

 

Vajon a kérdezőnek melyikben van szállása?

 

Előzmény: tabakbazár (26871)
gy_cs 2012.06.24 Creative Commons License 26880

Sziasztok!

 

Kösz az infót, még annyit, hogy sok késés volt?

Jó nyaralást, jó  időt, egy hét múlva megyünk utánatok.

 

gycs

Előzmény: zsuzsó75 (26879)
zsuzsó75 2012.06.24 Creative Commons License 26879

Sziasztok!

Ma reggel érkeztünk Várnába. Az Albena nemzetközi gyorsvonattal jöttünk, amin alig utaztunk néhányan. Ez úton köszönöm meg mindenkinek a jó tanácsait a vonatos utazással és a várnai taxifogással kapcsolatban. Az eredetileg 25 levás taxi díjat( Várnából  Szv. Konstantinba a hotel marina dolphinba)  megúsztuk 11 levából úgy, ahogy tanácsoltátok. Kb. a pu-tól 500 m-re fogtunk taxit és így már le is csökkent a viteldíj ára. Köszönöm még egyszer!!!

Egyébként az idő ragyogó.

bugista 2012.06.24 Creative Commons License 26878

Sziasztok!

 

Júliusban először megyünk nyaralni a Napospartra és az lenne a kérdésem ,hogy van-e lehetőség valahol a repjegyet kinyomtatni a visszaútra? Illtve a reptérről buszjárattal vagy taxival érdemes megcélozni a szállást ami a Sunny Holiday  Apartman lesz ha minden igaz. 

Segítségeteket elölre is köszönöm!

 

 

 

kriszta 68 2012.06.24 Creative Commons License 26877

Sziasztok!

Valakinek valami információja napospart Club Calimera****?

Előre is köszönöm :-)

GYURMÓKA 2012.06.24 Creative Commons License 26876

Ui:

Az egyik lány utazási irodában dolgozik,így az ő szakmai véleményében megbízok.

Előzmény: GYURMÓKA (26875)
GYURMÓKA 2012.06.24 Creative Commons License 26875

Szia !

Én nem voltam egyikben sem, de ismerőseim -2 fiatal lány-tavaly voltak a Slavyanski-ban. Azt nem tudom, hogy superior, vagy sem, de nagyon dícsérték a hotelt !

 

üdv

Gy

 

 

Előzmény: Etihad2 (26872)
gy_cs 2012.06.24 Creative Commons License 26874

Szia!

 

Ha visszaolvasol, feltettem két linket a várnai buszjáratokról. Én úgy néztem, hogy közvetlen busz nincs Aranyhomokra az állomástól, az egyik linken van egy chatbox, ott azért rákérdeztem azért. Szerintem ami megoldás, a reptérről megy a 409-s, annak a megállója kb 1 km-re van. A jegy ár 3 leva. Nézegesd azért a két linkeket, hátha találsz még valamit.

Egyébként mikor mentek?

 

gycs

 

 

Előzmény: tabakbazár (26871)
orszagattila88 2012.06.24 Creative Commons License 26873
Sziasztok.
Valaki tudna nekem friss naposparti arakat mondani a vizi sportokrol ?
Elore is koszonom.
Etihad2 2012.06.24 Creative Commons License 26872

Sziasztok!

 

 

Július végén megyünk Bulgáriába NApospartra. A bookingon két hotelt is lefoglaltunk képtelenek vagyunk dönetni melyik legyen . Az egyik a Hotel Slavyanski (superior room)  a másik a Relax Holiday Complex and Spa. Utóbbi kicsit messzebb van Sunny Beach től viszont újabb szebb mint a másik. A Relaxnál van vmilyen strand elvileg 300mre csak nem tudom hog az milyen tiszta stb. HA valaki volt bármelyik hotelben vagy van tuti infója róluk azt kérem hogy ossza meg! :-)

 

Köszönöm!!

tabakbazár 2012.06.24 Creative Commons License 26871

Sziasztok!

 

Tudna valaki segíteni, hogy a várnai vasútállomástól, hogyan lehet legolcsóbban lejutni az aranypartra? (busz, taxiár)

 

Előre is köszönöm

 

K.

nikole83 2012.06.24 Creative Commons License 26870

Sziasztok! Segitségeteket kérném! Párommal Bulgáriába szeretnénk menni nyaralni! Ez lesz az első közös nyaralásunk, szóval szeretnénk ha jól alakulna. Repülővel szeretnénk menni a Napospartra, szálloda ötleteket szeretnék, meg szerintetek milyen ellátással érdemes befizetni. minden választ előre köszönök! Niki

gemes1 2012.06.24 Creative Commons License 26869

Szia!

 

A Victória Palace gps koordinátái:42.707511,27.724493

 

Üdv:Zoli

Előzmény: Martandim (26860)
helena5 2012.06.24 Creative Commons License 26868

Sziasztok !

 

Debrecenben a Coraban 151 Ft a leva és van is, a hölgy szerint egész nyáron tartanak!

 

 

ditranol 2012.06.24 Creative Commons License 26867

:))

Minden bankkártyának saját "anatómiája" van. Megvan, h melyik szám mit jelent, bonyolult szabályok, algoritmusok és összefüggések vannak az egyes számok között amiknek egyezniük/különbözniük kell ahhoz, hogy a rendszer egy valódi VISA esetleg MasterCardnak ismerje fel és elfogadja. Ezekkel az algoritmusokkal a booking.com rendszere is tisztában van, így egy "hasamracsapok kártyaszámot" nem fog engedélyezni.
Bővebben itt olvashatsz róla angolul: http://goo.gl/ocjm 

Előzmény: Schuco (26866)
Schuco 2012.06.23 Creative Commons License 26866

Sziasztok! A bookingon akarok foglalni tranzit szállást, de a hitelkártya számnál nem valódit adok meg, de ugyanannyi karaktert, mégsem engedélyezi....hogy tudja a rendszer, hogy nem a valódit adtam meg? 

burgtr 2012.06.23 Creative Commons License 26865

Szia !

 

A héten jöttünk haza Napospart- Isztambul körútról . Burgas -Malko-Tarnovo útvonalon. Burgasig és utána kb 30-40 km jó az út. 

A határátkelő felé útépítés kátyús szakasz . Határátkelés 1,5 óra volt / senki nem volt rajtunk kívűl ,motorokkal voltunk./ 

Biztosítási zöldkártya nélkül nem engednek be, ha a gépjármű nem a vezető nevére szól meghatalmazás kell , hogy vezesse.

Isztambulba befelé Malko Tarnovo-Tekirdag -Isztambul útvonalon mentünk, ezt nagyon ajánlom./ Kirklareli Tekirdag között olvadt az aszfalt !!!  38 fok volt ! .Vissza  pályán jöttünk .Kell KGS kártya / 5 líra + 9 lira útdíj !  Nincs kps fizetésre lehetőség . 

Előzmény: kecsa69 (26864)
kecsa69 2012.06.23 Creative Commons License 26864

Sziasztok! Szozopol után néhány napra szeretnénk Isztambulba is átmenni. A Google map két útvonalat ajánl, egyrészt a Novo Panicharevo, Zvezdets, Malko Tarnovo felé, másrészt a Sredets, Elhovo, Edirne útvonalat ajánlja. Kérdésem, hogy melyiket célszerű választanom, van-e valakinek tapasztalata ez ügyben? Az út minősége és a határátkelés ideje lehet a döntő a két lehetőség közül, esetleg ha van egyéb javaslat azt köszönettel venném.

Pötyi71 2012.06.23 Creative Commons License 26863

A buszjegy már 6 leva.

Előzmény: kovacsne_Edit (26862)
kovacsne_Edit 2012.06.23 Creative Commons License 26862

Sziasztok!!!

 

Ismét Bulgáriát választottuk a nyaralásunk helyszínéül..

Lenne pár kérdésem:

A Burgasi állomásról még mindig 5 leva/ fő a busz Napospartig?

Illetve valaki járt már a Pollo resortban közületek?

Mi vonattal megyünk ismét nem egészen 2 hét múlva bármi kérdés van, szívesen utána nézzünk..

 

Mindenkinek jó készülődést a már kint lévők pedig nagyon jó nyaralást kívánok!!!

marcsi.... 2012.06.23 Creative Commons License 26861

Szia!

Köszöm megnyugtató hozzászólásod.

Visszaszámlálás megkezdődött!!!!!!!!!

 

 

üdv:Marcsi

Előzmény: sárgavirág (26845)
Martandim 2012.06.23 Creative Commons License 26860

Szia Zoli!

 

Köszi a gyors választ!

 

Üdv. Andi

Előzmény: gemes1 (26858)
nroland75 2012.06.23 Creative Commons License 26859

Kösz az infót!

Előzmény: gemes1 (26857)
gemes1 2012.06.23 Creative Commons License 26858

Szia!

A wifi ingyenes, mivel a 6. emeleten vagyunk csak a hallban tudom elérni.

A GPS majd felhozom a gépet s este elküldöm!

 

Árfolyamokról!

 

Eur:1,95 (váltják ennyiért)

angol font: 2,38

USA dollár:1,5

 

Üdv:Zoli

 

Előzmény: Martandim (26853)
gemes1 2012.06.23 Creative Commons License 26857

Szia!

 

A nessebárnak nincs parkolója!

Keresel az útcán ingyenest( a szálloda mögött) vagy fizetősbe beálsz 8-10leva/nap.

 

Üdv:Zoli

Előzmény: nroland75 (26836)
stevie-w 2012.06.22 Creative Commons License 26856

1 napos isztambul kedd csütörtök péntek 10 főtől magyar idegenvezetéssel 129leva.

 

 

Aki szeretné egy teljes napig rettenetesen szarul érezni magát, az inkább nekem küldjön 128 levát, találok rá programot :-)

 

Én ugye eleve jól járok, nade ő is, mert ugyan értelmetlen hülyeségre elcseszett egy csomó pénzt, de mégiscsak 150 forinttal kevesebbet, mintha egy egynapos Isztambulra fizetett volna be :-)

 

Előzmény: gemes1 (26835)
stevie-w 2012.06.22 Creative Commons License 26855

A dollár és fontról nem tudsz ilyesmi infókat mert talán az lényegesebb lenne nekem.

 

 

Megnézed az USD-EUR és a GBP-EUR keresztárfolyamokat, elosztod 1.953-mal, és máris képben vagy :-)

 

Mondjuk ezeket a valutákat (különösen a fontot) a sarki váltó biztosan magasabb marzzsal váltja, olyan 1-2 százalék lehet a bukás az euróhoz képest.

Előzmény: sulep (26854)
sulep 2012.06.22 Creative Commons License 26854

Köszi. A dollár és fontról nem tudsz ilyesmi infókat mert talán az lényegesebb lenne nekem.

Előzmény: stevie-w (26852)
Martandim 2012.06.22 Creative Commons License 26853

Szia Zoli!

 

Augusztusban mi is a ebbe a szállodába készülünk. Kicsit megnyugtattál, mert a fogalalás óta több negatív véleményt olvastam a szállodáról. Tudnál küldeni esetleg GPS koordinátát? A wifi mennyibe kerül (gondolom azt használod esténként)?

 

Üdv. Andi

Előzmény: gemes1 (26835)
stevie-w 2012.06.22 Creative Commons License 26852

Aki esetleg most van kint bulgáriába megtudná mondani nekem, hogy a Dollárt, Fontot és az Eurot milyen árfolyamon váltják Levara?

 

 

Az EUR árfolyama kötött, azaz a középárfolyam hivatalosan mindig és mindenkor 1.953, amióta csak van EUR. Azelőtt (1997 óta) 1 DEM = 1 BGN volt az árfolyam, ez lett átszámítva euróra, amikor bevezették.

 

Ennek megfelelően a többi pénznem árfolyamát is kizárólag az euróhoz viszonyított változásuk érinti.

 

A gyakorlatban a reptéren 1.6-1.7, a szállodákban 1.7-1.8, a tengerparti pénzváltókban 1.8-1.9, a bankokban 1.91-1.94 árfolyamon váltják az eurót, de a kevésbé frekventált helyek hivatalos váltóiban (és a nagyvárosokban) elérhető az 1.95 is.

 

 

Előzmény: sulep (26850)
Livi62 2012.06.22 Creative Commons License 26851

Köszönöm szépen a válaszodat!A meghatalmazást hivatalossan kell kiállítani?/közjegyző pecsét,angol fordítás/.

Előzmény: stevie-w (26849)
sulep 2012.06.22 Creative Commons License 26850

Sziasztok!

Aki esetleg most van kint bulgáriába megtudná mondani nekem, hogy a Dollárt, Fontot és az Eurot milyen árfolyamon váltják Levara?

 

Köszönöm.

stevie-w 2012.06.22 Creative Commons License 26849

Ha kölcsön autóval /a fiam autója/mennénk,ahhoz mien pappirokra van szükség?

 

 

Meghatalmazás.

 

 

A hozzászólásokban kevesebb árakat olvastam.Nemtudom hogy létezik-e olcsobb repdíj?Az internetten 165000-ez jó ár?

