Tippek és tanácsok a Jáva, Szumátra, Kalimantan (indonéz Borneó), Sulawesi (Celebesz), Nusa Tenggara (Kis Szunda-szk), Maluku és Pápua (indonéz Új-Guinea) iránt érdeklődők számára. Mivel a csak Balira utazóknak már van egy régóta pezsgő téma, arról inkább oda érdemes írni!
A mantakhoz Sangalakin semmifele felszereles nem kellett egy maszkon kivul. A vizfelszin kozeleben lubickoltak, igy nem merulessel, hanem egyszeru sznorizassal lehetett oket latni. Kakaban meduzas tavat detto. Viszont az utobbi evekben tobben nem lattak a mantakat.
De 3 het arra is alig eleg, hogy Sulawesin atkeljetek Makassartol Manadoig, a fobb turistahelyeken megallva. Tehat szerintem buvarkodjatok csak Bunakenen. Szerintem nem draga hely az.
Merulesre szoba johet meg Bira, Tanjung Karang es a Togean-szk is, de tudtommal Eszak-Sulawesi ezeket mind veri. Tanatoradzsan kivul Mamasa, Lore Lindu vagy Morowali nyujthat meg erdekes termeszet+kultura kombinaciot, de a szukos idotokkel ovatosan tervezzetek!
Ismét egy kis segítségért kell folyamodnom. Úgy néz ki, Sulawesi lesz az uticélunk február végén, március elején. A Toraja vidék nagyon érdekesnek ígérkezik, szeretnénk látni. Viszont szerettünk volna mantákkal is találkozni, Derawan és környéke ígérkezett volna ideálisnak Kalimantanon. Kicsit azonban időrablónak, és nagyon drágának tűnt. Nem találtam arra utaló információt, hogy lennének arra olcsóbb lehetőségek is, főleg a felszerelésbérlésért kérnek rengeteget. A Fülöp-szigetekhez képest meg pláne :) Oda is jó lett volna átmenni merülni, de ez a 3 hétbe kétlem, hogy beleférne bárhogy is.
Bunaken sajnos szintén úgy tűnik, hogy nem olcsó hely, de itt mondjuk megspórolnánk az utazási költségeket, főleg ha a közelben lévő nemzeti parkot is meg tudnánk látogatni.
Van valami ötlet, hogy teljesülhetne a kultúra, merülés, természeti látnivalók 3 hét alatt, és nem irreálisan magas összegekért?
Vagy valakinek nincs kölcsön egy fél éve, minden szép helyet megnézni??
Ja! És persze, tessenek szépen jelentkezni a játékomra. Óriási esélye van minden indulónak nyerni, azon egyszerű oknál fogva, mert az olvasóim óriási szívének hála, ők nem hajlandóak az FB oldalamat kedvelni/megosztani csak a blogomért - ami a "szabály" értelmében azt jelenti, hogy a díjak helyi karitatív szervezeteknek lesznek felajánlva :) :) :) http://hungariangeographic.blogspot.co.uk/2013/11/jatek-indulas-jatek.html
Balin két-három napot lennék utánna átrepülnék Sulawesire és onnan Borneó. Így hogy hangzik? Búvárkodásra 30-40 méterig (esetleg roncsokkal) tudsz ajánlani valamit? ps. eddig is és most is lenyűgöz, hogy a hülyeségekre milyen nyugodtan tudsz válaszolni. :D Január közepétől Áprilisig tervezek a térségben lenni. A két útvonal közül, hogy érdemes kalkulálni az időjárás szempontjából? Te melyikkel kezdennél?
Balitól Kuchinging (Sulawasin keresztül) 30 napos érkezési vízummal megoldható normális tempóban? A Pápua – Bali meg a 2 hónapos vízummal? Pápuától Nyugat Timorig szerintem egy hónap nem elég. Kl vagy Singa a jobb hely a gyors Indonéz vízum megszerzésére vagy? Egyáltalán meddig érvényes a vízum? Mert ha pár hónap, akkor talán BKK lenne a legkézenfekvőbb. Ez most egy hirtelen fellángolás, azért kérdezek itt… de már most motoszkál a hátsó fertájamon, hogy ha napi egynél többször felbosszantanak (pl bokáig érő takony a vendéglőben) akkor skera onnan…
Tisztelettel értesítelek Benneteket, hogy novemberben megjelennek a legújabb könyveim –itt vannak a borítók-, amiket ajánlok megtisztelő figyelmetekbe.
