A Halbikon nincs ajtónyitás-engedélyezés, tehát felszállhattak volna ajtón is.
De van! Ha megfelelő mozdony van előtte és az UIC kábel össze van rakva, akkor bizony a mozdonyról adható ki, akár oldalszelektíven az ajtónyitás engedélyezése és működik a központi zárás is.
Kihagytam a Rangierfunk = tolatás üzemmódot (csak Tarvisioban használjuk)
Ha aktiválod e menüpontot (németül RF), akkor feljön egy felület, ahová be kell adnod az adott szolgálati hely vagy tolatási körzet kódszámát. Ez Tarvisió esetében 35000 majd Enter.
Erről a módról írt Nachtstern Kollega. Ebben az esetben az adott körzethez tartozó minden rádióforgalmazást hallasz.
De hogy hol és milyen kódokkal vannak ezek a körzetek, azt nem tudom, az ÖBB-s "pernahajderek" ezt jobban tudják és használják is..
A tolatórádiót, a tartalék rádióját nem is mostanában tervezik, mert az kihangosított, mikrofonos, nyomógombos, handsfree cucc.
GSM-R-rel simán tolatunk, ha úgy adódik, de a tolatószolgálatban használatos rádióberendezésekre külön előírások érvényesek, melyeket egy klasszik mozdonyrádió-készülék távolról sem teljesít.
Majd keresek fotókat, de te is meggúglizhatod, hogy "Bündelfunk".
Hagyjuk ezeket az "egységes" európai sztenderdeket... Mert nincsenek.
Értem. Biztosan dolgozol H-A-D vagy CZ-A-I viszonylatban. És igen. És vannak.
Műszaki standardekről beszélek! A GSM-R rádió eddig minden általam használt országban egységesen működött, a kezelőfelület igenis egységes. Az analóg már nem, természetesen ebből is a magyar lóg ki a legjobban. Persze nem kell elhinni, én csak használom.
4113x vonatok H-A-D viszonylatban egyetlen számban közlekednek, nincsenek kényszervonatszám beadások A-D határon. Akkor sem a 8 óra késése van a vonatnak.
Számtalan olyan ad-hoc módon megrendelt vonatszámot kaptam már (A-D viszonylatban kevesebbet -itt Planvonatjaink vannak, de A-I viszonylatban csak ilyet),amikor a két országban a vonat azonos számban közlekedik vagy legalábbis a szomszéd ország GSM-R hálózatába történő bejelentkezéskor nem volt kényszer bejelentkezésre felszólítás, azaz az Ausztriában érvényes vonatszám nem volt foglalt a szomszéd vasút hálózatában.
Amúgy ha már itt tartunk, az osztrákok a tolatócsapatoknál használják a GSM-R-t?
Osztrákoknál a tolatócsapatoknál és a tolató mozdonyokon külön tolatórádiók és csatornák vannak, amit másra használni tilos. Ezek analóg rádiók és külön erre a célra kialakított dokkolójuk van.
A vonatgépek mozgásának szabályozása természetesen GSM-R-en keresztül történik. Ha a vonatgéppel olyan tolatási mozgást kell végezni, amihez tolatásvezető is kell, akkor többnyire kapunk egy hagyományos analóg rádiót (amit szintén csak tolatásra szabad használni és más NEM dumál bele) és azzal tolatunk.
Ezt azért kérdem,mert itt folyamatosan azt hallom,hogy a tolatási mozgásoknál még nem igazán használják a GSM rádiókat,mert még nem kiforrott a technológia.
:)
ETCS L2, ahol nincsenek (nem kellenek) jelzők és a vonatok TELJES gépi felügyelet alatt (FS mód az ETCS-ben) a GSM-R adatátvitelen kapott információk alapján közlekednek akár 300km/h sebességgel, de nem lenne biztonságos?
1116 282-3: Van egy egységes, egész Európában használatos rendszer, de mi magyarok majd megint alkotunk valamit, aminek köze sincs ahhoz eddigi standardokhoz.
Hagyjuk ezeket az "egységes" európai sztenderdeket... Mert nincsenek.
Nem véletlenül van káosz ebből, minden országban vannak egyedi szabályok - nem véletlenül voltak/vannak az egységes nemzetközi vonat(szám)azonosítók kapcsán végtelen hosszúságú egyeztetések.Pl. az sem egységes, hogy mely országokban mikor kell (és lehet) új vonatszámot adni.