 

 

A Wizzair repülőjegyek árát egy szoftver határozza meg egy algoritmus alapján, ami figyelembe veszi, hogy hány hely van még a gépen, illetve az előző években hogyan telt meg ugyanez a járat. (illetve esetleg más paramétereket is.)

 

Mivel kívülről egyik információt sem lehet ismerni, a repülőjegyek árának mozgását gyakorlatilag lehetetlen előrejelezni.

 

Az árak nagyon gyorsan változhatnak: ha egy járatra még sok hely van délután kettőkor, akkor olcsó a jegy. De ha az olcsó jegy miatt hirtelen lecsap két ötfős család, fél háromra rekordmagasságba is emelkedhet ugyanaz a jegyár (hiszen jelentősen csökkent az értékesíthető helyek száma).

 

Simán előfordulhat, hogy ugyanazon a járaton egymás mellett ülő két utas jegyára között többször árkülönbség legyen.

 

Amikor üzleti utakra utaztunk Bulgáriába (azaz a dátumokkal nem tudtunk rugalmasak lenni), akkor egy repülőjegy Szófiáig 60-100 ezer között volt. Négy személy esetén tehát ami 240 ezer alatt van a tengerpartra, az már olcsónak számít.

 

Előzmény: Livi62 (26847)
stevie-w 2012.06.22 Creative Commons License 26848

Itt egy térképvázlat, amin lehet látni, mekkora kerülő a kerülő :-)

 

Előzmény: stevie-w (26844)
Livi62 2012.06.22 Creative Commons License 26847

Kedves Stevie-w!Bocsi hogy tőled kérek tanácsot,de bízok a tapasztalazodba!Ma délután az autónk szervízbe került,amivel 1 hétmulva indultunk volna.Indulásig nem lesz kész!Ha kölcsön autóval /a fiam autója/mennénk,ahhoz mien pappirokra van szükség?Egyáltalán lehetséges-e!A második verzió hogy repúlőgép.A Neckermannt megkérdeztem 196000- a4 személy.Ez egy kicsit sok!A hozzászólásokban kevesebb árakat olvastam.Nemtudom hogy létezik-e olcsobb repdíj?Az internetten 165000-ez jó ár?Segítségedet előre is köszönöm.

kunm77 2012.06.22 Creative Commons License 26846

Ezer köszi:)

Előzmény: stevie-w (26844)
sárgavirág 2012.06.22 Creative Commons License 26845

Szia!

Tavalyi az infóm CSAK JÓT MOND MINDENKI róla!

Amit én hozzá tudodk tenni:

A lehető legjobb "fekszik" A part ott szép, tusoló, wc van

Közelben számos kajázó... még a "meki" is ott van pár lépésre!

A központ is kb.:5 perc gyalog!

Szóval az egyik LEGJOBB választás

Előzmény: marcsi.... (26841)
stevie-w 2012.06.21 Creative Commons License 26844

Július 26-án megyünk Szerbián keresztül Napospartra. A kérdésem az lenne, hogy Belgrádon keresztül visz e az út, ugyanis egy másik fórumon azt olvastam, hogy befejeződött a várost elkerülő körgyűrű építése. Köszi:)

 

 

Itt Belgrád :-)

 

De tényleg :-)

 

Nos, az elkerülő építése messze nem fejeződött be, ellenben valóban átadták :-)

 

A belgrádi elkerülő használata mindezek ellenére kifejezetten ellenjavalt!

 

Ezt az elkerülőt kifejezetten azért találták ki, hogy az átmenő teherforgalmat kint tartsák a belvárosból, és ezzel a belgrádiak életminőségét javítsák. Nekünk viszont kilométerben és időben is jelentős kerülő.

 

Belgrádon ugyanis nyílegyenesen, középen át lehet menni egy olyan soksávos úton, aminek nincsenek lámpái, nincsenek szintbéli kereszteződései, és nagy részén 80 a megengedett sebesség. A tavalyihoz képest meg ugye a forgalom is tovább enyhült (hiszen a komplett teherforgalmat kivezették, és az egyéb tranzit azon részét is, akik nem hallgatnak Stevie-re), és a Gazela-híd felújítása is befejeződött.

 

Ehhez képest az "obilazak" megkerüli a fél várost. Az elején autópálya-szerű, aztán már csak két sávos, a vége felé pedig -- ahol még nem készült el -- lakótelepek között kanyarog, lámpás kereszteződéssel.

 

Ma délután kimentem és lefényképeztem a trükköt, hogyan kell lejönni a régi útra. A hétvégén átírom az útvonal leírást.

 

Apropó régi út: az elkerülő annyiban királyság nekünk, hogy a régi zimonyi szakaszt ("derékszögű kanyar + 2 lámpa + ablakmosó gyerekek") kikerüli. Ezáltal az egyetlen "bottleneck" szakasz is megszűnt létezni.

 

 

 

 

Előzmény: kunm77 (26833)
oktato70 2012.06.21 Creative Commons License 26843

15032-s hozzászólás..bár sokat nem írtam:)

Ami jó a szállodába pl a Hrisanthemához képest hogy a Napospart szélén van,nyugisabb környezet.Sorompóval védett saját parkolónk volt,ha elmentünk a bácsi fenttartotta nekünk,szóval mindig ugyan ott álltunk,ráadásul az ablak alatt:)A szobánk félig a tengerre félig a parkolóra nézett,attól függően merre néztünk.

Mi remek szobát kaptunk ami inkább családi apartman volt két szobával két tévével,két erkéllyel.Két gyerkőccel voltunk.Napozóágyakat reggeli előtt foglalni kell,mert közös a medence egy másik szállodával,éremes reggeli előtt leteríteni..akkor a tengerpartra nem is kell,hisz csak pár lépés a tenger,igazából át kell meni a sétáló úton.

Nekünk ez a szálló jobban bejött mint a Hrisanthema..

Előzmény: Livi62 (26842)
Livi62 2012.06.21 Creative Commons License 26842

Szia Oktato!Köszönöm a hozzászólásodat.Egyébként jól megdolgoztattál kerestem a 2009-es hozzászólásodat,de feladtam!Nem találtam.Külömben köszike.Ha kérdésem lesz írok.

Előzmény: oktato70 (26838)
marcsi.... 2012.06.21 Creative Commons License 26841

Sziasztok!

 

Planéta hotelről és a fakultatív kirándulásokról tud valaki friss infót?

 

Remélem már szuper az idő a most nyaralóknak is!!

Köszi:Marcsi

 

utazo idegen 2012.06.21 Creative Commons License 26840

Szia! Igen elkészült a Belgrad elkerülő szakasz de lehett menni a megszokott régi uton is.

Előzmény: kunm77 (26833)
monaco2 2012.06.21 Creative Commons License 26839

Kitartás hamarosan érkezünk! Tartsd melegen a tengert a sört meg hidegen!
Üdv.: János

Előzmény: gemes1 (26835)
oktato70 2012.06.21 Creative Commons License 26838

Szia!

 

Mi 2009-ben voltunk,írtunk is róla itt.

Amúgy röviden nagyon szuper szálloda,van örzött ingyenes parkoló.

A tenger 50 méter a saját medencétől.

Ha bármi kérdésed van írj.

Előzmény: Livi62 (26837)
Livi62 2012.06.21 Creative Commons License 26837

Szisztok!Ajövöhéten szombaton indulunk a Bellevue beac hotelba.Szeretném megkérdezni hogy közületek ebben a szállodában nyaralt már valaki?Minden infó érdekel!pl.szobák tisztasága ,ételek minősége,autóparkolás bíztonsága,szállodának őrzóttparkolója van?a vízparton napozóágyakat stipi-stopizni kell?vagy megy simán.Elóre is köszi!

nroland75 2012.06.21 Creative Commons License 26836

Üdv!

 

Nessebar beach resort-ba megyünk,ott is ennyi a parkolás? Vagy van saját parkolója,mert nem egyértelmű az ismertetőkből:(

Előzmény: gemes1 (26835)
gemes1 2012.06.21 Creative Commons License 26835

Szia!

A parkolás 12 leva/nap a szálloda területén folyamatosan örzött!

1 napos isztambul kedd csütörtök péntek 10 főtől magyar idegenvezetéssel 129leva.

Ne félj a szállodától szerintem nincs vele semmi gond.( én a burgasz beach, nessebar beach, zefir beach aranyhomokon a kamchia parkban voltam van össze hasonlítási alapom.)

Jun 28-ig itt vagyok esténként tudok válaszolni ha még eszetekbe jut valami!

Üdv:Zoli

Előzmény: illesne61 (26820)
kunm77 2012.06.21 Creative Commons License 26834

Szia! Mi a Neckermannal utazunk és kiválaszthattuk az indulás napját.

Előzmény: ancsi26 (26828)
kunm77 2012.06.21 Creative Commons License 26833

Sziasztok! Július 26-án megyünk Szerbián keresztül Napospartra. A kérdésem az lenne, hogy Belgrádon keresztül visz e az út, ugyanis egy másik fórumon azt olvastam, hogy befejeződött a várost elkerülő körgyűrű építése. Köszi:)

Bossy80 2012.06.21 Creative Commons License 26832

Sziasztok!

 

Nemsokára (köv.héten) indulunk a Napospartra a Nessebar Beach Resortba AI ellátás. Idén volt már ott valaki,vagy van ott kint valaki ebben a szállodában? Érdekelnének a jelenlegi körülmények (étkezés, szoba tisztasága, medence vízhőmérséklete, stb...). Bármi, ami hasznos lehet!

 

Köszi

feca1983 2012.06.21 Creative Commons License 26831

Üdv!

 

Útdíj-al kapcsolatban kérdeznék.

Romániára tuti havit kell vennem. /nem kell kétszer sorba állni és csak 1eur-al több/

 

Viszont, ha reggel ott vagyunk a bulgár határon és szombat 7:00kor megveszem a hetes bulgár matricát akkor azt onnan számolva 7napig használhatom 7:00-ig vagy az adott nap 24:00-ig /ez lenne a jó/

 

Segítsetek már benne légyszi.

 

Marko61 2012.06.21 Creative Commons License 26830

Nem működött az y billentyűm, szóval comedy show és lobby bár:)

Előzmény: Marko61 (26816)
áim 2012.06.21 Creative Commons License 26829

booking.com, travelrepublic.com

Előzmény: ancsi26 (26828)
ancsi26 2012.06.21 Creative Commons License 26828

Sziasztok!

 

Tudtok olyan irodát,vagy oldalt ajánlani,ahol én mondom meg melyik nap szeretnék menni???

betrix 2012.06.21 Creative Commons License 26827

sziasztok, ma néztem a robinson oldalát, mi a calypso hotelba megyünk augusztusba, de látom addig is beteltek a hetek, ha van friss, idei tapasztalat várom

djparadi 2012.06.21 Creative Commons License 26826

Köszi az infot! 

Előzmény: feca1983 (26823)
feca1983 2012.06.21 Creative Commons License 26825

:)

 

Tudom....:)

Tavaly is így mentünk görögbe.. /tudom több a pálya/

 

Van komoly CB -rádiónk és közösen megyünk de ha leszakadunk sem állunk meg egyből mert bele szol hogy jövök csak lemaradtam és ennyi.

 

Ezért indulunk délutánk és vezetünk este /elvileg kisebb a forgalom/ kényelmesen ráérősen /

 

na azért tavaly is volt affér....hogy miért nem jön nincs senki köztünk... :)

Előzmény: stevie-w (26810)
lacika2107 2012.06.21 Creative Commons License 26824

Augusztusig ha megy valaki a Napospart( Hotel Fiesta Beach ) szállódába ?????? Mert ha igen akkor egy két infó jól jönne !!!

 

Köszönöm !!

feca1983 2012.06.21 Creative Commons License 26823

Ha az autó tulajdonosa ír egy meghatalmazást szeretik ha a magyar mellett van angol és/vagy német.

Papiron legyen az auó összes adata és persze a tulajdonosnak és neked aki viszi a kocsit /útlevél vagy szám is/

És nem árt ha egy közjegyző nyom rá egy pecsétet /5.000-ért/ de ha a szervíz adta a kocsit akkor az ő pecsétjük elég rá...úgysem értenek hozzá csak pecsét legyen.

Előzmény: djparadi (26821)
lacika2107 2012.06.21 Creative Commons License 26822

Köszönöm szépen !! Hát igen nem egy búvár paradicsom ,de gondoltam van egy két hely ahol egy kis merülést lehet csinálni,mert van egy két oldal ahol reklámozzák pl: amit emlitettél hajóroncsok ..stb ...

Előzmény: stevie-w (26806)
djparadi 2012.06.21 Creative Commons License 26821

Elromlott a barátom autója és a szerviz amig nemtudja megjavitani adott helyette egy kölcsön autót. Az lenne a kérdésem , hogy kimehete  vele Bulgáriába ha nem a nevén van az autó? Valakinek van ehhez hasonló tapasztalata?

illesne61 2012.06.21 Creative Commons License 26820

KedvesQemes1 /ZOLI/ , köszönöm a részletes beszámolót, örülök, hogy viszonylag jók a tapasztalataid, mert nagyon sok fórumon kicsit elijesztettek a Victoria Palacetől. a fekultatív programok érdekelnének még, különösen az 1 napos Isztambul, ami aste indul erról mit tusz, éredemes, mennyibe kerül. Parkolás is érdekelne. További nagyon jó nyaralást. Illesne 61/ Marcsi/

Erácska83 2012.06.21 Creative Commons License 26819

Ezek szerint a bank jobb árfolyamon vált mint egy váltó?Meglepő.Valaki tudja hogy melyik bankokba lehet levát váltani OTP-n kívűl?

