Azt hiszem, érdekesebb a túrabeszámoló, de úgy vagyok én az adminisztrálással, mint a cigány a munkával.
Talán nem ismeri mindenki, de a cigány felvételét kérte a pártba.
Kérdi a párttitkár.
Na, cigány, mit csinálsz, ha sok szilva terem?
Szilvóriumot, válaszolta.
És ha sok alma?
Almáriumot, vágta rá megkönnyebbülve a cigány.
És ha nem terem semmi?
Akkor, instállom szemináriumot.
Hetek óta próbálom felmérni az állapotot, de reménytelen.
Az útvonalas túrák hossza kb. 5.000 km (a darabszám ugyebár 25). Ebből van még kb. 800 km. Távoli túrák (Nyírség, Cserehát, stb.) is vannak. Nem tűnik reménytelennek a befejezés jövő évben. A baj csak az, hogy nem csak túra van a világon:o(
Furcsa, de kicsit unom. Azért ha tehetném, már mennék is!
Az "országos" érintőpontos mozgalmakból (9/99, 10/100, stb.) kb. 75 pont van még hátra. Néhány komolyabb mixtúra (Borsod, Szabolcs, Csongrád, Zala, Győr-Moson-Sopron), és összejön. Maradt még néhány egy napos kiruccanás (pl. Eger), de ez nem veszélyes. A pontok egy jó része levadászható OKT-vel, és teljesítménytúrával.
Sok pont van a Pilisben (források), a Börzsönyben (várak), és a Cserhátban (kastélyok, kúriák).
A területi érintőpontos mozgalmak két megyére koncentrálnak, Baranya (Mecsek), és Veszprém (Bakony).
Még 7 teljesítménytúra hiányzik a 100-ból, ezzel nem lesz gond.
11 túra kell még a 'Hazánk tájain' füzetbe, a fullhoz (64). Egy tájegységben (Észak-Magyarország - kelet) még nincs meg a minimális számú teljesítménytúra.
Összejött az 1.000 település is. Egészen pontosan összejön, ha a túrákat és a mozgalmakat befejezem.
Nagy gond a "csu-csu" arany. Még 30.000 méter hiányzik.
A legnagyobb probléma a 15.000 MTSZ pont. Ez kemény dió!
Várható beszámolók:
Források (PILIS) és túrák a Pilisben (PPÚ)
Bakony (két kimaradt szakasz a KDP-ből) és Mecsek, egy-egy érintőpont
Túrák:
Kohászok útja
Olajos körút
Cserehát turistája
Móricz Zsigmond Emléktúra (Sz-Sz-B megye)
A teljesítménytúrák:
Június 11. Olajos körút
Augusztus 13. KŐKAPU
Szeptember 10. Göcsej
Szeptember 17. PELIKÁN
Három + három (maszek túrák) marad 2006-ra.
Remélem, sikerül az utolsó kupa ("Lajos kupa") is.
Kerítésszökkenésben kezdek profi lenni a romoknál, de ott még nem jártam. Majd valamelyik beszámolómban most már jön a római kor, de még csak ismerkedem a témával. Minden kicsi faldarab érdekel, egyelőre Pest megyében. Majdnem mindegyiknek létezik ellendarabja a folyó túloldalán, így a verőceinek is (Martuska-sziget).
Római romokhoz: nem tudom, ismered-e a verőceit? Egész szép állapotban van meg, ha nem is olyan látnivaló, mint a visegrádi Sibrik-dombon lévő, de közel, a vízmű védterületén van, szóval be kell szökkenni a kerításen. Most eléggé benőtte a növényzet, de kb. márciusig nagy élmény.
A KO jelzést tavaly augusztus-szeptemberben okádták fel a fákra. Ennyi még beleférne a pontatlanságba...
Megnéztem az új kiadású Cserhát térképet, a külsőt leszámítva ugyanaz, mint az előző, a kék fejléces.