Merthogy: Utazzunk csak, bátran!
Van benne egy kis Jáva, egy kis Borneo (Kalimantan), egy kis Celebesz (Sulawesi) meg a végén egy csepp Bali; persze se stílusban, se koncepcióban (sem a megjelenésben, sajnos) nem hasonlít Anikó könyvéhez.
És még valami: mielőtt még a sok, nevét felvállalni nem merő fikázó el nem kezdene hisztizni, hogy mit reklámozgatok én itt, hát nyugodjanak meg, én a könyveimért semmiféle honoráriumot nem kapok, se előre, se utólag, se példányszám, se akármi, magyarán ingyen írom, mondhatni hobbiból. Vagy küldetéstudatból. Vagy a világhír miatt. (Vagy nemtökmindegy?)
Mert számomra fontos, hogy azok is kedvet kapjanak az önálló utazgatáshoz, akik –mindeddig- úgy érezték, egy ilyen utazás valami rettentő bonyolult dolog.
Gondolom, ezzel egyet lehet érteni.
Akik pedig már régi hátizsákos utazók, azok meg azt is jól tudják, hogy aki nem légkondicionált turista buszon, hanem a helyiek között tudta magát jól érezni egy szakadt ázsiai kifőzésben vagy zsúfolt buszon, toleránsabb lesz embertársaival idehaza is, legyen szó magyarokról, románokról, szlovákokról vagy talán még a pirézekről is. És ha valaki jól érzi magát Thaiföldön, Borneón vagy Indonéziában, pont úgy jó fogja érezni magát Bratislavában is, nemcsak Pozsonyban és Suboticán is, nemcsak Szabadkán, remélem világos voltam.
Üdv
Joó András (Pó Apó), és aki most elutazik Thaiföld-Laoszba, úgyhogy ha írtok, csak akkor tudok válaszolni, ha netközelben leszek, bocs. Amúgy meg:
Nagyon, nagyon köszönöm a beszámolót, sokat fog segíteni. Ha nem is abban, hogy hova menjünk, de majd amikor már választottunk. Valóban mind a két ország azt hiszem tökéletes lenne nekünk. A természetet és az állatok közelségét fontos szempontnak tekintjük mi is, a kúltúrális látnivalók adottak.Nálunk is cél, hogy Dél-Kelet Ázsiát minél jobban megismerjük, csak sajnos szintén maximum évente pár hét jut erre. Szerintem az utazási stílusunk is hasonló, kifejezetten szeretünk elvegyülni, hátizsákkal. :)Sulawesi-n angolul kommunikáltatok, vagy valamennyire beszéltek már indonézül?
Nagyon ügyesen csináljátok az utazgatást, talpraesettek vagytok. Azt hiszem így lehet 3 hét alatt a legjobban megismerni a szigeteket.A beszámolókat olvasva pakolnék rögtön, szívesen átélném a kalandjaidat. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem tudunk rosszul dönteni.Köszi, még egy párszor biztos átolvasom.
Sulawesi (idén – 3 hét) Meghatározó cél volt a tarajos fekete makákók és a tarsierek megfigyelése, valamint nagyon szerettünk volna részt venni egy toraja temetési szertartáson, szerettük volna megmászni a Lokont és persze a végén egy kis sznorkellezés is tervbe volt véve.Tudtuk, hogy nagyon feszített lesz a tempó, nagyok a távolságok is, így sokkal kiszámítottabban kellett utaznunk, mint szoktunk.