Erácska83 2012.06.21 Creative Commons License 26818

Hol láttál te ennyiért?Ez engem is érdekelne ,a legolcsóbb pénzváltónál 158 Ft

Előzmény: orszagattila88 (26811)
dolgozó n 2012.06.20 Creative Commons License 26817

Köszi a válaszokat!! További jó nyaralást, szép időt Nektek! :-)

 

Előzmény: gemes1 (26813)
Marko61 2012.06.20 Creative Commons License 26816

Szia!

Biztos, hogy találkozunk. Egész napos sport animáció van Krisztivel, gyerekeknek mini club Petrával (velem). Este mini disco 20.00-tól, 21.00-tól comedí show vagy táncos show. Van eb nézési lehetőség mert van TV a lobbí bárban. Várunk titeket!

Előzmény: oktato70 (26794)
gemes1 2012.06.20 Creative Commons License 26815

A napernyőt írtam az előző hozzászólásomban, a szálloda medencéje olyan közel van a parthoz, hogy szerintem ott felesleges foglalni.

 

Az ellátásról:

-Az étkezés ***-****-os 5-6 féle hús főétel 2 leves saláta bőséges gyümölcs 4 fajta sütemény karcsú minden este baklava esetleg valami habos.

A tisztasággal semmi problémánk, a szobába minden működik.

All inclusive bár na az is kicsit karcsú!!!

Egy van nyitva a medencénél 10-18-ig, s egy az épületben 17-24-ig, s ez telt ház esetén minimumm 1000 emberre jut!

A személyzet vegyes vannak mogorvák s vannak kedvesek.

Amit viszont kiemelnék az Animátorok!!!! Lelkesek mosolyognak s rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel és a felnőttekkel. Inát ( ő egy animátor) már tanítjuk magyarul.

A szálloda és a környéke a napospart legszebben kiépített részén van (ezt a helyiek mondták).

S én is így érzem.

 

Üdv:Zoli

Előzmény: illesne61 (26800)
stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26814

Ma néztem és 146ft volt egy leva...ahogy szamolgattam minimalisan de jobban jarok ha itthon valtok.

 

És megkérdezted, hogy van-e is nekik? :-)

 

Ami az én boltomban nincs, az nálam is akciós.

 

Az OTP mai árfolyamlistája szerint a BGL valuta (azaz pénzváltóknál figyelembe vett) eladási ára 153.73 ft volt. A deviza eladási ára (tehát amennyiért felszámolják, ha kártyáról veszel fel vagy költesz pénzt, 147.87 ft.

 

A hivatalos eur valuta árfolyamon (293.51 ft) vásárolt és optimális árfolyamon (1.95) kint beváltott leva 150.52 levára jön ki. (A tengerparton szokásos 1.91 árfolyamon 153.67 ft-re jön ki.)

 

https://www.otpbank.hu/portal/hu/Arfolyamok/OTP

 

Természetesen az egyes pénzváltók között szokott különbség lenni, de csodák nincsenek. Mindenesetre ha holnap is 146 ft az árfolyam ÉS ennyiért van is eladó levájuk, akkor valóban érdemes ott váltani.

 

Akinek zavaros lett volna, itt egy leva árfolyam lista, kizárólag a mai napra vonatkoztatva:

 

 

1) orszagattila68 lelőhelyén direktben váltott leva: 146.00 ft

2) kártyás fizetés (tetszőleges kártya): 147.87 ft

3) kártyás pénzfelvétel Unicredit kártyával saját ATM-nél: 147.87 ft

4) kártyás pénzfelvétel OTP kártyával, saját ATM-nél: 148.58 ft (400 levánként fix 1 EUR a díj)

5) EUR-váltás itthon, BGN-váltás optimális helyen kint (1.95 EUR/BGN árfolyam): 150.52 ft

6) kártyás pénzfelvétel Raiffeiesen kártyával, saját ATM-nél: 152.82 ft*

7) EUR-váltás itthon, BGN-váltás nem-optimális helyen kint (1.91 EUR/BGN árfolyam): 153.67 ft

8) BGN váltás itthon, hivatalos árfolyamon: 153.75 ft

 

*ez a sor a saját bankom és saját bankkártyám adata: minden pénzfelvételért 7 EUR-t fizetek. Ha 400 levát veszek fel (az OTP-összehasonlíthatóság kedvéért), akkor minden felvett levára 4.95 ft költség terhelődik.

 

 

Előzmény: orszagattila88 (26811)
gemes1 2012.06.20 Creative Commons License 26813

Szia!

 

Szerbián keresztül autóval mentünk Szegedről 13 óra 4 15 perces pihenővel.

Igen kényelmes kb 25-30m2-es a szoba!

Én voltam rövid nadrágban vacsorázni, ebédelni, reggelizni senki nem szólt érte!

A törölközőt a napágyak mögé tudjátok teríteni!

A szállodának van saját partja ott "csak 8leva a napágy +napernyő darabonként. Mellette 12 leva ugyanez.

A medencénél ingyenes reggel 7-ig lefoglalni, s onnan 50m a tenger!

Bazár csak az van, itt nyilván nincs NAV a ray-ban napszemüvegtől a Tommy Hilfigerig mindent megkapsz "fillérekért" 

 

Üdv:Zoli

Előzmény: dolgozó n (26791)
Gzsolo 2012.06.20 Creative Commons License 26812

"Ma néztem és 146ft volt egy leva..."

 

És volt is?

Előzmény: orszagattila88 (26811)
orszagattila88 2012.06.20 Creative Commons License 26811

Ma néztem és 146ft volt egy leva...ahogy szamolgattam minimalisan de jobban jarok ha itthon valtok.

Előzmény: stevie-w (26804)
stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26810

Indulás péntek délután,  érkezés majd valamikor, az utazás 4db autóval... na az felbecsülhetettlen.

 

 

Ne csesszetek.

 

1000+ kilométer Románián át konvojban?

 

Teljesen felejtős. Mindenki haladjon a saját tempójában. A konvoj még nyílegyenes autópályán is iszonyú nehezen marad együtt, de így 20 órán keresztül igen komoly konfliktusokat látok előre a sofőrök között.

 

 

 

 

Előzmény: feca1983 (26808)
stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26809

A kaja és az  italok elég gyenge minőség  volt nekünk .A szakácsok és pincérek elég amatörők

 

 

A nyár közepére azért bele szoktak lendülni :-)

 

Engem inkább az aggasztana, hogy a lehető legolcsóbb alapanyagokat használják.

 

A kérdést nem ragoznám. Aki járatos a vendéglátóiparban, az pont el tudja képzelni, a fix összegből kigazdálkodott kaja milyen konyhatechnikai megoldásokhoz vezet...

 

 

Előzmény: burgtr (26807)
feca1983 2012.06.20 Creative Commons License 26808

ohh...

 

 

Köszönöm mindenkinek, hasznos tanácsokat kaptam, de tényleg.

 

Várna felé megyünk és jó minőségű úton megyünk /remélhetőleg/  :)

 

Indulás péntek délután,  érkezés majd valamikor, az utazás 4db autóval... na az felbecsülhetettlen.

majdnem reklám lett :))

 

Mégegyszer köszönöm, ha gyulán jár valaki akkor vendégem egy sörre.. :)

burgtr 2012.06.20 Creative Commons License 26807

Szia !

Mi jún. elején voltunk a hotelbe. A hotel nagyon szép és jó helyen van , 5 csillagos szinvonal ,tágas szobák tökéletes kilátás ,minibár és csendes környék . 

Tisztaság rendben. Parkolás biztonságos , fizetős.Ellátás: mi teljes ellátáson  voltunk . A kaja és az  italok elég gyenge minőség  volt nekünk .A szakácsok és pincérek elég amatörők, egy Spanyol két csillagos hotel is jobb. Előszezoni árat fizettünk érte így nem panaszkodtunk. Part: tökéletes homokos , napágy 2 db +ernyő 10 leva / nap. Jó nyaralást.     

Előzmény: illesne61 (26800)
stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26806

és buvárkodási lehetőségek vannak e a Napospart környékén !!

 

 

A Fekete-tenger(nek ez a szakasza) nem az Adria.

 

Ha tapasztalt búvár vagy, akkor iszonyú csalódás lesz. Ha csak évente egyszer bedugod a fejed a víz alá, arra viszont jó.

 

Nincs különösebb infrastruktúra, nem különösebben tiszta a víz (mert ugye itt a tengerpart is homokos, a homok a vízben pedig nem segíti elő a kristálytiszta átláthatóságot), nemigen vannak látnivalók sem, pl. a Horvátországból ismerős hajóroncsok vagy érdekes élővilág a vízben a part közelében...

 

A Google azért kiad egy pár találatot a гмуркане (gmúrkane, búvárkodás) szóra.

 

 

Előzmény: lacika2107 (26805)
lacika2107 2012.06.20 Creative Commons License 26805

Sziasztok !! A valuta kérdés engem is érdekelne ,hogy euro vagy leva melyiket érdemes ithonról vinni ,kérdés menyiért váltják kint az eurót :) Hamár így kérdeznék akkór már megragadom a lehetőséget hátha tud valaki segíteni... augusztusban megyünk Napospart Fiesta Beach kismilió infot szereztem már,persze jót és rosszat is ,de ha esetleg addig megfordul valaki és talán le is írná mit tapasztalt azt megköszönném... és buvárkodási lehetőségek vannak e a Napospart környékén !!

KÖSZÖNÖM ELŐRE IS !!!:)

stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26804

mit erdemesebb most itthon valtani? Valtsak eurot es majd ott atvaltatom levara vagy mar egybol levaba valtsam at itthon? Hogy jarok jobban???

 

 

Pénzváltási mindentudó:

 

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=955#33

 

:-)

 

Előzmény: orszagattila88 (26803)
orszagattila88 2012.06.20 Creative Commons License 26803
Sziasztok.
A kerdesem az lenne, hogy mit erdemesebb most itthon valtani? Valtsak eurot es majd ott atvaltatom levara vagy mar egybol levaba valtsam at itthon? Hogy jarok jobban???
Elore is koszonom a valaszt!
áim 2012.06.20 Creative Commons License 26802

írtam e-mailt

Előzmény: ancsi26 (26799)
ditranol 2012.06.20 Creative Commons License 26801

Szia!

Próbáld meg ebben a fórumban, pár percen belül vki "lecsap Rád" :): http://goo.gl/Z9jco

Előzmény: ancsi26 (26799)
illesne61 2012.06.20 Creative Commons License 26800

Sziasztok! A Napospartra megyek Én is a családommal nyaralni, a Victoria Palace-ben szálunk meg. Érdekelne járt-e már valaki ott és milyen  a benyomása. qemes 1-től, aki most kint van kérdezném a tapasztalatait, tisztaság, kaja,  ellátás. A napernyőkért és az ágyakért mennyit kell a parton fizetni. további szépp napot mindenkinek.

ancsi26 2012.06.20 Creative Commons License 26799

Sziasztok!!

 

Nem tudom jól emlékszem-e,hogy valaki itt ajánlotta fel,hogy tud segíteni wizz repjegy foglalásban??

 

Köszi:Anita

gradinar 2012.06.20 Creative Commons License 26798

Viszont utána melyik útvonalon mennyünk tovább?

 

Ha viszonylag folyamatosan akarsz haladni, Várnán keresztül menj (bár a városba bevezető szakaszon soha nem kizárt egy nagyobb dugó). Ha a mélybolgár valóságra vagy kíváncsi, Provadiának.

 

Melyiket tudnád nekünk ajánlani és akkor arra az úta választanék ki egy shell kutat /c. kártya/

 

Sumennél is van egy nagy Shell, a várnai autópályán is, a ruszeiről meg Sztivi írt.

 

G.

Előzmény: feca1983 (26790)
stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26797

a hatar elott kicsivel van 2 db Rompetrol is de Bulgariaban egy hajszallal olcsobb az üa.

 

 

Ez gyakorlatilag hetente változhat. A különbség mindenesetre elég kicsi ahhoz, hogy ne legyen érdemes különösebben számolgatni: akkor kell tankolni, amikor fogytán van a benzin, oszt' jónapot.

Előzmény: gorun20 (26795)
stevie-w 2012.06.20 Creative Commons License 26796

Segítségedet kérném!  Neszebar a végállomás. Románia fele megyünk /Gyuláról/

Határátkelés Giurgiu. itt valahol tankolni kéne néztem vannak shell kutak /egységes ár az egész országban elvileg/

 

 

Az árak nem egységesek Bulgáriában sem.