Ja,tolómozdony! Én tolatóra értettem. Bocs. Amúgy ha már itt tartunk, az osztrákok a tolatócsapatoknál használják a GSM-R-t? Ezt azért kérdem,mert itt folyamatosan azt hallom,hogy a tolatási mozgásoknál még nem igazán használják a GSM rádiókat,mert még nem kiforrott a technológia.
Vagy konferenciabeszélgetés van (persze ez is egyfajta csoport) azonos vonatszámú de eltérő státuszú mozdonyok (vonó - 2.vonó - toló) és/vagy fszt/irányító között vagy csoporthívás van adott körzeten belül (minden mv. hallja, amit kezdeményezhet mv. és fszt/irányító is.
Mi van akkor, ha van a szerelvényen egy tolómozdony saját személyzettel?
A vonatszám mellet van még pár menü, pl.:
- mozdony helyzete a vonatban mint pl.
01: vonómozdony
02: 2. vonómozdony
03: tolómozdony
04: tolatási mozgás a vonathoz pl. fűtőházból (nem használjuk)
05: tolatási mozgás a vonattól pl. fűtőházba (nem használjuk)
- Vasútvállalat neve, mint pl.
MÁV
GYSEV
LTE
RTS
................... (csak példák, a sorrend nem biztos, hogy ez)
A vonatszám bejelentkezés alapvetően a 01 járműállással történik, azaz az alap az egyetlen mozdonnyal történő közlekedés. Ha a toló mozdonyról kell bejelentkezni, akkor a mozdonyvezető beállítja a vonatszámot, azonban a "Mozdony helyzete" menüben a 03-as opciót választja, ami egyértelműen definiálja a tolómozdony létét és helyzetét.
Tehát a vonatszám látszólag azonos, azonban a digitális lenyomatában a 01-02-03-04-05 "mozdonyhelyzet" megkülönbözteti és egyértelműen definiálja a mozdonyt.
Ezek nemzetközi standardok, így működik az olasz, a német, az osztrák, a cseh vasutaknál (erről van tapasztalatom), így kellene működnie a magyar hálózaton is, hiszen a GSM-R hálózat választó menüben a magyar hálózat is ott szerepel már nagyon régen.
Ha az fszt./mv. a 42413-as vonat vonómozdonyát akarja hívni, akkor
24241301 kóddal hív.
Ha a 42413-as vonat tolómozdonyát akarja hívni, akkor
24241303-as kódot üt be, ahol a
2: a vonatszám alapú hívás kódja
42413: a vonatszám (a 913-as vonatnál a 00913-at kell beadni, tehát minden esetben 5 jegyű)
01-05: a mozdony helyzete (státusza) a vonatban
De van konferencia beszélgetés is, akkor mindenki tud minden résztvevővel egyszerre csevegni. Toló mozdonnyal közlekedő vonatnál alapból konferenciában vagyunk.
1116 282-3: Érdekes szituáció lenne, ha a mozdonyrádió kezelőfelületén a vonatszám helyett valami VPE szám virítana, vagy a adott esetben az fszt-nek vagy az mv-nek VPE számot kéne a GSM-R kezelőfelületre bepötyögni.
Ez nálunk annyira nem okozna problémát, mert a mv. előtt aznapi konkrét menetrend van, amin ott van a VPE-szám, tehát be tudná pötyögni (ha kialakítják rá a beviteli felületet). A forgalomnál a FOR-ban szintén ott van, egy IF kell, hogy átvegye automatikusan (ha a mv-nek van tabletje, akkor akár onnan is átvihetők az adatok, ld. még e-VTK esetét.) - ez csak egy informatikai probléma. Viszont, ha nem lesz lehetséges az azonos vonatszám, akkor ilyenkor lemondás, újramegrendelés kell majd a hazai szisztémában... (és nem lehet még annyira sem rugalmas a rendszer, mint jelenleg...)
Lehet, hogy majd nálunk is át kell vonatszámozni a késett vonatokat, hogy egyedi vonatszám legyen a hálózaton?!
