én úgy gondolom, az igen feszített tempó lenne, stresszelnénk egész úton, hogy ne jöjjön közbe semmi. aztán, ha sikerülne is teljesíteni, hulla fáradtan esnénk be a múzeumba. kalandnak, kihívásnak nem rossz, de én min. 1 napot csak az utazásra szánnék. szívem szerint odafelé 2-3-at. a szabadság meg.... úgy jó, ha hosszú. ha már 4 nap, akkor miért ne 5, és úgy már a 7végéket is hozzá lehet csapni, szóval lehetőség sokmindenre van. igaz, pont fordítva is, 1 szombat-vasárnappal együtt 1-2 munkanappal is megúszható. én az élményekre szavazok, nem a rohanásra. abból van elég nap, mint nap, és nem biztos, hogy mindenki tudja követni a gyorsabbak tempóját.
Ha reggel elindulunk Szölnökről, akkor délutánra kényelmesen odaérünk, megnézzük a múzeumot és már ráérünk az általad javasolt úton motorozni. Így négy napba beleférne a kirándulás. Kizárólag a szabadság miatt gondoltam erre. Persze ha több időt szánunk rá akkor odafelé is ráérünk. Egyébként a Guzzi honlapján olvastam, hogy előzetes bejelentkezés esetén fogadnak csoportot eltérő időpontban is, még idegenvezetőt is biztosítanak. A fiam is jönne, tehát már négy motor lenne.
a gugli a Szlovénián át vezető útvonalat hozza 705km-re, Villach felé 50-nel hosszabb. így is, úgy is jobbára autópálya, elméletben meg lehet tenni 7-8 óra alatt, de sztem az inkább 9-10. mondjuk, az sem sok. bár, nem is kéne feltétlenül egy nap alatt odaérni, hiszen a múzeum délután van nyitva, ráérnénk aznap délelőtt eljutni Mandellóba.
én inkább odafele szeretek lassan menni, nézelődni, és a legutolsó pillanatban indulni hazafelé, búcsúzni a szépségektől, a nyaralástól. de mindegy, döntsünk közösen. éljen a demokrácia!
az szuper! tök jó lehet, ha vkinek véletlenül van egy háza :) habár...
nekem az Őrség csak 1 kényelmes óra, innen délre. ui. nekem meg a házam van Kőszeg közelében. de ez talán mellékes. távolabbról indulóknak kétségtelenül előny egy határ közeli pihenés és starthely.
ebben a relációban javasolnám:
1. Rábafüzes - Graz - Lienz - Dobbiaco - Bolzano - Merano - Stelvio - Bormio - Sondrio, és már lényegében ott is vagyunk. álomszép, imádom. Dobbiaco és Merano között több variáció is lehet, eldönthető.
1.b Lienz után északnak fordulva meg lehet mászni a Großglocknert, aztán Zell am See, Kitzbühel, Krimml vízesés, Gerlos hágó, Zillertal, Innsbruck, majd (Bolzano-) Merano irányban folytathatjuk. rengeteg szép hely, csodás város, gyönyörű látnivaló.
Szlovéniát én nem javaslom, mert nem ismerem. azt tegye meg más. szeretek az általam kedvelt utakon járni, de az új helyek is izgatnak.
Úgy gondolom, hogy odafelé mehetnénk a leggyorsabb, legrövidebb úton, visszafelé pedig ráérősen Bolzano, Lienz irányába, esetleg egy kempingezéssel egybekötve.
Üdv mindenkinek! Van egy javaslatom. Nekem véletlenül van egy házam Felsőszölnökön, Magyarország legnyugatibb településén. Ha onnan indulnánk Mandelloba akkor csak 700 km várna ránk egyhuzamban, amit 7 -8 óra alatt megtehetnénk. Nézzétek meg a Google térképén és gondolkozzatok el rajta. Ez a táv könnyedén teljesíthető. A leghosszabb út amit eddig egyszerre megtettem, Párizs-Felsőszölnök volt, ez annak a fele.
én meg Szlovénián keresztül nem mentem még soha, az Alpokon át viszont talán már mindenfelé. imádom azokat az utakat, és tájakat, tudnék is ajánlani közülük. Szlovénia is szép lehet, amennyire képekről ismerem. persze az is kérdés, h az ember siet, v van ideje néhány, esetleg kihagyhatatlan látnivalót meglátogatni.