 

A határátkelőtől kihajtva is egy benzinkúton találjátok magatokat, de a benzinkút-kérdés különben sem igazán probléma Bulgáriában: a városokban, a főutak mentén kifejezetten sűrű a kúthálózat. Ha ragaszkodtok a Shell-hez, akkor Ruszéban Szófia felé kell elindulni, és a főúton van a Shell-kút, ez kb 20 perc kerülő, de van kút több is Sumenig.

 

 

Melyiket tudnád nekünk ajánlani és akkor arra az úta választanék ki egy shell kutat /c. kártya/

 

 

Őszintén szólva én a Varna feliratot követném, ami Sumen felé visz. A többi utat nem ismerem, de általában elmondható, hogy a másod-harmadrendű utak Bulgáriában igen leharcolt állapotban vannak - én biztosan nem indulnék el arra. Sumentől Várnáig ráadásul rendes autópálya van (kb 80 km).

 

 

 

Előzmény: feca1983 (26790)
gorun20 2012.06.20 Creative Commons License 26795

Mi eddig mindig (ötször) Ruse-Razgrad-Shumen-Varna(Varna kozponton at)-Napospart utvonalon mentunk. Nem a rovidebb utat valasztottuk a gps Razgradnal es Shumennel is eltérithet. Romaniaban altalaban sokkal lassabban lehet haladni mint Bulgaria ezen utszakaszain. Bukaresti korgyurun fokozottan figyelni a Giurgiu fele letero elott(a tabla nagyon el van dugva), mi Giurgiu elott par km-rel le szoktunk kanyarodni balra Oinacu fele, elkerulo kamionoknak, a hatar elott kicsivel van 2 db Rompetrol is de Bulgariaban egy hajszallal olcsobb az üa. Utmatricat vehetsz a hatar utan egy bodenal vagy amikor megallsz tankolni, de meg mielott kimennel Russebol.

Jo utat

Előzmény: feca1983 (26790)
oktato70 2012.06.20 Creative Commons License 26794

Szia!

Mi juni 30.-ától leszünk kint a Rubinban, 5 család utazik összesen 9 gyerekkel:) Biztos fogunk találkozni:)

Felnőtteknek estére milyen programot terveztek? Eb-döntő nézési lehetőség van a hotelben?

Köszi a választ!

 

 

Előzmény: Marko61 (26626)
dareno 2012.06.20 Creative Commons License 26793

mennyibe kerül a napágy és napernyő most a parton?

köszö előre is

moni31 2012.06.19 Creative Commons License 26792

Sziasztok!

 

Üdv Napospartról!

Nagyon jó az idő igaz kicsit fúj a szél. mi a Hotel Azurroban vagyunk itt is csak kizárólag 14-kor engedtek be a szobába.

csak és kizárólag a napágyak mögött engednek lenni......

A hullámok miatt sok a hordakék. 

ha van kérdésetek szívesen válaszolok

Móni

 

Előzmény: dolgozó n (26791)
dolgozó n 2012.06.19 Creative Commons License 26791

Szia! 

Ti mivel mentetek? Reülővel vagy autóval? 3 főnek is kényelmesek a szobák? Mi 6-an megyünk 2db 3 ágyasba All in. :-) Van wifi? A vacsorához a fiúknak hosszú nadrág ajánlott??  A parton ha nem bérlünk napágyat, akkor a törölközőt hova teríthetjük : közvetlen a partra mint pl. Olaszo.-ban, vagy csak a napágyak mögé? Képeken láttam már így is úgy is. Sok bazár van????  Jó időtök van, maradjon is így! :)) Remélem nekünk is az lesz!!! Várom a válaszod. Ági.  

Előzmény: gemes1 (26789)
feca1983 2012.06.19 Creative Commons License 26790

Kedves stevie-w!

 

Segítségedet kérném!  Neszebar a végállomás. Románia fele megyünk /Gyuláról/

Határátkelés Giurgiu. itt valahol tankolni kéne néztem vannak shell kutak /egységes ár az egész országban elvileg/

 

Viszont utána melyik útvonalon mennyünk tovább?

2 - A2 - Provadia 904  (na ettől félek egy kicsit harmad rendű út)

 

vagy mennyünk tovább az A2-n és a 9-es úton lefelé / itt meg tuti sokan lesznek kb. délelőtt/

 

 

vagy esetleg egy harmadik általad javasolt?

 

:)

 

Melyiket tudnád nekünk ajánlani és akkor arra az úta választanék ki egy shell kutat /c. kártya/

 

Válaszod előre is köszönöm.

 

Shell kutak friss árakkal a logóra kattintva.

http://www.shell.com/home/page/bg/shell_for_motorists/site_locator/app_site_locator_191002.html

 

 

Előzmény: stevie-w (26754)
gemes1 2012.06.19 Creative Commons License 26789

Üdvözlet a Viktória Palace-ból!

 

Ha van kérdés holnap este tudok válaszolni!

Előljáróban:

2-kor van chek in (betartják!)

Egyre több magyar (30-50 fő)

Hatalmas szoba, jó környék és tényleg 25 fokos a tenger.

 

Üdv:Zoli

L E F K A D A 2012.06.19 Creative Commons License 26788

Nem reklámozom, csak ajánlom, mert tudom,h jó, és én örülnék ha egy ismeretlen helyre mennék és valaki ajánlana valami jót, de ezt úgy látom másoknak szemet szúr. A görög fórumokon, szintén ajánlottam azokat a szállásokat ahol megszálltunk, ez biztos nagy reklám... 

Érdekes,h ezeken a fórumokon több a kötöszködő pesszimista, mint a segítőkész optimista????? Bocsi, akkor számítana reklámnak a tevékenységem, és lenne ,,riogatás" , ha biztonságos busz utat hirdetnék példul. 

Én nem veszekedés céjából írtam,és nem is reklám céljából, sajnálom ha ezt más rossz szemmel nézi....

Előzmény: pamag (26786)
János 2 2012.06.19 Creative Commons License 26787

T Viki!

 

Ha megjöttetek rövid beszámolót légyszíves.

 

Üdv: János

Előzmény: Viki1234 (26782)
pamag 2012.06.19 Creative Commons License 26786

Te most szállást reklámozol (mondjuk a görög topikokban már leszedték volna érte a fejedet, mondván, tilos reklámozni), és közben a közbiztonsággal riogatsz??? Kissé kontraproduktív cselekedet...

 

A bolgár tengerparton még nem jártam, de rendszeresen Bulgárián át mentem Görögországba. Szófiai dugóhoz is volt szerencsém... de rosszat bolgár embertől még nem tapasztaltam, rossz közbiztonságot nem tapasztaltam... (egy szál magyar autóban, ketten...) mindössze fegyelmezetlen közlekedést.

 

Akit a leírt módon ki lehet rabolni, azt itthon is ki lehet...:-(

 

Előzmény: L E F K A D A (26784)
L E F K A D A 2012.06.19 Creative Commons License 26785

L E F K A D A 2012.06.19 Creative Commons License 26784

Igen, lehet ezt is mondani, meg figyelembe is lehet venni. Az ismerősök egyedül jöttek ki, és a Szófiai dugóban kiszúrták a kereküket, megálltak,h kicserélik a gumit, és megérkezett a ,,segítség", akik ezalatt szépen kirabolták őket. Örüljön,h még nem volt ilyenben része, de azzal szerintem senkinek nem ártottam,h érdemes odafigyelni....

Előzmény: solozo (26783)
solozo 2012.06.19 Creative Commons License 26783

Az autósoknak azért szerintem érdemes óvatosnak lenni, szerintem érdemesebb többen menni, és csak forgalmas helyen megállni.

 

Egy szép példa a nettó hülyeségre.

Előzmény: L E F K A D A (26779)
Viki1234 2012.06.19 Creative Commons License 26782

Sziasztok.

 

Pénteken indulunk Hotel Bourgas-ba, esetleg ha van róla friss infótok írhatnátok róla pár sort.

Napközben étel ital fogyasztás hogy működik? Tényleg vannak e koktélok?

Hotel közelben van e arról infótok hogy merre van őrzött parkoló?

Köszönöm

utazo idegen 2012.06.19 Creative Commons License 26781

Szia! Várnában a delfinárium , hadi múzeum(ott van a tengernél) délebre eetleg a Ropotámo folyón hajó út

Előzmény: petrus1988 (26778)
L E F K A D A 2012.06.18 Creative Commons License 26780

L E F K A D A 2012.06.18 Creative Commons License 26779

Sziasztok Kedves Fórumozók! 

Sok fórumon részt veszek, és most gondoltam egyet,h biztosan bulgária is van, és gondoltam megnézem, hátha segíthetek valakinek.... 4 éve járunk ki minden évben előnyaralás gyanánt, hol repülővel, hol autóval, a rokon ismerős apartmanjaiba Sunny Beachre. Amit már kapásból ajánlanék is a kedves fórumozóknak :) , egy szuper kis zárt (őrzött apartmanházzal rendelkezik), ( a környék legnagyobb medencéjével :) ), ahol 20 apartman található és folyamatosan kiadó. A hely fantasztikus gyönyörűen kiéptett, gyerekbarát, magyar telepített  kedves, segítőkész személyzettel, az apartmanház lifttel felszerelt, közös használatra alkalmas jacuzzival a tetőn. Mindez nagyon kedvezően. Akik a repülős utat választják a transzfer megoldását is tudják biztosítani. Az árak: 4 fős apartman 70 Euro/éj (nincs megszabva,h maximum 4-en lehetnek, it egy külön hálószoba van), iletve van egy ,,2Fős" apartman ahol egy légtér minden, de itt is simán elfér 4 fő, mert van bent egy plusz nyitható ágy, és ez 50 Euro/éj. A szobákat minden nap takarítják és minden nap van igény szerint tiszta törölköző. A tengerpart 5 perc séta kb. 600m, és 50m-re található a helyi buszmegálló, ami 1 leváért visz Nesebar irányába ( kb. 3 km), illetve a központ központba ( Cuba Hotelig :) )kb. 3km, és az apartman a cacao Beach közelében van (kb. 600m), és a gyerekek számára kedvelt kisvasút egyik  megállója is itt található ( ezért mi nem is használunk ott autót, mert annyira jól kiépített a busz). Az autók számára mélygarázs van. Aquapark kb 4km-es körzetben található. Tehát bátran ajánlom mindenkinek, akit érdekel, vegye fel velem a kapcsolatot és segítek a foglalási lehetőségekben. 

Az autósoknak azért szerintem érdemes óvatosnak lenni, szerintem érdemesebb többen menni, és csak forgalmas helyen megállni. 

Adok néhány ízelítőt képekben, aki még keresgél: 

 

petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26778

Valaki aki már volt a Bulgáriába ajánlana nekem programokat? :) Lécci lécci :) 

sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26777

Írtam emailt. Amúgy nem, Szerbia felé.

Előzmény: petrus1988 (26776)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26776

Románia felé jöttök?

Előzmény: sulep (26775)
sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26775

Veszprém környéki vagyok, tehát jó messzire lakunk tőletek. Mi is autóval megyünk. Még nem voltunk Bulgáriában vagyis apukám volt még a 70-es években és Ő mesélt mindig róla, hogy érdemes lenne elmenni megnézni mi változott. 

Előzmény: petrus1988 (26773)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26774

Kocsival, mert én nagyon szeretek vezetni és kevésbé repülni :)  Fehérgyarmatról. Ugyanezeket kérdezném én is :) Ti honnan és mivel?

Előzmény: sulep (26772)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26773

Ti voltatok már az Afroditába? Valóban olyan szép vajon mint a fényképeken? :)

Előzmény: sulep (26770)
sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26772

Mivel jössz vagy jöttök és honnét?

Előzmény: petrus1988 (26771)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26771

ajajjj :) asszem vigyázni kell. Csak lennék már abba a discoba :) Nagyon várom :)

Előzmény: sulep (26770)
sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26770

Nem ám a buliba a bolgár srácnak rázod a fejed hogy nem mész vele ő meg megörül neki és már visz is. :)

Előzmény: petrus1988 (26769)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26769

Mi is 4 11 között leszünk! :) 

Ha beszélnek angolul akkor megnyugodtam!

Fordítva bólogatás? :) ajajj :) az vicces lesz!

Előzmény: sulep (26762)
Pötyi71 2012.06.18 Creative Commons License 26768

Igen!De, hogy pepita legyen a dolog, van, aki európai módon bólogat, van aki bolgár(görög) módon bólogat. És ilyenkor legyél okos, Dömötör! Jó párszor kérdeztem már vissza!

Előzmény: orszagattila88 (26767)
orszagattila88 2012.06.18 Creative Commons License 26767

Errol hallottam en is, de ez komolyan igy megy kinn? :P

Előzmény: sulep (26766)
sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26766

Én úgy tudom hogy bulgáriában az igen az ugyan az mint nálunk a nem. Vagyis ha bólogatunk hogy igen akkor náluk az a nemet jelenti. 

Előzmény: orszagattila88 (26765)
orszagattila88 2012.06.18 Creative Commons License 26765

Mi ez a forditva bologatasos dolog? 

Előzmény: sulep (26763)
Pötyi71 2012.06.18 Creative Commons License 26764

Nagyon sokan beszélnek angolul.

