antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek! Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján? hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?
Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt drága barátok, verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.
Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben, s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek, s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, - s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.
S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér- léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.
Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.
Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. - Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.
Élnem kellett: nos, én nagyon éltem Az Isten és Ördög szent nevében, De arcom mégsem piríthatta el Bűnös és nagy kisemberi szégyen, Mert az életem nem volt, mi halaszt. Mert az életem nem volt hasztalan. Buzgó vizén szent virágok nőttek S mindig jutott egy-kettő a Nőnek, De jutott tán még jobb helyekre is: Jutott sok-sok semmirekelőnek S be jó, hogy magam mégse szánatom.
Bibor-palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán. Jött boros kedvvel, paripásan, Zeneszerszámmal, dalosan És mellém ült le ős Kaján.
Duhaj legény, fülembe nótáz, Iszunk, iszunk s én hallgatom. Piros hajnalok hosszú sorban Suhannak el és részegen Kopognak be az ablakon.
Szent Kelet vesztett boldogsága, Ez a gyalázatos jelen És a kicifrált köd-jövendő Táncol egy boros asztalon S ős Kaján birkózik velem.
Én rossz zsakettben bóbiskálok, Az ős Kaján vállán bibor. Feszület, két gyertya, komorság. Nagy torna ez, bús, végtelen S az asztalon ömlik a bor.
Ó-Babilon ideje óta Az ős Kaján harcol velem. Ott járhatott egy céda ősöm S nekem azóta cimborám, Apám, császárom, istenem.
Korhely Apolló, gúnyos arcú, Palástja csusszan, lova vár, De áll a bál és zúg a torna. Bujdosik, egyre bujdosik Véres asztalon a pohár.
"Nagyságos úr, kegyes pajtásom, Bocsáss már, nehéz a fejem. Sok volt, sok volt immár a jóból, Sok volt a bűn, az éj, a vágy, Apám, sok volt a szerelem."
Nyögve kinálom törött lantom, Törött szivem, de ő kacag. Robogva jár, kel, fut az Élet Énekes, véres és boros, Szent korcsma-ablakunk alatt.
"Uram, kelj mással viadalra, Nekem az öröm nem öröm, Fejfájás a mámor s a hírnév. Cudar álmokban elkopott A büszke oroszlán-köröm."
"Uram, az én rögöm magyar rög, Meddő, kisajtolt. Mit akar A te nagy mámor-biztatásod? Mit ér bor- és vér-áldomás? Mit ér az ember, ha magyar?"
"Uram, én szegény, kósza szolga, Elhasznált, nagy bolond vagyok. Miért igyak most már rogyásig? Pénzem nincs, hitem elinalt, Erőm elfogyott, meghalok."
"Uram, van egy anyám: szent asszony. Van egy Lédám: áldott legyen. Van egy pár álom-villanásom, Egy-két hivem. S lelkem alatt Egy nagy mocsár: a förtelem."
"Volna talán egy-két nótám is, Egy-két buja, új, nagy dalom, De, íme, el akarok esni Asztal alatt, mámor alatt Ezen az ős viadalon."
"Uram, bocsásd el bús szolgádat, Nincs semmi már, csak: a Bizony, Az ős Bizony, a biztos romlás. Ne igézz, ne bánts, ne itass. Uram, én többet nem iszom."
"Van csömöröm, nagy irtózásom S egy beteg, fonnyadt derekam. Utolszor meghajlok előtted, Földhöz vágom a poharam. Uram, én megadom magam."
S már látom, mint kap paripára, Vállamra üt, nagyot nevet S viszik tovább a táltosával Pogány dalok, víg hajnalok, Boszorkányos, forró szelek.
Száll Keletről tovább Nyugatra, Új, pogány tornákra szalad S én feszülettel, tört pohárral, Hült testtel, dermedt-vidoran Elnyúlok az asztal alatt.
hol vannak a régi színek, meleg barnák, bíborok, gyermekkorunk édes íze, mesék, álmok, illatok, hol van már a tündérkert, hol aranyalma ring a fán, hol a mesebeli sárkány, aki nem is rossz talán, lombok árnyán szép királylány csókot várva szendereg, álmait rég elrabolták, feneketlen kútba dobták ködös, álmos reggelek, hol vannak a fiúk, lányok, a sok földi, égi jó, szegény Villon se találta, hová tünt a régi hó...
Kedves Kajra. Sokan nem szoknak rá a cigarettára, s ők valóban nem tudják megérteni, hogy lehet ezt megtenni. És sokan vannak, akik rászoknak, mint ahogy én is. S ha elárulom, hogy 33 év után tettem le a cigarettát, talán elszörnyedsz, hogy lehetett ezt eddig csinálni...Nos, én a mai napig nem beszélek le senkit a leszokásról, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie...Mert minden dohányos tudja, hogy soha nem lehet leszokni, csak abbahagyni...
