Megörököltem a szülői házat, és egy 25 éves FÉG parapetes gázos vízmelegítővel van problémám.
Már gyerekkoromban sem igazán volt a toppon, hiába látogatták rendszeresen a szerelők.
Csak nagy víznyomásnál hajlandó bekapcsolni (ha akar), csordogáló melegvizet soha nem tudtam belőle kicsikarni a mosogatáshoz.
Mit ajánlanátok helyette ? Esetleg lehet valamilyen ketyerével gyenge víznyomás érzékelésére is rábírni ?
Már sokmindent olvastam a neten, de nem tisztul a káosz.
A napkollektor is felmerült ötlet gyanánt egy villanybojlerrel összekötve. Már 100 ezer Ft alatt is kapható ami a gyártó szerint tavasztól őszig 2-3 fő melegvízét eltudja látni. Működés közben még nem láttam. Érdemes ebbe az irányba elmozdulni ?
ne haragudj a készüléket nem ismerem, DE a szelepen rajta kellene lenni a nyomásértéknek, sőt a kupak színe is változik ( azt hiszem a piros kupak az 2,5 bar, a kék tán 6 bar, és van 1,5bar az sárga , de aki jobban tudja javítson ki )
A nyomást a gépkönyben meg kellene találni, de ott inkább a minimum nyomás lehet benne ami alatt el sem indul ,( forgassad a könyvet jó barátod lessz )
A zárt tágulásiban NEM lehet víz mert az a vízoldalra való.
Ha már többször volt problémád a tágulási nyomásával ( ha hozzáférhető akkor érdemes ellenőrizni 1/2 évente, csak a készülékbe építettet hogy lehet lezárni a rendszerről és leüríteni??) még gari alatt nem kellett volna kicserélni? főleg ha víz van benne.
A nyomás beállítása - igen az mindíg beszéd tárgya, és nem csak itt- megsaccolod a rendszer magasságát a kazántól vagy ahol van a tartály-méterben ( pl 8m= 0,8bar) hozzáadsz kb 0,2 bart ( 0,8+0,2= 1 bar ez lessz a légoldali nyomás, és felöltöd a rendszert kb 1,2 bar vizoldali nyomásra HIDEGEN. Persze melegen több lessz a nyomásod attól függően , hogy mekkora a rendszer és elég nagy hozzá a készülék tartálya ( ha kicsinek tünik az úgy néz ki, hogy a fentiek elvégzése esetén amikor ráfűtesz nagyon felmegy a nyomás , esetleg le is fúj valamennyi vizet .
nekem a kondis kazánhoz ajánlották a TF-1-et ( igaz előszőr mindenféle passzíváló meg egyébb folyadékot akartak eladni nekem, de 1200 literhez több kellett volna mint a kazán ára )
Az árgépen ennél csak drágábbak vannak. A vatera tele van szivattyúkkal meg akár ujakkal is. Valahol ez az árkategória mérettől teljesitménytől függően.
Ha te vagy az, aki 2003 őszén költözött be az újonnan épült házába, fóliával leválasztva a nem fűtött házrészt, és egyszer személyesen is találkoztunk Óbudán, akkor dobj egy mailt.
Értem. Megpróbálom "meglesni", hogy egyrészt hány bárnál indul el a csöpögés, másrészt azt is, hogy a nyomás csökkenése után mikor marad abba a csöpögés. A Baxi main kazánnál mennyi a névleges érték, ahol a túlnyomás-szelepnek nyitni kell? Ez az érték a szelep tulajdonságaiból adódik, vagy állítani is lehet rajta?
Érdekes a légtartály vizesedése. Másfél éve a szervizes vizet is talált a légtartályban, kinyomta belőle és feltöltötte levegővel. 2013. januárban viszont a szerelő azt mondta, nincs víz a légtartályban, de nincs benne légnyomás. Feltöltötte levegővel.
Kérdés: ha 1,5 barra töltöm fel hideg vízzel a rendszert, akkor egy "jól működő" kiegyenlítőnél max mennyire szokott felmenni a nyomás fürdésnél vagy erőteljes fűtésnél?
Ez egy Baxi kazán, a kedvesemé. Az én Vaillant zárt égésterű kazánom mindig 1,4-1,8 között tartózkodik.
Még mielőtt a kollégák szetszedik egymás valasszuk ketté a témát a projekt méretében. Nem mindegy hogy milyen házban milyen korlátok között kell egy fűtésrendszert megtervezni. Öcsém most épitkezik egy vagy 3 vagy 4 milla lesz a fütés melegviz rendszere. Faelgázositó kazán és valamiféle gázkazán pufferrel meg mittudomén még micsoda. Ugye ez nem egyenlő az enyémmel ahol meg olyan helység sincs ahol ezt a gépészetet meg lehessen csinalni igy nekem a fürdőben vannak a cuccok a falon. Ha egy szerelő x>10-15év gyakoltattal nem latja at a lehetőségeket önmaga és nem tudja maga megtervezni kevés áramlástechnika hibával annak egyég gondjai is vannak és lesznek is.
Ennyi erővel azt is mondhatjuk, hogy minek a drága gépész kivitelező, szomszéd Jóska bácsi látott már vegyes kazánt az is meg tudja csinálni. Egy jó tervező meg tud annyi anyagot sporolni , mint amennyibe a terv kerül.
Azonkivül több alternativát is átlát, mert ezért tanult még pár évet.
Valaki meg tudná nekem mondani, hogy mi a legfőbb árulkodó jele egy hamis Grundfos szivattyúnak? A szivattyúkerék színe meghatározó? Fehér vagy fekete?
hő-, és áramlástechnikai méretezést is a gépész tervező csinálja és a gáz tervet is? Tudtok jó gépész tervezőt? Mi jó épületgépészt ismerünk, de ő nem tervez, hanem kivitelez, gépész tervezőt viszont csak olyat, aki anno a szennyvízátemelőt az aljzatbeton alá tervezte be:)
azt amit írtam ,a 2,5baros biztonsági elérte a lefújási határt ( 2-baron ), eleresztette a vizet és csöpögött 2 -nél is , kivettem , kipróbáltam hideg vízen és 0.5baron is csöpög, visszavittem és kicserélték, az uj ujabbat kipróbáltam igaz eldobja a nyomást 2,2-nél de legalább megáll,