Este érkeztünk Kuala Lumpurba, másnap pedig rögtön továbbrepültünk Makassarba és onnan még aznap este az éjszakai busszal felmentünk Rantepaoba. A toradzsák földjén 4 napot voltunk. Motort béreltünk és bejártuk, amit csak tudtunk. Sziklasírok, babasírok, túráztunk is egy nagyot. Bár a helyiek képtelenek voltak felfogni, hogy miért akarunk gyalog átmenni a hegyen, ha van motorunk is, és mindenki próbált minket lebeszélni róla :). Mindenesetre nem bántuk meg, és ennek a gyalogtúrának köszönhetjük azt is, hogy belebotlottunk számunkra teljesen váratlanul egy sisemba-ba. 2 napot töltöttünk el egy temetésen. Nagyon kedvesek voltak a helyiek, a gyászolók, a család, be- és elfogadtak arra a két napra minket, ha lehet ilyet egyáltalán mondani. Számomra nehezen feldolgozható látvány volt a bivalyok leölése, de ez a kultúrájuk része, tudomásul kell venni. A rantepaoi napok után szintén éjszakai busszal visszamentünk Makassarba, majd átszelve Sulawesit, felrepültünk Manadoba. Manadoból még aznap éjjel felbuszoztunk Tomohonba.
Tomohonban megmásztuk a Lokon vulkánt. Gyönyörű hegy! 2012. decemberében tört ki utoljára, a megszilárdult láván kapaszkodtunk fel. Számomra is meglepő volt, hogy ebbe a vulkán nézegetésbe nem lehet beleunni. A tavaly előtti Sibayak, a tavalyi Bromo (persze, mindegyik más, összehasonlíthatatlan) után ugyan olyan gyermeki csodálattal néztem a hatalmas krátert, a füstölgő, gőzölgő kürtőt. Döbbenetes, hogy a természet mi mindenre képes. Tomohon másik nevezetessége viszont pont az ellenkező érzéseket váltotta ki belőlem. Tudtam, mert utána olvastam, hogy mi fog rám várni, készültem is rá lélekben, de erre nem lehet. Nem tudtam visszafojtani a sírást a kutyusok láttán, akiket borzalmas körülmények között, naponta szép számmal ölnek le a piacon, hogy aztán valakinek a tányérjában végezzék. Értem, hogy az ottani emberek máshogy kezelik az állatokat, élelemként tekintenek a kutyákra (patkányra, denevérre, kígyóra, stb.), de ahogy eljutnak ezek a kutyák a halálig, az elfogadhatatlan és feldolgozhatatlan számomra. Nagyon megviselt. A következő úti célunk a Tangkoko nemzeti part lett volna, de úgy gondoltuk, hogy előtte még útba ejtjük Bangka szigetét, viszont Likupangnál elakadtunk (oda buszozással jutottunk), amit egyáltalán nem bánok. Először is nem találtunk hajót, ami még este átvitt volna minket a szigetre. Aztán gondoltuk jó, akkor megszállunk valahol, és majd megyünk másnap. Akkor viszont nem találtunk senkit, aki elvitt volna valami szállásig, elindultunk hát gyalog. A szerencse ismét velünk volt, viszonylag hamar sikerült felkéredzkednünk egy teherautó platójára. Felajánlották, hogy elvisznek minket a szállásig. Le is raktak a tengerparton, de a szállás helyén semmi más nem volt csak tenger és homok, na jó, meg egy-két kis bodega, mondjuk nevezzük büfének. Nem volt mit tenni, gondoltuk akkor szép csillagos esténk lesz, alszunk a homokban. Az egyik büfében azonban laktak is, és mikor meghallották, hogy ott akarunk aludni, akkor felajánlották (ragaszkodtak hozzá), hogy ők bemennek a faluba, mi meg aludjunk az ő helyükön. Megágyaztak nekünk és apró, fából tákolt házuk szobájában aludtunk. Reggel frissen sült halat kaptunk, meg teát. Elképesztően kedves emberek voltak, nagyon meleg szívvel gondolok rájuk. Viszont úgy döntöttünk, hogy mégsem megyünk át Bangkára, hanem megyünk tovább a nemzeti parkba, a makákókhoz!
