Szia! Köszi a jó tanácsokat, bár, már gyakorlatban is kipróbálhatnám.
Eléggé felvillanyoztál ezzel a gyártmánnyal, főleg, ahogy a Goog-n utánakerestem az IMI Villker nek.
Ennek a cégnek a történetét elolvasva nagyon szimpatikus lett. Sajnos 1995. -ben csődeljárás és bekebelezte egy külföldi cég.
Naná, hogy privatizálnak egy olyan üzemet (Iklad) amelyik a nyugaton is elismert (abban a korban modern is és dizájnos), gyártmányokat gyártott. A névben részben szerepel most is az IMI, de a profil már a modern idők gépeinek gyártása. Ezért gondolom, hogy igen nehéz lesz fellelni egy ilyen rotakapát, mint amilyen Neked is van és amit már eladtak a jóf... -on.Az akkori gyártásban ennek a kapának a "Villamos rotációs kapa" nevet adták.
Téged is megkérlek, hogy ha tudsz ilyen, (örökség, hagyaték, műhely/raktár takarításban fellelt, valamilyen másik eladási felületen hirdetett stb.) eladásra kerülő kapáról, értesíts az előbbi h.sz-ben leírt elérhetőségemen.
Azért hogy ne érjen csalódás ha ilyen elektromos kapát veszel, leírom hogy kapálok vele 20 cm mélyen: a kapák 45 cm szélesek, 22-23 cm átmérőjűek. A jobb és a baloldali kapák között középen elhagy egy 5-6 cm széles sávot, ami kemény talajban falként megáll és ennek nekiütközik a hajtómű, a kapák forognak de nem halad előre a gép. Ennek kiküszöbölésére nem 45 hanem 50 cm széles sávot kapálok úgy, hogy először jobbra kapálok, halad 8-10 centit a gép, átteszem baloldalra, itt is halad előre 8-10 centit és ezzel a jobbra-balra pakolászással középen nem marad fal aminek nekiütközne a hajtómű. A jobbra-balra pakolászás nem nehéz munka mert hátul a csoroszlyán támaszkodik a gép, csak a gép szarvát kell egy kicsit lenyomni hozzá. Egyébként a motor jól bírja a kapálást. Én a sárvédőt leszedtem róla mert ha beteker valami gazt sokkal könnyebb sárvédő nélkül hozzáférni letekerni.
Szevasztok! Köszönöm a hozzászólásokat. Az Imi Villker kapát sajnos már eladták, csak még nem vette ki a hirdetést a feladója. Nem baj majd nézelődök még hasonló iránt. Üdv. Cs I.
"20-25e Ft + futár a büdzse", hát igencsak nehéz lesz találni. Én is azt mondom használtat csak próba után(aki valamennyire ismeri a gépeket), talán kf04 robi szevafém a sorrend az alkatrész utánpótlásban ha esetleg kissé mellélőnél vásárláskor s mégis javítani kellene. Kf04 párti vagyok de ez kizárólag személyes hozzá állás, motoroknál meg az olcsóbb kategóriában briggs(főleg a régebbiek)
Használtat hozzáértő segítsége nélkül ne vásárolj szerintem. Látatlanba én biztosan nem gondolkodnék, mert, ami fényképen patikának néz ki, a valóságban épp az ellenkezője is lehet.
Az elektromos gép, ha kötött a talajod vagy nagyobb a terület, akkor felejtős.
Ezzel ekézni sem lehet.
20-25-ért jó állapotú gépet sajnos nem fogsz találni. Olyan 30-35 az alsó határa a még használhatóaknak körülbelül, amihez szerszám/kapák is vannak.
Véleményem szerint a Pannonia, Simson stb. motoros gépek kerülendőek Neked,
mert ezek saját otthoni barkács építésűek. Nem olyan egyszerű javíttatni vagy alkatrészt beszerezni.
Én amit javasolnék, hogy keress hirdetéseket a környékben, ahová megérné elmenned személyesen is megtekinteni, esetleg egy hozzá értő ismerősöd kíséretében.
Ekézés/szántás:
Ehhez viszonylag nagy gép kell, a hozzáértőbbek szerint kb 120-150 kg súlyúnak kell lennie a gépnek, illetve teljesítményben sem elég a 2-3 Le.
A keretedbe szerintem nem fér bele, mivel egy váltvaforgós eke kerül annyiba (ha nem adnának a géphez), mint a büdzséd.
Ha segítségre lenne szükséged, keress nyugodtan akár mailben is.
Üdvözletem az Uraknak! Némi segítséget/tanácsot kérnék rotációs kapa vásárlás ügyben.
Amire kell: konyhakert előkészítése veteményezés/újra veteményezéshez (ha az előző kifutott). Előzetes őszi és tavaszi ekézés/boronázás van.
