Eppen ma vettem meg az uj lemezt, szerintem meg mindig nagyon jok. Egesz delutan ezt hallgattam. A lemez cime:
Nostradamus - Profeciak konyve.
Innen (a cd boritolrol) tudtam meg azt is, hogy Cziglan Istvan, Czigi mar nem el...
1980-ban alakultak. Akkori tagok: Kisszabó Gábor(basszus), Tóth Vilmos(dob), Kollár Attila(fuvola), Erdész Róbert(billentűk), Cziglán István (gitár). Kisszabó és Tóth hamarosan kilépett és átment az alakuló Első Emeletbe, helyükre Gömöri László(dob) és Pócs Tamás(basszus) lépett. Egy időben még Bogdán Csaba is tag volt.
1984-ben adták ki a MARSBÉLI KRÓNÍKÁK című lemezüket. 1986-ban feloszlottak, majd Vincze Lillával kiegészülve létrejött a Napoleon Bld. 1990-ben újraalakultak és kiadtak egy dupla lemezt SOLARIS 1990 címmel. Két éve nagysikerű koncertet adtak Los Angelesben, erről is készült lemezfelvétel ami tavaly jelent meg.
Az idén pedig kiadtak egy új lemezt (majdnem minden lemezboltban kapható), a címét sajnos nem tudom.
Hát ennyi amit tudok róluk. Véleményem szerint az első lemez a MARSBÉLI.. a legjobb, az utána következőek nekem már nem tűnnek haladásnak ahhoz képest. Ettől függetlenül a magyar átlaghoz képest nagyon jók.
T. Zoli!
Nekem tetszett anno a SOLARIS, de sajnos semmit nem tudok róluk.
Van egy kazettám, ami nagyon jó, valamint nagy vonalakban ismerem a tagokat.
Azért remélem találsz tájékozottabbat is!
Sziasztok!
Szeretnék egy új fórumot nyitni a Solaris együttes rajongóinak.
Képzeljétek, szinte semmit sem találok a WEB-en róluk...
Csak én volnék ilyen ügyetlen?
Képek, vélemények, zenék, és minden más.
Keresem rajongótársaimat... jelentkezzetek!