És itt valódi csodában volt részem! :) A hírek szerint azt szinte biztosra vehettük, hogy fogjuk látni a makákókat, de ami történt, az minden álmomat felülmúlta. Nemhogy láttuk őket, a közelükben voltunk, hanem valódi interakció is történt. Nagyon szeretném sokáig megtartani magamban azt az érzést, amikor két kicsi majomkéz először hozzám ért, amikor megtapogatta a hátam, a karom, amikor „megkóstolta” a kezem (megnyalogatott és az ajkával megcsipkedte a bőröm). Nem tudom szavakba foglalni azt a boldogságot, amit éreztem és még érzek most is, amikor rágondolok. A tarsierek pedig – hát ők pedig annyira cukik, hogy azt hiszem ezzel mindent elmondtam róluk. Ezeket a kis tíz centis majmocskákat nézve az ember szinte újra gyerek lesz. Egyszerűen nem lehet rájuk nézni úgy, hogy ne álljon görcsbe az ember arca az örökös vigyorgástól. A Tangkoko Nemzeti Parkból Bunaken volt a cél, amihez először Manadoba kellett eljutni. Hogy időt nyerjünk nem a „menetrend” szerinti busszal mentünk, hanem többszöri stoppolással, de sikerült leküzdenünk a távot. Manadoból áthajóztunk Bunakenre. Fantasztikus szállást találtunk, még épphogy megnyitott, tulajdonképpen mi voltunk az első vendégek. Még indonéz utjaink alatt egyszer sem laktunk ilyen színvonalú helyen (sikeres volt a kemény alku:) )Bár egészen furcsa volt fehér porcelán bögréből inni a teát a tengerparton, bámulva a vizet. Mindenkinek tudom ajánlani, nagyon kedves 3 fiatal srác működteti (Jonath’s Cottage). Bár mindenhol azt olvastuk, hogy a világ 10 legjobb merülő és sznorkellező helye között van Bunaken, és valóban gyönyörűek voltak a korallok, halat mintha kevesebbet láttunk volna, mint máshol. De azért nagy élmény volt úszkálni egy hatalmas teknőssel, vagy látni egy kb. 1 méteres cápát (talán homoki). Aztán megint csak vége szakadt a jónak, visszahajózás Manadoba, majd visszarepülés Makassarba, Kuala Lumpurba és haza.
Elnézést mindenkitől, hosszú lett, pedig nagyon igyekeztem, hogy egy fórum keretei között maradjak.
@Cav004
Választani nagyon nehezen tudnék, ha most valaki feltenné a kérdést, hogy ha előre tudom mit látok, tapasztalok Sumatra-n és mit Sulawesi-n, hová mennék először. De hátha neked segít a döntésben a következő beszámoló.
Nekem az a sorrend, ahogy most nagy-nagy szerencsével, de 3 éve bejárom Indonéziát (óriási túlzás, 3 év sem lenne rá elég,) így utólag is jónak tűnik.
És persze mindenkinek mások a prioritásai, nekem ez határozza meg általában, hogy hová menjek. A prioritás nálam az állatok, és ha csak lehet, akkor természetes közegükben. Nem prioritás a hol alszunk, mit eszünk. Hátizsákos, kevéspénzű turistákként ahol tudunk, és amit tudunk.
Szumátra (tavaly előtt – 3 hét) Szumátrára alapvetően az orángutánok miatt mentünk. Ez volt a fő cél. Kuala Lumpuron át Medanba érkeztünk meg.
Innentől kezdve azonban semmi nem volt kőbe vésve, illetve igen, hogy visszafelé elérjük a repülőt, ami majd hazarepít. Medanban a reptérről a Toba tóhoz mentünk, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ide sikerült egy hosszas alku után a legjobb ajánlatot kapnunk. Béreltünk tehát egy autót (sofőrrel), ami elvitt Parapatig (nagyon rég volt már, remélem, nem írom el a helységneveket). Onnan átkompoztunk Tuk-Tuk-ra. 2 napot töltöttünk itt. Motort béreltünk, körbemotoroztuk a tavat. Nagyon szép hely, sokszínű a táj, érdekesek az emberek, a kultúra, a házak. Innen felbuszoztunk Berastagiba. Berastagi azóta is nagy kedvenc számomra. Pedig semmi különös, semmivel sem több mint más, de mégis volt számomra valami olyan hangulata, amely örökre megfogott. Itt megmásztuk a Sibayak vulkánt. Fantasztikus élmény volt a sziklarepedésekből, lyukakból feltörő kénes gázok, gőzök között mászkálni, hallgatni a sziszegő hangot. A csúcsról egyik oldalon lenézni a picike krátertóra, a másikon a hegyek, erdők övezte tájra, amit néha szinte felhőként takart el a füst. Lenyűgöző volt.
