Azt nem igazán értem, hogy például a "ragyogó hely" kifejezés hogyan válhatott keresztnévvé. Gondolom ez valami germán szokás.
A Scheible névvel az alábbiakra jutottam a Neumann féle Familiennahmenbuch alapján, estleg van még más tudnivaló is?
E név feltehetően a német közegben élő névadó ősapa lakóhelyére utalhat. Alapszava a német Scheib(e) szó lehet, amelynek jelentése 'köralakú, sík parcella' volt, és mint ilyen háznévvé, majd helynévvé alakult, amellyel később az onnan származó személyt is jelölhették. A Scheibe szó kicsinyítés révén változott Scheible alakra, hasonlóan scheibchen és scheiblein formákhoz.
Hampel: A Duden Familiennamen más etimológiát említ, mint amit találtál. Eszerint a német Hampel a német Hamp(e) személynév -el kicsinyítő képzős származéka. A Hamp(e) viszont a régi német Hamprecht (< germán *hağan ’sövény, kerítés’ + *berhtaz ’fényes’) kéttagú germán személynév rövidülése.
Mindazonáltal lehet, hogy a családnevek egy része mögött a délnémet Hampel ’ügyetlen, esetlen ember’ szó áll mint ragadványnév. (Kevéssé a Hampfel ’maréknyi’ szó.) A név gyakoribb északon, mint délen, így a délnémet nyelvjárási szavakra alapozott etimológiák valószínűsége korlátozottabb.
Furu: A fúru szót Ballagi XIX. sz. szótára a fúró ’fúrásra való, fúrással foglalkozó’ szó alakjaként veszi fel. Kázmér a családnévszótárában ugyanígy vélekedik, és foglalkozásnévnek tartja.
Binó: Adatot nem találtam rá, de a latin Vintentius egyházi név magyar Vincenc (> Vince) és Bencenc (> Bence) alakjai mellé valószínűsíthetünk átmeneti Bincenc formát is, és ebből rövidüléssel, és az -ó kicsinyítő képzővel magyarázható ez a név(mint képzőtlen magyar apanév).
Ugyanakkor a Bény telkepülésnév alapjául szolgáló régi magyar Byn személynevet Kiss Lajos a Bő személynévvel kapcsolja össze (< bő ’gazdag; nemzetségfő’). Ez szintén kaphatott -ó kicsinyítő képzőt.
Ugyanakkor az északi szláv nyelvekben is volt Byň személynév, így szláv alapról is létrejöhetett, bár ennek ellene szól, hogy szláv nyelvekben nem maradt fent.
A Hampel névről tudnál valami közelebbit? Én ennyit találtam a Grimm-ben:
shamplować 'o ubraniu – zniszczyć' – 'über Kleidung – zerreißen, zerstören' Gacie shamplowane, uż na nic sie nie godzóm. Etymologie 1) oberd. Hampel 'ungeschickter, tölpelhafter Mensch' GRI 2) md. Ham(p)fel 'eine Handvoll' GRI 3) schl. Humpe 'Stück von etw., besonders ein Stück Brot' MIT dial.MSchl. hampl'ovat 'verbrauchen' BAR Kommentar: Es handelt sich hier offensichtlich um ein regional begrenzt auftretendes Lehnwort aus dem Deutschen, das keinen großen Einzugsbereich hat. Im oberschlesischen Polnischen konnte das Verb nicht ermittelt werden; vgl. aber in ähnlicher Bedeutung hampelman u.a. 'abgerissener, zerlumpter Kerl' (MSGGŚ). Unklar ist auch die Etymologie des Worts. Es kann aus semantischen Gründen wohl kaum mit deutsch hampeln 'sich ungeschickt und ruckartig hin und her bewegen' in Verbindung gebracht werden. Nur wenig wahrscheinlicher ist der Bezug zu Hampel 'Tölpel', wobei die pejorativ konnotierte Bedeutung von der Person auf ihre Kleidung und deren abgerissenen Zustand übergegangen sein muß. Wenn es sich um das Zerfetzen von Kleidung handelt, könnte eine Beziehung zu Etyma vorliegen, die sich eben auf 'etw. in Stücken' vorliegendes beziehen: etwa Hampfel, Hamfel 'eine Handvoll (Ähren usw.)' oder – lautlich abweichend – Humpe 'ein Stück Brot'; hierzu vgl. die polnischen dialektalen Ableitungen hampeł, hempeł, ampeł (SW; aus der Kaschubei und dem Kulmer Land).
