Eldönthetem, hogyan reagáljak a múltra. Érezhetem magam nyomorultul, vagy bizakodhatom - lehetek levert, de boldog is. Mindig megvan ez a választásunk; lehetőségünk van a kontrollra. Itt vagyok, ez most van - megtanultam, hogy ezt ismételgessem magamnak újra és újra, egészen addig, amíg a pánik csillapodni nem kezd.
Amikor erővel elrejtjük az igazságainkat és a történeteinket, akkor a titkaink saját traumáikká válhatnak; és saját maguk börtöneivé lesznek. /.../ Amikor nem engedjük magunkat gyászolni a veszteségeink, sebeink és csalódásaink miatt, akkor arra ítéltetünk, hogy újra meg újraátéljük őket.
A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után.
Mulatságos arra studérozni hogy hatékonyabb lehet az ima ha kellemes kedves szimpátikus közbenjárót kérünk fel mondjuk Mária járjon közbe édesfiánál hogy....és ugye Jézus az ilyesfajta anyai beszérdet szivesebben megfogadja. Nincs protekcio csintalan szubjektivizmus .............az ISTEN OBJEKTIV etikai törvénye szerint itél. ISTEN ITÉL !
Az ima az ember általi keresése megszólitása igénylése a Magasságosnak
teljesen természetes és tetszőlegesen rengeteg változata létezik!A szándék a lényeges !
Létezik kötött imádság vagy spontán szöveg esetleg panasz kérdés kérés felkiáltás handabanda de egy ritus tánc is akár. A Jelenések könyvéban az angyal inti Jánost : Vigyázz egyedül Istent imádd !
Ugyanakkor azt sem lehet kizárni ha valaki postást közbenjárót kér fel....a Szentmáriához cimzett imák is ISTENHEZ érkeznek el.
Erre csak nagyon hosszan tudok válaszolni, de talán érdemes rászánni az időt ennek figyelmes elolvasására.
A különböző keresztény vallások - de főleg a római katolikus -, sok emberi vélekedéssel, hiedelemmel egészítették ki azt a tiszta Tanítást, amit elsősorban Mózes és Jézus adott át az embereknek. Én azt tartom, hogy mindig vissza kell menni az eredeti tűzhöz, ha az Igazság vagy annak keresése útján akarunk járni. Mózes legfontosabb tanítása, Isten személye volt, amely az emberiség fejlődésének azon szakaszában teljesen egyedülálló és ismeretlen volt. Semmilyen akkori (Kr.e. 1350-1400 körül) környező kultúrában nem volt ismert egy láthatatlan, semmilyen földi élőlényhez nem hasonlítható isten. Akár az indus-völgyi vallásokat vizsgáljuk (pl. brahmanizmus), akár az egyiptomit, akár a sumért, stb. egyikben sem található olyan monoteista vallás (egyistenhit), amelyben tiltva lett volna Isten bármilyen formában történő ábrázolása. És ez nem véletlen, mert Mózes találkozása a Szellemek Atyjával (vagy annak küldöttével) ráébreszthette arra, hogy az ember lelke (szelleme) Istentől származik. Ez a földihez hasonlítás és ábrázolás tiltás, legfőképpen a Tízparancsolatban kapott helyet, mint első és legfontosabb parancsolat. De Mózes nem csak ezt tiltotta meg, hanem azt is, hogy Isten nevét kimondják, vagy leírják, ezért kezdetben, Isten nevét csak egyetlen ponttal volt szabad jelölni. Mózes nem volt vallásos fanatikus, aki olvasta a könyveit, láthatja, hogy korának nagyon is értelmes és józanul gondolkodó embere volt. Ez az egész tiltás-rendszer azt szolgálta, hogy Isten személye és neve, az emberek gondolataiban való megjelenése teljesen tisztán-, és a földi világtól elkülönülten jelenjen meg.