Előzmény: sulep (26763)
sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26763

De angolul csak beszélnek azért arrafelé is. Igaz a fordítva bólogatást lehet szokni kell majd. :)

Előzmény: sulep (26762)
sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26762

Aug 4-11, ekkor leszünk bulgáriában.

Előzmény: petrus1988 (26761)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26761

Ti pontosan mikor? Hátha egyszerre megyünk és akkor tudunk magyarul beszélni! :) kicsit aggódom! Activity mutogatásból nem vagyok a legjobb! :)

Előzmény: sulep (26759)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26760

Ti pontosan mikor? Hátha egyszerre megyünk és akkor tudunk magyarul beszélni! :) kicsit aggódom! Activity mutogatásból nem vagyok a legjobb! :)

sulep 2012.06.18 Creative Commons License 26759

Mi is abba a hotelba megyünk augusztus elején. :)

Előzmény: petrus1988 (26758)
petrus1988 2012.06.18 Creative Commons License 26758

Sziasztok!

 

Mi most megyünk majd Bulgáriába augusztus elején. Az Aparthotel Afroditban foglaltunk szállást! Valaki volt már ott???Nagyon jónak tűnik, főleg ahoz képest mien olcsó volt. Ha valaki volt ott lécci írja meg hogy mien!!!!! :) nagyon nagyon kíváncsi lennék. :)

Lenne még egy kérdésem. Napospart környékén (mondjuk úgy 60km-es körzeten belül) mit érdemes megnézni? Mien kirándulásokra érdemes menni???

Kérlek segítsetek nekem! Szerenék felkészülten menni :) :)

Előre is köszönöm mindenkinek!

gorun20 2012.06.18 Creative Commons License 26757

Tavaly, meg azelott is ha jol emlekszem 25 LV felnott. Nekunk jobban bejott mint a naposparti. A parkolasnal itt is vigyazni kell mert a tilosban allokay itt is hipp hopp elszallitjak.

Előzmény: Jucó72 (26752)
Márti(Cs) 2012.06.18 Creative Commons License 26756

Kedves Fórumozók! Mi már többször voltunk Bulgáriában, részt vettünk többféle fakultatív programon. Tavalyelőtt voltunk egy nagyon szép, akkor újnak mondott libegőn, ez Sliven város mellett van. Nagy élmény, gyonyorű a táj! Aznapi program volt még Javerna, ez érintetlen falu, a világörökség része. Erről a két helyről még senki nem írt itt a fórumon, pedig feledhetetlen élmény, el kell menni,  látni kell, ha valakinek van lehetősége erre. Akkor ez a fak.program a necki szervezésében volt, azóta nem olvastam beszámolót erről. Kirándulásra javaslom mindenkinek ezt a két helyet. üdv. Márti.

Ace Combine 2012.06.18 Creative Commons License 26755

Sziasztok!

 

Szozopolba mennénk autóval egy hétre. Már voltunk ott, az tiszta sor. Oda felé Románián át mennénk, megaludnánk a transzfogarasi hágónál. Utána 1 hét Szozopol. És lenne még 3-4-5 napunk csalinkázni... Mit érdemes megnézni a környéken? A "környék" nálam picit tágabbra van véve, met Neszebár, Ropotamo, stb. már megvolt, így Belső Bulgária, Románia, Törökország is szóba jöhet.

 

Isztambulban már többször voltunk, egyszer pont szozopolból mentünk át busszal. Nagyon cinkes a határ saját autóval? Mennyi az út oda? Busszal egy egész éjszaka volt, meg mintha nagyon rossz lenne az út arrafelé...

 

De nagyon örülnék annak is ha más ötlete is lenne valakinek! A 3-4-5 nap tetszőlegesen csoportosítható a Szozopol előtti hétre, vagy az utánira... Köszönöm előre is!

stevie-w 2012.06.18 Creative Commons License 26754

Valahol azt olvastam, hogy Szozopol a legdrágább Fekete tengeri nyaralóhely. Ez ellentmond a korábban itt olvasottaknak.

 

 

Nekünk higgy.

Előzmény: Kanga3 (26753)
Kanga3 2012.06.18 Creative Commons License 26753

Csatlakozom a kérdésedhez. Mi is júliusban megyünk Szozopolba, és jó lenne tudni a friss árakat. Valahol azt olvastam, hogy Szozopol a legdrágább Fekete tengeri nyaralóhely. Ez ellentmond a korábban itt olvasottaknak. Az idén drágult volna meg ennyire?

Akik most ott vagytok, írjátok meg légyszi, ha hazaértetek. Köszönöm. 

 

Előzmény: erika7201 (26615)
Jucó72 2012.06.17 Creative Commons License 26752

Sziasztok! Tud valaki arról, hogy Elenite-ben az aquaparkba mennyibe kerül belépőjegy? Nem találok a neten semmi infót róla.

Köszönöm.

vtechun 2012.06.17 Creative Commons License 26751
Felmerult bennem a kerdes, hogy itt lehet-e robogot kolcsonozni, hasonloan Gorogorszaghoz?
Pötyi71 2012.06.17 Creative Commons License 26750

Szívesen!

Előzmény: gemes1 (26748)
gy_cs 2012.06.17 Creative Commons License 26749

Sziasztok!

 

Egy kis infó:

 

 

Lent a GHV komplexum, fent jelölve a DSK automata.

 

 

gemes1 2012.06.17 Creative Commons License 26748

Köszi!!!!!!

Előzmény: Pötyi71 (26747)
Pötyi71 2012.06.17 Creative Commons License 26747

Igen.

Előzmény: gemes1 (26746)
gemes1 2012.06.17 Creative Commons License 26746

Sziasztok!

 

SOS-be mert este indulunk!

Van duty free shop a szerb-bolgár határon?

panka67 2012.06.16 Creative Commons License 26745

Sziasztok! Jövő héten indulunk Bulgáriába, a Hotel Koronában szállunk meg. Ha van tapasztalatotok róla légyszíves írjátok meg. Minden érdekelne: az ellátás, a szobák, a medence, stb... Előre is köszi

Kuutyaa 2012.06.15 Creative Commons License 26744

edi1978! Ha hazaértetek és lesz egy kis időd,akkor kérlek jelentkezz!:)Remélem jól éreztétek magatokat!

vtechun 2012.06.15 Creative Commons License 26743
Epp ezt mondom, hogy ott vennek kint a globultol mobilnetet, az 500 megas csomag pont eleg is lenne :)
Előzmény: utazo idegen (26739)
Pötyi71 2012.06.15 Creative Commons License 26742

Kicsi a világ!

Előzmény: orszagattila88 (26741)
orszagattila88 2012.06.15 Creative Commons License 26741
Szia. Tudom ki vagy es az egyik regi ismerosoddel megyunk egyutt...Sz. Peter
Mi meg 6an megyunk 3par....
Előzmény: Bea19 (26740)
Bea19 2012.06.15 Creative Commons License 26740

A neved nagyon ismerős volt, azért kérdeztem, hogy honnan indultok. Redenczki Beának hívnak, és a közgébe jártam, de már elég rég volt a középsuli, úgyhogy....

Mindenesetre remélem, hogy jó nyaralás lesz. Egyébként mi a Hotel Burgas Beach-ben fogunk megszállni a párommal meg jön velünk még egy pár meg a kislányuk.  Már csak 2 hét, én már nagyon várom :D

Előzmény: orszagattila88 (26734)
utazo idegen 2012.06.15 Creative Commons License 26739

Szia! Mobil netet ne vigyél ki mert iszonyú drága  sok lesz a számlád. Én is utáns érdeklődtem amikor meghallottam rögtön lemondtam róla ,hogy ki vigyem.

Előzmény: vtechun (26720)
SzaboCsabaBence 2012.06.15 Creative Commons License 26738

Sziasztok!

 

Bár nem csaknem minden nap kétszer (mint régen), de végre újra van "normális" időpontban összeköttetés a két főváros között: a Bulgaria Air júliustól hétfőn, szerdán, pénteken jár a BUD-SOF útvonalon, teljesen elfogadható jegyárakkal.

shogun66 2012.06.15 Creative Commons License 26737

Üdv! Köszönöm az infót!

Előzmény: Vahurka1 (26736)
Vahurka1 2012.06.15 Creative Commons License 26736

Szia.

 

Ezen a linken http://sunny-beach-hotels.net/nessebar-location.php?name=Hotel:Arsenal nézelődjél. Kis séta lesz a szállásotokig, de a térképet kinagyítva tudod böngészni az útirányotokat és megtalálod a buszmegállókat is. A hotel az új Nessebar déli csendesebb végén van, kellemes 20 perces séta az óváros.

Előzmény: shogun66 (26727)
79anci 2012.06.14 Creative Commons License 26735

Szia.Erre a válaszra én is kíváncsi lennék.

Előzmény: csiszi74 (26710)
orszagattila88 2012.06.14 Creative Commons License 26734

És melyik suliba jártál? Neved elarulod? Amugy hova mentek sunnybeachen belul?

Előzmény: Bea19 (26719)
dolgozó n 2012.06.14 Creative Commons License 26733

Szia! Köszi az infokat. Remélem jó időnk lesz nekünk is! 3-an leszünk 1 szobában, szerinted szűkös lesz az úgy?  Bár ezen már úgysem tudunk változtatni. :) Van a szállodában wifi?  A parkolással nem lesz gond, mert repülünk. A medúza hiánynak örülök, mert én még eggyel sem találkoztam ugyan, de félek tőlük. A központ messze van? Sok bazár van?? Azt nagyon szeretem!!

 

Előzmény: a.gergely (26723)
Pötyi71 2012.06.14 Creative Commons License 26732

Nagyon szuper most a tenger hőmérséklete:http://www.meteoprog.hu/hu/water/BlackSea/

nroland75 2012.06.14 Creative Commons License 26731

Kösz az infót:)

Előzmény: stevie-w (26730)
stevie-w 2012.06.14 Creative Commons License 26730

Bulgáriában is van útdij,vagy csak autópályadíj?

 

 

Matricás útdíj van, egy hét 5 EUR.

 

 

Ha Románia felől megyünk autóval,mennyi a hídpénz oda-vissza?

 

 

A román oldalról 6 EUR a hídpénz, visszafelé, a bolgár oldalról csak 2.

Előzmény: nroland75 (26729)
nroland75 2012.06.14 Creative Commons License 26729

Üdv Stevie!

 

Bulgáriában is van útdij,vagy csak autópályadíj? Ha Románia felől megyünk autóval,mennyi a hídpénz oda-vissza? Előre is kösz.

PET SHOP BOY 2012.06.14 Creative Commons License 26728

Mi júli közepén megyünk (ha megyünk)!

Megszeretnélek kérni valamire!

Ha az egyik este véleltlenül az Odessán sétáltok az Amon Ra hotel elött ,bemmenétek és megkérdeznétek hogy mennyibe kerül ha ott befizetünk reggelire!

Itt mellékelek két térképet!Emlékezetem szerint az az épület ami be van karikázva!

Vagy mellette :)

 

Köszöntem szépen!!!

 


 

Előzmény: sárgavirág (26695)
shogun66 2012.06.14 Creative Commons License 26727

Köszi! Azért kérdezem  mert Burgaszból megyünk ki busszal, és ahogy néztem a google földön az újváros elején van a Hotel Arzenál, hol célszerű leszálni a buszról?! Még nem voltam Bulgáriába nem tudom hogy hol lehetnek a buszmegálók, valami közebbit tudsz mondani utcanév vagy valami közelebbit!?

Előzmény: a.gergely (26725)
a.gergely 2012.06.14 Creative Commons License 26726

Szia! Mi autóval voltunk és a kutya sem szólt hozzánk. Hajnal 3-kor sétálgattam és a taxisokon kívűl senkit sem érdekeltem. Esetleg annyi, hogy érdemes beállni a fizetős parkolóba a szállodánál mert azért az ördög nem alszik... Szerintem sokkal jobb a közbiztonság mint nálunk.

Előzmény: Csaba_F (26697)
a.gergely 2012.06.14 Creative Commons License 26725

Van kb 2-3 megálló de azok az újvárosban 

Előzmény: shogun66 (26722)
a.gergely 2012.06.14 Creative Commons License 26724

Az óváros elején a híd után. Az a végállomás.

Előzmény: shogun66 (26722)
a.gergely 2012.06.14 Creative Commons License 26723

Szia! Tegnap érkeztünk meg. A szálloda gyönyörű és nem mellesleg csendes is. Szobákat mindennap rendberakják. A strand tényleg nagyon közel van viszont a medence víze egy picit hideg volt. A kinti bárban a pultosok elég lassúak és bunkók viszont ha teszel a tipboxba 5 levát akkor egyből mosolyognak és kérhetsz bármit :-) Az ételek változatosak kb öt hat féle sült hús és hal van. Salátákból is van bőven. A reggeli is jó és változatos. Ha kocsival mentek a parkolás egy hétre 84 leva de biztonságban van az autó mert egész nap ketten őrzik. Nekünk a tenger nagyon meleg volt és hál istennek egy darab medúza sem volt. Ja és a buszmegálló kb 3 perc mi úgy jártunk át nesszebárba. Jó nyaralást nektek és szép időt! 