A terület kb.80nm. Elektromos rota-kapában is gondolkoztam de az áram forrás túl messze van.
Mivel kisnyugdíjas vagyok csak használt, a korához képes jó állapotú/működőképesre, vagy felújítottra gondoltam. Anyagiakban kb. 20-25e Ft + futár a büdzse.
Eddigi böngészésem alatt többféle motorral működőket olvastam, (Tomos, Tecumsec, Brigs, francia motoros, Simson motoros, Pannónia-csepel stb. - ha valamelyik márkát nem helyesen írtam - elnézést kérek), ebben az árkategóriában. Van persze Honda is, tudom, de az nem az én műfajom. Ki mit tanácsol? Szeretném tudni a pro- kontrát is a nagy tudásúaktól.
Robi 66-osra keresek motortartó közdarabot, és kiskúpos kuplungcsészét! Tudnátok nekem ebben segíteni? Van egy lehajtásom, és szeretném összeépíteni egy briggs motorral!
Nincs ilyen szállítóeszközöm, de ha ilyet akarnék vennék két simson vagy babetta kereket. Ezeknek a tengelyére ráhegesztenék egy kapatag toldó csövet és feltenném a kapasor végére ugyanúgy mint a kapatagokat. És már lehet is tolni csapágyazott gumikerekeken.
Ha biciklivel akarnád vontatni akkor a csoroszlyatartóba lehet akasztani valami vonórudat.
rotációs kapához nincs valakinek valami jó kis szállító eszköze? amivel könnyen szállítható nagyobb távolságokra pl kerékpár után köthető vagy tolható?
Van sejtésem róla, hogy működik :-) Ha a gerjesztő, vagy trafó primer tekercs másik vége hozzáférhető, akkor lehet(ne) rá adni egyenáramot, de nem tudom az 52-esnél hogy van.
A Simsonnál (és szerintem a többi gépnél is) a lendkereket nem az ék tartotta, inkább csak pozicionálta. A kúp kialakitása (zárószöge) miatt szorult meg.
Simónál ha a mágnes lehalóban volt, akkor azt a világitáson is lehetett észlelni.
Volt egy Simsonom aminek nagyon gyenge volt a lendkereke. Vékony kis szikrát adott, a gyertyahézagot össze kellett ütnöm. Nehezen indult és az alapjáratnál is kapkodott. Megcsináltam akkumulátoros gyujtásra és mintha nem is az a motor lett volna. Egy rugásra indult és szépen ketyegett alapjáraton.
A mágnesek nemcsak az öregedéstől gyengülhetnek le, hanem a forróságtól is. Azt olvastam valahol, hogy 90 fokig szabad melegíteni a mágnest mert 110-120 foknál elveszti a mágnességet. Nem tudom hogy pont így van-e, egyszer ki kellene próbálni.
Az én kis charlie kapámon is a leállító ment tönkre, mégpedig ott tőben a karburátor gázkarjánál. Azóta ki van húzva, leállításnál hozzáérintem a henger hűtőbordájához.
Arra alapozva,hogy a probléma óta szinte az egész gyújtásodat kicserélted és semmi változás, így messziről nagyságrendileg lendkerék lesz (bár nekem sem simsonba,sem kapálógépbe nem pusztult ki lendkerék mágneses probléma miatt). A pipát is tudod mérni ha leveszed a kábelről. Zavarszűrős pipa ellenállása
~5 ohm. Esetleg még egyszer pillants rá a megszakítóra,mert az is tud okosságokat csinálni. Vagy próbáld meg széthúzni a stop gomb (fekete) vezetékét,nehogy berozsdált a gomb belseje és folyamatosan elvesz valamennyi áramot a gyújtástól.
Fúrás még okés, a hegsztés már nem a részemről, de vannak ismerőseim akik tudnak hegeszteni. Tehát íly módon pipálható és valami ilyesmi megoldáson gondolgoztam én is, de természetesen inkább hozzáértőket is megkérdek.
A kérdező Robi 52-ről kérdezett,ami merőben más kávéház mint a B&S -on. Aztán ezt az ék kérdést más is benyalta. No megmutatom neked mi az amiben te annyira biztos vagy! A Tomos motor főtengelyén van egy picurka furat,amibe egy 3mm átmérőjű 4mm hosszú henger alakú ék megy. Eme ékből,vettem a fáradtságot kimentem a garázsba megmérni,pontosan 0.7 mm ki is lóg a főtengelyből,hogy biztosítsa a lendkereket elfordulás ellen. No azért értem én,hogy erős anyag,de abban biztos vagyok,hogy ez nem fogja meg a lendkereket!
Az ék,amitől te várod a megváltást
Most épp 4 db Robi 52 van a garázsomba szétdarabolva.Ha szeretnéd azt is prezentálom 1-2 kép formájában!
További jó fórumozást neked,a témát a magam részéről lezártam!