Ez pedig hajszálpontosan összecseng Jézus legfontosabb tanításával, amit az embereknek adott, a "MiAtyánk" imában. Hogy is kezdődik? Egy megszólítással: "Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy,". Nem csupán Atyaként szólítja meg, hanem Mennyei Atyaként, ami már eleve jelzi a földi világtól való elkülönülést. És hogyan folytatódik? Egy sokak számára nem világos és nem érthető óhajjal: "szenteltessék meg a Te Neved!". Mit jelent a szentség fogalma? Az abszolút tisztaságot, amely a földi világban sehol nem található meg! Az, hogy a megszólítást, rögtön ez az óhaj követi, pontosan egybecseng Mózes tanításával, amit az akkori embereknek az első parancsolatban, és - mint fentebb írtam - egyéb tiltásokban fejezett ki: Isten semmilyen e világihoz nem hasonlítható, ezért még gondolatban is maradjon meg ez a Szentsége. Nyilvánvaló, hogy mindketten - Jézus is, Mózes is - tisztában voltak a saját szellemi/lelki kapcsolatuk és élményeik által ennek fontosságával. (És ezt a saját élményeim alapján tanúsíthatom is!)
De mégis, a mai ember hogyan értheti meg az ima lényegét és fontosságát? Sajnos erre, a Bibliában egyetlen utalás van, de az rendkívül fontos. Az Ó-Szövetség a Teremtéstörténettel kezdődik. Ez tudjuk jól-, és ma már minden keresztény vallás elismeri, hogy ez több legenda-történetnek az egyesítése által került először leírásra Mózes idejében, így ezt nem is szabad szó szerint venni. Én ennél egy kicsit tovább megyek: nem csupán több legenda-történet egyesítéséről van szó, hanem Mózes, Isten küldötteivel amikor beszélt, kaphatott ezekre vonatkozóan szimbolikus kiegészítést is. Az egyik ilyen szimbolikus tanítás, az ember "értelmének a megnyílása", azaz a kognitív gondolkodás megjelenése. Hogy is írja a Biblia? "Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” " (Ter. 3,6-10)
Az idézet rész szimbolikus tanításából kiolvasható, hogy abban a pillanatban, ahogy az emberben megjelent a kognitív gondolkodás, rögtön megjelent a félelem is, ami az eltávolodás kezdetét jelentette Isten Szellemétől, majd értelemszerűen, az Édenkertből történő kiűzetés szimbolizálja az ember szellemének teljes elszakadását tőle. Tehát, a kognitív tudás csak a földi életet szolgálja, semmi mást, így nincs is köze Isten világához.
És itt jön a kérdésedre a válasz, amit Jézus annyira fontosnak tartott: az ima kell legyen a híd, amikor arra az időre lenyugtatod az elmédet (a kognitív tudásodat), és hagyod, hogy ezen a hídon át a szellemed visszakerüljön az Atya jelenlétébe. Mert nézzük meg, hogyan folytatódik a "MiAtyánk": "Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, mint a Mennyben, úgy földön is." Minden kérést és kívánságot amit Jézus tanított nem e világból való. De természetesen befejezheted az imádat a "MiAtyánk" után, a saját földi testi-lelki kéréseiddel is, mert tanúsíthatom, hogy amikor valóban nagy szükséged van valamilyen földi dologra, amelynek teljesülése logikailag annyira lehetetlen lenne, mint megnyerni az ötös lottót, akkor az teljesülni is fog. (Persze, kérdezheted, hogy akkor miért nem az ötös lottót nyernéd meg, ha esetleg azért imádkozol? Válasz: mert nem arra van szükséged, amit a kognitív tudásod illúzióként/vágyként eléd tár megoldásként; - még akkor sem, ha ez rövid időre megszüntetné az ilyen okból eredő szenvedéseidet.)
