Most egyébként pihengetni jöttem föl, mert a vállalásomat azért be kell váltanom valamikor. De pihenni is kell időnként. Az unokám - aki augusztusban lesz 1 éves, már nagyon érdeklődik a hinta iránt. Ezt a nejem rögtön érzékelte a játszótéren és vett online egy hintaszéket. Nekem pedig most az a feladatom, hogy a házunk kerti teraszára az erkély aljára szerkesszek egy függesztéket a hintának.
Megyek is vissza a műhelybe és folytatom. Erősnek kell lennie, nehogy leszakadjon. Erős is lesz.
Te ismered ezeket? Ne hagyd ki, hogy rájuk nem tippelsz. (Én mindent gyűjtök, amit érdekesnek tartok. Egy kicsit ebből is áll az életem, mióta ezt a topikot megnyitottam.)
Tudod, nem is zavarna a sok-sok hullámvölgye (ha már ezt a kifejezést használod), ha mondjuk képes lett volna eljönni, az elhunyt olvtárs emlékére gyújtani egy gyertyát, bocsánatot kérni tőle azokért, amiket tett ellene, vagy ha egyszer is úgy jött volna oda hozzám, hogy kösz. Egyik ilyen emberi megnyilvánulás elég lett volna.
Nagyon sok gyűjteményt láttam átöröklődni, még többet darabjaira esni, elkótyavetyélődni (mikor az örökhagyónak annyi esze sincs, hogy egy füzetben vezesse, melyik tárgy kinek érhet mennyit), s bizony nem egyet megsemmisülni, mert az örökösök úgy élték meg, nem ők kaptak szeretetet, törődést hanem a hülye bizgerék, a szülő inkább még egy katalógust vett, ahelyett, hogy elvitte volna az unokát fagyizni Rómába (vagy kirándulni a Gyerekvasúttal). Bizony, láttam képeket felgyújtott könyvekről, szétvert soklakasára üveggyűjteményről, válóper közben tönkretett zománctáblákról, láttam konténerbe dobált katonai anyagot, százezer forintért neppernek adott életmunkáját. Meg voltam könyvtáravatón, közgyűjteménybe vételi ünnepségen, múzeumátadáson.
István! Én barátságos, rendes embernek ismertelek meg már a kezdeteknél. Most ezt hatalmasan igazoltad, mert ki tudsz állni, egy megtámadott ember mellett. Ritkán fordul elő ilyen.
Van egy vasbolt, ahová szívesen járok vasat venni. Egyrészt, mert van mindenük, másrészt pedig, mert közel vannak hozzánk.
Ott láttam ezt a világoskék autót, amit egy kicsit megcsodáltam. Dönci úr - aki egy fiatalember - elmondta, hogy Olaszországból vette, ahol nem sokat törődnek azzal, hogy egy halottaskocsi fekete legyen.
Ezzel közlekedett Dönci. (Ma is vettem tőle egy darab vasat.)
Én Bancsijácsinak ismetelek mög, az is maradsz neköm mindig. Nagy gond volna, ha nem lönnének különbözőek a veleményeink, hiszen teljesen más az életünk, gondolkodásunk. Pont ezért tudunk egymástól tanulni, tanácsokat és fölvilágosítás adni egymásnak.
Nem szokásom "puncsolni", most sem akartam és nem is fogok sönkinél. Én igyexöm elfogadni mindönkit olyannak, amilyen az valójában. Jó ideje nem vagyunk már gyerökök, nem könnyű irányítani vagy átalakítani egy személyiségöt, esetleg célozni lehet hogy nem ártana változtatni.