(Forrás:Wörterbuch der deutschen Lehnwörter im Teschener Dialekt des Polnischen Thomas Menzel, Gerd Hentschel)
----------------
hampel, m. landschaftliches, durch Oberdeutschland gehendes scheltwort für einen tölpelhaften menschen: so in Hessen hampel einfaltspinsel Vilmar 147 mit dem adjectiv hampelig unanstellig, ungeschickt, albern im benehmen; in Franken und der Wetterau hampel, hambel: sie wehrn ahner vun dene gude hambel vor die s schad wehr, dasz se net glei mit herner uf die welt kumme wehrn. Streff des burschen heimkehr 115; bair. haimpel, hamballe, guter narr, tropf Schm. 2, 197; kärnthnisch hampele, heampele schwachsinniger mensch Lexer 132; schwäb. hampel tölpel Schmid 259. Es gibt auch ein fem. die hampel, einfältiges weib, s. DWB dorfhampel 2, 1281. Die bedeutung des wortes ist nach hampelmann und hampeln (s. unten) wol zunächst hergenommen von dem zappelnden und kindisch springenden gebahren eines narren, der auch sonst von seinem ungeschickten gehen den namen taps, Hans Taps trägt. wenn im niederdeutschen hampel, mit der verkleinerung hämpelken das männliche glied bezeichnet (Fromm. 5, 347), so ist hier das springen nach der geschlechtlichen seite hin bezogen, s. oben hammelochs.
Artikelverweis Artikel als PDF ausgeben (Test-Version) hampel, f., s. DWB hampfel.
hampfel, f. quantum manu capitur, entstanden aus handvoll, wie arfel (1, 563) aus armvoll, mumpfel aus mundvoll, was die schweizerische form handfel, handfele neben hampfel, hampfele (Stalder 2, 16) deutlich zeigt. der ausdruck geht durch die ober- und mitteldeutschen dialecte in der form hampfel (vgl. Lexer 132) oder hamfel (aus dem Elsasz Fromm. 6, 260); in Obersachsen mit der diminutivbildung hämfelchen, ein hämfelchen salz; mitteldeutsch ist hampel mit verhärteter labialis, z. b. in Hessen Vilmar 147. so heiszt auch ein kleines, mit der hand zu erraffendes bündel ähren, deren mehrere in eine garbe vereinigt werden: handvoll, et contr. eine hampfel sive hämpfel pugillus, manipulus Stieler 752;
wie sich dein froh gesinde bückt, aus hampeln garben macht, und die zur scheune schickt. Wernike 266. s. handvoll.
(Deutsches Wörterbuch von Jacob Grimm und Wilhelm Grimm Bibliographische Angaben)
Strezseniczky vs. Sztrezsnék: Én ezt párhuzamos névadásnak gondolnám, ha valóban ugyanarra a személyre (is) vonatkozik. Ez esetben az első a –ský képzős szlovák lakosnév, a második a képzőtlen magyar megfelelője, vagyis maga a település (ahonnan származott, amellyel kapcsolata volt stb.)
Ugyanakkor, mivel a kettő nem felel meg egymásnak, az egyikük romlott forma, már csak az a kérdés, hogy melyik. Ha az első a jó, akkor a másodiknak *Sztrezsenic-nek kellene lenni, mivel ez volt Kebeles eredet magyar neve. Ha a második a já, akkor az elsőnek *S(z)trezsnécki alakúnak kellene lennie.
Mivel a Strezsnicky, tehát az első esetén valós települést lehet találni, ezért úgy gondolom, hogy a Sztrezsnék a romlott alak (a Szrezsenic helyett).
Szádoczky: Szlovák lakosnév egy Sádok helynév után, amelynek közszói jelentése: ’kis gyümölcsöskert’. Ilyen lehet pl. a mai Tőkésújfalu (Klátova Nová Ves) Szádok (Sádok) nevű településrésze; Lublóváralja, amelynek eredeti neve a szlovák Sadek (magyar Szadek), amely a Sádok nyelvjárási alakra; Szádecsne (Sádočné).
Azonban a traszparens közszói jelentés miatt lehet lakóhelyi név is, azaz nem ekkor meghatározott településre utal, hanem egy településen belül gyümölcsöskert melletti lakóhelyre.
NB. A Szádeczky-Kardoss család előneve „szádecsnei és kardossfalvy” volt, az ő nevük tehát vélhetően a Szádecsne-ből jött. A szlovákban a jerpótló e ~ o viszonya hasonló, mint a magyarban az e ~ ö váltakotásé (pl. a felső ~ fölső szópárban).
Behan, Behany: Vö. szlovák Behan ~ Behaň ~ Behán ~ Beháň és cseh Behan, Behán családnevek Ez a behať ’futkos, szaladgál’ ige személynévképzős származéka, és vélhetőleg viselkedésre utaló ragadványnév.
Visogrodzki: Vö. lengyel Wyszogrodzki családnév. Ez egy Wyszogród nevű helynévre utaló lakosnév. Ennek értelme ugyanaz, mint a magyar Visegrád-é: ’fellegvár, felső vár, magas [helyen lévő] vár’.
