Néhány alapbeállitást tudsz rajta állitani amihez amúgy kábel kellene. Én mondjuk még a telefonnal kapcsolatos infokat szoktam rajta nézni (pl ki hiv:-)
A dolgok értéket az is meghatározza, hogy mennyire használjuk őket. Ha nekem a tempomat annyit jelent, hogy a kormány mellett kiáll egy kar, amit soha nem használok, akkor az miért jó nekem? 28 év alatt volt jó pár autóm, vezettem sok félét, és utasként is ültem sokban. Elég jól kiforrta már magát, hogy mi az, ami SZÁMOMRA értékkel bír. Pl. több ezer km-t utaztam digitklímás autóban, és semmilyen előnyét nem láttam a manuálissal szemben, viszont többször volt olyan helyzet, mikor kifejezetten idegesítő dolgokat csinált. Az előző új autóimat is hasonlóan konfiguráltam, és imádtam őket. Kizárólag azokat a dolgokat utáltam, amik kikapcsolhatatlan "kedveskedésnek" voltak szánva (hátsó ablaktörlő tolatáskor, 4 fok alatt magától bekapcsoló ablakfűtés, stb). Szerencsére, ahogy néztem ezek egy része legalább kikapcsolható lesz az Octaviában. Én azt szeretem, ha az autó akkor és azt csinálja, amit én szeretnék, és ne én alkalmazkodjam hozzá.
No mindegy, örüljünk együtt, hogy a Ti autótokat nem én konfiguráltam, és akkor mindenki boldog lesz! :-)
Azt mondjuk még igazán mindig nem tudom, hogy mit tud a Maxi Dot!
egy 2005 IU Octaviám van az lenne a kérdésem , hogy a hátsóülés háttámla , hogy szerelhető ki? az oszlopnál lévő rögzítőt azt elfordítottam de a belső rögzítést nem tudom kivenni?
Én sem mondom, valakire, hogy hülye, ha féláron nem vesz meg egy Zipp 808-as kerékszettet a biciklijébe, ha nincs rá szüksége :-). Ezt az autót sokáig (legalább 10 év) szeretném megtartani, és úgy voltam vele, hogy inkább pont olyan legyen ez alatt a 10 év alatt, ahogy nekem tetszik, mint hogy valamivel többet kapjak érte, mikor eladom valakinek (bár addigra már úgyis űrhajóval járunk) a távoli jövőben. A hideg ráz az olyan dolgoktól egy autóban, ahol a kocsi próbálja kitalálni, hogy mi lesz jó nekem, úgyhogy az ilyeneket amennyire lehet kiiktattam. Sokan másképp gondolják, de jól van ez így. Pont azért lett az Octavia a nyerő, mert itt még meg lehetett ezt csinálni.
Alapot (Swing) rendeltem. Majdnem full fapad az autóm :-). Lehet, hogy hülyén hangzik, de 27 ezer pluszért lehetett volna automata klímám, tempomatom, +4 hangszóróm, elektromosan behajtható tükröm, meg Maxi-dot, de ezek közül esetleg a hangszórók lettek volna jók, meg a Maxi-dot, ha tényleg tud valami extrát, a többire nincs szükségem.
Nálunk amit "Business" néven adtak, az egy Elegance alapú modell volt, alapból alufelnivel, 4 elektromos ablakkal, maxi dottal, stb.
A hahu-s hirdetésekben a felszereltség megnevezésének semmi jelentősége sincs. Amikor autót hirdetsz, egy legördülő ablakból választod ki. Az emberek nagy részének, a kereskedők többségének fogalma sincs az általuk árult autó valós felszereltéségi szintjéről, ezzel tehát nem kell foglalkozni :-)
Fura egy felszereltség ez, mert van benne ülésfűtéses Climatronic, viszont kurblis ablak van hátul, és nincs maxi dot sem. Németül beszél a szervízkönyv... Nálunk amit "Business" néven adtak, az egy Elegance alapú modell volt, alapból alufelnivel, 4 elektromos ablakkal, maxi dottal, stb.
Nem rendeltem bele, és mivel már csak kb egy hónap van az átvételig nem akarok variálni vele. Pont arra lennék kíváncsi, hogy miket lehet csak azon keresztül állítani. Mert a manuál szerint a rádión keresztül is lehet jó pár dolgot. De épp a konkrétumok érdekelnének. Bár ahogy mondtam, ez már valszeg így marad.
Ez a tipus meg fel eve lattam 3 -at is most viszont nem igen.Tenyleg tudja valaki hogy az 1.6 crtdi-ben van e kettostomegu lendkerek?Mert a KIA CEED 1.6 crtdi-ben nincsen!
Keresgess Family felszereltségű 2.0 CR-eket. Jövőre tőlünk sajna még nem veszik le a 3 db-ot, ami van.
Ebben a 110 lovas verzió van, 6-os váltóval. A fogyasztása nálam 5,5-6 l/100 km.
Ráadásul a felszereltségben a kombinál alap volt a sötétített üveg 2 db 12V-os aljzat, egy csomagtéri táska, hálószett, tempomat, tolatóradar (viszont hátul alapból csak kurblis az ablak) - ja volt még síalagút, esernyőtartó, stb...
Sziasztok! Most hasított belém, hogy igazán azt sem tudom mit jelent a Maxi-Dot kijelző az O3-ban, és úgy nem kértem a kocsiba. Azt hittem, hogy csak jobb felbontású képet jelent. Olvasgattam letöltött kézikönyvet, de azon kívül, hogy másképp vannak elrendezve az adatok rajta, meg van rajta stopper, más extra funkciót nem láttam. Tudtok erről valamit, hogy mit tud még? Sokat vesztettem vele, hogy nem lesz? Kösz.