... de bemegyek majd a térképboltba és ünnepélyesen tökönszúrom magam, ha a Látó-hegy (Cs500 pont) még mindig nincs rajta, van viszont még patak 4 év után az ominózus hegytetőn.
Khmm... az tele van helyesirási hibával és a helyszíni pontosítások utáni változat nincs nálad. Felazso honlapján fent van, adatbázisba darabolva, de az említett HHH ponton a szöveg kimaradt.
Azért főként nem ebből áll a PMP, bár amióta végigjártam, tény hogy jobban érdeklődöm a keleti filozófiák iránt és teljesen jól elüldögélek a sarokban egy szöges deszkán. :-)
Nem ajánlom őszig: Őrbottyán-Vácegres, Dömsöd-Apaj
Feltétlenül őszig (a növényzet kitakar): Vácduka-Vácrátót, Pécel-Péteri
Cs500: főként a Kerek-Bükk(569), Hármas-Határ-hegy és újabban az egyik Varjú-bérc lehet problémás.
Ha adsz egy e-mail címet (nem publikusra van állítva), küldök leírást Cs500-ról (copyright Optika, aki hatalmas királyként végigvezetett a legnehezebb csúcsokon).
Na, a Pest megyei pirosat én a büdös életben nem fogom csinálni, minden van benne, amit utálok, szeméttől a betonig és a dzsindzsáig :-)))
Cserhát 500: a Kerek-Bükköt (azt hiszem, az a nagyon tövises) szerintem NE! közelítsd meg őszig. Télen is kiemelkedően brutális volt, de akkor tán könnyebb megtalálni, és túlélhető a bozótos.
De a legfrisebb kiadású térképeknél is láttam hibát. Márciusban a Naszályon túráztunk, korábban rendre Kosdról mentem fel, de ezúttal Vácról. A kék körtúra turistajelzés a Cserhát térképen sehol sincs. Nem is tudom, mekkora kör lehet, mert majdnem lementünk Kosdig, ott még mindig nem fordult vissza Vác felé, aztán visszafordultunk egy jelzetlen úton, mert az olvadás és a még meglévő hó miatt térdig tapostunk a sárban, de már inkább mocsárban, a kocsit pedig az agyagbányánál hagytuk.
Megnéztem az új kiadású Cserhát térképet, a külsőt leszámítva ugyanaz, mint az előző, a kék fejléces.
Tegnap én is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy őszig jegelem a dolgot. Viszont van még jópár olyan helyszín, ami megközelíthető most is, így a sorsra és a pillanatnyi hangulatomra bízom.
De van úgyis más mozgalom, amit vagy már elkezdtem közben (Csehát 500), vagy a közeljövőre tervezem végigcsinálni, vagy legalábbis elkezdeni (Gödöllői kék, Pest megyei piros, Peremtúra a Gerecsében és a Budai-hegységben).
Úgy látom, a Pest megyeit többen is csináljátok, élvezettel szoktam olvasni beszámolóitokat. A füzetem még nincs meg, de mihelyt beszerzem, nekivágok.
erre azt irja az idezett biblia:
Komoly visszalepest jelentett, mikor a C gazdasagi okokbol terkepeinek keszitesenel a negyszinnyomasra tert at a kek boritos sorozatnal. A kiado ezt kovetoen a folyamatos es szokasos helyesbitesektol eltekintve indokolatlanul hosszu ideig (2002-ig) tovabbra is az 1983 evi eloirasoknak megfelelo torziztott 20 meteres szintkozu terkepet hasznalta fel [...] noha 1992tol lehetosege lett volna atterni a pontos akar 5 meteres szintvonalkozu terkepek kiadasara.
Vhol vannak ha jol tudom GPS-es koordinatak is a varakrol, egy olcso keszulek is nagy segitseget nyujthat az ilyen esetekben.
"Úgy éreztem ez nem egy valóságsó, hogy feltétlenül ki kell harapnom 10 pókot a hálójából, átmennem 30 méter fülig érő csalánon, begyűjtenem 20 db kullancsot, majd megszaggatva véresen elérnem a kódot. Ennyit már nem ér meg a játék."