Berán: Vö. szlovák Beran, cseh Beran, lengyel Beran, horvát Beran családnevek. Ezek lehetséges etimológiái: (1) cseh-szlovák beran ’bárány’ köznév, és ebből jellemre, tulajdonra utaló ragadványnév; (2) a Ber- kezdetű szláv nevek önállósult becézője; (3) azonos nevű földrajzi névre utaló lakos- vagy lakóhelyi név.
Kuskó: Vö. lengyel Kuszko, illetve szlovák Kuška, cseh Kuška. Ennek alapja vagy a kuša ’számszeríj’, vagy a Jak- kezdetű nevek Jakuš (lengyel Jakusz) becézőjének csonkolása. A csehben és a szlovákban ma csak a –ka kicsinyítő képzős származék adatolható, de ennek analógiájára régen lehetett –ko végű változat is.
Vankó: Vö. szlovák Vanko, cseh Vanko, esetleg lengyel Wanko (Wańko). Ez az Ivan személynév csonkolásának és a –ko kicsinyítő képzőnek a kapcsolata.
Vizsgáltuk a Strezseniczky nevet. Ugyanez a személy másik anyakönyvi bejegyzésné Sztrezsnék-ként szerepel. Előbbi Püspökszilágyon került bejegyzésre, itt mint a keresztelt gyermek édesanyja, utóbbi pedig a Tápiósápon bejegyzett házassági anyakönyben, mint menyasszony (19. század közepe). Eredeti anyakönyvek mikrofilmes másolatát vizsgáltam a MOL-ban, mindkét esetben egyértelműen el lehet olvasni a kézírást. Szerinted melyik lehet az erdetei, vagy ha úgy tetszik helyes változat?
Van még néhány szláv nevem: Sáreczky, Szádoczky, Behan (Behany), Visogrodzki, Berán, Kuskó
Én a polgári anyakönyvezés korszakára gondoltam, mint modern korra. A spontán névadásnál szerintem a Kisseket ragadványnevekkel különböztették meg inkább, mint betűkkel. A betűrövidítésnek az írás a terepe, szóbeli úzusban ez nemigen értelmezhető. Ezért mindenképpen ahhoz a korhoz kell kötni, amikor az adminisztratív névadás már majorálta a spontánt.
Mwajas: Bantunak tűnik, a szuahéliben pl. az 1/2. tőosztály egyes számú előragja mw- magánhangzós tő előtt, pl. szuahéli Mwafrika ’afrikai’, mwaka ’év’. Azonban nemcsak, hogy nem találtam meg a forrását, de a Google-n a magyar családon kívüli előfordulását nem találtam.
Családtörténeti adatokat sem találtam. Mwajas Mercédesz azonban a képe alapján inkább keletinek tűnik, mint afrikainak. Olyan keleti nyelvet viszont nem sikerült felidéznem, ahol a mw- szókezdet jól formált lenne.
Mire érted, hogy "modern jelenség"? A betűs névkiegészítőkre?
Mostanában a századfordulós anyakönyvekkel dolgozom (innen, egy házasságiból származik a Lászlóp is), és némely vidéken a sok hasonló Kiss-t meg Kovácsot jellemzően különböztették meg betűkkel. Pl. a Nyírség némely falvaiban jól láthatóan az asszony vezetéknevéből kapta a kezdőbetűt a férj.
Persze ez még elég modern, hiszen kicsivel több, mint 100 évről van szó.
Én sem tudom a Lászlóp-t másként értelmezni, mint László P. Lehet, hogy tájékozatlanságot árullokel, de eddig azt hittem, hogy ez modern jelenség, de ezek szerint vannak előzményei.
Labuczky: A jelenkorban kimutatható a lengyelből: Łabucki ['wabutskʲi], de ott nem eredeti az /u/ hang miatt. Orosz(ukrán?) környezetben is ismert a Лабуцкий (Labuckij). Történelmileg a csehben és a szlovákban is előfordulhatott olyan helynevekből képzett lakosnévként, mint a mai slováckói (del-morvaországi) Labuty.
Elsősorban ez tehát lakosnév. Másodsorban, elsősorban lengyel és részint keleti szláv esetben a –ski - ~ -szkij képző apanév, amely az északi szláv családnévvé is lett Labuda személynévhez járult. Emögött és a fent említett településnevek mögött elsősorban a cseh-szlovák labuť ~ labuď ’hattyú’ madárnév állhat. De az oroszból ismert a лабуты (labuti) ’bocskor’ szó is.
Kshulak: Ez mindenképpen szokatlan alakulat, magam hibára vagy csinálmányra gyanakszom. Az –sh- a környéken sehol sem volt graféma: németes helyesírásban itt sch-et várnék, a szlovákos helyesírásban pedig (kortól függően) ſſ-t (vagy rövid s-sel : ss-t, esetleg ſs –t), illetve š-t.
