Véleményem szerint sajnos nagyon sok embert becsapnak ezekkel a "hipermarket bonsaiokkal".. A legtöbb helyen, mit lehet venni.. visszavágott törzs, és onnan kihajtott ágacskák, ha sűrű az ágrendszer nem olyan feltűnő, de a legtöbb esetben nem sűrű.., ezek mellet pedig kényes fajok, ezért is jönnek a kérdések sárgul, dobálja a levelét mit csináljak és hasonlók! Ehelyett fakereskedésben, díszfaiskolákban persze kicsit több keresgéléssel szerintem lehet találni szép dolgokat. Jó persze ott nem úgy árulják, hogy "Ez Bonsai", DE saját formázgatással, szépítgetéssel arányos fákat lehet belőlük kialakítani. Nem mellékesen ezek a fajok a mi klímánkhoz vannak szokva így nem is olyan kényesek!
Én úgy csináltam!Hiába kicsinyítem le a képet amikor írtam a hozzászólást ott még fel is töltötte de amikor rá klikeltem a mehet-re utána mégsem jelent meg a kép! Ilyenkor mi van?
A képfeltöltéssel én sem boldogultam eleinte, de a kollégák kisegítettek. Eszerint le kell kicsinyíteni a képet, Paint-ban meg tudod csinálni az Image menüponton belül a Strecth/Skew alkalmazásával. Itt a 100%-ot átírod mondjuk 50-re, elmented és már meg is van.
Sajna én sem tudtam valamiért képet feltölteni,azt irta,hogy túl nagy a kép ne haladja meg az 512kbyt-et holott még 300 sem volt és még kisebbet sem engedet.Ha valaki tud ezzel kapcsolatba mondani valamit megköszönném:) Addig marad a link beszúrása ami remélem sikerült. Ő a ficusom és azt szeretném kérdezni,hogy a képen megjelölt legalsó ággal mitévő legyek?A képen hagytam felfelé nőni,drótot már nem kapott a növény elég régóta.Talán látszik is a törzsén régebbi drótozás nyoma,olyan pillanatok alatt belenött sztem még 2 hónap se kellett neki. Szóval engedjem felfelé nőni vagy inkább feszítsem lefelé,vízszintbe vagy vízszint alá?
Köszönöm az infókat és a segítséget,egy két vastagabb ágat vágtam le a kiszemelt növényekről,hogy már ha majd kiszedem előrébb legyen a gyógyulással. Visszatérve a bodzára azért ragadta meg a fantáziámat mert kicsit hasonlít az alakja az afrikai szavannák elmaradhatatlan növényének az akáciák alakjára de tényleg inkább csak a sziluettje hasonlít hozzá.Majd a hétvégén lefotózom és teszek fel képet róla,hogy mit szóltok hozzá.
Na sikerült valamivel jobb minőségű képet csinálni: Az utolsó képek között van egy azélia ami tavaly ősztől van meg és egy fikusz bár még ezek mesze állnak a bonsai tol.Volt egy Carmon-ánk ami az utolsó képen látszik de sajnos télen elpusztult!:(
Szia A moha szobában nem fog megmaradni,bebarnul:de minek van még szobába? Mindennek kint a helye ilyenkor. Én mindennap párásítom a mohát.Így bírja.Sajnos télen nem figyeltem rá oda.bebarnult.így idén ujjat tettem rá
a moha neked meddig bírja ? és ha tudsz rá választ adni, a moha inkább szárazság vagy nedvesség kedvelő, tehát többször vizpermetezzem egy nap ? (szobában)
Ja és a sárgulást nagy valószinűséggel az okozza hogy nem szokta még meg az új helyét, az én szilem is kb. 1-2 hétig úgy viselkedett ahogy te írtad, ha csak sima sárgulós levélhullásról van szó, és nem pöttyösödik stb. Próbálj meg jóhelyre fókuszált, jobb minőségű képet feltölteni ha tudsz üdv
Köszi az eddigi segítséget!Kíváncsi vagyok hogy mit mondasz?Zelkova e vagy nem? Az egyik képen látni a sárga leveleket!K.b Minden nap összességében 1cm nőnek a hajtások de emelet van amikor minden nap elsárgul 1-2 levél!Fogalmam sincs ez mitől lehet!Azt nem tudom hogy mikor kezdjem el trágyázni?Bár még most a friss földben van elég tápanyag.Gondolom a zelkovának is megfelelő a szarvasmarha trágya, abban megvan minden tápanyag.
Én is friss regisztráló vagyok, bár már rég olvasgatom a bonsai nevelés miatt ezt a fórumot.
Endru és De-quki!