Előzmény: dolgozó n (26438)
shogun66 2012.06.14 Creative Commons License 26722

Sziasztok!

 

Megtudná valaki mondani hogy Neszebárba hol van a buszmegálló, vagy van belőle több is?

Bea19 2012.06.14 Creative Commons License 26721

ja és mi is 29-én...:)

Előzmény: orszagattila88 (26714)
vtechun 2012.06.14 Creative Commons License 26720
Ha jol latom enel a Globul-nal siman lehet venni prepaid mobilnetet, amit aztan mindenfele aktivalas nelkul lehet hasznalni? Vajon Nesebar-ban milyen 3G lefedettseg lehet? Ill. Vajon lehet-e kerni microSIM-mel, mert ipad-ba kellene. Egyebkent az aparthotel afrodita-ba megyunk, ahol elmeletileg van wifi, de ki tudja :)
Bea19 2012.06.14 Creative Commons License 26719

Mi Kecskemétről indulunk. én félegyházára jártam suliba lehet ismerjük egymást látásból...:)

Előzmény: orszagattila88 (26714)
paqito 2012.06.14 Creative Commons License 26718

Igen, a globult néztem én is.. Lesz időnk Szófiázni is :)  akkor ott megpróbálok venni :)  Hátha :))

 

Köszi!!

Előzmény: stevie-w (26715)
T-boy01 2012.06.14 Creative Commons License 26717

DSK Bank (OTP Group) Nessebar

 

ATM készpénz felvétel költsége: 1 €

 

a bank deviza eladási árfolyamon számol

 

Bolgár Leva: BGN árfolyam:

 

https://www.otpbank.hu/portal/hu/Arfolyamok/OTP

léri1 2012.06.14 Creative Commons License 26716

Sziasztok

Mi júliusban megyünk a Napospartra busszal. Az Aparthotel Afroditában leszünk, ami nincs a térképen (a Cacao Beach környékén van állítólag) Valakinek van erről tapasztalata? Azt írták róla hogy a konyha jól  felszerelt, ez mennyire felel meg a valóságnak? Reggelire mit szoktak ott adni?

Minden érdekelne erről a hotelről.

 

stevie-w 2012.06.14 Creative Commons License 26715

2 hétig leszünk  naposparton, és a Hotelünknek nincs wifije. Vennék kint pre paid internet sticket. Nem tudod véletlenül, hogy mi kell hozzá?

 

 

Nem tudom, mi kell hozzá. Megpróbáltam utánanézni, de nem találtam semmit.

 

Érdekes módon az M-Tel (a legnagyobb szolgáltató) nem is kínál prepaid internetet. A Globul igen, de nem írnak semmi különlegeset:

 

http://www.globul.bg/eng/prpdata_packs.html?posm=3

 

(A bolgár változatban sem.)

 

Előzmény: paqito (26713)
orszagattila88 2012.06.14 Creative Commons License 26714
Szia.
Juni 29.en indulunk Kiskunfelegyhazarol busszal(robinson).
Ti? Tervezzuk mi is a delfin showt es az aquaparkot is, de elmennenk kirandulgatni is...:-)
Előzmény: Bea19 (26703)
paqito 2012.06.13 Creative Commons License 26713

Szia Stevie!

 

Előző években is mindig tudtál segíteni... most egy bónusz track : :))))

 

2 hétig leszünk  naposparton, és a Hotelünknek nincs wifije. Vennék kint pre paid internet sticket. Nem tudod véletlenül, hogy mi kell hozzá? Magarországon vehet bárki ( külföldi emberke is) de kell hozzá magyar tartózkodási hely, okmányok, stb. ami nem is gond. de pl. a BG tart.h-val ugye erősen meg lennék lőve...

 

Ha valami ilyesmi feltétel van B-ban is, akkor az nem annyira jó... :S

 

(Vagy Neked ill. ismerősödnek nincs ilyen? 06.28-07.13 között kéne működnie, természetesen előre kifizetem a díjakat...)

 

Ha esetleg priviben válaszolnál, szólj már légyszi, adok mél címet.

 

Előre is köszönöm!!!!

Csaba_F 2012.06.13 Creative Commons License 26712

Köszi szépen a választ!

Előzmény: jasmin33 (26709)
sulep 2012.06.13 Creative Commons License 26711

Köszönöm a válaszokat az útdíjakkal kapcsolatban.

csiszi74 2012.06.13 Creative Commons License 26710

Helló ! Mire gondoltál hogy a butaság divat lett??

Előzmény: Törölt nick (26705)
jasmin33 2012.06.13 Creative Commons License 26709

Szia!

A közbiztonság kiváló,  sem a szállást, sem a strandot illetően nem kell aggódnotok!

A hatóság hozzáállása is nagyon megváltozott szerintem, nem láttunk egyetlen pénzéhes "álrendőrt" sem az utakon!

Tudom, miről beszélsz, régebben mi is beleszaladtunk folyamatosan ezekbe ( Görögország felé...).

Megkockáztatom, hogy a közbiztonság jobb is már, mint itt!

Előzmény: Csaba_F (26697)
jasmin33 2012.06.13 Creative Commons License 26708

Köszi!!!

Primorskotol hány km lehet??  Mert akkor esetleg arra orientálódnánk...

Előzmény: utazo idegen (26693)
monaco2 2012.06.13 Creative Commons License 26707

Szerbiába euroval is tudod fizrtni az autópálya dijat:3.5  2.5  7 euró a Bulgár határig!!!!!

Előzmény: sulep (26688)
jasmin33 2012.06.13 Creative Commons License 26706

Jajjj, ne gondolj semmi rosszra!

Csak ha jönnek az egyébként se túl nagy hullámok, ne fütyüljenek már ki a partra!!!

Egy kis matracozás - élvezi a család!

Amúgy tényleg létezik ilyen part Bulgáriában???

Előzmény: stevie-w (26691)
Törölt nick 2012.06.13 Creative Commons License 26705

A butaság újabban divat lett?

Előzmény: csiszi74 (26704)
csiszi74 2012.06.13 Creative Commons License 26704

Szia !Mi Szerbia felé megyünk .Dél körül indulunk mi. Az Arkadia aprtmanba megyünk.

Előzmény: 79anci (26687)
Bea19 2012.06.13 Creative Commons License 26703

Ti honnan indultok? lentebb kérdeztem én is ezt, ott irták a delfin show-t és az aquaparkot elérhetőséget és árat. 

Előzmény: orszagattila88 (26702)
orszagattila88 2012.06.13 Creative Commons License 26702
Sziasztok.
Julius elejen megyunk Sunnybeachre egy kissebb barati tarsasaggal es erdekelne,hogy miket erdemes megnezni a kornyeken(100kmes korzet)
Erdekelnek fakultativ programok is, de egyenileg is elmennenk kirandulgatni. Ha valaki leirna h miket erdemes megnezni azt megkoszonnem.
gradinar 2012.06.13 Creative Commons License 26701

nem messze tőle van egy bevásárlóközpont, ott szerintetek lehet étkezni?

 

Ha a Sofia Mall-ra gondolsz, befelé a városba a Carigradszkón kb. két km-re, ott igen.

De nem messze ettől a szállástól a Praktiker háta mögötti utcában kicsit befelé a városba van egy Niagara étterem is, az sem rossz.

 

G.

Előzmény: Vahurka1 (26698)
ltcrr 2012.06.13 Creative Commons License 26700

Szia Vahurka1!

 

Ajánlom olvasd el 26604-es hozzászólásomat, az abban szereplő étterem is a Tsarigradisko mellett van, nekünk nagyon bejött.

Előzmény: Vahurka1 (26698)
Vahurka1 2012.06.13 Creative Commons License 26699

Szia!

 

Csak saját tapasztalatom van és az is mindössze az egy hetes nyaralásunk nyomán keletkezett.

Lenyúlás: Mi nem tapasztaltunk semmi lenyúlást - kiv. az egyik étteremnél történt étkezés során ami a nessebari buszmegállónál történt. Csak a 90-es évek Magyarországa jelenik ott meg.

Közbiztonság: A rendőr ok nélkül nem állít meg..., nekünk az autós utazásunk során nem történt semmi "érdekes" ezzel kapcsolatban. Rendőrt -rendőr motorost is - láttunk, de nem foglalkoztak velünk mert a szabályokat betartottuk.

Ha az autód őrzött helyen van, akkor nem lehet semmi gondod...

 

Előzmény: Csaba_F (26697)
Vahurka1 2012.06.13 Creative Commons License 26698

Sziasztok!

 

Van erről a helyről http://www.booking.com/hotel/bg/gorubliansko-hanche.hu.html?label=gog235jc;sid=0da5d1079c3c88e9857d1818362b171d;dcid=1;checkin=2012-06-27;checkout=2012-06-28;srfid=974a0ced5fbab4b4d60428c75f9600aaX35

(tranzitszállásként) véleménye valakinek? A hotel honlapja nem igazán informatív az étkezési kínálatukról...

 

A google maps-on néztem, hogy nem messze tőle van egy bevásárlóközpont, ott szerintetek lehet étkezni?

 

Segítségeteket előre is köszönöm!

Üdv, Vahurka1

Csaba_F 2012.06.13 Creative Commons License 26697

Sziasztok!

Régebbi emlékeim vannak Bulgáriáról, s felmerült bennem a kérdés, hogy a közbiztonság még most is olyan csapni való, valamint a hatóság pofátlan lenyúlós magatartása változott e?

Pötyi71 2012.06.13 Creative Commons License 26696

A Kavaci kempingben, egy öbölben van a part. A part két végén sincsenek fütyölósök.

Előzmény: jasmin33 (26689)
sárgavirág 2012.06.13 Creative Commons License 26695

Szia PET SHOP BOY!

 

Igen mi megyünk! Július 1-július 8-ig

2 felnőtt és 1 gyerek

Előzmény: PET SHOP BOY (26664)
utazo idegen 2012.06.13 Creative Commons License 26694

Szia! Ha van kedvetek akkor reggel 9 kor indul a hajó Szozopolból a kikötöből Várnába. Ez a séta hajó ami este a turistákat viszi körbe  szozopolnál. Még a ropotámo folyót érdemes megnézni meg hajóval kimeni a tenger torkolatáig . Nagyon szép látványba van része az embernek.

Előzmény: ditranol (26686)
utazo idegen 2012.06.13 Creative Commons License 26693

Szia ! Szozopol és Primorszko között  a régi uton  Duni után egy hosszú partszakasz . Ott mindenki megszokott állni itt nincsen szpaszityel( vízi mentős) Én is kiprobáltam nagyon tuti.

Előzmény: jasmin33 (26689)
Törölt nick 2012.06.13 Creative Commons License 26692
Előzmény: jasmin33 (26689)
stevie-w 2012.06.13 Creative Commons License 26691

vannak olyan partok, ahol nem "dolgozik" az úszómester! Merre találhatnánk ezeket?

 

 

Elárulod, mit terveltek? :-)

Előzmény: jasmin33 (26689)
stevie-w 2012.06.13 Creative Commons License 26690

Ha Tompánál megyek át a Szerbekhez akkor oda-vissza kb mennyi az autópályadíj az egész szerb részen?

 

 

Még az első autópálya kapu előtt felmentek a sztrádára, tehát ugyanannyi, mint Röszkén keresztül. 330 + 240 + 730 dínár.

 

 

Milyen címletekkel lehet fizetni az autómatáknál?

 

 

Nem automaták vannak, hanem hús-vér emeberek :-)

 

 

 

Váltanánk be mert azt hallottam olcsóbb

 

 

A legolcsóbb kártyával fizetni. (Persze a különbség nem nagy.)

Előzmény: sulep (26688)
jasmin33 2012.06.12 Creative Commons License 26689

Kedves Utazó Idegen!

Írtad, hogy vannak olyan partok, ahol nem "dolgozik" az úszómester! Merre találhatnánk ezeket?

Köszönöm válaszodat!

Előzmény: utazo idegen (26685)
sulep 2012.06.12 Creative Commons License 26688

Ha Tompánál megyek át a Szerbekhez akkor oda-vissza kb mennyi az autópályadíj az egész szerb részen? Milyen címletekkel lehet fizetni az autómatáknál? Váltanánk be mert azt hallottam olcsóbb akkor meg a szállás miatt amúgyis kell váltani. 

79anci 2012.06.12 Creative Commons License 26687

Szia.Köszönöm válaszod.Még egy kérdésem lenne.Merre mentek Szerbia felé,vagy Románia felé?Mi Románián keresztül terveztük,nagyon szép,arra járunk 3 éve.Június 22-én délben szeretnénk indulni.

Előzmény: csiszi74 (26680)
ditranol 2012.06.12 Creative Commons License 26686

Sozopolt bejárjuk, azzal nem lesz gond :), csak a közelében lévő szigetet is érdemes-e célba venni és egyáltalán van-e ott vmi látnivaló stb.?

Előzmény: utazo idegen (26685)
utazo idegen 2012.06.12 Creative Commons License 26685

Szia! Sozopolból mi érdekelne?

