antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhűs rejtelem, valami, ami újul szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szivemen.
Mikor nyugosznak már békén, mikor Az ezeréves sírok szentjei? Mikor nem bántják ősök álmait Az unokák garázda vétkei?... Oh! – az igaz magyar hazafinak Nemcsak éltében kell lakolnia; Galád utódok bűnei miatt Sírjában is meg kell fordulnia! S nincs a haragos égnek mennyköve, Mely megüsse az ily gyalázatot? Mennykő, villám! – Hová is gondolék, Hisz már az is megvásároltatott!... Vagy a napok és csillagok ura A napot rájok sütni engedi? Hát mit csináljon! – Hisz maguknak ők Napot aranyból tudnak önteni! Vagy a gaz mellett nincs többé virág? A tengerben többé gyöngy nem terem? Végkép kiélte már magát a föld, S arany nincs többé meddő méhiben? Örök borúban állott meg a nap, Hogy fény az árnyék mellett nem szökel, S a földet örök éj csillagtalan Egy alakú borúja födi el?... Nem, nem! – Ne higyjük, van még a mezőn Tán a gyomnál is sokkal több virág! Tengerfenéken sok szép gyöngy terem, S az árnyék mellett több a napvilág. Oh, csak a földön, emberek között Gazok mellé dicsők nem termenek. – Mert isten számol a sors vétkivel, De árulót ember büntetne meg! Tél van fölöttünk, meglehet, midőn Vékony sugár mosolyg a hon egén; De egy virága van a télnek is, S ez egy virág az örökzöld remény. Remény! – Óh, most hallgatnom hagyjatok, Mert könnyet tán, de szót nem ejthetek... Csak egyet kérek: hogy ha jő a nyár: A mennykövek közt én is ott legyek.
Pusztaszer a nevem, itt szerzett törvényeket Árpád Hőseivel, s a hont biztos alapra tevé. S áll az azóta kilenc századnak véridején túl; Várja virágzását s vajha ne várja hiún!
Nem én kiáltok, a föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, Lapulj a források tiszta fenekére, Símulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé, Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe – Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok! Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, Akár borzalmas, akár nagyszerű, Nem én kiáltok, a föld dübörög.
Isten haragjának én szelleti voltam, Mikor ez világot fegyverrel nyargaltam, Vércataractákat karddal árosztottam, És mint egy villámás, földet megfutottam.
Én vagyok magyarnak legelső királyja, Utolsó világrészrül én kihozója! Én lehetek tehát magyarnak példája, Hirét s birodalmát hogy nyujtsa szablyája.
A dráma, szinmű, amelynek két válfaja van; komédia és tragédia. A kérdés: mi játszuk-e, vagy velünk játszák? Kellemes ébredést kívánok Mindenkinek!
MADÁCH IMRE AZ EMBER TRAGÉDIÁJA XV. szin
"Karod erős - szived emelkedett: Végetlen a tér, mely munkára hív, S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd Szünetlenül, mely visszaint s emel, Csak azt kövesd. S ha tettdús életed Zajában elnémúl ez égi szó, E gyönge nő tisztább lelkűlete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztűl Költészetté fog és dallá szürődni. E két eszközzel álland oldalodnál, Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, Vigasztaló, mosolygó géniusz. -"
Kedves Yvy! Jacques Prévert - Hogyan fessünk madarat? Ez az egyik kedvenc versem. Köszönöm, hogy beidézted, én ezt a fordítást nem ismerem, érdekes volt így olvasni.
Látod, nincs mit mondanom, A napot, az órát sem tudom, Csak várom, hogy üzend, hogy vársz.
Most nem ontom bátran, okosan a szót, A falon át hallom csak a rádiót Ha erre jársz, engem itt találsz.
Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akar, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég. Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akar Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
És az a rádió úgy zokog, Mintha szerelmet vallana Most nekem szól a legbutább dala.
Mert ugyanúgy hívlak most is, Szánalmas hogy mindent elhiszek, Hogy mennyire örülnék Neked.
Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akar, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég. Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akar, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
Tudom, hogy vár még rám, A Holdnak tán a túloldalán, Ő az, aki beszél bennem Érthetetlen angyalnyelven.
Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akar Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég. Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akar Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég.
Ne írj, ha nem lehet csak gondolj rám s ez elég - tudom, hogy megteszed - mert a gondolat ideér a gondolat elér nincs idő nincs messzeség csak diadal a gondolat megvígasztal
Ne írj, ha nem lehet csak gondolj rám mindig kedveset, szépeket sötétet, napfényt lépteket feléd felém... a gondolat elér
Ha hallgatsz, hallgass szeretetből; ha beszélsz, beszélj szeretetből; ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből; ha megbocsátasz, bocsáss meg szeretetből.
Jó éjszakát Mindenkinek!