3 fő csapásirányt tudok megemlíteni ( a google maps gyors segítségével):
1. Ausztrián, v Szlovénián át az olasz A4 autópályán; ez sztem aránylag gyors, kb. 1000km
2. M1, osztrák A1 autópályák, áthajtás Németországon, ezután megint Ausztria, Innsbruck, onnan lehet Svájcon keresztül is menni (bár épp most olvastam a Hegylakók magazinban, h a svájci szabályok igen szigorúak a motorok műszaki állapota, ill. felszereltsége tekintetében), v inkább dél felé fordulva Merano, és a csodás, 2800m magas Stelvio hágón át. ez alig hosszabb út, vmivel talán lassabb is, de garantált a gyönyörű táj.
3. az Alpok átszelésével szintén Innsbruck, v Lienz felé. ez sem hosszabb, de a leglassabb, és egyben tutira a legszebb is.
végül is számtalan útiterv létezik, én csak azokról tudok nyilatkozni, amerre már jártam. mások is bedobhatják az ötleteiket, tapasztalataikat, h gazdagodjon az ismereteink tárháza.
szerencsére 1 cél eléréséhez 2 utat lehet bejárni, egyet oda, és egyet vissza, kész nyeremény!
bizony, a távolság nem kicsi! 1 nap alatt megtenni az utat, az csak őrült rohanás. 2 nap alatt már kényelmesebb, és még a környező táj élvezetére is jut a motoros energiájából. különben is, a Nevadával ~200km-enként tankolni kell, szal nem lehet folyamatosan húzni a gázt hosszabb távon. sokat megélt csontozatomról már nem is beszélve... :-))
Hát az nem semmi, hogy valaki Mandellóig menjen a motorjáért! Le a kalappal! Felejthetettlen élmény lehetett.
Az időpontban bizony, augusztust ki kellene hagyni, mert mi is megjártuk, és zárt ajtókat találtunk. Elég messze van motorral, én egy szusszra le sem bírnék menni, csak valami hosszabb pihenővel. Vagy, most még nem tudom elképzelni, hogy 1 nap alatt leérjen az ember 2 keréken. Szeptember nekem már késő lenne, de ha csak akkor lesz időpont ami mindenkinek megfelelő, akkor változtatok, és Mandellóba mennék.
congratulazioni! eltökélt lépés volt, az biztos. és nem tartottál a szervízháttér hiányától, az alkatrész beszerzés viszontagságaitól? nem is gondoltam volna akkoriban, h másnak is eszébe jut a mandellói V2-es, de ezexerint (hál' istennek) már akkor sem voltam egyedül az érzéseimmel. ezek után Te tényleg kiérdemled a Guzzista nevet! a túra mehet, hogyne! szerintem vmi finom késő tavaszt, v nyáridőt kéne megcélozni (persze nem augusztus közepét :-)))) ), amikor a Stelvio szerpentinjéről már elfogyott a hó. esetleg vmi más eseménnyel (találkozó, stb.) összekötve lenne az igazi. hát, hajrá! avanti, Guzzisti!
1990 szeptemberében mentem ki a motorért (V65 Florida) és utánfutón hoztam haza. A gyárban vettem kézbe, az ottani melósok közül ketten tették fel a futóra, de itthon próbáltam ki. Meg kellene beszélni, hogy mikor lenne alkalmas a gyárlátogatás.
Sziasztok! Na végre, megint pörög az oldal! Már azt hittem, hogy végleg befagyott. Mit szólnátok jövőre egy közös múzeumlátogatáshoz? Én 1990-ben az első Guzzimat közvetlenül a gyárból hoztam el, úgyhogy szívesen visszamennék. Azóta már a negyedik Guzzit használom, sőt már a fiam is Guzzit vett.
A fehér saját, majd 20 év múlva visszaadom a múzeumnak. Az első az a híres 500-as V8 motor ami mindenkit maga mögé utasított 2 éven keresztül (ezek után nem engedték versenyezni). Mandelló főterén a Carlo Guzzi emlékművet megismered. A 3. kép az első darabok közül való, ami a gyárban készült.
Amit te feltettél, abból 6 mocit tesztpilótákkal együtt láttunk a városban gurulni. Képen sem rossz, de valóságban elképesztőek .
Szóval ha van időd és lehetőséged, érdemes megnézni a múzeumot. Nekünk nagyon tetszett.
szal, a képeket úgy kell felpakolni, hogy a "Kép feltöltése saját gépről" szövegnél "Kiválasztom a képet" gombra kattintasz, aztán kiválasztod a kívánt fotókat. ezután a "Beillesztés" gombra kattintasz, és ha minden kész, elküldöd. így működnie kell a dolognak.