Előzmény: ditranol (26683)
Pötyi71 2012.06.12 Creative Commons License 26684

Alexandiáig semmi gond, addig minden szuper. Giurgiu után sincs semmi. Csak a két pont között..

Előzmény: sanyox (26681)
ditranol 2012.06.12 Creative Commons License 26683

Sziasztok!

Mi is Sozopolba megyünk, és leginkább az érdeklne , h Sveti Ivan szigetre érdemes-e elmenni, illetve szervezenek-e ide hajós kirándulást?

Erácska83 2012.06.12 Creative Commons License 26682

Köszi a segítséget!

Előzmény: stevie-w (26671)
sanyox 2012.06.12 Creative Commons License 26681

Alexandriáig egyébként jó az út? Köszi a választ.

 

Előzmény: Pötyi71 (26663)
csiszi74 2012.06.12 Creative Commons License 26680

Sárvárról indulunk, 22.-én kocsival Nessebarba.

Előzmény: 79anci (26657)
Törölt nick 2012.06.12 Creative Commons License 26679

Hát lehet hogy csak a délvidéki napsütés dobta fel a hangulatot, de nekem tavaly augusztusban mindkét csúcs könnyűnek tűnt. Más persze olyanok számára, akik csak egy könnyű sétára számítanak. Itt ezért 1600 m szintet meg kell tenni, ami igényel némi edzettséget, de nyáron, hómentes terepen egyéb nehezítő körülmények nincsenek. Vannak persze jóval nehezebb, mászós csúcsok, főleg a Pirinben.

 

Előzmény: gradinar (26678)
gradinar 2012.06.12 Creative Commons License 26678

Gratulálok, de azért a könnyen fel lehet jutni kitétellel hadd ne értsek egyet.

 

G.

Előzmény: Törölt nick (26676)
Erika723 2012.06.12 Creative Commons License 26677

Hello!

 

Volt már valaki a Naposparton a Hotel Diamondban? Vagy esetleg van róla valami információtok? 

Előre is köszi!

Törölt nick 2012.06.12 Creative Commons License 26676

Muszala és a Vihren is könnyű nyár végén, mindkettőn voltam és csak az átlagosnál kicsit jobb fizikai állóképesség kell hozzá. Vihrenen az utolsó pár száz méter meredek, de feljött a 7-8 éves korosztály és a hetvenesek is.  Más évszakokban persze előfordulhatnak nehéz körülmények, még a nyár eleje is nehezebb lehet, amikor még nem olvadt el teljesen a hó. Nyár végén mindkét csúcs hómentes és magas a napos idő valószínűsége (mediterráneum közelsége).

 

Vihren:

 

  

 

Muszala (déli oldala füves):

 

 

Előzmény: gradinar (26674)
Jucó72 2012.06.12 Creative Commons License 26675

Köszönöm szépen a válaszodat! Ez tényleg jó nagy kitérőnek tűnik! Lehet, hogy ezt majd máskorra tartogatjuk, mert épp azért állunk meg odafele 2 helyen, mert nem akarunk hulla fáradtan megérkezni nyaralni. A második nap akkor "csak" Szófiát nézzük meg, hazafele meg megállunk Plovdivban, úgyis azt nézte ki a neten a nagyfiam. :)

 

Előzmény: stevie-w (26665)
gradinar 2012.06.12 Creative Commons License 26674

a legmagasabb, közel 3000 m-es csúcsokra is könnyen fel lehet jutni

 

Meg szabad kérdeznem, hogy Te ezek közül hányra és milyen módszerrel jutottál fel?

Egyébiránt Bulgária (és egyúttal a Balkán-félsziget) legmagasabb csúcsa a Muszala a maga 2925 méterével, és csak gyalog közelíthető meg a földi halandók számára (azt ottani meteorológiai állomáson dolgozók drótkötélpályán jutnak fel). Mondjuk ezt jó kondiban a normál kabinos felvonó felső állomásától felfelé négy óra alatt lehet abszolválni. A Rilai kolostor feletti Maljovica (2700 m) szintén négy órás út egy irányban.

 

G.

Előzmény: Törölt nick (26672)
stevie-w 2012.06.12 Creative Commons License 26673

Meredeknek talán nem nevezném, lazán fel lehet menni a Rila kolostorig.

 

 

Nyilván, hiszen busz is jár oda... De ettől még meredek és szerpentines :-) Ezt csak azért emeltem ki, hogy  látszódjon, bár a táv nem tűnik vészesnek (Szófiától kb 100 km), azért nem érdemes túl nagy átlagsebességgel számolni.

 

 

Különleges élmény szerintem a Rila és a Pirin nemzeti parkjait bejárni

 

 

Kétségtelen, ugyanakkor a Pirin és a Rila is meglehetős kerülő, ha valaki a tengerpartra megy, vagy onnan készül kirándulásra. 

Előzmény: Törölt nick (26672)
Törölt nick 2012.06.12 Creative Commons License 26672

Meredeknek talán nem nevezném, lazán fel lehet menni a Rila kolostorig. Hegyek szerintem nagyon hangulatosak Bulgáriában, a magas hegyvidékek, fenyőerdők alpesi hangulatot árasztanak, azzal a különbséggel, hogy összetettebb és gazdagabb a flóra, mint az Alpok vidékén. Július, augusztus  80%-os valószínűséggel napos időt jelent a mediterrán klímazóna közelsége miatt, ilyenkor a legmagasabb, közel 3000 m-es csúcsokra is könnyen fel lehet jutni. Különleges élmény szerintem a Rila és a Pirin nemzeti parkjait bejárni, a déli fekvés ellenére kiterjedt fenyőerdőkkel találkozni az ország nyugati, dny-i hegyvidéki területein.

 

Hegyvidék persze más műfaj, mint a tengerpart, inkább az aktív kikapcsolódást kedvelő emberek szeretik.

 

Előzmény: stevie-w (26671)
stevie-w 2012.06.12 Creative Commons License 26671

Valakinek van infoja hogy milyen árban van kinnt az autóbérlés,a benzin?

 

 

A 95-ös benzin ma konkrétan 2.52 lv, azaz kb 385 ft. Autót bérelni akár egész olcsón is lehet, mondjuk napi 30 euróért, de annyiért valami lepukkant F Astrát adnak kismillió kilométerrel. Korszerű, klímás kisautóra napi 30-40 eurót érdemes  számolni.

 

 

Tömegközelekedéssel hova lehet eljutni Szozopolból és mennyiért?(pl Várnába) Onnan Balcsikba esetleg a Kőerdőbe járt már valaki?

 

 

Szozopolból be kell jutni Burgaszba, ott átszállni egy várnai buszra: ez bizony 4-5 órás utazás is lehet. Innen Balcsik még egy óra. Maga a buszjegy nem drága, szerintem fejenként 10-12 euróból oda-vissza megjárható.

 

Várna kellemes város, de turisztikailag nem egy nagy szám. Én dolgoztam ott, és volt várnai barátnőm is, szóval jártam ott párszor egy-két heteket, és nagyon jól éreztem magamat, de nem feltétlenül ajánlanám kirándulási célpontnak. (Én magam még a "híres" delfináriumot is elég sovánka programnak gondolom.)

 

Balcsik más kategória, a kastély gyönyörű, és ha befizettek vezetésre, rengeteg érdekes apró részletet fogtok hallani, a botanikus kert pedig tényleg mesebeli - de Szozopoltól azért elég messze esik...

 

Én inkább Burgaszba buszoznék be egyszer: a hangulata talán még kellemesebb is, mint Várnának, és sok látnivaló ugyan ott sincs, de a széles sétálóutcán áramló tömeg, a kedvező vásárlási lehetőségek, a jó kis kiülős teraszok miatt egy délutánt megér annak, aki valami autentikus bolgár városra kiváncsi. Esetleg tovább buszozni a Napospartra, és végigsétálni a helyi Riviérán, beiktatni Neszebárt.

 

 

Olyan természeti értékek,hegyek amiket meg is lehet közelíteni Szozopoltól vannak?

 

 

Igazán komoly hegységek az ország belsejében vannak (a busszal keresztül is mentek rajtuk), természeti szépségként a Ropotamo-folyó deltája érdekes (szerveznek oda kishajós, csónakázos kirándulásokat), illetve a bolgár tengerpart legdélebbi részeinek érintetlen természeti szépsége. Varvara környékén találtunk olyan homokos strandot, ahol egy lélek sem volt rajtunk kívül, nemhogy úszómester, de még egy büfé sem, csak egy csacsi legelt bután mellettünk.

 

Előzmény: Erácska83 (26669)
Törölt nick 2012.06.12 Creative Commons License 26670

A bankkártyás fizetés az egyik legbiztonságosabb. Nem teljesítés esetén charge back, lásd malév csőd.

Előzmény: Schuco (26667)
Erácska83 2012.06.12 Creative Commons License 26669

Mi is június 22-én indulunk Budapestről Szozopolba busszal.

Valakinek van infoja hogy milyen árban van kinnt az autóbérlés,a benzin?Tömegközelekedéssel hova lehet eljutni Szozopolból és mennyiért?(pl Várnába) Onnan Balcsikba esetleg a Kőerdőbe járt már valaki?

Olyan természeti értékek,hegyek amiket meg is lehet közelíteni Szozopoltól vannak?

stevie-w 2012.06.12 Creative Commons License 26668

Sajnos ennél a medic hotelnél kérnek. Én nem vagyok bizalmatlan, csak ÓVATOS!

 

 

A Booking.com olyan, mint a Vatera vagy az eBay, ahol a "szolgáltatók" múltja lekérdezhető, visszakövethető, és maga a Booking is foglalkozik az esetleges panaszokkal.

 

Amúgy meg sok jóból kimarad, aki fél üzletelni a neten. Aki nagyon óvatos, az nyittathat egy olyan számlát a bankjánál, amit csak interbetes vásárlásra használ, azaz közvetlenül a fizetés előtt rátölti a pontos összeget, amivel fizet, tehát fizetés előtt és után 0 a számlaegyenleg.

Előzmény: Schuco (26667)
Schuco 2012.06.12 Creative Commons License 26667

Sajnos ennél a medic hotelnél kérnek. Én nem vagyok bizalmatlan, csak ÓVATOS! Dehogy adom meg a számát. Majd foglalok direktbe ugy mint tavaly! Egyszerűen felhívtam pár szófiai szállodát 3 nappal az érkezés előtt és németül szépen lefoglaltam a szállást!!! És ez csak 1 telefonba került. Ez a legtisztább akárhogy is vesszük!!!!! Idén is ez lesz!

Előzmény: Kuutyaa (26640)
Schuco 2012.06.12 Creative Commons License 26666

köszönöm a segítségedet!

Előzmény: Jucó72 (26634)
stevie-w 2012.06.11 Creative Commons License 26665

Mi 3 nap alatt szeretnénk lejutni a tengerpartra (Belgrád, Szófia megállásokkal). 2. napon Belgrádból indulva, mielőtt Szófiába érnénk, szeretnénk egy kitérőt tenni a rilai kolostorhoz, mert engem ez nagyon érdekel. A térképen nekem úgy tűnik, hogy a körgyűrű előtt le kell kanyarodni Dolna Dikanya felé. Jól látom? Te mit javasolnál, milyen útvonalon menjünk? Időben ez mekkora kitérőt jelent? (Ha csak az utat vesszük). Van nyitva tartási idő? Belépőjegy? Belgrádból kb. 10-kor indulva belefér ez a program? Egyéb javaslatod?

 

 

 

Nagyon örülök a kérdésnek. Bulgária valóban több, mint a tengerpartja.

 

Sajnos a rilai kolostor egy kicsit sem esik útba a tengerpart felé. Szerbia felől érkezve a szófiai körgyűrűn délre kell elindulni, a kiírás leginkább Kulata (a görög határ), de Pernik és Blagoevgrad is szerepel a táblákon. A belgrádi út és a körgyűrű kereszteződésétől bő 100 km az út, az első tizenhúsz km autópálya, a vége meredek szerpentin. Dupnica után lesz egy letérés balra, a kiírás Rilszki Manasztir, egy bazinagy fehér pópa kőszobor is mutatja az irányt. Az úton egyenesen haladva a kolostor parkolójába érkeztek.

 

Ha 10-kor indultok Belgrádból, még kedvező határhelyzet esetén sem érkeztek meg a kolostorhoz délután 5 előtt (van ugye egy időzóna átlépés is). Akkor még simán beengednek, de sok időtök nem lesz. Elvileg laknak ott szerzetesek, és illik őket békén hagyni.

 

A kolostorba ingyenes a belépés, de a parkolás fizetős. Talán 2 levát kérnek, de lehet, hogy hármat.

 

Van egy múzeum is, ahová van belépő (szintén ilyen olcsóbb fajta), de az nem biztos, hogy nyitva van. Én 97-ben jártam a múzeumban, akkor nagyon régimódi, egyszerű kiállítás volt: neonnal megvilágított tárolókban mindenféle szép dolog, angol nyelvű feliratokkal, de magyarázat nélkül ("III. Borisz temetési viselete"), azaz ha nem vagy járatos a bolgár történelemben, nem tudod ki volt III. Borisz cár, hova temették, miért oda, és miért lényeges a viselete, mit kell rajta nézni, akkor a múzeum látogatása után sem leszel sokkal okosabb. De persze az elmúlt másfél évtizedben akár fel is turbózhatták a kiállítást. 