És következett számomra az utazás fénypontja, eljutni az orángutánokhoz. Ketambe-ba készültünk, nem volt egyszerű. Még most is hihetetlen számomra, de így igaz, hogy amikor kérdezősködtünk, hogy milyen busszal tudnánk odamenni, volt aki azt sem tudta, hogy hol van Ketambe :) Tényleg nem volt egyszerű, de végül sikerült meglelni azt a „buszmegállót” (hehe), ahonnan jó eséllyel reggel 8-kor, vagy 9-kor, vagy 7-kor (kaptuk az ötleteket) indul valami busz arrafelé. Semmit nem bíztunk a véletlenre, 6-kor kiálltunk a zsákjainkkal :) A lényeg, hogy jött a busz, aztán valahol átszálltunk, de arra már nem emlékszem hol, és egy kis bemo szerűséggel el is jutottunk Ketambe-ba.
5 napot töltöttünk a dzsungelben. Életem meghatározó élménye, a mai napig álmodom, álmodozom róla. Olyan guide-unk volt, Abu, akit azóta is emlegetünk, bármelyik másik utunkon eddig senki nem ért a nyomába. „Természetesen” láttunk orángutánt, többet is, kicsit, fiatalt, nagyot. Ezen kívül lenyűgöző fákat, növényeket, virágokat, rengeteg apróbb állatot (kígyót, békát, denevért, ezerlábút, stb. stb. stb.) Szinte lépést nem tudtam úgy tenni, hogy valamire ne csodálkozzam rá, ne ejtsen rabul. Ezután már bármi jöhetett volna, akár rossz is, de a szerencse végig velünk maradt. Az eredeti terv szerint buszoztunk volna Banda Aceh-ba, de végül a repülést választottuk (jól állt a kasszánk, ennyi luxust megengedtünk magunknak), majd onnan áthajóztunk Weh szigetére.
Eredetileg 6 napot gondoltuk itt tölteni, de mivel a busz helyett repülés miatt nyertünk egy kis időt, így még többet maradhattunk. Nagyon szép kis sziget, motort bérelve bejártuk az egészet keresztül-kasul. Csodás tengerpartok, rengeteg és sokféle hal (sznorkelleztünk), érdekes emberek (cunami-túlélő család). A korall nem olyan szép, mint máshol, mert nagyon megszenvedte a szökőár pusztítását, de ez semmit nem vont le az értékéből számomra. Fantasztikus volt az ott töltött idő is. Fantasztikus volt az ott töltött idő is. Aztán minden jónak egyszer véget ér sajnos, visszahajóztunk Banda Aceh-be és onnan Penang-ba repültünk. Egy jókor elkapott akció miatt olcsóbban jöttünk így ki, mintha visszarepültünk volna Medanba és onnan Kuala Lumpurba). Penang is tartogatott csodákat, hogy csak egyet említsek Kek Lok Si. Lenyűgöző. Vonattal mentünk Kuala Lumpurba, majd onnan repülővel haza.
Az nem baj, szeretem a nem evilági tájakat. Végül 56 napot tudok Indonéziára szánni ezt kell jól beosztani. Érdekesség: 32 napos vietnámi vízumot kaptunk.
Ez akkor szokott elofordulni, ha sokaig/hosszan irsz valamit mielott elkuldod. Ezert a hosszabb hozzaszolasokat elkuldes elott mindig el is kell menteni. En is veszitettem mar el par szoveget igy.