A diófa leveles témához hozzászólva jegyezném meg, hogy nem szokták elégetni az öregek az összes diófa levelet, hanem elrakják különböző módszerekkel télire borogatásnak. Ugyanis kifőzve dagadt, gyuladt, vagy meghúzodott végtagokra jó. Én velem is kipróbáltatták. Igaz, hogy 3 napig volt tőle barna a bokám, de félnap múlva a duzzanat lement és tudtam vele futni.
Gyertyán kíváló, a legtöbb bonszájosnak van belőle. Ne cingár hurkapálcát áss ki, találhatsz szépet. Ahol magas a fű, ott ne keress.
galagonya, minél kevésbé sérüljön a gyökere, nem szereti az ilyesmit.
Nemes gyümölcsből elméletileg lehet bonszájt készíteni, de macerás, érzékeny. Kártevők, lisztharmat stb nehezítik a tartását. Vad gyümölcsöket kell keresni. Vadalma, vadkörte, som, berkenye.
A kökénnyel nem biztos, hogy boldogulsz. Én már vagy öt éve próbálok kökényt begyüjteni, eddig nem sikerült. A legtöbb példány gyökérsarj, nincs önálló gyökere, amelyiknek van, az pedig túl mélyen tartja. (Idén csináltam három légbújtást, hátha így sikerül végre hozzájutnom.)
A begyüjtésre kiválasztott yamadorikat szerintem már ne bántsd, a nagyobb alakítást-metszést jobb rügyfakadás előtt elvégezni. Egyáltalán, a legfontosabb szempont ebben a "szakmában" a türelem. Nem kell siettetni a dolgokat, mert általában úgysem lehet és esetleg csak kárt csinál az ember, ha nem tud várni a megfelelő időpontig.
Üdv a fórumon! Nyugodtan metszheted a szabadban lévő fákat is. Előalakítást végezhetsz rajtuk. A felsorolt növények alkalmasak bonsainak a bodzával viszont nem nagyon érdemes foglalkozni, nehéz alakítani. Én is dél-alföldi vagyok (Szeged) majd konzultálhatunk ha gondolod!
Most regisztráltam ide,egyrészt azért mert már nagyon régóta foglalkoztat a bonsai,de eddig sajnos nem volt lehetőségem csak lakásban tartható fafajtákkal foglalkozni ami a Ficus retusa-nál kis is merült.Kb. 8-9 éve nevelgetek alakítgatok egy ficust és közben dugványról szaporítottam is.Sajnos egyéb fajtákkal nem jártam sikerrel,próbálkoztam kinai szil-el és azáleával ami tudom,hogy nem kifejezetten szobába való, valamint borágófával amit sajnos pont téli időszakba sikerült beszereznem,nagyon érzékeny volt minden kisebb légmozgásra és hőingadozásra és sajna el is pusztult.Másodrészt nagyon tetszik a fórum,hogy segítetek egymásnak megbeszélitek a dolgokat képeket, infókat nyomtok fel egyszóval él a fórum:) Ezúton szeretnék én is tanácsot és segítséget kérni tőletek mert lehetőségem adódott fák szabadban való tartására.Több növényt ki is néztem már amit majd jövő tavasszal szeretnék kiásni vagy 'felszedni'.A kérdésem a következő lenne: -az egyik növény amit kinéztem kökény.Olvastam,hogy virágzás után erősen metszük meg.Most pont virágzás után van és az érdekelne,hogy ez a metszés vonatkozhat-e a még fel nem szedett növényekre és a vastagabb ágakra vagy elágazódásokra.Egyszóval megmetszhetem-e és levághatom-e a vastagabb ágakat is róla jelenlegi élőhelyén? -Kinéztem még amit szeretnék majd kiásni:gyertyán,galagonya,alma,valamilyen szilva(felénk a délalföldön ringlószilvának hívják).Ezekkel érdemes-e csinálni valamit jövő tavaszig? -Bodzával érdemes-e foglalkozni?
A diófa levelében valamilyen csírázást gátló hormon található. Ezért vagy 100 évvel ezelőtt kitalálták, hogy ártalmas. Azóta senkinek nem jutott eszébe, hogy leellenőrizzék, csak tovább majmolják.
Mint írtam volt, a komposztba beletehető, (ugyanúgy mint a fenyőtűk, vagy a gesztenye) csak kb 2x anní idő kell a lebomlásához.
Szerintem csupán. Ebből a betakarásból következtettek arra, hogy elpusztítja a többi növényt. Persze ez sem teljesen igaz, mert diófák nem csak kertekben utak mentén is nőnek. Alattuk a növények vígan fejlődnek. a diófa levelei elég nagyok vastag levélnyelekkel ezért tényleg egy kicsit lassabban bomlanak le mint a többi gyümölcsfa sokkal kisebb finomabb levelei. A diófa leveleinek is le kell bomolnia az úgy normális..