antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat látod-e vállainkon? Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér - Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.
A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek telepednek küszöbeinkre Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak csókjainkban.
Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk vidékeit Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.
Sok szárnyad alatt melengeted Együgyü, szebbik szivemet. Már hullnak a legpirosabb almák, Ők is Visszagondolnak szemedre. Pirosszemű madaram hol vagy? Bejártam Sok fekete földet utánad. Repülj csak. Aztán gyere vissza. Én várlak. És sokat járkálok az uccán, keresem Piros nyomod a levegőben. Kavicsokat dobtam a folyóba, Ő is itthagy most engem. Oly magos házak közt élek. El is vesznék, ha nem vigyázna rám Nehány ittfelejtett éneked. Pedig Szeretnék nagyobb lenni mint a házak - Meglátnál messziről, amint Szemem fölé emelt tenyérrel Nézelődöm és szomorú vagyok. Pirosszemű madaram hol vagy? Sok szép földet bejártam utánad.
E gyönyörű és büszke nyárban mely szárnyat s egeket adott, szépséged megszomoritott. Megszomorított: megmutatta, hogy nem elég a képzelet, s hazugság minden nélküled. Azt hittem, hogy senki se kell és nem szorulok rá semmire, s lecsaltál magadhoz, ide. Álmodott egek s viharok közt utam hősi volt és sivár – Olyan jó meghódolni már! Itt vagyok, legyőztél, Valóság, te, legjobb tündér… Bölcs kezed szivedre húzza fejemet… Ringass, édes, altass el, és hogy tökéletes legyen a vígasz: mondd azt, hogy nem te boldogítasz!
Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok, mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal, hogy csillagokat hordoz nagy szemében s hogy büszke és dacos és rá se nézne oly csúnya, fekete fiúra, mint én. Ő csak kacag, és sóvárogva nézik gúnyos ajkát és álla keskeny ívét, és nem tudják, hogy tegnap engem csókolt, és hogyha hallgat, nem tudják, hogy ő most arra gondol, hogy tegnap hullt a harmat s ránk hullt a harmat, őreá meg énrám, s hogy tegnap, látva boldog heverésünk, még a rigók is mind megrészegűltek s közel röpűlve a májusi lomb közt eszeveszett szerelmi dalba kezdtek.
Reggel nem én siettem, a Nap késett. Én nagyon szeretem a F1-et, volt szerencsém személyesen is látni futamot, még mielőtt itthon is rendeztek volna. Köszönöm, az enyém csak az irnoki érdem.
Milyen lesz az a visszaröpülés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe? - nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.
Elhalványult a nap… A lég még szinte zengett. Ragyog a madarak tollán a fény és csend lesz. Leájul egy levél – a fatörzs beledermed, meg is kérdi: – Miért? S kap csúcsa sárga leplet. A levél meg pörög, kereng, aláhull nesznek. Egy pillanat még!… s fekszik madártollak mellett.
Oly kurta volt az élet. Oly csonka volt a szépség. Oly ritka volt a béke - - S minden fél-boldog percbe Annyi fájdalom s félelem vegyült: E szín-skálának kellene legyen Emberentúli kékje: Valahol egy ősz, hosszú és derült. Ahonnan vissza-látva Szükségszerű minden gondunk-hibánk. Fénylik felénk értelme-felfedetten - - De már többé nem tartozik reánk.