A K- semmi esetre sem illik a név elejére. Ilyen alakulatot német eredet esetén várhatnánk, ha az egy ge- előképzős névszó. Délnémet nyelvjárásokban itt kieshet az –e-, és a követő magánhangzó zöngétlenítheti a g-t, pl. Kschiedel < G’Schiedel <Geschiedel <: geschieden ’elvált; elválasztott’. De ilyen a szlovák kšeft ’seft, üzlet’ szó is a német Geschäft ’ügy, üzlet, bolt’ szóból. Szlovában is kialakulhat persze belsőleg, vö. lengyel Krzysztof ['kʃɨʃtof], ahol az eredeti lágy /rʲ/ lett /ʃ/-sé.
De a szóban forgó névre ez egyik sem illik, így a kezdő K-nak szervetlennek kell lennie, mint pl. a mai magyar „K. Molnár” névben.
Ha ez így igaz, akkor a maradék lehet a szlovák Šulák ['ʃula:k], cseh Šulák, lengyel Szulak családnevek egyike. Ez a német Schüler ’diák’ szó képzőcserés meghonosodása, esetleg a Sul kezdetű szláv világi nevek (pl. Sulimir) önállósult becézője.
Vagyis szerintem a név normálizált szlovák helyesírással: K. Šulák.
Börcsök: Képzőtlen magyar apanév. Hajdú Mihály szerint Ber kezdetű személynevek (Bereck, Bernát, Bertalan stb.) rövidüléséhez járultak a -cs és -k kicsinyítő képzők, miközben a gyakori e > ö labializáció lépett fel.
Kiss Lajos a Bér helynév kapcsán felveti még lehetséges alapként a fentieken kívül a magyar bér köznevet, valamint a német Bär ~ Beer ~ Behr ’tkp. medve’ személynevet, és a Ber- kezdetű szláv személyneveket (pl. Berivoj). A Börcs településnév esetén pedig még azt a lehetőséget is megemlíti, hogy a -cs nem magyar képző, hanem a német Bertsch személynév átvétele, amely a Duden szerint a német Bertold alemann köznapi formája.
Hajlik: Vö. szlovák Hajlík családnév; ezenkívül egyetlen prágai előfordulását találtam (amely ezért lehet szlovák is). A szlovák névkincs része a Hajla vezetéknév is. A Hajlík ebből vezethető le a szláv -ík kicsinyítő képzővel.
Maga a Hajla alapnév nem szlávos, vélhetően a német Heil [1. a régi Heilo személynév forlytatója; 2. a Heinrich régi rajnai frank becézője; 3. ’egészség, szerencse’ értelmű ragadványnév] személynév átvétele.
Ugyanakkor lehet az is, hogy a német Heilig ['hai̯lɪç] ’tkp. egészséges’ személy-, illetve vezetéknév szláv népetimológiás alakulatáról van szó.
Hodik: Vö. szlovák Hodík, cseh Hodík családnév. Ez vélhetően eseménynév: a hody ’búcsú: templomi ünnep; lakoma’ szó -ík személynév- és kicsinyítő képzős származéka.
Peják: Vö. horvát Pejak, de a lengyel történeti Pejakowicz és Pejakowski nevek arra mutatnak, hogy északon is előfordulhatott. A Pejo ['Pě:jo] a Petar ’Péter’ ismert szerb-horvát becézője. Ehhez járult az -ak személynévképző.
Egyes lengyel források a Pej- kezdetű nevek esetén az ólengyel paj ’rész’, a nyelvjárási paja ’pofa’, pejka ’kétszárnyú rovar’ szavakra utalnak. Gondolhatnánk a szlovák pejo ’barna ló; ló (általában)’ szón keresztül tovaterjedt magyar pej szóval. — De én mégis a Péter névből való származtatást tartom valószínűnek.
Be lehetne ezt a Kshulak-ot kissé lözelebbről bemutatni (hol, mikor, milyen környezetben) fordult elő, mert egyébként válaszolhatnám azt is, hogy ez egy kezdő dzsainista szerzetes neve Indiából: http://en.wikipedia.org/wiki/Kshullak
Pezenpacher: Ez nyilvánvalóan egy délnémet (oberdeutch, ~ felsőnémet) lakosnév magyaros lejegyzése, ahol /p/ (ill. zöngétlen média [b̥]) áll a köznyelvi /b/ helyett is. Találtam Pesenbach ['pe:zn̩bax] nevű patakokat, talán ezek mentére valót jelöl a név. Van Pasenbach ['pa:zn̩bax] nevű település, talán valami nyelvjárási alakon lehet összefüggés e között és a kérdezett név között.
