Mottó (vagy ars poetica):
"A keresztény felfogás, hogy a világot gonosznak és csúnyának találják, gonosszá és csúnyává tette a világot."
(Friedrich Nietzsche)
"Semmilyen érdemi bizonyíték nincs arra, hogy a homeopátia tényleg használ (az ezt állító tanulmányok tudományosan nem állják meg a helyüket), ellenben kártékony nagyon is lehet állapítja meg az európai tudományos akadémiák közös testülete."
A vallásokról is ideje lenne megállapítani ugyanezt.
Ha sivatagra vagy elsivatagosodásra gondolunk, valószínűleg rögtön Afrikára asszociálunk, ám a jelenség már az egész világon tapasztalható: az Egyesült Államok területének majdnem egyharmada érintett, Latin Amerikában és a karibi térségben ez az arány az összterület egynegyede, Spanyolországban egyötöde, egyes nézetek szerint pedig még a magyar Alföldet is érinti. Az összesen 4,35 millió négyzetkilométerrel egyébként Kína rendelkezik a legnagyobb sivatagi, illetve elsivatagosodott területtel (elég csak a részben az országban fekvő Góbi-sivatagra gondolnunk.)
Az elsivatagosodás által leginkább érintett földrész azonban valóban Afrika, területének kétharmada sivatag vagy száraz terület. Az 1960-as évektől kezdve láttak napvilágot egyre aggasztóbb jelentések a sivatagok, elsősorban a Szahara terjeszkedéséről. Egyes források szerint a nagy homoksivatag évente hét kilométert húzódott délre."
Röhej amúgy, hogy a homeopátia ilyen tartós hazugságnak bizonyul. Persze nem tudom, mit hüledezek, elvégre ezeréves hazugságok is tartják magukat...
Anno a szüleim is elkezdtek foglalkozni a homeopátiával. Valakitől kaptak egy kemény fedeles könyvet, amit elkezdtek kiolvasni. Szép kiadás volt, mondhatni igényes nyomdai termék, leszámítva, hogy tartalmilag egy ocsmány hazugság áradat. Mondtam nekik, hogy a könyvet azonnal viszem megsemmisíteni. Széttéptem (a kemény fedél nem adta magát, csak a belső lapokat tudtam kitépegetni), és kidobtam a kukába. Erősen tiltakoztak, mire én közöltem velük, hogy legszívesebben náci módra elégettem volna, csak hogy kifejezzem mélységes megvetésemet az ügy iránt, amitől csak az óvott meg, hogy lakástüzet azért nem akartam egy könyv miatt okozni.
Hihetetlenül védték azt a szánalmas kis példányt, de szülök vagy nem szülők, könyv vagy nem könyv, ment a hulladékba.
Én meg az üldöztetési mánia és a nemlétező ellenség kergetése ügyében sem inditanék népszavazást........a nép ugyanis nem ért hozzá. Tisztelem én is a nép tagja vagyok de ha nincsen hozzáértés akkor azt tudomásul kell venni !
Természetesen szabad beszélni a vallásról, és tiszteletben kell tartani a másik hitét, vagy nemhitét. Megrögözzött ateistákat nem ismerek, ezért róluk nem tudok nyilatkozni, de én elég peches voltam, mert csak olyan vallásos emberekkel volt dolgom, akik rám akarták erőszakolni a meggyőződésüket, bigottak voltak. Katolikusok Kálvint és Luthert szidták, és még hittanórán is ment zsidózás. A megrögzött antiszemitimus nagyon szépen összefér a katolicizmussal. A legtöbben csak odáig jutnak el, hogy normális ember minden vasárnap templomba jár, előáldozó lesz stb. A külsőségeken meg a szertartásokon, és pl. a böjt betartásán van a hangsúly, de inkább a gyűlölködés meg a másképp gondolkodók lenézése jellemezte azokat, akiket megismertem. én sosem tudnék olyanban hinni, hogy csak a katolikus üdvözül, vagy csak a hitgyülis vagy csak a mormon. Protestánsokat nem ismerek. Szóval önkéntelenül is úgy megutáltatták velem, hogy muszáj volt kiírni magamból. A protenstánsokat pl. tetszik a templomuk is, mert olyan egyszerű, dísztelen, amilyennek szerintem Isten házának lennie kell. Bocs ha megsértettem valakit.
köszi, hozhatnál még párat, frissítésképpen, hátha valamelyik vallásos követő tényleg tudja cáfolni, hogy hééé ez nem így van...én bízom bennük, hogy megteszik:-)))))