Az ima személyével kapcsolatban, megint csak Jézus tanítására tudok utalni: soha, sehol nem tanította azt, hogy az Atyán és rajta kívül, bárki máshoz imádkozzanak az emberek! Még az Édesanyjához, Máriához sem, akinek fontosságát egyes keresztény vallások tévelygő módon eltúlozzák, olyannyira, hogy "Istenszülő" vagy "Istenanya" néven említenek, és buzgó imádkozásra biztatják hozzá a híveket. Pedig Jézus annyira szerényen és világosan fogalmazott, amikor megengedte azt, hogy hozzá, - azaz a Fiúhoz imádkozzanak az emberek: "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban..." (Jn 14,12-13) Tehát Jézus a hozzá való imát nem a saját dicsőségére, hanem az Atya dicsőségére kérte, ami semmiképp sem jelenti azt, hogy a Fiu lenne a Szellemek Atyja, viszont Ő az, aki testvéred és segítőd az "ima-hídján" az Atyához.
Mindebből világosan látható, hogy minden más élő- vagy meghalt-, az egyház által szentté avatott emberhez/lélekhez való ima, pusztán emberi gondolkodásból fakadó tévelygés, ami pontosan ellentétes hatással van Jézus azon ima-tanítására, hogy a lelked, szellemed a Szellemek Atyja jelenlétébe kerüljön vissza.
Nem egyszerű eset, de ezzel együtt nagyon jóféle emberke, erőltetni meg semmire nem akarom.
Viszont, rátaláltam egy (ill. két) könyvre, ami nagyon megtetszett, utóbb derült ki számomra, hogy hiszen ezek már szinte bestsellerek (Edith Eva Eger: A döntés, Az ajándék). Ha nem gond, hozok az utóbbiból néhány gondolatot:
Nem az a kérdés: Miért én?A kérdés az: És most?
Mindannyian megválaszthatjuk, hogy áldozatok akarunk-e maradni. Nem választhatjuk meg, mi történik velünk, de megválaszthatjuk, hogyan válaszolunk a tapasztalatra.
Most fedezem fel, hogy a legkártékonyabb börtön saját tudatunkban van, de a kulcs a zsebünkben. Bármekkora is a szenvedésünk, bármilyen erősek a rácsok, lehetőség van kitörni, bármi is tart fogva. Nem könnyű. De annyira megéri.
Amikor megszökünk a mentális börtönünkből, nemcsak megszabadulunk attól, ami visszatartott, hanem abban is szabadok leszünk, hogy a szabad akaratunkat gyakoroljuk.
A szabadság alapvetően a döntésről szól. A szenvedés egyetemes és elkerülhetetlen, mindenkit elér, de azt mindig el tudjuk dönteni, hogyan válaszoljunk.
A döntés képessége midannyiunkban megvan. Amikor a külvilágból semmi segítő vagy tápláló nem érkezik, az pontosan az a pillanat, amikor lehetőségünk van felfedezni, kik is vagyunk valójában. Nem az számít a leginkább, hogy mi történik, hanem hogy mit kezdünk a tapasztalatainkkal.
Akkor szenvedünk a leginkább, mikor azt hisszük, hogy nincs hatásunk a saját életünkre. Akkor teljesedünk ki, amikor munkára fogjuk a "tanult optimizmust", az erőt, lendületet és képességet, hogy értelmet és irányt adjunk életünknek.
Az áldozatlétből való kilépés lényege az, hogy beléphessünk a további életünkbe.
Remélem mindenkinek szép és kellemes volt a karácsony és az új évbe való átmenet. Most vannak a januári hideg napok, én ilyenkor már tele vagyok új reménnyel, jön a tavasz, az új zöld levelek, virágok. A természetben soha nem csalódunk. Bár kicsit és néha szokatlan és extrém esők, viharok jönnek, de ez mindig is igy volt és igy is lesz. Most csak be szerettem volna köszönni és mondani, hogy nagyon örülök, hogy még mindig itt lehetünk az Indexen.
Megmutatom, köszönöm. Aztán hogy mit kezd vele, rajta áll.
Utóbbi időben csikungos gyakorlatsorokat néztem és küldözgettem neki, ártani biztos nem árt (ha még nekem is jólesik). Meg tuina masszázst szerveztem neki, egy próbaalkalmat, aztán ha érez valami változást, visszamegy. Ilyesmi. A nagy áttörés még hiányzik. Nagyon.