GSM-R-ben több azonos vonatszám nem lehetséges -eddigi tapasztalataim alapján. Ha mégis (mert a kollega úgy állította le a gépet, hogy a vonatszámot nem jelentette ki a rendszerből), arra egy menü a válasz:
1. Korrigáljam az adatokat
2. Kényszerbejelentkezés (az azonos vonatszámmal közlekedő vonatot kidobja a rendszerből. Ha ez egy közlekedő vonat, akkor onnantól elérhetetlen)
3. Vegyem fel a kapcsolatot a bánat tudja kivel.
Érdekes szituáció lenne, ha a mozdonyrádió kezelőfelületén a vonatszám helyett valami VPE szám virítana, vagy a adott esetben az fszt-nek vagy az mv-nek VPE számot kéne a GSM-R kezelőfelületre bepötyögni.
1116 282-3: Mégis mi más lenne a hívások alapja, mint a vonatszám?
Nem triviális a dolog.
Jelenleg kishazánkban még lehetséges az, hogy azonos vonatszámmal több vonat is közlekedjen (előző napi késett, aznapi, következő napi korábban), ezért is nálunk a "vpe-szám" az informatikai azonosítója a vonatoknak.
Lehet, hogy majd nálunk is át kell vonatszámozni a késett vonatokat, hogy egyedi vonatszám legyen a hálózaton?!
....továbbá osztrák GSM-R hálózatból tudok hívást kezdeményezni bármelyik vasútüzemi szolgálati telefonra (magyarul pl. bármely fszt. iroda vezetékes számára, BASA szám), de egy nyilvános GSM számot is tudok hívni, értsd tudok beszélni az öcsémmel a mozdonyrádión kezdeményezett hívással, vagy cs1014 szolgálati GSM telefonját is tudom hergelni.
A GSM-R -nek van olyan hívásfunkciója,hogy vonatszám alapján is tud hívni.
:)
Mégis mi más lenne a hívások alapja, mint a vonatszám?
Természetesen van még a mozdonyszám alapú hívás is, de mivel minden vonatnak van egy száma, nyilván 99,9%-ban ezt használják a forgalom irányításában résztvevők.
A mozdonyvezetők részére is rendelkezésre áll mindkét hívásforma (a megfelelő kódok alapján), mi használjuk is mindkettőt, adott helyzetnek megfelelően, de az alap nyilván nálunk is a vonatszám.
Elvileg az állomásokra is lesznek telepítve GSM-R diszpécser terminálok.
Megint csak egy evidancia, hogy minden állomás kap (kapnia kell) egy GSM-R terminált.
Amúgy mintha a leírásában is benne lenne. Meg kéne keresnem.
Több 450MHz-es típusú rádió német nyelvű leírásában sem találtam meg.
Annyit ír, hogy a mozdonyvezető által kezdeményezett vészhívásnak prioritása van minden beszélgetéssel szemben, valamint az Fszt/irányítói vészhívás az tulajdonképpen egy csoportos hívás.
Két apró kiegészítés, mert volt szerencsém hozzájuk a Keletiben, próbáltam kommunikálni velük:
- Villámgyorsan, csoportosan mozognak. A 3-kocsis Baranya IC mozdonya előtt álltam, amikor a semmiből elkezdtek berohanni a Keleti kapuján. Szerencsére üvöltöttek, így odanéztem. Amikor a peronkapuknál voltak, felpattantam az első kocsiba. A közepéig jutottam, mikor szemből nekemjöttek. 30(!) másodperc elég volt, hogy dugig tömjék a vonatot. A későbbiekben is így, együtt mozogtak: villámgyorsan szálltak le a peronra, majd 10 perc után egyszerre, villámgyorsan, üvöltve rohantak ki a Keletiből. Úgy tűnik, ilyen a kultúrájuk.
- Nagyon nehéz velük kommunikálni. Én 3 embernek is megmutattam térképen, hogy hol van Pécs (a Baranya végcélja), és merre van Ausztria, de mintha nem fogták volna fel. Pedig van 90 fok a kettő között. És ők kérdezték, hogy hova megy a vonat.
Ezek után kb. el tudom képzelni, hogy miért úgy alakultak a dolgok, ahogy. Arról nem is beszélve, hogy egy kerítésmászós jelenethez elég csak a keleti szomszédunkhoz átruccanni, ott is része a vasúti kultúrának :)
A Halbikon nincs ajtónyitás-engedélyezés, tehát felszállhattak volna ajtón is.
A GSM-R -nek van olyan hívásfunkciója,hogy vonatszám alapján is tud hívni.Amennyiben a forg. szolgálattevő látja mi történik az állomásán,az érkező vonatot értesíteni tudja.Elvileg az állomásokra is lesznek telepítve GSM-R diszpécser terminálok.