Egyetértek. A felfedezés, a túra és a kaland csodás élményeket tartogat, a természet maga főleg, s nyilván egy jelvényszerző vagy teljesítménytúrát teljesítő nem rekortánon kíván sík terepen gyalogolni, de sokat ront az összképen, ha nem élményként, hanem szenvedésként éli meg az ember a dolgot.
Nekem a legfrissebbhez képest egy kiadással korábbi van meg, a térkép és az atlasz is, abból a sorozatból, amelyikből még nagyon sok van a boltok polcain, a fejléc sárga háttérrel kék színű.
"torzitsunk ezerrel, mert meg az imperialistak a vegen jo iranyba forditjak az agyut."
Részemről is semmi röhögés, szombaton felsültem Váralja-Várfő (Tolnai várak) meghódításával. Úgy éreztem ez nem egy valóságsó, hogy feltétlenül ki kell harapnom 10 pókot a hálójából, átmennem 30 méter fülig érő csalánon, begyűjtenem 20 db kullancsot, majd megszaggatva véresen elérnem a kódot. Ennyit már nem ér meg a játék.
pl. elméletileg a régi vasúttal hegyesszöget bezáró erdészeti, jelzetlen út, melyből leágazik papír szerint egy másik, közvetlenül a csúcshoz, vagy nincs, vagy mellmagasságig benőtte a gaz.
Is-is. Az út nyomai télen még látszanak. Voltam ebben az évszakban Zuváron, de csak egyetlen megoldás van, továbbmenni a forrástól és abszolút nyugatról támadni, a csúcs vonalában. Elején benőtt szekérút után brutális emelkedő, ösvény nélkül, fákba kapaszkodva, de nincs aljnövényzet. Tudom milyen ehhez képest a déli oldal, ott mentem fel. :-) Kámort kerüld novemberig! :-)
...Tahitótfalu római őrtoronyromja a váci Ligettel szemben egy folyamkilométerrel északabbra szerepel a térképen.
Ezt külön köszönöm és minden további infót római romokról.
Az aprilisi Magyar Turista pont a Borzsony terkepeket veszi gorcso ala. Esszenciakent csak annyit, h ket olyan kiadas van ami szot erdemel: A Szarvas Farago 2004-es es a Cartographia 2005-os kaidasu terkepei. A korabbiakon ott a komcsi ukaz nyoma, h tozitsunk ezerrel, mert meg az imperialistak a vegen jo iranyba forditjak az agyut.
"Ja, és segítségként még annyit, hogy a jelzett turistaút nem mindig ott van, ahol a térkép szerint kellene lennie!"
Ilyen hibát már én is felfedeztem a Cartographia-féle Börzsöny és az Ipoly völgye atlaszban ill. a Pilis és a Visegrádi-hg. esetében, sőt, Tahitótfalu római őrtoronyromja a váci Ligettel szemben egy folyamkilométerrel északabbra szerepel a térképen.
Más. Várak a Börzsönyben. Lehet, hogy ciki, és a fél topic rajtam röhög, de Zuvár megközelíthetetlen volt tegnap számunkra. Valószínűleg ősszel vagy télen, mikor zöld színnek nyoma sincs, több az esély, de térképhibát a Börzsönyi kéken és az erdészeti utak ottléte, pontosabban ott nem léte kapcsán itt is felfedeztünk. Több irányból próbálkoztunk, hogy feljussunk a csúcsra a három pötty érdekében, de kudarcot vallottunk, pl. elméletileg a régi vasúttal hegyesszöget bezáró erdészeti, jelzetlen út, melyből leágazik papír szerint egy másik, közvetlenül a csúcshoz, vagy nincs, vagy mellmagasságig benőtte a gaz.
A régi vasút nyomvonala mindenesetre izgalmas látvány, a Vasutas-forrás is megért egy túrát, Márianosztra felől mentünk egyébként, s kerülgetett bennünket a bánya kamionarzenálja rendesen.