 

Maga a kolostor egy óra alatt bejárható. A kijárattal szemben van egy országszerte híres lángossütő (Mekica felirattal), ami ilyen kis egyszerű helynek tűnik (az is), de minden egyes bolgár ismeri. A bolgár lángos nagyjából olyan mint a magyar, de porcukorral eszik. 

 

Van még egy kis elhagyatott temető egy kicsit beljebb az erdőben, ahová nem járnak túristák, ez nagyon hangulatos, és van benne egy kosztilnica, vagyis egy kis ablaktalan kápolna, ahol az elhunytak csontjait őrzik... Be lehet lesni egy rácson -- elég hátborzongató.

 

Viszont a kolostortól semmiképp nem mennék vissza Szófiába, hanem irány Blagoevgrád. Blago egy rendkívül hagulatos egyetemi város a Sztrumica partján -- én majdnem négy évig éltem ott, a Soros-féle Amerikai Egyetem hallgatójaként...

 

Blagó hangulatos, élettel teli balkáni kisváros, remek kajákkal, szuper kiülős helyekkel, a tengerparthoz képest nevetségesen alacsony árakkal... Érdemes a Hristo motelt választani. http://www.hotelkristo.com/

 

Ha Blagó mellett döntötök, írok további tippeket is. (Kuklite, Varosa, Vodenicata -- tiszta hovágyam van...)

 

Blagóból aztán nem muszáj visszamenni Szófiába, Dupnicától át lehet vágni a hegyeken "átlósan" Plovdiv irányába. Szép, de nem könnyű útvonal. Ha reggel 10-kor indultok Blagóból, kora este érkeztek meg a tengerhez. (Szófia felé is, de az kilométerben hosszabb, és kevésbé szép.)

 

Ha van még kérdésed, ki vele :-)

 

 

 

 

 

Előzmény: Jucó72 (26655)
PET SHOP BOY 2012.06.11 Creative Commons License 26664

Sziasztok!

Megy valaki Szozopolba az Amon Ra-ba?

Pötyi71 2012.06.11 Creative Commons License 26663

Az Alexandria-Giurgiut kihagynám! Románia legrémesebb útvonala. Egyszer mentünk arra, visszafelé inkább Bukaresten keresztül jöttünk.

Előzmény: sanyox (26661)
Pötyi71 2012.06.11 Creative Commons License 26662
Előzmény: Jucó72 (26660)
sanyox 2012.06.11 Creative Commons License 26661

Helló. Még egy kérdés hátha valaki ismeri az alábbi utat. Szegedről indulunk a Napospartra. Gondolkodom egy esetleges Temesvár-Vaskapu-Craiova-Alexandria-Giurgiu útvonalon. Valaki ismeri-e, tud-e véleményt mondani róla? KÖSZI

Jucó72 2012.06.11 Creative Commons License 26660

Az aquapark árait itt tudod megnézni: http://www.aquaparadise-bg.com/#info?lang=en&inf=2

Ez pedig a megközelítésről: http://www.aquaparadise-bg.com/#info?lang=en&inf=4

Delfinárium helyszín: http://www.dolphinarium.festa.bg/de/contacts.html 10.30, 12.00, 3.30 kezdéssel, 40 perces show. Árat nem találtam.

 

Előzmény: Bea19 (26659)
Bea19 2012.06.11 Creative Commons License 26659

Igen ez engem is érdkelne. A delfin-show és az aquapark hol van pontosan? árakat tudtok mondani? :)

sanyox 2012.06.11 Creative Commons License 26658

Sziasztok! Valaki tudna-e abban segíteni, hogy a Napos partról milyen fakultatív programokra érdemes elmenni, akár  saját autóval is . Mit érdemes megnézni a környéken. Nessebar óvároson kívül. Köszi előre is.

79anci 2012.06.11 Creative Commons License 26657

Mi is június 22-én indulunk Ikladról a Napospartra. Ti honnan ,mivel és mikor indultok?

Előzmény: csiszi74 (26642)
Kuutyaa 2012.06.11 Creative Commons License 26656

Köszi szépen a képeket,az emailt megkaptam és fel foglak hívni!

Előzmény: ltcrr (26654)
Jucó72 2012.06.11 Creative Commons License 26655

Kedves Stewe!

Már adtál néhány tanácsot, amit nagyon köszönök. Mi 3 nap alatt szeretnénk lejutni a tengerpartra (Belgrád, Szófia megállásokkal). 2. napon Belgrádból indulva, mielőtt Szófiába érnénk, szeretnénk egy kitérőt tenni a rilai kolostorhoz, mert engem ez nagyon érdekel. A térképen nekem úgy tűnik, hogy a körgyűrű előtt le kell kanyarodni Dolna Dikanya felé. Jól látom? Te mit javasolnál, milyen útvonalon menjünk? Időben ez mekkora kitérőt jelent? (Ha csak az utat vesszük). Van nyitva tartási idő? Belépőjegy? Belgrádból kb. 10-kor indulva belefér ez a program? Egyéb javaslatod?

Előre is köszönöm.

ltcrr 2012.06.11 Creative Commons License 26654

Előzmény: ltcrr (26653)
ltcrr 2012.06.11 Creative Commons License 26653

Néhány kép a Bonita-ról.

Előzmény: Kuutyaa (26628)
ltcrr 2012.06.11 Creative Commons License 26652

Küldtem e-mail-t.

Előzmény: Kuutyaa (26628)
utazo idegen 2012.06.11 Creative Commons License 26651

Ez a jó dolog

sárgavirág 2012.06.11 Creative Commons License 26650

 

Bocsi pitbull11 (26575) a lényeget lehagytam szóval a gyerek INGYEN nyaral ha veletek egy szobába van egy pótágyon a PLISKA-ba! A másik két gyereknek meg kérsz egy szomszédos szobát! Vagy a három gyerek is lehet egy szobában!Mert minden szobába van egy franciaágy ás egy kihúzható fotelágy!

Előzmény: sárgavirág (26649)
sárgavirág 2012.06.11 Creative Commons License 26649

Szia!

 

Szó-szerint Partközeli apartman NAPOSPARTON nem sok van, hisz a jó szállodák mind ott helyezkednek el, amik egyáltalán nem drágák szerintem!

Amúgy neked kell eldönteni MIT AKARSZ, nem értem akkor a kérdésed, hisz magad megválaszoltál mindent!

Az AI. ellátásról meg már leírtuk a véleményünket, hogy NEM ÉRI MEG, de ha egész nap enni és inni akartok akkor ODA MENJETEK!

Ha meg apartmanba vagy inkább hotelbe mentek reggelis ellátással azt is leírtuk, hogy BÁRHOL, DE TÉNYLEG BÁRHOL bírtok vacsorázni rendes és kevésbé tartalmas, pl,. gyros, hambi, palacsinta stb.

Én amúgy a HOTEL PLISKA -t ajánlom neked reggelivel a Naposparton! Nagyon szép, tiszta és parti!!!!És totál felújított! És olcsó! A közelben vannak a "NAGY AI." szállók a McDonalds szóval van minden a part gyönyörű ott, rengeteg beach bar van azok is nagyon olcsóak! És halomnyi kajálda a közelben! És a központ is egy rövid kb.: 6-7 perces gyalogút! Szóval remek választás lenne nektek!

 

Link : http://www.glarustours.hu/?menu=utazasok&id=1241

 

Ja és itt a GYERMEK 12 éves korig szülőkkel egy szobában pótágyon!

 

Hívd fel a glaurstours -t és mindenben segít majd! De méshol is van ajánlat a Hotel Pliskába! Nézz szét a neten!

 

 

Előzmény: pitbull11 (26575)
sárgavirág 2012.06.11 Creative Commons License 26648

Kedves Márti(Cs)!

 

Mi repültünk és szintén a Robinsonnal, nem búvárkodtunk-így arról nincs infóm, a gép gyorsan odaér 1 óra volt fel-leszállással együtt! Szóval nem gáz egyáltalán! A robinson jól szervezett ott Burgaszba vártak minket és totál egyértelműen feltettek mindenkit a transzferrel! Ja az még a jó ebben a hotelben hogy itt lakik egy csajszi aki beszél magyarul és őt mindíg megtaláljátok bármi kérdésetek lesz! Nagyon készséges. Nála lehet befizetni a programokat amire akartok menni, de bármibe segít amúgy is!

Nem adtunk borravalót, vagy csak minimálisat, kávázókba pl. A hotelnél kell fizetni a medencénél az ágyakért, de a parton is! Mondjuk mi csak a hazautazás napján maradtunk a hotel medencéjénél, amúgy mindíg a parton voltunk és ott béreltünk 1 ernyőt 2 ágyat! A homokos part miatt érdemes, mert így is még a fogad alatt is homok lesz :-) de ti tudjátok, hogy erre áldoztok-e levát! Ha van még valami nyugodtan kérdezz :-) amúgy szép nyaralást, nem fogtok csalódni semmiben!

Előzmény: Márti(Cs) (26574)
utazo idegen 2012.06.11 Creative Commons License 26647

utazo idegen 2012.06.11 Creative Commons License 26646

Szia moni31! Szozopolból van kiránduló hajó ami megy Várnába de ez csak reggel 9 kor indul és úgy jön vissza . Ezek a hajók este pedig  Szozopol városát mutataják meg a tenger felől. A szozopoli csak szozopol 10 leva  Várnába 20 leva.Akkor van még a Ropotámo folyó ami belecsatlakozik a tengerbe ez is kb 1 óra hajókázás a folyón.

Előzmény: moni31 (26636)
Uktar 2012.06.10 Creative Commons License 26645

Igen.

Előzmény: dareno (26644)
dareno 2012.06.10 Creative Commons License 26644

csak egy kérdés

a normál itthon használatos dugalj van használatban Bulgáriában?

köszi

stevie-w 2012.06.10 Creative Commons License 26643

ha Szerbiának megyünk akkor a 15 éves gyermeket is átengedik személyi igazolvánnyal?

 

 

Igen.

 

 

Melyik utvonalat javasolod?

 

 

Szerbia felé gyorsabb, Románia felé izgalmasabb, szebb, valamivel olcsóbb, de sokkal lassabb és idegesítőbb. Én Szerbia felé járok.

 

 

Indulás nyugat Magyarországról lenne.Milyen menetidővel lehet számolni?

 

 

Budapesttól Szerbián át nettó 14-15 óra a Napospart. Ehhez jönnek hozzá a határok és az esetleges megállások (pihenő, tankolás, kaja).

 

Egyéb info:

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=334

Előzmény: csiszi74 (26642)
csiszi74 2012.06.10 Creative Commons License 26642

Köszi az infót! Még lenne kérdésem :ha Szerbiának megyünk akkor a 15 éves gyermeket is átengedik személyi igazolvánnyal??

Melyik utvonalat javasolod? Indulás nyugat Magyarországról lenne.Milyen menetidővel lehet számolni?

Előzmény: stevie-w (26638)
ditranol 2012.06.10 Creative Commons License 26641

Ezt a "bankkártyás biztosíték" dolgot, egész egyszerűen ki lehet küszöbölni booking.com-on, de nyilvánosan nem szeretnék tippeket adni.
E-mailem publikus. 

Előzmény: Schuco (26632)
Kuutyaa 2012.06.10 Creative Commons License 26640

Szia!

 

Nekem ez újdonság,mert tőlünk semmi ilyesmit nem kértek.Szóba sem került,hogy a bankkártyánk számát elkérnék.Valószínű,hogy szállodája válogatja,hogy mivel biztosítja be magát.Mi simán lefoglaltuk a szállást és kaptunk egy visszaigazolást,amit ki kell nyomtatni.Ezzel kell majd a hotelbe menni és ott is kell fizetni.

Előzmény: Schuco (26632)
moni31 2012.06.10 Creative Commons License 26639

Köszönöm a gyors választ

Móni

Előzmény: Pötyi71 (26637)
stevie-w 2012.06.10 Creative Commons License 26638

Még új vagyok a fórumon, de ha tudna nekem segíteni azt megköszönném. Június 22.-én indulunk nesebarba és szeretnék infót kapni, ha románián keresztűl megyünk melyik útvonal biztonságos, és milyen fontos tudnivalók vannak, pl: útdíj vagy ilyesmi.

 

 

Ami az útvonalat illeti, nagyrészt attól függ, honnan indultok. Észak-Kelet Magyarországról más útvonalat érdemes választani, mint délről.

 

Az tranzitutak alapvetően rendben vannak Romániában, és az összes út biztonságos. A probléma azzal van, hogy még mindig sok az építkezés, sok a lakott település (egész nagy városokon is keresztül kell hajtani, az egymást érő szalagfalvak meg külön idegölőek), sok a lassú jármű.

 

Az útdíjat a határon kell megvenni, az egyhetes matrica 3 EUR.

 

http://www.utikalauz.hu/index.php?p=folap&id=955#22

 

 

Előzmény: csiszi74 (26633)